Új Ptk. Tanácsadó Testület véleményei

A Ptk. 1:2.§ (2) bekezdése alapján a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvény 22.§ (2) bekezdése szerinti „szerződésbe való belépés” a Ptk. 6:223.§ (1) bekezdésében meghatározott relatív hatálytalansági tényállásként értelmezendő.

A Ptk. 6:223.§ (1) bekezdése egyértelműen rögzíti az elővásárlási jog megsértésével való szerződéskötés következményét. Az így megkötött szerződés az elővásárlási jog jogosultjával szemben hatálytalan. Ez meghatározza egyúttal a jogosult igényérvényesítésének a jogi kereteit is. Ha a jogosult él az elővásárlási jogával, vagy a Ptk. 6:223. § alapján sikerrel érvényesíti az igényét a bíróság előtt, akkor a tulajdonos és az eredeti vevő közötti szerződés vele szemben hatálytalan és az adásvételi szerződés – az elfogadó nyilatkozata folytán – a tulajdonos és közte jön létre. Az elővásárlási joga megsértése miatt pert indító jogosultnak keresetében egyrészt kérnie kell annak megállapítását, hogy az adásvételi szerződés vele szemben hatálytalan, másrészt – az ajánlatot elfogadó nyilatkozat egyidejű megtételével – annak megállapítását is, hogy ennek folytán az adásvételi szerződés közte és az eladó között jött létre. Az elővásárlási jog jogosultja akkor sem a tulajdonos és az eredeti vevő közötti szerződésbe „lép be”, ha a tulajdonos és az eredeti vevő felfüggesztő feltétellel (függő hatállyal) megköti a szerződést, és ezt közlik az elővásárlási jog jogosultjával.

A Ptk. 6:223.§-ának alkalmazásában tehát nem egy szerződésen belüli alanyváltozásról van szó, hanem két különböző, de azonos tartalmú adásvételi szerződésről. A mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvény (a továbbiakban: Földforgalmi törvény) azonban más megközelítést alkalmaz, amikor a tulajdonos és az árverési vevő által már megkötött adásvételi szerződést kell hirdetmény útján közölni az elővásárlásra jogosultakkal [21. § (1) bek.], ha pedig az arra jogosult sikerrel gyakorolja az elővásárlási jogát, „az adásvételi szerződés szerinti vevő helyébe az elővásárlásra jogosult lép be” [22. § (2) bek., 30. § (1) bek.].

Bár a Földforgalmi törvény rendelkezései a Ptk.-hoz képest lex specialis-nak minősülnek, a Földforgalmi törvény alkalmazására és értelmezésére is vonatkozik a Ptk. 1:2.§ (2) bekezdésében foglalt értelmezési alapelv, amely szerint a polgári jogi viszonyokra vonatkozó jogszabályokat a Ptk-val összhangban kell értelmezni. Ezzel nem egyeztethető össze olyan jogértelmezés, amely a Ptk.-ban világos tartalommal meghatározott jogintézménynek más joghatást tulajdonít. Ugyanaz a jogintézmény a jogalkalmazási gyakorlatban nem érvényesülhet két alapvetően eltérő tartalommal. Egy lex specialisnak minősülő jogszabályi rendelkezés értelmezése nem vezethet a Ptk.-ban szabályozott polgári jogi jogintézmény lényeges tartalmától eltérő eredményre.  Az elővásárlási jog megsértésének a szankciója ugyanaz kell, hogy legyen minden esetben: a relatív hatálytalanság. A Tanácsadó Testület álláspontja szerint ezért a Ptk. 1:2.§ (2) bekezdése alapján a Földforgalmi törvény 22.§ (2) bekezdése szerinti „szerződésbe való belépés” a Ptk. 6:223.§ (1) bekezdésében meghatározott relatív hatálytalansági tényállásként értelmezendő.

A Ptk. 6:24.§ (2) bekezdésének az alkalmazásában három hónaposnál rövidebb elévülési jellegű határidő nyugvása esetén a nyugvási ok megszűnése után megnyíló igényérvényesítési idő a jogszabály által eredetileg meghatározott igényérvényesítési határidővel egyezik meg.

Abban az esetben, ha a jogosult a követelést menthető okból nem tudja érvényesíteni, a Ptk. 6:24. § (2) bekezdése a jogosult számára a követelés érvényesítésére egy éves vagy ennél rövidebb elévülési idő esetén, az akadály megszűnésétől számított három hónapos határidőt biztosít. Olyan, három hónaposnál rövidebb határidők esetében azonban, amelyekre az elévülés szabályait kell alkalmazni, a határidő három hónappal való meghosszabbítása a jogalkotó által eredetileg biztosított igényérvényesítési határidőt hosszabbítja meg. Ez az eredmény nem lehet összhangban az igényérvényesítési határidők meghatározása mögött meghúzódó jogalkotói célokkal. Ezért a Tanácsadó Testület egységes álláspontja szerint három hónaposnál rövidebb elévülési jellegű határidő nyugvása esetén a nyugvási ok megszűnése után a Ptk. 6:24.§ (2) bekezdésben meghatározott időtartam nem lehet hosszabb, mint a jogszabály által eredetileg megszabott határidő.

A Ptk. 6:223.§ (2) bekezdésében az elővásárlási jog megsértésével kötött szerződés relatív hatálytalanságával kapcsolatos igény érvényesítésére előírt három éves objektív határidő jogvesztő természetű. Annak lejártával a jogosult akkor sem kérheti az elővásárlási jog megsértésével kötött szerződés hatálytalanságnak a megállapítását, ha ezt addig menthető okból nem tette.

A Ptk. 6:223. § (2) bekezdésében foglalt rendelkezés az elővásárlási jog gyakorlására harminc napos szubjektív és három éves objektív határidőt határoz meg. A Ptk. 6:21.§-ában foglalt rendelkezés szerint, a jogosultság gyakorlására és követelés érvényesítésére jogszabályban előírt határidő eltelte jogvesztéssel akkor jár, ha ezt jogszabály kifejezetten így rendeli. Ha a határidő nem jogvesztő, arra az elévülés szabályait kell alkalmazni. A két szabály egybevetése alapján megállapítható, hogy a Ptk. 6:223.§ (2) bekezdésében foglalt harminc napos szubjektív határidőre a jogvesztést kimondó szabály hiányában az elévülés szabályait kell alkalmazni. A Ptk. 6.223.§ (2) bekezdésében foglalt három éves objektív határidő kapcsán sem mond ki jogvesztést a jogszabály, azonban a norma szövegéből, amely szerint a hatálytalanságból eredő igényeket a jogosult a szerződéskötéstől számított három év elteltével nem érvényesítheti, egyértelműen következik a jogérvényesítés kizártsága a határidő eltelte után. A Tanácsadó Testület egységes álláspontja szerint ezért a Ptk. 6.223.§ (2) bekezdésében foglalt három éves objektív határidőt akkor is jogvesztőnek kell tekinteni, ha ezt a jogszabály kifejezetten nem mondja ki.

A Ptk. 4:211. §-ában foglalt kártérítési felelősség tartalma

A Ptk. 4:211. § (1) bekezdése szerint „az a személy, akinek a kezéhez a tartásdíjat folyósítják, köteles – a kötelezett egyidejű értesítése mellett – a bíróságnak bejelenteni, ha a jogosult tartásra való rászorultsága megszűnt. Az e kötelezettségének elmulasztásából eredő kárért a szerződésen kívül okozott károkért való felelősség általános szabályai szerint felel.” Bejelentés esetén a bíróság a tartási kötelezettséget peres eljárás lefolytatása nélkül szünteti meg, a bejelentése elmulasztása esetén a kötelezett a megszüntetést perben kérheti [4:211. § (2) bek.].
Az eljárási szabályokra tekintettel per esetén a tartásdíj fizetési kötelezettség megszüntetésére legfeljebb a kereset megindítását megelőző hat hónaptól kezdődő időponttal kerülhet sor [Pp. 361. § (3) bek., régi Pp. 230. § (3) bek.].
A gyakorlatban felmerült, hogy a fenti jogszabályi környezetben, a családjogi tartás körében a Ptk. által meghonosított kártérítési felelősség jelentheti-e a tartási kötelezettség megszüntetésének időpontja előtt rászorultság hiányában felvett tartásdíjak kártérítés címén történő visszafizetését, vagy az csupán a tartásdíj megszüntetése iránti igény érvényesítésével kapcsolatos költségekre terjed ki (pl. tudakozódási-, utazási költség, kiesett jövedelem, a perrel felmerült költségek). Ilyen szabály ugyanis a Ptk. hatályba lépése előtt nem lévén, a bírói gyakorlat a jogalap nélkül felvett (túlfizetett) tartásdíjak elszámolására a jogalap nélküli gazdagodás szabályait alkalmazta. További kérdés, hogy a kártérítés címén fennálló visszafizetési kötelezettség esetén van-e helye kármegosztásnak azon az alapon, hogy a kötelezett felróhatóan nem tett eleget a Ptk. 6:525. §-a szerinti kárenyhítési kötelezettségének (pl. nem érdeklődött a jogosult rászorultságának változatlan meglétéről), azaz a jogosult bejelentési kötelezettségének elmulasztása esetén kizárható-e a kötelezett magatartásának vizsgálata?
A Tanácsadó Testület véleménye szerint a Ptk. 4:211. § (1) bekezdése szerinti kártérítési felelősség attól az időponttól kezdődően fennáll, amikor az a személy, akinek a kezéhez a tartásdíjat folyósítják, a jogosult rászorultságának megszűnését (pl. a kiskorú gyermek nagykorúvá válását követően tanulmányai abbahagyását) nem jelenti be, feltéve, hogy e mulasztása alól a Ptk. 6:519. §-a alapján nem tudja magát kimenteni. Ebből következik, hogy kártérítés címén a kötelezett a kezéhez folyósított tartásdíj visszafizetését a 6:533. § (1) bekezdésére tekintettel irányadó 6:22. § (1) bekezdésében meghatározott öt éves elévülési határidőn belül érvényesítheti, függetlenül attól, hogy a tartásdíj fizetési kötelezettség megszüntetésére csak későbbi időponttól kezdődően kerül sor.
A Ptk. 4:211. § (1) bekezdésének a szerződésen kívül okozott károkért való felelősség általános szabályaira utalása azt is jelenti, hogy a kötelezettet, mint károsultat kármegelőzési, kárelhárítási és kárenyhítési kötelezettség terheli. Az e kötelezettségének felróható megszegése miatt keletkezett kára megtérítésére nem tarthat igényt. E vonatkozásban tehát a bíróságnak vizsgálnia kell, hogy az adott helyzetben elvárható módon nyomon követte-e a jogosult rászorultságának fennállását (pl. hogy gyermeke nagykorúvá válását követően folytat-e további tanulmányokat), és a rászorultság hiányáról történő tudomásszerzését követően az elvárható időn belül fellépett-e tartási kötelezettségének megszüntetése érdekében. A bíróság tehát a bejelentést elmulasztó személy és a kötelezett között kármegosztást alkalmazhat, melynek eredményeként a kár részleges megtérítéséről (a jogalap nélkül felvett tartásdíj részbeni visszafizetéséről) is rendelkezhet.

A jogosult kárenyhítési kötelezettsége a Ptk. 6:144. § (1) bekezdésének alkalmazása során

A szerződésszegésért való felelősség körében a Ptk. 6.144.§ (1) bekezdése, a szerződésen kívül okozott károkért való felelősség szabályainak kiegészítő alkalmazása kapcsán, akként rendelkezik, hogy a károsult kármegelőzési, kárelhárítási és kárenyhítési kötelezettségére, továbbá a közös károkozók felelősségére a szerződésen kívül okozott károkért való felelősség szabályait kell alkalmazni. A jogosult kármegelőzési, kárelhárítási és kárenyhítési kötelezettsége ugyanakkor az adott szerződéses jogviszonyban az együttműködési kötelezettség [(Ptk 6:62.§ (1) és (3) bek.] tartalmát is képezheti. Ha a kármegelőzési, kárelhárítási és kárenyhítési kötelezettség megsértése egyúttal a szerződés tartalmát képező együttműködési kötelezettségnek a megszegését is jelenti, úgy a jogosult magatartása szerződésszegést valósít meg. Kérdés, hogy ilyen helyzetben az együttműködési kötelezettség megsértése alapján alkalmazandó szerződésszegési szabályok az irányadók, vagy a szerződésen kívül okozott károkért való felelősség szabályait kell-e alkalmazni.

A Tanácsadó Testület álláspontja szerint a 6:144.§ (1) bekezdése olyan speciális szabály, amely a jogosultat, mint a szerződésszegés károsultját is terhelő együttműködési kötelezettség megsértéséért felelős felet a szerződésen kívüli kártérítési felelősségi szabályok szerint teszi felelőssé. Így, ha a jogosult az együttműködési kötelezettségét azzal szegi meg, hogy nem tesz eleget a kármegelőzési, kárelhárítási és kárenyhítési kötelezettségének, magatartásának következményei a szerződésen kívüli kártérítési felelősség szabályai szerint alakulnak.

A Ptk. 6:162.§ (1) bekezdése szerint a jogosult a hiba felfedezése után késedelem nélkül köteles a hibát a kötelezettel közölni. A (3) bekezdés szerint pedig a közlés késedelméből eredő kárért a jogosult felelős. A szabály tartalmában a jogosult kárenyhítési kötelezettségét írja körül, ezért kártérítési felelőssége – a Ptk. 6:144.§ (1) bekezdésének utaló rendelkezése folytán – a deliktuális kártérítési felelősség szerint alakul, felróhatósági természetű, és kármegosztásra adhat alapot.

A Tanácsadó Testület álláspontja szerint továbbá a 6:144.§ (1) bekezdésében foglalt rendelkezés alkalmazandó akkor is, ha a jogosult a szerződésszegő kötelezettel szemben nem kártérítési igényt, hanem más, a szerződésszegésre alapított követelést, például kellékszavatossági igényt érvényesít. Ha a jogosult követelése nem pénz fizetésére irányul (pl. hibás teljesítés esetén elállás), nincs helye sem a jogosulti követeléssel szemben a kötelezett által érvényesíthető kártérítési igény beszámításának, sem a kármegosztásnak.