M. és mások Bulgária elleni ügye (41416/08. sz. ügy)1
A kérelmezők az afgán állampolgárságú M., örmény állampolgárságú felesége és két kiskorú gyermekük; mindannyian Bulgáriában élnek.
M. 1998-ban lépett be Bulgáriába, és 2001-ben felvette a kereszténységet; 2004 márciusában menekült-státuszt kapott, mivel a hatóságok úgy ítélték, hogy keresztény hitre térése miatt Afganisztánban üldöztetésnek lenne kitéve.
Az abban az időszakban a Belügyminisztérium részét képező Nemzetbiztonsági Szakszolgálat igazgatója 2005. december 6-án hozott egy M. tartózkodási engedélyét visszavonó, őt kiutasító és a kiutasítási őrizetét elrendelő, valamint őt Bulgáriából 10 évre kitiltó végzést, mivel úgy ítélte, hogy "komoly nemzetbiztonsági fenyegetést" jelent. A végzés nem határozta meg azt az országot, ahova M.-et szállítani kellett. A végzés egy olyan belső iraton alapult, amely többek között azt állította, hogy M. embercsempészetben vett részt. 2006. október 12-én egy másik szerv, a rendőrség Bevándorlási Igazgatósága elrendelte M. kiutasítási őrizetbe vételét. Mindkét végzés azonnal végrehajtható volt. M.-et azonban nem utasították ki, a hatóságok szerint azért, mert nem rendelkezett érvényes úti okmánnyal.
M.-et 2006. október 18-án vették őrizetbe, és az Idegenrendészeti Őrizeti Központban tartották fogva. A bolgár rendőrség 2007 februárjában megkereste Afganisztán szófiai nagykövetségét, hogy állítsanak ki személyazonossági okmányt M. részére. Miután válasz nem érkezett, 2008 szeptemberében és 2009 januárjában ismét megkeresték. A nagykövetség végül megtagadta az útlevél kiállítását M. részére, mivel nem akart kapni útlevelet, és nem is akart visszamenni Afganisztánba.
M. 2006 októberében a Szófiai Városi Bíróság előtt megtámadta a 2005 december 6-ai végzést. 2007 októberében a Legfelsőbb Közigazgatási Bíróság elutasította M. végrehajtás felfüggesztése iránti kérelmét, és 2008 júniusi ítéletében elutasította a keresetét. 2006 októberében az őrizetbe vételét elrendelő, 2006. október 12-ei végzést is megtámadta a Szófiai Városi Bíróság előtt. A Szófiai Városi Bíróság 2009 áprilisi ítéletében megállapította, hogy a végzést egy arra nem jogosult tisztviselő írta alá, ezért semmisnek nyilvánította, ugyanakkor nem rendelte el M. szabadlábra helyezését.
A Bíróság 2008. szeptember 1-jén - összhangban ideiglenes intézkedésre vonatkozó szabályokkal - kezdeményezte a bolgár kormányzatnál, hogy további értesítésig M.-et ne szállítsák Afganisztánba.
2009 júniusában, a rendőrség kötelezte M.-et, hogy 2009. július 3-ai szabadulása után naponta jelentkezzék a helyi rendőrőrsön.
A kérelmezők – hivatkozva az Egyezmény 3., 5., 8. és 13. cikkére – sérelmezték M jogellenes fogva tartását, a kiutasításával való fenyegetést, és a hatékony jogorvoslat hiányát.
A Bíróság emlékeztetett arra, hogy az emberek őrizetben tartása kiutasításuk érdekében, csak addig lehet indokolt amíg kiutasítási vagy kiadatási eljárás volt folyamatban. Ha az ilyen eljárást nem megfelelő gondossággal folytatják le, az őrizet összeegyeztethetetlen lehet az Egyezménnyel. M.-et két évig és nyolc és fél hónap tartották őrizetben. Noha kiutasítását már 2005 decemberében elrendelték, a hatóságok csak 2007 februárjában próbáltak először a kiutasítást lehetővé tevő személyazonosító okmányt biztosítani számára. Továbbá, megkeresésüket csak egy évvel és hét hónappal később ismételték meg. Ezalatt M. végig őrizetben maradt. Ezen kívül a bolgár kormányzat időközben kimutatta, hogy megkísérelte egy másik biztonságos országba küldeni. Következésképpen a M. őrizetben tartása nem volt indokolt annak teljes időtartama alatt, mivel a bolgár hatóságok részéről hiányzott a gondosság. Ennek alapján - és megjegyezve, hogy az őrizetbevételre vonatkozó két külön végzés jogbizonytalanságot teremtett - a Bíróság arra a következtetésre jutott, hogy M.-et az 5. cikk 1. bekezdésének megsértésével tartották fogva.
M. két külön bírósági eljárásban azzal érvelt, hogy őrizetben tartása, amelyet két különböző jogi aktus, 2005 decemberében és 2006 októberében rendelt el, jogellenes volt. Az első eljárásban a bíróság nem volt hajlandó megvizsgálni a kérelmét, és a másodikban a bíróságok csak azt állapította meg, közel két és fél évvel később, hogy a második végzést egy arra fel nem jogosított tisztviselő írta alá. A hatóságok ezért elmulasztották biztosítani azt, hogy a M. gyorsan vitathassa bíróság előtt kiutasítási őrizetben tartásának törvényességét, így az 5. cikk 4. bekezdését megsértették.
M. és felesége valamint gyermekeik mind sérelmezték, hogy a őrizetbe vételéről és a kiutasításról szóló végzés megsértett a családi élethez fűződő jogukat. Az őrizet tekintetében, mivel a Bíróság azt az 5. cikk 1. pontja alapján jogsértőnek találta, nem volt szükséges megvizsgálni a kérdést. M. fenyegető kiutasítása tekintetében a Bíróság megjegyezte, hogy a kérelmezők valódi családi életet éltek Bulgáriában. A kiutasító végzés egy olyan megállapításon alapult, amelyet egy belügyminisztériumi irat tartalmazott, amelyet nem terjesztettek a Bíróság elé, és amely - úgy tűnik - nem említette azokat tényeket és bizonyítékokat, amelyeken ez a megállapítás alapult. A Legfelsőbb Közigazgatási Bíróság pusztán alakilag vizsgálva az ügyet elutasította M. fellebbezését a kiutasító végzés ellen, és ily módon ténylegesen egy kormányzati ügynökség ellenőrizetlen belátására hagyta annak eldöntését, hogy vajon M. fenyegetést jelent-e a nemzet biztonságára. Ezt a megközelítést már korábbi Bulgária elleni ügyekben is a 8. cikket sértőnek találták, így a kérelmezőket nem védték meg az önkényességtől, megsértve ezzel a 8. cikket.
A Bíróság megállapította, hogy a Legfelsőbb Közigazgatási Bíróság nem vizsgálta megfelelően azt a rendőrségi megállapítást, hogy M. fenyegetést jelent a nemzet biztonságára. A nemzeti bíróság nem vizsgálta meg az Egyezmény alapján megkövetelt szigorral M.-nek azt a panaszát sem, hogy bántalmazását vagy életét kockáztatja, ha visszatér Afganisztánba. Ezen kívül, a bolgár jog szerint, a nemzetbiztonsági okokból kiutasító végzés ellen benyújtott fellebbezéseknek nem volt halasztó hatálya, és a M. kérelmét, hogy ne utasítsák ki addig, míg ügyében döntés nem születik, gyakorlatilag meg sem vizsgálták. Ennek megfelelően a Bíróság megállapította, hogy a kiutasító végzések elleni jogorvoslat tekintetében a bolgár jog és gyakorlat megsértette az Egyezmény 13. cikkét.
A Bíróság az első kérelmező részére 12.000,-Euro nemvagyoni kártérítést ítélt meg.
Tekintettel arra, hogy a Bíróság korábban már számos Bulgária elleni esetben megállapított hasonló jogsértéseket, és más hasonló esetek is folyamatban vannak előtte, a Bíróság szükségesnek találta, hogy segítse a bolgár kormányt a Bíróság ítéleteinek végrehajtására vonatkozó kötelezettsége teljesítésében. A Bíróság különösen úgy ítélte, hogy a jelen ítélet végrehajtására szolgáló intézkedéseknek magukban kellene foglalniuk az idegenrendészeti törvény vagy más törvény megváltoztatását annak érdekében, hogy:
1) bíróságok alapos bírósági felülvizsgálatot gyakoroljanak a külföldiek kiutasításához vezető a tények és indokok felett;
2) a kiutasítással kapcsolatos jogorvoslati kérelmeket vizsgáló bíróságok teremtsenek egyensúlyt a kiutasító hatóságok által kitűzött célok és az érintett személyek emberi jogai között, ideértve a családi élet tiszteletben tartásához való jogot is;
3) azt az országot, ahová a külföldit szállítani kell, mindig tüntesse fel egy jogilag kötelező erejű aktus;
4) a fogadó országban halál vagy bántalmazás veszélyét állító kérelmeket a bíróságnak szigorúan ki kell vizsgálnia, és
5) a kiutasító határozatok elleni fellebbezésben tett ilyen állításoknak automatikus halasztó hatállyal kell bírniuk, amíg ezeket az állításokat kivizsgálják.
1Az ítélet 2011. október 26-án vált véglegessé.