BRENNAN EGYESÜLT KIRÁLYSÁG ELLENI ÜGYE**
A 2001. OKTÓBER 16-ÁN KELT ÍTÉLETEK
A brit hatóságok az O'Hara ügyben nem sértették meg az Egyezmény 5. cikkének 1. pontját (szabadsághoz és biztonsághoz való jog), mivel a kérelmezőt bűncselekmény elkövetésének alapos gyanújával tartóztatták le, ehhez kapcsolódóan továbbá nem sértették meg az 5. cikk 5. pontját (kártalanításhoz való jog). Megsértették azonban az 5. cikk 3. pontját (letartóztatás törvényességének haladéktalan bírói felülvizsgálatához való jog), és ehhez kapcsolódóan megsértették az 5. cikk 5. pontját (kártalanításhoz való jog).
A Brennan ügyben nem sértették meg a 6. cikk 1. pontját (tisztességes tárgyaláshoz való jog) és 3/c. pontját (védőhöz való jog) a kérelmezőnek az ügyvéddel való kapcsolatfelvétel késleltetése tekintetében. Nem sértették meg továbbá a 6. cikket a rendőrségi kihallgatások tekintetében sem. Megsértették azonban a 6. cikk 1. és 3/c. pontját azzal, hogy egy rendőr hallótávolságon belül jelen volt, amikor a kérelmező a letartóztatása után először beszélt ügyvédjével.
A tényállás lényege
Gerard O'Hara ír állampolgár és a Sinn Féin vezéralakja, akit 1985-ben S. nyomozóbiztos letartóztatott az 1984-es Terrorizmus megelőzéséről szóló törvény (továbbiakban 1984-es törvény) alapján, terrorista bűncselekmény elkövetésének, pontosabban Kurt Konig meggyilkolásának gyanújával. O'Harát hat napig és tizenhárom óráig tartották fogva Belfastban, a Castlereagh Fogdában, amely külön a terrorista bűncselekményekkel gyanúsítottak fogdájaként szolgál. A fogdában a rendőrség megpróbálta kihallgatni, de O'Hara egyik kérdésre sem adott választ. Ezt követően O'Harát elengedték.
A kérelmező a hazai eljárások szerint megtámadta letartóztatásának törvényességét, de a bíróságok elutasították a kérelmét.
A panasz 1997. május 20-án érkezett a Bizottsághoz, amelyet az 1998. november 1-jén továbbított a Bíróságnak. A panaszt 2000. március 14-én nyilvánították részben elfogadhatónak.
O'Hara szerint nem bűncselekmény elkövetésének alapos gyanújával tartóztatták le, és nem állították haladéktalanul bíró vagy a törvény által bírói hatáskörrel felruházott más tisztségviselő elé, letartóztatásának törvényességéről való döntés végett, és emiatt kártalanításhoz való jogát sem tudta érvényesíteni. A kérelmező panaszát az 5. cikk 1., 3. és 5. pontjaira alapította.
Az 5. cikk 1. pontja
A Bíróság rámutatott arra, hogy S. nyomozó a letartóztatás körülményeiről bizonyítékokat szolgáltatott, és tanúsította azt is, hogy a kérelmezőnek volt lehetősége arra, hogy keresztkérdéseket tegyen fel, amelyet önmagában is az önkényes letartóztatás elleni jelentős védelmi intézménynek kell tekinteni.
A kérelmező letartóztatásának alapját tekintve S. nyomozó tanúsította, hogy a letartóztatást megelőzően információkat kapott egyik feljebbvalójától egy beszámolóban, amelyek szerint a kérelmezőt a Konig meggyilkolásában való részvétellel gyanúsítják. A kérelmező képviselője nem tett fel további kérdéseket a jelentésben foglalt információra nézve. Továbbá, annak érdekében sem tettek lépéseket, hogy a letartóztatásban és fogva tartásban résztvevő más rendőrbiztosok, mint például a jelentést tevő rendőr, tanúvallomást szolgáltassanak. Ezen kívül a kérelmező a letartóztatásával kapcsolatos tárgyi bizonyítékok felkutatását sem indítványozta.
A Bíróság emlékeztetett arra is, hogy a kérelmező nem támadta meg a döntést a hazai bíróságok előtt a letartóztatás és fogva tartás során eljáró bármely rendőr jóhiszeműségének hiányára hivatkozva. Soha nem utaltak arra például, hogy a letartóztatást a hatóságok rosszhiszeműen vagy hatalmukkal önkényesen visszaélve hajtották volna végre.
A Bíróság úgy ítélte, hogy a hazai bíróságoknak az ügy elbírálásával kapcsolatos, a gyanú alaposságából kiinduló szemlélete nem eredményezte a rendőrség felelősségének kizárását egy esetleges önkényes letartóztatásért, továbbá nem jelentette azt, hogy a rendőrség bármikor szabadon foganatosíthat letartóztatásokat titkos információk alapján. Az adott körülmények között a kérelmezővel szembeni gyanú elég alapos volt, mert olyan különleges információkon nyugodott, amelyek arra utaltak, hogy a kérelmező részt vett Konig meggyilkolásában. A szabadságtól való megfosztás célja éppen az volt, hogy ezt a gyanút megerősítsék vagy kizárják. Mindezek miatt megállapítható, hogy a kérelmezőt bűncselekmény elkövetésének alapos gyanújával tartóztatták le és tartották fogva. Nem sértették meg ezért az Egyezmény 5. cikkének 1. pontját.
Az 5. cikk 3. pontja
A Bíróság rámutatott arra, hogy a kormány elismerte azt, hogy a kérelmezőt szabadon bocsátásáig hat nap és tizenhárom órán át tartották fogva, és nem vitatta azt sem, hogy ez nem összeegyeztethető azzal, hogy a letartóztatottat haladéktalanul megfelelő bírói tisztségviselő elé állítani. A Bíróság kifejtette azt is, hogy korábban már a terrorista gyanúsítottaknak a négy napot meghaladó fogva tartását sem tartotta összeegyeztethetőnek a letartóztatás haladéktalan bírói felügyelete biztosításának követelményével, Az Egyezmény 5. cikkének 3. pontját ezért megsértették.
Az 5. cikk 5. pontja
A kérelmező letartóztatásához alapos gyanú szolgált, a Bíróság szerint ezért nem sértették meg az 5. cikk 1. pontját, és emiatt nem merültek fel az 5. cikk 5. pontja alá tartozó kérdések a panasz erre vonatkozó részében.
Másfelől viszont megsértették az 5. cikk 3. pontját, mivel a kérelmező fogva tartása a hazai törvényeken alapult, a Bíróság álláspontja az, hogy a kérelmező nem érvényesíthette a kártalanításhoz való jogát. Ebben a tekintetben tehát megsértették az Egyezmény 5. cikkének 5. pontját.
Lukaidesz bíró részben eltérő vélemény fejtett ki az üggyel kapcsolatban.
A tényállás lényege
A kérelmező Thomas Brennan, ír állampolgárt 1990. október 21-jén tartóztatták le az 1984-es törvény alapján, az Ulster Védelmi Hadsereg volt tagjának meggyilkolásával kapcsolatban. A Castlereagh Fogdában október 21-től október 25-ig tartották fogva, védőügyvédjével azonban október 23-án találkozott először, úgy, hogy a találkozónál jelen volt egy rendőr is. A kérelmezőt végül bűnösnek találták emberölés bűntettében.
A panasz 1998. január 27-én érkezett a Bizottsághoz, amelyet az 1998. november 1-jén továbbította a Bíróságnak. A panaszt 2001. január 9-én nyilvánították elfogadhatónak.
A panasz
Brennan a letartóztatása utáni kihallgatásának körülményeit sérelmezte. Azt állította többek között, hogy megtagadták tőle azt a jogát, hogy a rendőrségi őrizet kezdeti szakaszában ügyvédjével beszélhessen, és előadta azt is, hogy több mindent beismert, mielőtt még bármilyen jogi tanácsot kapott volna. Azt is sérelmezte, hogy nem engedték, hogy ügyvédje jelen legyen a rendőrségi kihallgatásoknál, illetve, hogy négyszemközt beszélhessenek. Végül hivatkozott arra, hogy mindezzel megfosztották a tisztességes tárgyaláshoz való jogától, mert a bíróság éppen beismerései alapján ítélte el. A kérelmező a panaszát az Egyezmény 6. cikkének 1. és 3c. pontjaira alapozta.
Az Egyezmény 6. cikke
A védővel való kapcsolatfelvétel késleltetése
A Bíróság rámutatott, hogy a kérelmezőtől huszonnégy órán át megtagadták a védővel való kapcsolatfelvételt. Az a tény, hogy az ügyvéd csak egy későbbi napon találkozott védencével, nem a hatóságok rendelkezése miatt történt. A Bíróság kifejtette azt is, hogy amikor a kérelmezőt a védelemtávollétében kihallgatták, még nem hangzott el terhelő beismerő vallomás. Az első beismerő vallomásokat Brennan az 1990. október 22-e délelőtti kihallgatásokon tette; akkor, amikor már biztosították részére az ügyvéddel való kapcsolatfelvételt. Ezen kívül arról sem volt szó, hogy olyan állításokból illetve kérdések meg nem válaszolásából vontak volna le következtetéseket a hatóságok, amelyeket a kérelmező az első huszonnégy óra alatt tett. Mindezek alapján a Bíróság úgy ítélte, hogy nem sértették meg a kérelmező jogit a 6. cikk 1. illetve 3/c. pontjai tekintetében.
A rendőrségi kihallgatások
A Bíróság rámutatott arra, hogy szigorú vizsgálatnak vetették alá azokat a körülményeket, amelyek között a vallomást, mint bizonyítékot megszerezték. A kérelmezőt a tárgyaláson és a fellebbezésnél is tapasztalt ügyvéd védte. A tárgyalást vezető bíró a kérelmezőt személyesen is meghallgatta, csakúgy, mint azokat a rendőröket, akik kikérdezték. Az elsőfokú bíróság szerint a vallomás megszerzésének módja megbízható és tisztességes volt, és ezt a véleményt a Fellebbezési Bíróság is osztotta. A Bíróság arra is rámutatott, hogy a kérelmező nem kifogásolta egyik bíróság döntését sem azon az alapon, hogy az önkényes volna, vagy hogy nem megfelelően vizsgálták ki azokat a körülményeket, amelyek között a vallomást tette, illetve, hogy ezért a bíróságok a vallomás megbízhatósága és tisztességessége tekintetében megalapozatlan véleményt alkottak volna.
A Bíróság figyelembe vette, hogy az első fokú bíróság előtti perben, ahol meghallgatták a kérelmezőt, a pszichológiai szakértőket, több rendőrt, akinek köze volt a kérelmező kihallgatásához és rendőrségi orvosokat is, akik a kérelmezőt vizsgálták a fogva tartása alatt, így a kérelmezőnek lehetősége lett volna arra, hogy napvilágra hozzon bármiféle ellene alkalmazott elnyomó rendőrségi intézkedést. Az adott körülmények között, a rendőrségi visszaéléseket kizáró további bizonyítékok (például a kihallgatásról készült videó- vagy hangfelvételek) hiánya nem utalt arra, hogy a kérelmezővel szemben lefolytatott tárgyalás nem volt tisztességes. A Bíróság ezeket összegezve úgy látta, hogy a kihallgatások tekintetében nem sértették meg a 6. cikk 1. és 3c. pontját.
A rendőr jelenléte a kérelmező és védője megbeszélésénél
A Bíróság arra az álláspontra jutott, hogy a rendőr jelenléte a kihallgatásnál szükségszerűen akadályozhatta, hogy a kérelmező ügyvédjével nyíltan beszélhessen, és okot adhatott arra, hogy a kérelmező vonakodjon szóba hozni olyan kérdéseket, amelyek az ellene folyó ügyben esetleg jelentősek lehetnek. A kérelmezőt és ügyvédjét is egyaránt figyelmeztették, hogy nem említhetnek meg neveket, és a megbeszélést azonnal megszakítják, ha bármi olyan elhangzik, amiről a rendőrség úgy ítéli meg, hogy akadályozza a nyomozást. Nem volt jelentősége annak, hogy nem hivatkoztak konkrét témákra, amelyet a kérelmező és ügyvédje ezáltal nem tudtak megvitatni. Kifejezetten korlátozták a terheltnek azon lehetőségét, hogy védőügyvédjével szabadon beszélhessen. A kérelmező a védővel való találkozást megelőzően és azt követően is beismert bizonyos dolgokat az üggyel kapcsolatban. Vitathatatlan tehát, hogy abban az időben szüksége volt jogi tanácsra. Továbbá vitathatatlan az is hogy a kérelmező válaszai, amelyeket olyan későbbi kihallgatások során tett, ahol ügyvédje nem lehetett jelen, a továbbiakban jelentősek lehettek a tárgyalás során, és esetleg helyrehozhatatlan hátrányt is okozhattak volna a védelemnek.
A Bíróság ezek alapján tehát úgy ítélte, hogy a kérelmezőnek ügyvédjével való első találkozásakor a rendőr jelenléte hallótávolságon belül megsértette a kérelmezőnek a védelemhez való jogának hatékony gyakorlását, és e tekintetben megsértették a 6. cikk 1. és 3/c. pontját.
Az Egyezmény 41. cikke
A Bíróság véleménye szerint a jogsértések megállapítása önmagukban igazságos elégtételként szolgálnak a kérelmezők által elszenvedett nem vagyoni károkért. Emellett a Bíróság O'Harának 11000 és Brennannek 6920 angol fontot ítélt meg eljárási költségek és kiadások címén.
* Eur. Court H. R., Cases of O'Hara v. the United Kingdom, and Brennan v. the United Kingdom, judgment of 16 October 2001