A Legfelsőbb Bíróság Büntető Kollégiumának 4/2007. BK véleménye a Btk. és a Be. egyes rendelkezéseinek értelmezéséről (a Bszi. hatálybalépése után közzétett kollégiumi vélemények felülvizsgálata alapján).
A Bszi. hatálybalépése óta a büntető anyagi jog és a büntető eljárásjog szabályai többször módosultak. Az ezzel összefüggésben felmerülő jogértelmezési kérdéseket a Legfelsőbb Bíróság Büntető Kollégiuma rendszeresen megvitatta, és véleményét a Bírósági Határozatokban közzétette.
A számos lényeges jogértelmezési kérdés megoldására irányt mutató, de ma már nehezen hozzáférhető és részben korszerűsítésre szoruló kollégiumi véleményeket a Büntető Kollégium felülvizsgálta és - a jogszabályi változásoknak megfelelő módosításokkal - két részre osztva közzéteszi. Az I. rész a büntető anyagi jogi, a II. rész a büntető eljárásjogi véleményeket foglalja magában.
A kollégium az 1998. évi XIX. tv. (Be.) hatálybalépése előtt közzétett, tehát az 1973. évi I. tv. rendelkezéseit értelmező véleményeknek csak a hatályos Be. rendelkezéseivel összhangban lévő és ma is irányadónak tekinthető részeit veszi át. Mellőzi továbbá a korábbi véleményeknek azokat a részeit, amelyek nem felelnek meg a kollégium 2007. február 8. napján elfogadott véleményének.
A felülvizsgált vélemények a következők:
- Emlékeztető (kelt 1995. november 27-én, BH 1996/3, 227. old.)
- A büntetőügyek bírósági szakban történő elévülésével kapcsolatos egyes jogértelmezési kérdések (keltezés nélkül közzétéve, BH 1997/8, 629. old.)
- Emlékeztető (kelt 1997. október 27-én, BH 1998/2, 152. old.)
- Jogértelmezési kérdések a Btk. és a Be. novellájának alkalmazás köréből (kelt 1999. február 22-én, BH 1999/5, 393. old.)
- Javítóintézeti nevelés és szabadságvesztés összbüntetésbe foglalása (kelt 1999. február 22-én, BH 2000/2, 153. old.)
- A bírák kizárására vonatkozó szabályok (kelt 2001. november 5-én, BH 2002/4., 155. old.)
- Az ügyészek és a bírák mentelmi joga (kelt 2003. november 27-én, BH 2004/4, 319. old.)
- Az 1998. évi XIX. törvény (az új Be.) egyes rendelkezéseinek értelmezése (kelt 2003. december 1-jén, BH 2004/6, 476. old.)
- Az 1998. évi XIX. törvény (Be.) egyes rendelkezéseinek értelmezése (kelt 2004. június 30-án, BH 2004/8, 634. old.)
- A bírósági titkár hatásköre (kelt 2004. november 29-én, BH 2005/3, 181. old.)
- A törvényben kizárt fellebbezés elutasítása (kelt 2005. január 24-én, BH 2005/5, 330. old.)
- Az 1998. évi XIX. törvény (Be.) egyes rendelkezéseinek értelmezése (kelt 2005. április 11-én, BH 2005/7, 489. old.)
A Btk. egyes rendelkezéseinek értelmezése
Btk. 35. §.
A vádemelés elhalasztása (Be. 222. §) a cselekmény büntethetőségének elévülését [Btk. 35. § (1) bek.] nem szakítja félbe, de az elhalasztás tartama az elévülés határidejébe nem számít be [Btk. 35. § (5) bek.].
Az elévülést csak a vádemelés [Be 227. § 1) bek.] szakítja félbe.
A Be. 263. §-ának rendelkezései szerint a tanács elnöke az ügy iratainak a bírósághoz érkezését követően legkésőbb hatvan napon belül megküldi a vádiratot a vádlottnak és a védőnek.
A vádirat kézbesítése nem az eljárást előre vivő "érdemi" intézkedés, önmagában tehát az elévülés félbeszakadását nem eredményezheti.
Ha az eljárás felfüggesztésének a vádlott ismeretlen helyen tartózkodása volt az oka, és a bíróság elévülés miatt büntetőeljárást megszünteti, a megszüntető végzést a vádlottnak hirdetményi úton kell kézbesíteni [Be. 70. § (5) bek.].
Btk. 47. § (3) bek.
a) Ha a bíróság az ítéletben úgy rendelkezett, hogy az elítélt a büntetés fele részének letöltése után feltételes szabadságra bocsátható, de a bv. bíró a büntetés fele részének tényleges letöltése után nem részesíti őt ebben a kedvezményben, az elítélt nem veszti el véglegesen a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét, mert ez esetben a Btk. 47. §-ának (2) bekezdése szerint kell eljárni. Ez esetben tehát a bv. bírónak le kell folytatnia a Bv. tvr. 8. §-a szerinti eljárást, és az elítélt feltételes szabadságra bocsátásának lehetőségét az általános szabályok szerint, a végrehajtási fokozathoz igazodóan kell vizsgálnia.
b) Nem sérti meg a másodfokú bíróság a súlyosítási tilalmat, ha a vádlott terhére szóló fellebbezés hiányában a Btk. 47. §-ának (3) bekezdése szerinti elsőfokú ítéleti rendelkezést mellőzi.
Btk. 49. §.
a) Az ítélet rendelkező részében a közérdekű munka természetét olyan általánossággal kell meghatározni, amely annak tényleges végrehajthatóságát biztosítja. Ehhez képest az elkövető személyi adottságaihoz mérten kell megjelölni a betöltendő munkakört vagy elvégzendő feladatot ("pl. köteles könnyű fizikai munkát végezni vagy hivatalsegédként dolgozni, betegápolást végezni stb.").
b) A Btk. 49. §-ának (3) bekezdése szerint a közérdekű munkát - ha jogszabály másként nem rendelkezik -, az elítélt "heti pihenőnapon" vagy "szabadidejében" végzi. Szabadidő a szabadságon töltött idő is, ezért az elítélt a közérdekű munkát a szabadsága terhére is teljesítheti.
c) A Btk. 49. §-ának (4) bekezdése szerint egynapi közérdekű munkának hat óra munkavégzés felel meg. A közérdekű munka szabadságvesztésre történő átváltoztatása esetén [Btk. 50. § (2) bek.] ennek megfelelően kell számolni, függetlenül attól, hogy az elítélt milyen munkaidő-beosztásban dolgozott. Ennek előfeltétele azonban az, hogy a közérdekű munka végzését óránként tartsák nyilván.
Btk. 108. §.
A Btk. 108. §-ának (2) bekezdése szerint a fiatalkorúak büntetőjogában az intézkedés megelőzi a büntetést. Ebből az következik, hogy nemcsak a megrovásnak és a próbára bocsátásnak, hanem a szabadságelvonással járó javítóintézeti nevelésnek is elsőbbséget kell adni a pénzbüntetéssel és a főbüntetés helyett alkalmazott mellékbüntetéssel szemben. Ellenben a 108. § módosított (3) bekezdése szerint a szabadságelvonással nem járó büntetéseket és intézkedéseket előnyben kell részesíteni a szabadságelvonással járó büntetésekkel és intézkedésekkel szemben. Eszerint a pénzbüntetésnek és a főbüntetés helyett alkalmazott mellékbüntetésnek, sőt a felfüggesztett szabadságvesztésnek is elsőbbséget kell adni a javítóintézeti neveléssel szemben.
A pénzbüntetés csak a fiatalkorúak szűkebb körével szemben alkalmazható büntetési nem, és a főbüntetésként alkalmazott mellékbüntetéssel is hasonló a helyzet. Ha az adott esetben mégis választani kell az említett büntetések és a javítóintézeti nevelés között, a 108. § (1) bekezdésének alapulvételével abból kell kiindulni, hogy az ott megjelölt célnak az említett büntetések alkalmazása felel-e meg inkább, vagy a fiatalkorú személyi szabadságának elvonása (a javítóintézeti nevelés) a célravezető.
Ugyancsak az eset körülményei szerint döntendő el, hogy felfüggesztett szabadságvesztés vagy javítóintézeti nevelés alkalmazása célravezetőbb-e (feltétlenül szükséges a szabadságvesztés - esetleg valamilyen mellékbüntetés - kiszabása, de a főbüntetés végrehajtása felfüggeszthető), vagy pedig a fiatalkorú személyi szabadságának elvonása javítóintézeti nevelés útján célravezetőbb, mivel a próbára bocsátás nem lenne elégséges).
Más kérdés, hogy a másodfokú eljárásban, ha az adott ügyben a súlyosítási tilalom (Be. 354. §) érvényes, javítóintézeti nevelés helyett felfüggesztett szabadságvesztés nem szabható ki.
Btk. 113. §.
Ha fiatalkorú az elsőfokú ítélet meghozatala után tölti be a tizennyolcadik életévét, vele szemben másodfokon közérdekű munka kiszabható, feltéve, hogy ez nem ütközik a súlyosítási tilalomba.
Btk. 118. § (3) bek.
Az ideiglenes elbocsátás legkorábbi időpontjának (az egy évnek) a megállapításánál figyelembe kell venni az előzetes fogva tartás idejét is, amelyet a bíróság a javítóintézeti nevelésbe beszámított (Btk. 120/B. §). Ebből a szempontból közömbös az előzetes letartóztatás végrehajtásának helye: javítóintézetben vagy büntetés-végrehajtási intézetben hajtották-e végre, illetve a fiatalkorút ideiglenesen rendőrségi fogdában helyezték-e el [Be. 454. § (2 (bek., (5) bek.]. A beszámítás folytán ugyanis bármely intézményben eltöltött idő, "javítóintézetben eltöltött időnek" tekintendő.
Btk. 120. § (2) bek.
Javítóintézeti nevelés és szabadságvesztés találkozása esetén az intézkedést és a büntetést a Btk. 120. §-a (2) bekezdésének a rendelkezései szerint összbüntetésbe kell foglalni.
A Btk. 92. §-ának (1) bekezdése szerint, ha az elkövetőt több, határozott ideig tartó szabadságvesztésre ítélik, és az elkövető valamennyi bűncselekményt a legkorábban hozott ítélet jogerőre emelkedését megelőzően követte el, a jogerősen kiszabott büntetéseket összbüntetésbe kell foglalni. Ez a rendelkezés általános érvényű szabály, ezért a fiatalkorúval szemben kiszabott szabadságvesztések is csak kvázi halmazati elítélések esetén foglalhatók összbüntetésbe.
Ezzel szemben a javítóintézeti nevelés csak fiatalkorúval szemben alkalmazható intézkedés, a Btk. 120. §-ának (2) bekezdése pedig olyan speciális rendelkezés, amely az összbüntetésbe foglalás feltételeit a javítóintézeti nevelés és a szabadságvesztés találkozása esetére az összbüntetés általános szabályaitól eltérően határozza meg, és az összbüntetés tartamát (amely az alapítéletben kiszabott szabadságvesztéssel megegyező vagy annál hosszabb is lehet) elsősorban a fiatalkorú személyiségének és nevelhetőségének a figyelembevételével kell megállapítani. Nincs tehát jelentősége annak, hogy a fiatalkorú az alapügyben elbírált bűncselekményt egy másik alapügyben hozott ítélet jogerőre emelkedése előtt vagy után követte-e el.
Az összbüntetésbe foglalás feltételei fennállnak, ha a fiatalkorúval szemben még egyik intézkedést, illetve büntetést sem hajtották végre, és a fiatalkorú még nem töltötte be a tizenkilencedik életévét [Btk. 118. § (6) bek.].
Ha a javítóintézeti nevelés több olyan szabadságvesztéssel találkozik, amelyek egymással nem foglalhatók összbüntetésbe, és a végrehajtási fokozatuk eltérő, a javítóintézeti nevelést azzal a szabadságvesztéssel indokolt összbüntetésbe foglalni, amelynek a végrehajtása enyhébb (a fiatalkorúak fogháza).
Ha a szabadságvesztések végrehajtási fokozata azonos, a javítóintézeti nevelést a korábban jogerőre emelkedett ítélettel kiszabott szabadságvesztéssel indokolt összbüntetésbe foglalni.
Btk. 137. § 8. pont.
A bűnszervezet nem hoz létre törvényi egységet, ahogyan a bűnszövetség sem.
A bűnszervezetben való elkövetés esetén a tettesség és a részesség alakzatait az általános szabályok szerint kell megállapítani. (A bűnszervezetben közreműködő személy akár tettes, akár részes lehet.) Ha ennek feltételei fennállnak, a folytatólagosságot is meg kell állapítani [Btk. 12. § (2) bek.].
Btk. 327. §).
A jármű önkényes elvételének új szabályozásából a "helyiségbe vagy ehhez tartozó bekerített helyre jogtalanul behatolva" minősítő körülmény elmaradt. Ebből következően - a novella hatálybalépése után történt elkövetésnél - a jármű önkényes elvételével bűnhalmazatban valósul meg a magánlaksértés, ha az elkövető olyan garázsba behatolva veszi el a járművet, amely a lakáshoz tartozó helyiségnek tekinthető. A 327. § (2) bekezdésének a) pontja szerinti minősített eset alkalmazásában az "erőszakkal" fogalmán továbbra is kizárólag személy elleni erőszakot kell érteni.
A Be. egyes rendelkezéseinek értelmezése
Be. 9. § (3) bek.
1. Ha a nyomozási bíró a jelenlevőkkel szóban közli a határozatát [262. § (2) bek.], annak lényegét tolmácsolni kell. A határozat lefordítása a 9. § (3) bekezdése értelmében csak akkor kötelező, ha kézbesítés útján közlik. Tehát a kihirdetés útján közölt, később írásba foglalt nem ügydöntő határozat lefordítását a törvény nem írja elő. A Be. 262. §-ának (6) bekezdése a kihirdetés útján közölt ügydöntő határozat lefordításáról és kézbesítéséről rendelkezik.
2. A bírósági eljárásban is az ügyész feladata, hogy az általa kibocsátott hivatalos iratokat, amelyeket a Be. szerint az eljárás más részvevőjének kézbesíteni kell, lefordítva küldje meg a bíróságnak.
3. A biztosíték letételét követően a terheltnek szóló iratokat a kézbesítési megbízott részére kell kézbesíteni [586. § (4) bek.]. A kézbesítési megbízott feladata, hogy annak tartalmáról a terheltet tájékoztassa.
Be. 14. § (7) bek., 17. § (5) és (6) bek.
A Be. 17. §-ának (5) és (6) bekezdésében felsorolt bűncselekmények esetén első fokon akkor jár el kijelölt bíró, ha az ügy iratai 2003. július 1-je után érkeztek meg a bírósághoz.
Ha az ilyen bűncselekmény miatt indult ügyben 2003. július 1-jén nem a megyei bíróság székhelyén levő bíróság előtt folyik az eljárás, azt ez a bíróság folytatja, és nem teszi át a megyei bíróság székhelyén levő bírósághoz. [605. § (3) bek.].
Ha az ügyész a tárgyaláson úgy módosítja a vádat, hogy a bűncselekmény elbírálására a 17. § (5) vagy (6) bekezdése szerint más bíróság lesz illetékes, a bíróság a 310. § (4) bekezdésének megfelelően jár el, vagyis a módosított vád szerint illetékes bírósághoz teszi át az iratokat.
Be. 16. § (1) bek. h) pont
A 2003. évi II. törvénnyel módosított rendelkezés 2005. január 1-jei hatállyal a megyei bíróság hatáskörébe utalt egyes ügyeket, amelyek korábbi a helyi bíróság hatáskörébe tartoztak. A novella átmeneti rendelkezéseket nem tartalmaz, ezért a Be. 605. §-ának rendelkezéseit kell irányadónak tekinteni. Eszerint az eljárást a korábbi jogszabály szerint hatáskörrel és illetékességgel rendelkező bíróság folytatja le, ha az ügy iratai 2005. január 1-je előtt hozzá érkeztek [Be. 605. § (3) bek. első mondat].
Ha az elsőfokú bíróság határozatát 2005. január 1-je után hatályon kívül helyezik, a 605. § (4) bekezdését kell alkalmazni, vagyis a megismételt eljárást már a módosított szabályok szerint hatáskörrel és illetékességgel rendelkező bíróság folytatja le.
Be. 17. § (5) bek.
A 17. § (5) bekezdése a megyei bíróság székhelyén lévő helyi bíróság, a Fővárosi Bíróság területén a Pesti Központi Kerületi Bíróság illetékességébe utalja - egyebek között - a közlekedés körében elkövetett, de nem a Btk. XIII. fejezetében meghatározott bűncselekmények elbírálását.
"A közlekedés körében elkövetett bűncselekmény" lehet pl. a foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés (Btk. 171. §) vagy a segítségnyújtás elmulasztása (Btk. 172. §), ha a Btk. XIII. fejezetében meghatározott bűncselekménnyel összefüggésben követik e1, vagy más bűncselekmény is, ha az eset körülményeihez képest a közlekedés rendjét vagy biztonságát is veszélyezteti.
Be. 21. § (3) bek. a) pont, 24. § (6) bek.
I. A nyomozási bíró nincs kizárva a további bírósági eljárásból, ha csak ügyviteli jellegű rendelkezést tett az ügyben.
2. Ha a vádirat benyújtása előtt a helyi bíróság valamennyi büntető bírája eljárt nyomozási bíróként, a további eljárásból való kizártságuk azt eredményezi, hogy a vádirat benyújtása utáni elsőfokú eljárás lefolytatására másik helyi bíróságot kell kijelölni [Be. 21. § (3) bek. a) pont; 24. § (6) bek.].
Be. 24. § (5) bek. A kizárás szabályai között nincs olyan, amely tiltaná, hogy a katonai bíró kizárása iránti bejelentést elbíráló "másik tanács" tagja olyan bíró is lehessen, aki nem katonai bíró. A kizárási eljárás még nem az érdemi külön eljárás része, hanem csupán annak tisztázására irányul, hogy az érintett bíró belebocsátkozhat-e az adott ügyben a külön eljárásba (attól függően, van-e vele szemben kizárási ok vagy nincs). Ezt pedig olyan bírák is elbírálhatják, akik személy szerint nem jogosultak a külön eljárás lefolytatására.
Be. 24. § (6) bek.
Szabálysértési ügyben a kizárásról és más helyi bíróság kijelöléséről az Sztv. 44. §-ának (4) bekezdése alapján a megyei bíróság határoz. Ha azonban a megyei bíróság bíráival szemben kizárási ok áll fenn, az említett eljárást az ítélőtáblának kell lefolytatnia, annak ellenére, hogy szabálysértési ügyben egyébként nincs hatásköre.
Be. 44. §
I. Az Európai Unió valamely tagállamában ügyvédi tevékenység folytatására jogosult, névjegyzékbe felvett európai közösségi jogászt a 2003: XI. törvénnyel módosított 1998. évi XI. tv. (Ügytv.) 89/F. §-a szerint kérelmére a kamarába ügyvédként fel kell venni, ha
"a) megfelel az említett törvény 13. § (3) bekezdésének c), valamint f)-h) pontjában foglalt feltételeknek,
b) az általa ellátott ügyek számára és jellegére vonatkozó iratokkal, illetve a kamara külön felhívására személyes meghallgatáson hitelt érdemlően igazolja, hogy a Magyar Köztársaság területén megszakítás nélkül három éven át folytatott ügyvédi tevékenységet a magyar joggal kapcsolatban (ideértve az Európai Unió jogának magyarországi alkalmazásával kapcsolatos tevékenységet is), és
c) a személyes meghallgatáson bizonyítja, hogy rendelkezik az ügyvédi tevékenység gyakorlásához szükséges szintű magyar nyelvtudással."
Ezért egy folyamatban lévő ügyben már nem kell külön vizsgálni, hogy az európai közösségi jogász megfelel-e ezeknek a feltételeknek, hanem csupán azt, hogy ügyvédként felvették-e a kamarába.
2. Ha a vádlott védelméről meghatalmazott védő gondoskodik, a meghatalmazás igen gyakran tartalmazza a helyettesítésére jogosult ügyvédnek vagy ügyvédjelöltnek a nevét.
Ha az első helyen megnevezett ügyvéd nem tud a tárgyaláson megjelenni, akkor az erre jogosultak valamelyike köteles helyette eljárni. A helyettes megjelenéséről és megfelelő felkészüléséről a meghatalmazott védőnek kell gondoskodnia. A helyettesítés lehetőségére tekintettel nem tekinthető elfogadható kimentési oknak pl. az, hogy a védő azért nem tud megjelenni a tárgyaláson, mert ugyanarra az időpontra több idézést kapott.
Ha a védő előzetesen nem menti ki elmaradását, és helyettesről sem gondoskodik, a Be. 69. § (1) bekezdés c) pontja alapján rendbírsággal sújtható.
Nem tekinthető elfogadható kimentési oknak egymagában az, hogy a vádlott az ügyvédi megbízás megadásakor kikötötte, hogy a védő csak személyesen járhat el az érdekében.
Be. 45. §
Az 1998. évi XI. tv. (Ügytv.) 7. §-a szerint az ügyvéd két évig nem járhat el annál a bíróságnál, ügyészségnél vagy nyomozó hatóságnál, amelynél az ügyvédi kamarai tagsága előtt bíró, ügyész vagy a nyomozó hatóság tagja volt. Ez a határidő tehát a korábbi szolgálati viszonyának megszűnésétől, és nem az ügyvédi kamarai tagságának keletkezésétől számít.
A volt ügyész nemcsak a korábbi ügyészségénél, hanem a korábbi ügyészsége által felügyelt nyomozó hatóság előtt sem járhat el két évig védőként.
A korábbi főügyészségi (nyomozó hivatali) ügyész csak akkor zárandó ki a főügyészséghez tartozó városi ügyészség, valamint az ez által felügyelt nyomozó szerv előtti eljárásból, ha az adott ügyben korábban ügyészként ténylegesen eljárt.
Be. 53. §
Nincs törvényes akadálya annak, hogy a pótmagánvádlóként fellépő sértettet a büntetőeljárásban tanúként hallgassák ki. A Be. 494. §-ának (5) bekezdése rendelkezik arról, hogy a magánvádlót, aki ugyancsak vádlóként jár el, ki lehet hallgatni tanúként.
Be. 56. § (4) bek.
A pótmagánvádló ügyvédi képviselete, a törvényben meghatározott kivétellel, kötelező, tehát a jogait a képviselője útján gyakorolja. Ennélfogva a pótmagánvádló képviselője joghatályosan ejti el a tárgyaláson a vádat, illetve jelent be fellebbezést a bíróság határozata ellen.
A pótmagánvád érvényesítésével együtt járó jogok azonban a pótmagánvádlót illetik meg. Ha tehát jelen van a tárgyaláson, és a képviselőjétől eltérő indítványt tesz, az ő indítványa irányadó. Így pl. megváltoztathatja vagy elejtheti a vádat [vö. a Be. 343. §-ának (5) bekezdésével].
Be. 70/B. §
A büntetőeljárásban részt vevő személyeknek - kérelmükre - a Be. 70/B. §-ában meghatározott feltételekkel másolatot kell kiadni azokról az iratokról, illetve műszaki, vegyi vagy más eljárással adatokat rögzítő tárgyakról, amelyeket az eljárás adott szakaszában megtekinthetnek.
A másolat kiadása iránti kérelem teljesítésekor indokolt figyelembe venni a 60. § (1) bekezdésében előírt elveket az emberi méltóság, a személyiségi jogok és a kegyeleti jog tiszteletben tartásáról.
Be. 70/C. § (1) bek.
A Be. 70/C. § (1) bekezdésében felsoroltak nem jogosultak megismerni az államtitkot vagy szolgálati titkot képező határozatot, amelyben a bíróság (nyomozási bíró) vagy külön törvényben erre feljogosított más szerv engedélyezte a titkos információgyűjtést. Egyébként az ilyen határozat általában nem is tartalmaz a büntetőeljárás szempontjából lényeges adatokat.
Ha a titkos információgyűjtés eredményét bizonyítékként használják fel (Be. 206/A. §), a megismerési jogosultság az általános szabályok szerint alakul.
Be. 71. § (6) bek.
Ha a megkeresett szerv a megállapított határidőn belül nem teljesíti a bírósági megkeresést, vagy annak teljesítését jogosulatlanul megtagadja, rendbírsággal sújtható.
Nincs törvényi akadálya annak, hogy a bíróság, az ügyész vagy a nyomozó hatóság nem természetes személlyel szemben alkalmazza ezt a kényszerintézkedést.
Be. 73. §
A körözés és az elfogatóparancs kibocsátása a büntetőeljárásban intézkedés, ezért nem végzés formájában kell elrendelni, és ellene fellebbezésnek nincs helye. Ha a terheltet megtalálják, őrizetbe veszik, és a bíróság elé állítják, a bíróság (a tanács elnöke vagy az egyesbíró) meghallgatja, majd a bíróság tanácsülésen, illetve az egyesbíró határoz az előzetes letartóztatása tárgyában. A kényszerintézkedésről hozott határozat ellen a vádlott az általános szabályok szerint fellebbezést jelenthet be.
A bíróság a tárgyalás előkészítése során előkészítő ülésen határoz az előzetes letartóztatás elrendeléséről.
Be. 74. §
A vádlottat az elfogatóparancs alapján "rendőri kíséréssel" állítják a bíróság elő. Az ezzel kapcsolatban okozott költség a Be. 74. §-ának (5) bekezdése értelmében nem számolható el bűnügyi költségként, hanem az elővezetés és a rendőri kísérés végrehajtásáról szóló 2/1986. (IV. 21.) BM-IM-PM e. r. 1. §-a b) pontjának hatálya alá esik.
Be. 83. § (1) bek., 296. § (3) bek.
A Be. 83. §-ának (1) bekezdése általános szabályként kimondja: ha a tanút korábban gyanúsítottként hallgatták ki, a 82. § (1) bekezdés b) pontja alapján a tanúvallomást megtagadhatja. De ez nem akadálya annak, hogy a terheltként történő kihallgatásáról készült jegyzőkönyvet a bírósági eljárásban felolvassák.
A Be. 296. §-ának (3) bekezdése szerint azonban a tanú hozzájárulása nélkül nem olvasható fel a vallomásának az a része, amelyre a 82. § (1) bekezdés b) pontja vonatkozik. Vallomásának egyéb részeit fel lehet olvasni.
Be. 96. § (1) bek.
1. A bíróság a tanú személyi adatainak zárt kezelésére irányuló kérelmet pervezető jellegű végzéssel utasítja el. A végzés ellen jogorvoslatnak helye nincs.
A tanú zártan kezelt adatait tartalmazó borítékot csak a hatóságnak az ügyben eljáró tagja (a nyomozás során a nyomozó hatóság tagja, illetve az ügyész, a bírósági eljárásban a bíró) bonthatja fel. Jogosult a boríték felbontására az adott ügyben eljáró ügyviteli alkalmazott (pl. a jegyzőkönyvvezető) is, aki ugyancsak a hatóság tagja. Erre az ítélet jogerőre emelkedése után is sor kerülhet (a perújítási eljárásban).
A hatóság olyan tagját, aki nem az adott ügyben jár el (pl. a bíróság egy másik bíróját vagy akár a bíróság elnökét), ez a jog nem illeti meg.
2. Ha a sértett magánfélként lép fel, ezzel kifejezésre juttatja, hogy legalábbis a bizonyítási eljárás befejezése után (tanúként eddig szerepelhet az ügyben) már nem tart igényt a Be. a 96. §-ának (1) bekezdése alapján a 85. § (2) bekezdése szerinti összes személyi adatainak titkos kezelésére. Emellett szól az is, hogy ha polgári peres úton érvényesítené a követelését, a keresetlevelében mindenképpen fel kellene tüntetnie a személyi adatait.
A polgári jogi igényt elbíráló ügydöntő határozatban kikerülhetetlenül fel kell tüntetni legalább a magánfél nevét, a lakcímét, egyéb adatait azonban már nem feltétlenül (a vádlottat olyan módon is lehet teljesítésre kötelezni, amely kizárja, hogy a sértett nevén kívül annak egyéb személyi adatait is megismerje, pl. arra lehet kötelezni, hogy egy bizonyos bankszámlára fizesse be a kártérítésként megállapított összeget).
Be. 117. §
1. A terheltet a személyazonosságára vonatkozó adatok [117. § (1) bek.] tisztázása után, a személyi körülményeire való kihallgatásának megkezdése előtt kell figyelmeztetni arra, hogy nem köteles vallomást tenni.
Ha a vallomástételt megtagadja, a (3) bekezdésben írt személyi körülményeire sem hallgatható ki. A személyi körülményeit azonban, amelyek a bizonyítás tárgyához tartoznak, és különösen a büntetés kiszabása szempontjából jelentőségük lehet, - más bizonyítási eszközök felhasználásával - tisztázni kell.
2. Az eljárás különböző szakaszaiban (így a rendőrségi, az ügyészségi eljárásban, valamint az elsőfokú és a másodfokú bírósági eljárásban, továbbá a megismételt eljárásban) a terheltet csak egy-egy ízben kell a jogaira figyelmeztetni, mégpedig a kihallgatásának megkezdésekor.
3. A terhelt vallomása bizonyítási eszköz, és ha a bizonyítási eljárás keretében vallomást kíván tenni, ennek lehetőségét a 117. § (5) bekezdése alapján biztosítani kell.
Ha a vádlott a bizonyítási eljárás befejezése után (313. §) jelenti be, hogy vallomást kíván tenni, illetve ki akarja egészíteni a korábbi vallomását, a bíróság jogosult eldönteni, hogy újra megnyitja-e a bizonyítási eljárást (320. §), és elrendeli-e a vádlott újabb kihallgatását. Ugyanígy kell eljárni a másodfokú tárgyaláson is.
Ha a vádlott a másodfokú eljárásban tanácsülés vagy a nyilvános ülés megtartása előtt vagy a nyilvános ülésen jelenti be, hogy vallomást kíván tenni, illetve a vallomását ki akarja egészíteni, a bíróság a másodfokú eljárás általános szabályai szerint bírálja el az indítványt. A vádlott kihallgatását elrendeli, és tárgyalást tűz ki, ha az elsőfokú bíróság ítélete megalapozatlan, és a megalapozatlanság kiküszöbölése végett a vádlott tárgyaláson történő kihallgatása szükséges.
Ha az elsőfokú bíróság ítélete megalapozott, a vádlott kihallgatását nem lehet elrendelni, de észrevételeit vagy indítványait, akár szóban, akár írásban előterjesztheti.
Be. 131-132. §
a) Be. 131. § (1) bek. A megyei bíróság egyesbíróként eljárva "a nyomozási bíró eljárására vonatkozó szabályok szerint" hosszabbítja meg az előzetes letartóztatást. Ebből következik, hogy ülést kell tartania, miként a 210. § (1) bekezdésének c) pontja szerint a nyomozási bíró is ülést tart az előzetes letartóztatásnak az elrendelésétől számított hat hónapot meghaladó meghosszabbításáról.
b) Be. 131. § (3) bek. A megyei bíróság egyesbíróként hozott határozata elleni fellebbezést 2003. július 1-je után az ítélőtábla tanácsa bírálja el.
c) Be. 132. § (1) bek. A vádirat benyújtása után az elsőfokú bíróságnak a Be. 131. §-ában meghatározott határidő tartamának lejárta előtt döntenie kell az előzetes letartóztatás kérdésében [Be. 272. § (2) bek.].
A másodfokú eljárásban a felülvizsgálat az elsőfokú bíróságnak a vádlott előzetes letartóztatását fenntartó végzése ellen bejelentett fellebbezést elbíráló végzésben is történhet.
A vádirat benyújtása után elrendelt vagy fenntartott előzetes letartóztatás tartamát a Be. 131. §-ának (4) bekezdése határozza meg. A Be. 132. §-a előírja, hogy az előzetes letartóztatás indokoltságát rendszeresen felül kell vizsgálni, és erre a törvény határidőket állapít meg.
A Be. 132. §-a (1) bekezdésének helyes értelme szerint a rendelkezés a) és b) pontjában meghatározott határidőket az előzetes letartóztatást a vádirat benyújtása után elrendelő vagy fenntartó bírósági határozat meghozatalának időpontjától kell számítani. Nem kell figyelembe venni, hogy a vádirat benyújtása előtt a terhelt mennyi ideig volt előzetes letartóztatásban.
Ha az elsőfokú bíróság az előkészítő ülésen elrendelte vagy fenntartotta a vádlott előzetes letartóztatását, majd indítványra vagy hivatalból későbbi időpontban ismét érdemben döntött az előzetes letartóztatásról, de a vádlottat nem helyezte szabadlábra, a Be. 132. §-a (1) bekezdésének a) pontja szerinti felülvizsgálati határidőt változatlanul az előzetes letartóztatás elrendeléséről vagy fenntartásáról szóló korábbi határozatnak a meghozatalától kell számítani.
A Be. 132. §-a (1) bekezdésének b) pontja szerinti egyéves határidőt ebben az esetben is az előkészítő ülésen hozott határozat időpontjától kell számítani, és ennek megfelelően kell megállapítani, hogy a másodfokú bíróságnak mikor kell felülvizsgálnia az előzetes letartóztatás indokoltságát.
Ha a felülvizsgálat eredményeként az elsőfokú, illetve a másodfokú bíróság nem szünteti meg a vádlott előzetes letartóztatását, úgy rendelkezik, hogy "a vádlott előzetes letartóztatását továbbra is fenntartja".
d) Be. 132. §-a (3) bek. A rendelkezés alkalmazásában az előzetes letartóztatás teljes tartamát figyelembe kell venni, tehát a vádirat benyújtása előtti elrendelésének időpontjától kell számítani, hogy az elérte-e a három évet.
Ennek megfelelően kell eljárni akkor is, ha az előzetes letartóztatás foganatosítása nem volt folyamatos, mert a terheltet szabadlábra helyezték, majd ugyanabban az ügyben ismét elrendelték az előzetes letartóztatását, vagy az előzetes letartóztatás megszakításával a jogerősen kiszabott szabadságvesztését vették foganatba.
Ezekben az esetekben a hároméves időtartamot az előzetes letartóztatásban töltött időtartamok összeadásával kell kiszámítani.
A kifejtettek akkor is irányadók, ha a terhelt előzetes letartóztatását ugyanabban az ügyben más okból tartják fenn vagy rendelik el.
Ha a bíróság a vádlottat olyan cselekmény miatt ítéli el, amely miatt vele szemben külföldön fogva tartást alkalmaztak, a kiszabott büntetés vagy szabadságelvonással járó intézkedés tartamába a külföldön végrehajtott előzetes fogva tartást be kell számítani. Ennek megfelelően rendelkezik - a büntetőeljárás átvételével kapcsolatban - a nemzetközi bűnügyi jogsegélyről szóló 1996: XXXVIII. tv. 44. §-ának (3) bekezdése.
Be. 133. § (1) és (2) bek.
Az (1) bekezdés első mondata a vádirat benyújtása után is alkalmazható általános rendelkezés. A bíróság az előzetes letartóztatás megszüntetése iránti indítványt érdemben megvizsgálja, és indokolt határozattal bírálja el. A továbbiakban az (1) bekezdés második mondata irányadó: az előzetes letartóztatás fenntartását vagy felülvizsgálatát követően három hónapon belül benyújtott, új körülményre nem hivatkozó indítványt a bíróság érdemi indokolás nélkül elutasíthatja.
A 133. § (2) bekezdése az előzetes letartóztatás elrendelése, meghosszabbítása, illetőleg fenntartása esetére írja azt elő, hogy három hónap eltelte után a szabadlábra helyezés iránti indítvány érdemi indokolás nélkül nem utasítható el.
A rendelkezés általános érvényű, ezért az eljárás tárgyalási szakaszában is irányadó.
A határozat alakszerű végzés, s ellene fellebbezésnek van helye.
Be. 135. §
Az előzetesen letartóztatottak kérelmeivel kapcsolatos, a 6/1996. (VII. 12.) IM r. 237. §-ának (1) bekezdésében felsorolt döntések a büntetőeljárás szabályai szerint intézkedésnek tekintendők. Ezek alkalmazásáról vagy az erre irányuló kérelem elutasításáról a bíróság, közelebbről a tanács elnöke nem határozatban dönt, hanem a döntést a bírói értesítésen [az idézett rendelet 237. §-ának (2) bekezdése] tünteti fel, illetve erről értesíti az érintett személyt és a bv. intézetet.
Az intézkedéssel szemben fellebbezésnek nincs helye [Be. 260. § (2) bek.].
Be. 137. § (5) bek.
A lakhelyelhagyási tilalom a Be. 137. §-ának (8) bekezdése szerint az eljárás jogerős befejezésével a törvény erejénél fogva megszűnik. Ezért erről sem a jogerős elsőfokú, sem a másodfokú határozatban nem kell külön rendelkezni, de egyébként a 9/2002. (IV. 9.) IM r. 148. §-ának (4) bekezdése szerint kell eljárni. A miniszteri rendelet "megszüntető határozatot" említ, de a törvényből nem következik, hogy az említett kényszerintézkedést határozatban kell megszüntetni.
Be. 137. § (7) bek.
A lakhelyelhagyási tilalom részleges feloldására irányuló kérelem elbírálása a vádirat benyújtása előtt a Be. 137. §-ának (7) bekezdése alapján kizárólag az ügyész hatáskörébe tartozik. Az erre irányuló kérelmet a nyomozási bíró az ügyésznek küldi meg, az ügyész határozata ellen bejelentett "jogorvoslatot" pedig nem bírálja el.
Be. 138. §
Házi őrizetet akkor lehet elrendelni, ha az előzetes letartóztatással elérni kívánt célok ezzel is biztosíthatók. Tehát a 137. § (2) bekezdése a 138. § alkalmazásában is "értelemszerűen" irányadó.
Be. 147-148. §.
a) A bíróságnak akkor is határoznia kell a szabadlábon vagy őrizetben levő terhelt előzetes letartóztatásának elrendeléséről, ha az óvadék összegét megállapítja, de annak tényleges letétele még nem történt meg. Csak az óvadék jogerős megállapítása és tényleges letétele, illetve a letétel külön jogszabályban meghatározott módon történő igazolása eredményezheti az előzetes letartóztatás megszüntetését és a vádlott haladéktalan szabadlábra helyezését [Be. 147. § (6) bek.].
b) Az óvadék összegét a bíróság a Be. 147. §-ának (4) bekezdése alapján határozza meg akkor is, ha a terhelt annak összegére nem tesz javaslatot.
c) Az óvadék megállapítására irányuló indítványt a bíróság az iratok alapján (ülés tartása, illetve az érintettek meghallgatása nélkül) elutasíthatja, ha a terhelt előzetes letartóztatását nemcsak a Be. 129. §-a (2) bekezdésének b) pontja, hanem a (2) bekezdés más pontja alapján is elrendelte vagy fenntartotta.
Figyelembe kell venni, hogy az előzetes letartóztatás elrendelésének (fenntartásának) feltételeit a bíróság már korábban vizsgálta és állást foglalt abban, hogy azt milyen okból rendeli el vagy tartja fenn. Ezért az óvadék megállapítására irányuló indítványt nem kell érdemben elbírálni, ha nem hivatkozik olyan új körülményre, amelyre tekintettel a Be. 129. §-a (2) bekezdésének b) pontján kívüli letartóztatási ok megállapítása mellőzhető.
d) A terhelt előzetes letartóztatásának óvadék ellenében történő megszüntetése ellen a Be. 147. §-ának (5) bekezdése kizárólag az ügyész és a pótmagánvádló élhet fellebbezéssel.
Az óvadék összegének csökkentése végett, továbbá a lakhelyelhagyási tilalom, a házi őrizet, valamint a távoltartás elrendelése ellen a vádlott és a védő is fellebbezhet.
e) Ha a nyomozási bíró a Be. 210. §-a (1) bekezdésének d) pontja alapján tartott ülésen, illetve az elsőfokú bíróság az óvadékot megállapítja, a végzés jogerőre emelkedése és az óvadék tényleges letétele esetére - a terhelt szabadlábra helyezését rendeli el [Be. 147. § (6) bek.].
A nyomozási bíró végzése ellen bejelentett ügyészi fellebbezésnek a Be. 215. § (5) bekezdése nem tulajdonít halasztó hatályt, és a bírósági eljárásban sem szabályozza a Be. kifejezetten a vádlott szabadlábra helyezését rendelő végzés elleni fellebbezés ilyen hatályát.
A Be. 147. §-a (6) bekezdésének már említett rendelkezése folytán az ügyész fellebbezésének elbírálásáig az óvadék megállapításáról szóló rendelkezés nem emelkedik jogerőre, ezért a vádlottat még nem lehet szabadlábra helyezni. Tehát gyakorlatilag az ügyészi fellebbezésnek halasztó hatálya van.
Ha a másodfokú bíróság az ügyészi fellebbezésnek helyt ad, megváltoztatja az elsőfokú bíróság végzését: a terhelt előzetes letartóztatását nem szünteti meg, és mellőzi az elsőfokú végzésnek az óvadék megállapításáról és a vádlott szabadlábra helyezéséről szóló rendelkezését. Ha viszont nem ad helyt az ügyészi fellebbezésnek, az elsőfokú bíróság végzése jogerőre emelkedik, és a vádlott az óvadék tényleges letétele, illetve ennek megfelelő igazolása után szabadlábra kerülhet.
f) Az óvadék megállapítása tárgyában hozott határozat elleni fellebbezést a másodfokú bíróság nem a Be. 147. §-ának (3) bekezdése szerinti ülésen, hanem a másodfokú eljárás szabályai szerint általában tanácsülésen bizonyítás felvétele esetén tárgyaláson intézi el [Be. 347. § (4) bek.
g) A másodfokú bíróság vizsgálja, hogy a Be. 129. §-a (2) bekezdésének a) vagy d) pontjában meghatározott előzetes letartóztatási ok fennáll-e, illetve a nem jogerős ítélettel kiszabott szabadságvesztés tartamára tekintettel a vádlott szökésétől vagy elrejtőzésétől kell-e tartani [Be. 327. § (2) bek.]. Ez nemcsak akkor lehetséges és szükséges, ha az elsőfokú bíróság az ítélet kihirdetése után a vádlott előzetes letartóztatását elrendelte, hanem akkor is, ha azt fenntartotta.
Ha az említett letartóztatási okok fennállnak, az óvadék megállapítása a másodfokú eljárásban a törvénynél fogva kizárt.
h) A másodfokú eljárásban a Be. 129. §-a (2) bekezdésének b) pontja alapján akkor lehet elrendelni vagy fenntartani a vádlott előzetes letartóztatását, ha a vádlott távollétében a nyilvános ülést vagy a tárgyalást a törvény rendelkezéseinél fogva nem lehet megtartani (Be. 362. §, 365. §), és a jelenlétét óvadék megállapításával nem lehet biztosítani [147. § (1) bek.].
i) A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság nem jogerős ítéletének kihirdetése után az előzetes letartóztatás elrendeléséről vagy fenntartásáról szóló végzés elleni fellebbezésben, illetve a végzés elleni fellebbezés elbírálása előtt bejelentett, óvadék ellenében szabadlábra helyezésre irányuló indítványt az előzetes letartóztatás elleni fellebbezést elbíráló végzésében bírálja el, s ha az óvadék megállapítását a törvény kizárja, az indítványt elutasítja. E - másodfokon hozott - végzés ellen fellebbezésnek helye nincs.
Ha az óvadék megállapítását a törvény nem zárja ki, a másodfokú bíróság az eljárása során bejelentett indítványt ülésen bírálja el [147. § (3) bek.], és végzése ellen a 382. § alapján fellebbezésnek van helye.
Be. 161. § (5) és (7) bek.
A rendbírságot kiszabó határozatban a terheltet figyelmeztetni kell arra, hogy a rendbírságot - meg nem fizetése esetén - a bíróság elzárásra változtatja át. A határozatban azt is meg kell állapítani, hogy ebben az esetben milyen összeg helyett kell egy-egy napi elzárást számítani.
Be. 182. § (2) bek.
A bizonyítás eszközeinek felsorolásában [76. § (1) bek.] szaktanácsadó közreműködése és poligráf alkalmazása nem szerepel. A nyomozás során szaktanácsadót lehet igénybe venni, ha pedig a terhelt vallomását poligráf alkalmazásával vizsgálják, szaktanácsadó igénybevétele kötelező. Ebből a szabályozásból következik, hogy a bírósági eljárásban poligráf nem alkalmazható. A szaktanácsadó közreműködéséről készült jegyzőkönyvet azonban a tárgyalás anyagává lehet tenni.
A poligráf alkalmazásában közreműködő szaktanácsadó "felvilágosítása" a tárgyaláson szükség esetén felolvasható (301. §).
Be. 191. § (3) bek.
Ha a nyomozás folytatásának elrendelése nem tartozik a nyomozási bíró hatáskörébe, mert nem meghatározott személlyel szemben szüntették meg a nyomozást, a nyomozás folytatására irányuló indítványt elutasítja.
Be. 191. §
A nyomozás megszüntetése, majd folytatásának elrendelése esetén a Be. 176. §-ának (2) bekezdése szerinti kétéves határidőbe a nyomozás megszüntetése és folytatásának elrendelése között eltelt idő nem számít be. A nyomozás felfüggesztésére vonatkozó szabályt [188. § (7) bek.] kell értelemszerűen irányadónak tekinteni.
Be. 203. § (2) bek. b) pont
A Be. 203. §-a (2) bekezdésének b) pontja szerint telefonlehallgatás esetén az ügyészi indítványnak a kapcsolási számot is tartalmaznia kell, s ha a bíróság az indítványnak helyt ad, a kapcsolási számot a titkos adatszerzést engedélyező határozatában is feltünteti.
Az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. tv. 157. §-a (2) bekezdésének f) pontja szerint az elektronikus hírközlési szolgáltató - egyebek között - a szolgáltatás igénybevételekor használt készülék egyedi azonosítóját (IMEI) is kezeli. Az egyedi azonosítóval ellátott készülékhez több kapcsolási szám is tartozhat, ezért a Be. 203. §-ának alkalmazásában az ügyészi indítvány és a bírói engedély a készülék egyedi azonosítójára (IMEI) is kiterjedhet.
Be. 215. § (2) bek.
A nyomozási bíró a határozata elleni fellebbezést közvetlenül küldi meg az elbírálására illetékes megyei bíróságnak. A 341. § (2) bekezdése, amely szerint a fellebbezési határidő lejárta után a másodfokú bíróság mellett működő ügyész útján kell felterjeszteni az iratokat a másodfokú bírósághoz, csak az eljárás bírósági szakaszában (a vádirat benyújtása után) hozott határozat elleni fellebbezés esetén alkalmazható.
Be. 217. § (1) bek.
A vádemelés időpontjának a vádirat bírósághoz való érkezésének időpontja tekintendő. Ezáltal jut az ügy az eljárás bírósági szakaszába.
Be. 217. § (3) bek. i) pont
A bizonyítási eszközök puszta felsorolása a vádiratban akkor nem elégséges, ha az ügyész több bűncselekményt tesz vád tárgyává, vagy az egyes részcselekmények (pl. folytatólagosság esetén) elkülönülnek egymástól. Ilyenkor egyértelműen ki kell tűnnie a vádiratból, hogy az egyes cselekmények vagy részcselekmények bizonyítására mely bizonyítási eszközök szolgálnak.
Ha a bizonyítási eszközök felsorolása nem teljes, vagy nem állapítható meg, hogy mely cselekmény vagy részcselekmény elkövetését bizonyíthatják, a bíróság megkeresheti az ügyészt a hiányosságok pótlása érdekében [Be. 268. § (1) bek.].
Be. 218. § (2) bek.
A Be. 218. §-ának (2) bekezdése szerint az ügyész a vádiratban indítványozhatja, hogy a bíróság a vádlott szülői felügyeleti jogát szüntesse meg. Nincs törvényes akadálya annak, hogy az erre irányuló indítványát az elsőfokú bírósági eljárás során később terjessze elő.
Be. 229. §
1. Ha a nyomozás megszüntetése ellen nem éltek panasszal, illetve az ügyész vagy a felettes ügyész nem rendelte el a nyomozás folytatását, ezt utóbb csak a bíróság rendelheti el az ellen, akivel szemben a nyomozást korábban megszüntették [Be. 191. § (3) bek.]. A nyomozás megszüntetését követően a nyomozás folytatásának elrendeléséről a nyomozási bíró dönt [Be. 207. § (2) bek. c) pont]. A sértett választhat, hogy evégett a nyomozási bíróhoz fordul, vagy hatvan napon belül pótmagánvádlóként lép fel [Be. 229. § (1) bek. második mondat], és vádindítványt nyújt be [Be. 230. § (1) bek. első mondat].
2. Ha az eljárást megszüntető határozat elleni panaszt elutasító felettes ügyészi határozat nem utal a pótmagánvádlói fellépés lehetőségére, illetőleg arra, hogy a vádindítványt hatvan napon belül kell benyújtani, a vádindítvány elkésettség címén nem utasítható el. A törvény - a 312. § (1) bekezdésétől eltérően - itt nem zárja ki az igazolást sem.
Be. 231. §.
1. A bíróság a vádindítványt a Be. 231. §-ának (1) bekezdése alapján alakszerű határozat nélkül fogadja el. Ugyanis a tárgyalás előkészítésének szabályai sem írják elő a vádirat elfogadását, vagyis a vádlott "vád alá helyezését".
2. A Be. 231. §-a (2) bekezdésének b) pontja szerint a bíróság a vádindítványt elutasítja, ha a pótmagánvádlónak (a rendelkezésben megjelölt kivétellel) nincs jogi képviselője. A 230. § (1) bekezdésének második mondata, amely lehetővé teszi, hogy a magánvádló személyesen nyújthassa be a vádindítványt, ha nyilatkozik arról, hogy kérelmet terjesztett elő a személyes költségmentesség és a pártfogó ügyvédi képviselet engedélyezése iránt, csak 2008. január 1-jén lép hatályba.
A Be. 343. §-ának (3) bekezdése az eljárásnak ebben a szakaszában nem alkalmazható, vagyis a bíróság nem alkalmazhat személyes költségmentességet.
3. Ha a sértett pótmagánvádlóként lép fel, a bíróságnak vizsgálnia kell, hogy a vád törvényes-e, illetve a vádindítvány nem kellékhiányos-e [Be. 231. § (2) bek. d) pont]. Ha a vád nem törvényes, illetve a vádindítvány kellékhiányos, a vádindítványt elutasítja. Ha úgy találja, hogy további nyomozati cselekményekre kerülhet sor, akkor a végzésben törvényesen utalhat arra, hogy a vádindítvány elutasítása nem akadályozza a nyomozás folytatásának elrendelését [191. §, 233. § (4) bek.].
Be. 240. § (3) bek.
A tárgyalás jegyzőkönyvvezető nélkül akkor sem tartható meg, ha a bíróság az eljárás egészének vagy egy részének gyorsírással, kép- vagy hangfelvevő eszközzel vagy más berendezéssel történő rögzítését rendeli el [Be. 252. § (2) bek.].
A jegyzőkönyvet jegyzőkönyvvezető készíti [Be. 250. § (1) bek.], és nincs olyan törvényi rendelkezés, amely lehetővé tenné, hogy a bíróság a Be. 240. §-ának (3) bekezdésében adott lehetőséggel élve a jegyzőkönyvvezető alkalmazását mellőzze.
A Be. 252. §-ának (3) bekezdése szerint a gyorsírói feljegyzés, illetőleg a rögzítés más módja a jegyzőkönyvet nem pótolja.
A bírósági eljárásban az eljárási cselekmények jegyzőkönyv helyett más módon való rögzítéséről szóló 14/2003. (VI. 19.) IM r. szabályait a Be. rendelkezéseivel összhangban kell értelmezni. Ennek megfelelően, ha a jegyzőkönyv nem a tárgyalással egyidejűleg készül, a jegyzőkönyvben - amelynek elkészítése a Be. 250. §-ának (1) bekezdése szerint a jegyzőkönyvvezető feladata -, fel kell tüntetni, hogy a jegyzőkönyv gyorsírással készített feljegyzés, illetőleg felvétel alapján készült [az említett rendelet 4. §-ának (1) bekezdése].
A leírást végző bírósági alkalmazott - ha nem azonos a jegyzőkönyvvezetővel - az ilyen jegyzőkönyvet aláírásával ellátva igazolja, hogy a leírást a feljegyzésnek, illetőleg a felvételnek megfelelően készítette el, és feltünteti a leírás időpontját is [Az idézett rendelet 4. §-ának (3) bekezdése].
A gyorsírói feljegyzésről, illetőleg a Be. 252. §-ának (2) bekezdése szerint rögzített felvételről a Be. 70/B. §-ának (6) bekezdésében felsoroltak másolatot kaphatnak, ha a törvény eltérően nem rendelkezik. A kivételeket a büntetőeljárás során keletkezett iratokból másolat adásáról szóló 10/2003. (V. 6.) IM-BM-PM e. r. 3. §-a sorolja fel.
A másolat kiadásának megtagadása miatt a Be. 70/B. §-ának (8) bekezdése szerint külön fellebbezésnek van helye.
Be. 242. §
A Be. 242. §-a (2) bekezdésének második mondata szerint, ha az ügyész részt vesz a tárgyaláson, és a vádlott védő kirendelését kéri, a védő részvétele a tárgyaláson (de csak a tárgyaláson) a törvénynél fogva kötelezővé válik, és a kötelező védelem egyéb eseteivel azonos szabályok vonatkoznak rá.
Be. 245. § (4) bek.
1. Ez a törvényi rendelkezés a terheltet nem emeli ki a rendbírsággal sújthatók köréből. Ennélfogva a rendzavaró terhelttel szemben is alkalmazható rendbírság.
2. Ha a rendzavarót a bíróság a tárgyaláson őrizetbe veszi, az őrizet csak a tárgyalás befejezéséig tart, és a fogva tartottak előállítására szolgáló helyiségben vagy a helyi bv. intézetben is foganatosítható.
Be. 246. § (2) és (3) bek.
A Be. 246. §-nak (2) és (3) bekezdése rendelkezik arról, hogy a védővel és a pótmagánvádló képviselőjével szemben milyen eltérő szabályok szerint lehet rendbírságot és egyéb intézkedéseket alkalmazni.
A Be. 245. §-ának (4) bekezdése a rendbírsággal sújtható személyek körét a "rendzavaró", illetve az "aki" általános alannyal nevezi meg. Ebből a törvényi szabályozásból az vezethető le, hogy a védő és a pótmagánvádló képviselőjének rendzavarása miatt kiszabott rendbírság is átváltoztatható elzárásra, annak ellenére, hogy a 161. § (5) bekezdése, amely a rendbírság átváltoztatásának eseteit felsorolja, a 246. § (2) és (3) bekezdésére nem utal.
Be. 247. §
A 247. § (1) bekezdése alapján a bíróság akkor is folytathatja a kiutasított vagy kivezetett vádlott távollétében a tárgyalást, ha a vádlottnak nincs védője. A bizonyítási eljárás befejezése előtt azonban ismét a bíróság elé szólítja, és ismerteti a távollétében történteket.
Ha a bíróság elé szólított vádlott a rendzavarással nem hagy fel, és ezzel lehetetlenné teszi, hogy a jelenlétében folytassák a tárgyalást, a 247. § (2) bekezdése szerint a tárgyalás védő részvételével folytatható. Ha a vádlottnak nincs védője, a bíróság védőt rendel ki, és a kirendelt védő jelenlétében folytatja a tárgyalást.
A kirendelt védő kérelmére a bíróság - a védelem előkészítése érdekében - a tárgyalást elnapolja. Az ezzel kapcsolatos költség megtérítésére a vádlottat akkor is kötelezni kell, ha a bíróság felmenti, vagy az eljárást megszünteti.
A bíróság az ügydöntő határozatát a vádlott távollétében és a kirendelt védő jelenlétében kihirdetheti. Az indokolást is tartalmazó határozatot a vádlottal kézbesítés útján kell közölni.
Be. 252. § (2) bek.
A bírósági eljárásban az eljárási cselekmények jegyzőkönyv helyett más módon való rögzítéséről szóló 14/2003. (VI. 19.) IM r. rendelet 2. §-ának (4) bekezdése intézkedik arról, hogyan kell eljárni, ha a bíróság az eljárási cselekmény rögzítéséhez a megfelelő berendezést biztosítani nem tudja. Ennél részletesebb iránymutatást csak kellő gyakorlati tapasztalatok birtokában lehet majd adni.
Be. 254. § (1) bek.
A jegyzőkönyv kiegészítésére vagy kijavítására irányuló indítványt elutasító végzés ellen fellebbezésnek van helye. A fellebbezés elintézésének előkészítése során a másodfokú bíróság felvilágosítást kérhet az elsőfokú bíróságtól [Be. 358. § (1) bek. a) pont], beszerezheti az eljárási cselekményről készült gyorsírói feljegyzést vagy hangfelvételt, valamint az eljárási cselekményen jelen voltak nyilatkozatát.
Be. 262. § (1) bek.
1. A rendelkezés alapján a sértettel a teljes határozatot kell közölni akkor is, ha a határozat olyan vádlott személyi adatait is tartalmazza, akinek a cselekménye nem függ össze a sértett sérelmére elkövetett cselekménnyel.
2. A sértett akkor fellebbezhet az ügy áttételével kapcsolatos határozat ellen, ha a bíróság az ő indítványa alapján döntött. A bíróság kijelöléséről és az eljárás felfüggesztéséről szóló határozatot csak tájékoztatás céljából kell vele közölni.
Figyelembe kell venni a Be. 283. §-a (1) bekezdésének rendelkezéseit is. Eszerint a sértett a tárgyalás megkezdése előtt az ügy áttételét, egyesítését vagy elkülönítését indítványozhatja, de ebből nem következik, hogy a bíróság ilyen tárgyú határozata ellen fellebbezési joga lenne. Nem élhet fellebbezéssel a kizárási indítványát megtagadó végzés ellen sem, mert azt csak az ügydöntő határozat elleni jogorvoslatban lehet sérelmezni. Márpedig az ügydöntő határozat ellen a sértett nem jelenthet be fellebbezést.
Be. 263. § (2) bek.
A tanács elnöke a Be. 263. §-ának (1) bekezdésében meghatározott határidőn belül tanulmányozza az ügy iratait, és kialakítja előzetes álláspontját arról, hogy a tárgyalás előkészítése keretében milyen rendelkezések alkalmazásának (264-271. §) lehet helye, illetve a tárgyalás kitűzésével kapcsolatban milyen - a vádiratban indítványozott vagy nem indítványozott - intézkedések válhatnak szükségessé.
Az iratok ismeretében küldi meg a vádiratot a vádlottnak és védőnek, és felhívja őket, hogy tizenöt napon belül jelöljék meg bizonyítási eszközeiket.
Ha az ügyész különösen védett tanú vallomását kívánja bizonyítási eszközként felhasználni, a vádlottat és a védőt a Be. 263. §-ának (3) bekezdésében foglaltakra is figyelmeztetni kell. A vádlott figyelmét indokolt felhívni a Be. 43. §-ának (5) bekezdésében foglaltakra is (a lakcímváltozás bejelentésének kötelezettségére és elmulasztásának jogkövetkezményeire).
Ha a vádlottnak van védője, a vádirat közlésével egyidejűleg az említetteken és a közvetítői eljárás iránti indítvány megtételének lehetőségére vonatkozó tájékoztatáson kívül [Be. 263. § (4) bek.] semmilyen más eljárási jogára vagy kötelezettségére nem kell figyelmeztetni. A védő kötelessége, hogy a vádlottat a jogairól tájékoztassa, illetőleg a terhelt védelme érdekében ő maga minden törvényes védekezési eszközt és módot kellő időben felhasználjon (lásd a Be. 50. §-ának rendelkezéseit).
Ha a vádlottnak nincs védője, csak olyan jogára kell a vádirat közlésével egyidejűleg felhívni, amelynek gyakorlására az adott ügyben és eljárási szakaszban ténylegesen lehetőség nyílhat. Így a Be. 111. §-ának (4) bekezdése alapján csak akkor kell felhívni a figyelmét arra, hogy más szakértő kirendelését is kérheti, ha ezt a rendelkezés utolsó mondata nem zárja ki. Szükségtelen a figyelmeztetés, ha a tanács elnöke úgy találja, hogy a tárgyalás előkészítése keretében hivatalból újabb szakvélemény beszerzése szükséges.
Ha közvetítői eljárás lefolytatásának lehet helye, a közvetítői indítvány megtételének lehetőségéről és a közvetítői eljárás következményeiről a sértettet tájékoztatni kell [Be. 263. § (4) bek.].
A tárgyalás kitűzése esetén a büntetőeljárásban részt vevő személyeket az idézésben vagy az értesítésben figyelmeztetni kell a Be. 279. §-ának (2) bekezdésében foglaltakra, ideértve a vádlottat és a védőt is, akik már a vádirat közlésével egyidejűleg is felhívást kaptak bizonyítási eszközeik megjelölésére.
Egyébként a figyelmeztetés csak olyan jogra vonatkozzék, amelynek gyakorlására az adott ügyben ismert körülmények alapján valóban szóba kerülhet. Pl. a személyes költségmentesség engedélyezése iránti kérelem előterjesztésének lehetőségére csak annak a figyelmét kell felhívni, aki a rendelkezésre álló adatok szerint megállapítható jövedelmi és vagyoni viszonyai folytán erre jogosult lehet.
Be. 265. § (2) bek.
A rendelkezés értelmében, ha a próbára bocsátott ellen újabb eljárás indul, az újabb ügy elbírálására hatáskörrel és illetékességgel rendelkező bíróság jogosult és köteles az ügyek egyesítésére. Ebből következik, hogy a helyi bíróság akkor is egyesítheti az ügyeket, ha a vádlottat a megyei bíróság, a megyei bíróság székhelyén levő bíróság [Be. 17. § (5)-(6) bek.] vagy a fiatalkorúak bírósága [Be. 448. § (1) bek.] bocsátotta próbára.
Ha azonban a vádlottat katonai büntetőeljárásban bocsátották próbára, a 265. § (2) bekezdésének utolsó mondata irányadó.
Be. 266. § (3) bek.
A felfüggesztéssel érintett vádlott a felfüggesztés tartama alatt vádlottként nem hallgatható ki, mert a felfüggesztés miatt vele szemben az eljárás nem folyhat. A felfüggesztési időtartam elteltét követően az eljárás megszüntetése esetén tanúként, az eljárás folytatása esetén vádlottként hallgatandó ki.
A felfüggesztéssel érintett vádlott a felfüggesztés tartama alatt az ügy elkülönítése után hallgatható ki tanúként. Ennek során érvényesül a Be. 296. §-ának (3) bekezdése, azaz a hozzájárulása nélkül a korábbi vallomása vagy vallomásának csak az a része olvasható fel, amelyre nem vonatkozik a 82. § (1) bekezdésében biztosított mentességi joga.
A (felfüggesztéssel érintett) vádlott korábbi vallomása a vádlottkénti vagy tanúkénti kihallgatása nélkül nem olvasható fel.
Be. 267. § (4) bek.
A vádelejtést tartalmazó ügyészi nyilatkozatnak a sértett ismert lakcímeire történő kézbesítésén kívül a bíróságnak más teendője nincs. Ha a küldemény "ismeretlen" vagy "ismeretlen helyen tartózkodik" jelzéssel érkezik vissza, nem köteles a sértett lakóhelyének, illetőleg tartózkodási helyének megállapítása iránt intézkedni.
Be. 281. § (5) bek.
Ha a vádlott szabályszerű idézés ellenére nem jelenik meg, de távolmaradását előzetesen alapos okkal kimenti, a bíróság - mérlegelése szerint - elhalaszthatja a tárgyalást, amennyiben az előzetes kimentés indokait elfogadja. Ha ezeket az indokokat nem fogadja el, a szabályszerűen idézett vádlott távollétében a tárgyalást megtarthatja.
Be. 281. § (6) bek.
A rendelkezés az elfogatóparancs kibocsátásának általános feltételeit nem módosítja. A rendelkezésre álló adatok, különösen az elővezetés eredménytelenségének okairól adott rendőri jelentés alapján állapítható meg, hogy a vádlott ismeretlen helyen tartózkodik-e, illetve a tartózkodási helye ismert, de kivonja magát az eljárás alól. Ettől függően kerülhet sor elfogatóparancs kibocsátására
A vádlott részére csak akkor kell védőt kirendelni, ha a kézre kerülése után a bíróság elrendeli az előzetes letartóztatását.
Be. 281. § (7) bek.
A Be. 281. § (7) bekezdésének alkalmazhatóságához nem kell bevárni a következő tárgyalást. Ha kiderül, hogy a vádlott tartózkodási helye ismeretlenné vált, és ezért az elővezetése nem lehetséges, elfogatóparancsot kell kibocsátani. Ha az elfogatóparancs kibocsátása hatvan napon belül nem vezet eredményre, a bíróság erről tájékoztatja az ügyészt [Be. 529. § (2) bek.]. Az ügyész indítvány alapján át kell térni a Be. XXV. fejezete szerinti eljárásra.
Az ügyészi indítvány beszerzése előtt az újabb tárgyalási határnap nem tűzhető ki, már csak azért sem, mert a távollétében tartandó tárgyalásra a vádlottat hirdetményi úton kell idézni és azt a védőnek is kézbesíteni kell [Be. 530. § (2) bek.].
Be. 287. § (3) bek.
1. A rendelkezés alkalmazásában a bizonyítás tekinthető "érdemi tárgyalásnak", beleértve a vádlott személyi körülményeire lefolytatott bizonyítást is.
A korábbi tárgyalásról készült jegyzőkönyv ismertetése még nem érdemi tárgyalás, és a hathónapos határidő számítása szempontjából sem tekinthető annak.
2. Ha a tárgyalást a 287. § (3) bekezdésének rendelkezése folytán elölről kell kezdeni, a korábbi tárgyaláson elvégzett összes eljárási cselekményeket meg kell ismételni. Alkalmazható azonban a 251. § (2) bekezdése, amely lehetővé teszi, hogy a bíróság a korábban készült jegyzőkönyv tartalmával megegyező vallomást vagy szakvéleményt ne vegye jegyzőkönyvbe, hanem a korábbi jegyzőkönyvre utaljon.
A 296. § (1) bekezdésének c) pontja, valamint a 299. § (3) bekezdése továbbá módot ad a tárgyaláson már kihallgatott tanú vallomásának, illetve a tárgyaláson meghallgatott szakértő véleményének felolvasására.
Ha a tanács összetételében a hivatásos bíró személye nem változott, a tárgyalás a Be. 287. §-ának (4) bekezdése szerint hat hónapon belül a tárgyalás anyagának ismertetésével is megismételhető. Ebben az esetben a vádlottat sem kell újra kihallgatni.
Be. 291. §
A rendelkezés részletesen szabályozza, hogy a vádlott vagy a tanú vallomását milyen feltételekkel lehet a tárgyaláson felolvasni. Ha a vádlott vallomása a korábbi vallomásától eltér, a korábbi, gyanúsítottként vagy vádlottként tett vallomását a 291. § (4) bekezdése szerint ismertetni lehet. De az ismertetés nemcsak lehetőség, hanem a törvénynél fogva egyben kötelező is. Ugyanis a korábbi és az újabb vallomás közötti eltérés okát a bíróság köteles tisztázni; ennek elmulasztása az ítéleti tényállás megalapozatlanságát eredményezheti.
A 291. § (5) bekezdéséből kitűnően azonban csak akkor megengedett a korábbi vallomás részeinek ismertetése, ha az ismertetésben foglalt tények és körülmények "a tárgyalás anyagává" váltak (azokra a vádlott vallomást tett, vagy legalább kérdést intéztek hozzá).
Be. 295. §, 298. §
Ha a tanú kihallgatására, illetve a szakértő meghallgatására nem az ügyész, a vádlott vagy a védő tett indítványt, a tanács elnökének nincs indoka arra, hogy "a felek általi kihallgatásra" engedélyt adjon, még kevésbé tudná ésszerűen megindokolni, hogy - ha a vád és a védelem is engedélyt kér - melyiket teljesítse.
Be. 325. § (3) bek.
Az újabb bírói gyakorlat a táviratban bejelentett fellebbezést "írásban" bejelentettnek és joghatályosnak tekinti (BH 1997. 69.), s ezt az értelmezést indokolt irányadónak tekinteni akkor is, ha a fellebbezést faxon jelentik be. Kétség esetén azonban tisztázni kell, hogy az írásban bejelentett fellebbezés valóban az arra jogosulttól származik-e.
Be. 328. §, 341. § (2) bek.
A tárgyalás berekesztése (Be. 328. §) és az iratok felterjesztése [341. § (2) bek.] közötti időszakban szükség lehet olyan nem érdemi intézkedésekre vagy határozatokra, amelyek összefüggnek az eljárás korábbi szakaszában végzett eljárási cselekményekkel (pl. szakértői díj kiutalása). Az ilyen jellegű cselekmények még az elsőfokú eljárásba tartoznak, és ezeket az elsőfokú bíróság akár az iratok felterjesztése után is foganatosíthatja.
Az elsőfokú bíróság az iratok felterjesztése előtt a kényszerintézkedésekről is határozhat, feltéve, hogy az ügydöntő határozat kihirdetése után erről nem döntött. Ha a kényszerintézkedésről szóló határozata ellen fellebbezést jelentettek be, e tárgyban a bíróság az iratok felterjesztése előtt már nem határozhat.
Az iratok felterjesztése után ebben a kérdésben már minden esetben a másodfokú bíróság rendelkezik, mégpedig akkor is, ha a másodfokú bíróság mellett működő ügyész még nem küldte meg az iratokat indítványával együtt a másodfokú bíróságnak. Ilyenkor a másodfokú bíróság mellett működő ügyész feladata, hogy a kényszerintézkedés tárgyában soron kívül indítványt tegyen.
Be. 330. §-332. §
1. A Be. 330. §-a (1) bekezdésének megfelelően a bíróság akkor mondja ki bűnösnek a vádlottat, ha a büntető anyagi jogi értelemben vett bűnösségét megállapítja. A vádlott "büntethetősége" egyértelmű azzal, hogy nem állapítható meg a javára a büntethetőséget kizáró ok, vagyis büntetőjogi felelősségre vonható, és a 330. § (2) bekezdése szerint büntetés szabható ki vagy intézkedés alkalmazható vele szemben, illetve a bíróság a büntetés kiszabását mellőzi.
2. Továbbra is helyes az a gyakorlat, hogy pártfogó felügyelet alkalmazása esetén a határozat rendelkező részében csak a Btk. 82. §-ának (5) bekezdése szerinti külön magatartási szabályokat kell feltüntetni.
3. A felmentő ítélet indokolásában meg kell jelölni, hogy a bíróság a 6. § (3) bekezdésének melyik pontjában megjelölt okból menti fel a vádlottat.
4. Ha a bíróság a próbára bocsátás ideje alatt vagy a próbára bocsátás előtt elkövetett újabb bűncselekményt bírál el, a próbára bocsátást kimondó rendelkezés hatályon kívül helyezése mellett általában büntetés kiszabása indokolt. Ha azonban a bíróság - kivételesen - úgy találja, hogy a megrovás alkalmazásának feltételei fennállnak, a Be. 330. §-ának (4) bekezdése ezt nem zárja ki. Ezt a rendelkezést akkor kell alkalmazni, ha (halmazati) büntetés kiszabása indokolt. Ha viszont a vádlottat csupán megrovásban részesítik, ezt értelemszerűen "egységes intézkedésnek" kell tekinteni.
A próbaidő előtt elkövetett bűncselekmény miatt - a Btk. 73. §-ának (2) bekezdése szerint - csak a próbaidő alatt lehet a vádlott bűnösségét megállapítani, és a próbára bocsátást kimondó rendelkezést hatályon kívül helyezni.
Be. 339. § (3) bek.
1. A rendelkezés alkalmazásáról, ha ennek feltételei fennállnak, a felmentő ítéletben hivatalból is dönteni kell. A Be. 74 §-a (1) bekezdésének b) pontja szerint a terhelt készkiadása is bűnügyi költség, és ha a vádlott kérelmet terjeszt elő annak megtérítésére, fel kell hívni arra, hogy készkiadásának összegét jelölje meg, és szükség esetén megfelelően igazolja. Emiatt azonban a tárgyalás elnapolására nem kerülhet sor.
2. A meghatalmazott védő díját a 26/2003. (VII. 1.) IM-BM-PM e. r. 3. §-ának alapulvételével kell megállapítani. A védő díjának és költségének a terhelt által megelőlegezett és számlával vagy egyéb bizonylattal igazolt részét a terhelt részére kell megtéríteni [az említett rendelet 4. §-ának (4) bekezdése].
3. A bíróság utólag, különleges eljárásban határoz a vádlott költségének és a védőjét megillető, az eljárás során nem előlegezett díj és költség megtérítéséről, ha erről az ügydöntő határozat meghozatalakor nem volt lehetősége rendelkezni [Be. 578. § (2) bek.].
4. Ha kizárólag a megtérítés kérdésében jelentenek be fellebbezést, az ítélet felülbírálatának terjedelmére a Be. 348. §-ának (3) bekezdése irányadó (a bűnügyi költségre vonatkozó rendelkezés).
5. Ha a vádlottat a másodfokú bíróság menti fel, és a megtérítés összege megállapítható, a megtérítésről ugyancsak a felmentő ítéletben dönt. Ha a megtérítés összegét tisztázni kell, a különleges eljárás lefolytatására az elsőfokú bíróságot hívja fel.
6. A Be. 339. §-ának (3) bekezdésében megjelölt harminc napos határidőt, ha különleges eljárás szükséges, nem minden esetben lehet megtartani. A jogerős döntés meghozatala után a megfelelő összeget haladéktalanul ki kell utalni.
Be. 343. § (5) bek.
A rendelkezés szerint a pótmagánvádló a vádat nem terjesztheti ki. A vád megváltoztatására azonban joga van, azaz indítványozhatja, hogy a bíróság a vád tárgyává tett cselekményt az addigi vádtól eltérően minősítse.
Be. 349. § (1) bek., 359. § (1) bek., 383. §
Ha az elsőfokú bíróság a Be. 341. §-a (1) bekezdésének rendelkezése ellenére elmulasztja a törvényben kizárt, az arra nem jogosulttól származó vagy az elkésett fellebbezés elutasítását, ezt a mulasztást a másodfokú bíróságnak a Be. 359. §-ának (1) alapján hozott végzésben pótolnia kell. A végzés annak megállapítását jelenti, hogy az első fokon hozott ügydöntő határozat elleni fellebbezés érdemben nem bírálható el, ezért az jogerőre emelkedik.
A másodfokú bíróság végzése a másodfokú eljárásban első fokon hozott olyan nem ügydöntő végzés, amely ellen az elsőfokú eljárásban is fellebbezésnek lenne helye. Ezért fellebbezéssel támadható (Be. 382. §). A megyei bíróság mint másodfokú bíróság első fokon hozott végzése elleni fellebbezést az ítélőtábla, az ítélőtábla mint másodfokú bíróság első fokon hozott végzése elleni fellebbezést a Legfelsőbb Bíróság bírálja el (Be. 383. §).
Be. 358. §
A fellebbezés elintézésének előkészítése során a másodfokú bíróság "értelemszerűen" figyelembe veheti a XII. fejezet egyes rendelkezéseit. Így pl. a másodfokú tanács elnöke a nyilvános ülést vagy a tárgyalást fontos okból elhalaszthatja [vö. a 275. § (2) bekezdésével].
A másodfokú bíróság az ebben az eljárási szakaszban irányadó szabályok szerint "első fokon" is tanácsülésen dönt az előzetes letartóztatás elrendeléséről. Az előkészítő ülés olyan, kizárólag az elsőfokú tárgyalás előkészítésére szolgáló eljárási cselekmény, amely a másodfokú eljárásban már nem lehetséges.
A másodfokú bíróság azonban ülésen meghallgathatja a vádlottat és a védőt, mielőtt dönt az előzetes letartóztatás elrendeléséről. A 382-383. § rendelkezéseiből, illetve a 347. § (1) bekezdéséből következik, hogy nyilvános ülést nem tűzhet ki, ülés kitűzése azonban kifejezett törvényi rendelkezés hiányában is lehetséges.
Ha az óvadék engedélyezését a törvény nem zárja ki, a másodfokú bíróság az eljárása során bejelentett indítványt ugyancsak ülésen bírálja el [147. § (3) bek.], és végzése ellen a 382. § alapján fellebbezésnek van helye.
Be. 360. §
A másodfokú bíróság a tanácsülésen hozott végzésében a nyilvánvaló név- és számelírásokat és más hasonló hibákat helyesbítheti, lényegében a 261. § (1) bekezdésének megfelelő keretek között. Egyébként megalapozatlanság esetén csak nyilvános ülésen, illetve tárgyaláson lehet a tényállást kiegészíteni, illetve helyesbíteni.
A Be. 258. §-a (3) bekezdésének b) és c) pontjából nem vezethető le, hogy csak a c) pontban írt "történeti tényállás" tekinthető a 360. § alkalmazása szempontjából tényállásnak. A vádlott személyi körülményeire vonatkozó tények is a tényálláshoz tartoznak és az iratok tartalma alapján vagy ténybeli következtetés útján csak nyilvános ülésen, illetve tárgyaláson helyesbíthetők.
Be. 362. § (2) bek.
A nyilvános ülésről az ügyészt értesíteni kell, akár bejelentette a részvételi szándékát, akár nem. Az értesítés történhet minden egyes ügyben külön, vagy az egy napra kitűzött ügyeket feltüntető tárgyalási jegyzékkel is. Célszerű azonban, ha a bíróság az ügyésznek megküldi az ülés kitűzéséről szóló végzést.
A nyilvános ülés az ügyész távollétében akkor is megtartható, ha részvételi szándékát bejelentette, de szabályszerű értesítés ellenére nem jelent meg.
Be. 365. § (1) bek.
Ha a vádlott előzetesen bejelenti, hogy nem kíván részt venni a tárgyaláson, a tárgyalás akkor is megtartható a távollétében, ha a terhére fellebbezést jelentettek be. A 365. § (1) bekezdésének II. fordulata akkor zárja ki a tárgyalás megtartását a vádlott távollétében, ha a terhére fellebbezést jelentettek be, és nem jelentette be előzetesen, hogy azon nem kíván részt venni.
Be. 381. §
Az elsőfokú ügydöntő határozatban csak az addig felmerült bűnügyi költségről kell rendelkezni. A másodfokú eljárásban felmerült bűnügyi költséget a másodfokú bíróság állapítja meg, és "szükség esetén" rendelkezik annak viseléséről.
Be. 383. § (1) bek.
a) Ha az elsőfokú bíróság ítélete a kihirdetéskor nem emelkedik jogerőre, és az elsőfokú bíróság a vádlott előzetes letartóztatását fenntartja, majd az erről szóló végzést a másodfokú bíróság helybenhagyja vagy a vádlott előzetes letartóztatását megszünteti: a másodfokú bíróság végzése ellen a Be. 383. §-ának (1) bekezdése alapján fellebbezésnek helye nincs.
b) Ha a másodfokú bíróság az eljárás későbbi szakaszában rendeli el vagy szünteti meg a vádlott előzetes letartóztatását, "első fokon" hozott végzése ellen az említett rendelkezés alapján fellebbezésnek van helye.
c) Ha a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezi, és az elsőfokú bíróságot új eljárásra utasítja, a hatályon kívül helyező végzésben a kényszerintézkedésekről is határoznia kell (Be. 368. §).
d) A hatályon kívül helyező végzésnek az előzetes letartóztatás elrendeléséről, fenntartásáról vagy megszüntetéséről szóló rendelkezése ellen fellebbezésnek van helye a harmadfokú bírósághoz (Be. 400. §).
Be. 407. § (3) bek.
Ha a próbára bocsátás próbaideje előtt vagy a próbaidő alatt elkövetett bűncselekmény miatt a próbára bocsátott ellen újabb eljárás indult, de az ügyeket nem egyesítették, a bíróság a Be. 568. §-ának (3) bekezdése, valamint a 407. § (1) bekezdése alapján - az ügyész indítványára vagy hivatalból - az ügyeket utólag egyesíti és tárgyalást tűz ki.
A tárgyalás alapján a 407. § (3) bekezdésének megfelelően határoz: a próbára bocsátást kimondó rendelkezést, valamint a próbára bocsátás előtt, illetőleg alatt elkövetett bűncselekményt elbíráló határozat büntetés kiszabására vonatkozó rendelkezését hatályon kívül helyezi, és valamennyi cselekményért halmazati büntetést szab ki.
A próbára bocsátás kimondó rendelkezés, illetve a büntetés kiszabására vonatkozó rendelkezés hatályon kívül helyezésére azonban a próbára bocsátás a próbaidejének lejárta után már csak a próbaidő alatt elkövetett bűncselekmény miatt kerülhet sor.
Be. 413. § (2) bek.
Ha a perújítási indítványt nem az ügyész terjesztette elő, az indítvány elutasításáról szóló végzés ellen nem élhet fellebbezéssel.
Be. 414. §
A Be. 414 §-ának (1) bekezdése csak a perújítás elrendelése ellen zárja ki a fellebbezést, a 413. § (1) bekezdése szerinti rendelkezések (az alapügyben hozott bármely rendelkezés végrehajtásának felfüggesztése, félbeszakítása vagy a szükséges kényszerintézkedés elrendelése) ellen azonban nem.
Az említett rendelkezések elleni fellebbezést a 414. § (2) bekezdése alapján eljáró bíróság bírálja el.
Be. 519. § (2) bek.
Az iratoknak az ügyészhez való visszaküldése esetén a bíróság úgy rendelkezik, hogy az előzetes letartóztatás a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb egy hónapig tart [Be. 131. § (1) bek.]. Az előzetes letartóztatást egy hónap elteltével a nyomozási bíró hosszabbítja meg.
Be. 522. § (3) bek.
A bíróság nem küldheti vissza az iratokat az ügyésznek abból az okból, hogy álláspontja szerint a bíróság elé állítás feltételei közül a Be. 517. §-ának (1) bekezdés b) és d) pontjában felsoroltak nincsenek meg.
Be. 523. §
A tárgyalást a XXIV. fejezet szerinti eljárásban az általános szabályoknak megfelelően lehet elnapolni. Ha további bizonyítási eszközök felkutatása szükséges, a bíróság elé állítás feltételei nem állnak fenn,