A 2005. ÁPRILIS 26-ÁN KELT ÍTÉLET
ÖSSZEFOGLALÁSA
A Bíróság elfogadhatatlannak nyilvánította a kérelmet, mivel megállapította, nem sérült a kérelmező tisztességes tárgyaláshoz való joga (Egyezmény 6. cikke 1. bekezdés) azzal, hogy a Legfelsőbb Bíróság a fellebbezési eljárásban megtagadta személyes meghallgatását, tekintettel arra, hogy sem a bűncselekmény jellege, sem pedig a bizonyítékok természete nem tette feltétlenül szükségessé a kérelmező másodfokú bíróság általi személyes meghallgatását: a kérelmező szavahihetősége sem volt döntő fontosságú a bizonyítékok értékelése szempontjából, s a tanúvallomások mellett számos tárgyi és szakértői bizonyíték is alátámasztotta a kérelmező bűnösségének megállapítását az elsőfokú ítéletben.
Megállapította továbbá, a védelemhez való jogát sem sértette (6. cikk 3. bekezdésének (b) pontja), hogy a nyomozás során készített videofelvételekről nem kapott másolatot, mivel a videofelvételeket a Megyei Bíróság előtti eljárás során már megtekinthették, és a 6. cikk 3. bekezdésének d) pontja sem sérült azáltal, hogy a Legfelsőbb Bíróság elutasította a kérelmező további szakértő meghallgatása iránti kérelmét.
A kérelmező, Tánczos Gábor, magyar állampolgár, aki 1979-ben született és Körmenden, Magyarországon él. Jelenleg a Budapesti Büntetésvégrehajtási Intézetben tölti szabadságvesztés büntetését. A Bíróság előtt Somos Z., Budapesten praktizáló ügyvéd képviseli. Az alperes Kormányt Höltzl L., az Igazságügyi Minisztérium helyettes államtitkára képviseli.
A felek beadványai alapján az ügy tényei az alábbiak szerint összegezhetők.
A. Az ügy egyedi körülményei
1. Az első eljárás
1998. április 7-én büntetőeljárás indult a kérelmező ellen. Azzal vádolták, hogy torkának elvágásával megölt egy 10 éves kislányt. A kérelmezőt az eljárás során végig meghatalmazott védő képviselte.
1998. október 15-én a Vas Megyei Főügyészség benyújtotta a vádiratot.
1999. március 12-én a Vas Megyei Bíróság emberölés elkövetésében bűnösnek találta a kérelmezőt és 14 év szabadságvesztés büntetésre ítélte. A Megyei Bíróság - többek között - a kérelmező tárgyaláson tett vallomásaira alapozta ítéletét.
Fellebbezés nyomán a Legfelsőbb Bíróság 1999. november 17-én tárgyalást tartott. Megállapította, hogy a büntetőeljárásról szóló törvény 239.( (2) a) és c) pontja alapján az elsőfokú ítélet megalapozatlan volt( következésképpen az ítéletet ezen törvény 261. ( (1) és 262. ( (1) alapján hatályon kívül kellett helyezni, az elsőfokú bíróságot pedig új eljárásra kellett utasítani. A Legfelsőbb Bíróság elrendelte, hogy a Megyei Bíróság vizsgálja meg azokat az ellentmondásokat, amelyeket a kérelmező nyomozás, illetve bírósági eljárás során tett nyilatkozatai tartalmaztak.
2. A második eljárás
a. Az elsőfokú eljárás
A megismételt eljárásban 2001. február 14-én a Megyei Bíróság emberölés bűntette miatt 13 évi szabadságvesztésre ítélte a kérelmezőt, mellékbüntetésként pedig 8 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. A Megyei Bíróság a nyomozás során a kérelmező által tett beismerő vallomásra, továbbá 110 tanú vallomására, 25 szakértő szakvéleményére, okirati bizonyítékokra, a bűntett helyszínén foganatosított helyszíni szemlére, valamint igazságügyi elemzésekre alapozta ítéletét. A terhelt nem kívánt vallomást tenni( ehelyett fenntartotta azokat a vallomásait, amelyeket a nyomozás során, illetve az első eljárásban a Megyei Bíróság előtt tett. Korábbi nyilatkozatait a Bíróság előtt felolvasták.
b. A fellebbviteli eljárás
i. A Legfelsőbb Bíróság előtti tárgyalás előkészítése
A másodfokú eljárásban 2001. július 11-én a Legfelsőbb Bíróság elutasította a kérelmező védőjének azon indítványát, hogy megkaphassa a nyomozás során készített videofelvételek másolatát. A Legfelsőbb Bíróság rámutatott arra, hogy a védőügyvéd a felvételek alapján készített írásos jegyzőkönyvek másolatát kaphatja meg.
A büntetőeljárásról szóló törvény 248. ( (2) alapján - egy magánszakértő szakvéleményének védő általi előterjesztése nyomán - 2001. október 15-én a Legfelsőbb Bíróság utasította azt a vegyész szakértőt, aki az elsőfokú eljárásban szakvéleményt készített, hogy szakvéleményét egészítse ki az ügyben szereplő bűnjelek állítólagosan helytelen kezelésével kapcsolatos felvetés vonatkozásában. A szakértő 2001. október 30-án terjesztette elő kiegészített szakvéleményét.
ii. A Legfelsőbb Bíróság által lefolytatott tárgyalások
2001. november 6-án a Legfelsőbb Bíróság tárgyalást tartott. A Bíróság meghallgatta a vegyész szakértőt, akihez a védő és az ügyész is kérdéseket intézhetett. A Bíróság elutasította, hogy a védő felvetésére újabb fizikus szakértőt rendeljen ki, s a bizonyítási eljárást lezártnak nyilvánította.
2001. november 13-án újabb tárgyalásra került sor. A Legfelsőbb Bíróság elutasította a védelem fizikus és grafológiai hazugságvizsgálati szakértői vélemény beszerzésére, illetve a kérelmező személyes meghallgatására irányuló további bizonyítási indítványait.
A 2001. november 20-i tárgyaláson a Legfelsőbb Bíróság ismét elutasította a kérelmező személyes meghallgatását annak ellenére, hogy a védő ragaszkodott ehhez. A Bíróság rámutatott arra, hogy az elsőfokú eljárásban a terhelt bármikor vallomást tehetett volna, de tudatosan úgy döntött, hogy nem tesz vallomást. A másodfokú eljárásban a kérelmező csak akkor tehet vallomást, ha a tényállás kiegészítése érdekében a bíróság azt szükségesnek ítéli. Ennek hiányában a vádlott észrevételeit az utolsó szó jogán terjesztheti elő.
A 2002. január 29-én és 30-án tartott tárgyalásokon a kérelmező az utolsó szó jogán előterjesztette észrevételeit.
iii. A Legfelsőbb Bíróság végzése
2002. február 5-én a Legfelsőbb Bíróság határozott a kérelmező fellebbezéséről. Előzetesen felülbírálta az ítéletet, amelyet egészében megalapozottnak talált. A szövegben számos javítást eszközölt, majd megállapította, hogy az ítélet érdemi felülvizsgálatra alkalmas, így azt nem helyezte hatályon kívül. A Bíróság az általa kiegészített bizonyítékok fényében nem ítélettel, hanem végzéssel javította ki az elsőfokú határozat releváns részét. Ezt követően az ítéletet és a kiszabott büntetést helybenhagyta.
A Legfelsőbb Bíróság többek között megjegyezte, hogy a Megyei Bíróság tiszteletben tartotta a Legfelsőbb Bíróság arra vonatkozó utasítását, hogy miképpen ismételje meg az elsőfokú eljárást. A Legfelsőbb Bíróság észrevételezte, hogy mivel a kérelmező a megismételt eljárásban megtagadta a Megyei Bíróság előtti vallomástételt, az ügyben korábban tett kijelentéseit felolvasták a Megyei Bíróság előtt, s a kérelmezőnek lehetősége volt rá, hogy azokkal kapcsolatban megjegyzéseket tegyen. Továbbá, a Megyei Bíróság rendelkezésére álló videoszalagot a tárgyalásokon lejátszották, s a bíróság az ügyben érintett személyeket meghallgatta. Továbbá, kiegészítő szakvélemény beszerzésére is sor került.
A Legfelsőbb Bíróság hangsúlyozta, hogy a bizonyítási eljárás az elsőfokú eljárásban lezárult, a büntetőeljárásról szóló törvény nem tette lehetővé a bizonyítás megismétlését a másodfokú bíróság előtt, amelynek feladata - a 236.( (1) alapján - csak a megtámadott ítélet és az azt megelőző bírósági eljárás felülbírálása volt. A védelem szakértőjének szakvéleményét illetően a Legfelsőbb Bíróság rámutatott arra, hogy a szakvéleményt okirati bizonyítékként az ügy iratai közé iktatták annak ellenére, hogy az jórészt irreleváns volt.
B. A vonatkozó hazai jogszabályok
A (régi) büntetőeljárásról szóló 1973. évi I. törvény (a szóban forgó időszakban hatályos szöveg) szerint:
61. § A bizonyítás eszközei különösen... a terhelt vallomása.
87. § (1) A hatóság köteles a terheltet részletesen kihallgatni...
(2) A terheltet kihallgatásának megkezdésekor figyelmeztetni kell arra, hogy nem köteles vallomást tenni, a vallomás tételét a kihallgatás folyamán bármikor megtagadhatja, továbbá, hogy amit mond, az bizonyítékként felhasználható...
214. § (1) A bíróság ítélettel határoz, ha a vádlottat bűnösnek mondja ki vagy felmenti.
236. § (1) A másodfokú bíróság - amennyiben a törvény kivételt nem tesz - a fellebbezéssel megtámadott ítéletet az azt megelőző bírósági eljárással együtt felülbírálja, tekintet nélkül arra, hogy ki, milyen okból fellebbezett.
238. § A másodfokú bíróság ... az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja, megváltoztatja, vagy hatályon kívül helyezi, illetőleg a fellebbezést elutasítja.
239. § (1) A másodfokú bíróság a határozatát az elsőfokú bíróság által megállapított tényállásra alapítja, kivéve, ha az elsőfokú bíróság ítélete megalapozatlan.
(2) Az elsőfokú bíróság ítélete megalapozatlan, ha
a) a tényállás nincs felderítve,
b) a bíróság nem állapított meg tényállást, vagy a megállapított tényállás hiányos,
c) a megállapított tényállás ellentétes az iratok tartalmával,
d) a bíróság a megállapított tényekből további tényre helytelenül következtetett.
240. § Az elsőfokú bíróság ítélete megalapozatlanságának kiküszöbölése végett bizonyításnak akkor van helye, ha a tényállás hiányos, vagy részben nincs felderítve. A bizonyítást csak tárgyaláson lehet felvenni.
248. § (2) A másodfokú bíróság a tárgyalás előtt tanácsülésen - szükség esetén - bizonyítást rendelhet el.
257. § (1) A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatása esetén ítélettel, egyébként végzéssel határoz.
258. § (1) Megalapozatlanság [239. § (2) bek.] esetén a másodfokú bíróság
a) a tényállást kiegészíti, illetőleg helyesbíti, ha a hiánytalan, illetőleg a helyes tényállás az iratok tartalma, ténybeli következtetés vagy a felvett bizonyítás útján megállapítható; az elsőfokú bíróság ítéletét az így megállapított tényállás alapján bírálja felül;
b) az elsőfokú bíróság által megállapított tényállástól eltérő tényállást állapíthat meg, ha a felvett bizonyítás alapján a vádlott felmentésének vagy az eljárás megszüntetésének van helye.
(2) Az (1) bekezdés esetében a másodfokú bíróság csak azokkal a tényekkel kapcsolatban értékelheti az elsőfokú bíróságtól eltérően a bizonyítékokat, amelyekre bizonyítást vett fel.
259. § (1) A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja, ha a fellebbezés alaptalan és az ítéletet nem kell hatályon kívül helyezni vagy nem kell, illetőleg - a súlyosítási tilalom miatt - nem lehet megváltoztatni.
260. § Ha az elsőfokú bíróság jogszabályt helytelenül alkalmazott és ítéletét nem kell hatályon kívül helyezni, a másodfokú bíróság az ítéletet megváltoztatja és a törvénynek megfelelő határozatot hoz.
261. § (1) A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezi és az elsőfokú bíróságot új eljárásra utasítja, ha a 250. § II. pontjában fel nem sorolt olyan eljárási szabálysértés történt, amely az ítéletet lényegesen befolyásolta. Ilyennek kell tekinteni különösen, ha az eljárásban részt vevő személyek törvényes jogaikat nem gyakorolhatták vagy ezek gyakorlását korlátozták, illetőleg ha az elsőfokú bíróság indokolási kötelezettségének nem tett eleget.
262. § (1) A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezi és az elsőfokú bíróságot új eljárásra utasítja, ha a 258. § alapján ki nem küszöbölhető megalapozatlanság a bűnösség megállapítását vagy a büntetés kiszabását lényegesen befolyásolta
.
A kérelmező az Egyezmény 6. cikkének 1. bekezdése alapján panaszolja, hogy az eljárás nem volt tisztességes, különösen amiatt, hogy a Legfelsőbb Bíróság megtagadta személyes meghallgatását. Továbbá, a 6. cikk 3. bekezdésének (b) pontja alapján előterjeszti, hogy a nyomozás során készített videofelvételekről nem kapott másolatot, a 6. cikk 3. bekezdésének (d) pontja alapján pedig előterjeszti, hogy a Legfelsőbb Bíróság elutasította a kérelmező további szakértő meghallgatása iránti kérelmét.
1. A kérelmező panasza szerint amiatt, hogy a Legfelsőbb Bíróság megtagadta személyes meghallgatását a másodfokú eljárásban, tisztességtelenné vált az ellene lefolytatott büntetőeljárás, megsértve az Egyezmény 6. cikkének 1. bekezdését, amelynek releváns része kimondja:
"Mindenkinek joga van arra, hogy....(bíróság( tisztességesen....hozzon határozatot...az ellene felhozott büntetőjogi vádak megalapozottságát illetően..."
A. A Kormány érvei
A Kormány előterjeszti, hogy jelen ügyben mind a kontradiktórius eljárás elvét, mind pedig a fegyveregyenlőség elvét tiszteletben tartották, mert a kérelmező és jogi képviselője az ügyészség minden nyilatkozatát és bizonyítékát megismerhette, a tanúkhoz és a szakértőkhöz kérdéseket intézhetett, illetve megállapításaikra észrevételeket tehetett. Bár az eljárás egyik fázisában a kérelmező nem kívánt minden részletre kiterjedő vallomást tenni, s a másodfokú bíróság elutasította a kérelmező személyes meghallgatására irányuló védői indítványt, a kérelmezőt nem fosztotta meg semmilyen olyan eszköztől, amellyel az ügyész élhetett.
Különösen a Constantinescu v. Romania ítéletre hivatkozva (no.28871/95, ( 55, 2000-VIII) a Kormány hangsúlyozza, az első tisztázandó kérdés az, hogy a Legfelsőbb Bíróság jogkérdésekről vagy ténykérdésekről döntött-e, illetve teljes körben felülbírálta-e a kérelmező bűnösségének vagy ártatlanságának kérdését. Ebben az összefüggésben meg kell jegyezni, hogy a fellebbviteli bíróság rendkívül korlátozott reformatórius jogkörrel rendelkezik, döntését az elsőfokú bíróság által megállapított tények alapján hozza meg, s bizonyítást csak abban az esetben folytat le, ha az elsőfokú ítélet megalapozatlan és a ténybeli hiányosságok nagyobb terjedelmű bizonyítás nélkül orvosolhatók. Ha azonban nagyobb terjedelmű bizonyítás szükséges, akkor a fellebbviteli bíróság hatályon kívül helyezi az elsőfokú ítéletet, s az alsóbb bíróságot megismételt eljárás keretében a tényállás kiegészítésére, vagy újabb bizonyítás lefolytatására utasítja.
A jelen ügyben a Legfelsőbb Bíróság nem találta megalapozatlannak az elsőfokú ítéletet, így sem bizonyítás elrendelését, sem pedig a kérelmező személyes meghallgatását nem találta szükségesnek. Igaz, hogy a Legfelsőbb Bíróság 2001. november 6-án meghallgatott egy szakértőt, ez a bizonyítás azonban nem az ügy tényeire, hanem egyes tárgyi bizonyítékok kezelésére vonatkozott. A Kremzow v. Austria (judgment of 21 September 1993, Series A no. 268-B, p. 44, ( 63) ügyben az eljárás lefolytatásával kapcsolatban hasonló kérdés merült fel, amelyet a Bíróság jogkérdésnek ítélt( ebben az esetben pedig az a tény, hogy a másodfokú bíróság mellőzte a kérelmező személyes meghallgatását, nem sértette a tisztességes eljáráshoz való jogot.
Továbbá, más olyan ügyektől eltérően, amelyekben a Bíróság döntést hozott (vö. Constantinescu v. Romania, op. cit., § 58( Botten v. Norway, judgment of 19 February 1996, Reports of Judgments and Decisions 1996-I, p. 145, § 50( Ekbatani v. Sweden, judgment of 26 May 1988, Seres A no. 134, p. 14, §§ 32-33), a kérelmező ügyében nem merültek fel olyan speciális körülmények, amelyek szükségessé tették volna a terhelt másodfokú bíróság általi személyes meghallgatását. Sem a bűncselekmény jellege, sem pedig a bizonyítékok természete nem tette feltétlenül szükségessé a kérelmező másodfokú bíróság általi személyes meghallgatását: a kérelmező szavahihetősége sem volt döntő fontosságú a bizonyítékok értékelése szempontjából, s a tanúvallomások mellett számos tárgyi és szakértői bizonyíték is alátámasztotta a kérelmező bűnösségének megállapítását az elsőfokú ítéletben. Mindenesetre, a kérelmező védelmét az eljárás során mindvégig meghatalmazott jogi képviselője látta el, akinek munkájával a kérelmező meg volt elégedve. A kérelmező a tárgyalásokon végig jelen volt, egyes vallomásokhoz személyesen is észrevételeket fűzött, védője pedig kérdéseket intézett a tanúkhoz és a szakértőkhöz.
Továbbá, a kérelmező a védő szóhasználatával élve "az ítélettel kapcsolatos észrevételeit" kívánta vallomás keretében előadni a Legfelsőbb Bíróság előtt. Ezeket az észrevételeit azonban korábban már írásban is a bíróság tudomására hozta, továbbá az utolsó szó jogán tett, hosszú (több órás) felszólalásában is kifejtette. Bár az utolsó szó jogán tett felszólalás nem azonos a vallomással, a gyakorlatban hatékony eszköz a terhelt számára, s az ügyirat szerves részét képezi.
Végül, a kérelmező hallgatáshoz való jogát illetően, a bíróság nem vont le következtetéseket abból, hogy a korábbi eljárás egy részében a kérelmező megtagadta a teljes körű vallomástételt, e magatartást a bíróság nem értékelte terhelő bizonyítékként. Valójában a kérelmező többször tett különböző tartalmú, egymásnak gyakran ellentmondó nyilatkozatokat írásban és szóban, mind a nyomozás során, mind pedig az első eljárásban. A megismételt eljárásban azonban újabb vallomást a cselekménnyel kapcsolatban nem kívánt tenni, csak azt jelölte meg, hogy mely korábbi vallomásait óhajtja fenntartani. E vallomásokat a tárgyaláson felolvasták és bizonyítékként kezelték. Összegezve, a kérelmező valójában nem is élt a hallgatáshoz való jogával. Amennyiben a Bíróság úgy ítélné meg, hogy a kérelmező élt a hallgatás jogával, akkor a Kormány fenntartja, hogy a bíróság a kérelmező bűnösségét döntően a tárgyi bizonyítékokra és a szakértői véleményekre alapozta, s hogy a kérelmezőt nem érte hátrányos bánásmód amiatt, hogy a megismételt elsőfokú eljárásban megtagadta a vallomástételt.
B. A kérelmező érvei
A kérelmező előterjeszti, hogy a Legfelsőbb Bíróságnak, mint másodfokú bíróságnak ténykérdéseket és jogkérdéseket egyaránt kellett vizsgálnia, mivel fellebbezésében a kérelmező a Megyei Bíróság ténymegállapítását is megtámadta. A Legfelsőbb Bíróság nyilvánvalóan bizonyítást folytatott le akkor, amikor a tárgyi bizonyítékok szállításával és állítólagos helytelen kezelésével kapcsolatban meghallgatott egy igazságügyi szakértőt, ugyanakkor elutasította a védelem arra irányuló ismételt indítványát, hogy hallgasson meg egy másik tanút is, aki bizonyítani tudná a bűnjelek szakmailag nem megfelelő kezelését.
A kérelmező felhívja a figyelmet arra a tényre, hogy az elsőfokú ítéletet hatályon kívül helyező végzésben a Legfelsőbb Bíróság kifejezetten utasította a Megyei Bíróságot arra, hogy az eljárás során korábban tett, ellentmondó nyilatkozatok tisztázása érdekében hallgassa meg a kérelmezőt. Mivel a kérelmező bűnösségét első fokon elsődlegesen néhány vitatott mikroszkopikus bizonyítékra alapozták, és sem az emberölés indítékára nem derült fény, sem a fegyver azonosítására nem került sor, a kérelmező azzal érvel, hogy vallomása döntő fontosságú lett volna, s azt nem helyettesíthették védőügyvédjének cselekményei. A Kormány Kremzow ügyre tett hivatkozására reagálva a kérelmező fenntartja, hogy a Legfelsőbb Bíróság által lefolytatott bizonyítás nem csupán jogkérdést érintett, mivel mind a Bíróság által meghallgatott szakértő, mind pedig azon szakértő szakvéleménye, akinek meghallgatását a Bíróság megtagadta, olyan ténykérdésekkel foglalkozott, amelyek döntő jelentőségűek voltak a kérelmező bűnösségének megállapítása szempontjából.
Bár a megismételt elsőfokú eljárásban a kérelmező hallgatáshoz való jogát gyakorolta, a másodfokú eljárásban semmi nem gátolta a Legfelsőbb Bíróságot abban, hogy eleget tegyen saját - a kérelmező korábbi vallomásaiban fellelhető ellentmondások kiküszöbölésére felhívó - utasításának. Ezt maga a Legfelsőbb Bíróság is megtehette volna, ha helyt adott volna a kérelmező ismételt kérelmeinek, s személyesen meghallgatta volna őt a tényállás kiegészítése érdekében. Az a tény, hogy a kérelmezőt nyilatkoztatták arra vonatkozóan, hogy a nyomozás során tett vallomásait fenn kívánja-e tartani, nem tekinthető vallomásnak.
Továbbá, a kérelmezőt megillető azon jog, hogy az utolsó szó jogán felszólalhasson a bíróság előtt, nem helyettesíti a személyes meghallgatáshoz való jogot, mivel az utolsó szó jogán tett felszólalás nem bizonyítási eszköz, azzal kapcsolatban nem lehet kérdéseket feltenni, ahhoz nem lehet megjegyzéseket fűzni, s a védelem nem alapozhatja arra érveit.
Végül, a kérelmező fenntartja, hogy hátrányt szenvedett amiatt, hogy az elsőfokú eljárásban élt a hallgatás jogával, mivel a Legfelsőbb Bíróság éppen ezen okra hivatkozva tagadta meg személyes meghallgatását. Az a tény, hogy az a bírósági szint, amely ügyében a jogerős ítéletet meghozta, megtagadta személyes meghallgatását, a fent említett Constantinescu és Botten ügyekben lefolytatott eljáráshoz hasonlóan tisztességtelenné tette az eljárást.
C. A Bíróság értékelése
1. A Bíróság megismétli, hogy a 6. cikk fellebbviteli bíróság előtti eljárásra történő alkalmazása a szóban forgó eljárás speciális vonásaitól függ( figyelembe kell venni az eljárás egészét, s a fellebbviteli bíróság hazai jogrendben játszott szerepét is. A Bíróság megállapította, hogy ha a fellebbviteli bíróság tény- és jogkérdéseket is vizsgál, s a kérelmező bűnösségét vagy ártatlanságát teljes körűen értékeli, akkor - a tisztességes tárgyalás szempontjából - a felmerülő kérdéseket nem döntheti el megfelelően anélkül, hogy közvetlenül értékelné a vádlott vallomását, aki azt állítja, hogy nem követte el a terhére rótt cselekményt. Így tehát ahhoz, hogy a Bíróság a kérelmező panaszának megalapozottságáról dönthessen, meg kell vizsgálnia a Legfelsőbb Bíróság szerepét és azon kérdések természetét, amelyekről e bíróságnak dönteni kellett (ld. többek között Constantinescu v. Romania, op. cit. ( 53-56).
A Bíróság észrevételezi, hogy a jelen ügyben a fellebbviteli bíróságként eljáró Legfelsőbb Bíróság jogkörének terjedelmét lényegében a büntetőeljárásról szóló törvény 238-240. és 257-262. (-ai szabályozzák. A Legfelsőbb Bíróság - különösen - helybenhagyhatta vagy orvosolhatatlan hiányosságok miatt hatályon kívül helyezhette, illetőleg ítéletben megváltoztathatta az elsőfokú ítéletet (ld. büntetőeljárásról szóló törvény 238. és 257. ().
A jelen ügyben a Legfelső Bíróság első körben hatályon kívül helyezte az elsőfokú ítéletet. Második körben végzéssel helybenhagyta az elsőfokú ítéletet, bár a büntetőeljárásról szóló törvény 258. ( (2) a) pontjával összhangban korlátozott körben a tényállás egyes elemeit kiegészítette és kijavította. Miután a védelem előterjesztette egy magánszakértő szakvéleményét, a Legfelsőbb Bíróság a büntetőeljárásról szóló törvény 240. és 248.(a) (-ai alapján a tárgyi bizonyítékok kezelésének kérdésében bizonyítást rendelt el. A kérelmezőnek lehetősége volt arra, hogy a vegyészszakértő ezt követően elkészített szakvéleményét a 2001. október 15-i tárgyaláson kétségbe vonja. Ezzel a bizonyítás lezárult. A Bíróság nem gondolja, hogy a bizonyítás Legfelsőbb Bíróság általi ilyen korlátozott kiegészítése az ügy teljes újratárgyalását jelentette, amely a kérelmező meghallgatását is szükségessé tette volna.
Azt is meg kell jegyezni, hogy a Constantinescu és a Botten ügyektől eltérően - ahol a felmentő ítéletet megváltoztatva a fellebbviteli bíróság ítélte el először a kérelmezőket - a jelen ügyben a Legfelsőbb Bíróság egyszerűen felülvizsgálta és megerősítette az alsóbb bíróság elmarasztaló határozatát.
Ezen körülmények között a Bíróság úgy találja, hogy a Legfelsőbb Bíróság előtt lefolytatott eljárás nem teljes körű felülvizsgálat volt, így arra nem ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint az érdemi tárgyalásra. Következésképpen a Bíróság meggyőződött arról, hogy a fent említett Constantinescu ügytől eltérően a Legfelsőbb Bíróságnak nem kellett teljes körűen értékelnie a kérelmező bűnösségét. Mivel a Legfelsőbb Bíróság vizsgálódása elsődlegesen jogkérdésekre korlátozódott, lényegében a Megyei Bíróság volt az, amely a kérelmező ellen emelt büntetőjogi váddal kapcsolatos döntés alapjául szolgáló ténybeli elemeket megállapította.
Ezzel kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy a Megyei Bíróság előtt lefolytatott második eljárás egyértelműen kontradiktórius volt, abban a védőügyvéd által segített kérelmező és az ügyészség azonos jogokat élvezett a tárgyi bizonyítékokhoz való hozzáférés, valamint a tanúk és a szakértők kikérdezése tekintetében. A kérelmező maga döntött úgy, hogy nem tesz vallomást a Megyei Bíróság előtt, amely tudomásul vette álláspontját, s intézkedett aziránt, hogy az eljárás során tett valamennyi korábbi nyilatkozatát a bíróság előtt felolvassák. A kérelmezőnek és védőügyvédjének minden alkalommal lehetősége volt arra, hogy megjegyzést fűzzön a nyilatkozatokhoz. Mivel a Megyei Bíróság semmilyen negatív következtetést nem vont le a kérelmező magatartásából, a Bíróság véleménye szerint a kérelmező védelemhez fűződő jogait - különösen a hallgatáshoz fűződő jogot - nem sértették meg.
Fentiek fényében a Bíróság arra a következtetésre jut, hogy a Legfelsőbb Bíróság nem sértette meg a kérelmező tisztességes tárgyaláshoz fűződő jogának lényegét azzal, hogy vallomását nem közvetlenül hallgatta meg. Ebből következően ez a panasz nyilvánvalóan megalapozatlan a 35. cikk 3. bekezdésének értelmében, ezért azt az Egyezmény 35. cikkének 4. bekezdése alapján el kell utasítani.
2. A kérelmező azt is panaszolja, hogy a Legfelsőbb Bíróság nem bocsátotta védőügyvédje rendelkezésére a nyomozás során készített videofelvételek másolatát, s nem hallgatott meg egy további olyan szakértőt, akinek meghallgatását a védelem indítványozta. A kérelmező az Egyezmény 6. cikke 3. bekezdésének (b) és (d) pontjaira hivatkozik, amelyek szerint:
"3. Minden bűncselekménnyel gyanúsított személynek joga van - legalább - arra, hogy...
b) rendelkezzék a védekezésének előkészítéséhez szükséges idővel és eszközökkel(...
d) kérdéseket intézzen vagy intéztessen a vád tanúihoz és kieszközölhesse a mentő tanúk megidézését és kihallgatását ugyanolyan feltételek mellett, mint ahogy a vád tanúit megidézik, illetve kihallgatják(..."
A videofelvételekkel kapcsolatos panaszt illetően a Bíróság úgy véli, hogy a Legfelsőbb Bíróság álláspontja - amely alapján a védelem a felvételekről készített jegyzőkönyvek másolatát kaphatta meg - nem jelent olyan önkényességet, amely a kérelmező védelemhez fűződő jogait veszélyeztette volna. A Bíróság mindenesetre meggyőződött arról, hogy a felvételeket lejátszották a Megyei Bíróság előtt megismételt eljárásban, ilyen módon hozzáférhetők voltak mind az ügyészség, mind pedig a kérelmező számára, akit így nem fosztottak meg a védekezésének előkészítéséhez szükséges eszközöktől.
A magánszakértő meghallgatásának megtagadását illetően a Bíróság megismétli, hogy főszabályként a nemzeti bíróságokra tartozik az eléjük tárt bizonyítékok, és a terhelt által felhozni kívánt bizonyítékok relevanciájának értékelése. Konkrétabban, a 6. cikk 3(d) bekezdése főszabályként annak megítélését is a nemzeti bíróságokra hagyja, hogy szükséges-e tanúk felhívása( minden mentő tanú megjelenését és megvizsgálását sem igényli (vö. Solakov v. the former Yugoslav Republic of Macedonia, no. 47023/99, ( 57, ECHR 2001-X)( ez az elv a szakértőkre is vonatkozik (ld. Baragiola v. Switzerland, no. 17265/90, Commission decision of 21 October 1993, Decisions and Reports 75, p. 76). A Bíróság megjegyzi, hogy ennek ellenére ezen szakértő írásos szakvéleményét az ügy irataihoz csatolták. A Bíróság ezért úgy találja, hogy a kérelmező védelemhez fűződő jogait ebben a tekintetben nem sértették meg.
Ebből következően a kérelemnek ez a része is nyilvánvalóan megalapozatlan a 35. cikk 3. bekezdésének értelmében, ezért az Egyezmény 35. cikkének 4. bekezdése alapján ezt a részt is el kell utasítani.
EZEN INDOKOK ALAPJÁN
a Bíróság szótöbbséggel elfogadhatatlannak nyilvánítja a kérelmet.
* Eur. Court H. R., Case of Tánczos v. Hungary, decision of 26 April 2005