A Kúria Teljes Ülést tartott 2020. december 14-én. Az online tanácskozás keretében a több mint négy évtizedes bírói szolgálata, a jogegység megteremtése és a Kúria szakmai tevékenységének támogatása terén nyújtott kiemelkedő teljesítményére is figyelemmel a Kúria elnöke az Amicus Curiae emlékérmet adományozott dr. Kemenes Istvánnak. A Szegedi Ítélőtábla nyugalmazott kollégiumvezetőjét, címzetes Kúriai bírót az elismerés kapcsán kérdezte a Kúria Sajtótitkársága.
Amicus Curiae, azaz a „Kúria barátja” emlékérmet adományozott Önnek a Kúria elnöke. A kitüntetést a legfőbb bírói fórum vezetője a Kúria munkáját segítő, a magyar jogrendszer és igazságszolgáltatás fejlesztése szempontjából kiemelkedő tevékenységet folytató személyek elismerésére és megbecsülésére alapította. Mit jelent Önnek az elismerés?
Rendkívüli megtiszteltetés. Felemelő érzés, hogy egy ítélkező bíró a legfelsőbb szakmai grémiumtól ilyen magas elismerésben részesül. Talán ismert, hogy tavaly – csaknem 45 évi bírói ítélkezés után – nyugdíjba vonultam, most úgy érzem, a Kúria Teljes Ülése előtt átadott elismerés szakmai hivatásomnak valóban a beteljesülése lett. Büszke vagyok rá, hogy több mint négy évtizedig az igazságot szolgálhattam, bíró lehettem és természetesen büszke vagyok arra, hogy a Kúria elnöke ilyen rangos kitüntetésben részesített. A díj különösen hízelgő, ha arra gondolok, kik részesültek már előzőleg az elismerésben. Egy ilyen társaságba bekerülni önmagában is dicsőség.
1980-ban nevezték Önt ki bíróvá, 2003-tól vezette a Szegedi Ítélőtábla Polgári Kollégiumát. Ítélkező bíróként szakmai érdeklődése középpontjában a polgári jog elméleti és gyakorlati problémái álltak. Miként tekint ítélkező tevékenységére?
Ha szakmai pályafutásom kezdeteire tekintek vissza, emlékeim szerint az már egyetemi éveim alatt a magánjog, a polgári jog világa keltette fel az érdeklődésemet. Ebben családi hagyományok is közrejátszottak. Az viszont csak később dőlt el, hogy hol és milyen formában foglalkozzak a polgári jog kérdéseivel. Hármas kötődést éreztem ugyanis – és ez mindvégig megmaradt bennem –, egyfelől vonzott az egyetemi oktatás, másfelől ezzel együtt a tudományos igényű alkotó tevékenység, ugyanakkor szerettem volna az igazság ügyét szolgálni, vonzott az ítélkező bírói munka. Végülis hivatásomnak a bíráskodást választottam, és ennyi év után visszatekintve nyugodtan mondhatom, hogy a választásomat egyáltalán nem bántam meg. A bírói munka mellett több mint 20 évig részt vettem egyetemi oktatásban, tudományos igényű tevékenységet folytathattam, számtalan publikációm jelent meg. Szakmai pályafutásom kiemelkedő fejezetének tartom, hogy több mint egy évtizedig részese lehettem az új Polgári Törvénykönyv kodifikációs munkáinak, majd fajsúlyos részterületek kommentárját készíthettem el. A szakmai törekvéseim mögött az a cél vezérelt, hogy lehetőség szerint összhangba hozzam a polgári jog elméletét és gyakorlatát. Azt szokták mondani, hogy elméletileg nincs különbség az elmélet és a gyakorlat között, gyakorlatilag azonban nagyon is van. A magam részéről az ítélkezés során, a határozataimban, másfelől a publikációkban és különösen a jogalkotó kodifikációs megoldásokban a két szemlélet között törekedtem az összhang megteremtésére, vagy ahogyan egyszer valahol ezt szépen megfogalmaztam: a két part között igyekeztem hidakat ácsolni. Nem mondhatom, hogy a feladat könnyű lett volna. Végülis azt, hogy elképzeléseimet mennyiben sikerült megvalósítani, nem az én dolgom megítélni. Reménykedem, hogy az erőfeszítéseim azért nem voltak teljesen hiábavalóak.
A Bírósági Döntések Tára és az Ítélőtáblai Határozatok című szakfolyóiratok szerkesztőbizottsági tagja is volt. Mi az, ami miatt ilyen mélyen foglalkoztatta bírói tevékenysége mellett szinte a kezdetektől a jogtudományi munka, az ítélkezési gyakorlat egysége, magas színvonala?
Való igaz, hogy az ítélkezés igényessége és magas színvonala mindig kiemelt fontosságú volt számomra. A bírói ítélkezésben a határozatok tartalmi helyessége, áttekinthető logikus felépítése, meggyőző érvelése, és nem utolsó sorban a kultúrált, választékos, jó értelemben vett jogászias stílusa meghatározó jelentőségűek. A szakfolyóiratok szerkesztőbizottságában való részvételem is az igényes, példaértékű döntések megismertetését szolgálta, amit akkor is rendkívül hasznosnak tartottam és tartok ma is, ha a közzétett jogi álláspontok egyike-másika vitatható lehetett.
2002-től kezdődően részt vett az új Polgári Törvénykönyv előkészítésére irányuló kodifikációs munkálatokban. Az igazságügyi tárca megbízásából 2003-ban elkészítette az új Ptk. kötelmi jogi könyvének meghatározó részeit. Mennyire tekintheti életműnek, hogy oroszlánrészt vállalt az új magánjogi kódex megalkotásában, illetve hatálybalépését követően a magyarázatok, kommentárok megírásában?
Az új Polgári Törvénykönyv kodifikációjában való részvételemet szakmai pályafutásom csúcsának tekintem. Fantasztikus intellektuális élmény volt a Vékás Lajos Professzor Úr által vezetett kodifikációs bizottságok ülésein az alkotás örömében részesülni. A magánjogász számára ilyesmi legfeljebb ha 50 évente egyszer adatik meg. Az elkészült kódex pedig meggyőződésem szerint európai viszonylatban is kiemelkedő színvonalú alkotás. Fontos, hogy a továbbiakban a joggyakorlat töltse meg élettel a kódexet, ami az utóbbi években már figyelemre méltó lendületet vett. Az eddigi tapasztalatokat, a szükséges magyarázatokat, értelmezéseket a különböző kommentárok összegzik. Engem az a megtiszteltetés ért, hogy a Wolters Kluwer Kiadó gondozásában megjelent Kommentár a Polgári Törvénykönyvhöz című kiadványban a szerződésszegés, valamint a vállalkozási típusú szerződések szabályainak magyarázatát készíthettem el. Éppen a következő év elején jelenik meg a Kommentár harmadik, átdolgozott kiadása.
Tulajdonképpen mondhatjuk azt is, hogy már az Amicus Curiae elismerést megelőzően a Kúria „barátja” volt, hiszen 2014 óta tagja az új Ptk. Tanácsadó Testületnek. Ön szerint a szakmai testület mennyiben segítette az ítélkező bírák munkáját, az igazságszolgáltatás színvonalának emelését?
A „barátság” a Kúriával (megelőzően a Legfelsőbb Bírósággal) régebbi keletű. A Szegedi Ítélőtábla 2003. évi újjá alakulása óta, 16 éven keresztül kollégiumvezetőként a törvény erejénél fogva tagja voltam a Kúria Polgári Kollégiumának. Ilyen minőségben közvetlenül bekapcsolódhattam a kollégium szakmai munkájába, az ülésein részt vettem, és nem egy kollégiumi vélemény előkészítésében aktív szerepet vállaltam. A Kúria Polgári Kollégium általam igen nagyra becsült vezetőivel, Murányi Katalinnal, Wellmann Györggyel nemcsak a szakmai együttműködésünk volt rendkívül szoros és gyümölcsöző, hanem magánemberi kapcsolataink is kiválóak voltak. A Kúriával való „baráti” viszonyt szentesítette, hogy 2011. év óta címzetes Kúriai bíró vagyok. A Kúria mellett működő Ptk. Tanácsadó Testületet Darák Péter elnök úr állította fel egyebek között azzal a céllal, hogy az óhatatlanul felmerülő problematikus kérdéseket lehetőség szerint elsősorban elvi közelítésben, a jogértelmezés segítségével oldjuk fel. A Testület számos elvi állásfoglalást tett közzé, szerepét az évek során kiválóan betöltötte. Véleményem szerint a Kúria honlapján közzétett – nem kötelező erejű – állásfoglalások az egységes ítélkezéshez eredményesen járultak hozzá, mivel elősegítették a Kúria Polgári Kollégiumának jogegységi döntéseit, de az alsóbb szintű bíróságok számára is érveket, támpontokat adtak a döntéseik kialakításához.
Több évtizeden át folytatott oktatói és tudományos tevékenységet. Miként látja az ítélkezés, a jogászi, bírói hivatás jövőjét?
A jövőt firtató kérdésre röviden azt mondhatom, hogy Magyarország jogállam, ahol a független bírói ítélkezés alkormányos feltételei biztosítottak, és alapvetően megfelelőek a személyi, tárgyi, technikai körülmények is. Ezek a jövőt illetően mindenképpen reménykeltőek. Sajnos az előfordul, hogy egyes nemtetsző ítéletek miatt némely sajtóportálok a bírákat, bíróságokat nemtelen támadásoknak teszik ki, ami nem elfogadható nyomásgyakorlás. A bírói ítéletekkel szembeni kritikának természetesen helye van, ehhez azonban megfelelő szakmai ismeretek és felkészültség szükséges, amit az agresszív dilettantizmus nem pótol. Tágabb összefüggésben pedig abból célszerű kiindulni, hogy jogállami berendezkedésben a jogászság, ezen belül a bírói hivatás súlyponti helye a jövőt illetően sem kérdőjelezhető meg. A jogállamiságnak – a definíció határozatlansága mellett is – biztosan eleme a mindenkire azonosan vonatkozó jogi normák betartása és betartatása, ebben az értelemben a jog uralma. Jogi norma sérelme nélkül a jogállamiság megsértéséről beszélni paradox módon maga a jogállamiság félretétele. A jogi normák megtartásának őrei pedig a jogászság, illetve a bíróságok. A jogszabályokban valójában az embereknek, egy vagy több nemzetnek sok évszázados tapasztalata sűrűsödik össze tömörített formában. A jogrendszer nemzedékek hozzáadott értéke, amelynek fejlesztése a jogalkotás, érvényesítése és megóvása – évezredek óta – a jogalkalmazás, a bíróságok feladata. A jogállamiság kritériuma tehát a bíróságok értékőrző szerepének társadalmi felismerése és elismerése. Bízom benne, hogy ez a felismerés előbb-utóbb a társadalom minden szintjén tudatosulni fog. Hiszem azt is, hogy az igazság, az igazságosság iránti vágyódás az ember veleszületett tulajdonsága. Az igazság szolgáltatása és szolgálata pedig a bírói hivatás központi magja. A Szegedi Ítélőtábla épületének a homlokzatán nagy betűkkel kiírva a következő felirat olvasható: „Veritas nunquam perit. – Az igazság sohasem vész el /Seneca/”. Ha hinni lehet az ókori bölcsnek, akkor ez bizakodásra adhat okot nemcsak a bírói hivatást választók és tágabban a jogászság, hanem valójában a társadalom egészének minden tagja számára.
Budapest, 2020. december 14.
A Kúria Sajtótitkársága
