A bírói mérlegelés felülbírálatának általános kizárása és a nyilvánvalóan okszerűtlen esetekre való korlátozása csak a felülvizsgálati eljárásban érvényesülő szabály, a másodfokú bíróság szabadon felülmérlegelheti az elsőfokú bíróság által beszerzett bizonyítékokat [a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (Pp.) 369. § (3) bek. d) pont].
A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás
[1] A felperes fia és az alperes 2001. decemberétől 2018. június 24-ig élettársak voltak, és 2006-ban, a felperes házastársának halála után gyermekükkel együtt költöztek a felperes ingatlanába.
[2] A felperes eltartott, valamint az alperes eltartó között 2008. június 10-én tartási szerződés jött létre, a tartás ellenértéke a felperes tulajdonában álló két ingatlan, valamint egy további ingatlan 1/3 tulajdoni hányada volt. A szerződés értelmében a tartás a felperes gondozására, gyógyíttatására és illő eltemettetésére terjed ki, az alperes köteles a felperest élelemmel ellátni, lakása fűtését, világítását biztosítani, maradéktalanul elvégezni a háztartási teendőket, betegség esetén pedig orvosi kezeléséről, gyógyszerekkel történő ellátásáról, szükség esetén kórházi kezeléséről gondoskodni. A szerződés értelmében az átruházott ingatlanokat a felperes élete végéig használhatja, a fenntartási, felújítási költségek és a közüzemi díjak viszont – az egyéb költségekkel együtt – az alperest terhelik. A felperes hozzájárult a tulajdonjog alperes javára, az alperes pedig a tartási jog felperes javára történő bejegyzéséhez, az ingatlanok forgalmi értékét pedig 4 000 000, illetve 2 000 000 forintban, a tulajdoni hányad értékét 250 000 forintban rögzítették, az egy havi tartás értékét azonban nem határozták meg.
[3] Az alperes és a felperes fia mint élettársak ugyanezen a napon írásban megállapodtak, hogy a tartási szerződéssel átruházott ingatlanok az élettársi vagyonközösségük részét képezik, a tartásnak közösen, a vagyonközösség terhére tesznek eleget. A vagyonközösség megszűnése esetén a tulajdonjog az élettársakat egyenlő arányban illeti meg és a tartási költségeket is ilyen arányban viselik. Ezt az okiratot a felperes nem írta alá.
[4] A peres felek, valamint a felperes fia által lakott ingatlan alapterületét az alperes és élettársa a 2010–2011. évben a felperes részére kialakított önálló lakrésszel 140 m2-ről 200 m2-re bővítették. Az építkezéshez szükséges hitel fedezetét a tartási szerződéssel átruházott ingatlanok biztosították, ennek érdekében a felperes a kizárólagos alperesi tulajdonba került ingatlanokra bejegyzett tartási jogról – a résztulajdon kivételével – a 2011. május 16-i szerződésmódosítással lemondott. A kibővített lakóingatlanban a peres felek, a felperes fia és az alperessel közös gyermekei családként éltek együtt, az ennek megfelelően kialakított munkamegosztás szerint látták el a család és a ház körüli teendőket.
[5] Az alperes és az élettársa között az életközösség az alperes 2018. június 23-i elköltözésével megszűnt, ezt követően az alperes a felperes részére tartást nem nyújtott, viszonya mind a felperessel, mind korábbi élettársával megromlott. A tartási szerződéssel részére átruházott külterületi ingatlant az alperes 2019. július 22-én elidegenítette, a vevők tulajdonjogát a földhivatal – a perfeljegyzésre figyelemmel – a jelen per kimenetelétől függő hatállyal jegyezte be.
A kereseti kérelem és az alperes védekezése
[6] A felperes a keresetében a tartási szerződés megszüntetését és az átruházott ingatlanok tulajdonjogának visszajegyzését kérte a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 6:495. § (3) bekezdése és 1:4. § (2) bekezdése alapján. Előadta, hogy az alperes a tartási szerződésben foglaltakat egyáltalán nem teljesítette, és a helyzet az elköltözése óta sem változott: az alperes nem tesz eleget a szerződéses kötelezettségének, így a szerződés fenntartása a felperestől nem várható el, és életjáradéki szerződéssé történő átalakítása sem indokolt a szolgáltatás több év óta fennálló elmulasztása miatt. Hangsúlyozta: előnyök szerzése végett e felróható magatartására az alperes nem hivatkozhat. Az egy havi tartás értékét a szerződéskötéstől 2015-ig 50 000 forintban, az azt követő időszakra pedig 100 000 forintban határozta meg.
[7] Az alperes alaki védekezése – volt élettársa és a 2019. július 22-én megkötött szerződés vevői perben állásának hiánya miatt – a per megszüntetésére irányult, érdemben pedig a kereset elutasítását kérte. Másodlagos ellenkérelme a tartási szerződés életjáradéki szerződéssé alakítására irányult, az egyhavi tartás összegét 50 000 forintban kérte meghatározni. Harmadlagosan, a tartási szerződés megszüntetése esetére annak elszámolását kérte, oly módon, hogy a bíróság a felperest a 10 éves tartási időszak és a havi 50 000 forint tartás figyelembevételével, továbbá a felperesnek épített különálló lakrész 13 000 000 forintos bekerülési költségére figyelemmel mindösszesen 19 000 000 forint megfizetésére kötelezze, e tekintetben a Ptk. 6:212. § (1)–(3) bekezdéseire hivatkozott. Előadta, hogy tartási kötelezettségét teljesítette – jövedelmi, vagyoni helyzetét figyelembe véve a felperes sem az ingatlan fenntartását, sem az azt terhelő kölcsön törlesztését nem tudta volna fizetni –, ezt az is alátámasztja, hogy a felperes csak 11 év után kérte a szerződés megszüntetését. A szerződés életjáradéki szerződéssé történő átalakítását illetően azzal érvelt, hogy nem szerződésszegés az olyan szolgáltatás nem teljesítése, amelyre a jogosult nem tart igényt. Jelen esetben a felperes nem igényelte a szerződésben részletezett személyes szolgáltatásokat, egészségi állapota miatt arra nem szorult rá.
Az első- és a másodfokú ítélet
[8] Az elsőfokú bíróság az ítéletével a tartási szerződést megszüntette és megkereste a földhivatalt a szerződéssel átruházott ingatlanok tekintetében az alperes tulajdonjogának, valamint a felperes tartási jogának törlése és a felperesi tulajdonjog visszajegyzése érdekében.
[9] Az alperes alaki védekezésére tekintettel ítélete indokolásában rámutatott, hogy a tartási szerződésben a felperes fia szerződő félként nem szerepelt, az alperessel utóbb szerződő vevők pedig a perfeljegyzésre tekintettel csak a per kimenetelétől függő hatállyal szereznek tulajdonjogot, ezért a kereset elbírálásához további alperesek perben állására nem volt szükség. A per érdemét illetően fejtette ki, hogy a tartási szerződésben ugyan a felek nem rendelkeztek arról, hogy a felperesi lakrészt a tartás körében hozták létre, a felperes lakhatását azonban a költségek viselése mellett abban az ingatlanban vállalta biztosítani az alperes, így a külön lakrész bekerülési költségével kapcsolatos igénye alaptalan: az élettársi vagyonközösség terhére végzett beruházás alapján volt élettársával szemben lehet követelése.
[10] Rögzítette az elsőfokú bíróság azt is, hogy az alperes nem bizonyította a havi 50 000 forint értékű tartás teljesítését: a felek, valamint a felperes fia és az alperessel közös gyermekei családként, egymást kölcsönösen segítve éltek együtt, azzal, hogy a háztartás vezetését túlnyomórészt a felperes látta el. Rámutatott, hogy önmagában a felperes jövedelmi helyzete nem tette őt a tartásra rászorulttá, tekintettel a tulajdonában álló ingatlanvagyonra, valamint arra, hogy néhai házastársa fuvarozási vállalkozását is folytatta. A tartásra való rászorultság hiányára utal az is, hogy a perindításra 11 év után került csak sor, a per adatai szerint ugyanis a felperes elfogadta azt a helyzetet, hogy a fia családjával közös háztartásban él, célja a fiatalok segítése volt. Ténylegesen az életközösség megszakadása, az addigi viszony megromlása, majd az általa lakott ingatlanba a gáz bevezetéséhez szükséges alperesi hozzájárulás megtagadása vezetett a kereset benyújtásához.
[11] A szerződés életjáradéki szerződéssé történő átalakítását az elsőfokú bíróság nem tartotta indokoltnak a tartás és a felek közötti együttműködés teljes hiánya miatt. Kifejtette, hogy életkorára tekintettel a felperesnek személyes gondozásra lesz szüksége, a tartás bizalmi jellegéből fakadóan pedig nem várható el, hogy a nem teljesített természetbeni tartást életjáradék formájában elfogadja, ezért a szerződés célja annak módosításával sem valósítható meg. Az elsőfokú bíróság ennek megfelelően az alperes teljesítőképességét nem vizsgálta. Rámutatott, hogy mivel a tartási szerződés teljesítését az alperes nem bizonyította, a szolgáltatások visszatérítése körében csak a tulajdonjog törléséről és felperes javára történő visszajegyzéséről kellett rendelkezni.
[12] Az alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatva a tartási szerződést 2018. június 24. napjától kezdődően életjáradéki szerződéssé alakította, az életjáradék egy havi összegét 100 000 forintban határozta meg. Megállapította, hogy 2018. június 24. és 2023. február 28. között az alperesnek 5 623 300 forint összegű járadékfizetési hátraléka keletkezett, amelynek a kamatokkal történő megfizetésére 30 napos határidővel kötelezte őt.
[13] Megváltoztató ítéleti rendelkezésének indokai között a másodfokú bíróság rámutatott, hogy az elsőfokú bíróság a releváns tényeket a bizonyítékok okszerűtlen értékelésével állapította meg, ezért az általa rögzített tényállást módosította és hangsúlyozta: az eltartó nem szegi meg a szerződést, ha olyan szolgáltatást nem teljesít, amelyre a jogosult nem tart igényt, ezenkívül a tartás teljesítési segéd igénybevételével is teljesíthető. Okfejtése szerint nem hagyható figyelmen kívül, hogy a tartási szerződés fennállása alatt az alperes és a felperes fia a felperes számára külön lakrészt alakított ki, ami a tartási kötelezettség körébe tartozó szolgáltatás volt, figyelemmel arra is, hogy a fenntartási és felújítási költségek a szerződés értelmében az alperest terhelik. A per adatai alapján az alperes a tartást a szükséghez képest teljesítette, szerződésszegést nem követett el. Az ekként módosított tényállás alapján a másodfokú bíróság eltérő jogi következtetésre jutott, kiemelve, hogy tartási perben a bíróság a szerződés megszüntetésére irányuló kereseti kérelemhez nincs kötve, ha lehetőséget lát arra, hogy a tartási szerződés életjáradéki szerződéssé alakítás útján betöltheti a szerepét. Rögzítette, hogy tartási szerződés esetén valóban lényeges szempont a felek közötti bizalom, annak életjáradéki szerződéssé történő átalakítása viszont a személyes jellegű „bizalmi szolgáltatásokat” kiküszöböli. Az adott esetben a felperes természetbeni tartása az alperes részéről – nem a szerződés alperes általi megszegése miatt – lehetetlenné vált, személyes gondoskodást ugyanakkor a felperes egészségi állapotára tekintettel továbbra sem igényel, ezért a szerződés életjáradéki szerződés formájában, havi 100 000 forint életjáradék megfizetésével betöltheti a célját. Az alperes teljesítőképessége megállapítható volt, ezért a másodfokú bíróság a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: régi Ptk.) 589. § (2) bekezdése alapján a tartási szerződést 2018. június 24-től életjáradéki szerződéssé alakította át.
[14] Utalt arra, hogy a tartási szerződés nem szüntethető meg önmagában azért, mert a megszüntetés a felperes érdekeit jobban szolgálná, e körben a Kúria közzétett határozataira hivatkozott. Az életjáradék összegét az eltartót a szerződés értelmében terhelő szolgáltatásokra figyelemmel és arra tekintettel állapította meg, hogy az ellenértéket a felek egyezően jelölték meg. Az ennek megfelelő elszámolás a szerződés átalakításának időpontjára figyelemmel az alperes rendelkező részben meghatározott összegű hátralékát eredményezte, amelynek megfizetésére a másodfokú bíróság őt a késedelmi kamatokkal együttesen kötelezte.
A felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem
[15] A jogerős ítélet ellen felülvizsgálattal élő felperes annak hatályon kívül helyezését és az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte. Álláspontja szerint a jogerős ítélet a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 279. §-át sérti, a bizonyítékokat ugyanis a másodfokú bíróság kirívóan okszerűtlenül mérlegelte, megsértette a Pp. 369. § (3) bekezdés d) pontját és a régi Ptk. 589. § (2) bekezdés első fordulatát.
[18] Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult.
A Kúria döntése és jogi indokai
[21] A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
[22] A Pp. 406 § (1) bekezdése értelmében felülvizsgálat alapja az érdemi döntést befolyásoló anyagi jogi vagy eljárási szabálysértés lehet. Az adott esetben a felperes az eljárási, ezen belül a bizonyítékok mérlegelésére vonatkozó szabályok (Pp. 279. §) megsértését, azon keresztül pedig az anyagi jogi szabály [régi Ptk. 589. § (2) bekezdés] téves alkalmazását, téves érdemi döntés meghozatalát állította. Nézete szerint a bizonyítékokat az elsőfokú bíróság értékelte helyesen, a másodfokú bíróság pedig anélkül végezte el azok felülmérlegelését, hogy az elsőfokú bíróság „kirívóan” okszerűtlen mérlegelését állapította volna meg, ennek hiányában viszont nincs mód a bizonyítékok eltérő értékelésére.
[23] Elöljáróban rámutat a Kúria, hogy a jogvitára a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény hatálybalépésével összefüggő átmeneti és felhatalmazó rendelkezésekről szóló 2013. évi CLXXVII. törvény 50. § (1) bekezdése értelmében a régi Ptk.-ban foglaltak az irányadók, a másodfokú bíróság érdemi döntése meghozatalakor helytállóan volt figyelemmel e jogszabályi rendelkezésekre, és a Kúria is ennek megfelelően járt el a felülvizsgálati kérelem elbírálása során.
[24] A felperes felülvizsgálati érvelésével szemben a Kúria azt emeli ki, hogy a felülvizsgálati kérelemben hivatkozott felülmérlegelési szabály kizárólag a felülvizsgálati eljárásra irányadó, felülvizsgálatnak mint rendkívüli perorvoslatnak ugyanis az előzőek értelmében kizárólag jogszabálysértés esetén van helye, így önmagában a mérlegelés hibája a felülvizsgálatot általában nem indokolja. Kivételesen, akkor van mód a bizonyítékok felülvizsgálati eljárásban történő felülmérlegelésére, ha az eljárt bíróságok mérlegelése nyilvánvalóan okszerűtlen volt, ebben az esetben ugyanis az egyébként szabad bírói mérlegelés szabályai – a logika alapvető tételeivel szemben is – olyan durván sérülnek, hogy bár a bizonyítékokból csak egy bizonyos következtetés adódhat, a jogerős ítéletet hozó bíróság ettől eltérő következtetésre jut (Pfv.V.21.265/2022/8.). Ez a szabály azonban kizárólag a felülvizsgálati eljárásban érvényesül, ilyen megkötés a másodfokú eljárásban nem áll fenn: a másodfokú bíróság a Pp. 369. § (3) bekezdés a) pontja értelmében a bizonyítás eredményét okszerűtlennek minősítve felülmérlegelheti az elsőfokú bíróság által beszerzett bizonyítékokat, akkor is, ha az elsőfokú bíróság mérlegelését nem tekintette nyilvánvalóan okszerűtlennek. E feltételeknek a másodfokú bíróság eljárása, az annak eredményeként meghozott jogerős ítélete eleget tett: határozatában a másodfokú bíróság részletesen indokolta az elsőfokú bíróságétól eltérő mérlegelése szempontjait, arra alapított megváltoztató ítéleti döntését, a felülvizsgálati eljárásban pedig nem merült fel olyan körülmény, amely indokolta volna a másodfokú bíróság mérlegelésének nyilvánvalóan okszerűtlenné történő minősítését.
[25] A felperes által e körben hivatkozottak – az alperes teljesítőképességének hiánya, a több éven át kimaradó tartás – sem teszik nyilvánvalóan okszerűtlenné a másodfokú bíróság mérlegelését, ezt az az utólagos – felperes által nem cáfolt – alperesi előadás is alátámasztja, amely szerint a lejárt járadékösszeget az esedékes havi részlettel együtt a jogerős ítélet alapján megfizette. Rámutat a Kúria, hogy az életközösség megszakadása utáni átmeneti helyzetben nyilvánvalóan újra kellett rendezni a tartással kapcsolatos kérdéseket, figyelemmel arra is, hogy a kapcsolattartás a felek között elnehezült. E körülményeket helyesen mérte fel a másodfokú bíróság, amikor a szerződés módosított, életjáradéki formában történő fenntartásáról döntött, ez a szerződéstípus ugyanis kiküszöböli az esetlegesen megromlott személyes viszonyból fakadó teljesítési problémákat.
[26] A kifejtettek szerint a másodfokú bíróság mérlegelése nem volt nyilvánvalóan okszerűtlen, s mivel a Kúria a jogerős ítéletet kizárólag a felülvizsgálati kérelem által meghatározott körben bírálhatta felül, egyéb körülményre pedig a felperes nem hivatkozott, az anyagi jogi jogszabály [régi Ptk. 589. § (2) bekezdés] megsértése körében egyáltalán nem fejtette ki a jogi álláspontját, a Kúria az érdemben helyes jogerős ítéletet a Pp. 424. § (1) bekezdése értelmében hatályában fenntartotta.
(Kúria Pfv.V.20.459/2023/5.)