A Kúria tulajdonjog megállapítása iránt folyamatban volt perében a 2012. március 21-én megtartott tárgyaláson meghozott ítéletében a 2003. évben indult eljárásban a jogerős részítéletet részben hatályon kívül helyezte és egyéb rendelkezéseit módosított tartalommal hatályában fenntartotta.
Az ügyben elsősorban abban az anyagi jogi kérdésben kellett állást foglalni, hogy ha a tulajdonostársak egyike a közös tulajdonban lévő kétlakásos ingatlant bővítve létrehoz egy harmadik önálló lakást, hogyan alakulnak a tulajdoni arányok.
Ebben az esetben a tulajdonszerzés jogcíme ugyan ráépítés, a tulajdoni hányadok újbóli meghatározása során a Ptk. vonatkozó 137.§-ának (3) bekezdése helyett a felek megállapodására figyelemmel az eredetileg megvolt épület és az új lakás alapterületének arányát figyelembe véve kellett meghatározni a tulajdoni hányadokat. Nem volt alkalmazható viszont az, a felperes által kért számítási mód, mely szerint az eredeti tulajdoni hányadához kell hozzáadni a bővítmény alapterületének megfelelő tulajdoni hányadot. Ilyenkor ugyanis a megnövekedett alapterülethez viszonyítottan az eredeti tulajdoni hányadok – amint azt a másodfokú bíróság helyesen megállapította – szükségképpen valamennyi tulajdonostársat illetően, azaz ideértve a felperest is, csökkennek.
A másodfokú bíróság (Fővárosi Ítélőtábla) az anyagi jog szabályainak mindenben megfelelő megállapításai sem adnak azonban alapot arra, hogy a bíróság a felperes rendelkezési jogának sérelmével olyan következtetésre jusson, hogy miután a tulajdoni változások szükségképpeniek, nem a felperes választásán múlik, hogy a ráépítéssel szerzett tulajdoni igényét kivel szemben érvényesíti. A Kúriának a másodfokú bíróságtól eltérő jogi álláspontja szerint a kereseti kérelem korlátai akadályát képezik annak, hogy a tulajdoni arányokban a ráépítés következtében bekövetkezett változás valamennyi tulajdonosra kiterjedően megállapításra kerüljön.
Mindezek alapján a Kúria úgy foglalt állást az ügyben, hogy miután a felperes az egyik tulajdonostársa jelenleg nyilvántartott tulajdoni hányadának csökkentését nem kérte, ez a döntése nem eshet a többi tulajdonostárs terhére, s nem járhat azzal a reájuk nézve hátrányos következménnyel, hogy a felperes ráépítéssel szerzett tulajdoni arányával egyezően az általa megnevezett alperesek tulajdoni hányada csökkenjen. Azaz a felperes eljárási rendelkezésének az a következménye, hogy a ráépítéssel megszerzett és a megállapodásuk alapján meghatározandó – a másodfokú bíróság által helyesen kiszámított – tulajdoni hányadánál annyival kevesebbnek az ingatlan-nyilvántartási bejegyzését kérheti, amennyivel a rendelkezési jogának gyakorlása folytán az alperesek egyikének nevén az őt jogszerűen megillető résznél nagyobb tulajdoni hányad marad az ingatlannyilvántartásban.
Mindezeket összefoglalva a Kúria döntése értelmében a felek megállapodása felülírja a ráépítésnek a Ptk.-ban írt jogkövetkezményeit; a perben viszont a felperes rendelkezési jogának gyakorlásától függ, hogy az ún. ráépítési megállapodás szerint kiszámított tulajdoni hányadok az ingatlan-nyilvántartásban átvezethetők-e. (Ennek – a matematika szabályai szerint – korlátot szab az is, hogy nyilvánvalóan nem teljesíthető olyan kereseti kérelem, amely szerint az egyes tulajdoni hányadok összege meghaladja az egy egészet.)
Az adott esetben a felperes eredménnyel hivatkozott arra, hogy a másodfokú bíróság a kereseti kérelem korlátain túlterjeszkedve – kizárólag az anyagi jog szabályai alapján – csökkentette a keresettel nem érintett alperes tulajdoni hányadát. A felperesnek ezt a rendelkezését ugyan kötelesek a bíróságok tiszteletben tartani, de ebből a perbeli rendelkezéséből az is következik, hogy saját maga részére az őt egyébként jogosan megillető tulajdoni hányadnál csak arányosan kisebb rész ingatlan-nyilvántartási bejegyzését kérhette eredménnyel.
Budapest, 2012. március 26.
A Kúria Sajtótitkársága