Tájékoztató az árvaellátás összegének megállapítása tárgyában döntésről

Dátum

Tájékoztató a Kúria Mfv.III.10.629/2017/8. számú határozatról, melyben az alperes jogelődje a felperes részére 1999. október 3-tól – elhunyt szülője (édesapja) jogán, az életben lévő szülő rokkantságára tekintettel – árvaellátást állapított meg. Az alperes 2016. május 2-án határozatot hozott az árvaellátás 2016. február 1-jei hatállyal történő csökkentéséről, amelyben az ellátást a korábbi összeg 30%-ában állapította meg. A határozat indokolása szerint a felperes életben lévő szülője 2016. január 20-tól nem minősül megváltozott munkaképességű személynek, ezért az ellátás mértékét a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény (Tny.) 56. § (1) bekezdése és a Tny. végrehajtásáról szóló 168/1997. (X.6.) Korm. rendelet (Tnyvhr.) 64/B. § (2) és (4) bekezdése alapján kellett meghatározni. A másodfokú társadalombiztosítási szerv az elsőfokú határozatot akként változtatta meg, hogy a felperes a 30%-os mértékű árvaellátásra 2016. január 1-től jogosult. A határozat indokolása szerint a másodfokú szerv által beszerzett, az NRSZH másodfokon eljáró szakértői bizottsága szakvéleménye szerint a felperes életben lévő szülője egészségi állapota 2015. december 3-tól 60%-os, annak alapján, a Tny. 4. § (1) bekezdés k) pontja értelmében nem minősül megváltozott munkaképességűnek, így az árvaellátást a megváltozott munkaképesség megszűnését követő hónap első napjától kellett 30%-os mértékűre csökkenteni. A felperes keresetében a határozatok hatályon kívül helyezését és az alperes új eljárásra való kötelezését, valamint az Alkotmánybíróság eljárásának kezdeményezését is kérte, mivel a Tny. 4. § (1) bekezdés k) pontja és a megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CXCI. törvény (Mmtv.) 2. § (1) bekezdése a jogosultsághoz szükséges munkaképességi mértékeket eltérően, egymással ellentétesen szabályozza, ami az Alaptörvény XV. cikk (2) bekezdésébe és XIX. cikk (1) bekezdésébe ütközik. A munkaügyi bíróság a keresetet elutasította. A jogerős ítélet ellen a felperes élt felülvizsgálati kérelemmel, amelyben a keresetének helyt adó döntés meghozatalát kérte. A Kúria mellőzte az Alkotmánybíróság eljárásának kezdeményezését és a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. A Kúriának kizárólag abban a kérdésben kellett állást foglalnia, sérti-e az Alaptörvény XV. cikk (2) bekezdését és XIX. cikk (1) bekezdését az, hogy a törvényhozó a megváltozott munkaképességű személyek ellátásaira való jogosultságot és az árvaellátás mértékét eltérő egészségkárosodás/egészségi állapot alapulvételével szabályozta. A Kúria az Alkotmánybíróság több [40/2012. (XII.6.) AB határozat, 17/2000. (V.26.) AB határozat, 170/2010. (IX.23.) AB határozat] határozatának felhívásával rögzítette, hogy az Alaptörvény XIX. cikk (1) bekezdése a támogatás nyújtására való állami kötelezettség tartalmát, terjedelmét nem határozza meg, az árvaság esetén járó támogatás feltételeinek meghatározását törvényi szabályozásra utalja. Az a megoldás, hogy a törvényhozó az árvaellátás mértékének meghatározásakor eltérő mértékű egészségkárosodást/egészségi állapotot vett fegyelembe, mint a megváltozott munkaképességű személyek ellátására való jogosultsága meghatározása során, alkotmányosan nem kifogásolható, az Alaptörvény XIX. cikk (1) bekezdéséből ugyanis nem vezethető le olyan követelmény, hogy a törvényhozó a betegség és az árvaság esetén nyújtott támogatásokat azonos feltételekkel biztosítsa. A felperes által megjelölt két ellátási forma eltérő helyzeten (betegségen, illetve árvaságon) alapul, az előbbi ellátást az állam saját jogon, az utóbbit a hozzátartozó jogán nyújtja. A kifogásolt eltérés nem azonos szabályozási koncepción belül áll fenn, a törvényhozó az eltérő (60%, illetve 50%) egészségi állapot mértékeket különböző típusú ellátások szabályozásában alkalmazta, azon belül is az előbbinél a jogosultsághoz, az utóbbinál a mérték meghatározásánál vette figyelembe. A fentiek alapján a felperes által megjelölt személyek a szabályozás szempontjából nem tekinthetők azonos csoportba tartozó, egymással összehasonlítható helyzetben lévő jogalanyoknak, így a kifogásolt különbségtétel nem ellentétes az Alaptörvény XV. cikk (2) bekezdésével.

Budapest, 2018. október 17.               

A Kúria Sajtótitkársága