A Budaházy György és társai ellen folyamatban volt ügyben a Fővárosi Ítélőtábla – az elsőfokú felmentő rendelkezéseket megváltoztatva – a IV., VII. és VIII. rendű vádlottak bűnösségét kimondta 1 rendbeli, a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény 322. § (1) bekezdés b) pontjába ütköző és a (2) bekezdés b) pontja szerint minősülő bűnsegédként elkövetett kifosztás bűntettében is.
Az e rendelkezés ellen bejelentett vádlotti és védői fellebbezések alapján a Kúria kizárólag e bűncselekményre kiterjedő terjedelemben felülbírálta a megtámadott másodfokú ítéletet, valamint az azt megelőző első- és másodfokú eljárást.
A Kúria a felülbírálat során nem észlelt olyan eljárási szabálysértést, amely feltétlen hatályon kívül helyezési okot képezne és az ügy érdemi elbírálását kizárná. Az első- és a másodfokú bíróság az eljárást tehát az ügy érdemét tekintve a perjogi szabályokat betartva folytatta le.
A Kúria megállapította azt is, hogy a másodfokú bíróság által az ítélkezése alapjául elfogadott 3. tényállási pont megalapozott, ezért az irányadó volt a harmadfokú eljárásban is.
Az irányadó tényállás szerint a vádlottak egyike közvetlenül az általuk – azaz a IV., a VII. és a VIII. rendű vádlottak, illetve a VI. rendű elítélt által – kifejtett ütlegelés abbahagyása után vette el sértettől a felszólításának eleget téve átadott körülbelül 8000 forintot, illetve szintén a vádlottak egyike vette magához ekkor a földről a sértett által a bántalmazás során elejtett kocsikulcsot.
A Kúria ítélete szerint a másodfokú bíróság – a vádlottak jelenlétének szándékerősítő hatása miatt – helytállóan állapította meg a IV., a VII. és a VIII. rendű vádlott bűnsegédi bűnösségét. Az irányadó tényállásból ugyanis kizárólag arra nézve lehetett következtetést levonni, hogy az elkövetéskori jelenlétük idején legalább eshetőleges szándékkal tisztában voltak a pénzt és a kocsikulcsot megszerző tettes magatartásával, amelyhez ilyen módon segítséget nyújtottak.
A Kúria rögzítette azt is, hogy a IV., a VII. és a VIII. rendű vádlottakat érintő, fellebbezéssel nem támadható tényállásrészeket az elsőfokú bíróság a rendelkezésére álló bizonyítékok okszerű mérlegelésével állapította meg, azzal ellentétes okot vagy körülményt a Kúria az iratokban nem észlelt.
Rámutatott továbbá arra is, hogy a másodfokú bíróság a büntetés kiszabása során irányadó bűnösségi körülményeket helyesen tárta fel, és súlyuknak megfelelően értékelte, a IV., a VII. és a VIII. rendű vádlottakkal szemben kiszabott büntetés törvényes, annak megváltoztatására nincs törvényes alap.
Kiemelte a Kúria, hogy a szabadságvesztés büntetések esetén az enyhítésükre nem nyílt törvényi lehetőség, mivel a IV., a VII. és a VIII. rendű vádlottak tekintetében az enyhítő szabályok alkalmazásával – a VII. rendű vádlott esetében kétszeres leszállással – szabta ki a másodfokú bíróság a törvényi minimumban meghatározott szabadságvesztést.
Ami a szabadságvesztések végrehajtási fokozatát illeti, a Kúria a IV., a VII. és a VIII. rendű vádlottak esetében lehetőséget látott az 1978. évi IV. törvény 45. § (2) bekezdésében foglaltaknak a javukra irányuló alkalmazására. Így a büntetés kiszabásánál irányadó körülmények közül a rendkívüli időmúlásra tekintettel a valamennyiük tekintetében a fegyháznál enyhébb végrehajtási fokozatot – börtönt – határozott meg.
2023. november 2.
A Kúria Kommunikációs Osztálya