Biztosítási összeg megfizetése iránti perben hozott döntést a Kúria

Nyomtatóbarát változat
Dátum: 
2019. november 21.

Tájékoztató a Pfv.V.20.509/2018. számú ügyről.

A felperes 2009. február 14-i kockázatviselési kezdettel a tulajdonát képező ingatlanra vagyonbiztosítási szerződést kötött az alperessel. Az ingatlanon lakóépület állt, amely nem volt lakott. A biztosítási összeg 266.000.000 forint volt. Kedvezményezettként az ingatlan zálogjogosultja, a II. rendű felperes jogelődje került megjelölésre. A biztosító szabályzatának C) pontja tartalmazta, hogy tűz, robbanás kockázatok esetén a biztosítás nem vonatkozik arra az esetre, ha a biztosított helyiségekben „A” vagy „B” tűzveszélyességi osztályba tartozó tűz- vagy robbanásveszélyes anyagot háztartási célú alkalmazást meghaladó mennyiségben tárolnak. Az ingatlanon álló családi házban 2009. április 18-án ismeretlen személy jelentős mennyiségű égésgyorsító anyagot öntött szét, amelyet meggyújtott, ezáltal a lakóépület földszintje, tetőtere kiégett, az alagsor károsodott. Az épületben 2009. április 20-án ismételten gyújtogatás történt. A rendőrség a rongálás bűntettének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen folytatott eljárást a 2010. április 6-án kelt határozatával felfüggesztette, mivel az elkövető kiléte nem volt megállapítható. Időközben a felperes az épületet az önkormányzat határozatára figyelemmel elbontatta. A kárbejelentést követően az alperes kifizetést nem teljesített.

A felperesek a biztosítási összeg megfizetése iránt 2011. február 14-én pert indítottak az alperes ellen.

Az elsőfokú bíróság a perben széleskörű, az összegszerűségre is kiterjedő tanú- és igazságügyi szakértői bizonyítást folytatott le. Beszerezte a nyomozati iratokat, a tűzvizsgálati eljárás és az építésügyi hatósági eljárás iratait. A 2015. február 11-én meghozott 26.P.20.728/2011/127. számú ítéletével a keresetet elutasította.
A Fővárosi Ítélőtábla a 22.Pf.20.461/2015/12. számú, 2015. november 17-én meghozott részítéletével az elsőfokú ítéletet a II. rendű felperes tekintetében helybenhagyta, míg az I. rendű felperes vonatkozásában hatályon kívül helyezte és előírta az elsőfokú bíróságnak, hogy a megismételt eljárásban a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (régi Pp.) 3. § (3) bekezdése alapján határozza meg a konkrét bizonyítási terhet.

A felperes a megismételt eljárásban a Polgári törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (régi Ptk.) 536. § (1) bekezdése, (2) bekezdés a) pontja, 553. § (1) bekezdése, 567. § (1) bekezdése és 198. § (1) bekezdése alapján 266.000.000 forint biztosítási összeg és kamatai megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Arra hivatkozott, hogy biztosítási esemény következett be, az alperes szolgáltatási kötelezettsége beállt, és nem áll fenn semmilyen kizárási ok. Az ingatlanban nem tárolt éghető anyagot. Nem minősülhet tárolásnak, hogy a bűncselekmény elkövetői ilyen anyagot az ingatlanba bevittek.
Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte. Elsődlegesen azzal védekezett, hogy nem következett be biztosítási esemény, mivel az épület leégése a felperes számára nem volt váratlan, véletlenszerű és előre nem látható. A bíróságra bízta annak megítélését, hogy abban a felperes szándékos magatartása vagy a kármegelőzés körében megvalósított súlyos gondatlansága játszott-e közre. Álláspontja szerint a felperes megszegte a régi Ptk. 544. §-ában foglalt bejelentési, tájékoztatási kötelezettségét, amelynek következtében lényeges körülmények kideríthetetlenné váltak. Amennyiben történt biztosítási esemény, az vandalizmus volt. Az ingatlanban nagy mennyiségű motorbenzint tároltak, amely kizárja a helytállási kötelezettségét. Vitatta a kereset összegszerűségét is.

Az elsőfokú bíróság a megismételt eljárásban meghozott ítéletével a keresetet elutasította. Az indokolásában kifejtettek szerint a rendelkezésre álló adatok alapján arra a következtetésre jutott, hogy a felperes által biztosított vagyontárgy megrongálódása, értékcsökkenése, megsemmisülése nem a tűz biztosított veszélynemmel áll közvetlen okozati összefüggésben, hanem a vandalizmussal. A biztosítási esemény olyan rongálás volt, amely nem járt együtt betöréses lopással vagy annak kísérletével. A tűz a rongálás eszköze volt. Mindezek a szabályzat alapján az alperes mentesülését eredményezik.

A felperes fellebbezése és az alperes csatlakozó fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével helybenhagyta az elsőfokú ítéletet. Az indokolása szerint helytelenül foglalt állást az elsőfokú bíróság akként, hogy az adott káresemény vandalizmusnak minősül. A szabályzat régi Ptk. 207. § (1) bekezdésén alapuló értelmezésével nem állapítható meg az, hogy a felek a tűzkár fogalmából a gyújtogatással okozott károkat ki kívánták rekeszteni. A szabályzat szerint a tűz biztosítási esemény fogalomkörébe nem tartoznak azok az esetek, amikor megállapításra kerül, hogy a biztosított helyiségekben „A” vagy „B” veszélyességi osztályba sorolt tűz- vagy robbanásveszélyes anyagot tárolnak. Ez utóbbi kifejezés azt követeli meg a kizáráshoz, hogy a tűz-, illetve robbanásveszélyes anyag a káreseményt megelőzően a biztosított tudtával, huzamosabb időre kerüljön elhelyezésre a biztosított helyiségekben, és ne a tűz hatásának fokozása érdekében, a gyújtogatáskor kerüljön oda. A másodfokú bíróság tájékoztatta a felperest, hogy őt terheli a biztosítási esemény bekövetkezésének, tehát annak a bizonyítása is, hogy nem tárolt háztartási mennyiséget meghaladó mennyiségű tűz- és robbanásveszélyes anyagot a biztosított ingatlanban. A fellebbezési eljárásban lefolytatott bizonyítás eredményeként ez nem volt megállapítható. A bizonyítatlanságot a másodfokú bíróság a régi Pp. 164. § (1) bekezdésére figyelemmel a 3. § (3) bekezdése alapján a felperes terhére értékelte. Álláspontja szerint a biztosítási esemény bekövetkezését a felperes nem bizonyította, az alperes szerződésen alapuló teljesítési kötelezettsége nem állt be.

A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és elsődlegesen a jogszabályoknak megfelelő, a keresetnek helyt adó határozat meghozatalát, másodlagosan az alperes helytállási kötelezettségét megállapító közbenső ítélet meghozatalát és az összegszerűség vonatkozásában az elsőfokú bíróság új tárgyalásra és új határozat hozatalára utasítását, harmadlagosan a jogerős ítélet elsőfokú ítéletre is kiterjedő hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását kérte. Álláspontja szerint a jogerős ítélet sérti a régi Pp. 3. § (3) bekezdését, 13. § (1) bekezdés e) pontját, 15. § (1) bekezdését, 16. § (1) és (2) bekezdését, 164. § (1) bekezdését, 168 § (1) bekezdését, 206. § (1) bekezdését, 221. § (1) bekezdését, 252. § (2) bekezdését, valamint a régi Ptk. 536. §-át, 553. §-át és 556. §-át.
Előadta, hogy a másodfokú tanács elnöke kizárási ok miatt nem vehetett volna részt a másodfokú eljárásban. A másodfokú bíróság tájékoztatást tartalmazó végzése magában foglalta, hogy az elsőfokú bíróság nem megfelelően tájékoztatta a feleket a bizonyítási teherről. E mulasztás a másodfokú eljárás során nem orvosolható eljárási szabálysértés. Minden esetben a biztosítót terheli annak bizonyítása, hogy a biztosítási szerződés általános vagy különös feltételeiben rögzített valamely kizárási ok bekövetkezett, amely a biztosítót mentesíti a szolgáltatási kötelezettsége teljesítése alól. Az alperes a mentesülését bizonyító körülményeket a perben nem igazolta. A másodfokú bíróság a tűz- és robbanásveszélyes anyagok tárolásának bizonyítására szolgáló bizonyítási terhet nem az alperesre, vagyis nem arra a félre telepítette, akinek érdekében állt, hogy azt a bíróság valónak fogadja el. A tényállást nem a felek előadásának és nem is a bizonyítási eljárás során felmerült bizonyítékoknak egybevetése alapján, hanem éppen azok ellenére, tehát iratellenes módon állapította meg.

Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében elsődlegesen az elsőfokú ítélet rendelkező részének helybenhagyását, indokolásának kiegészítését kérte. A jogerős ítélet hatályon kívül helyezése esetére az elsőfokú bíróságot a jogalap és az összegszerűség vizsgálatára kérte utasítani.

A Kúria a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. Megállapította, hogy az ügy érdemére kiható lényeges eljárási szabálysértés nem történt. Érdemben azt vizsgálta, hogy a peres felek által kötött biztosítási szerződés részét képező szabályzat C) pontjának vitatott rendelkezése – amely a biztosított helyiségekben tűz- vagy robbanásveszélyes anyagok tárolására vonatkozik – mentesülési okként értelmezhető-e vagy sem, a bizonyítási teher kiosztása ugyanis ettől függött.
A mentesülés lényege, hogy a biztosító a biztosítási szerződésben egy adott biztosítási eseményre vállal ugyan kockázatot, a jogszabály azonban meghatározott feltételek bekövetkezése esetére úgy rendelkezik, hogy a biztosítási összeget mégsem kell megfizetnie. A mentesülés tehát a biztosítási szolgáltatás teljesítése alóli mentesülést jelenti. A felek szerződésében a mentesülési és kizárási okokat az N) pont és a C) pont harmadik oszlopa rögzíti megjelölve, hogy a biztosító mely károkat nem téríti meg, illetve mely esetekben nem teljesít. Ezzel szemben a vitatott, tűz- vagy robbanásveszélyes anyagokra vonatkozó kikötés szerint a biztosítás nem vonatkozik az ott körülírt esetkörre. Az pedig, hogy a biztosítás nem terjed ki a meghatározott esetre, azt jelenti, hogy a biztosító a szerződésben e körben nem vállal kockázatot sem, tehát már helytállási kötelezettsége sem keletkezik. A szerződés tartalmát a felek szabadon állapíthatják meg, ezért ily módon korlátozhatták a biztosítás tárgyi terjedelmét is. Mivel pedig a biztosítás a szabályzat C) pont negyedik oszlopában „Megjegyzés” címszó alatt megjelölt tűz veszélyre nem terjed ki, az ott rögzített tényállás megvalósulása esetén biztosítási eseményről sem lehet beszélni. A jogerős ítélet ezért helyesen vizsgálta, hogy biztosítási esemény bekövetkezett-e egyáltalán. Ennek bizonyítására pedig a biztosítóval szerződő felperes volt köteles, mert a biztosítási esemény bekövetkezésére ő alapított jogot. A jogerős ítélet okszerű mérlegelése alapján a felperes nem bizonyította, hogy a saját házában talált tűz- és robbanásveszélyes anyagokat nem ő tárolta, ezért biztosítási esemény hiányában a biztosítási összeg teljesítésére irányuló kereset nem volt alapos.

A Kúria a több mint nyolc éve tartó perben nagy mennyiségű perirat áttanulmányozása, a szerteágazó bizonyítási eljárás anyagának áttekintése alapján hozta meg elvi kérdéseket is érintő határozatát.

Budapest, 2019. november 21.

A Kúria Sajtótitkársága