Megbízási díj iránt indult perben hozott határozatot a Kúria

Nyomtatóbarát változat
Dátum: 
2020. június 26.

Tájékoztató a Pfv.V.21.386/2018/13. számú ügyről.

Az I. rendű felperesi ügyvédi iroda és az alperesi egyház között 1999. december 10. napján bérleti szerződés jött létre. E szerint az I. rendű felperes az általa bérelt 44 m² alapterületű helyiségért havi 50.000 forint bérleti díjat fizet a fűtés költségével együtt, az I. rendű felperes pedig 50.000 forint havi díj ellenében jogi tanácsot ad havonta nyolc alkalommal az alperesnek. A bérleti szerződés két alkalommal módosításra került. A bérleti szerződés 2. számú módosítása szerint a felek az alperesi képviseletre külön megállapodást kötnek, az I. rendű felperest pernyertessége esetén a pertárgy értékének 10%-a illeti meg megbízási díjként, amennyiben az I. rendű felperes kizárólagosan képviseli a perben az alperest. A felek rendelkeztek arról is, hogy ha az alperes nem fizeti meg a munkadíjat, az I. rendű felperes az általa bérelt helyiség tulajdonjogát megszerzi, továbbá ha a munkadíj e helyiség forgalmi értékét meghaladja, az I. rendű felperes köteles elfogadni a szerződésben feltüntetett két lakás tulajdonjogát; a két bérlakás nem képez önálló ingatlant. Az alperes több bírósági eljárásnak volt részese, polgári perekben 2008-ig túlnyomó többségben az I. rendű felperes képviselte. Egy budapesti perben az I. rendű felperes mellett meghatalmazottként egy másik ügyvéd is eljárt. Az I. rendű felperes a 2017. augusztus 21. napján kelt szerződéssel a perbeli követelését a II. rendű felperesre engedményezte.

A kereset az alperes 220.000.000 forint + áfa, valamint ezen összeg 2009. december 9. napjától a kifizetésig járó késedelmi kamata megfizetésére, valamint az alperesnek az ügyvédi iroda zavartalan működése biztosításának kötelezésére irányult azzal, hogy ha az alperes a követelt összeget nem fizeti meg, úgy a bíróság a szerződésben írt ingatlanokat külön helyrajzi számon adja tulajdonba. A kereset szerint a budapesti perre vonatkozóan az ügyvédi munkadíjat a bírósági eljárásban megállapítható ügyvédi költségekről szóló 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet alapján kell meghatározni.
Az alperes kérte a keresetek elutasítását vitatva azok jogalapját és összegszerűségét. Az alperes vitatta a 2. számú módosítás létrejöttét, érvényességét, valamint állította a követelés elévülését.

Az elsőfokú bíróság rész-közbenső ítéletével megállapította, hogy a 2. számú módosítás érvényesen nem jött létre, a tulajdonjog megállapítására irányuló keresetet elutasította, valamint kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felpereseknek egyetemlegesen 11.100.000 forintot és annak a régi Ptk. 301. § (1) bekezdése szerinti mértékű kamatát. Indokolása szerint a 2. számú módosításra széles körű bizonyítást folytatott le, amely alapján megállapítható, hogy a két lapból álló okirat első és második oldala két külön nyomtatón, különböző betűtípusokkal, más papírra készült. A felek szerződési akarata az okirat első oldalán található, amit a felek nem írtak alá. Az elsőfokú bíróság életszerűtlennek tartotta azt a felperesi előadást, hogy az okiratot két különböző nyomtatón, különböző papírokon nyomtatták volna ki. Erre figyelemmel a pertárgyérték 10%-ának megfelelő megbízási díjra és a tulajdonjog átadására vonatkozó szerződés akarategység hiányában nem jött létre, ezért a keresetet ebben a tekintetben elutasította. Rögzítette ugyanakkor, hogy a felperes szabályszerű meghatalmazással rendelkezett a budapesti perben, a felperes és az ügyben eljárt másik ügyvéd rendszeres megbeszélést tartottak, álláspontjukat egyeztették, a tárgyalásokon azonban nagyrészt a másik ügyvéd járt el, az érdemi beadványokat is ő terjesztette elő. A régi Ügyvédi tv. 9. §-ának megfelelő megállapodás a felek között nem volt. Az IM rendelet és a pertárgy értéke alapján megállapítható 22.200.000 forint ügyvédi munkadíjat az elsőfokú bíróság mérlegeléssel 50%-ra mérsékelte.
A felek fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság részítéletében az elsőfokú bíróság rész-közbenső ítéletét részítéletnek tekintette, azt részben megváltoztatta, az I. rendű felperes keresetét elutasította. A II. rendű felperes részére járó összeget 8.500.000 forintra és ennek  kamataira leszállította, míg a budapesti perrel kapcsolatos ügyvédi munkadíj iránti keresetet ezt meghaladóan elutasította. A 2. számú módosítás létre nem jöttét megállapító rendelkezést mellőzte, egyebekben az elsőfokú bíróság részítéletét helybenhagyta. Indokolása szerint az I. rendű felperes a perbeli követelését a II. rendű felperesre engedményezte, így anyagi jogi jogosultsága megszűnt, ezért a keresetét el kellett utasítani. Az a kérdés, hogy a 2. számú módosítás érvényesen létrejött-e, nem közbenső ítéletre tartozó jogkérdés, mert az alperes ellenkérelmében hivatkozott a 2. számú módosítás létre nem jöttére, ezzel kapcsolatban viszontkeresetet nem terjesztett elő. A felperesek nem bizonyították, hogy a szerződő felek által aláírt szerződésmódosítás második lapjához valóban az az első lap tartozik, amelyet okirati bizonyítékként csatoltak. A bizonyítás sikertelenségét a II. rendű felperesnek kell viselnie. A budapesti per vitelére vonatkozó megbízási szerződés létrejött, de annak tartalmát a felpereseknek kellett bizonyítaniuk. A megbízás nem volt ingyenes, a díjmegállapodás tartalmának ismerete hiányában a megbízottat a kifejtett tevékenységével arányos díj illeti meg. Az IM rendelet 1. § (1) bekezdése alapján annak rendelkezései a jelen ügyben nem alkalmazhatók. A II. rendű felperes az ügyben szintén jogi képviseletet ellátó másik ügyvéd részére kifizetett díjjal azonos összegre, 8.500.000 forintra tarthat igényt. Az alperes nem gazdálkodó szervezet, így a kamat mértékére a régi Ptk. 301/A. §-a nem alkalmazandó, mert sem az alperes ellen folyamatban volt tulajdoni per, sem a megbízási díj iránti per nem tekinthető a gazdálkodó tevékenységgel összefüggő polgári jogi kapcsolatnak.

A jogerős részítélet ellen a felperesek és a felperesi beavatkozó, valamint az alperes éltek felülvizsgálati kérelemmel.

A Kúria a jogerős részítéletet hatályában fenntartotta.
Rögzítette, hogy a 2. számú módosítás létrejöttét és érvényességét az alperes kizárólag ellenkérelmében vitatta, a védekezéssel kapcsolatban pedig nem hozható közbenső ítélet. A jelen ügyben az aktív perbeli legitimáció kérdése abban a vonatkozásban merült fel, hogy az I. rendű felperes engedményezéssel átruházta-e a keresettel érvényesített követelését a II. rendű felperesre. A jogerős ítélet e kérdésben helyesen foglalt állást. Másrészt ebben az esetben nincs olyan jogszabályi rendelkezés, amely a perindításra konkrét személyt feljogosítana, így a kereshetőségi jog hiánya a kereset elutasítását eredményezi, nem pedig a per megszüntetését a régi Pp. 157. § a) pontja és a régi Pp. 130. § (1) bekezdés g) pontja alapján. A felülvizsgálati kérelem tartalma szerint a bizonyítás eredményének a mérlegelését sérelmezte, ugyanakkor ezzel kapcsolatban megsértett jogszabályhelyet nem jelölt meg, így a Kúria ezt a hivatkozást érdemben nem vizsgálhatta. Az IM rendelet 1. § (1) bekezdése és a régi Pp. 78. § (1) bekezdése alapján a pernyertes fél és az őt képviselő ügyvéd jogviszonyában az IM rendelet nem alkalmazandó. Az IM rendelet az 5. § (1) bekezdése alapján 2003. szeptember 1. napján lépett hatályba, és rendelkezéseit a hatálybalépését követően indult ügyekben kell alkalmazni. Mivel a budapesti per 2001. augusztus 27. napján indult meg, ezért azzal kapcsolatban az IM rendelet nem is alkalmazandó.
Az ügy szempontjából hatályos, a lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról szóló 1990. évi IV. törvény (a továbbiakban: régi Ehtv.)  9. § (1) bekezdése, 13. § (1)-(2) bekezdése és a 18. § (2)-(3) bekezdése alapján az egyház a bírósági nyilvántartásba vétellel nyeri el jogi személyiségét, gazdasági-vállalkozási tevékenységet folytathat, de a törvényben meghatározott tevékenységek nem tekinthetőek gazdasági-vállalkozási tevékenységnek. A régi Ptk. 685. § c) pontja gazdálkodó szervezetként nem jelöli meg az egyházat. Erre figyelemmel az egyház gazdasági-vállalkozási tevékenysége esetén sem gazdálkodó szervezet, így nem alkalmazható rá a kamattal kapcsolatos, a régi Ptk. 301/A. §-a.
A jogerős részítélet a díj összegének meghatározása során nem alkalmazta és így nem is sérthette meg a régi Pp. 164. §-át. A jogerős részítélet a régi Pp. 206. § (3) bekezdésének megfelelően a követelés összegét a per összes körülményének mérlegelésével, belátása szerint határozta meg. E jogszabályhely megsértésére az alperes nem hivatkozott, így a Kúria azt nem vizsgálhatta.

Összességében sem a felperesi, sem az alperesi felülvizsgálati kérelem nem vezetett eredményre, a jogerős részítélet nem sérti a felülvizsgálati kérelmekben megjelölt jogszabályokat.
A Kúria egy 2001. évben indult perrel kapcsolatos ügyvédi megbízási díjkövetelésről hozott döntést, amellyel egy tíz éve húzódó, széleskörű bizonyítási anyagot tartalmazó pert fejezett be.

Budapest, 2020. június 26.

A Kúria Sajtótitkársága