Bfv.X.1.185/2005/7.
A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága a Budapesten, 2006. március hó 6. napján tartott nyilvános ülésen meghozta a következő
A háborús bűntett és más bűncselekmények miatt K. L. és társai ellen folyamatban volt büntető ügyben a K. L. I. rendű terhelt testvére által benyújtott felülvizsgálati indítvány elbírálása során a Budapesti Katonai Bíróság B.I.065/1959. számú és a Legfelsőbb Bíróság Katf.Kt.094/1959. számú ítéletét a K. L. I. rendű terheltre vonatkozó részében hatályon kívül helyezi.
K. L. I. rendű terheltet az emberek törvénytelen kivégzése által elkövetett háborús bűntett miatt emelt vád alól felmenti; az emberek törvénytelen megkínzása által elkövetett háborús bűntettként értékelt cselekményeket 4 rendbeli hivatali hatalommal visszaélés bűntettének minősíti, s az emiatt, valamint a fogolyszökés bűntette és hatósági közeg elleni erőszak bűntette miatt indított büntetőeljárást megszünteti.
A felülvizsgálati eljárás során felmerült 9000 /kilencezer/ forint bűnügyi költséget az állam viseli.
Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye.
A Budapesti Katonai Bíróság az 1959. szeptember hó 12. napján kelt B.I.065/1959. számú, illetve a Legfelsőbb Bíróság az 1959. november hó 25. napján kelt Katf.Kt.094/1959. számú ítéletével K. L. I. rendű terheltet emberek törvénytelen megkínzása és kivégzése által elkövetett háborús bűntettben, fogolyszökés bűntettében és hatósági közeg elleni erőszak bűntettében mondta ki bűnösnek, s ezért őt összbüntetésül halálbüntetésre és teljes vagyonelkobzásra ítélte.
A K. L. I. rendű terheltet érintően megállapított tényállás lényege a következő:
K. L. I. rendű terhelt 1935-ben kezdte meg csendőri szolgálatát. 1942-ben áthelyezték a budapesti központi csendőrparancsnokság törzsalosztályához, ahol csendőrnyomozóként tevékenykedett, s mint ilyen, politikai ügyek nyomozásában vett részt. A feladatkörét általában ún. figyelések és rejtett nyomozási cselekmények elvégzése képezte, de közreműködött házkutatásokban is.
1942-ben és 1943-ban jelentősebb figyelő és felderítő feladatokat kapott. Hamis szakszervezeti igazolvány és csillés munkakört tanúsító hamis munkakönyv segítségével beépült a szakszervezeti mozgalomba és a munkások közé. Ennek körében kiépítette és irányította a csendőr-besúgó szervezeteket.
A tevékenysége eredményeként számos kommunista és velük rokonszenvező más személy ellen nyílt nyomozást rendeltek el. Ezeket a személyeket letartóztatták, őket beismerő vallomás kicsikarása érdekében embertelen szadizmussal megkínozták. Az nem volt megállapítható, hogy e kínzásokban K. L. I. rendű terhelt is részt vett, de tudta, hogy az általa felderített és nyílt nyomozás alá vont személyekkel mi fog történni. Az így eljárás alá vontak nagy része utóbb megsemmisítő táborba került.
Az I. rendű terhelt 1944. nyarán már nyílt nyomozásokban is tevékenykedett és ennek során közreműködött az elfogott személyek megkínzásában, így gumibotozásban és "villanyozásban". Többek között aktív részese volt dr. G. F., K. I., B. L. P. M. kommunista hazafiak megkínzásának. Dr. G. F. és P. M. egészségi állapota a kínzás következtében megromlott.
1944. július 27-én K. L. I. rendű terhelt azt az utasítást kapta, hogy Cs. A. detektívvel, P. F. XIII. rendű terhelt csendőrnyomozóval és P. rendőr őrmester gépkocsivezetővel együtt figyelje, illetve kövesse S. Gy. illegális kommunistát.
A felsoroltak gépkocsin követték S. Gy.-öt Nógrádverőcétől Budapestig. Itt S. Gy. a kora délutáni órákban találkozott Sz. L.-al, aki ugyancsak a baloldali mozgalom tagja volt.
S. és Sz. rövid idő eltelte után elváltak egymástól. Az I. rendű terhelt és társai ekkor Sz. L.-t követték, aki egy hűvösvölgyi cukrászdában találkozott S. E.-vel.
Cs. A. telefonon utasítást kért a felettesétől, aki arra utasította őket, hogy mind a két személyt azonnal vegyék őrizetbe. P. F.-nek azonban kételyei voltak az utasítás helyességét illetően, s ezért ő is telefonált a feletteseinek, akik a korábbi utasítást megismételték.
Ezt követően került sor az intézkedésre.
A csoport tagjai csőre töltött pisztollyal beléptek a cukrászdába, s Cs. S. E.-t, K. L. I. rendű terhelt pedig Sz. L-t igazoltatta.
Sz. L. nem tanúsított ellenállást, S. E. azonban "az ott keletkezett zűrzavarban" kivette a táskájából a pisztolyát és menekülni igyekezett. K. L. I. rendű terhelt Cs. segítségére sietett, dulakodni kezdett S. E.-vel, akit a földre szorított. S. E. ekkor több lövést adott le, de lövöldözni kezdtek a nyomozók is. Egy lövés derékon találta az I. rendű terheltet, aki ekkor elengedte S. E.-t, akinek az egyik lövése eltalálta a gépkocsivezetőt.
S. E. akkor kimenekült a cukrászdából. Követte őt Cs. A., aki végül lelőtte S. E.-t.
A sebesültek kórházba kerültek, s ott S. E. és a rendőr gépkocsivezető meghalt.
K. L. I. rendű terhelt túlélte a sérülést.
1958. január 22-én K. L. békéscsabai lakásán megjelent V. Gy. rendőrhadnagy egy rendőr gépkocsivezető társaságában. Igazoltatta az I. rendű terheltet, s közölte vele, hogy őrizetbe veszi és bekíséri a rendőrkapitányságra. K. L. ellenkezett, kijelentette, csak akkor megy be a rendőrségre, ha két tanú jelenlétében közlik vele az eljárás célját. A rendőrtiszt a gépkocsivezetőt segítségért küldte, s ismételten közölte K. L.-val, hogy "őrizetben van".
Pontosan meg nem határozható idő után K. L. hajlandó volt a rendőrrel tartani. Az utcán haladtak, amikor K. L. menekülést kísérelt meg. Beugrott egy ház kapuján és igyekezett a rendőrt kívül tartani. A rendőr azonban riasztó lövés leadása mellett bejutott a ház udvarára. Az I. rendű terhelt ekkor a rendőrre ugrott, igyekezett a pisztolyát elvenni. A földre rántotta a rendőrt. A dulakodás zajára a ház lakói kijöttek az udvarra, s az így keletkezett zűrzavart kihasználva K. L. elmenekült. Az volt a terve, hogy külföldre szökik. A riadóztatott karhatalmi egységek azonban körülvették, majd miután lábon lőtték, elfogták.
Az eljárt bíróságok az I. rendű terhelt ismertetett cselekményeit a BHÖ 82. pontja e/ alpontjában meghatározott emberek törvénytelen megkínzása és kivégzése által elkövetett háborús bűntettnek, a BHÖ 218. §-a /1/ bekezdésében meghatározott fogolyszökés bűntettének és a BHÖ 96. §-a /2/ bekezdésében meghatározott hatósági közeg elleni erőszak bűntettének minősítették. /Bár a legutóbbi bűncselekmény esetében a törvényhely megjelölését elmulasztották./
Az ítéletek jogi indokolást - meglehetősen szűkösen - kizárólag a háborús bűntettekkel összefüggésben tartalmaznak az alábbiak szerint.
A munkásmozgalom tagjai és más üldözöttek tisztában voltak azzal, hogy elfogásuk esetén durva bántalmazás, megkínzás, esetleg halál vár rájuk. Ezért esetleges fegyverhasználatuk jogos, igazságos ellenállás. Az ilyen magatartással szemben pedig törvénytelen a fegyveres fellépés /nevezetesen a rendőri fegyverhasználat/.
M. F.-né sz. K. E. K. L. I. rendű terhelt testvére nyújtott be felülvizsgálati indítványt az alapügyben eljárt bíróságok határozatai ellen.
Az indítványban kifejtettek lényege szerint törvénysértően, a korabeli büntető anyagi jogi rendelkezéseket megsértve állapították meg K. L. I. rendű terhelt bűnösségét a BHÖ 218. §-a /1/ bekezdése szerinti fogolyszökés bűntettében.
Az I. rendű terhelt és társai a S. E. elfogása érdekében kifejtett tevékenységüket hivatali működésükből eredő kötelezettségüket ellátva, parancsra fejtették ki; a fegyverhasználatuk is jogszerű volt.
Az irányadó tényállásból nem állapítható meg, hogy a név szerint is megjelölt négy személy megkínzása "milyen súlyú, mértékű" volt, elért-e azt a szintet, amely szükséges a szóban levő háborús bűncselekmény megállapíthatóságához.
A fogolyszökés pedig azért nem róható az I. rendű terhelt terhére, mert nem volt szabályszerű őrizetben, ha pedig igen, akkor e tekintetben tévedésben volt.
Az utóbb benyújtott beadványban és a védő a nyilvános ülésen szóban kiterjesztette a felülvizsgálati indítványt. E szerint az I. rendű terhelt bűnösségének megállapítása a hatósági személy ellen elkövetett erőszak bűntettében is törvénysértően történt, mivel az I. rendű terhelt e körben is - a büntethetőséget kizáró - tévedésben volt.
Az indítványozó a megtámadott határozat hatályon kívül helyezését és K. L. I. rendű terhelt felmentését indítványozta.
A Katonai Főügyészség a felülvizsgálati indítványban foglaltak egy részével egyetértett. Az átiratában és a képviselője által a nyilvános ülésen kifejtettek szerint is az eljárt bíróságok téves következtetéssel állapították meg az I. rendű terhelt bűnösségét az emberek törvénytelen kivégzése által elkövetett háborús bűntettben. Ezen túl azonban - nézete szerint - a sérelmezett határozatok nem sértik a büntető anyagi jog korabeli rendelkezéseit és a halálbüntetés kiszabása sem vitatható alappal.
Mindezek alapján indítványozta, hogy a Legfelsőbb Bíróság az I. rendű terheltet az emberek törvénytelen kivégzése által elkövetett háborús bűntett miatt emelt vád alól mentse fel, egyebekben pedig az alapügyben hozott határozatokat hatályukban tartsa fenn. /Bf.VI.238/2005./
A felülvizsgálati indítvány, részben eltérő okok alapján és más eredménnyel alapos az alábbiak szerint.
Előre kell bocsátani, hogy a felülvizsgálat rendkívüli jogorvoslati eljárás, amelyben lényegesen szűkebb körű az érdemi vizsgálat lehetősége, mint a rendes jogorvoslati eljárásban.
A Be 405. és 406. §-a kimerítően felsorolja azokat az okokat, melyek alapján sor kerülhet a jogerős bírósági határozatok felülvizsgálatára.
A Be 420. §-a /1/ bekezdése értelmében a felülvizsgálati eljárásban a jogerős határozatban megállapított tényállás az irányadó.
Az adott ügyben ennek azért van hangsúlyozott jelentősége, mert - mint erre a felülvizsgálati indítvány helyesen utalt - a felülvizsgálat tárgyát képező ítéletek szerkesztéséből, egyes megfogalmazásaiból, a bizonyítékok értékelése és a jogi indokolás során írt okfejtésekből az eljárás koncepciós vonásai egyértelműen felismerhetők.
A sérelmezett ítéletek ebből eredő hibái a felülvizsgálati eljárásban, az idézett törvényi rendelkezésekre tekintettel, nem küszöbölhetők ki. Ugyanebből az okból nem adtak alapot a felülvizsgálatra az indítványnak a tényállás egyes részleteit vitató érvei /pl. K. L. nem volt hatósági őrizetben 1958. január 22-én, amikor megszökött/.
A felülvizsgálat kereteit meghatározó további lényeges törvényi rendelkezés, mely szerint a felülvizsgálati indítványt a megtámadott határozatok meghozatala idején hatályos jogszabályok alapján kell elbírálni. /Be 420. §-a /2/ bekezdése/.
A felülvizsgálati indítvány abban a részében, mely szerint az eljárt bíróságok a büntető anyagi jogi rendelkezéseket megsértve állapították meg az I. rendű terhelt bűnösségét az emberek törvénytelen kivégzése által elkövetett háborús bűntettben teljes egészében alapos.
Ezt a bűncselekményt (BHÖ 82. pontja e/ alpontja - korábban 81/1945. /II.5./ ME. sz. R. 11. pontja f/ alpontja -) az követte el, aki általában akár belföldön, akár külföldön felbujtója, tettese vagy részese volt emberek törvénytelen kivégzésének.
A korabeli ítélkezési gyakorlat egy ember megölését is e bűncselekmény körébe vonta, ha a törvényi tényállás további elemei hiánytalanul megvalósultak.
A háborús bűntettek megállapíthatósága szempontjából mindig vizsgálni kellett a célzatot, mert feltétlenül tényálláseleme a szóban levő bűncselekményeknek, hogy azokat a háborús célkitűzések érdekében, vagy azokkal kapcsolatban kövessék el.
Az I. rendű terheltnek a S. E.-vel szemben tett intézkedés során kifejtett magatartása több okból sem értékelhető bűncselekményként.
1./
K. L. I. rendű terhelt és a vele együtt intézkedő csendőrök mindenben a korabeli jogszabályoknak megfelelően, tehát nem "törvénytelenül" jártak el.
S. E. körözés alatt állt, az ellene indított eljárás alapját az 1921. évi III. tc. képezte.
A tc.1.§-a értelmében "aki az állam és társadalom rendjének erőszakos felforgatására vagy megsemmisítésére, különösen valamely társadalmi osztály kizárólagos uralmának erőszakos létesítésére irányuló mozgalmat vagy szervezkedést kezdeményez vagy vezet bűntettet követ el és öt évig terjedő fegyházzal büntetendő".
E rendelkezés alapján a korabeli államhatalom mind a baloldali, mind a jobboldali szélsőséges mozgalmakkal szemben eljárt.
K. L. I. rendű terhelt - a társaival együtt - ilyen jogszabályi háttéren nyugvó elöljárói parancs alapján intézkedett. Az események helyszínén két ízben is telefonon megkeresték a felettesüket, aki határozottan megerősítette az utasítást: S. E.-t és Sz. L.-t őrizetbe kell venni. Ebben a helyzetben a csendőrök eljárása az intézkedés során törvényes volt.
Vizsgálni kell: a csendőrök az ezt követő események során is betartották-e a rájuk, illetve eljárásukra vonatkozó előírásokat, rendelkezéseket, különös tekintettel arra, hogy fegyverhasználatra is sor került és az egyikük végül lelőtte S. E.-t.
Az irányadó tények szerint S. E. a szabályszerű intézkedésnek ellenszegült, lőfegyvert vett elő és azzal több lövést adott le, s az egyik csendőrnek halálos sérülést okozott.
A csendőrök fegyverhasználati jogát a "Szervezeti és Szolgálati Utasítás a Magyar Királyi Csendőrség számára" szabályozta. Ennek 49. §-a 330. pontja értelmében a szolgálatban álló csendőr a fegyverét jogosult mindenki ellen használni, aki őt tettlegesen megtámadja, vagy támadással veszélyesen fenyegeti.
Ugyanezen szabályzat szerint a szolgálatban álló csendőr köteles a fegyverét használni
- ha másnak közvetlenül, jogtalanul és súlyosan veszélyeztetett életét, testi épségét, személyes szabadságát vagy vagyonát másként megvédeni nem lehet,
- ha valaki a csendőrt szolgálati ténykedésében a fegyverhasználattal való fenyegetés dacára tettlegesen akadályozza és az ellenszegülést másként megtörni nem lehet.
Az 1932. évi XIII. tc. 1.§-a /1/ bekezdése értelmében a rendőrség fegyverviselésre jogosult tagja vagy közege hivatásának jogszerű teljesítése közben fegyvert használni jogosult: (4./pont)a súlyos bűncselekmény elkövetésével gyanúsított vagy emiatt elítélt olyan egyén kézre kerítése végett, akit el kell fogni, ha kézre kerítése fegyverhasználat nélkül nem látszik lehetségesnek.
Az irányadó tényállás szerint K. L. I. rendű terhelt fegyvert nem használt. A fentiek kifejtése azért szükséges, mert abból levonható, hogy az intézkedés egésze - a többi csendőr fegyverhasználatára is kiterjedően - szabályszerű, törvényes volt.
2./
K. L. I. rendű terhelt bűnösségének megállapítására e bűncselekmény miatt a büntető anyagi jog alapvető általános tételei szerint törvénysértően került sor. A szóban levő háborús bűntett elkövetője az lehetett aki "felbujtója, tettese vagy részese volt emberek törvénytelen kivégzésének".
A tényállás szerint amikor Cs. A. az utcán lelőtte S. E.-t, K. L. a cukrászda padozatán feküdt sérülten. Az utcán történteknek bármilyen "részese", sőt észlelője sem volt.
A korabeli büntetőjogi szabály /1878. évi V. tc./ szerint tettes az, aki valamely törvényes tényálladék egészét vagy egy részét megvalósítja, vagy a bűncselekmény véghezvitele céljából büntetés alá eső előkészületi cselekményt visz végbe.
Az elbíráláskor hatályos 1950. évi II. tv. /Btá./ 20. §-a /1/ bekezdése értelmében tettes az, aki a bűntettnek a törvényben meghatározott tényállását egészben vagy részben megvalósítja.
A részesség két típusa a felbujtás és a bűnsegély.
A Btá. 20. §-a /2/ bekezdése szerint felbujtó az, aki mást bűncselekmény elkövetésére szándékosan rábír,
bűnsegéd pedig az /Btá.20. §-a /3/ bekezdése/ aki másnak a bűncselekmény elkövetéséhez szándékosan segítséget nyújt.
Az idézett törvényi rendelkezések alapján belátható, hogy K. L. tettese nem lehetett a S. E. lelövésével esetleg megvalósult bármely bűncselekménynek, de részese sem, mivel a felbujtónak a tettes szándékát kiváltó, a bűnsegédnek pedig legalább a tettes szándékát erősítő magatartást kell tanúsítania.
Összegezve az eddig leírtakat:
K. L. ez esetben megvalósított cselekménye - a többi eljáró csendőr esetleges felelősségétől függetlenül is - nem valósított meg bűncselekményt, elítélésére a büntető anyagi jogi rendelkezések megsértésével került sor.
A felülvizsgálati indítványnak az a része, mely szerint K. L. I. rendű terhelt további cselekményei nem bűncselekmények, téves. Ugyanakkor azonban leszögezhető, hogy az eljárt bíróságok a korabeli büntető anyagi jogi rendelkezéseket megsértve állapították meg a terhelt bűnösségét az emberek törvénytelen megkínzása által elkövetett háborús bűntettben, a fogolyszökés bűntettében és a hatósági közeg elleni erőszak bűntettében is.
Az irányadó tények szerint K. L. közelebbről meg nem határozott helyen és időben részt vett négy, név szerint is megnevezett személy bántalmazásában, kínzásában. A tényállás más részéből kiderül /12. oldal utolsó bekezdése/ hogy ezt - másokkal együtt - vallomás kicsikarása érdekében tette.
Ezt a cselekményt az eljárt bíróságok tévesen minősítették a BHÖ 82. pontja e/ alpontja szerinti emberek törvénytelen megkínzása által elkövetett háborús bűntettnek.
A háborús bűntettek - mint erről már volt szó - akkor valósultak meg, ha a cselekmény és a háborús célok közötti összefüggés kimutatható volt, azt a háborús célkitűzések érdekében vagy azokkal kapcsolatban követték el.
Az ítéletek indokolásából levonható, hogy a bántalmazott, megkínzott négy személy a baloldali mozgalom tagja volt, az eljárás alá vonásuk tehát nem volt mentes politikai jellegű megfontolásoktól. A meglehetősen hézagos tényállás alapján azonban nem állapítható meg, hogy K. L. és társai magatartását háborús célkitűzések irányították.
Ez a cselekmény azonban bűncselekmény volt.
Megvalósította ugyanis az 1878. évi tc. /Csemegi Kódex/ 477. §-ában meghatározott hivatali hatalommal visszaélés bűntettét, amelyet az a közhivatalnok követett el, aki azon célból, hogy vádlottól, tanútól vagy szakértőtől vallomást csikarjon ki, ezek valamelyike ellen bármily törvényellenes kényszereszközt alkalmaz vagy alkalmaztat /kényszervallatás/.
E bűncselekmény büntetési tétele öt évig terjedő börtönbüntetés volt.
A cselekmény téves jogi minősítése törvénysértő jogkövetkezményekre vezetett; az eljárt bíróságok nem vizsgálták meg, hogy e cselekmények büntethetősége az elbírálás idejére nem szűnt-e meg.
Az 1878. évi V. tc. 105. §-a 3. pontja értelmében az elévülés kizárja a bűnvádi eljárás megindítását, mégpedig öt év elteltével, ha a bűntettre öt évi, vagy annál rövidebb tartamú szabadságvesztést ír elő a törvény. Hasonló rendelkezést tartalmaz az elbíráláskor hatályos Btá. 25. §-a b/ pontja, mely szerint az elévülés megszünteti az elkövető büntethetőségét egyéb - tíz évet meg nem haladó börtönnel büntetendő - bűntett esetében az arra megállapított szabadságvesztés legmagasabb tartamának megfelelő idő, de legalább három év elteltével. Megállapítható tehát az elkövetési időre /1944. nyara/ tekintettel, hogy K. L. büntethetősége e cselekmény miatt 1949. nyarán megszűnt.
A bíróságok akkor jártak volna el törvényesen, ha az e cselekmény miatt indított büntetőeljárást a korabeli Bp. /1951. évi III. törvény/ 175. §-a /3/ bekezdése a/ pontja alapján megszüntették volna.
A felülvizsgálati indítvány érvelésével szemben az eljárt bíróságok abban nem tévedtek, hogy megállapították: K. L. I. rendű terhelt elkövette a BHÖ 218. §-a /1/ bekezdésében meghatározott fogolyszökés bűntettét és a BHÖ 96. §-a /2/ bekezdésében meghatározott hatósági közeg elleni erőszak bűntettét.
Az irányadó - és a felülvizsgálati eljárásban nem vitatható - tények szerint K. L. I. rendű terhelt hatósági őrizetből szökött meg, és ennek sikere érdekében az intézkedő rendőrt bántalmazta.
A felülvizsgálati indítványban foglaltakkal szemben a büntethetőséget kizáró tévedés sem írható a javára.
A tényállás egyértelmű: a rendőr közölte vele, hogy őrizetbe veszi, és az sem kérdéses, hogy tudta, az intézkedő személy rendőr, tehát hatósági közeg /hivatalos személy/.
Az I. rendű terhelt bűnösségének kimondására - ennek ellenére - e körben is törvénysértően került sor.
Az eljárt bíróságok nem vizsgálták az eset körülményeit, súlyát, holott ez a korabeli jogszabályok és ítélkezési gyakorlat szerint sem volt mellőzhető.
A BHÖ 56. §-a előírta, hogy "ha az elkövetett bűntett - az eset összes körülményeinek mérlegelése alapján - olyan csekély jelentőségűnek mutatkozik, hogy a törvény szerint alkalmazható legenyhébb büntetés is szükségtelen ".........." a bűnösség megállapítását és a büntetés kiszabását mellőzni kell".
K. L. I. rendű terhelt a háború befejezése után beilleszkedett a társadalomba, jogkövető magatartást tanúsított. Kellő alappal vélhette, hogy tizennégy év eltelte után már nem vonják felelősségre - az általa egyébként jogszerűnek tartott - cselekményei miatt. Ebben a helyzetben került sor 1958-ban a rendőri intézkedésre. Tisztában volt azzal, - a már addig lezárt eljárások ismeretében - hogy a S. E. ellen foganatosított intézkedésben való részvétele miatt igen súlyos következményekre számíthat. Ezt figyelembe véve a magatartása: a menekülés és az annak sikere érdekében elkövetett cselekmény, a rendőr kisebb súlyú bántalmazása, ha bűncselekményt is valósított meg, olyan csekély súlyú, jelentőségű volt, hogy nem igényelte a bűnösség megállapítását és büntetés kiszabását.
Az e cselekmények miatt indított büntetőeljárást a Bp.175.§-a /3/ bekezdése d/ pontja alapján meg kellett volna szüntetni.
A Legfelsőbb Bíróság - a kifejtettekre tekintettel - a megtámadott határozatok K. L. I. rendű terheltre vonatkozó részét a Be 425. §-a alapján hatályon kívül helyezte és a Be 426. §-a /1/ bekezdése a/ pontja alapján maga hozott a törvénynek megfelelő határozatot.
K. L. I. rendű terheltet az emberek törvénytelen kivégzése által elkövetett háborús bűntett miatt emelt vád alól - bűncselekmény elkövetése hiányában - a Be 331. §-a /1/ bekezdése alapján felmentette, a további bűncselekmények miatt indított büntetőeljárást pedig - a határozatban megjelölt jogszabályok alapján - megszüntette.
Az ügy sajátosságaira tekintettel le kell szögezni: a Legfelsőbb Bíróság felülvizsgálata kizárólag a büntetőjogi megítélésre terjed ki és semmiben sem érintette az elbírálás tárgyát képező események történelmi, politikai értékelését. S. E. személyiségének, történelmi szerepének vizsgálata illetve méltatása nem a bíróságra, hanem a történészekre tartozik.
A bűnügyi költségekről szóló rendelkezés a Be 428. §-án alapul.
Budapest, 2006. március 6.
Dr. Édes Tamás s. k. előadó bíró, Dr. Akácz József s. k. bíró,
Dr. Horváth Ibolya s. k. bíró, Dr. Belegi József s. k. bíró
A kiadmány hiteléül:
bírósági tisztviselő
MTné