194. Mulasztási ítélet meghozatalának kizárólag a Kp. 4. § (1) és (3) bekezdései szerinti közigazgatási cselekmény elmulasztása esetén lehet helye [2017. évi I. törvény (Kp.) 2. § (4) bek., 4. § (1), (3) bek., 85. § (1) bek., 100. § (2) bek. b) pont [...]

Mulasztási ítélet meghozatalának kizárólag a Kp. 4. § (1) és (3) bekezdései szerinti közigazgatási cselekmény elmulasztása esetén lehet helye [2017. évi I. törvény (Kp.) 2. § (4) bek., 4. § (1), (3) bek., 85. § (1) bek., 100. § (2) bek. b) pont, 124. § (1) bek., 127. §, 129. §; 2016. évi CXXX. törvény (Pp.) 346. § (5) bek.; 2011. évi CLXXXVII. törvény (régi Szkt.) 1. § (3) bek.; 315/2013. (VIII. 28.) Korm.rend. (R) 5. §].

A fellebbezés alapjául szolgáló tényállás
[1] A felperes a Kft. képző intézmény által meghirdetett „OKJ 54 725 02 Audiológiai asszisztens és hallásakusztikus” szakképesítést biztosító képzésen vett részt. A képzés vizsgaszervezője – a képző intézménnyel kötött megállapodás alapján – az alperes volt. A felperes – a 2019. évi sikertelen vizsgáit követően – 2020 januárjában, majd 2020 szeptemberében újabb komplex szakmai vizsgát tett. A szóbeli vizsgatevékenységet elégséges (2) eredménnyel teljesítette, azonban az írásbeli és a gyakorlati vizsgatevékenységének eredménye mindkét alkalommal elégtelen (1) lett.
[2] A felperes a 2020. évi vizsgatevékenységeivel összefüggésben Budapest Főváros Kormányhivatalánál törvényességi kérelmeket terjesztett elő, amelyeket a kormányhivatal elutasított. A felperes a két elutasító határozat ellen keresetet indított, egyúttal azonnali jogvédelem iránti kérelmet is előterjesztett, amely kérelmeinek részben helyt adva a bíróság elrendelte a keresetlevelek benyújtásának halasztó hatályát.
[3] A felperes 2021. február 9-én a képző intézményhez fordult annak érdekében, hogy gyakorlati vizsgatevékenységre a szegedi vizsgahelyen mielőbb osszák be. Levelére 2021. február 12-én az alperes válaszolt, miszerint a jelentkezést a 2021. márciusi vizsgacsoportba nem tudják fogadni. A felperes továbbra is kérte, hogy őt a vizsgázók közé vegyék fel vagy az elutasításról hozzanak alakszerű döntést. Az alperes 2021. február 18-án tájékoztatta a felperest, hogy az ügyben nem hatóságként jár el, így hatósági eljárást lezáró döntést hozni nem áll módjában.

A felperes keresete, az alperes védekezése
[4] A felperes keresetében annak megállapítását kérte, hogy az alperes mulasztott, mert nem intézkedett a gyakorlati vizsgatevékenységre a szegedi vizsgahelyen a 2021. március 8-i időpontra történő beosztásáról, kérelme mellőzését pedig nem indokolta.
[5] Az alperes védekezése a kereset elutasítására irányult.

Az elsőfokú bíróság ítélete és annak előzményei
[6] Az elsőfokú bíróság a 2021. július 8-án kelt 19.K.702.195/2021/9. számú végzésével a felperes keresetlevelét visszautasította a közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény (a továbbiakban: Kp.) 48. § (1) bekezdés e) és j) pontjai alapján. Azonban a felperes fellebbezésére eljárt Kúria a 2021. október 13-án kelt Kpkf.III.40.773/2021/2. számú végzésével az elsőfokú bíróság fenti végzését hatályon kívül helyezte, az elsőfokú bíróságot az eljárás lefolytatására és új határozat hozatalára utasította. Nem értett egyet ugyanis azzal, hogy a szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény (a továbbiakban: régi Szkt.) 17. § (1)–(2) bekezdése lehetőséget biztosított volna a felperes számára, hogy akár az alperes feletti irányítási jogokat gyakorló miniszterhez, akár a kormányhivatalhoz forduljon annak érdekében, hogy a vizsgára való beosztásával kapcsolatos jogsérelmét orvosolják. Az elsőfokú bíróság végzésében felhívott hivatalbóli, a szerv mérlegelésén alapuló eljárások célja nem a felperes kereseti kérelmében hivatkozott jogsérelem orvoslása, így azok kezdeményezésére sem kötelezhető. Előírta, hogy a megismételt eljárásban az elsőfokú bíróság a felperes kereseti kérelmét érdemben köteles elbírálni.
[7] Az elsőfokú bíróság ezt követően, a 2022. január 18-án kelt, fellebbezett ítéletében a Kp. 129. § (1) bekezdése alapján megállapította: az alperes azzal, hogy a felperes vizsgajelentkezésével kapcsolatos együttműködési kötelezettségének nem tett eleget, őt a vizsgajelentkezés módjáról és idejéről nem tájékoztatta, mulasztást követett el; ezt meghaladóan a keresetet elutasította. Ítéletének indokolásában rámutatott, hogy felperes – nyilatkozata szerint – a 2021. márciusi vizsgára jelentkezésekor a komplex szakmai vizsgáztatás szabályairól szóló 315/2013. (VIII. 28.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R.) 5. § (1) bekezdése szerinti jelentkezési lapot nem töltötte ki. A R. 5. §-ából, különösen annak (6) bekezdéséből az következik, hogy valamennyi javító- vagy pótlóvizsgára külön jelentkezést kell benyújtani, a jelentkezésnek pedig pontosan meghatározott formai követelményei és határideje van. A felperes ezeket a formai követelményeket – elismerten – nem teljesítette, ezért vizsgára való beosztása nem volt lehetséges, e tekintetben az alperes mulasztást nem követhetett el. Ugyanakkor a régi Szkt. 1. § (3), (5) és (6) bekezdéseiből következő, a szakképzésben a feleket terhelő együttműködési és tájékoztatási kötelezettség miatt az alperestől elvárható lett volna, hogy a felperest a vizsgajelentkezés határidejéről, módjáról, formai követelményeiről tájékoztassa.

A fellebbezések és a fellebbezési ellenkérelmek
[8] A felperes fellebbezésében elsődlegesen az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását, és a keresetének teljes egészében helyt adó ítélet meghozatalát kérte, másodsorban a keresetet részben elutasító rendelkezés hatályon kívül helyezése és e körben az elsőfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítása iránt terjesztett elő kérelmet. Jogi álláspontja szerint az elsőfokú bíróság helyes indokai alapján az alperes mulasztását teljes egészében szükséges lett volna megállapítani, mert a megállapított – együttműködési és tájékoztatási kötelezettséget érintő – mulasztás következménye volt a vizsgajelentkezésének szabályszerűtlensége, és a vizsgára való beosztás, majd a vizsgatevékenység elmaradása. Kifejtette: a vizsgajelentkezés szabályszerűtlenségében közrejátszott az is, hogy hallássérült, és az Alaptörvény XV. cikk (5) bekezdésének és a XXIV. cikk (1) bekezdésének idézése mellett sérelmezte, hogy erre a körülményre tekintettel sem lett volna helye a kereset részbeni elutasításának. Rámutatott, hogy a Kp. 129. §-ára figyelemmel az alperesnek a gyakorlati vizsgatevékenységét biztosítania kell. Részletezte, hogy az alperes mulasztása számára súlyos következményekkel jár. Az elsőfokú perköltségének megállapított összegét alacsonynak tartotta.
[9] Az alperes fellebbezésében elsődlegesen az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását, és a felperes keresetének teljes egészében történő elutasítását kérte, másodsorban az ítélet hatályon kívül helyezése és az elsőfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítása iránt terjesztett elő kérelmet. Perköltséget számított fel. Kifogásolta, hogy az elsőfokú bíróság a Kp. 85. § (1) bekezdését megsértve túlterjeszkedett a kereseti kérelmen, mert a mulasztását olyan ok tekintetében állapította meg, amelyre a felperes a keresetében egyáltalán nem hivatkozott; utalt e tekintetben a kereseti kérelemhez kötöttségről és a keresetváltoztatásról szóló 2/2011. (V. 9.) KK véleményre. A polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 346. § (5) bekezdésének felhívása mellett hiányosnak tartotta a fellebbezett ítélet indokolását: az elsőfokú bíróság nem foglalt állást abban a kérdésben, amelyre a védiratában hivatkozott, azaz, hogy az azonnali jogvédelemre tekintettel a javító vizsgával meg kell-e várni a folyamatban lévő közigazgatási per jogerős lezárását. A felperes elsőfokú perköltségének megállapított összegét magasnak tartotta.
[10] A felperes fellebbezési ellenkérelmében hangsúlyozta, hogy nem megtámadási, hanem mulasztási perről van szó, ezért a Kp. 85. § (1) bekezdésének sérelme nem merülhetett fel. Az alperes együttműködési és tájékoztatási kötelezettségének elmulasztásáról az elsőfokú bíróság helyes ténybeli és jogi alapon döntött. Az elsőfokú bíróság az indokolási kötelezettségét teljesítette.
[11] Az alperes fellebbezési ellenkérelmében mindenekelőtt arra hivatkozott, hogy a felperes fellebbezése a Kp. 100. § (2) bekezdés b) pontja ellenére nem tartalmazza a fellebbezést megalapozó jogszabálysértést, a jogszabályhely pontos megjelölésével, ezért azt vissza kellett volna utasítani. Kiemelte, hogy a felperes nem először jelentkezett vizsgára, ismernie kellett a jelentkezés menetét, feltételeit. Az, hogy a felperes hallássérült, nem bizonyított, a korábbi vizsgákon való részvétele tükrében a jelentkezése szabályszerűségével összefüggésben ez tényleges relevanciával nem bír. A fellebbezésben hivatkozott súlyos következmények nem a – vitatott – mulasztására vezethetők vissza.

A Kúria döntése és jogi indokai
[12] A felperes fellebbezése – az alábbiak szerint – nem alapos, az alperes fellebbezése alapos.
[13] A Kúria az elsőfokú bíróság ítéletét a Kp. 108. § (1) bekezdése szerint a fellebbezések és a fellebbezési ellenkérelmek keretei között vizsgálta.
[14] Mindenekelőtt kiemeli, hogy az alperes fellebbezési ellenkérelmében felhívott Kp. 100. § (2) bekezdés b) pontjában a fellebbezés kötelező tartalmi elemeként meghatározott, az azt megalapozó jogszabálysértés, illetve a megsértett jogszabályhely pontos megjelölésének elmaradása kétségtelenül a fellebbezés hiánypótlás nélküli visszautasításához vezet [Kp. 99. § (3) bek., 48. § (1) bek. k) pont]. A perbeli esetben ugyanakkor a felperes fellebbezése egyértelműen tartalmazta a fellebbezést megalapozó jogszabálysértést, és indokát is adta annak, hogy az elsőfokú bíróság ítéletének jogszabálysértő jellegét miben látja. Erre tekintettel a fellebbezés visszautasításának nem volt helye, azt érdemben kellett elbírálni.
[15] Az elsőfokú bíróság a fellebbezett ítéletében részletesen megindokolta, hogy a felperes vizsgára történő beosztása kapcsán az alperest mulasztás nem terheli, miután a felperes jelentkezése a R. 5. §-ában meghatározott formai követelményeknek nem felelt meg. A felperes fellebbezésében előadottak az elsőfokú bíróság ítéletében foglaltak jogszerűségének cáfolatára nem voltak alkalmasak, a vizsgatevékenység elmaradása nem az alperes, hanem a felperes – nem is vitatott – hibájára vezethető vissza közvetlenül. A peradatok szerint a felperes nem első alkalommal jelentkezett vizsgára, így – ahogyan arra az alperes is utalt – nyilvánvalóan a rendelkezésére állt valamennyi ahhoz szükséges információ, hogy jelentkezése szabályszerű legyen. Ezen pedig az sem változtat, hogy a felperes hallássérült, önmagában erre a körülményre tekintettel a fogyatékkal élők védelme követelményének, illetve a tisztességes ügyintézéshez való alapjog sérelmére való hivatkozás a fellebbezett ítélet kapcsán nem foghatott helyt. Hangsúlyozza a Kúria: nincs olyan jogszabályi kötelezettsége az alperesnek, hogy meghatározott napra beossza a vizsgára jelentkezőt, ezért e körben a mulasztási per fogalmilag kizárt. Az alperes mulasztása a Kp. 129. §-a alapján nem állapítható meg, mulasztás hiányában pedig annak – állított – súlyos következményei sem voltak értékelhetők. Ekként a felperes fellebbezése eredményre nem vezethetett.
[16] Ezzel szemben az alperes a fellebbezésében alappal hivatkozott arra, hogy az elsőfokú bíróság a felperes kereseti kérelmén túlterjeszkedett, hiszen a felperes az együttműködési és tájékoztatási kötelezettség elmulasztásának megállapítása iránt keresetet nem terjesztett elő. A Kp. alperes által felhívott, a bíróság döntési jogkörének korlátait meghatározó 85. § (1) bekezdése – valamint a 2. § (4) bekezdésének alapvető rendelkezése – a mulasztási perben is alkalmazandó a Kp. 124. § (1) bekezdésére és 127. §-ára figyelemmel, így e jogszabályok megsértése a felperes érvelésével ellentétben megállapítható volt. A Kúria ehhez kapcsolódóan hangsúlyozza, hogy az elsőfokú bíróság tévesen értelmezte a mulasztási per rendeltetését. A mulasztás fogalmát a Kp. 127. §-a határozza meg: a mulasztás a közigazgatási szerv közigazgatási cselekmény megvalósítására vonatkozó, jogszabályban rögzített kötelezettségének elmulasztása. A Kp. 129. § (1) bekezdése értelmében a bíróság akkor állapít meg mulasztást, ha a közigazgatási szerv a közigazgatási cselekmény megvalósítására vonatkozó, jogszabályban meghatározott kötelezettségének az irányadó elintézési határidőn belül nem tett eleget. A mulasztási per az elmulasztott közigazgatási cselekmény kikényszerítésére irányul. Közigazgatási cselekmény pedig – a Kp. 4. § (1) bekezdéséből következően – a közigazgatási szerv közigazgatási jog által szabályozott, az azzal érintett jogalany jogi helyzetének megváltoztatására irányuló vagy azt eredményező (3) bekezdés szerinti cselekménye: a) az egyedi döntés; c) az egyedi ügyben alkalmazandó – a jogalkotásról szóló törvény hatálya alá nem tartozó – általános hatályú rendelkezés; d) a közigazgatási szerződés. A régi Szkt. szerinti együttműködési, tájékoztatási kötelezettség teljesítése önmagában nem minősül közigazgatási cselekménynek, így annak „elmulasztása” kapcsán mulasztási ítélet meghozatalának sem lehetett helye. A Pp. 346. § (5) bekezdésében meghatározott indokolási kötelezettség a bíróságot a perbeli tényállásra irányadó jogszabályok alkalmazásához szükséges mértékben terheli. A jelen ügyben a bíróságnak abban a kérdésben kellett állást foglalnia, hogy a felperes keresete mentén megállapítható-e az alperes mulasztása, avagy sem, ezen túlmenően nem volt feladata a védiratban felvetett kérdésekre történő válaszadás.
[17] Minderre tekintettel a Kúria az elsőfokú bíróság ítéletét a Kp. 109. § (2) bekezdése alapján megváltoztatta, és a felperes keresetét teljes egészében elutasította.

(Kúria Kf.VII.39.209/2022/5.)