1/2013.(IV.8.) KMK vélemény a sztrájkjog gyakorlásának egyes kérdéseiről

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat

A Kúria Közigazgatási-Munkaügyi Kollégiuma a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény 27. § (1) bekezdése alapján az egységes ítélkezési gyakorlat előmozdítása érdekében a következő kollégiumi véleményt alkotta:

I. A sztrájkjog gyakorolhatósága tekintetében a konkrétan megfogalmazott egyes sztrájkkövetelések alapján lehet dönteni. Amennyiben valamely követelés tekintetében megállapítható, hogy az a sztrájkot kezdeményezők   gazdasági és szociális érdekei biztosítására irányul és a sztrájkot a törvény kifejezetten nem tiltja, a sztrájkjog a munkavállalókat megilleti.

II/1. A még elégséges szolgáltatás mértéke és feltételei megállapítása iránti és a sztrájk jogszerűségének, illetve jogellenességének megállapítása iránti nemperes eljárás egymástól független, önálló kérelemmel kezdeményezhető. Egyik eljárás sem minősül a másik eljárás előfeltételének.

II/2. Amennyiben a kérelmező kérelme a sztrájk megtarthatósága érdekében a még elégséges szolgáltatás mértéke és feltételei megállapítására irányul, előkérdésként erre irányuló kérelem hiányában nem kell a tervezett sztrájk jogszerűségét, illetve jogellenességét vizsgálni.

II/3. A még elégséges szolgáltatás mértékéről és feltételeiről a közigazgatási és munkaügyi bíróság a felek által megtett ajánlatok mérlegelésével, az egyik fél által tett végső ajánlat elfogadásáról rendelkező határozat meghozatalával dönthet.

III. Annak megítélésekor, hogy mely tevékenység, szolgáltatás minősülhet alapvető szolgáltatásnak, a munkáltató saját vagyonvédelmén és gazdasági érdekein túlmutató, a lakosságot közvetlenül és súlyosan érintő szempontokat lehet értékelni.
A kizárólag alapvető szolgáltatásnak minősülő tevékenység végzésére új munkavállaló határozott idejű felvétele nem eredményezheti a sztrájkjog csorbítását.

IV. Amennyiben a sztrájkkövetelésben érintett munkáltató nem határozható meg, a Sztrájktörvény szerinti nemperes eljárásban kérelmezői, illetve kérelmezetti oldalon a Kormány vehet részt.

I n d o k o l á s

A sztrájkról szóló 1989. évi VII. törvény (Sztrájktv.) 1989. április 12-én lépett hatályba. Ezt követően – néhány technikai módosítás kivételével – a törvényt érdemben több, mint 20 évig nem módosították, jóllehet időközben, 1992. július 1-jétől új Munka Törvénykönyve lépett hatályba.

A Sztrájktv. 2. § (1) bekezdés a) pontjának eredeti szövege szerint akkor volt kezdeményezhető a sztrájk, ha „a vitatott kérdést érintő egyeztető eljárás 7 napon belül nem vezetett eredményre”. E rendelkezés 2010. december 31-ig visszautalt az 1992. július 1-jével hatályon kívül helyezett, a Munka Törvénykönyvéről szóló korábbi, 1967. évi II. törvény 66/A. § (2)-(5) bekezdésére. A Sztrájktv. 2. § (1) bekezdés a) pontját a 2010. évi CLXXVIII. törvény 2. § (2) bekezdése 2010. december 31-től akként módosította, hogy „sztrájk kezdeményezhető, ha a vitatott kérdést érintő kollektív munkaügyi vitában megtartott egyeztető eljárás 7 napon belül nem vezet eredményre”.

Ugyancsak 2010. december 31-től hatályos a Sztrájktv. - lényeges érdemi változást jelentő – 4. § (2) és (3) bekezdése, melyek értelmében a lakosságot alapvetően érintő tevékenységet végző munkáltatónál csak úgy gyakorolható a sztrájk, hogy az a még elégséges szolgáltatás teljesítését ne gátolja. E kérdésben – a korábbi szabályozással ellentétben - törvényi szabályozás, illetve a felek megállapodása hiányában a közigazgatási és munkaügyi bíróságnak kell döntenie. Erre az eljárásra, valamint a sztrájk jogszerűségének, illetve jogellenességének megállapítására vonatkozó módosított szabályok [Sztrájktv. 4. § (4) bekezdés, 5. § (2) bekezdés] 2012. július 1-től hatályosak.

A Sztrájktv. közelmúltban történt módosításai, valamint a Sztrájktv. egyes rendelkezései a bírói gyakorlatban több olyan értelmezési problémát vetettek fel, amelyek a Kúria Közigazgatási-Munkaügyi Kollégium részéről kollégiumi vélemény kialakítását teszik szükségessé.

I.

Magyarország 1922. óta tagja a Nemzetközi Munkaügyi Szervezetnek (ILO), annak normái a magyar jogforrási rendszer részét képezik. Az ENSZ ILO a sztrájkjogot „Az egyesülési szabadságról és szervezkedési jog védelméről szóló 1948. évi Egyezményből” (87. számú Egyezmény), valamint „A szervezkedési és kollektív tárgyalási jogról szóló 1949. évi Egyezményből” (98. számú Egyezmény) vezetik le. Ezek ratifikálásával Magyarország vállalta, hogy minden szükséges és megfelelő intézkedést megtesz annak biztosítására, hogy a munkavállalók szabadon gyakorolhassák szervezkedési jogukat. Ennek megfelelően az államot terheli az a kötelezettség, hogy a sztrájk gyakorlásával kapcsolatos szabályokat e kívánalomnak megfelelően alkossa meg.

Az ENSZ ILO sztrájkfogalma széles, az ENSZ ILO Egyesülési Szabadság Bizottságának (CFA) joggyakorlata szerint a gazdasági és szociális érdek fogalma túlterjed a munkavállalók élet- és munkafeltételeivel összefüggő érdekeken. Az ILO sztrájkfelfogása független a kollektív alkutól, nem teszi azt a sztrájkhoz való jog gyakorlásának feltételévé.
Az Európa Tanács égisze alatt létrejött két alapvető fontosságú nemzetközi egyezményt is meg kell említeni. Az egyik Az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában 1950. november 4-én kelt Egyezmény (továbbiakban: EJENY),  a másik az Európai Szociális Karta, amely első dokumentumként 1961-ben szabályozta a sztrájkhoz való jogot.
Mind az Európa Tanács, mind az ENSZ ILO egyezményei a kollektív alkuhoz való jog szabályozását a tagállamok hatáskörébe tartozónak tekintik. A 2009. évi VI. törvénnyel kihirdetett Módosított Európai Szociális Karta II. Rész 6. cikkének 4. pontja és függelékének 6. cikke feljogosítja a munkavállalói és a munkáltatói oldalt érdekütközések esetén a kollektív cselekvésre, beleértve a sztrájkjogot, amely a korábban elfogadott kollektív egyezményekből fakadó kötelezettségek függvénye.
A 2012. január 1-től hatályos Alaptörvény Q) cikk (3) bekezdése rendelkezik arról, hogy Magyarország elfogadja a nemzetközi jog általánosan elismert szabályait. A nemzetközi jog más forrásai jogszabályban történő kihirdetésükkel válnak a magyar jogrendszer részévé.

Az Alaptörvény XVII. cikk (2) bekezdése értelmében törvényben meghatározottak szerint a munkavállalóknak, a munkaadóknak, valamint szervezeteiknek joguk van ahhoz, hogy egymással tárgyalást folytassanak, annak alapján kollektív szerződést kössenek, érdekeik védelmében együttesen fellépjenek, amely magában foglalja a munkavállalók munkabeszüntetéshez való jogát.

A Sztrájktv. 1. § (1) bekezdése szerint a dolgozókat a gazdasági és szociális érdekeik biztosítására – az e törvényben meghatározott feltételek szerint – megilleti a sztrájk joga.

A Sztrájktv. munkavállalókat megillető jogot szabályoz és a szolidaritási sztrájk kivételével nem írja elő, hogy azt csak kollektív munkaügyi vita alanya kezdeményezheti. A sztrájk a magyar jogban tehát nem önálló szakszervezeti jogosítvány, azt ugyanis a munkavállalók és a szakszervezet egyaránt jogosultak kezdeményezni.

A Sztrájktv. 1. § (1) bekezdésének értelmezésénél irányadó  a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) 368. számú elvi határozata, amely szerint azok az érdekek, amelyeket a munkavállalók a sztrájkjog gyakorlásával védelmezhetnek, nemcsak kedvezőbb munkafeltételekre vagy foglalkoztatási jellegű kollektív igényekre irányulhatnak, hanem a munkavállalókat közvetlenül érintő gazdaság- és szociálpolitikai, valamint munkaügyi problémák megoldására is.

A Sztrájktv. 2. § (1) bekezdés a) pontjának módosítása szerinti kollektív munkaügyi vitára való utalás az 1. § (1) bekezdésében deklarált sztrájkjogot nem szűkíti. A törvénymódosítás kizárólag az akkor hatályos 1992. évi XXII. törvény (előző Mt.) 194. § (1) bekezdésében foglalt fogalomra utalt.

A munkavállalókat megillető sztrájkjog fennállásáról a konkrétan megfogalmazott egyes sztrájkkövetelések alapján lehet dönteni. Amennyiben valamely követelés tekintetében a Sztrájktv. 1. § (1) bekezdése szerinti gazdasági és szociális érdek megállapítható és a tervezett sztrájk gyakorlását a Sztrájktv. 3. § (2) és (3) bekezdése kifejezetten nem tiltja, a sztrájkjog a munkavállalókat  megilleti. A tervezett sztrájk jogszerűségének, illetve jogellenességének kérdése erre irányuló kérelem alapján  vizsgálható, annak megállapítását a Sztrájktv. 5. § (1) bekezdése szerint az kérheti, akinek a jogszerűség, vagy a jogellenesség megállapításához jogi érdeke fűződik.

Ezért a sztrájkjog gyakorlása, mint a munkavállalókat megillető alkotmányos alapjog kifejezett tiltó törvényi rendelkezés hiányában nem korlátozható, a munka törvénykönyve szerinti kollektív munkaügyi vita alanyai között felmerült, jogvitának nem minősülő, munkaviszonnyal összefüggő, kollektív szerződéses, vagy annak minősülő megállapodás eléréséhez biztosított jogra nem szűkíthető. Ez az értelmezés következik a Sztrájktv. 2. § (2) bekezdésében foglalt azon rendelkezésből is, miszerint amennyiben a sztrájkkövetelésben érintett munkáltató nem határozható meg, a Kormány öt napon belül kijelöli az egyeztető eljárásában résztvevő képviselőjét.

A 2012. július 1-jétől hatályos 2012. évi I. törvény (új Mt.) 291. § (1) bekezdése a kollektív munkaügyi vita fogalmát az előző Mt. 194. § (1) bekezdésében foglaltaktól eltérően akként szabályozza, hogy a kollektív munkaügyi vita alanyai között felmerült valamennyi vitát ekként jelöli és nemcsak a „jogvitának nem minősülő, munkaviszonnyal összefüggő” vitát.

A Legfelsőbb Bíróság (Kúria) eseti döntésében már állást foglalt abban a kérdésben, hogy a sztrájkjog nem kizárólag csak a munkáltató és a munkavállaló viszonylatában értelmezhető. A munkavállalók munkaviszonyával kapcsolatos (gazdasági és szociális) jogot, kötelezettséget ugyanis nemcsak a munkáltató, hanem kívülálló személy, vagy szerv is gyakorolhat, akinek az intézkedése ez esetben munkáltatói intézkedésnek minősül (Mfv.II.10.900/2009/3.). A nemzetközi gyakorlat szerint is a sztrájk a munkavállalókat közvetlenül érintő gazdaság-, szociálpolitikai, és munkaügyi kérdések megoldását szolgálhatja.

II/1.

A Sztrájktv. 4. § (2) bekezdése szerint annál a munkáltatónál, amely a lakosságot alapvetően érintő tevékenységet végez – így különösen a közforgalmú tömegközlekedés és a távközlés terén, továbbá az áram, víz, a gáz és egyéb energia szolgáltatását ellátó szerveknél – csak úgy gyakorolható a sztrájk, hogy az a még elégséges szolgáltatás teljesítését ne gátolja. A Sztrájktv. 4. § (3) bekezdése pedig arról rendelkezik, hogy a még elégséges szolgáltatás mértékét és feltételeit törvény megállapíthatja. Törvényi szabályozás hiányában a sztrájkot megelőző egyeztetés során kell a még elégséges szolgáltatás mértékéről és feltételeiről megállapodni; ebben az esetben a sztrájk akkor tartható meg, ha a felek a megállapodást megkötötték, vagy ennek meghiúsulása esetén bármelyikük kérelmére a közigazgatási és munkaügyi bíróság jogerős határozata megállapította a még elégséges szolgáltatás mértékét és feltételeit.

2012. július 1-től hatályos a személyszállítási szolgáltatásokról szóló 2012. évi XLI. törvény, melynek 39. §-a rendelkezik a még elégséges szolgáltatásról a személyszállítási szolgáltatások tekintetében. 2013. január 1-től hatályos a postai szolgáltatásokról szóló 2012. évi CLIX. törvény, melynek 34. § (3) bekezdése szabályozza, hogy sztrájk esetén mely szolgáltatások biztosítása, milyen mértékben és feltételekkel tartozik a még elégséges szolgáltatás körébe. A törvényben foglaltak megszegése esetén a sztrájk jogellenes [Sztrájktv. 3. § (1) bekezdés a) pont], melynek megállapítása a Sztrájktv. 5. § (1) bekezdése alapján kérhető.

Törvényi szabályozás, illetve a felek megállapodása hiányában a sztrájk akkor tartható meg, ha a közigazgatási és munkaügyi bíróság jogerős határozata megállapította a még elégséges szolgáltatás mértékét és feltételeit. Ebből következően a Sztrájktv. a még elégséges szolgáltatás vonatkozásában a végső döntést a közigazgatási és munkaügyi bíróság hatáskörébe utalta. A Sztrájktv. 4. § (4) bekezdése értelmében erre a nemperes eljárásra ugyan az 5. § (1) bekezdésének hatásköri és illetékességi szabályait kell alkalmazni, valamint az 5. § (2) bekezdésében foglalt eljárási határidők vonatkoznak rá, de ez a nemperes eljárás elkülönül a törvény 5. § (1) bekezdésében szabályozott, a sztrájk jogszerűségének, illetve jogellenességének megállapítására irányuló nemperes eljárástól, amely a még elégséges szolgáltatás mértéke és feltételei megállapítása iránti eljárástól függetlenül szintén önállóan kezdeményezhető.

A Sztrájktv-ben szabályozott két nemperes eljárás közötti lényeges különbség, hogy a Sztrájktv. 4. § (3) bekezdése szerinti eljárásnak kizárólag a sztrájk megtartását megelőzően lehet helye, míg az 5. § (1) bekezdése szerinti eljárásnak a tényleges munkabeszüntetés előtt és azt követően is. A törvény szerint mindkét eljárás kizárólag az erre irányuló kérelem alapján indul, a kérelem előterjesztésére jogosultak azonban nem azonosak. A Sztrájktv. 4. § (3) bekezdése iránti eljárás a sztrájkot megelőző egyeztetésben résztvevő ellenérdekű felek bármelyikének kérelmére, míg a Sztrájktv. 5. § (1) bekezdése szerinti eljárás annak a kérelmére indulhat, akinek a jogszerűség, vagy a jogellenesség megállapításához jogi érdeke fűződik.

A Sztrájktv. rendelkezéseiből nem vonható le olyan következtetés, hogy e törvényben szabályozott két önálló, egymástól független eljárás közül bármelyik a másik eljárás előfeltételét képezné, bármelyik eljárásban hozott jogerős bírósági döntés hiányában a másik eljárásban előterjesztett kérelem érdemi vizsgálat nélkül – a Pp. 130. § (1) bekezdés f) pontjában foglaltakra, a kérelem idő előttiségére hivatkozással – jogszerűen elutasítható lenne.

Az előbbiektől eltérő kérdés az, ha ugyanazon nemperes eljárásban, vagy azzal egy időben megindított másik nemperes eljárásban, utóbbi esetben legfeljebb a megindított eljárás elsőfokú befejezéséig a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező közigazgatási és munkaügyi bíróságnak ugyanazon dolgozói csoport (szakszervezet) által ugyanazon időben tervezett sztrájk tekintetében a sztrájk jogszerűségéről, illetve jogellenességéről, valamint a még elégséges szolgáltatás mértékéről és feltételeiről is döntenie kell. Ez esetben értelemszerűen a munkabeszüntetés (a még elégséges szolgáltatás mértékéről és feltételeiről való megállapodás hiányában) jogszerűen nem kezdődhet el, ezért ez esetben a sztrájk jogszerűségének, illetve jogellenességének megállapítása iránti kérelem elbírálásának célszerűen meg kell előznie a még elégséges szolgáltatás mértékéről és feltételeiről való döntést.

II/2.

Amennyiben a kérelmező kérelme a sztrájk megtarthatósága érdekében a még elégséges szolgáltatás mértéke és feltételei megállapítására irányul, előkérdésként erre irányuló kérelem hiányában – minthogy a Sztrájktv. 1. § (1) bekezdésében szabályozott jogot a I. alatt kifejtettek szerint nem kell a Sztrájktv. 2. § (1) bekezdés a) pontjával együtt értelmezni – nem kell a tervezett sztrájk jogszerűségét, illetve jogellenességét vizsgálni.

II/3.

A még elégséges szolgáltatás mértékéről és feltételeiről a bíróságnak a felek által megtett ajánlatok külön-külön való vizsgálatával az egyik fél által tett ajánlat elfogadásáról rendelkező határozat meghozatalával lehetséges döntenie.

A törvény elsődlegesen a megállapodásról rendelkezik, – ebből következően az erre irányuló egyeztetést a felek nem  kezelhetik formálisan, hanem akkor járnak el a törvény céljának megfelelően, ha érdemben és komoly, szakmailag alátámasztott ajánlattal egyeztetnek. A még elégséges szolgáltatásról való egyeztetés nem irányulhat a sztrájk megakadályozására teljesíthetetlen, a sztrájk célját ellehetetlenítő ajánlat tételével. Másik oldalról: a sztrájkot kezdeményezőknek is annak ismeretében kell egyeztetési ajánlatot tenniük, hogy a még elégséges szolgáltatás vállalása a sztrájkot megelőző érdekből rájuk kötelező, tehát a legminimálisabb ajánlat nem biztos, hogy rendeltetésszerű.

A nemperes eljárásra biztosított szűk határidőre tekintettel a felektől különösen elvárható, hogy – megállapodás hiányában – a bíróság előtti eljárásban a munkajogi alapelveknek (így a jóhiszeműség, tisztesség, kölcsönös együttműködési kötelezettség, rendeltetésszerű joggyakorlás) megfelelő, komoly, szakmailag kellően alátámasztott nyilatkozatot tegyenek a még elégséges szolgáltatás mértékére és feltételeire – amelyeket az előzetes egyeztetés során kölcsönösen értékeltek a megegyezés szándékával - annak tudatában, hogy amennyiben ennek, valamint a Sztrájktv. 3. § (3) bekezdése szerinti tilalomnak – miszerint nincs helye sztrájknak, ha az az életet, egészséget, a testi épséget, vagy a környezetet közvetlenül és súlyosan veszélyeztetné, vagy elemi kár elhárítását gátolná – a végső ajánlat nem felel meg, a bíróság a döntését a másik fél végső javaslata szerint meghozhatja, vagy a kérelem elutasításáról dönthet.

A nemperes eljárásokra – eltérő rendelkezés hiányában – a 105/1952.(XII.28.) MT rendelet 13. § (3) bekezdése értelmében a Pp. szabályait kell megfelelően alkalmazni.

A még elégséges szolgáltatás mértéke és feltételei megállapítását ugyan a törvény szerint bármelyik fél kérheti, ugyanakkor mivel – megállapodás hiányában – az arról való jogerős bírósági döntés a tervezett sztrájk megtarthatóságának törvényi feltétele, nyilvánvalóan az kérelmezi, akinek a sztrájk megtartásához érdeke fűződik. Nem elegendő ezért csupán e körben a bírósági döntés kezdeményezése, a kérelemnek maradéktalanul meg kell felelnie a keresetlevéllel szemben támasztott Pp. 121. § (1) bekezdése szerinti feltételeknek.

A Pp. 121. § (1) bekezdés c) pontja értelmében a keresetlevélben fel kell tüntetni az érvényesíteni kívánt jogra vonatkozó minden releváns tényt és azok bizonyítékait, továbbá a Pp. 121. § (1) bekezdés e) pontja szerint a bíróság döntésére irányuló határozott kérelmet kell tartalmaznia. Ebből következően az adott nemperes eljárásban is elengedhetetlen, hogy a még elégséges szolgáltatás mértéke és feltételei megállapítására irányuló kérelem konkrétan tartalmazza a kérelmező szakmailag alátámasztott, felelősen megtett végső ajánlatát. Ennek hiányában a kérelmezőt indokolt hiánypótlásra felhívni és amennyiben az eredménytelen, ennek jogkövetkezményét kell levonni.

A kérelmezettnek a kérelemben foglaltak ismeretében kell előterjesztenie az ellenkérelmét, melyben a Pp. 139. §-ában foglaltak szerint elő kell adni az annak alapjául szolgáló tényeket és azok bizonyítékait. Ez az adott eljárás keretei között feltételezi, hogy a kérelmezett – amennyiben az ellenkérelme nem az eljárás megszüntetésére irányul - a még elégséges szolgáltatás mértékére és feltételeire nézve megteszi a saját, szakmailag alátámasztott, felelősen megtett végső ajánlatát.

A bíróság érdemi döntésének a kérelmező kérelme, illetőleg a kérelmezett ellenkérelme szab határt (Pp. 215. §). A bíróság a Pp. 3. § (2) bekezdése értelmében ugyan a felek által előterjesztett kérelmekhez és jognyilatkozatokhoz kötve van, azonban a kérelmező által ajánlott nagyobb munkabeszüntetés lehetőségében a kérelmezett munkáltató által ajánlott esetleg kisebb munkabeszüntetés lehetősége (mint több-ben a kevesebb) benne foglaltatik, ezért nincs eljárásjogi akadálya a még elégséges szolgáltatás    feltételei és mértéke megállapításának a kérelmezett végső ajánlata szerint, amennyiben az a közigazgatási és munkaügyi bíróság megítélése szerint megalapozott.

A közigazgatási és munkaügyi bíróságnak annak vizsgálata során, hogy a döntése alapjául elfogadja-e valamelyik fél végső ajánlatát, figyelemmel kell lennie valamennyi elé tárt szakmai és egyéb érvre, amely a felek között a megállapodás meghiúsulását megelőzően elhangzott, ezért az e körben folytatott tárgyalások jegyzőkönyvében foglaltak értékelése szükséges. A törvényhozó a sztrájkjog gyakorlását ellehetetlenítő magatartások megakadályozása érdekében rövid (öt munkanap) eljárásjogi határidőt határozott meg, amely határidő rövidsége részletes bizonyítás lefolytatására, szakvélemény beszerzésére, esetleg szakvélemények ütköztetésére nem ad módot, ezért a feleknek kell felelősséget vállalniuk a végső ajánlatuk komolyságáért, az abban foglaltak működőképességéért. A még elégséges szolgáltatás mértékét és feltételét megállapító törvényi szabályozás hiányában csak ez esetben van lehetőség a sztrájk megtartására annál a munkáltatónál, amely a lakosságot alapvetően érintő tevékenységet végez.

III.

A Sztrájktv. 4. § (2) bekezdése a lakosságot alapvetően érintő tevékenységet végző munkáltatóként jelöli meg a közforgalmú tömegközlekedés és távközlés terén működő, továbbá az áram, a víz, a gáz és egyéb energia szolgáltatását ellátó szerveket. E felsorolás - figyelemmel arra, hogy a törvényszöveg „az így különösen” kifejezést használja - csupán példálózó jellegű.

Az ENSZ ILO Egyesülési Szabadság Bizottságának eseti döntése szerint jogszerű sztrájk esetén a munkáltatón kívüli forrásokból munkaerő igénybevétele a sztrájkolók helyettesítése céljából maga után vonhatja a sztrájkjog csorbításának kockázatát és ez kihathat a szakszervezeti jogok szabad gyakorlására.

Az Európai Unió országai eltérő módon szabályozzák annak lehetőségét, hogy az adott munkáltató a sztrájkoló munkavállaló helyett alkalmazhat-e másik munkaerőt, vagy sem. Az olasz szabályozás tiltja akár a kölcsönzött, akár az általános szabályok szerint alkalmazandó munkavállaló felvételét. A francia jog kifejezetten kizárja a kollektív munkaügyi konfliktus miatt kiesett munkavállalók pótlását, az angol és a német jogban ilyen tilalom nincs. A német szabályozás szerint a munkaerő-kölcsönzés keretében foglalkoztatott munkavállaló nem köteles olyan kölcsönvevő munkáltatónál munkát végezni, amellyel szemben közvetlen munkaharc folyik.

A Sztrájktv. kifejezetten nem tiltja a sztrájk idején új munkavállalók felvételét, a Munka Törvénykönyve csak azt szabályozza, hogy nem lehet munkavállalót kölcsönözni sztrájkban résztvevő munkavállaló helyettesítésére (új Mt. 216. § (1) bekezdés b) pont). A kölcsönzött munkaerő alkalmazására vonatkozó tilalmon túl a Sztrájktv. további korlátozásokat állapít meg, így a jogszerű sztrájkban résztvevő munkavállalókkal szemben a munkabeszüntetés befejezését célzó kényszerítő eszközökkel nem lehet fellépni [1. § (2) bekezdés], s a törvény tiltja a sztrájkjoggal való visszaélést [1. § (3) bekezdés].

A Kúria (Legfelsőbb Bíróság) korábbi elvi döntésében azt már kifejtette, hogy mivel a sztrájk a munkáltatónak veszteséget okoz, ennek csökkentése érdekében a sztrájkban részt nem vett munkavállalóit olyan feladatok ellátására utasíthatja, amelyek egyébként a sztrájkoló munkavállalók munkakörébe tartoznak. E körben akár rendkívüli munkavégzés elrendelésére is sor kerülhet. (EBH 2000.361)

Annak a megítélésekor, hogy a sztrájkjog adott esetben valamely munkáltatói intézkedés folytán sérülhet-e, ügydöntő jelentősége a munkáltató által végzett tevékenység megítélésének lehet, annak, hogy az alapvető szolgáltatásnak minősíthető-e. A kizárólag ilyenként minősülő tevékenység végzésére új munkavállaló felvétele a sztrájk idejére nem eredményezheti a sztrájkjog csorbítását, nem minősül a munkabeszüntetés befejezését célzó kényszerítő eszköznek és nem valósít meg rendeltetésellenes joggyakorlást.

IV.

A Pp. 48. §-a értelmében a perben fél az lehet, akit a polgári jog szabályai szerint jogok illethetnek, vagy kötelezettségek terhelhetnek.

A Sztrájktv. 2. § (2) bekezdésének rendelkezése szerint amennyiben a sztrájkkövetelésben érintett munkáltató nem határozható meg, a Kormány 5 napon belül kijelöli az egyeztető eljárásban résztvevő képviselőjét.

Egyes jogszabályok, illetve a bírói gyakorlat olyan szervezeteket is felruháznak perbeli jogalanyisággal, amelyek nem jogi személyek (ilyen rendelkezés pl. a Pp. 351. §). A Sztrájktv. ugyan nem mondja ki a Kormány jogképességét a Sztrájktv. szerinti nemperes eljárásokban, de mivel anyagi jogszabályként konkrétan megjelöli a Kormányt, ami kijelöli az egyeztető eljárásban résztvevő képviselőjét, a Sztrájktv. alapján indított nemperes eljárás kérelmezője, illetve kérelmezettje e törvényben meghatározott speciális esetben a Kormány lehet, amit a kijelölt képviselője képviselhet.