Szerződések semmisségének megállapítása iránt indított perben a Legfelsőbb Bíróság 2003. szeptember 22. napján kihirdetett rész- és közbenső ítéletének indokolása (LÜ-ÁPV.RT)

Nyomtatóbarát változat
Dátum: 
2003. szeptember 22.

Az állami vállalatok átalakulásáról szóló 1989. évi XIII. tv. (Átv.) 21.§-a (2) bekezdésének az 1990. szeptember 18-ától hatályos szövegezése szerint az átalakuló vállalat vagyonmérlegében szereplő belterületi föld értékének megfelelő üzletrész (részvény) a föld fekvése szerinti önkormányzatot illeti meg. Az I.r. alperes jogelődje (a továbbiakban I.r. alperes) a "megfelelő" szót akként értelmezte, hogy az önkormányzatnak csak az arányos, a vállalati kötelezettségekkel csökkentett belterületi földértéknek megfelelő üzletrész, részvény adható ki. Az önkormányzatok álláspontja viszont az volt, hogy őket a törvény értelmében a belterületi föld vagyonmérlegben szereplő értékével azonos névértékű üzletrész (részvény) illeti meg. Az eltérő jogértelmezés miatt az önkormányzatok több pert indítottak az I.r. alperes ellen, mígnem a Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság a Pfv.X.22.405/1995/7. számú, 1995. november 9-én kelt határozatában elvi éllel kimondta, hogy az önkormányzatok a belterületi föld értékével azonos értékű üzletrészre (részvényre) tarthatnak igényt. Az önkormányzatok jelentős része már ezt megelőzően igényük érvényesítésével megkereste a V. Rt-t, amely 1995. nyarán javaslatot tett az I.r. alperesnek a megegyezésre, amely ekkor még nem vezetett eredményre. A felülvizsgálati határozatot követően az I.r. alperes igazgatósági ülésén vita alakult ki arról, hogy az önkormányzati igényeket automatikusan elégítsék-e ki, vagy pedig alkufolyamat eredményeként egyezség keretében rendezzék azokat. Az Igazgatóság az 1996. január 17-én meghozott 40/96. (I.17.) számú határozatában akként döntött, az önkormányzatokkal szembeni egységes fellépés koordinálására dr. T.M. külső tanácsadót veszi igénybe. A tanácsadó sikerdíját az igényekhez viszonyított megtakarítás 10 %-ában határozták meg. A határozat azt is tartalmazta, hogy az önkormányzati igény 11.803.671 e Ft, amelyből a kialkudott állapot 8,967.881 e Ft. E határozat alapján az alperesek 1996. február 12-én megbízási keretszerződést kötöttek, amelyben meghatározták a megbízott feladatát és kikötötték; a megbízottnak arra kell törekednie, hogy a megbízót a kötendő egyezség alapján minél alacsonyabb fizetési kötelezettség terhelje. A megbízási díj nagyságát a jogszabályon alapuló mértékű követelések és az egyezségben megállapított összegek különbözetének 10 %-ában határozták meg. Az alperesek 1996. július 24-én újabb megbízási keretszerződést kötöttek, amelyben a megtakarítás mértékéhez igazodó degresszív díjazást alkalmaztak. Az első keretszerződések alapján kötött eseti megbízási szerződésekben a díj mértékét összegszerűen rögzítették anélkül, hogy a megtakarítás mértékét és annak forrását megjelölték volna. A II.r. alperes az első ütemben 1996. április 19-i dátummal 114 db számlát állított ki, amelyekre az I.r. alperes összesen 355.011.739 Ft összegben 1996. május 7-én fizetést teljesített. A II.r. alperes a számlákon a kifizetés időpontjaként 1996. január 31-ét tüntette fel. A második keretszerződés alapján 1996. július 26-án került sor az egyedi megbízási szerződés megkötésére. E szerint a megbízott II.r. alperes 557 db szerződés megkötését készítette elő, s az önkormányzati igényekhez képest 4,491.069.000 Ft megtakarítást ért el, amelyre tekintettel 449,106.800 Ft díj illeti meg. Így összesen az I.r. alperes 804,118.539 Ft megbízási díjat fizetett ki a II.r. alperesnek.

A Legfőbb Ügyészség felperes a Ptké. 36/A.§-a alapján előterjesztett keresetében a megbízási keretszerződések, illetve eseti megbízási szerződések semmisségének megállapítását és az eredeti állapot helyreállítását kérte. Álláspontja szerint a szerződések jogszabályba, illetve nyilvánvalóan jó erkölcsbe ütköznek, mert a felek számára törvény írta elő a belterületi földek után járó tulajdonosi részesedés kiadását, ezért az önkormányzati igények csökkentésére irányuló megbízás jogszabályba ütközik. A II.r. alperes ügyvédi-jogtanácsos tevékenység végzésére vállalkozott, amelynek ellátásához hiányoztak a törvényi feltételek. A megbízó a törvénysértés mértékéhez igazodó díjat ígért a megbízottnak, ez pedig nyilvánvalón jó erkölcsbe ütközik. A megtakarítás látszatát keltve az önkormányzati igények között nem szereplő járulékos követeléseket is figyelembe vettek a megbízási díj mértékének a megállapításánál. Így vált lehetővé, hogy azokról történő lemondás látszatával a II.r. alperes magasabb sikerdíjhoz juthatott. Végezetül arra is hivatkozott, hogy a II.r. alperes olyan érdemi munkát nem végzett, amelyért ellenszolgáltatásra tarthatna igényt.

A Fővárosi Bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította. Az ítélet indokolása szerint a megbízási keretszerződéseknek nem az volt a célja, hogy az I.r. alperes jogszabályi kötelezettségének teljesítését kizárják, vagy megkerüljék, hanem az, hogy a járulékok fizetésének a csökkentésével az állami vagyon javára megtakarítást érjenek el. Az önkormányzatok részéről nem egyoldalú joglemondást történt, hanem egyezségben engedtek követelésükből míg az I.r. alperes rövid határidejű fizetést vállalt.

Az I.r. alperes az önkormányzati igények kielégítésével késedelembe esett, ennek jogkövetkezménye a késedelmi kamat és a kártérítés. A felperes nem bizonyította, hogy ezek az igények alaptalanok lettek volna. Nem bizonyított az sem, hogy az önkormányzatok igényérvényesítésével kapcsolatban nem merült volna fel képviseleti díj, így nem lehet ezeket a költségeket úgy tekinteni, mint amelyek kizárólag a sikerdíj alapjául szolgáltak volna. A bizonyítás anyaga alapján azt sem lehetett megállapítani, hogy a II.r. alperes érdemi tevékenységet nem végzett és ezért díjazásra sem jogosult. A felperes azokat a tényállításait, amelyek a szerződés jó erkölcsbe ütköző voltát megalapozták volna, nem bizonyította.

A felperes fellebbezése folytán a Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság rész- és közbenső ítéletet hozott.

A Legfelsőbb Bíróság részítéletének indokolása szerint az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást helyes, és elfogadta az abból levont jogi következtetést, miszerint a perbeli szerződések nem ütköznek jogszabályba. A fellebbezésre tekintettel kifejtette, hogy az önkormányzatok és az I.r. alperes között létrejött szerződésekben az önkormányzatokat megillető - a tulajdonosi részesedés helyébe lépő - pénzbeli ellenérték bizonytalan összegét határozták meg, kölcsönös megegyezéssel. Ez a megállapodás nem vonható az egyoldalú joglemondás fogalmi körébe, így az nem ütközött az Átv. 21.§-ának (1) és (2) bekezdésébe, az állam tulajdonában lévő vállalkozói vagyon értékesítéséről szóló 1995. évi XXXIX. törvény (Priv. tv.) 71.§-ának (1) bekezdésébe, sem az államháztartásról szóló 1997. évi XXXVIII. tv. (Áht.) 108.§-ának (2) bekezdésébe.

A Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bírósággal egyezően úgy ítélte meg, hogy nem állapítható meg az ügyvédségről szóló 1983. évi 4. tvr. sérelme, mert a szerződések szövegéből nem következik, hogy a II.r. alperes jogi képviseleti tevékenységre vállalkozott és nem nyert bizonyítást az sem, hogy a szerződéstervezeteket a II.r. alperes készítette. A Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság a tényállást kiegészítve megállapította, hogy a perbeli szerződések nyilvánvalón jó erkölcsbe ütköznek. Az alperesek az első keretszerződés aláírásakor tisztában voltak a megbízási díj nagyságával és azzal, hogy a II.r. alperes tevékenységének eredményessége biztosítva van. Az I.r. alperes az önkormányzatokkal a V. Rt. által elkészített szerződéseket írta alá, az önkormányzatok a perbeli időszakban csak a II.r. alperes közreműködésével juthattak hozzá a jogszabályon alapuló igényükhöz és a megbízási díj az államot vagy az önkormányzatot megillető vagyonból került közvetlenül a II.r. alperes által megjelölt számlára. Maga a 800 millió forintos összeg - még a szerződéskötés körülményeitől is elvonatkoztatva, sikerdíj esetén is - abszolút összegben olyan magas volt, amely sértette a társadalom értékítéletét, különös tekintettel arra, hogy annak forrását állami vagy önkormányzati vagyon adta. A másodfokú bíróság a semmisség jogkövetkezményeinek tárgyában az elsőfokú bíróságot az eljárás folytatására utasította.

A jogerős ítélet ellen a felperes és a II.r. alperes felülvizsgálati kérelemmel élt.

A felperes szerint a másodfokú határozat az ügy érdemi elbírálására kihatóan jogszabálysértő és a határozattal kapcsolatban - iránymutatást igénylő - elvi jelentőségű jogkérdések merültek fel.

A részítéletet illetően az eljárási és anyagi jogszabálysértést a következőkben jelölte meg.

A másodfokú bíróság okszerűtlenül és iratellenesen utasította el a felperes keresetét a 2/2002. számú polgári jogegységi döntésre, illetve az Áht. 108.§-ának (2) bekezdésére hivatkozással, ugyanis a felperes nem kérte az önkormányzatok és az I.r. alperes által megkötött szerződések semmisségének a megállapítását, azok érvényességét nem vonta kétségbe. A másodfokú bíróság viszont abból vezette le a perbeli megbízási szerződések érvényes voltát, hogy a megbízás alapján az önkormányzatok és az I.r. alperes között létrejött szerződések nem sértenek jogszabályt. Holott a kétféle szerződés bármelyikének érvénytelensége irreleváns a másik szerződés érvényessége szempontjából. Az a körülmény tehát, hogy a megbízási szerződés alapján kötött szerződések nem ütköznek az Áht. 108.§-ának (2) bekezdésébe nem zárja ki, hogy a megbízási szerződés más anyagi jogi jogszabályt sértsen. A másodfokú bíróság azonban eltérő jogi álláspontja miatt elmulasztotta a per tárgyát adó szerződés tartalmának és céljának a vizsgálatát. Az I.r. alperes magatartása nem tekinthető az alkutevékenység részének, mert eleve arra az álláspontra helyezkedett, hogy csak abban az esetben elégíti ki az Átv. 21.§ (1), illetve utóbb a (2) bekezdésen alapuló követeléseket, ha az önkormányzatok lemondanak jogos igényeik nagy részéről. Ez a magatartás összeegyeztethetetlen az I.r. alperest terhelő jogszabályon alapuló vagyonkiadási kötelezettséggel. Az ilyen magatartás képviseletét felvállaló megbízási szerződés, akárcsak az említett magatartás jóerkölcsbe és jogszabályba ütközik. Ezen pedig nem változtat az a körülmény, hogy a jogalanyok általában érvényesen köthetnek egyezségi szerződést.

A jogerős ítélet sérti az eljárási szabályokat [Pp. 213.§ (1), 215.§, 247.§ (2), 253.§ (3)], mert a Legfelsőbb Bíróság nem merítette ki a felperes keresetében, illetőleg a fellebbezésében foglaltakat, azaz a szerződéseknek a jogszabályba ütköző voltáról kifejtett jogi álláspontot a bíróság nem bírálta el. Figyelmen kívül hagyta a Legfelsőbb Bíróság a felperesnek azt az álláspontját, hogy az alperesek a konkrét államcélt megvalósító feltétlen fizetési kötelezettség csökkentésére törekedtek. Értékeletlen maradt, hogy érdemi alkutárgyalás a II.r. alperes és az önkormányzatok képviselői között nem folyt, a II.r. alperes megbízójának az Átv-n alapuló igényen túl semmiféle igény kielégítése nem állt a szándékában. A megtakarítások kimutatásának mindössze az volt a célja, hogy a II.r. alperes díjalapját megteremtse. Az alperesek annak tudatában kötötték meg a szerződéseket, hogy a személyi és tárgyi feltételek hiányában alkalmatlan II.r. alperes fiktív követelések elengedése után olyan pénzösszegeket fog megszerezni az I.r. alpereshez hozzárendelt vagyonból, amelyek a szerződések díjazásra vonatkozó rendelkezései szerint sem jártak volna a részére. A II.r. alperes az 1983. évi 4. tvr-t sértő módon ügyvédi tevékenységre vállalkozott, a megbízási szerződés akkor is érvénytelen - ellentétben a másodfokú bíróság jogi álláspontjával - ha a szerződés nem megy teljesedésbe.

A jogszabálysértő részítélettel kapcsolatos elvi jelentőségű jogkérdések a következők:

- A megbízott által kötött szerződés érvényessége kizárja-e a megbízási szerződés érvénytelenségének a megállapíthatóságát;

- Az a körülmény, hogy a megbízott által a megbízási szerződés alapján kötött szerződések nem sértenek konkrét jogszabályi helyet, kizárja-e, hogy a megbízási szerződés más anyagi jogi jogszabályt sértsen;

- Kötheti-e jogszerűen feltételhez - így a jogellenes magatartás következményei érvényesítéséről vagy törvényen alapuló igény egy részéről való lemondáshoz - az Átv. 21.§ (1) majd (2) bekezdésében meghatározott igény kielégítését az államcél kötelezettje;

- Köthet-e jogszerűen szükségtelen, az általa kezelt hozzárendelt vagyont felismerhetően indokolatlan költséggel terhelő szerződést a hozzárendelt vagyon kezelésére kötelezett szervezet;

- Az ügyvédi tevékenység szerződésben történt elvállalása esetén a szerződések érvénytelenségének a megállapíthatóságához szükséges-e a szerződésben vállalt jogellenes tevékenység kifejtése.

A közbenső ítéletet illetően az anyagi és eljárási jogszabálysértést a felperes a következőkben jelölte meg.

A másodfokú bíróság a tényállást iratellenesen állapította meg, ezért a Ptk. 237.§-a (1) bekezdésének rendelkezését megsértve mellőzte - a semmisség érdemben helyes megállapítása mellett - az eredeti állapot helyreállítását. A Legfelsőbb Bíróság figyelmen kívül hagyta a felperes által hivatkozott azokat a bizonyítékokat, amelyek alapján megállapítható, hogy a II.r. alperes semmiféle egyezségi tárgyalást nem folytatott, megtakarítás elérésében nem működött közre, illetőleg megtakarítás valójában nem is létezett. A II.r. alperes személyi és tárgyi feltételek hiányában - az I.r. alperes által is felismerten - alkalmatlan volt a tárgyalások folytatására, érdemi munkatevékenységet nem fejtett ki. Tevékenysége az I.r. alperes elzárkózó álláspontjának a közvetítésében merült ki, mert az önkormányzatok képviselője és a II.r. alperes által egymás között megállapított nagyságú igény eleve elengedésre volt ítélve, egyetlen funkciója a sikerdíj alapjának a növelése volt. A sikerdíj alapjának és összegének megállapítása során az alperesek megtakarításként vették figyelembe a jogszerűen nem járó, valamint a fel sem merült igények "elengedéséből" származó megtakarítást is. A másodfokú bíróság a Pp. 221.§ (1) bekezdésében foglaltak ellenére nem indokolta meg a felperes bizonyítási indítványának figyelmen kívül hagyását. A tévesen megállapított tényállás alapján jogsértően helyezkedett a másodfokú bíróság arra az álláspontra, hogy a II.r. alperest sikerdíj illetheti meg, az független a munkavégzés mértékétől és költségeitől. A sikerdíj nem illeti meg a megbízottat olyan siker után, amelyben egyrészt nem működött közre, másrészt a megtakarítás fiktív voltára tekintettel nem is létezik.

A másodfokú bíróság megsértette a Pp. 4.§-ának (1) bekezdését is, amikor felhívta az elsőfokú bíróságot arra, hogy eljárása során vegye figyelembe a folyamatban lévő büntetőeljárás adatait és eredményét.

A felperes elvi jelentőségű jogkérdésként jelölte meg azt, miszerint megilleti-e a megbízási díj (sikerdíj) a megbízottat abban az esetben, ha az elérni kívánt díjazás alapjául figyelembe vett eredmény elérésében nem működött közre. Mellőzhető-e az eredeti állapot helyreállítása, ha a felek egyike a szerződéses szolgáltatást nem nyújtotta. Köteles-e a polgári perben eljáró bíróság a felek egyike ellen a peresített szerződés megkötése okán folyamatban lévő büntetőeljárás adatait a jogkövetkezmények megállapítása során figyelembe venni.

A felperes az előbbiek alapján felülvizsgálati kérelmében azt kérte, hogy a felülvizsgálati bíróság a másodfokú ítéletet a felperes által megjelölt bizonyítékok alapján - az ítéletnek a peresített szerződések mint jóerkölcsbe ütköző szerződések érvénytelenségét megállapító rendelkezését nem érintve - változtassa meg; állapítsa meg, hogy az alperesek közötti szerződések jogszabályba ütköznek, ezért a Ptk. 200.§-ának (2) bekezdése értelmében semmisek. Kötelezze az alpereseket az eredeti állapot helyreállítására oly módon, hogy a II.r. alperes fizessen meg az I.r. alperesnek 804,118.539 Ft-ot és ennek törvényes kamatát.

A II.r. alperes a jogerős közbenső ítélet elleni felülvizsgálati kérelmében annak megváltoztatását kérte oly módon, hogy a felülvizsgálati bíróság állapítsa meg; a perbeli megbízási szerződések nem ütköznek nyilvánvalóan a jóerkölcsbe. Álláspontja szerint a másodfokú bíróságnak a jóerkölcs fogalmát illető jogértelmezése jogszabálysértő. A fogalom meghatározása körében hivatkozott AB határozat nem alkalmas a jóerkölcs kategóriájának jogi értelmezésére, mert az a közerkölcs fogalmával foglalkozik. A megbízási díj abszolút összegének figyelembe vétele a jóerkölcs fogalmi körében ellentétes a Legfelsőbb Bíróság BH 2002. évi 321. számon közzétett felülvizsgálati döntésével, amely sikerdíjas megbízás %-os kulcsát értékelte, valamint kifejtette, hogy nem ütközik nyilvánvalóan jóerkölcsbe az a szerződés, melynek aláírásakor a felek számára nyilvánvaló volt, hogy a megbízott tevékenysége eredményre fog vezetni. A másodfokú bíróság a Ptk. 200.§-ának (1) bekezdésében megfogalmazott szerződési szabadságot a semmisségi ok jogalkotói szándéktól eltérő alkalmazásával jogszabálysértően korlátozta.

A felperes ellenkérelme arra irányult, hogy a felülvizsgálati bíróság tartsa hatályban a jogerős ítéletnek a szerződés semmisségét megállapító rendelkezését.

A II.r. alperes ellenkérelmében a jogerős részítélet hatályban tartását kérte felülvizsgálati ok hiányára hivatkozva. Előadta, hogy a felülvizsgálati kérelem jogszabálysértésre utaló adatot nem tartalmaz, az a bíróságok mérlegelési tevékenységét támadja.

Az I.r. alperes ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult.

A felperes felülvizsgálati kérelme nem alapos.

A felülvizsgálati kérelem szerint a részítélet iratellenes, jogi indokolása olyan szerződések vizsgálatán alapul, amelyek a pernek nem voltak a tárgyai, viszont a másodfokú bíróság elmulasztotta a per tárgyát képező szerződések tartalmának és céljának a vizsgálatát.

A hivatkozott jogszabálysértés nem áll fenn. Az elsőfokú bíróság a bizonyítási eljárást lefolytatta, a releváns tényállást megállapította és arra a jogi következtetésre jutott, hogy a vitatott szerződések nem ütköznek jogszabályba. A másodfokú bíróság ítéletének indokolásából kitűnik, hogy az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást helyesnek ítélte, az abból levont jogi következtetéssel együtt. A felvett bizonyítás anyaga alapján nem találta bizonyítottnak, hogy a szerződések tilos célra, a hivatkozott jogszabály megkerülésére irányultak. A Pp. 254.§-ának (3) bekezdése lehetőséget ad a másodfokú bíróságnak arra, hogy az érdemben helyes első fokú ítéletet indokai alapján helyben hagyja.

A másodfokú bíróság a fellebbezésben foglaltakra tekintettel egészítette ki az első fokú ítélet indokolását az önkormányzatok és az I.r. alperes között létrejött egyezség jogi minősítésével. A felperes a keresetében valóban nem vitatta e megállapodások érvényességét, azonban a fellebbezésében többször hivatkozott arra, hogy az önkormányzatok az érdemi alku lehetősége nélkül, egyoldalú joglemondásra kényszerültek. Nyilván emiatt látta a másodfokú bíróság szükségesnek annak megállapítását, hogy a megegyezés nem vonható az egyoldalú megállapodás fogalmi körébe és ezért nem ütközik sem a felperes keresetében megjelölt Átv. 21.§-ának (1) és (2) bekezdésébe, a Priv. tv. 71.§-ának (1) bekezdésébe, sem pedig a felperes által meg nem jelölt Áht. 108.§-ának (2) bekezdésébe. A másodfokú részítélet indokolása tehát nem iratellenes.

Nem mulasztotta el a másodfokú bíróság a per tárgyát adó megbízási szerződések tartalmának és céljának a vizsgálatát. Az ítéleti tényállás, amelyet a másodfokú bíróság elfogadott, a bizonyítás anyagára épül. A felperes nem jelölte meg, hogy mely bizonyítékok lennének iratellenesek. A másodfokú bíróság a bizonyítottnak ítélt tényekből nem találta levezethetőnek a szerződéseknek az Átv-be, illetve a Priv. tv-be való ütközését. A felperes fellebbezése tehát elbírálásra került.

A megbízási szerződések alapján a másodfokú bíróság sem találta bizonyíthatónak, hogy azok az Átv. 21.§-ának (2) bekezdésén alapuló követelés csökkentésére irányultak. Az írásbeli szerződési nyilatkozatok értelmezésénél a szerződés szövegén túlmenő körülmények értékelését a Ptk. 207.§-ának (1) bekezdése írja elő. A II.r. alperes 1995. december 11-én az I.r. alperes jogi képviselőjéhez eljuttatott szerződési ajánlatában a "befogadási szintre" vonatkozó elképzelésének kifejtése során azt a javaslatot tette, hogy az alapigényt a belterületi földek vagyonmérlegben szereplő értékének megfelelően ki kell elégíteni, a megegyezést a járulékok csökkentése útján látta elérhetőnek. A V. Rt. által 1996. január elején az I.r. alpereshez eljuttatott 48 önkormányzatot érintő egyezségi ajánlat már ebben a szellemben készült és a 114 darab szerződés, amely a belterületi földek utáni részesedést a törvény szerinti mértékben tartalmazta, az I.r. alperes részéről 1996. január végén aláírásra került. Ilyen körülmények között az 1996. február 12-én megkötött megbízási keretszerződésnek az az értelmezése, hogy a felek akarata nem vonatkozott az Átv-n alapuló ún. alapigények csökkentésére, nem tekinthető iratellenesnek. Az I.r. alperesnek az a törekvése, hogy a jogszabály eltérő értelmezése következtében felmerült járulékfizetési kötelezettségét csökkentse - még ha ennek elérése végett az azonnali fizetést megegyezéstől tette is függővé -, valamint az erre kötött megbízási szerződés sértheti a társadalom erkölcsi érzékét, de a felperes által hivatkozott Átv. és Priv. tv. rendelkezéseibe nem ütközik.

A másodfokú bíróság azzal, hogy elfogadta az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást és az abból levont jogi következtetést, elbírálta a felperes fellebbezésében előadottakat is, csak azzal ellentétben nem találta bizonyítottnak a felek együttműködését az I.r. alpereshez rendelt vagyon csorbításában fiktív követelések elengedésével és nem találta megállapíthatónak azt sem, hogy a II.r. alperes érdemi tevékenységet nem végzett. A II.r. alperes szolgáltatását olyan célratörő közvetítő tevékenységnek értékelte, amely hozzásegíti az I.r. alperest a megegyezéshez. A felperes által hivatkozott eljárási szabálysértéseket tehát a másodfokú bíróság nem követte el.

Helyesen érvelt viszont a felperes azzal; amennyiben megállapítható, hogy a II.r. alperes által elvállalt tevékenység (okiratkészítés) az ügyvédségről szóló 1983. évi 4. tvr-be ütközik, úgy a szerződés érvénytelensége szempontjából nincs jelentősége annak, hogy a szerződést e vonatkozásban teljesítette-e. Megbízás alapján szerződés-tervezetek, illetve egyezséget rögzítő megállapodások készítése a tvr. 1.§-a szerint ügyvédi tevékenység. Jogi tény (szerződés) igazolása céljából készített okirat szerkesztésére jogi képviseletre jogosult személyek, illetve egyéb hatóságok jogosultak. A felperes által felhívott jogszabályhely megsértése a szerződés részleges érvénytelenségét eredményezi, amelynek jogkövetkezményére a Ptk. 239.§-a az irányadó. A felülvizsgálati bíróság a másodfokú ítéletnek a szerződések teljes érvénytelenségét kimondó rendelkezését - a továbbiakban kifejtettek szerint - hatályában fenntartotta, ezért a részleges érvénytelenségnek az érdemi döntésre már nem lehet kihatása.

A felperes a közbenső ítélet elleni felülvizsgálati kérelmében arra hivatkozott, hogy a másodfokú bíróság jogszabálysértő módon figyelmen kívül hagyta azokat a bizonyítékokat, amelyek alapján megállapítható lenne, hogy a II.r. alperes érdemi tevékenységet nem végzett, ezért jogkövetkezményként az eredeti állapotot helyre kellett volna állítania. A másodfokú bíróság a fent kifejtettek szerint nem hagyta figyelmen kívül a bizonyítékokat, hanem azok alapján nem látta bizonyítottnak az érdemi munkavégzés teljes hiányát. A bizonyítás anyagának a mérlegelése nem szolgálhat a felülvizsgálati kérelem alapjául. A megállapított tényekből viszont nem vezethető le az a jogi álláspont, hogy az eredeti állapotot kellene helyreállítani. Az eredeti állapot nem állítható helyre, mert a II.r. alperes közreműködésével megszülettek az érvényes egyezségek, a kérdés csak az, hogy ez a közreműködés ténylegesen milyen munkavégzést jelentett és annak milyen ellentételezése indokolt a közvetítői piacon kialakult árakra tekintettel.

Nem sértette meg a másodfokú bíróság a Pp. 4.§-ának (1) bekezdését azzal, hogy az újabb eljárásban a büntetőeljárás anyagának figyelembe vételét is előírta. A Pp-nek az a rendelkezése, miszerint a polgári perben eljáró bíróságot nem köti más hatóság döntése, nem jelenti azt, hogy az ugyanazon cselekmény tárgyában eljáró büntetőbíróság által lefolytatott bizonyítás anyagát ne vehetné figyelembe. Az ezzel ellenkező álláspont sértené a Pp. 6.§-ának (1) bekezdésében /jelenleg 3.§ (5) bek./ megfogalmazott szabad bizonyítás rendszerét.

A II.r. alperes felülvizsgálati kérelme sem alapos.

A Ptk. 200.§-a (2) bekezdésének utolsó mondata szerint semmis a szerződés akkor is, ha nyilvánvalóan jóerkölcsbe ütközik. A jóerkölcs fogalmát, annak tartalmát a Ptk. nem határozza meg. A bírói gyakorlat részéről e jogszabályhely általános fogalmának értelmezése több eseti döntésben megtörtént. (BH 1993/604., 1999/409., 2000/260.) Tévesen hivatkozik a felülvizsgálati kérelem arra, hogy a 20/1997.(III.19.) AB határozatban írt közerkölcs fogalmát a jóerkölcs értelmezése során nem lehet figyelembe venni. Az Alkotmánybíróság az említett határozatában úgy foglalt állást, hogy nem vizsgálja felül a jogban érvényesített közerkölcs tartalmát. Miután a közerkölcs fogalmát és tartalmát jogszabály nem határozza meg, ezért annak megállapítása a jogalkalmazás körébe esik. E vonatkozásban utalt a Legfelsőbb Bíróság BH 1992. 454. szám alatti eseti döntésének arra a megállapítására, miszerint a közerkölcs fogalmába azok a szabályok sorolhatók, amelyeket a társadalom általánosan elfogad. Nem tévedett tehát a másodfokú bíróság, amikor a jóerkölcs értelmezésénél utalt a közerkölcs fogalmára is. A közerkölcs ugyanis erkölcsi közfelfogást is jelent a társadalmilag helyesnek tekintett magatartási szabályokról.

A jóerkölcs a kialakult értelmezés szerint - polgári jogi értelemben - a társadalom általános értékítéletét, a magánautonómiának a társadalmi közmegegyezés által meghatározott korlátait, az általánosan elvárható magatartás zsinórmértékét fejezi ki. A szerződéses szabadság tehát nem korlátlan, a törvény nem fogadja el érvényesnek azokat a szerződéseket, amelyek nyilvánvalóan sértik az általánosan kialakult erkölcsi normákat. A Ptk. 4.§-a a kódex eszmei alapjaként emelte jogszabályi rangra azt az erkölcsi szabályt, hogy a jóhiszeműség és a tisztesség követelményének megfelelően kell eljárni a polgári jogi jogviszonyokban, és ez a szabály már a szerződéskötést célzó tárgyalások során is irányadó. Mindebből az következik, hogy az üzleti életben a tisztességesen gondolkodó emberek értékrendje az a mérce, amely a jóerkölcs absztrakt fogalmának meghatározásánál irányadó.

A közpénzek hanyag kezelése, a bizonytalan, átalakulóban lévő gazdasági-, társadalmi struktúra adta lehetőségek kihasználása, a magasan kvalifikált munkákért járó éves díjazás több százszorosát meghaladó jövedelem megszerzése nyilvánvalóan a társadalom erkölcsi rosszallását vonják maguk után.

A perbeli esetben tehát azt kellett a másodfokú bíróságnak vizsgálnia, hogy a norma absztrakt tartalmának megfelel-e a konkrét tényállás. A tényállás kiegészítésével a másodfokú bíróság a szerződéskötés körülményeit, a feleknek a kialakult helyzetet illetően a ténybeli és jogi ismereteit, az elérni kívánt céljukat külön-külön és együttesen is vizsgálta.

E körülmények értékelésénél, az I.r. alperes magatartásának megítélésénél az iratok tartalma alapján a következőket kell figyelembe venni.

Az I.r. alperesnek az időlegesen állami tulajdonban maradó vagyontárgyak privatizálásával kapcsolatos feladatai törvényi szinten kerültek megfogalmazásra. Az I.r. alperesnek a törvény szabta kötelezettsége volt, hogy az átalakuló állami vállalatok vagyonmérlegében szereplő belterületi földek után az önkormányzatokat a létrejövő gazdasági társaságok alaptőkéjéből részesítse. A részesedés mértéke körüli vita 1995. végére, az ismertetett felülvizsgálati eljárásban hozott ítélettel, lezárult. Egyértelművé vált tehát, hogy az önkormányzatokat a belterületi föld vagyonmérlegben szereplő értékével azonos névértékű üzletrész (részvény) illeti meg. Ebben a kérdésben vitát nyitni nem lehetett, az önkéntes jogkövetést az állami szervektől mindenki joggal várja el.

A perbeli önkormányzati követelések - a vitatott számítási mód szerinti mértékben - az I.r. alperes, illetve jogelődje részéről korábban rendezésre kerültek. Az önkormányzatok már csak az ítéletben leírt számítási mód szerinti többletvagyon kiadását követelték. Nyilvánvaló tehát, hogy az I.r. alperes előtt ismert volt az átalakult vállalat vagyonmérlege, az abban szereplő belterületi föld értéke, a társaság saját tőkéje, valamint a részteljesítés mértéke és időpontja is. Annak megállapítása, hogy a főkövetelésből mennyi jár, egyszerű matematikai számítással megtörténhetett volna. Abban az esetben, ha a részvények már értékesítésre kerültek, azok névértéke, illetve tőzsdei árának meghatározása sem okozhatott volna különösebb gondot. Bár kétségtelen, hogy a szerződések számára tekintettel a feladat munkaigényesnek mutatkozott.

Jelentős tartozás merült fel viszont a több mint három éves késedelem miatt a járulékos követelések tekintetében. E vonatkozásban az I.r. alperes az "alku" mellett döntött. Az alku azonban valójában azt jelentette, hogy a jogszerű alapkövetelést csak akkor fizeti ki, ha az önkormányzatokat képviselő V. Rt. lemond a járulékos követelésekről. Nem változtat ezen a tényen a megegyezés alapelveként rögzített finomabb megfogalmazás, miszerint "az alapkövetelés mielőbbi kielégítése fejében" mond le a V. Rt. a járulékos igényekről. Amikor az I.r. alperes az első megbízási keretszerződést aláírta, a V. Rt. már elkészített és átadott a részére 114 darab szerződés-tervezetet, amelyek közül egyben sem szerepelt követelésként járulékos igény. Alaptalanul hivatkozott a II.r. alperes arra, hogy a megbízási szerződés már 1995. decemberében létrejött. Magából az írásba foglalt keretszerződésből az állapítható meg, hogy a II.r. alperes a szerződés megkötése előtt megkezdte az eljárását - a II.r. alperes szerint saját kockázatára - tehát az I.r. alperesnek kötelmi jogi kötelezettsége a szerződéskötés előtt nem keletkezhetett. Tény az is, hogy a V. Rt. az első menetben megkötött 114 db szerződésben teljes egészében, majd a következő 557 db szerződésben - egy kivételével (osztalékigény) - a járulékos követelésekről lemondott. A lemondás indoka nyilvánvalóan nem az volt, hogy az önkormányzatok az állami vagyont kívánták önként gyarapítani, hanem az a feltétel, hogy az alapkövetelés peren kívüli kielégítésére - amelyre már három éve hiába vártak - csak és kizárólag lemondás ellenében számíthattak. E feltétel tehát elfogadásra került még a szerződés megkötése előtt. Nyilvánvaló, hogy ha az önkormányzatok a teljes járulékos követelésükről lemondanak, nincs értelme a járulékos költségek összege megállapításának. Az I.r. alperes olyan feltétel kikötésére hatalmazta fel a II.r. alperest, amely az ismert körülmények között az állami szervekkel szemben támasztható erkölcsi elvárást súlyosan sértette. Másrészt külső tanácsadó megbízása - az igen jelentős költségkihatás ismeretében - szükségtelen volt, hiszen amit egy ember, a II.r. alperes el tudott végezni, azt az I.r. alperes a rendelkezésére álló munkaszervezettel maga is teljesíteni tudta volna. A külső személy jogszerűtlen bevonását a büntetőbíróság jogerős ítélete bűncselekménynek minősítette.

A II.r. alperes eljárását vizsgálva abból kell kiindulni, hogy a II.r. alperes a díjazásra az általa elért eredmény meghatározott százalékában volt jogosult. Jutalékos díjmegállapodás esetén a megbízott kockázata az eredmény és az is, hogy azt mennyi munkával és milyen költséggel éri el. Nyilvánvaló, hogy létező kockázat esetén, amikor a megbízott rátermettségén és ügyességén múlik az eredmény, a társadalom értékítélete pozitív akkor is, ha a jutalék kiemelkedően magas.

A perbeli esetben azonban, ahogyan a másodfokú bíróság azt helyesen megállapította, a megbízott tevékenységének eredménye eleve biztosított volt. A kockázatot - amely kizárólag a járulékos követelések tekintetében lehetett - a fenti tényekből következően kizárta az a feltétel, mely szerint az I.r. alperes részéről való önkéntes fizetés ellentétele a járulékos követelésekről való lemondás. A II.r. alperes "eredményes munkáját" tehát egy olyan feltétel biztosította, amely feltétel erkölcsileg nem helyeselhető. A feltétel hatásosságáról a II.r. alperes már a szerződések megkötése előtt meggyőződhetett, közvetítői munkájának eredményességét az említett feltétel eleve biztosította. A munka jelentős részét a megtakarítás összegének kimutatása, mint a jutalék alapja, tette ki. E tényállási elemek alapján jogszabálysértés nélkül megállapítható tehát, hogy valóságos kockázat nélküli, a közvagyon terhére fizetendő túlzott mértékű ellenszolgáltatást tartalmazó megbízási szerződések a jóerkölcs követelményeivel nyilvánvalóan ellentétesek.

A másodfokú bíróság ítélete nem áll ellentétben a Legfelsőbb Bíróság határozatainak hivatalos gyűjteményében a 2002/1/643. szám alatt közzétett elvi határozattal. Ebben a döntésében a Legfelsőbb Bíróság a jóerkölcs kérdésével - felülvizsgálati kérelem hiányában - nem foglalkozott. Határozatában a jutalék formájában kikötött ellenszolgáltatás esetén a szerződésnek a Ptk. 201. §-a (2) bekezdésére alapított megtámadása körében adott elvi iránymutatást.

A Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság a kifejtettekre tekintettel a jogerős ítéletet a Pp. 275.§-ának (3) bekezdése szerint hatályában fenntartotta.