1/2020. (IV. 30.) PK vélemény a másodfokú eljárásra irányadó szabályoknak a veszélyhelyzet ideje alatt történő alkalmazásáról

Nyomtatóbarát változat

1/2020. (IV. 30.) PK vélemény

a másodfokú eljárásra irányadó szabályoknak a veszélyhelyzet ideje alatt történő alkalmazásáról

A veszélyhelyzet ideje alatt érvényesülő egyes eljárásjogi intézkedésekről szóló 74/2020. (III. 31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Veir.) – a bíróságok biztonságos működésének biztosítása érdekében, a közvetlen személyes kapcsolatok csökkentésének célkitűzését szem előtt tartva – speciális szabályokat tartalmaz mind a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: 1952-es Pp.), mind a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) hatálya alá tartozó ügyekre. Ha a Veir. valamely kérdéssel összefüggésben rendelkezést tartalmaz, úgy azt kell elsődlegesen alkalmazni, vagyis a Pp. és az 1952-es Pp. rendelkezései figyelmen kívül maradnak. A speciális és a perrendi szabályok alkalmazása összhangjának megteremtése és ezzel az ügyek zavartalan elbírálásának elősegítése érdekében a Kúria Polgári Kollégiuma a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény (a továbbiakban: Bszi.) 27. § (1) bekezdése alapján a következő

véleményt

nyilvánítja.

1. A Veir. alkalmazásában a perorvoslati bíróságnak a veszélyhelyzet idejére főszabályként hivatalból mellőznie kell a tárgyalás kitűzését. Ez az értelmezés – az alábbi kivételekkel – irányadó azokra az esetekre is, amelyekben a felek a Veir. hatálybalépése előtt kérték a tárgyalás tartását, a tárgyalás kitűzésére azonban még nem került sor.

2. Az 1952-es Pp. hatálya alá tartozó ügyekben a tárgyaláson kívüli elbírálás lehetőségét a 256/A. § (1) bekezdés f) pontja is lehetővé teszi a bíróság számára. Ha a felek az 1952-es Pp. 256/A. § (1) bekezdés e) pontja alapján maguk is kérték a tárgyaláson kívüli elbírálást, az a bíróság számára is kötelező, kivéve az 1952-es Pp. 256/A. § (5) bekezdésében foglaltakat.

3. A Pp. hatálya alá tartozó ügyekben is dönthet úgy a másodfokú bíróság – a Pp. 376. § (1) bekezdés c) pontjába foglalt esetben –, hogy tárgyalást tart az ügyben, illetve ez okból a tárgyaláson kívüli elbírálás során is áttérhet a tárgyalás tartására.

4. A Veir. 29. § (2) bekezdése magában foglalja azt az esetkört is, amikor a másodfokú bíróság a felek ez irányú kérelme nélkül maga rendelkezett úgy, hogy az ügyben tárgyalást tart.

5. Ha a másodfokú bíróság a már tárgyalásra kitűzött ügyben a tárgyaláson kívüli elbírálásról dönt, a feleket az erről szóló értesítéssel egyidejűleg tájékoztatni kell a tárgyalás tartására irányadó kérelem lehetőségéről és a Veir 21. § (3)-(4) bekezdésében írtakról.

6. Az elsőfokú ítélet perorvoslati részének tartalmaznia kell azt a tájékoztatást, hogy a felek a veszélyhelyzet ideje alatt tárgyalás tartását nem kérhetik.

1. A Veir. megalkotásának alapvető célja az volt, hogy a veszélyhelyzet idejére – a bíróságok működését biztosítva – a „személyes kontaktokat” úgy csökkentse, és úgy teremtse meg a bírósági eljárás lefolytatásának feltételeit, hogy a másodfokú (felülvizsgálati) eljárásra – főszabályként – előírta a tárgyalás mellőzésével történő ügyintézést. Ennek megfelelően a 29. § (1) bekezdése valamennyi fellebbezési és felülvizsgálati eljárásra irányadó. Ebből – összevetve a 29. § (2) bekezdésében foglaltakkal – az a következtetés vonható le, hogy a perorvoslati bíróságnak főszabályként hivatalból mellőznie kell a tárgyalás kitűzését.

A Veir. 29. § (1) bekezdésének ez az értelmezése – miután a 29. § (2) bekezdése csak a „már kitűzött” tárgyalásokra (ideértve: a rendkívüli ítélkezési szünetre tekintettel elhalasztott tárgyalásokat) tartalmaz rendelkezést – irányadó azokra az esetekre is, amelyekben a fél kérte a tárgyalás kitűzését, a másodfokú bíróság azonban erről még nem intézkedett. Ezt az értelmezést erősíti a Veir. 97. § (1) bekezdése is, amely szerint a rendeletet a hatálybalépésének napján folyamatban lévő eljárásokban is alkalmazni kell.

Mindezen rendelkezések egybevetett tartalmából – figyelemmel a már hivatkozott jogalkotói célra is és a rendelet hatályáról szóló rendelkezésre – észszerűen arra a következtetésre biztosan nem lehet jutni, hogy a már kitűzött ügyekben mellőzhető a tárgyalás, míg a még ki nem tűzött ügyekben tárgyalást kell tartani. Ebből azonban az a további következtetés is adódik, hogy a másodfokú bíróság mindazokban a folyamatban lévő eljárásokban, amelyekben a felek a Veir. hatálybalépése előtt kérték a tárgyalás tartását, a tárgyalás kitűzésére azonban még nem került sor, – az alább tárgyalt kivételektől eltekintve – nem tart tárgyalást. Ebben a körben szükséges hangsúlyozni, hogy bár az 1952-es Pp. alkalmazásában a fellebbező fél hallgatása tárgyalás tartása iránti kérelemnek minősül, a Veir. 29. § (1) bekezdése ezt a szabályt is „felülírja.”

2. Az 1952-es Pp. hatálya alá tartozó ügyekben a tárgyaláson kívüli elbírálásra a 256/A. § (1) bekezdés f) pontja is lehetőséget ad a bíróságnak. Abban az esetben, ha a felek az 1952-es Pp. 256/A. § (1) bekezdés e) pontja alapján maguk is kérték a tárgyaláson kívüli elbírálást, az a bíróság számára is kötelező.

Ezekre az ügyekre nézve az 1952-es Pp. 256/A. § (3) bekezdésének és a Veir. 29. § (1) bekezdésének egybevetéséből az következik, hogy a feleket a másodfokú bíróság a tárgyaláson kívüli elbírálásról tájékoztatja, de azzal, hogy a felek a bíróságnak az 1952-es Pp. 256/A. § (1) bekezdés f) pontján alapuló döntése esetén sem kérhetik tárgyalás tartását. Ilyenkor a fellebbező fél ellenfelét a fellebbezési ellenkérelem benyújtására kell felhívni, és a csatlakozó fellebbezés előterjesztésének lehetőségéről kell tájékoztatni.

Azokban az 1952-es Pp. hatálya alá tartozó perekben, amelyekben a felek a fellebbezésben nem kérték a tárgyaláson kívüli elbírálást, de a bíróság az 1952-es Pp. 256/A. § (3) bekezdése szerinti tájékoztatást és felhívást adott ki, a félnek a tárgyalás tartására irányuló kérelmét a Veir. hatálybalépése után nem lehet figyelembe venni. Erről a tényről, továbbá arról, hogy a másodfokú bíróság a fellebbezést – a kérelem ellenére – tárgyaláson kívül bírálja el, a feleket tájékoztatni kell.

Abban az esetben, ha a másodfokú eljárásban bizonyítást kell lefolytatni, a Veir nem zárja ki az 1952-es Pp. 256/A. § (5) bekezdésében foglaltak alkalmazását. Személyes meghallgatás szükségessége esetén pedig a Veir. 21. § (7) bekezdése szerint kell eljárni.

Ha a személyes meghallgatás, illetve a bizonyítás lefolytatásának szükségessége a tárgyaláson kívüli elintézés során merül fel, a másodfokú bíróság áttérhet a tárgyaláson történő elbírálásra, ami a Veir. 21. § (3) és (4) bekezdése szerinti – az alábbiak szerint részletezett – eljárást jelenti.

3. Kivételt jelent a tárgyaláson kívüli elbírálás főszabálya alól a Pp. hatálya alá tartozó ügyekben is az az eset, amikor a másodfokú bíróság a Pp. 376. § (1) bekezdés c) pontja alapján dönt úgy, hogy a bizonyítás foganatosítása érdekében a veszélyhelyzet ellenére is elengedhetetlen a tárgyalás tartása, illetve ez okból a tárgyaláson kívüli elbírálás során is áttérhet a tárgyaláson való elbírálásra. A feleket ilyen döntés esetén a Veir. 29. § (2) bekezdésében szabályozott esetkörrel megegyezően tájékoztatni kell arról is, hogy ez az adott helyzetben a Veir. 21. § (3) és (4) bekezdése szerinti eljárást jelenti.

4. A Veir. 29. § (2) bekezdésének a „korábbi kérelem alapján már kitűzött tárgyalások” fordulata egyrészről az 1952-es Pp. alkalmazásában magában foglalja azt az esetkört is, amikor a felek ilyen kérelmet nem terjesztettek elő, lévén, hogy a már kifejtettek szerint a hallgatásukat kell tárgyalás tartására irányuló kérelemnek tekinteni. Másrészről, mivel a tárgyaláson kívüli elbírálásról szóló döntés lehetősége ez esetben közvetlenül a veszélyhelyzetből fakad, a másodfokú bíróság hozhat ilyen döntést akkor is, ha egyébként a felek ez irányú kérelme nélkül, maga rendelkezett úgy, hogy tárgyalást tart. Ez alól kivételt jelent, ha van olyan eljárási cselekmény, ami feltétlenül igényli ebben a sajátos helyzetben is a tárgyalás megtartását (pl. a tanúbizonyítás lefolytatása).

5. Ha a másodfokú bíróság a már tárgyalásra kitűzött ügyben (értve ez alatt a kitűzött, de a rendkívüli ítélkezési szünetre tekintettel elhalasztott ügyeket is) a tárgyaláson kívüli elbírálásról dönt, e döntéséről a Veir. 29. § (2) bekezdés második mondata alapján köteles értesíteni a peres feleket. Egyidejűleg a 29. § (3) bekezdése értelmében tájékoztatni kell őket arról, hogy az értesítést követően 15 napon belül benyújtott közös kérelmük alapján a bíróság tárgyalást tart, amelynek során a 21. § (3)-(4) bekezdése szerint jár el. Megjegyzendő, hogy az 1952-es Pp. hatálya alá tartozó ügyekben ez a 15 napos határidő nem érinti az 1952-es Pp. 244. § (2) bekezdésében írt határidőket.

A Veir. 21. § (3) bekezdése a tárgyalás megtartásának módjára látszólag egy sorrendet is felállít. Ebből viszont csupán az következik, hogy ha nem adottak a feltételek a tárgyalás elektronikus eszköz útján történő megtartására, az nem jelenti a határozathozatal akadályát, hanem a 21. § (3) és (4) bekezdésben írt egyéb nyilatkozattételi módok alkalmazása előtt nyitja meg a lehetőséget. Ebben a kérdésben – a másodfokú tárgyalás keretében szükségessé váló eljárási cselekmények jellegétől (a felek személyes meghallgatása, egy szakértői vélemény kiegészítése vagy szakértők együttes meghallgatásának szükségessége, tanú meghallgatása vagy tanúk, illetve a fél és a tanúk szembesítése stb.) függően – a bíróság dönt.

Az így kitűzendő tárgyalás előkészítésének gyorsítása érdekében a „többkörös levelezéseket” elkerülendő célszerűnek látszik megkívánni a felektől, hogy már a tárgyalás tartására irányuló közös kérelmükben nyilatkozzanak arról is: milyen informatikai eszközök állnak a rendelkezésükre; a jogi képviselők felhívhatók arra, hogy az e-tárgyalás megtartásához szükséges adatokat jelentsék be, az erre vonatkozó nyilatkozataikat tegyék meg.

6. A Veir. 29. § (3) bekezdése ugyan csak a 21. § (3)-(4) bekezdésének alkalmazását írja elő, ez azonban nem zárja ki a 27-28. §-okban foglaltak alkalmazását sem a másodfokú eljárásban.

Az előző pontokban foglaltakból következő, az elsőfokú eljárásra kiható elvárás, hogy az elsőfokú ítélet perorvoslati része a Veir. 20. §-ára utalással terjedjen ki arra is: a felek a veszélyhelyzet ideje alatt tárgyalás tartását nem kérhetik. Az ítélet indokolásában erre a záró rész előtt javasolt röviden, a jogszabályhely feltüntetésével utalni.