A Kúria súlyosbította a büntetést a sajtóban lúgos támadásként ismert ügyben

Dátum

Tájékoztató a Kúria Bhar.I.690/2018. számú jelentős ügyben 2018. július 12-én hozott határozatáról:

A törvényszék a 2016. május 4. napján kihirdetett ítéletével a vádlottat bűnösnek mondta ki a Btk. 164. § (1) bekezdésébe ütköző és a (6) bekezdés a) pontjának II. fordulata, valamint d) pontja szerint minősülő – aljas indokból elkövetett, maradandó fogyatékosságot és súlyos egészségromlást okozó – testi sértés bűntettében, továbbá a Btk. 366. § (1) bekezdés b) pontjába ütköző kifosztás bűntettében. Ezért halmazati büntetésül négy év szabadságvesztésre, hat év közügyektől eltiltásra, valamint öt évre az orvosi foglakozástól eltiltásra ítélte azzal, hogy a szabadságvesztést börtönben kell végrehajtani és abból a vádlott a büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra. Rendelkezett a vádlott által előzetes fogvatartásban töltött idő beszámításáról, a bűnjelekről és az állam által előlegezett bűnügyi költség viseléséről is.

A tényállás lényege szerint a vádlott korábbi barátnőjének lakásához ment, és oda belépve az ajtót kinyitó sértett nyakát megragadva őt hátára fordította, azzal fenyegette, hogy elvágja a torkát, ha sikít, majd hassal a földre fektette, a lakás ajtaját bezárta, a magával hozott gyorskötözővel megkötözte a sértett kezeit, az ugyancsak magával hozott ragasztószalaggal összeragasztotta a lábait és leragasztotta a száját, majd combjába az ugyancsak magával hozott injekciós-tűvel és fecskendővel fájdalomcsillapításra, illetve altatásra szolgáló, kifejezetten műtétek során használt Ketamint és az elsősorban a Ketamin hallucinogén hatását csökkentő, ugyancsak altató hatású Midazolamot fecskendezett. Az emiatt öntudatlan állapotba került sértettet a fürdőszobába vitte, ahol meztelenre vetkőztette, a fürdőkádba fektette és a nemi szervére, valamint annak környékére ismeretlen eredetű lúgot öntött. Ezt követően a meztelen sértettet bevitte a szobába, és egy pokrócba tekerve a díványra fektette, majd távozott a lakásból, annak ajtaját bezárva. A lúgos leöntés következtében a sértett az alhason, az elülső hasfalon, a szeméremtájékon, a gát-tájékon, a hüvelybemenet belső egyharmadán, mindkét comb elülső és belső felszínén, jobb lábfején II-III. fokú égési sérüléseket szenvedett el, amelyek közvetett élestveszélyt jelentettek. Az égési sérülések következtében a nemi szerv funkciója súlyos mértékben, a szexuális élete véglegesen korlátozottá vált. A sértetten több korrekciós műtétet hajtottak végre, és a sérülések maradandó fogyatékosságot és súlyos egészségromlást okoztak.

A hatályon kívül helyezés folytán megismételt másodfokú eljárásban az ítélőtábla a 2018. február 22. napján meghozott ítéletével az elsőfokú ítéletet megváltoztatta; a vádlottat bűnösnek mondta ki a Btk. 194. § (1) bekezdése szerinti személyi szabadság megsértésének bűntettében és a Btk. 194. § (1) bekezdése szerinti magánlaksértés vétségében is, a terhére megállapított testi épség elleni cselekményt a Btk. 164. § (1) bekezdésébe ütköző és a (8) bekezdés I. fordulata szerinti – életveszélyt okozó – testi sértésnek, az ugyancsak a terhére megállapított kifosztás bűntettét a Btk. 346. § (1) bekezdés c) pontja szerinti okirattal visszaélés vétségének, továbbá a Btk. 393. § (1) bekezdés a) pontja szerinti készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel visszaélés vétségének is minősítette; a szabadságvesztés tartamát kilenc évre, a közügyektől eltiltás tartamát ugyancsak kilenc évre, az orvosi foglalkozástól eltiltást végleges hatályúra súlyosította.

A másodfokú ítélet ellen az ügyész a vádlott terhére a kiszabott szabadságvesztés és közügyektől eltiltás súlyosítása érdekében, a vádlott és védője elsősorban a vádlott felmentése, másodsorban az első- és másodfokú ítélet hatályon kívül helyezése és az elsőfokú bíróság új eljárásra utasítása érdekében jelentettek be fellebbezést.

A Kúria a harmadfokú eljárás során az ítélőtábla ítéletét megváltoztatta a vádlott terhére megállapított kifosztás bűntettét a Btk. 366. § (1) bekezdés c) pontja szerint, a személyi szabadság megsértésének bűntettét a Btk. 194. § (2) bekezdés b) és d) pontja szerint minősíti, a kiszabott szabadságvesztés tartamát tizenegy évre, a közügyektől eltiltás tartamát tíz évre súlyosította, egyebekben a másodfokú ítéletet helybenhagyta.

Budapest, 2018. szeptember 11.

A  Kúria  Sajtótitkársága