Prémium és versenytilalom ellenértékének megfizetéséről döntött a Kúria

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Dátum: 
2019. november 4.

Tájékoztató a Kúria Mfv.II.10.135/2019/6. számon meghozott döntéséről.

A felperes 2011. április 1-jétől állt alkalmazásban az alperesnél ügyvezető munkakörben. A felek a munkaszerződésben megállapodtak abban, hogy ha a cég adózás előtti eredménye az év végén pozitív, a munkavállalót megilleti az éves alapbér fele összegével megegyező összegű prémium. A felperes vezető állásúnak minősült, felmondási idejét a felek 6 hónapban állapították meg. Rögzítették azt is, hogy a munkaviszony bármely okból történő megszüntetése esetén a munkáltató az ügyvezetőt arra kötelezheti, hogy a szerződés megszűnésétől számított 6 hónapon belül a munkáltató által ténylegesen folytatott működési körhöz tartozó tevékenységben semmiféle jogcímen nem vehet részt. Amennyiben e szerződéses kikötés alapján a munkáltató tulajdonosa írásban kérte a munkavállalót a konkurencia kikötésből fakadó kötelezettség teljesítésére, ellenszolgáltatásként részére az utolsó ledolgozott 12 hónapra vonatkozó alapbére 40%-a jár.
A felperes 2015. július közepén bejelentette az alperesnek a munkaviszonya megszüntetésének szándékát és kérte az alperest biztosítsa, hogy új munkahelyén szeptember 1-jén munkába állhasson. A felek megállapodtak abban, hogy a felperes munkaviszonya 2015. augusztus 31-én közös megegyezéssel szűnik meg. A megállapodás tervezetét az alperes ügyvédje készítette és a másik ügyvezető közreműködésével pontosították. A közös megegyezéses megszüntetés harmadik változata 2015. augusztus 3-i dátummal készült el, mely rögzítette, hogy a munkáltató eltekint a szerződés szerinti felmondási idő alkalmazásától, továbbá a munkavállaló a munkaszerződés megkötésétől számított 6 hónapon keresztül a munkáltató által ténylegesen folytatott munkaköréhez tartozó tevékenységben semmiféle jogcímen nem vehet részt, sem egyedül, sem harmadik féllel. Az alperes ügyvezetője a munkaviszony utolsó napján 2015. augusztus 31-én a felperest felmentette a konkurencia tilalom alól.
A felperes keresetében a versenytilalom ellenértéke, illetve prémium megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Az alperes a kereset elutasítását és viszontkeresetében a korábban a felperes számára megfizetett prémium és jutalom visszafizetését kérte. Az elsőfokú bíróság helyt adott a felperes keresetének és elutasította az alperes viszontkeresetét, mely határozatot a másodfokú bíróság helybenhagyta.
Az alperes felülvizsgálati kérelme folytán eljárt Kúria a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. Kifejtette, hogy a peres felek 2015. augusztus 3-án aláírt megállapodással 2015. augusztus 31-ével közös megegyezéssel szüntették meg a közöttük fennállt munkaviszonyt. Az alperes viszontkeresetében a megállapodás érvénytelensége megállapítását és jogkövetkezményként 6 havi távolléti díj iránti igényt terjesztett elő a prémium visszafizetése mellett.
A munkajogban az érvénytelenség két fajtája ismert, a semmisség és a megtámadhatóság. Míg a semmisségi ok a törvény erejénél fogva érvénytelenséget von maga után, addig a megtámadhatósági ok csak akkor, ha az arra jogosult a kifogásolt jognyilatkozatot az erre előírt határidőn belül eredményesen megtámadja. Az Mt. 28. § (7) bekezdése szerint a megtámadhatóság határideje 30 nap, amely a tévedés felismerésétől vagy a jogellenes fenyegetés megszüntetésétől kezdődik. A jognyilatkozatot az Mt. 28. § (8) bekezdése szerint ezen előírt határidőn belül írásban a másik féllel kell közölni. Az alperes saját jognyilatkozata szerint ilyen, a munkaviszonyt közös megegyezéssel megszüntető megállapodást megtámadó nyilatkozatot nem közölt a felperessel, csupán a per folyamán támadta meg a 2015. augusztus 3-án kötött megállapodást, amely jog a jogvesztő, Mt. 28. § (7) bekezdése szerinti hat hónap elteltével jogszerűen nem volt gyakorolható. Helytállóan fejtette ki a másodfokú bíróság, miszerint kifogás útján a megtámadás joga a Ptk. 6:89. § (4) bekezdése szerint munkaviszony esetén nem gyakorolható az Mt. 31. §-ában foglaltakra figyelemmel. Ennek megfelelően az eljárt bíróságoknak nem kellett vizsgálniuk a megtévesztésére vonatkozó alperes által előterjesztett állításokat, bizonyítékokat, így a jogerős ítélet nem sérti a Pp. 206. § (1) bekezdésében foglaltakat sem. Nem kellett vizsgálniuk a munkáltató megtévesztésére vonatkozó alperesi állításokat sem.
Az alperes a semmisség miatti érvénytelenségre az első és másodfokú eljárásban nem hivatkozott, ezzel kapcsolatos érvelését csupán a felülvizsgálati kérelemben fejtette ki. A jogerős ítélet csak olyan körben támadható felülvizsgálattal, amely az első és másodfokú eljárásban is felmerült, így a Kúria a felülvizsgálati kérelem ezen pontját nem vizsgálhatta.
A semmisséget a bíróságoknak hivatalból kell észlelni, e kötelezettségük azonban nyilvánvalóan nem korlátlan. Az érvénytelenségi perekben felmerülő egyes eljárásjogi kérdésekről szóló 2/2010. (VI.28.) PK vélemény 4a. pontja szerint a bíróságoknak csak a rendelkezésére álló bizonyítási anyag alapján tényként egyértelműen megállapítható nyilvánvaló semmisséget kell hivatalból észlelni. A semmisség megállapítása érdekében a bíróság hivatalból bizonyítást nem folytathat le. Az eljárás iratanyagában az első, illetve a másodfokú bíróság számára a rendelkezésre álló bizonyítási adat alapján tényként egyértelműen nem volt megállapítható az az alperesi állítás, hogy a felek között fennállt munkaviszony megszüntetésére irányuló megállapodás a jóerkölcsbe ütközött, illetve nem kellett megállapítania az eljárt bíróságoknak a megállapodás érvénytelenségét és e kötelezettség a Kúriát sem terhelte.

Budapest, 2019. november 4.

A Kúria Sajtótitkársága