Új Ptk. Tanácsadó Testület véleményei

Az „új Polgári Törvénykönyv” elnöki tanácsadó testületet a Kúria elnöke az új törvény hatálybalépését követően hívta életre abból a célból, hogy a jogtudomány és a joggyakorlat résztvevői együttesen kísérhessék figyelemmel a családjogot és társasági jogot is magában foglaló kódex gyakorlati érvényesülését. A testületet dr. Menyhárd Attila, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára vezeti, és havi rendszerességgel ülésezik. Tagjai: dr. Leszkoven László, dr. Faludi Gábor, dr. Lábady Tamás, dr. Fézer Tamás, dr. Nochta Tibor, dr. Szeibert Orsolya, dr. Kemenes István, dr. Goldea Zsuzsanna, dr. Wellmann György, dr. Anka Tibor, dr. Kovács Kázmér, dr. Kőrös András, dr. Döme Attila, dr. Dzsula Marianna, dr. Csűri Éva.

A testület eddigi működése elmélyült szakmai beszélgetéseket hozott, amelyek vélemények megfogalmazását is lehetővé tették. Miután a testület nem a bírósági szervezetrendszer része, véleményei semmilyen kötőerővel nem bírnak. A testület életre hívójaként azonban meggyőződésem, hogy az itt megfogalmazódó gondolatok segítséget nyújthatnak a jogkereső közönségnek e történelmi jelentőségű, új magánjogi kódex alkalmazásának kezdeti lépéseiben.

A joganyagok között szavakra is kereshet, ha azok egy részletét beírja az alábbi mezőbe. Egyszerre több szóra is kereshet [SPACE]-szel elválasztva, ilyenkor a rendszer csak azokat a joganyagokat jeleníti meg, amelyekben pontosan a beírt szövegminta szerepel.

A Ptk. 4:211. §-ában foglalt kártérítési felelősség tartalma

A Ptk. 4:211. § (1) bekezdése szerint „az a személy, akinek a kezéhez a tartásdíjat folyósítják, köteles – a kötelezett egyidejű értesítése mellett – a bíróságnak bejelenteni, ha a jogosult tartásra való rászorultsága megszűnt. Az e kötelezettségének elmulasztásából eredő kárért a szerződésen kívül okozott károkért való felelősség általános szabályai szerint felel.” Bejelentés esetén a bíróság a tartási kötelezettséget peres eljárás lefolytatása nélkül szünteti meg, a bejelentése elmulasztása esetén a kötelezett a megszüntetést perben kérheti [4:211. § (2) bek.].
Az eljárási szabályokra tekintettel per esetén a tartásdíj fizetési kötelezettség megszüntetésére legfeljebb a kereset megindítását megelőző hat hónaptól kezdődő időponttal kerülhet sor [Pp. 361. § (3) bek., régi Pp. 230. § (3) bek.].
A gyakorlatban felmerült, hogy a fenti jogszabályi környezetben, a családjogi tartás körében a Ptk. által meghonosított kártérítési felelősség jelentheti-e a tartási kötelezettség megszüntetésének időpontja előtt rászorultság hiányában felvett tartásdíjak kártérítés címén történő visszafizetését, vagy az csupán a tartásdíj megszüntetése iránti igény érvényesítésével kapcsolatos költségekre terjed ki (pl. tudakozódási-, utazási költség, kiesett jövedelem, a perrel felmerült költségek). Ilyen szabály ugyanis a Ptk. hatályba lépése előtt nem lévén, a bírói gyakorlat a jogalap nélkül felvett (túlfizetett) tartásdíjak elszámolására a jogalap nélküli gazdagodás szabályait alkalmazta. További kérdés, hogy a kártérítés címén fennálló visszafizetési kötelezettség esetén van-e helye kármegosztásnak azon az alapon, hogy a kötelezett felróhatóan nem tett eleget a Ptk. 6:525. §-a szerinti kárenyhítési kötelezettségének (pl. nem érdeklődött a jogosult rászorultságának változatlan meglétéről), azaz a jogosult bejelentési kötelezettségének elmulasztása esetén kizárható-e a kötelezett magatartásának vizsgálata?
A Tanácsadó Testület véleménye szerint a Ptk. 4:211. § (1) bekezdése szerinti kártérítési felelősség attól az időponttól kezdődően fennáll, amikor az a személy, akinek a kezéhez a tartásdíjat folyósítják, a jogosult rászorultságának megszűnését (pl. a kiskorú gyermek nagykorúvá válását követően tanulmányai abbahagyását) nem jelenti be, feltéve, hogy e mulasztása alól a Ptk. 6:519. §-a alapján nem tudja magát kimenteni. Ebből következik, hogy kártérítés címén a kötelezett a kezéhez folyósított tartásdíj visszafizetését a 6:533. § (1) bekezdésére tekintettel irányadó 6:22. § (1) bekezdésében meghatározott öt éves elévülési határidőn belül érvényesítheti, függetlenül attól, hogy a tartásdíj fizetési kötelezettség megszüntetésére csak későbbi időponttól kezdődően kerül sor.
A Ptk. 4:211. § (1) bekezdésének a szerződésen kívül okozott károkért való felelősség általános szabályaira utalása azt is jelenti, hogy a kötelezettet, mint károsultat kármegelőzési, kárelhárítási és kárenyhítési kötelezettség terheli. Az e kötelezettségének felróható megszegése miatt keletkezett kára megtérítésére nem tarthat igényt. E vonatkozásban tehát a bíróságnak vizsgálnia kell, hogy az adott helyzetben elvárható módon nyomon követte-e a jogosult rászorultságának fennállását (pl. hogy gyermeke nagykorúvá válását követően folytat-e további tanulmányokat), és a rászorultság hiányáról történő tudomásszerzését követően az elvárható időn belül fellépett-e tartási kötelezettségének megszüntetése érdekében. A bíróság tehát a bejelentést elmulasztó személy és a kötelezett között kármegosztást alkalmazhat, melynek eredményeként a kár részleges megtérítéséről (a jogalap nélkül felvett tartásdíj részbeni visszafizetéséről) is rendelkezhet.

A jogosult kárenyhítési kötelezettsége a Ptk. 6:144. § (1) bekezdésének alkalmazása során

A szerződésszegésért való felelősség körében a Ptk. 6.144.§ (1) bekezdése, a szerződésen kívül okozott károkért való felelősség szabályainak kiegészítő alkalmazása kapcsán, akként rendelkezik, hogy a károsult kármegelőzési, kárelhárítási és kárenyhítési kötelezettségére, továbbá a közös károkozók felelősségére a szerződésen kívül okozott károkért való felelősség szabályait kell alkalmazni. A jogosult kármegelőzési, kárelhárítási és kárenyhítési kötelezettsége ugyanakkor az adott szerződéses jogviszonyban az együttműködési kötelezettség [(Ptk 6:62.§ (1) és (3) bek.] tartalmát is képezheti. Ha a kármegelőzési, kárelhárítási és kárenyhítési kötelezettség megsértése egyúttal a szerződés tartalmát képező együttműködési kötelezettségnek a megszegését is jelenti, úgy a jogosult magatartása szerződésszegést valósít meg. Kérdés, hogy ilyen helyzetben az együttműködési kötelezettség megsértése alapján alkalmazandó szerződésszegési szabályok az irányadók, vagy a szerződésen kívül okozott károkért való felelősség szabályait kell-e alkalmazni.

A Tanácsadó Testület álláspontja szerint a 6:144.§ (1) bekezdése olyan speciális szabály, amely a jogosultat, mint a szerződésszegés károsultját is terhelő együttműködési kötelezettség megsértéséért felelős felet a szerződésen kívüli kártérítési felelősségi szabályok szerint teszi felelőssé. Így, ha a jogosult az együttműködési kötelezettségét azzal szegi meg, hogy nem tesz eleget a kármegelőzési, kárelhárítási és kárenyhítési kötelezettségének, magatartásának következményei a szerződésen kívüli kártérítési felelősség szabályai szerint alakulnak.

A Ptk. 6:162.§ (1) bekezdése szerint a jogosult a hiba felfedezése után késedelem nélkül köteles a hibát a kötelezettel közölni. A (3) bekezdés szerint pedig a közlés késedelméből eredő kárért a jogosult felelős. A szabály tartalmában a jogosult kárenyhítési kötelezettségét írja körül, ezért kártérítési felelőssége – a Ptk. 6:144.§ (1) bekezdésének utaló rendelkezése folytán – a deliktuális kártérítési felelősség szerint alakul, felróhatósági természetű, és kármegosztásra adhat alapot.

A Tanácsadó Testület álláspontja szerint továbbá a 6:144.§ (1) bekezdésében foglalt rendelkezés alkalmazandó akkor is, ha a jogosult a szerződésszegő kötelezettel szemben nem kártérítési igényt, hanem más, a szerződésszegésre alapított követelést, például kellékszavatossági igényt érvényesít. Ha a jogosult követelése nem pénz fizetésére irányul (pl. hibás teljesítés esetén elállás), nincs helye sem a jogosulti követeléssel szemben a kötelezett által érvényesíthető kártérítési igény beszámításának, sem a kármegosztásnak.

A jognyilatkozat írásbeliségének követelményei a Ptk. 6:7.§ (3) bekezdésének az alkalmazásában

A Ptk. 6:7. § (2) bekezdésében foglalt rendelkezés szerint, amennyiben a Ptk. eltérően nem rendelkezik, a jognyilatkozat akkor minősül írásba foglaltnak, ha jognyilatkozatát a nyilatkozó fél aláírta. A 6:7. § (3) bekezdése technológia semleges feltételeket szab a hagyományos írásba foglalástól különböző módon megtett jognyilatkozatok írásbeli minőségének megállapításához, amikor úgy rendelkezik, hogy írásba foglaltnak kell tekinteni a jognyilatkozatot akkor is, ha annak közlésére a jognyilatkozatban foglalt tartalom változatlan visszaidézésére, a nyilatkozattevő személyének és a nyilatkozat megtétele időpontjának azonosítására alkalmas formában kerül sor. E feltételeknek a belső piacon történő elektronikus tranzakciókhoz kapcsolódó elektronikus azonosításról és bizalmi szolgáltatásokról, valamint az 1999/93/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló 910/2014/EU Rendeletben (eIDAS rendelet) szabályozott elektronikus aláírások a hozzá tartozó azonosítási eljárásokkal és szolgáltatásokkal aggálytalanul megfelelnek.

A gyakorlatban igény merült fel arra, hogy a maradandó eszközzel, írásjelek útján tett, a Ptk. 6:7.§ (3) bekezdésben foglalt rendelkezés követelményeinek vitathatóan megfelelő nyilatkozatok is írásba foglaltnak minősülhessenek. Ilyenek például az e-mailben, ahhoz csatolt file-ban, beszúrt aláírásképfájllal ellátott, szövegszerkesztővel szerkesztett, szerkeszthető vagy nem szerkeszthető formába konvertáltan elküldött, chat felületen, SMS-ben, a másik fél által rendelkezésre bocsátott platformon elektronikus úton tett írásbeli nyilatkozatok. Az ilyen formában tett jognyilatkozatok a Ptk. 6:7.§ (3) bekezdésének alkalmazásában akkor minősülnek írásba foglaltnak, ha közlésükre, a bennük foglalt tartalom változatlan visszaidézésére, a nyilatkozatot tevő személyének és a nyilatkozat megtétele időpontjának azonosítására alkalmas formában kerül sor.

A Tanácsadó Testület tagjainak többségi álláspontja szerint a bíróságnak minden esetben meg kell vizsgálnia és meg kell állapítania, hogy az adott közlési forma az adott körülmények között megfelelt-e ezeknek a feltételeknek. A Ptk. 6:7.§ (3) bekezdésében foglalt rendelkezés ugyanis a valódiság és hamisítatlanság követelményét nem szabályozza, és nem várja el a nyilatkozat abszolút hamisíthatatlanságát ahhoz, hogy az írásbeli nyilatkozatnak minősüljön. Ennek a követelménynek elvileg bármilyen fizikai formában megjelenített közlési forma megfelelhet. Ezért a nem hagyományos és nem az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló 2015. évi CCXXII. tv. 17.§-ában (az eIDAS Rendelet1  26.§-ában) szabályozott írásbeli alakszerűség mellett tett jognyilatkozatok alakiságának minősítése attól függ, hogy a vizsgált nyilatkozattételi és közlési forma az adott esetben alkalmas-e a tartalom változatlan visszaidézésére, továbbá a nyilatkozatot tevő személyének és a nyilatkozat megtétele időpontjának azonosítására.

A Tanácsadó Testület tagjainak kisebbségi álláspontja szerint a 6:7. § (3) bekezdésében meghatározott feltételeknek a hagyományos írásbeli forma, továbbá az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló 2015. évi CCXXII. tv. 17.§-ában (az eIDAS Rendelet 26.§-ában) szabályozott írásbeli alakszerűség felelhet meg. E vélemény szerint az elektronikus úton tett jognyilatkozat akkor tesz eleget az írásbeliség követelményének, ha azt e rendelkezéseknek megfelelően elektronikusan aláírják. Nem tartja elfogadhatónak továbbá, hogy ugyanazon formában tett elektronikus jognyilatkozat – például az e-mail – egyik esetben megfelel az írásbeliség követelményének, más esetekben viszont azt nem elégíti ki.

Egységes a Tanácsadó Testület álláspontja abban, hogy ha törvény meghatározza a Ptk. 6:7 § (3) bekezdésében foglalt feltételeknek megfelelő nyilatkozattételi módot (azonosításra visszavezetett dokumentumhitelesítés), akkor az ilyen módon megtett nyilatkozatot írásba foglaltnak kell tekinteni.

––––––––––––––––––
1 A belső piacon történő elektronikus tranzakciókhoz kapcsolódó elektronikus azonosításról és bizalmi szolgáltatásokról, valamint az 1999/93/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló 910/2014/EU Rendelet

Ha az örökhagyó végintézkedését a Ptk. hatálybalépése előtt tette, a kötelesrész alapjára is a Ptk. hatálybalépése előtt hatályos jogszabályok rendelkezéseit kell-e alkalmazni? [Ptké. 65.§ (2)]

A Ptké.1  65.§ (2) bekezdése értelmében, ha az örökhagyó végintézkedését a Ptk. hatályba lépése előtt tette, a kötelesrész mértékére a Ptk. hatályba lépése előtt hatályos jogszabályt kell alkalmazni. A kötelesrész mértéke nem önmagában a törvényben meghatározott hányad, hanem az a kötelesrészre jogosult igényét jelenti a kötelesrész kiadásáért felelős személyekkel szemben. A kötelesrészt ezért csak a kötelesrész alapjának és hányadának együttes figyelembevételével lehet meghatározni. Ebből pedig az következik, hogy ha az örökhagyó végintézkedését a Ptk. hatálybalépése előtt tette, a kötelesrész alapjára is a Ptk. hatálybalépése előtt hatályos rendelkezéseit kell alkalmazni.

––––––––––––––––––
1 2013. évi CLXXVII. törvény a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény hatálybalépésével összefüggő átmeneti és felhatalmazó rendelkezésekről

A Ptk. 7:78.§ (3) bekezdésének alkalmazásában feltétel-e a szülői felügyeleti jog tényleges megszüntetése?

A Ptk. 7:78.§ (3) bekezdése szerint a szülőt az örökhagyó olyan magatartás alapján is kitagadhatja, amely a szülői felügyeleti jog megszüntetésére ad alapot. A rendelkezés nem várja el azt, hogy erre ténylegesen sor is kerüljön, és a rendelkezés helyes értelmezése szerint erre nincs is szükség. A bíróság ugyanis az öröklési jogi jogvitában autonóm módon megvizsgálhatja, hogy a szülői felügyeleti jog megszüntetésének lett volna-e alapja. Ennek a vizsgálatnak az eredményeként kell eldöntenie, hogy az erre alapított kitagadási ok valóban fennállt-e. 

Oldalak