Nem kihívóan közösségellenes az az erőszakos magatartás, amelyben nem a közösségi együttélés szabályainak nyíltszíni semmibevétele tükröződik. A kapcsolattartási jog gyakorlását, a terhelt szabad cselekvését gátló korlátok leküzdése – ha az kizárólag a passzív alany személyében jelentkező fizikai akadály kiküszöbölését szolgálja és a terhelt törvényes jogait korlátozó magatartással arányos – nem a közösségi együttélés jogi normába foglalt írott és íratlan szabályainak leplezetlen semmibevételét jelenti, ekként a garázdaság törvényi tényállását nem meríti ki [Be. 339. § (1) bek.].
[1] A járásbíróság a 2021. július 2-án meghozott ítéletével a terheltet garázdaság vétsége [Btk. 339. § (1) bek.] miatt 150 napi tétel – napi tételenként 1000 forint, összesen 150 000 forint – pénzbüntetésre ítélte. Egyidejűleg a terheltet az ellene 2 rendbeli személyi szabadság megsértésének bűntette [Btk. 194. § (1) bek., (2) bek. a) és d) pont], valamint testi sértés bűntette [Btk. 164. § (1) bek., (2) bek., (4) bek. b) pont] miatt emelt vád alól felmentette.
[2] A járásbíróság ítélete ellen bejelentett fellebbezések folytán eljárt törvényszék mint másodfokú bíróság a 2021. november 25-én meghozott ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, és az A. Járásbíróság, illetve a V. Törvényszék mint másodfokú bíróság ítéletének próbára bocsátást kimondó rendelkezését hatályon kívül helyezte, és a próbára bocsátást megszüntette. A terhelttel szemben a próbára bocsátással érintett tartási kötelezettség elmulasztásának vétsége [Btk. 212. § (1) bek.] miatt is, halmazati büntetésként a pénzbüntetés napi tételeinek számát 200 napi tételre emelte fel, az egy napi tétel összegének érintetlenül hagyása mellett, a pénzbüntetés teljes összegét 200 000 forintban megállapítva. Egyebekben a járásbíróság ítéletét helybenhagyta.
[3] A jogerős ítéletben megállapított tényállás szerint a terhelt és Zs. G. E. házastársak voltak. Házasságukból két gyermek született: Sz. B. és Sz. V. M.
[4] A terhelt és Zs. G. E. házasságát az A. Járásbíróság a 2014. február 11-én jogerős ítéletével felbontotta, és a kiskorú gyermekeket Zs. G. E. k.-i lakosnál helyezte el azzal, hogy a terhelt a gyermekekkel folyamatos kapcsolattartásra jogosult a naptári év páros hétvégéjének szombati napján 9 órától vasárnap 18 óráig.
[5] A terhelt 2017. október 21–22. napjaira eső hétvégén láthatásra volt jogosult, amellyel egy időben a 8 éves Sz. V. M.-nek október 21-én A.-n jégkorong-mérkőzésen kellett játékosként részt vennie. A terhelt azonban nem akarta elvinni a gyermekeket a mérkőzésre, ezért Zs. G. E. kiskorú Sz. V. M.-et és a 6 éves kiskorú Sz. B.-t a meccsen történő részvétel céljából az a.-i jégpályához vitte.
[6] A terhelt ezért e napon 9 óra 30 perc körüli időben gépkocsival az a.-i jégpályához ment, ahol az öltöző kijáratánál a jégkorong-csapatban részt vevő kiskorú gyermeke előtt a kapcsolattartás elmaradása miatt hangos szóváltásba került Zs. G. E.-vel, illetve annak házastársával, H. A.-val. Abból a célból, hogy a kiskorú gyermekeket magával vigye, a terhelt a gyermekeket maga mellé vette, és őket jobb karjuknál fogva a gépkocsijához kísérte, ahol kiskorú Sz. V. M.-et az autóba ültette, azonban a gyermek a gépkocsi ellenkező oldalán kiszállt és elfutott.
[7] Ezt megelőzően kiskorú Sz. B. kikapta a jobb karját a terhelt szorításából és elszaladt.
[8] A terhelt cselekményét látva H. A. a terhelt autója elé állt, hogy megakadályozza kiskorú Sz. B. autóba ültetését, és telefonon felhívta a segélyhívót. A terhelt a pulóverénél fogva megragadta H. A.-t, és erőteljes mozdulattal elrántotta a személygépkocsi ajtajától.
[9] A bíróság jogerős, a vádról rendelkező ügydöntő határozata ellen a terhelt terjesztett elő felülvizsgálati indítványt.
[10] Indítványának elsődleges irányaként a garázdaság vétsége miatt történt elmarasztalását sérelmezve kifejtette, hogy az ítéletben írt tényállás alapján a kérdéses napon kapcsolattartásra volt jogosult a gyermekeivel, illetve gyermekei kapcsolattartásra voltak jogosultak vele.
[11] H. A. pedig e szabályozott kapcsolattartást igyekezett gátolni, mégpedig anélkül, hogy a gyermekekkel együtt történő távozásának megakadályozására bármilyen alappal bírt volna. E fellépés – a terhelt álláspontja szerint – jogos védelmi helyzetet eredményezett a javára, ezért H. A. ruházatának megragadásával és elrántásával nem valósított meg bűncselekményt.
[12] A tanúvallomások elemzése révén igazoltnak látta, hogy magatartása sem kihívóan közösségellenes, sem megbotránkozás, riadalom keltésére nem volt alkalmas. A kihívó közösségellenesség hiányát a BH 2003.356. számon közzétett eseti döntés felhívásával is alátámaszthatónak vélte, ugyanis jelen esetre is érvényesnek tartotta, hogy emberileg magyarázható indulatok hatása alatt állva cselekedett. Hasonlóképpen irányadónak tartotta a BH 2020.61., EBH 2019.B.5., BH 2005.313. és BH 1998.471. számú eseti döntések elvi tartalmát, amelyek megítélése szerint kivétel nélkül saját jogi álláspontját erősítik.
[13] Kifogásolta továbbá, hogy a másodfokú bíróság a Btk. 97. § (2) bekezdésében írt törvényi rendelkezések ellenére szüntette meg a vele szemben a jogerős ítélet meghozatalakor a bűnügyi nyilvántartásból már törölt, marasztaló ítélettel alkalmazott próbára bocsátást, ráadásul a próbára bocsátás megszüntetése folytán a tartás elmulasztásának vétsége miatt is kiszabott halmazati büntetést annak ellenére súlyosította, hogy a főügyészség átiratában nem tartotta fenn a tárgyaláson bejelentett ügyészségi fellebbezést a súlyosítás tekintetében.
[14] Az előbbieken felül a testi sértés bűntette miatt emelt vád alóli felmentő rendelkezés jogcímét is tévesnek vélte. Véleménye szerint ugyanis a bűncselekmény „tényállásszerűsége hiányzott”, amelynek nem bizonyítottság, hanem bűncselekmény hiánya okán való felmentésére kellett volna vezetnie.
[15] Végül eljárási szabálysértésként rótta fel az eljárt bíróságoknak, hogy nem foglaltak állást a vád törvényességéről, noha a nyomozás során „a vádemelésre is kiható jogsértések” történtek. A személyi szabadság megsértésének bűntette miatt gyanúsításra nem került sor, illetve gyanúsítotti kihallgatása védője távollétében nem történhetett volna meg. Ezáltal az eljárási cselekményt meg nem történtnek kell tekinteni. Gyermekének tanúkénti kihallgatását szükségtelennek, ezért törvénysértőnek vélte, miként a bizonyítás szabályainak sérelmét is megvalósulni látta. Különösen sérelmesnek tartotta, hogy az ügyészség a Be. 506. § (6) bekezdése ellenére nem jelölte meg az általa, illetve védője által előadott azon tényeket, amelyek valódiságát elfogadja, ami ráadásul a védekezéshez fűződő jogának sérelmét is eredményezte.
[16] Indítványozta végül, hogy a nyomozás során K. M. szakértő részére az utazással felmerült általa megfizetett „szakértői költségeit” a Kúria téríttesse meg.
[17] Indokai alapján elsődlegesen a garázdaság vétsége miatt emelt vád alóli felmentésére, másodlagosan – a jogerős ítélet megváltoztatásával – a próbára bocsátás „bontásának hatályon kívül helyezésére” és a halmazati büntetés kiszabásának mellőzésére, egyidejűleg a testi sértés bűntette miatt emelt vád alóli felmentés jogcímének bűncselekmény hiányára történő módosítására, harmadlagosan a jogerős ítélet hatályon kívül helyezésére tett indítványt.
[18] A Legfőbb Ügyészség átiratában a terhelt felülvizsgálati indítványát a súlyosítási tilalom megsértését panaszoló részében alaposnak tartotta, míg a fennmaradó részében alaptalannak, illetve törvényben kizártnak ítélte.
[19] Az átirat szerint a Be. 650. § (2) bekezdésében írtak folytán irányadó tényállás alapján a garázdaság teljes törvényi tényállása megvalósult. Ennek megfelelően a terhelt magatartása a kihívó közösségellenességet sem nélkülözte, mert az erőszakos fellépést mellőzve is érvényesíthette volna az apai láthatáshoz fűződő jogát. Az a körülmény továbbá, hogy Zs. G. a gyermekeket – átadásuk helyett – más programra vitte el, nem jelent a terhelt személye, javai vagy a közérdek ellen intézett jogtalan támadást, ezért büntethetőséget kizáró ok sem állhat fenn a terhelt javára.
[20] Helytállónak tartotta ugyanakkor a súlyosítási tilalom megsértését panaszoló terhelti okfejtést. A megyei főügyészség átiratában ugyanis a terhelt terhére bejelentett ügyészi fellebbezés tartalmát módosítva a súlyosítás lehetőségét kizártnak tartotta, és az elsőfokú ítélet helybenhagyására tett indítványt. Erre tekintettel pedig közömbösnek vélte, hogy a később benyújtott átiratában az ügyészi fellebbezést a súlyosításra irányulóan is fenntartotta, mert ekkor már nem volt olyan ügyészi fellebbezés, amelyet a terhelt terhére bejelentettként lehetett volna értékelni.
[21] Az ügyészi fellebbezés módosított tartalma azonban csak a súlyosításnak képezte akadályát, de a terhelttel szemben korábban alkalmazott próbára bocsátás megszüntetésének nem. A próbára bocsátás megszüntetése nem ütközött törvényi akadályba, mert a próbára bocsátással érintett bűncselekmény büntethetősége a támadott határozat jogerőre emelkedésekor még nem szűnt meg. A Btk. 97. § (2) bekezdésének rendelkezései pedig a Kúria Bhar.III.924/2017/21. számú határozatának [80] bekezdésén alapuló álláspontja szerint nem jelentik azt, hogy egy büntetőjogi szankciónak a bűnügyi nyilvántartásból való törlése akadályozná a szankcióhoz fűződő büntetőjogi jogkövetkezmények kötelező alkalmazását.
[22] Mivel az ügyben az A.-i Városi Ügyészség volt vádemelésre jogosult, ezért a Be. 649. § (2) bekezdés c) pontjában írt felülvizsgálati ok nem következett be. Végül, törvényben kizártnak ítélte a felülvizsgálatot a nyomozás során történt eljárási szabálysértéseket és a testi sértés miatti felmentés jogcímét, valamint a bűnügyi költség viselésére vonatkozó rendelkezést kifogásoló terhelti érvrendszer tekintetében.
[23] A terhelt a Legfőbb Ügyészség átiratára tett észrevételében – az átiratban kifejtett érvekre is reagálva – a felülvizsgálati indítványban írtakat fenntartotta.
[24] A felülvizsgálati indítvány alapos.
[25] A felülvizsgálat rendkívüli jogorvoslat, amely a Be. 648. §-a alapján csak a bíróság jogerős, a vádról rendelkező ügydöntő határozata ellen, és kizárólag a Be. 649. §-ában tételesen felsorolt anyagi és eljárásjogi okokra hivatkozással vehető igénybe. A felülvizsgálati okok törvényi köre nem bővíthető, ezért az azon kívül eső anyagi vagy eljárásjogi kérdések a felülvizsgálatban közömbösek.
[26] A felülvizsgálati indítványban a terhelt a Be. 648. § a) és b) pontját is megjelölve a büntető anyagi jog szabályainak megsértését és eljárásjogi szabálysértéseket egyaránt panaszolt.
[27] E többirányú érvrendszer alapján a Kúria elsőként abban a kérdésben foglalt állást, hogy az eljárási szabálysértésként felhozott kifogások megfeleltethetők-e valamely, a Be. 649. § (2) bekezdésében meghatározott felülvizsgálati oknak, amely szükségképpen a jogerős határozat hatályon kívül helyezését vonja maga után. Az ilyen eljárási szabálysértés következménye a jogerős határozat hatályon kívül helyezése, ugyanis a büntető anyagi jog szabályainak megsértését érintő vizsgálódást okafogyottá teszi – a hatályon kívül helyezett, ezért nem létező határozatban írt tényállás büntető anyagi jogi következtetések levonásának alapjaként sem szolgálhat. Feltétlen hatályon kívül helyezést eredményező eljárási szabálysértés hiányában válik lehetségessé a büntető anyagi jog szabályainak megsértésére alapított felülvizsgálati ok fennállásának megítélése. Végül, a büntető anyagi jogi érvek megfontolását követheti – az anyagi jogkérdés mikénti elbírálásának függvényében – a súlyosítási tilalom szabályainak megsértésére vonatkozó hivatkozás tárgyában való döntés.
[28] A Be. a 649. § (2) bekezdés a)–f) pontjában kimerítően sorolja fel azokat az eljárási szabálysértéseket, amelyek miatt a törvény biztosítja a felülvizsgálat igénybevételének a lehetőségét.
[29] Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a felülvizsgálat során eljárási szabálysértés vizsgálatára csak akkor kerülhet sor, ha az a büntetőeljárási törvényben tételezett eljárási szabálysértések között szerepel. Ebből következően az egzakt módon meghatározott törvényi okokon kívül eső, általános jogelvekre való hivatkozás (így a védelem jogának vagy a bizonyítás alapvetéseinek állított sérelme) nem vezethet a felülvizsgálati eljárás lefolytatására.
[30] Ugyancsak nem tartozik a felülvizsgálatot megalapozó eljárási szabálysértések körébe a bizonyítás szabályainak esetleges megszegése.
[31] A Be. 145. §-ában írt szabályok szerinti bűnügyi költség viselésére vonatkozó, a Be. 574–576. §-ában meghatározott rendelkezések elmulasztása szintén nem feleltethető meg a Be. 649. § (2) bekezdésében felsorolt eljárási szabálysértések egyikének sem, ezért az így beállt esetleges törvénysértés felülvizsgálati eljárásban való orvoslása kizárt.
[32] Amint arra a Legfőbb Ügyészség is helyesen utalt átiratában, a bűnügyi költségről való rendelkezés elmaradása vagy az arról való törvénysértő rendelkezés a Be. 671. § 15. pontja szerint – az alapügyben eljárt elsőfokú bíróság hatáskörébe tartozó [Be. 672. § (2) bek.] – egyszerűsített felülvizsgálati eljárásban reparálható.
[33] A törvény nevesített esetként zárja ki a felülvizsgálatot, ha az indítványban állított törvénysértés egyszerűsített felülvizsgálati eljárás lefolytatása útján orvosolható [Be. 650. § (1) bek. c) pont].
[34] Hasonlóképpen, a Be. hatálybalépése, 2018. július 1. napja óta nem képez felülvizsgálati okot a törvényes vád hiánya sem, márpedig a felülvizsgálati indítványt – a jelen ügyben közömbös kivételektől eltekintve – a megtámadott határozat meghozatala (jelen esetben 2021. november 25.) idején hatályos jogszabályok szerint kell elbírálni [Be. 659. § (2) bek.].
[35] Éppen ezért a Kúria csupán az említés szintjén utal rá, hogy a terhelt által kifogásolt körülmények a törvényes vád 1998. évi XIX. törvény (korábbi Be.) 2. § (2) bekezdésében meghatározott ismérvein is kívül estek. Azaz, a korábbi Be. alapulvételével sem befolyásolta a vád törvényességét, hogy a nyomozás szabályait betartották-e, miként az sem, hogy a vád törvényesen beszerzett és ellenőrzött bizonyítékokon alapszik-e (EBH 2014.B.17.). A nyomozás során vétett eljárási szabálysértések tehát a korábbi Be. alkalmazásában sem vezettek a törvényes vád hiányához (EBD 2012.B.31.), miként más eljárási szabálysértés címén sem valósítanak meg felülvizsgálati okot (BH 2015.154., EBH 2013.B.23.).
[36] Ehhez képest az ítélet jogerőre emelkedésének napján hatályos Be. szerint felülvizsgálati okot egyedül az képez, ha a bíróság a határozatát nem az arra jogosult által emelt vád alapján hozta meg [Be. 649. § (2) bek. c) pont]. Azt pedig, hogy a terhelt terhére rótt, közvádra üldözendő cselekmények kapcsán nem a jogosult – az ügyészség mint közvádló – emelt volna vádat, az indítvány sem állította.
[37] A terhelt felülvizsgálati indítványa ezért az eljárási szabálysértést panaszoló részében – ide nem értve a Be. 649. § (1) bekezdés a) pont aa) alpontjában írt felülvizsgálati ok beálltának függvényében vizsgálat tárgyává tehető súlyosítási tilalom megsértésével összefüggő okfejtést – a törvényben kizárt [Be. 656. § (2) bek. a) pont].
[38] A Be. 649. § (1) bekezdés a) pont aa) alpontja alapján felülvizsgálati indítvány terjeszthető elő, ha a bíróság a terhelt büntetőjogi felelősségét a büntető anyagi jog szabályainak megsértésével állapította meg.
[39] A felülvizsgálati eljárás alapvető szabálya, hogy a felülvizsgálati indítványban a jogerős ügydöntő határozat által megállapított tényállás nem támadható [Be. 650. § (2) bek.]. Ezzel összhangban a felülvizsgálati eljárásban a bizonyítékok ismételt egybevetésének, eltérő értékelésének, valamint bizonyítás felvételének nincs helye, a felülvizsgálati indítvány elbírálásakor a jogerős ügydöntő határozatban megállapított tényállás az irányadó [Be. 659. § (1) bek.].
[40] E szabályok pontosan abból fakadnak, hogy a felülvizsgálat a jogerős [azaz a Be. 456. § (1) bekezdése értelmében végleges és mindenkire kötelező döntést hordozó] ítélet elleni jogi, nem pedig ténybeli kifogások érvényesítését biztosító rendkívüli jogorvoslat. Éppen ezért a jogkövetkeztetések helyessége kizárólag az irányadó tényállás alapulvételével ítélhető meg (BH 2021.280.).
[41] Ennek megfelelően a felülvizsgálati indítvány szükségtelenül hív fel hosszas idézeteket az alapügyben kihallgatott egyes tanúk tárgyaláson tett vallomásából és hivatkozik a videófelvételre. Ha ugyanis e bizonyítékok tartalma az ítéleti tényállással egybecsengő, úgy az iméntiek szerint a vallomásokkal igazolni szándékolt következtetések levonására az irányadó tényállás szolgál alapul; ellenben a tényállással ellentétes, vagy a tényállásban nem szerepeltetett tényekről számot adó tanúvallomások vagy a kamerafelvétel figyelembevétele a Be. 659. § (1) bekezdésében írt törvényi rendelkezések folytán nem lehetséges.
[42] A Btk. 339. § (1) bekezdésében írt garázdaság törvényi tényállásának teljességéhez három tényállási elem egyidejű megvalósulása szükséges: olyan erőszakos magatartás tanúsítására, amely egyszerre kihívóan közösségellenes és egyben megbotránkozás, riadalom keltésére alkalmas.
[43] E ponton is hangsúlyozandó módon azonban nem csupán a felülvizsgálati eljárás szabálya, de az alapügyben folytatott eljárás során is irányadó, hogy a büntető anyagi jogi következtetések kizárólag a megállapított tényálláson alapulhatnak. Azaz, a felsorolt törvényi tényállási elemek megvalósulása kizárólag a megállapított tényállás alapulvételével vizsgálható.
[44] Az irányadó tényállás alapján pedig a garázdaság ismérveinek a teljesülése egyedül azon terhelti magatartás kapcsán kerülhet szóba, amellyel „a pulóverénél fogva megragadta H. A.-t és erőteljes mozdulattal elrántotta a személygépkocsi ajtajától” (másodfokú ítélet által helyesbített tényállás, 9. oldal 2. bekezdés). Egyéb elemeiben ugyanis a tényállás semmilyen magatartást nem rögzít a terhelt részéről, amelynek erőszakos jellege akár a felvetés szintén felmerülhetne.
[45] Ennek ellenére a járásbíróság nem csupán a terhelt H. A.-val szemben kifejtett magatartását értékelte erőszakosnak, hanem azt is, amikor „a gyerekeket az autójához vezette és őket ott megpróbálta az autóba beültetni” (elsőfokú ítélet [28] bekezdés). Hasonlóképpen – de anélkül, hogy e magatartás erőszakos jellegét megítélte volna –, a törvényszék megbotránkoztatónak vélte, „ahogy a vádlott húzta a gyermekeit az emberekkel és járművekkel teli parkolón keresztül a személygépkocsijáig” (másodfokú ítélet 11. oldal 2. bekezdés).
[46] Ehhez képest az ítéleti tényállás csupán azt rögzíti, hogy a terhelt „abból a célból, hogy a kiskorú sértetteket magával vigye, a gyermekeket maga mellé vette, és őket jobb karjuknál fogva a gépkocsijához kísérte”. E megállapított tény képezi tehát a jogi értékelés alapját.
[47] Magától értetődő azonban, hogy a hat- és nyolcéves gyermek szülő általi kísérése – akár karjának megfogása mellett – a szavak általánosan elfogadott jelentése szerint bárminemű erőszakot nélkülöz. Hasonlóképpen alaptalan az e tényekből a terhelti magatartás megbotránkoztató jellegére vont következtetés. Valamely gyermek vagy gyermekek testi kontaktus létesítése melletti kísérése nemhogy nem erőszakos és megbotránkoztató, hanem a közterületen zajló mindennapi élet megszokott momentuma.
[48] Ha tehát az első- és a másodfokú bíróság a terhelt gyermekekeivel szemben tanúsított magatartását is büntetőjogilag jelentősnek ítélte, az általa szükségesnek tartott jogkövetkeztetés levonásának előfeltételeként – a vádirati tényállás ítéletbe való, szinte betűhíven történő átemelése helyett – az ítéleti tényállásban is a jogi indokolás során a büntetőjogi értékelés alapjaként felhozott tényekkel egyező tényeket kellett volna megállapítania.
[49] A vád ugyanis az ítélkezés alapja [Be. 6. § (1) bek.], amely két irányból köti a bíróságot. Egyfelől, a bíróságnak a vádról döntenie kell (azaz ki kell merítenie a vádat), másfelől a vádon túl nem terjeszkedhet [Be. 6. § (2) bek.]. A vád keretei között azonban a bizonyítás eredményeként a terhelt magatartásának a vádtól eltérő tényállásbeli rögzítése természetszerűleg nem a vádelv sérelmét jelenti (BH 2021.66., BH 2014.136.), hanem a valósághű tényállás megállapítását megkövetelő törvényi előírás következménye [Be. 163. § (2) és (3) bek.].
[50] A Be. 6. § (1) és (2) bekezdésének a rendelkezései tehát csupán kereteket szabnak a bíróság ténymegállapító tevékenységének. E keretek között azonban az ítéleti tényállás megállapítása a bíróság kizárólagos alkotó tevékenysége, amelynek nem a vádirati tényállásnak való szövegszerű megfelelés a mércéje. Ehhez képest az ítéleti tényállással szemben állított törvényi követelmény a múltbéli valósággal való egyezés, a tényállás valósághű jellege pedig a bizonyítási eljárás során felvett teljes körű bizonyítás során feltárt bizonyítékok hibátlan mérlegelésével biztosított. Természetszerűleg nem kizárt, hogy a bizonyítási eljárás eredményeként a bíróság teljes egészében, valamennyi részletére kiterjedően valósághű jellegűnek ítéli meg a vádiratban leírt tényeket. Erre az esetre is igaz azonban, hogy a büntetőjogi következtetések levonása során kizárólag – az adott esetben a vádirattal egyezően – megállapított tényekre támaszkodhat.
[51] A bíróság ugyanis ítéletében a megállapított tényállás szerinti cselekmény minősítését végzi el [Be. 561. § (2) bek. e) pont]. A bizonyítás során felmerült egyes bizonyítékok által tanúsított, de a tényállásban nem szerepeltetett „tények” jogi értékelése fogalmilag lehetetlen.
[52] Amikor pedig az alapügyben eljárt bíróságok azzal érveltek a terhelt magatartásának a garázdaság megvalósítására való alkalmassága mellett, hogy
– H. A.-t „a nyakánál fogva” tolta el az autójától (elsőfokú ítélet [29] bekezdés),
– „lökdösődni azonban a videofelvételen kizárólag a vádlottat lehet látni” (másodfokú ítélet 10. oldal 1. bekezdés), illetve
– a fentiekben írtak szerint „a vádlott húzta a gyermekeit az emberekkel és járművekkel teli parkolón keresztül a személygépkocsijáig”,
valójában a tényállásból ki nem tűnő, általuk meg nem állapított tényeket tettek jogi értékelés tárgyává.
[53] Az irányadó tényállás tehát egyedül a terhelt H. A.-val szemben tanúsított, és kizárólag a tényállásban szerepeltetett magatartásával összefüggésben teszi lehetővé a garázdaság törvényi tényállási elemeinek a megvalósulását illető állásfoglalást.
[54] A törvényi értelmezés folytán erőszakos magatartásnak minősül a más személyre gyakorolt támadó jellegű fizikai ráhatás is, abban az esetben is, ha az nem alkalmas testi sérülés okozására.
[55] Ezzel összhangban a Kúria 34. BK véleményének II. pontja szerint a személy elleni erőszakos magatartás a sértett testének egyszerű érintésével is megvalósulhat, ha ez a magatartás támadó jellegű. Így lökdösődéssel, rángatással, ütlegeléssel, arculütéssel való elkövetés egyaránt tényállásszerű.
[56] Vitán felül álló, hogy a terhelt tényállásban rögzített magatartása az értelmező rendelkezésben körülírt ismérveket teljesíti. A terhelt pontosan ilyen, közvetlenül H. A.-ra ható, de sérülés kialakítására nem alkalmas erőt fejtett ki, amikor ruházatánál fogva megragadta és elrántotta őt.
[57] A közterületen, számos jelenlévő által észlelt ezen erőszakos magatartás egyúttal megbotránkozás (így felháborodás, megütközés) vagy riadalom (így ijedtség, rémület) kiváltására is alkalmas volt.
[58] Ehhez képest jóval tüzetesebb vizsgálatra szorul a terhelti magatartás kihívóan közösségellenes jellegének megítélése. Az elmélyült állásfoglalást különösen indokolttá teszi, hogy e tényállási elemre a másodfokú bíróság ítéletének indokolása is csak annyiban tért ki, amennyiben a 10. oldalon rögzítette: „a vádlottnak tisztában kellett lennie azzal, hogy cselekménye kihívóan közösségellenes és ezért alkalmas arra, hogy másokban megbotránkozást keltsen, riadalmat váltson ki”.
[59] Általánosságban minden bűncselekmény elkövetését a közösségi elvárásokkal való szembefordulás jellemzi. Ehhez képest a garázdaság törvényi tényállása többet: az elkövetés kihívó közösségellenességét kívánja meg. Ez azt jelenti, hogy a tényállásszerű elkövetési magatartás a környezetre gyakorolt hatása révén közvetlenül és durván sérti vagy sértheti a közösség nyugalmát (a bűncselekmény tárgyi oldala), miközben a garázda magatartást tanúsító elkövető felismeri, hogy magatartása a közösség nyugalmának megzavarására alkalmas és tettét e közösségi érdek leplezetlen semmibevételével hajtja végre [a bűncselekmény alanyi oldala, (EBH 2014.B.23.II.)].
[60] A kihívó közösségellenesség ekként nem más, mint a közösségi együttélés szabályaival való gátlástalan szembeszegülés (BH 2007.283.I.).
[61] Ekként még ha megbotránkozás vagy riadalom keltésére is alkalmas, nem a közösségi együttélés szabályainak semmibevételét jelenti, ha valaki az ellene irányuló jogtalan támadás elhárítása érdekében lép fel erőszakkal (BH 2019.123.).
[62] Indítványában maga a terhelt is azzal érvelt, hogy valójában jogos védelmi helyzetben cselekedett, amikor a gyermekeivel való távozását akadályozó H. A.-t elrántotta gépjárműve elől.
[63] Ehhez képest az alapügyben eljárt bíróságok helyes okfejtés mentén zárták ki a jogos védelmi helyzet fennállását.
[64] Az irányadó tényállás H. A. részéről cselekvő magatartásként mindösszesen azt rögzíti, hogy a kiskorú gyermekek elvitelének megakadályozása érdekében a terhelt gépkocsija elé állt, és tárcsázta a segélyhívót.
[65] A büntethetőséget kizáró ok felhívására csak a terhelt vagy más személy, javai vagy a közérdek ellen intézett, vagy ezeket közvetlenül fenyegető jogtalan támadás elhárításához szükséges cselekmény esetén nyílik törvényi lehetőség [Btk. 22. § (1) bek.]. Személy elleni támadásnak az erőszakos, élet vagy testi épség ellen irányuló aktív magatartás, míg a javak elleni támadásnak a tulajdonjogot sértő cselekmény minősülhet. A fenyegető támadás pedig az időben és térben közvetlenül bekövetkezhető támadás (BH 2020.1. [14] bekezdés).
[66] H. A. azonban sem a terhelt, sem a gyermekei testére ható, illetve arra irányított erőt nem fejtett ki, és az ilyen erőhatás gyakorlásának a közvetlen veszélye sem állt be. Ugyancsak nem állt fenn a terhelt tulajdonában álló vagyontárgy sérelmének még a távoli lehetősége sem. A terhelt jogos magánérdekének a teljesülése a közérdek fogalomkörén eleve kívül esik. Ilyen körülmények között jogos védelmi helyzet sem válhatott megállapíthatóvá a terhelt javára.
[67] A kihívó közösségellenesség hiánya ugyanakkor távolról sem korlátozódik a jogos védelmi helyzetnek megfeleltethető esetkörre.
[68] A fentebb definiált fogalmi elemek alapulvételével nem kihívóan közösségellenes az az erőszakos magatartás, amelyben nem a közösségi együttélés szabályainak nyíltszíni semmibevétele tükröződik.
[69] Az irányadó tényállás alapján kétségtelen, hogy a kérdéses időpontban a terhelt gyermekeivel kapcsolattartás gyakorlására volt jogosult, amely a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 4:180. § (1) bekezdése alapján a gyermekekkel való személyes találkozást, és ezen felül a gyermekek meghatározott időtartamra történő elvitelét is magában foglalta.
[70] Ezzel együtt a gyermekek elvitelének jogszerű igénye az édesanyának az elvitel ellen tiltakozó házastársával szembeni erőszakos fellépés kihívóan közösségellenes jellegét önmagában még nem zárja ki. Általánosságban a jogszerű kapcsolattartás jogellenes – erőszakos – kikényszerítése az adott cselekvőség tükrében éppen a társadalmi együttélés normáival való szembehelyezkedés gátlástalan megnyilvánulásaként lehet értékelhető.
[71] Jelen tényállás többleteleme – egyben kulcsmozzanata – azonban, hogy H. A. nem csupán tiltakozását fejezte ki a terhelttel szemben, de a némiképp ellentmondásos tényállás alapján a gépjármű elé (elsőfokú ítélet [8] bekezdés) vagy a gépkocsi ajtajába (másodfokú ítélettel helyesbített tényállás, 9. oldal 2. bekezdés) állva, fizikailag korlátozta őt a kapcsolattartás jogszerű gyakorlásában; egyáltalán a szándékolt helyváltoztatásának végrehajtásában anélkül, hogy feltartóztatására jogos indokkal bírt volna.
[72] Azaz, bár H. A. a testi épség vagy javai ellen irányuló támadást nem intézett a terhelt felé, illetve ilyen támadás távoli veszélye sem fenyegetett, mindazonáltal fellépése jogellenes fizikai korlátokat állított a terhelt jogszerű cselekvése, az őt – éppen a közösségi együttélés előre lefektetett szabályai alapján – megillető jogainak gyakorlása elé.
[73] A terheltnek H. A. jogellenes magatartására adott reakcióként tanúsított erőszakos magatartása pedig egymozzanatú, célirányos (kizárólag a H. A. személyében jelentkező fizikai akadály kiküszöbölését szolgáló) és a törvényes jogainak gyakorlását korlátozó magatartással arányos volt, amely az elhárítás szükséges mértékét nem lépte túl, így sérülést nem okozott és a tényállásban rögzített tények alapulvételével sérülés előidézésre eleve alkalmatlan volt.
[74] A kapcsolattartási jog gyakorlását, a terhelt szabad cselekvését gátló korlátok leküzdése pedig – az erőszakos magatartás imént számba vett jellemzői mellett – nem a közösségi együttélés jogi normába foglalt írott és íratlan szabályainak leplezetlen semmibevételét jelenti.
[75] Következésképpen a terhelt erőszakos magatartásában a kihívó közösségellenesség ismérvei nem ismerhetők fel, amelynek hiányában a garázdaság törvényi tényállási elemeit sem merítette ki.
[76] E végkövetkeztetésen pedig az sem változtat, ha a terheltnek a gyermekei előtt a teljes cselekménysor figyelembevételével tanúsított magatartása a családok védelméről szóló 2011. évi CCXI. törvény 9. § (2) és (3) bekezdésében előírt kötelezettségeinek teljesítésével (így különösen a gyermekek lelki és erkölcsi fejlődésének előmozdításával) egyébként kétségesen volt összeegyeztethető, illetve e kötelezettség ellenpólusaként a törvény 13. § (1) bekezdésében biztosított gyermeki jogok (a lelki és erkölcsi fejlődést segítő családi környezetben való nevelkedés) kiteljesedését hasonlóképp kétségesen szolgálta.
[77] A köznyugalom elleni bűncselekmény megvalósulását illető állásfoglalás során ugyanis a Kúria döntése kizárólag a garázdaság törvényi tényállásában írt tényállási elemeinek vizsgálatára szorítkozhatott.
[78] A terhelt marasztalásának hiányában a Btk. 97. § (2) bekezdésében írt anyagi jogi szabály megsértését, valamint a súlyosítási tilalom megsértését kifogásoló terhelti okfejtés megítélése okafogyott.
[79] Ha ugyanis a korábban alkalmazott próbára bocsátás hatálya alatt a terhelt nem követett el bűncselekményt, értelemszerűen a korábbi próbára bocsátás megszüntetésének a Btk. 66. § (1) bekezdés b) pontjában szabott feltétele sem következhetett be. Jelen ügyben közömbös tehát, hogy a próbára bocsátást kimondó rendelkezést tartalmazó ítéletet a törvényszék jogerős ítéletének meghozatalakor a bűnügyi nyilvántartás feltüntette-e, és ha nem, a Btk. 97. § (2) bekezdése lehetővé tette-e mégis a figyelembevételét.
[80] Ugyanígy, a Kúria felmentő rendelkezése szükségtelenné teszi a súlyosítási tilalom szabályainak vizsgálatát is. A vád alóli felmentésre tekintettel a terhelttel szemben a Btk.-ban meghatározott joghátrány nem szabható ki, így a súlyosítási tilalom Be. 595. §-ában meghatározott szabályainak érvényesülése sem vizsgálható.
[81] Végül, törvényben kizárt a felülvizsgálat a testi épség elleni bűncselekmény miatt emelt vád alóli felmentés jogcímét kifogásoló részében.
[82] A Be. 650. § (2) bekezdésének és a 659. § (1) bekezdésének korábban felhívott szabályai a felülvizsgálati eljárásban sem a tényállás támadását, sem pedig a bizonyítékok eltérő mérlegelése iránti igény érvényesítését nem teszik lehetővé.
[83] Felülvizsgálatban tehát a jogkövetkeztetések helyessége, illetve a jogkövetkeztetések hiánya vizsgálható, mégpedig a jogerős ítéletben rögzített tényállás alapulvételével.
[84] A jogkövetkeztetés valamely ténybeli alapból anyagi jogi rendelkezésben írt feltételek megvalósulására vont következtetés.
[85] A bűnösség megállapítása jogkövetkeztetés, mert a megállapított történeti tényállásból valamely törvényi tényállás maradéktalan megvalósulására vonatkozik, mégpedig a ténybeli bizonyosság, bizonyítottság alapján.
[86] A felmentés viszont nem valamely törvényi tényállás megvalósulására, hanem a kizárására vonatkozik, éspedig attól függetlenül, hogy a kizárás bizonyosságon vagy a törvényi tényállás megvalósulásának bizonyítatlanságán alapul.
[87] Ha tehát a felmentő rendelkezés támadása a bűnösség megállapítását célozza [ami a Be. 651. § (1) bekezdése szerint az ügyészség kizárólagos joga], akkor az valójában mindig a bűnösség megállapítására vonatkozó jogkövetkeztetés hiányát, avagy a büntetőjogi felelősségre vonás akadályának meglétére vont következtetést kifogásolja, és ekként felülvizsgálat tárgyát képezheti.
[88] Ha azonban a felmentés támadása nem a bűnösség megállapítására, hanem a felmentés más anyagi jogi alapon történő, illetve más jogcím szerinti megállapítására irányul, akkor az nem képez felülvizsgálati okot, mert nem a büntető anyagi jogi következtetés reparációját célozza.
[89] Ekként felülvizsgálat tárgyát nem képezheti a bizonyítottság hiányában való felmentés ellenében a bűncselekmény hiányára hivatkozás, az ugyanis szükségképpen az alapügyben eljárt bíróság mérlegelő tevékenységének a támadását jelenti.
[90] Mindemellett a felmentés jogcímének a meghatározása mindig az eljárásjogi szabályok alkalmazásával történik. E szabályok pedig kívül esnek a felülvizsgálatra okot adó eljárási szabálysértések körén (Bfv.III.1.234/2017/2.).
[91] A kifejtett érvek mentén a Kúria – mivel nem észlelt olyan eljárási szabálysértést, amelynek vizsgálatára a Be. 659. § (6) bekezdése alapján hivatalból köteles – a felülvizsgálati indítványnak – a Be. 660. § (1) bekezdése szerint tanácsülésen, a 655. § (1) bekezdése szerinti összetételben eljárva – helyt adott, és megtámadott határozatot a Be. 662. § (2) bekezdés a) pontja alapján megváltoztatva, maga hozott a törvénynek megfelelő határozatot. Ennek során a terheltet az ellene garázdaság vétsége [Btk. 339. § (1) bekezdés] miatt emelt vád alól – a Be. 566. § (1) bekezdés a) pontjára figyelemmel, mert a cselekmény nem bűncselekmény – felmentette.
[92] A bűnösséget kimondó rendelkezés hiányában az A.-i Járásbíróság ítéletével alkalmazott próbára bocsátás megszüntetése ugyancsak törvénysértő, ezért a Kúria a próbára bocsátás megszüntetése tárgyában a V. Törvényszéken indított büntetőügyet – a Be. 653. § (1) bekezdése, a 617. § (1) bekezdésére és az 589. §-ára figyelemmel – a 486. § (2) bekezdése alapján az alapügytől elkülönítette, továbbá a próbára bocsátást kimondó rendelkezést hatályon kívül helyező és a próbára bocsátást megszüntető rendelkezést mellőzte.
[93] A Be. 856. § (1) bekezdés c) pontja szerint a pénzbüntetést a befizetéstől a visszatérítés időpontjáig eltelt időre számított mindenkori törvényes kamatával együtt a terheltnek vissza kell téríteni, ha rendkívüli jogorvoslat folytán a bíróság a terheltet felmentette. A Be. 857. § (1) bekezdés c) pontja alapján a visszatérítésről felülvizsgálat esetén a Kúria rendelkezik.
[94] Ennek megfelelően a Kúria elrendelte a terhelt részére az általa az ügyiratok tanúsága szerint teljes egészében megfizetett pénzbüntetés mindenkori törvényes kamatával együtt történő visszatérítését.
[95] Egyebekben a Kúria a jogerős ítéletet a Be. 662. § (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Kúria Bfv.II.711/2022/8.)