Tájékoztató a Kúria M.X. tanácsa által tárgyaláson kívül elbírált Mfv.X.10.282/2019. számú ügyről.
A felperes 2000. április 19-étől állt az alperes alkalmazásában, az öntődében magsütő munkakört töltött be. Megállapításra került, hogy nem allergiás asztmája van egyéb betegségek mellett, össz-szervezeti egészségkárosodása 51 %-os. A felperes a keresetében 1.000.000 forint nem vagyoni kártérítés megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Az alperes ellenkérelme a kereset elutasítására irányult. Az elsőfokú bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek nem vagyoni kártérítés címén 500.000 forintot. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította. A másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét a főkövetelés körében helybenhagyta. Az alperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezése mellett elsődlegesen az első vagy a másodfokú bíróság új eljárásra utasítását, másodlagosan a kereset elutasítását kérte. A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem nem megalapozott. Alaptalanul állította az alperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet „felülbírálhatatlanságát”. Az Mth. 10. §-a értelmében a kártérítési felelősségre a károkozó magatartás (esemény), ha ennek időpontja nem állapítható meg, a kár bekövetkezésének időpontjában hatályos rendelkezések az irányadóak. A felperes kára a foglalkoztatásával összefüggő állapotrosszabbodást eredményező, 2013. november 8-áig tartó munkavégzésből származott, így a jogvita eldöntése szempontjából az Mt. vonatkozó rendelkezései voltak irányadóak, a munkáltató károkozása ekkor fejeződött be. Az eljáró bíróságok is ezen jogszabályok előírásai szerint hozták meg döntésüket. A munkajogi igény három év alatt évül el. A felperes munkaviszonya 2013. november 8-án szűnt meg, ezért a kártérítés iránti igényét 2016. január 21-én, tehát az elévülési időn belül előterjesztette. Alaptalanul sérelmezte a felperes a Pp. 121. §-ának megsértését is. Az a körülmény, hogy a felperes kártérítési igényének jogalapját az eljárás során állapotrosszabbodásra módosította, a másodfokú eljárásban pedig a követelés összegét leszállította, olyan megengedett keresetváltoztatás volt, amit a bíróságok helyesen értékeltek. Azt is helytállóan vették figyelembe, hogy a felperes által következetesen állított asztmás megbetegedésre a szakvélemény szerint a munkahelyi körülmények nagy valószínűség szerint állapotrosszabbító hatással voltak, amiről a felperes 2017. február 22-én szerzett tudomást. Minderre figyelemmel nem sértették meg a bíróságok sem az Mt. 286. § (4) bekezdését, sem a régi Ptk. 326. § (2) bekezdésében foglaltakat. Ugyancsak megalapozatlanul hivatkozott az alperes az Mt. 166. § (1) bekezdés, 167. § (1) bekezdésének, illetve a Pp. 206. §-ának megsértésére a felperest ért hátránnyal, sérelemmel összefüggésben. Az üzemorvosi iratokból megállapítható volt, hogy a felperes munkakörével összefüggésben valamennyi „beutalás munkaköri orvosi alkalmassági vizsgálatra” elnevezésű, a munkáltató által kitöltendő nyomtatvány kockázati tényezőként rögzíti az öntödei homok, por jelenlétét a munkaidő teljes egészére nézve. A 2011. május 30-án kelt munkaköri orvosi alkalmassági vizsgálatra történő beutaló pedig egyértelműen tartalmazza, hogy a foglalkozás egészségügyi szolgálat tisztában volt a felperes asztmás megbetegedésével. A másodfokú bíróság helyesen rögzítette, hogy a felperes folyamatosan gyógyszer szedésére szorult, emellett volt csak kontrollálható a betegsége. Alaptalanul állította az alperes, hogy a felperes nehézlégzését semmilyen peradat nem támasztotta alá. A beszerzett szakvélemény azt rögzítette, hogy az irritáció megszűnte után nem sokkal (órákkal) a panaszok is megszűnnek a munkahelyen súlyosbodó asztma esetében. A felperes állapotrosszabbodását a munkaviszony fennállásáig, 2013. november 8-áig találták megállapíthatónak a bíróságok a szakértői vélemények alapján, melyet a további bizonyítékok megfelelően alátámasztottak, jogszabálysértés nem volt rögzíthető. A szakvélemény szerint a felperesnél használt gyantából felszabaduló phenol gőzök irritatív hatásúak, tehát károsak lehetnek. Ezen szakvéleményben foglaltakat az alperes megismerte, azt nem cáfolta, a felelősségét pedig nem tudta kimenteni a maszkok átadásának bizonyításával. A Kúria utalt a 34/1992. (VI. 1.) AB határozatban foglaltakra, valamint a következetes ítélkezési gyakorlatra, mely szerint a nem vagyoni kártérítésre irányuló igény elbírálása során azt kell vizsgálni, hogy az elszenvedett sérelem milyen mértékű, és a megítélhető vagyoni szolgáltatás mennyiben nyújt körülbelül egyenértékű, másnemű előnyt (BH.1993.127.). Az eljáró bíróságok a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján helytállóan értékelték, hogy a felperest a munkavégzése során olyan egészségsértés érte, amely munkaviszonyának fennállásáig állapotrosszabbodást eredményezett nála. Erre tekintettel helyesen határozták meg a nem vagyoni kártérítés összegét, a Pp. 206. §-ában foglaltak megsértésére nem lehetett következtetni. A kifejtettekre tekintettel a Kúria a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján.
Budapest, 2020. június 24.
A Kúria Sajtótitkársága