A közigazgatási hatóság a kérelemre indult eljárása során a kérelem minden elemére köteles a tényállást tisztázni és a kérelemről dönteni, továbbá határozatát teljes körűen megindokolni [2016. évi CL. törvény (Ákr.) 62. §, 81. §; 1997. évi CXL. törvény (Kult.tv.) 4/A. §].
A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás
[1] A köznemesi sorból származó Esterházy Miklósnak az uralkodó 1619-ben grófi címet adományozott. A Fraknó várát is magába foglaló fraknói uradalom 1626-ban került az Esterházy család tulajdonába. Ezt követően a családi ékszereket és az addig összegyűjtött „drágaságokat” (a továbbiakban: Fraknói Kincsek) a család Fraknó várának kincstárában helyezte el, amely akkor két teremből állt.
[2] Esterházy Miklós fia, Esterházy Pál 1687-ben nyerte el a hercegi címet. 1695. március 2-án végrendeletével megalapította a Herceg Esterházy Hitbizományt (a továbbiakban: Hitbizomány). Eredetileg három Hitbizomány került megalapításra az alapító három fia családjainak, azonban két ág kihalt, így a Hitbizomány a későbbiek során egy kézben egyesült.
[3] A Hitbizomány alá került – egyebek mellett – Fraknó vára, az annak kincstárában elhelyezett ékszerek és ritkaságok, a „Műkincskamrában” lévő dolgok, képek, ötvöstárgyak és a fegyvertár.
[4] A Hitbizomány a folyamatos gyarapodást követően 1872-ben csődbe ment, irányítására zárgondnok kirendelésére került sor. Az uralkodó hozzájárulásával a Hitbizományból több ingóság – köztük a Fraknói Kincstárban lévő egyes műtárgyak – kivonásra és eladásra kerültek.
[5] A Hitbizomány birtokosa 1896 és 1920 között Esterházy Miklós Pál volt, aki 1918 őszén úgy határozott, hogy a családi gyűjtemény nagy részét Fraknóról Budapestre szállíttatja. A Tanácsköztársaság kikiáltását követően a Fraknói Kincsek Fraknón maradt részét a Forradalmi Kormányzótanács a magánkézben lévő műkincsek köztulajdonba vételéről szóló határozata alapján köztulajdonba vette, majd átszállították Budapestre az Országos Magyar Iparművészeti Múzeumba.
[6] A Tanácsköztársaság bukását követően a „szocializált” műtárgyak visszaadását a kultuszminiszter elrendelte. Esterházy Miklós Pál 1919 augusztusában úgy döntött, hogy a műtárgyak maradjanak az Országos Magyar Iparművészeti Múzeumban. A múzeum igazgatója 1919. szeptember 30-án elismervényt állított ki az ahhoz mellékelt jegyzékben felsorolt műtárgyak átvételéről.
[7] Esterházy Miklós Pál 1920-ban bekövetkezett halálát követően a Hitbizomány birtokosává Esterházy Pál vált, aki 1923. március 28-án írásbeli letéti szerződést kötött letevőként az Országos Magyar Iparművészeti Múzeummal mint letéteményessel. A szerződés tárgyát a múzeum által korábban átvett műkincsek képezték.
[8] A Trianoni Békeszerződés 1921. július 26-i hatálybalépésével a fraknói vár feletti területi joghatóságot az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlásával létrejött Ausztria szerezte meg, Fraknó vára ténylegesen 1921 decemberében került osztrák fennhatóság alá.
[9] A Magyar Királyi Kúria az 1933. június 17-én hozott 57. számú polgári jogegységi döntvényében megállapította, hogy a hitbizományi vagyonnak a trianoni szerződés területi rendelkezései következményeképpen más állam fennhatósága alá került részére vagy a helyébe lépett értékre a magyar hitbizományi jog szabályai nem alkalmazhatók.
[10] A családi hitbizományról és a hitbizományi kisbirtokról szóló 1936. évi XI. törvénycikk (a továbbiakban: 1936. évi XI. törvénycikk) előírta a hitbizományi vagyon leltározását. Esterházy Pál a Soproni Királyi Törvényszékhez mint hitbizományi bírósághoz 1937-ben nyújtotta be a leltárt, amelynek IV/D. kötete „ékszerek és drágaságok” címszó alatt teljeskörűen tartalmazta azokat az ingóságokat, amelyek 1919-ben az Országos Magyar Iparművészeti Múzeumba kerültek. A hitbizományi bíróság által a leltár elfogadásra került, a IV/D. kötetben megjelölt ingóságokat a bíróság felvette a Herceg Esterházy Hitbizomány leltárába.
[11] Esterházy Pál 1942 szeptemberében a Iparművészeti Múzeumból az ott letétként kezelt, a (magyar) Hitbizományhoz tartozó műtárgyakat elszállíttatta, azokat a Magyar Nemzeti Múzeum trezorjaiban helyeztette el.
[12] Ezt követően Esterházy Pál 1944. november 29. és december 4. között a letétből kivett tárgyakat a Budapest I. kerület, Tárnok utca 7–13. szám alatt fekvő Esterházy-palota pincéjében helyeztette el.
[13] Budapest ostroma során az Esterházy-palotát bombatalálat érte, a pincében lévő műtárgyakat a törmelék maga alá temette. A palota feltárására 1948 végén, 1949 elején került sor, ennek során előkerültek a pincében tárolt műtárgyak, amelyeket elszállítottak az Iparművészeti Múzeumba.
[14] 1947 januárjában egy Kapuvár mellett élő gazda disznóóljának aljában egy vasládában a Fraknói Kincsek részét tartalmazó tárgyakat találtak, amelyeket a Magyar Nemzeti Múzeumba szállítottak (a továbbiakban: kapuvári kincsek). Ezeknek a kincseknek egy részét a múzeumból 1948-ban ellopták, amelyek a későbbiek során Ausztriában megtalálásra kerültek. Ausztria azokat 1985-ben visszaadta a Magyar Államnak.
[15] A hitbizományok megszüntetéséről szóló 1949. évi VII. törvény (a továbbiakban: 1949. évi VII. törvény) hatályba lépése után a Soproni Törvényszék mint hitbizományi bíróság 1949. április 28-án végzést hozott (619/1948/6.). Ebben egyebek mellett felhívta a volt hitbizományi birtokost, hogy a birtokában lévő hitbizományi ingókat haladéktalanul adja át a Soproni Pénzügyigazgatóságnak, a bíróság a Magyar Nemzeti Múzeum őrizetében lévő ingókra vonatkozóan intézkedést nem látott szükségesnek. A végzésre adott válaszában Esterházy Pál egyebek mellett előadta, hogy a Budapest, Tárnok utcai palota Budapest ostroma alatt kiégett, az ott lévő hitbizományi ingóságok kivétel nélkül elpusztultak.
[16] Esterházy Pált 1949-ben a Mindszenty József bíboros és társai ellen indított büntetőperben tizenöt év fegyházbüntetésre és teljes vagyonelkobzásra ítélték. 1956. október 30-án Esterházy Pál a börtönből kiszabadult, majd házastársával együtt elhagyták az országot és Svájcban telepedtek le.
[17] Az Osztrák–Magyar Monarchia megszűnését követően a Hitbizománynak Ausztria területén lévő vagyona az osztrák hitbizományi bíróság hatáskörébe került. Ausztriának a Harmadik Német Birodalomhoz történő csatolását követően lépett hatályba az a birodalmi törvény, amely eltörölte a hitbizományokat és a hitbizományi vagyont az utolsó hitbizományi birtokos szabad vagyonába utalta. Az ehhez kapcsolódó, a hitbizományi bírósághoz benyújtott leltárban feltüntetésre került Fraknó vára, valamint az abban található berendezési tárgyak és gyűjtemények, továbbá a Fraknói Kincstárban lévő ingóságok. A leltárban nem szerepeltek a magyar hitbizományi leltárban felvett ingóságok.
[18] Esterházy Pál kérelmére a hitbizományi kötöttség megszűnéséről 1956-ban került kiállításra tanúsítvány. Eszerint a vagyonnak megszűnt a hitbizományi jellege.
[19] Esterházy Pál 1989. május 25-én elhalálozott, hagyatékát az illetékes bíróság végrendelet alapján az elhunyt házastársának, Ottrubay Melindának adta át. A hagyaték részét képezte a Fraknói vár tulajdonjoga.
[20] Ottrubay Melinda 1994. május 24-én hozta létre a felperesi osztrák honosságú magánalapítványt, amelynek tulajdonába került Fraknó vára, az 1994. október 1-jén ott található, valamint az oda tartozó valamennyi berendezéssel, gyűjteménnyel és a teljes leltári jegyzékkel együtt.
[21] Az Iparművészeti Múzeumban elhelyezett műtárgyak közül 2011-ben 30 darabot Fertődre szállítottak át, amelyek azóta a III. rendű alperesi érdekelt (a továbbiakban: III. rendű érdekelt) birtokában vannak.
[22] A felperes 2016. december 5-én a II. rendű alperesi érdekelthez (a továbbiakban: II. rendű érdekelt) nyújtott be kérelmet a közgyűjteményben őrzött vitatott tulajdonú kulturális javak visszaadásának rendjéről szóló 449/2013. (XI. 28.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Rendelet) alapján a Fraknói Kincstárhoz tartozó műkincsek részére történő visszaadására. A bejelentés a történelmileg a fraknói vár két boltíves termében (Fraknói Kincstár) őrzött műkincsekre vonatkozik, amelyeket az Iparművészeti Múzeumban és a Nemzeti Múzeumban őriznek.
[23] Az igénybejelentés V/2. része tartalmazza, hogy 1947 januárjában egy Kapuvár mellett élő parasztgazda disznóóljának aljából előkerült vasládában található tárgyak, vagyis a kapuvári kincsek szintén a Fraknói Kincsek részét képezik.
[24] A felperes igénybejelentésének kibővített mellékletében 678 tételnyi műtárgyat sorolt fel, amelyek kiadását kérte.
[25] A II. rendű érdekelt a Rendelet 4. § (2) bekezdésében megjelölt összesítést elkészítette, amelyet megküldött az alpereshez. Az alperes a 2017. július 4-én hozott döntésében arról értesítette a II. rendű érdekeltet, hogy az eljárást lezártnak tekinti, mert a megküldött dokumentáció nem elégséges ahhoz, hogy a Rendelet szerinti igénylői pozíció azonosítható legyen. A felperest a döntésről a II. rendű érdekelt 2017. július 19-én tájékoztatta.
[26] A fenti alperesi döntéssel szemben benyújtott keresetet elbírálva a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság a keresetlevelet a 15.K.32.602/2017/2. számú végzésével idézés kibocsátása nélkül elutasította.
[27] A felperes fellebbezését elbíráló Fővárosi Törvényszék a 10.Kpkf.670.574/2017/5. számú végzésével az elsőfokú bíróság végzését hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot a per folytatására és újabb határozat hozatalára utasította. Az indokolásban megállapította, hogy a Rendelet által meghatározott restitúciós eljárás a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 12. § (2) bekezdés a) pontjára alapítottan hatósági ügy.
[28] A Kúria a Kfv.IV.35.299/2018/6. számú végzésével a jogerős végzéssel szembeni alperesi felülvizsgálati kérelmet hivatalból elutasította.
[29] A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság a 2019. április 18-án hozott 219.Kpk.45.409/2018/22. számú végzésével az alperes 2019. július 4-én hozott döntését hatályon kívül helyezte és az alperest az eljárás lefolytatására kötelezte.
Az új eljárás eredményeként meghozott alperesi határozat
[30] Az alperes a 2020. július 4-én hozott MHF/469/2. (2020) számú határozatában az egykor Fraknó várában őrzött, jelenleg magyar állami tulajdonként, az I. rendű, a II. rendű és a III. rendű érdekelt alapleltárában nyilvántartott Esterházy kincstár tárgyainak (összesen 678 tétel) kiadása iránti felperesi igényt elutasította.
[31] Az indokolásban kifejtette, a felperes igényét a Rendeletre alapítottan nyújtotta be. Ugyanakkor 2019. február 27-én lépett hatályba a közgyűjteményekben őrzött vitatott tulajdonú kulturális javak visszaadásának rendjéről szóló 449/2013. (XI. 28.) Korm. rendelet hatályon kívül helyezéséről és az azzal összefüggő átmeneti rendelkezésekről szóló 22/2019. (II. 25.) Korm. rendelet (a továbbiakban: új Rendelet), amelynek 2. §-a alapján a Rendelet hatályvesztésekor folyamatban lévő és a megismételt eljárásokat a 3–5. §-ok szerint kell lefolytatni.
[32] 2019. július 16-tól hatályos a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Kult.tv.) módosított szövegű 4/A. §-a, amely szerint a restitúciós igény teljesítésére akkor kerülhet sor, amennyiben az igénylő tulajdonjogát kétséget kizáróan bizonyítja. A szintén ezen időponttól hatályos 92/E. §-ra figyelemmel a 4/A. § alkalmazandó a folyamatban lévő és a megismételt eljárásokban is, vagyis a perbeli hatósági eljárás során is irányadó.
[33] Az alperes hangsúlyozta, az igény elutasítása nem akadálya annak, hogy a felperes a vagyontárgyakra vonatkozó tulajdoni igényének az érvényesítése és azok kiadása iránt polgári bíróságnál keresetet terjesszen elő. A hatósági döntés az igényelt vagyontárgyak birtokba adásáról rendelkezhet, azonban azok tulajdonjogáról nem.
[34] A felperes a Fővárosi Törvényszék előtt 4.P.21.528/2017. szám alatt indított polgári pert a közigazgatási eljárásban érintett műtárgyakra vonatkozó tulajdonjogának megállapítása iránt. Az alperes a polgári per iratanyagát beszerezte, az ügyben irányadó jogtudományi műveket áttanulmányozta, azokat figyelembe vette. Rámutatott, a felperes az eljárásban nem csatolt olyan hatósági vagy bírósági okiratot, amely megállapította volna tulajdonjogát a műtárgyakon. A felperesnek azt kellett volna igazolnia, hogy a műtárgyak a Herceg Esterházy Hitbizomány vagyonállagába tartoznak, azok a mai napig a fraknói vár dologi jogi értelemben vett tartozékai.
[35] Az alperes szerint a Hitbizományt alapító okiratból nem következik olyan alapítói szándék, amely szerint a fraknói vár két érintett termében található dolgok a várhoz hozzárendelésre kerültek. Ezzel szemben a vár a kincstár őrzési helyéül szolgált. Nem igazolt, hogy a Hitbizomány megalapításával a műtárgyak a fraknói vár dologi jogi értelemben vett tartozékaivá váltak volna.
[36] A hatóság az okiratokból arra a következtetésre jutott, hogy figyelembe véve az Osztrák–Magyar Monarchia várható feldarabolását, mind Esterházy Miklós, mind fia Esterházy Pál kifejezett szándéka az volt, hogy a műtárgyak a Tanácsköztársaság bukását és az Osztrák–Magyar Monarchia esetleges széthullását követően ne Ausztriában, hanem Magyarországon legyenek elhelyezve, és azok mint hitbizományi kötöttség alatt álló vagyontárgyak kerültek letétbe helyezésre.
[37] Az értékelt történeti tényekből, valamint az okirati bizonyítékokból kiolvasható korabeli jogirodalmi álláspontok alapján az alperes azt állapította meg, hogy az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlásakor és a Trianoni Békeszerződés hatályba lépésekor, valamint Ausztriának a fraknói vár joghatósága feletti megszerzésekor a perbeli műtárgyak nem álltak tartozéki vagy alkotórészi kapcsolatban a fraknói várral. Ebből következően a műtárgyakra irányadó jogot önállóan kell vizsgálni, nem pedig akként, hogy az fraknói várra irányadó joggal szükségképpen azonos.
[38] Az irányadó jogirodalmi álláspontot elfogadva a hatóság rögzítette, hogy a Trianoni Békeszerződés – jelen ügyben nem releváns kivételekkel – nem irányadó Magyarország és Ausztria viszonyára, vagyis az nem adhat jogot Ausztria számára.
[39] Ha abból kellene kiindulni, hogy Ausztria vagy osztrák személyek bármit is szerezhettek a Trianoni Békeszerződés 175–176. cikkelye alapján, ezekre az igényekre is vonatkozik az 1967-ben hatályba lépett vagyonjogi megállapodás, amelyet a Magyar Népköztársaság és az Osztrák Köztársaság kötött. Az abból fakadó igényeket mindkét fél teljesítette.
[40] A fentiekre tekintettel az alperes a felperesnek a Trianoni Békeszerződésre vonatkozó előadását nem találta alaposnak.
[41] A felperes hivatkozott arra, hogy a perbeli jogviszonyban az osztrák jog alkalmazandó, figyelemmel az ún. Római Egyezményre (az 1922. április 6-án Ausztria, Magyarország, Románia, Olaszország, Lengyelország, Csehszlovákia által a szerződő felek területén található hitbizományok kérdéseinek szabályozása céljából kötött Egyezmény). A hatóság bizonyítási eljárás lefolytatását követően megállapította, hogy a Római Egyezményt Magyarország nem ratifikálta, vagyis az Magyarországon nem lépett hatályba, így figyelembe nem vehető.
[42] Az alperes irányadónak tekintette a Magyar Királyi Kúria 57. számú – korábban hivatkozott – jogegységi döntvényét, amely a perbeli jogviszonyra alkalmazva rögzítette, hogy a műtárgyakra nem az osztrák, hanem a magyar jog alkalmazandó, mivel azok külföldi ingatlan leltárában nem szerepelnek és nem minősülnek a külföldi ingatlan – jelen esetben a fraknói vár – tartozékának.
[43] Ugyanis egyfelől Esterházy Pál nem vitatta a műtárgyak vonatkozásában a magyar hitbizományi bíróság hatáskörét, másfelől az 1936. évi XI. törvénycikk alapján benyújtott hitbizományi leltár 4/D. kötete önálló ingóságokként kezelte az ékszereket és drágaságokat, azokat nem rendelték egy ingatlanhoz sem. Továbbá az Esterházy Pál által 1939-ben az illetékes bécsi hitbizományi bíróság felé benyújtott hitbizományi vagyonkimutatás nem tartalmazta a perbeli műtárgyakat, vagyis azok nem tartoztak az osztrák hitbizományhoz.
[44] Az alperes megállapította, hogy a Trianoni Békeszerződést követően sem állt fenn tartozéki és alkotórészi kapcsolat a fraknói vár és a műtárgyak között. A műtárgyakra és azok tulajdonszerzésére a magyar jog az irányadó.
[45] Az osztrák hitbizományi kötöttség megszűnéséről 1956-ban került kiállításra tanúsítvány (németül: Auflösungsschein). Mivel a perbeli műtárgyak a korábban írtak szerint nem voltak részei az osztrák hitbizománynak, így értelemszerűen a fenti tanúsítvány kiállításában sem szerzett tulajdonjogot azok felett Esterházy Pál. Erre tekintettel az Esterházy Pál vagyonát öröklő házastársa, majd a felperes sem szerzett tulajdonjogot a műtárgyakon.
[46] Az alperes hangsúlyozta, az 1949. évi VII. törvény értelmében a Herceg Esterházy Hitbizomány magyar része ex lege a Magyar Állam tulajdonába került. Ez a jogszabály 1949-ben teljesedésbe ment, a műtárgyak államosítása 1949. április 2-án ezen törvényből fakadóan bekövetkezett.
[47] A műtárgyakat 1948 májusában Esterházy Pál nem azért nem jelentette be a hitbizományi bíróság külön felhívására, mert azok a fraknói várhoz tartoztak volna, hanem mert félt attól, hogy bejelentés esetén azonnal megindul a feltárás.
[48] A műtárgyak az 1949. évi VII. törvény hatálybalépésekor és a Soproni Törvényszék mint hitbizományi bíróság vonatkozó végzésének meghozatalakor a Magyar Nemzeti Múzeum birtokában voltak.
[49] A felperes kétséget kizáróan nem tudta bizonyítani a műtárgyakra vonatkozó tulajdonjogát, ezzel szemben azok a Magyar Állam tulajdonába kerültek az államosítással.
A kereseti kérelem
[50] A felperes eljárási és anyagi jogi jogsérelmekre hivatkozással nyújtott be keresetet az alperes határozatával szemben.
Az elsőfokú ítélet
[51] A törvényszék jogerős ítéletében a keresetet elutasította.
[52] Elsődlegesen kifejtette, hogy a per alapjául szolgáló ügynek két szakasza volt. Az első szakasz a 2017. július 4-én kelt tulajdonosi döntéssel zárult, ebben az alperes a Rendelet alkalmazásával járt el. Ezt a döntést támadta a felperes a közigazgatási bíróságon. A Fővárosi Törvényszék végzése nyomán a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság úgy határozott, hogy a restitúciós igénnyel kapcsolatos eljárások a Ket. hatálya alá tartozó közigazgatási hatósági eljárásnak minősülnek. A fenti jogértelmezés szerint tehát a Rendelet alapján lefolytatott eljárás is közigazgatási hatósági eljárás volt, vagyis az új, a jelen per tárgyát képező eljárás egy megismételt közigazgatási hatósági eljárás. Az új eljárás 2019. április 18-án indult, akkor már a Ket. helyett hatályba lépett az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény (a továbbiakban: Ákr.), amelynek alkalmazása az alperes részéről jogszerűen történt az Ákr. 143. § (1) bekezdésére alapítottan. Jelen esetben a Kult.tv. 2019. december 18-ától hatályos 99/C. § (2) bekezdése nem irányadó, mert ez a rendelkezés csak azokra az ügyekre terjesztette ki az Ákr. hatályát, amelyek még annak hatályba lépése előtt indultak és megismételt eljárásnak sem minősülnek.
[53] Jogszerűen járt el az alperes, amikor a Rendelet helyett az új Rendelet figyelembevételével bírálta el érdemben a felperes igénybejelentését. Az új eljárás megindulásakor már az új Rendelet volt hatályos, annak 3–5. §-a alapján kellett lefolytatni az eljárást.
[54] A keresettel támadott határozat meghozatalakor a Kult.tv-nek az új Rendelettel összehangolt 4/A. §-a már hatályban volt. Ezen a tényen nem változtat, hogy az alperes az ügyintézési határidőt túllépte. A felperes keresetében kimunkálta, hogy az alperesnek a határozatot az ügyintézési határidő betartásával 2019. augusztus 11-ig kellett volna kiadmányoznia, ekkor azonban a Kult. tv-nek a 4/A. §-a már hatályban volt.
[55] A II. rendű érdekelt restitúciós eljárással kapcsolatos feladatait a Rendelet és az új Rendelet az eljárás speciális jellegére tekintettel határozta meg. Ezek a jogszabályok eljárásjogi szempontból szakhatósági vagy szakértői szerepet nem biztosítottak/biztosítanak a II. rendű érdekeltnek, így az ezekre vonatkozó közigazgatási hatósági eljárási szabályok nem vonatkoznak rá. Ezért a II. rendű érdekelt összeférhetetlenségére vonatkozó felperesi hivatkozások nem alaposak. A felperes által indított polgári perben a II. rendű érdekelt szükségképpen részt vesz mint állami vagyont kezelő szervezet, a Magyar Állam képviselőjeként.
[56] Nem foghat helyt az a felperesi hivatkozás, hogy a megismételt közigazgatási eljárásban a II. rendű érdekeltnek új összesítést kellett volna készítenie vagy a korábbi összesítést kiegészítenie. Ezt előíró jogszabályhelyre a felperes nem hivatkozott. Az alperes elfogadta a II. rendű érdekelt alapeljárásban készített összesítését, annak kiegészítését nem tartotta szükségesnek.
[57] A törvényszék szerint miután a Ket. jelen ügyben nem irányadó, ezért a Rendeletnek és az új Rendeletnek a Ket.19. § (3) bekezdésébe ütközését állító felperesi érvelés nem merülhet fel.
[58] Az alperes perbeli hatósági jogköre a Rendeleten és az új Rendeleten alapul, annak gyakorlása meghatalmazás nélkül lehetséges, egyben szükséges is.
[59] A közigazgatási eljárás első szakaszában a határidő túllépése tényszerűen megállapítható, azonban azt a bíróság egyrészt nem tekintette hatósági ügyintézési határidőnek, másrészt nem ez az eljárási szakasz és az abban született döntés képezi a per tárgyát.
[60] A második eljárási szakaszban is túllépte az ügyintézési határidőt az alperes, ami azonban az ügy érdemére nem hatott ki. Alaptalan az a felperesi állítás, hogy az alperes szándékosan azért lépte túl az ügyintézési határidőt, hogy az új Rendelet és a Kult.tv. 4/A. §-ának módosítása hatályba lépjen. A megismételt eljárás megindításakor az új Rendelet már hatályos volt, másrészt a Kult. tv. 4/A. §-ának módosított szövege a határozat határidőben történő meghozatalakor is irányadó lett volna. A határidő megtartása esetén is az új jogszabályok képezték volna az eljárás alapját.
[61] Az új Rendelet alkalmazása nem az alperesi késedelem következménye, másfelől az Alkotmánybíróság a 11/2021. (IV. 7.) AB határozatában kimondott elvhez kapcsolódóan a felperes bizonyítási helyzete nem nehezült el. A felperes a saját tulajdonjogát állítva terjesztette elő igényét, és az ennek alátámasztására szolgáló okiratok, dokumentumok az alkalmazandó eljárási rezsimtől függetlenül rendelkezésére álltak, illetve azokat beszerezhette.
[62] Az alperes nem lépte túl a hatáskörét, határozata tartalmazza, hogy a restitúciós igény teljesítése nem eredményezi a tulajdoni igény eldöntését. Az alperes nem tulajdonjogi igényt bírált el, nem vette át a polgári bíróság hatáskörét.
[63] A kérelemre indult eljárásban a felperes mint kérelmező köteles a kérelmét megalapozó tények és körülmények alátámasztására. Nem az alperes, hanem az irányadó jogszabály dönti el a bizonyítási terhet, jelen esetben az új Rendelet 3. § (1) bekezdése.
[64] Önmagában az a körülmény, hogy nem a felperes számára kedvező döntést hozott az alperes, nem jelent eljárásjogi jogszabálysértést, azon belül hatáskör túllépést.
[65] A felperes keresetében kifogásolta, hogy az alperesi határozat indokolása a kapuvári kincsekkel nem foglalkozik, a döntés nem tartalmaz indokolást e műtárgyak kapcsán. A törvényszék hivatkozva a felperes igénybejelentésére, a polgári perben előterjesztett iratokra és a felperes polgári perben előterjesztett keresetét elutasító, a Fővárosi Törvényszék által hozott 4.P.22.219/2021/5. számú elsőfokú ítéletet helybenhagyó 7.Pf.20.731/2020/25. számú, a Fővárosi Ítélőtábla által hozott jogerős ítéletre kifejtette, hogy a felperes kapuvári kincsek megjelöléssel soha nem készített listát, az igénybejelentésében sem kapuvári kincsekként jelölte meg a Nemzeti Múzeumban őrzött műtárgyegyüttest. Az igény tárgyának meghatározásánál a törvényszék abból a tényből indult ki, hogy a végleges igénybejelentés 678 tételnyi műtárgyat ölelt fel. A műtárgyakra a felperes azonos jogi érvrendszert adott elő, Esterházy Pál hitbizományi birtokos tulajdonjogát valamennyi tárgy vonatkozásában ugyanazon jogállítások mentén vezette le.
[66] Az eltérést a két műtárgykör (kapuvári kincsek – nem kapuvári kincsek) között az a tényállítás képezte, hogy a kapuvári kincsek nem a Tanácsköztársaság erőszakos fellépése, hanem a hitbizományi birtokos saját elhatározása alapján kerültek Magyarországra. A felperes maga is elismerte, hogy a kapuvári kincsek jogi megítélését ez nem befolyásolja. Az alperes az igényelt műtárgyak egészéről határozatában döntött, az álláspontját alátámasztó jogi ellenérveit az indokolás részletesen tartalmazza. Azért, mert a döntés nem ismételte meg az igénybejelentés V. részében leírt felperesi tényállításokat, a határozat nem vált jogszabálysértővé.
[67] A korábban írtaknak megfelelően az ügyintézési határidő túllépése megvalósult, ez azonban az ügy érdemére nem hatott ki, a felperes tisztességes eljáráshoz való joga nem sérült olyan mértékben, amely a határozat megsemmisítését indokolná. A pártatlanság és elfogulatlanság követelményének sérelmét illetően a felperes konkrét bizonyítékokkal nem szolgált.
[68] Nincs értékelhető összefüggés a felperes tisztességes eljáráshoz fűződő joga, továbbá az alperes jelen perbeli és a polgári perbeli jogi képviselete között.
[69] Nem jogszabálysértő, hogy az alperes határozatát megküldte az I. rendű érdekeltnek, mert az I. rendű érdekelt részt vett az eljárásban, a II. rendű érdekelten keresztül az igény elbírálásához adatokat szolgáltatott.
[70] Az elsőfokú bíróság szerint az alperes a tényállást a döntéshozatalhoz szükséges mértékben feltárta, abból megalapozott, okszerű következtetéseket vont le.
[71] Az irányadó kúriai gyakorlatnak megfelelően a törvényszék a Fővárosi Ítélőtábla polgári perben hozott jogerős ítéletét figyelembe vette és értékelte. A közigazgatási bíróság a tulajdonjog kérdésében nem tehet a jogerős polgári ítélettel ellentétes megállapítást.
[72] Az elsőfokú bíróság idézte a Fővárosi Ítélőtábla ítéletének [179]–[180] bekezdésében foglaltakat, eszerint a perbeli vagyontárgyak tulajdonjogát a Magyar Állam az 1949. évi VII. törvénnyel ex lege megszerezte. Az alperes döntését a Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítélete megerősítette, azzal ellentétes álláspontra az ügy érdemét illetően a közigazgatási bíróság nem helyezkedhetett.
[73] Az elsőfokú bíróság mellőzte a felperes azon indítványát, hogy kezdeményezzen az Alkotmánybíróság előtt normakontroll eljárást a Kult. tv. 2019. július 16-tól módosított 4/A. §-a és 92/D-E. §-a, a 2019. december 28-tól hatályos 99/C. §-a, továbbá az új Rendelet szabályai vonatkozásában. Véleménye szerint a felperes Alaptörvényben rögzített jogai a szabályozás folytán nem sérültek, mert a bizonyítási teher alakulásától függetlenül minden szükséges és lehetséges dokumentum, bizonyíték, jogi szakvélemény az alperes rendelkezésére állt, illetve a felperes minden ilyet az alperes rendelkezésére bocsátott a döntés meghozatalához.
[74] A törvényszék szintén mellőzte a felperesnek a döntés-előkészítő anyagok beszerzésére vonatkozó bizonyítási indítványát, amelyekkel az alperes elfogultságát kívánta alátámasztani.
A felülvizsgálati kérelem és ellenkérelmek
[75] A jogerős ítélet ellen a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet elsődlegesen annak akként történő megváltoztatása iránt, hogy a felülvizsgálati bíróság az alperes határozatát semmisítse meg és az alperest kötelezze új eljárás lefolytatására. Másodlagosan indítványozta az ítélet teljes körű hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság új eljárás lefolytatására és új határozat hozatalára utasítását.
[76] A felperes hangsúlyozta, keresetlevelében és két további peres iratában részletesen kifogásolta, hogy miközben a restitúciós igény két jelentősen eltérő történeti tényállású műtárgycsoportra terjed ki – egyfelől az Iparművészeti Múzeumba 1919-be beszállított, másfelől a Nemzeti Múzeumba 1947-ben a Kapuvár melletti megtalálása után beszállított műkincsekre-, és ezen két csoportot az igénybejelentésben külön-külön jelölte meg, addig az alperesi határozat jogi indokolása teljes egészében mellőzi a kapuvári kincsek csoportját.
[77] A támadott ítélet nem cáfolta a felperes azon kereseti állítását, hogy a határozat jogi indokolása a kapuvári kincsekre vonatkozó eltérő tényállási elemekre nem tért ki. A törvényszék nem tudott megjelölni egyetlen olyan helyet sem a határozatban, amely arra utalna, hogy az alperes jogi érvelése átfogta volna a teljes műtárgykört.
[78] Az elsőfokú bíróság kritikátlanul átvette a Fővárosi Ítélőtábla döntésének iratellenes, súlyosan okszerűtlen okfejtését. Nem igaz az az ítéleti ténymegállapítás, hogy a felperes a teljes műtárgyegyüttesre azonos jogi érvrendszert adott elő. Ezen kívül a polgári peres felperesi nyilatkozatok is felhívták a figyelmet a két műtárgykör közötti eltérésekre. Az eltérő tényállási elemek ráadásul nem a felperesi tulajdonjog fennállása, hanem az állami tulajdonszerzés szempontjából jönnek figyelembe.
[79] A Soproni Törvényszék mint hitbizományi bíróság felé 1937-ben benyújtott jegyzékben szereplő minden műtárgy az Iparművészeti Múzeumban őrzött tárgyak közé tartozik, vagyis a kapuvári kincsek egyike sem szerepel abban (IV/D. Melléklet).
[80] Az alperes megsértette az Ákr. 62–63. §-ában írt tényállás-tisztázási és 81. § (1) bekezdése szerinti indokolási kötelezettségét.
[81] A felperes kifejtette, az alperes a joghatályos, hibátlan állami tulajdonszerzést kétséget kizáróan igazoló okiratláncolat ellenőrzéséről áttért a felperes tulajdonjogának érdemi vizsgálatára és elbírálására, ennek során egyoldalúan a felperesre telepítette a bizonyítási terhet. Ezzel lényegesen túllépte hatósági jogkörét és kvázi polgári eljárást kívánt lefolytatni.
[82] Vitatta a felperes, hogy a törvényszék elutasíthatta a keresetet a polgári peres jogerős ítéletre hivatkozással. A törvényszék ítéletének meghozatalakor a Fővárosi Ítélőtábla polgári másodfokú döntése nem volt jogerős, azt követően emelkedett jogerőre. A közigazgatási bíróságnak azt kellett volna elsősorban vizsgálnia, hogy az alperesi határozatból kiolvasható indokolás és megállapítások okszerűek és konzisztensek-e. Ha nem, akkor irreleváns, hogy a polgári bíróság a tulajdonjog kérdésében miként döntött.
[83] A felperes fenntartotta azt az álláspontját, hogy a 619/1948/6. számú végzés mellőzése és az 1949. évi VII. törvényben az állami tulajdonszerzés hatóköréül rögzített 1948. július 27-i leltári állapot attól eltérő megállapítása sérti az 1949. évi VII. törvény 2. §-át, egyben áttöri az anyagi jogerő alapelvi szabályát is. Emellett az ítélet nem tér ki érdemben arra, hogy az alperesi határozat okszerűtlenül és téves jogalkalmazással mellőzte a fraknói vár és a Fraknói Kincsek közötti dologkapcsolat megállapítását. A Hitbizomány alapító okirata bizonyítja, hogy a Fraknói Kincsek a fraknói vár alkotórészét, legalábbis tartozékát képezik.
[84] Az elsőfokú bíróság tévesen állapította meg, hogy a keresettel támadott határozat meghozatalához vezető eljárás egy megismételt eljárás lenne, mivel az helyesen az eredeti 2016. december 5-én indított restitúciós eljárás folytatása. Az alperesi határozatban nem található hivatkozás olyan jogszabályra, amelyből az Ákr. hatálya következne.
[85] Az alperes ismétlődő és súlyos ügyintézési határidő-túllépései miatt az eredetileg 93 napos eljárás három és fél évig húzódott. Ennek eredményeként a felperes igényét végül az alperes által a késedelem alatt – célzottan – előkészített és hatályba léptetett hátrányos anyagi jogszabályi feltételek – az új Rendelet és a Kult.tv. 4/A. §-ának módosult szövege – alapján bírálta el.
[86] A felperes – az ítéletben írtakkal szemben – nem állította azt, hogy az alperes ügyintézési határideje valaha újra kezdődött volna, ahogyan azt sem, hogy a Rendelet 93 napos határideje helyett az új Rendelet 115 napos határideje, vagy az alperes által tévesen jelzett 180 napos határidő érvényesült volna. Ezzel szemben a felperes többször jelezte, hogy bármelyik határidő számítás esetében megállapítható az alperes súlyos és kimenthetetlen késedelme.
[87] Az alperesnek mindenképpen 2019. július 16. előtt meg kellett volna hozni a határozatát, amelyben viszont még a felperesnek kedvező bizonyítási terhet tartalmazó Kult.tv. 4/A. § eredeti szövegét kellett volna alkalmaznia. 2019 áprilisában a felperes az eljárás részévé tette az állami tulajdonszerzést cáfoló – és felperesi tulajdonszerzést kétséget kizáróan igazoló – 619/1948/6. számú jogerős végzést, amelyet a hatóságnak figyelembe kellett volna vennie. Ezzel szemben nem volt még az ügyirat része a Soproni Törvényszék mint hitbizományi bíróság felé benyújtott hitbizományi leltár és annak 4/D. jegyzéke. Így kizárólag a 619/1948/6. számú jogerős végzés alapján lehetett volna megítélni az állami tulajdonba jutó hitbizományi leltár vagyoni körét.
[88] Az ítéletben írtakkal szemben egyértelmű a történeti tényállás alapján, hogy az alperes szándékosan és tudatosan lépte át az ügyintézési határidőt.
[89] Nem foghat helyt az az ítéleti álláspont, hogy nem nehezült el a felperes bizonyítási helyzete. Ezzel szemben egyértelmű, hogy a Rendeletben és a Kult.tv. eredeti 4/A. §-ában az államnak kellett kétséget kizáró módon bizonyítania a saját egykori tulajdonszerzését, míg az új Rendelet és a Kult.tv. módosított 4/A. §-a alapján a felperesnek kell bizonyítania a tulajdonjogát.
[90] A hatóság nem tett semmit az eljárás gyorsítása érdekében, hanem diszkriminatív jogalkotásra használta fel az ismételt és súlyos késedelmét.
[91] Sem az alperesi határozat, sem az ítélet nem tisztázta, hogy az Ákr. vagy a Ket. rendszerében mi lenne pontosan a II. rendű érdekelt jogállása, ez az eljárás közben sem volt pontosan tudható. Ebben a körben is keveredtek az összeférhetetlen állami szerepkörök.
[92] Sérti a pártatlan és tisztességes eljárás elvét, hogy az alperest a közigazgatási perben ugyanaz az ügyvéd képviseli, mint jelen per III. rendű érdekeltjét a polgári perben (ott IV. rendű alperes).
[93] A felperes véleménye szerint az alperes jogellenesen adta ki a felperes ügyében született perbeli határozatot a felperes polgári perbeli ellenfelének, jelen per I. rendű érdekeltjének. Ezzel sérült a Ket. 78. § (1) bekezdése.
[94] Az alperes a keresetlevelet több hónapos késedelemmel terjesztette fel a törvényszéknek, ezt az alperesi mulasztást a polgári per állami szereplő alperesei tisztességtelenül kihasználták.
[95] A közigazgatási bíróság ítéletében nem foglalkozik azokkal a felperesi érvekkel, hogy az első fokon eljárt polgári bíróság ítéletének indokolásában a tulajdoni igény eldöntésének jogkérdéseiben nem alakított ki önálló véleményt, hanem átmásolta a közigazgatási eljárás során hozott alperesi határozat tulajdonjogi okfejtésének jelentős részét.
[96] Sérti az új Rendelet 4. § (3) bekezdését az az ítéleti megállapítás, hogy nincs olyan jogszabályi rendelkezés, amely új összesítés készítését kötelezően előírta volna.
[97] Ugyancsak jogszabálysértő, hogy a határozat nem tartalmazta az állami vagyonért felelős miniszter által kiállított meghatalmazásra vonatkozó álláspontot.
[98] Az alperes, az I. rendű, II. rendű és a III. rendű érdekelt külön-külön előterjesztett felülvizsgálati ellenkérelmükben a jogerős ítélet hatályában fenntartását indítványozták. Részletesen nyilatkoztak a felülvizsgálati kérelemben foglaltakra. Álláspontjuk szerint az ítélet eljárási és anyagi jogi szempontból is megalapozott és jogszerű.
A Kúria Pfv.II.20.909/2021/9. számú végzése
[99] A Kúria a 2022. január 19-én hozott Pfv.II.20.909/2021/9. számú végzésében a Fővárosi Ítélőtábla 7.Pf.20.731/2020/25. számú jogerős ítéletét hatályon kívül helyezte és a másodfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.
[100] Az indokolásban rögzítette, a másodfokú bíróság megítélése szerint a kapuvári kincsekre a kereset nem terjed ki. Ez a következtetés azonban iratellenes megállapításon alapul. A felperes keresete ugyanis kiterjedt a keresetlevél 3. számú mellékletében felsorolt, Kapuvár mellett megtalált és a Nemzeti Múzeumban elhelyezett 58 műtárgyra is.
[101] Az Ítélőtábla jogszabálysértő módon járt el, amikor téves következtetése folytán a felperesnek az I. rendű alperessel szemben előterjesztett tulajdon megállapítása iránti keresetét érdemben úgy bírálta el, hogy nem volt tekintettel a kapuvári kincsek egészére, azokról a tényállás megállapítása során sem adott számot, és ebből következően indokolási kötelezettségének nem tett eleget.
[102] Szintén téves következtetéseket vont le a másodfokú bíróság, amikor a kapuvári kincseket azonosította az eredetileg az Iparművészeti Múzeumban őrzött, majd utóbb a Nemzeti Múzeumba átszállított érmegyűjteménnyel.
[103] A jogerős ítélet a rendelkező része és az indokolása egybevetését, de magát az indokolását tekintve is következetlen. Egyrészt azért, mert a keresetet – amely magában foglalta a kapuvári kincseket is – elutasító elsőfokú ítéletet teljes egészében helybenhagyta annak ellenére, hogy az indokolásban úgy foglalt állást, hogy ezt a kérdést érdemben nem vizsgálta. Másrészt viszont ez utóbbi megállapításhoz mérten az indokolása önmagában is következetlen, amennyiben az jogi fejtegetést tartalmaz arra nézve, hogy bizonyos – nem vitásan a kapuvári kincsek közé tartozó – műtárgyaknak az ellopása és Magyarországról történő elvitele miért nem jelentős az ügy elbírálása szempontjából. A jogerős ítélet indokolása a kapuvári kincsek tekintetében hiányos, iratellenes és emiatt egyéb összefüggéseiben logikailag is hibásnak bizonyult.
[104] Az Ítélőtábla figyelmen kívül hagyta és nem értékelte azt a tény, hogy a kapuvári kincsek nem szerepelnek az 1937-es hitbizományi vagyonleltárban. Ennek ellenére a kereset egészét tekintve – egységesen – annak tulajdonított döntő jelentőséget, hogy az 1948-as leltárban ugyan nem szerepelnek a perbeli műtárgyak, de az 1937-es leltárban igen. Ezzel az indokolással viszont nemcsak az nem igazolható, hogy a kapuvári kincsekre is kiterjedt az államosítás, hanem az a következtetés sem, hogy az 1937-es leltárban szereplő vagyontárgyak felelnek meg a hitbizományi vagyonnak. Márpedig a jogerős ítélet tartalma szerint a másodfokú bíróság az így megállapított hitbizományi vagyont tekintette olyannak, amelyen mint az 1949. évi VII. törvény hatálya alá tartozó vagyontömegen az I. rendű alperes – a Magyar Állam – államosítás útján tulajdonjogot szerzett.
[105] Ha a másodfokú bíróság a megismételt eljárásban is fenntartja azt az álláspontját, hogy az adott ügyben a megállapítási kereset eljárásjogi feltételei fennállnak, akkor egyrészt határozata tényállásában a kapuvári kincsekkel kapcsolatos tényeket is rögzítenie kell. Másrészről meg kell adni az indokát annak, hogy a hatályon kívül helyezett ítéletben részletesen értékelt többi műtárgyra vonatkozó jogi okfejtése miért irányadó a kapuvári kincsekre is; ha pedig azokkal kapcsolatban eltérő álláspontra helyezkedik, akkor annak indokát kell adnia.
[106] Ezekkel a kérdésekkel elválaszthatatlanul összefügg egyfelől annak az ismételt vizsgálata, hogy az osztrák jog alkalmazása kizárta-e a per tárgyává tett vagyont annak egészére, illetve milyen jelentősége van a felperes által hivatkozott nemzetközi szerződéseknek. Másfelől csak a tulajdonosi pozíció tisztázása után lehet dönteni a III. és IV. rendű alperessel szemben előterjesztett kereseti kérelmekről, így arról is, hogy a felperes kereshetőségi joga kiterjed-e a IV. rendű alperessel fennállónak tartott kötelmi jogviszonyra, a letétre is.
A Kúria döntése és jogi indokai
[107] A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint alapos.
[108] A közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény (a továbbiakban: Kp.) 120. § (5) bekezdésére figyelemmel a felülvizsgálati eljárásban bizonyítás felvételének nincs helye, a Kúria a felülvizsgálati kérelem elbírálása során a jogerős határozat meghozatalakor rendelkezésre álló iratok és bizonyítékok alapján dönt.
[109] A Kúria álláspontja szerint az elsőfokú bíróság a nagyrészt pontosan megállapított tényállásból a jelen felülvizsgálati ítélettel érintett részben helytelen jogi következtetést vont le.
[110] A Kult.tv. 2013. december 7-től 2019. július 16-ig hatályos 4/A. §-ának értelmében az állami vagy helyi önkormányzati fenntartású közgyűjteményben őrzött olyan kulturális javakat, amelyek állami tulajdonjogának fennállása minden kétséget kizáró módon nem igazolható, az e törvény felhatalmazása alapján kiadott kormányrendeletben meghatározott eljárás eredményeként térítésmentesen ki kell adni annak a személynek, aki az adott, kulturális javak körébe tartozó tárgyra vonatkozó tulajdonjogát megfelelően valószínűsíti.
[111] A Kult. tv. 4/A. §-ában említett kormányrendelet a Rendelet volt, amelyet a későbbiek során az új Rendelet helyezett hatályon kívül.
[112] A Rendelet 1. § (1) bekezdése rögzíti, ha valamely állami vagy helyi önkormányzati fenntartású közgyűjteményben (a továbbiakban együtt: közgyűjtemény) őrzött, állami tulajdonban állóként nyilvántartott, a kulturális javak körébe tartozó vagyontárgy vagy vagyontárgyegyüttes (a továbbiakban együtt: vagyontárgy) visszaadására (a továbbiakban: visszaadás) vonatkozóan természetes személy, jogi személy vagy más szervezet (a továbbiakban együtt: igénylő) a tulajdonjogára hivatkozással igényt jelent be, az igény elbírálásához szükséges adatokat a vagyontárgy állami tulajdonjogának gyakorlására jogosult szervezetként a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (a továbbiakban: az állami tulajdonjog gyakorlója) a 2. és 3. §-ban foglaltak szerint szerzi be. A 1. § (2) bekezdés első mondata szerint az igénylő az igényét jogi képviselő útján terjesztheti elő.
[113] A felperes a Kult. tv. 4/A. §-a és a Rendelet alapján 2016. december 5-én terjesztette elő kérelmét, amely az abban foglalt vagyontárgyakra vonatkozó igénybejelentést tartalmazott. Annak „A” pontja szerint az igénybejelentés kiterjedt a Fraknói Kincsek Iparművészeti Múzeumban és Magyar Nemzeti Múzeumban őrzött tárgyaira is. Az igénybejelentéshez csatolt 2. számú melléklet tartalmazza az igényelt vagyontárgyak azonosítható megjelölését, azok őrzési helye szerinti bontásban.
[114] Az igénybejelentés IV. pontja az Iparművészeti Múzeumban letétbe helyezett és őrzött műkincsekre, míg az V. pont a Magyar Nemzeti Múzeumban őrzött műkincsekre vonatkozik. Az V.2. pontban a felperes előadta, hogy a fertődi Esterházy-kastélyba menekített Fraknói Kincsek 1947. január 5–6-án egy Kapuvár mellett élő parasztgazda disznóólaljából egy vasládában kerültek elő. A V.3. pont szerint ezek a kincsek a Magyar Nemzeti Múzeumba kerültek, azok egy részét 1948. április 8-án ellopták, az ellopott tárgyak közül néhány Ausztriában került megtalálásra, azok egy részét 1985-ben Ausztria visszaadta Magyarországnak. Ezek a tárgyak visszakerültek a Magyar Nemzeti Múzeumba.
[115] Az alperes jelen per tárgyát képező határozatának rendelkező része a felperes módosított – összesen 678 tételnyi műtárgyra vonatkozó – igényét teljeskörűen elutasította. A határozat rendelkező része szerint az kiterjed az Iparművészeti Múzeumban, a Magyar Nemzeti Múzeumban és az Esterházy-kastélyban őrzött műtárgyakra is.
[116] Az alperesi határozat [19]–[88] pontjai tartalmazzák a történeti tényállást. Ezen belül az 1940-es évek történéseit a [69]–[81] pontok rögzítik. A történeti tényállásban az alperes nem tesz említést az 1947-ben Kapuvár mellett megtalált és a Magyar Nemzeti Múzeumba szállított műtárgyakról. A határozat nem tartalmazza azt sem, hogy a műtárgyak egy részét 1948-ban ellopták és azok csak 1985-ben kerültek vissza a Magyar Nemzeti Múzeumba.
[117] A határozat [12] pontjában az alperes megállapította, hogy a felperes a közigazgatási eljárás során a kiadni kért műtárgyak körét pontosította, összhangban az általa indított polgári per tárgyával, akként, hogy a jelen eljárásban elintézett igény és a polgári perben előterjesztett tulajdoni igény tárgyi köre ugyanaz legyen.
[118] A felperes keresetlevelének 5. pontjában, majd a közigazgatási perben 16. és 30. alszám alatt előterjesztett iratában is sérelmezte, hogy az alperes „elvétette az igény tárgyát”, miután döntése tévesen az igényelt műtárgykörnek csak az egyik feléről rendelkezett, az Iparművészeti Múzeumban őrzött tárgyakról. Ugyanakkor az 1947-ben Kapuvár mellett talált és a Magyar Nemzeti Múzeumban őrzött tárgyak tekintetében a hatóság nem merítette ki a restitúciós kérelmet.
[119] A törvényszék ítélete indokolásának [60]–[66] pontjaiban fejtette ki a kapuvári kincsekkel kapcsolatos álláspontját. Ezt a [66] pontban úgy foglalta össze, hogy „a fent bemutatott bizonyítékok azt támasztják alá, hogy a felperes kapuvári kincsek megjelöléssel soha nem készített listát és az igénybejelentésében sem kapuvári kincsekként jelölte meg a Nemzeti Múzeumban őrzött műtárgyegyüttest, ezért az igény tárgyának meghatározásánál a bíróság abból – a felperes által nem vitatott – tényből indult ki, hogy a végleges igénybejelentés 678 tétel, az Iparművészeti Múzeumban, a Nemzeti Múzeumban és később az Esterházy-kastélyban őrzött műtárgyat ölelt fel. Azt is hangsúlyozottan mérlegelte a bíróság, hogy a teljes műtárgyegyüttesre azonos jogi érvrendszert adott elő a felperes, Esterházy Pál hitbizományi birtokos tulajdonjogát valamennyi tárgy vonatkozásában ugyanazon tényállítások mentén vezette le. Az eltérést a két műtárgykör (kapuvári kincsek – nem kapuvári kincsek) között pusztán az a tényállítás képezte, hogy a kapuvári kincsek nem a Tanácsköztársaság erőszakos fellépése, hanem a hitbizományi birtokos saját elhatározása alapján kerültek Magyarországra. A felperes ugyanakkor maga ismerte el, hogy ez a kapuvári kincsek jogi megítélését nem befolyásolja. Erről a két műtárgykört érintően lényegében azonos jogi álláspontról, az igényelt műtárgyegyüttes egészéről az alperes határozatában döntött, az álláspontját alátámasztó jogi ellenérveit a határozat indokolása részletesen tartalmazza, vagyis csak azért, mert a döntés nem ismételte meg az igénybejelentés V. fejezetében leírt felperesi tényállításokat, a határozat nem vált jogszabálysértővé.”
[120] A felperes felülvizsgálati kérelmében – egyebek mellett – vitatta a törvényszéknek a kapuvári kincsekkel kapcsolatos jogsérelemre vonatkozó érvelését. Fenntartotta ebben a körben az elsőfokú eljárás során előadottakat, és nem fogadta el az elsőfokú bíróság e körben tett ténymegállapításait és jogi okfejtését.
[121] Az alperes és az érdekeltek külön-külön előterjesztett felülvizsgálati ellenkérelmükben tartalmában egységesen úgy nyilatkoztak, hogy az alperes „nem vétette el az eljárás tárgyát”, az alperesi határozat mind a rendelkező részében, mind az indokokolásában kiterjed a Magyar Nemzeti Múzeumban őrzött műtárgyakra is.
[122] A Kúria elsődlegesen hangsúlyozza, a felperes által indított polgári per és jelen közigazgatási per ugyanarra a műtárgycsoportra terjed ki, vagyis összesen 678 műtárgyra. Ugyanakkor a közigazgatási per tárgya a keresettel támadott alperesi határozat jogszerűségi felülvizsgálata, amelynek során érvényesülniük kell a közigazgatási per speciális szabályainak, így a határozathoz kötöttség, a kereseti kérelemhez kötöttség és – felülvizsgálati kérelem benyújtása esetén – a felülvizsgálati kérelemhez kötöttség elvének is. Ebből következően a közigazgatási per eljárásrendje jelentősen eltér a polgári perétől.
[123] Az Ákr. 30. § (1) bekezdése értelmében a kérelem az ügyfél olyan nyilatkozata, amellyel hatósági eljárás lefolytatását, illetve a hatóság döntését kéri jogának vagy jogos érdekének érvényesítése érdekében. A 38. § alapján a kérelmet tartalma szerint kell elbírálni akkor is, ha az nem egyezik az ügyfél által használt elnevezéssel.
[124] Az Ákr. 62. § (1), (2) és (4) bekezdése kimondja, ha a döntéshozatalhoz nem elegendőek a rendelkezésre álló adatok, a hatóság bizonyítási eljárást folytat le. A hatósági eljárásban minden olyan bizonyíték felhasználható, amely a tényállás tisztázására alkalmas. Nem használható fel bizonyítékként a hatóság által, jogszabálysértéssel megszerzett bizonyíték. A hatóság szabadon választja meg a bizonyítás módját és a rendelkezésre álló bizonyítékokat szabad meggyőződése szerint értékeli.
[125] Az Ákr. 81. § (1) bekezdése alapján a döntés tartalmazza az eljáró hatóság, a ügyfelek és az ügy azonosításához szükséges minden adatot, a rendelkező részt – a hatóság döntésével, a szakhatóság állásfoglalásával, a jogorvoslat igénybevételével kapcsolatos tájékoztatásra és a felmerült eljárási költséggel – továbbá a megállapított tényállásra, a bizonyítékokra a szakhatósági állásfoglalás indokolására a mérlegelés és a döntés indokaira, valamint az azt megalapozó jogszabályhelyek megjelölésére is kiterjedő indokolást.
[126] A felperesi igénybejelentés időpontjában irányadó Ket. az eljárás megindítását a 29. §-ban, a tényállás tisztázását az 50. §-ban, míg a határozat tartalmi elemeit a 72. §-ban szabályozza. A tényállás-tisztázási és indokolási kötelezettségre vonatkozó rendelkezések tartalmukban túlnyomórészt azonosak a Ket.-ben és az Ákr.-ben. A kérelemre irányadó jogszabályhelyek részbeni eltérést mutatnak, de ezek az eltérések jelen ügy megítélése szempontjából nem relevánsak.
[127] A Kúria rámutat, a felperes igénybejelentése egyértelműen kiterjedt a Magyar Nemzeti Múzeumban őrzött műtárgyakra, amelyeket a felperes az 1947 januárjában Kapuvár mellett talált műtárgyakként azonosított az igénybejelentésének V. pontjában. A felperes ugyan kérelmével ezeket a műtárgyakat nem nevezte kapuvári kincsnek, ez azonban az ügy szempontjából irreleváns. Annak van jelentősége, hogy az igénybejelentés IV. és V. pontja szerinti műtárgyak között (Iparművészeti Múzeumban – Magyar Nemzeti Múzeumban őrzött műtárgyak) a felperes egyrészt ténybeli különbségeket határozott meg, másrészt az azokhoz kapcsolódó jogi okfejtése is eltér.
[128] A felülvizsgálati bíróság álláspontja szerint a fentiekből következően az alperesnek az Iparművészeti Múzeumban és a Magyar Nemzeti Múzeumban őrzött műtárgyak tekintetében – a kérelem megfelelő elbírálása érdekében – olyan bizonyítási eljárást kellett volna lefolytatnia, hogy annak eredményeként mindkét műtárgycsoport sorsának történeti előzményei megfelelően dokumentáltak legyenek.
[129] Továbbá az alperes akkor tett volna eleget indokolási kötelezettségének, ha műtárgycsoportonként (kapuvári kincsek – nem kapuvári kincsek) adja ténybeli és jogi indokát döntésének.
[130] A fentiekre figyelemmel az alperes megsértette az Ákr. 62. §-a szerinti tényállást-tisztázási és a 81. §-ban szabályozott indokolási kötelezettségét.
[131] A törvényszék ítéletében anélkül tett ténybeli és jogi megállapításokat a kapuvári kincsekről, hogy e műtárgycsoportra vonatkozóan az alperes határozata tényállást és indokolást tartalmazott volna.
[132] A Kúria hangsúlyozza, a közigazgatási per egyik sajátossága, hogy a közigazgatási bíróság a támadott alperesi határozat jogszerűségéről dönt, az abban foglaltakhoz kötve van (határozathoz kötöttség). Ha a támadott határozat – mint jelen esetben – adott kérelmi elemről nem tesz említést, arról nem dönt, akkor a hatóság e mulasztását a közigazgatási bíróság nem pótolhatja, mert ezzel a hatóságtól von el hatáskört. Azaz nincs lehetőség arra, hogy a közigazgatási bíróság ítéletében pótolja a hatóság határozatának hiányosságát.
[133] A felülvizsgálati bíróság véleménye szerint a törvényszék fenti eljárási szabálysértése az ügy érdemi elbírálására kihatott.
[134] A felperesi kérelem teljes körű elbírálásának hiánya olyan lényeges eljárási jogszabálysértés, amely valamennyi további eljárási és az összes anyagi jogi megjelölt jogsérelem vizsgálatát és elbírálását megakasztja.
[135] A Kúria a Kp. 121. § (1) bekezdés b) pontját alkalmazva a törvényszék ítéletét megváltoztatta, az alperes határozatát megsemmisítette és az alperest új eljárás lefolytatására kötelezte.
[136] Az új eljárás során az alperesnek jelen ítélet indokolását figyelembe véve a tényállást a kapuvári kincsekre is tisztáznia szükséges és döntésének, valamint annak indokolásának szintén ki kell terjednie a kapuvári kincsekre.
[137] A megismételt eljárásban az alperesnek az Ákr. 143. § (1) bekezdésére tekintettel az Ákr.-t kell alkalmaznia.
(Kúria Kfv.III.37.827/2021/15.)
