Tájékoztató a Bfv.I.420/2015. számú büntetőügyben hozott elvi jelentőségű döntésről: a kapcsolattartás akadályozásával elkövetett kiskorú veszélyeztetésének értelmezése

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Dátum: 
2015. szeptember 30.

A terhelt felesége a terhelttel szemben házasság felbontása és gyermekelhelyezés iránt keresetet nyújtott be, melyben a bíróság a terhelt gondozásában lévő gyermek és édesanyja közötti kapcsolattartását ideiglenes intézkedéssel szabályozta. Eszerint az édesanya jogosult a kiskorú gyermekével, az elvitel jogára is kiterjedően, a kapcsolatot tartani minden páros héten csütörtök reggel 9 órától, vasárnap este 19 óráig, továbbá minden páratlan héten szerda reggel 9 órától péntek este 19 óráig. A terhelt feleségét a kapcsolattartás első alkalommal 2010. július hó 1. napján 9 órától illette meg.

A terhelt a gyermeket sem 2010. július hó 1. napján, sem azt követően egyetlen alkalommal sem adta át a kapcsolattartásra minden alkalommal megjelenő feleségének. Ezért az anya a kapcsolattartás végrehajtása iránt kérelmet nyújtott be a gyámhivatalhoz, ahol végzéssel ennek helyt adtak.

A terhelt azonban ezt követően sem biztosította egyetlen alkalommal sem az anya részére az ideiglenes intézkedésben szabályozott kapcsolattartást.

Ezért őt a járásbíróság, illetve a törvényszék bűnösnek mondta ki kiskorú veszélyeztetése vétségében [1978. évi IV. törvény 195. § (4) bekezdés], és egy évre próbára bocsátotta.

A terhelt a védője által előterjesztett felülvizsgálati indítványban arra hivatkozott hogy a terhelt javára büntethetőségi akadály, nevezetesen a társadalomra veszélyességben való tévedés állapítható meg. Az indítvány szerint a bíróság azt sem vizsgálta, hogy a terhelt önhibájából akadályozta-e a kapcsolattartást, sem a polgári, sem a gyámhatósági eljárás során nem került sor annak vizsgálatára, hogy a terhelt kizárólag az elvitel módját kívánta megakadályozni annak érdekében, hogy az általa kellő alappal vélelmezett veszélyhelyzetből mentse a kiskorú gyermeket.

Az 1978. évi IV. törvény 195. § (4) bekezdésében írt kiskorú veszélyeztetésének vétségét követi el és egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő az, aki a bírósági vagy hatósági határozat alapján nála elhelyezett kiskorú és a kiskorúval kapcsolattartásra jogosult személy közötti kapcsolat kialakítását vagy fenntartását a kapcsolattartás kikényszerítése érdekében alkalmazott bírság kiszabását követően is akadályozza. A 2013. július 1. napjától hatályos Btk. 210. § (1) bekezdése szerinti kiskorúval való kapcsolattartás akadályozásának vétségében bűnös, aki a hatósági határozat alapján nála elhelyezett kiskorú és a kiskorúval kapcsolattartásra jogosult személy közötti kapcsolat kialakítását vagy fenntartását a kapcsolattartás kikényszerítése érdekében alkalmazott bírság kiszabását követően is önhibájából akadályozza. Ez a tényállás az 1978. évi IV. törvény 195. § (4) bekezdése alapján büntetni rendelt kiskorú veszélyeztetésének vétségéhez képest többlettényállási elemet (önhiba) tartalmaz. Az elkövetési magatartás kifejtése – önhiba nélkül – nem tényállásszerű.

A törvényi tényálláshoz tartozó háttérjogszabály, a gyámhatóságokról, valamint a gyermekvédelmi és gyámügyi eljárásról szóló 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelet 33. § (2) és (4) bekezdései a szakigazgatási szervre rótták az önhiba fennállásának vizsgálatát,  ezért azt az elsőfokú bíróságnak — mivel az nem képezte a törvényi tényállás részét — külön nem kellett vizsgálnia. Ezért a terhelt bűnösségének megállapítása az 1978. évi IV. törvény 195. § (4) bekezdése szerinti vétségben törvényes volt.

A felülvizsgálati eljárásban valamely büntethetőséget kizáró vagy megszüntető ok csak akkor állapítható meg, ha az azzal kapcsolatos tényeket az ítéleti tényállás tartalmazza. Jelen ügyben azonban ilyen tényt a bíróság ítéletének tényállása nem tartalmaz. Ellenkezőleg: a felsőfokú iskolai végzettséggel rendelkező a terhelt tudatában volt annak, hogy a bíróság, illetve a közigazgatási hatóság jogerős határozataiban megállapítottak rá nézve kötelezőek. Azoknak a semmibevétele, illetve az azokkal történő tudatos, szándékos szembehelyezkedés nyilvánvalóan jogellenes, melynek a terhelt a tudatában volt. Ezért a társadalomra veszélyesség hiányára, illetve az abban való tévedésre hivatkozás alaptalan.

Végezetül a Kúria utal rá, hogy a felülvizsgálat, illetve a büntetőeljárás során a láthatás kérdése és módja tekintetében eljárt közigazgatási hatóságok döntéseinek felülbírálatára nincs törvényes lehetőség. Mindezekre figyelemmel a Kúria a felülvizsgálati indítványnak nem adott helyt és a megtámadott határozatot a Be. 426. § alapján hatályában fenntartotta.

Budapest, 2015. július 6.

A  Kúria  Sajtótitkársága