A Kúria határozatot hozott kényszerintézkedés szabályainak megszegése és bűnügyi felügyelet magatartási szabályainak megsértésével kapcsolatos ügyben

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Dátum: 
2019. június 25.

Tájékoztató a Kúria 2019. június 2-án hozott, Bpkf.II.528/2019. számú jelentős ügyben hozott határozatáról:

Ha a bűnügyi felügyelet alatt álló vádlott a kényszerintézkedés szabályainak megszegésével más helységbe távozik, letartóztatása rendelhető el egyrészt a megszökés ténye alapján, másrészről a bűnügyi felügyelet magatartási szabályainak megsértése miatt.
A másodfokú bíróság által elrendelt letartóztatás a másodfokú eljárás befejezéséig, de  legfeljebb a nem jogerős ítélettel kiszabott szabadságvesztés tartamáig tart.

Az ítélőtábla a vádlott letartóztatását a másodfokú bíróság ügydöntő határozatának kihirdetéséig, de legfeljebb a nem jogerős ítélettel kiszabott szabadságvesztés tartamáig elrendelte.
A végzés ellen a terhelt és a védő fellebbezett.
A Kúria azt állapította meg, hogy a fellebbezések nem alaposak.
A személyi szabadságot érintő bírói engedélyes kényszerintézkedés elrendelésének a Be. 276. § (1) bekezdésében meghatározott kettős feltétele megvalósult. A másodfokú bíróságként eljáró ítélőtábla számára a bűnügyi felügyelet alatt álló vádlott a megadott b.-i lakóhelyén elérhetetlenné vált. Az ellene kibocsátott elfogatóparancs alapján a rendőrség P.- kerítette kézre.
Az ítélőtábla a letartóztatás elrendelésének okaként a Be. 276. § (2) bekezdés a) pont ab) alpontjára hivatkozott, mondván, hogy a vádlott a bűnügyi felügyelet magatartási szabályait is megszegve elérhetetlenné vált. Ettől eltérően a Kúria azt állapította meg, hogy a vádlott valójában megszökött, ezért a letartóztatás elrendelésének a Be. 276. § (2) bekezdés a) pont aa) alpont 1. fordulatában ("megszökött") írt okból van helye.
Az elrejtőzés olyan elérhetetlenséget jelent, amikor a terhelt a lakó- vagy tartózkodási helyét nem hagyja el, de ott az eljárás alól kibúvás szándékával rejtve megbújik, avagy magát egyéb módon hozzáférhetetlenné teszi (pl. hamis személyazonosságot igazol, álöltözetet, álhajat, álszakállt vesz magára). Ezzel szemben szökést valósít meg az, aki az eljárás alól kibúvás szándékával az őt fogvatartó hatóság őrizetéből (felügyelete, ellenőrzése alól) jogellenesen távozik – rendszerint rejtve elhagyja az eljárás folytatója által ismert lakó- vagy tartózkodási helyét. (Lásd: Kúria Bpkf.II.340/2017/2. [10], Bpkf.II.1809/2017/2. [13], Bpkf. II.497/2018/2. [15])
A vádlott a bűnügyi felügyeletből megszökésével és ezzel összefüggésben a jelentkezési kötelezettségének elmulasztásával megsértette a bűnügyi felügyelet számára kötelezően előírt szabályait [Be. 281. § (2) bekezdés a) és c) pont], ami már önmagában megalapozza a letartóztatásátát [Be. 293. § (3) bekezdés d) pont].
A "megszökött", "szökést kísérelt meg", "elrejtőzött" helyzetek a múltban már megtörtént tényre vonatkoznak. E tény alapján helye van a letartóztatás, vagy más személyi szabadságot érintő bírói engedélyes kényszerintézkedés elrendelésének. Ha a szökés vagy az elrejtőzés már megtörtént, akkor fogalmilag kizárt, hogy a személyi szabadságot értintő bírói engedélyes kényszerintézkedés elrendelését a majdani szökés, elrejtőzés veszélyének a kiiktatása alapozza meg.
A vádlottat nem jogerősen jelentős tárgyi súlyú bűncselekmények (életveszélyt okozó testi sértés bűntette és rablás bűntette) miatt ítélték el, ami – figyelemmel az ellene kifosztás bűntette miatt indult nyomozásra is – a vádlott fokozott társadalomra veszélyességére utal. Márpedig a társadalom hatékony védelme érdekében az ilyen veszélyességű vádlott esetében legitim büntetőeljárási cél a bűnismétlés veszélyének a megakadályozása is.
Az elsőfokú bíróság a vádlott korábbi letartóztatását megszüntette, és bűnügyi felügyeletét rendelte el. Az a tény, hogy annak előírt magatartási szabályait a vádlott megszegte, az eljárás során tanúsított olyan magatartás, amely a józan ész (Alaptörvény 28. cikk 2. mondat) alapján sem engedi a visszatérést a már minden előírt magatartási szabályában megszegett bűnügyi felügyeletre. Ezért a jelen helyzetben az ítélőtábla ésszerű megfontolással döntött a vádlott letartóztatásának ismételt elrendeléséről.
A Kúria mindezek szem előtt tartásával megállapította, hogy a vádlott esetében a letartóztatás szükségszerű és arányos kényszerintézkedés, az elérni kívánt cél más módon nem biztosítható. Az adott feltételek között a vádlott személyi körülményei közömbösek. A megállapított veszélyeket akkor sem ellensúlyoznák, amennyiben azok kedvezőek volnának.
A büntetőeljárási törvény alapján a másodfokú bíróság által elrendelt letartóztatás a másodfokú eljárás befejezéséig [Be. 290. § (2) bekezdés 2. tagmondat] – és nem a másodfokú bíróság ügydöntő határozatának kihirdetéséig (amint azt végzésében az ítélőtábla megállapította) – de legfeljebb a nem jogerős ítélettel kiszabott szabaságvesztés tartamáig [Be. 297. § (4) bekezdés] tart. A letartóztatás tartamának meghatározása a személyi szabadságot közvetlenül érintő tartalmi kérdés, ezért a pontatlanul meghatározott rendelkezés  megváltoztatást igényelt.
A kifejtettek alapján a Kúria a megtámadott határozatot az utóbbi rendelkezés törvényhez igazítása érdekében megváltoztatta, míg egyebekben helybenhagyta.

Budapest, 2019. június 25.

A Kúria Sajtótitkársága