3/2011. számú BJE határozat

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG LEGFELSŐBB BÍRÓSÁGA

3/2011.BJE. szám

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bíróságának Büntető Jogegységi Tanácsa a Legfelsőbb Bíróság elnökének indítványa alapján lefolytatott jogegységi eljárásban Budapesten a 2011. év október 5. napján tartott nyilvános ülésen meghozta a következő

jogegységi határozatot:

I. Azok a részesi cselekmények, amelyek a folytatólagosság körébe nem vonható több ugyanolyan tettesi alapcselekményhez kapcsolódnak akkor sem alkotnak folytatólagos törvényi egységet, ha a részesi magatartások kifejtésére rövidebb időszakon belül került sor, a részesi akarat-elhatározás egységes volt, és a tettesek cselekményei is rövid időközökkel ugyanazon sértett sérelmére valósultak meg. A részes bűncselekményeinek rendbelisége és minősítése a tettesi alapcselekményekhez igazodik.

II. Amennyiben a felbujtó rendszeres haszonszerzésére törekedve több tettest bír rá ugyanolyan vagy hasonló egy-egy olyan bűncselekmény elkövetésére, amelynek az üzletszerű elkövetés a minősítő körülménye, e minősített esetért felelősséggel csak akkor tartozik, ha az üzletszerűség a tettesi bűncselekmény tekintetében is megállapítható. Egyébként a felbujtó ilyen magatartása kizárólag a büntetés kiszabása körében értékelendő. Ez az elv értelemszerűen vonatkozik arra az esetre is, ha a többszöri felbujtás olyan alapcselekményeket vált ki, amelyeket társtettesek nem üzletszerűen követnek el, továbbá arra a bűnsegédre is, akinek cselekménye nem üzletszerűen elkövetett tettesi alapcselekményekhez kapcsolódik.

I n d o k o l á s

I.

A Legfelsőbb Bíróság elnöke - a Békés Megyei Bíróság Büntető Kollégiuma vezetőjének valamint a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság Büntető Kollégiuma vezetőjének ehhez csatlakozó kezdeményezésére, mert illetékességi területén, illetőleg e megyék bíróságai között eltérő ítélkezési gyakorlatot észlelt - a Be. 439. §-a (1) bekezdésének a) pontja és 440. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján az egységes ítélkezési gyakorlat biztosítása érdekében jogegységi eljárás lefolytatását és jogegységi határozat hozatalát indítványozta:

- abban az elvi kérdésben, hogy miként kell minősíteni a részesek folytatólagosság feltételeinek egyébként megfelelő cselekményeit, amelyek több önálló tettes egyszeri bűncselekmény elkövetéséhez kapcsolódnak; továbbá

- az ezzel összefüggő abban a kérdésben is, hogy a részesnél megállapítható üzletszerűség súlyosabban minősítheti-e a cselekményét akkor is, ha ez a minősítő körülmény a tettesek alapcselekményében nem ismerhető fel.

Az eltérő ítélkezési gyakorlatot az alábbi határozatok ismertetésével szemléltette:

1. A Békéscsabai Városi Bíróság az 1.B.218/2008/53. számú ítéletében a II. r. vádlottat bűnösnek mondta ki a Btk. 318. § (1) bekezdésének I. fordulatába ütköző, és a (4) bekezdés a) pontja szerint minősülő, felbujtóként, folytatólagosan elkövetett csalás bűntettének kísérletében.

Az elsőfokú ítélet a csalási cselekményeket társtettesként elkövető vádlottak magatartásait is folytatólagosan elkövetettnek minősítette.

A Békés Megyei Bíróság az 1.Bf.203/2009/12. számú végzésével a vádlotti és védelmi oldalról fenntartott fellebbezéssel egyedül érintett II. r. vádlott vonatkozásában az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.

2. A Békéscsabai Városi Bíróság a 11.B.281/2009/60. számú ítéletében az I. r. és a II. r. vádlottat bűnösnek mondta ki - egyebek mellett - a Btk. 318. § (1) bekezdésének I. fordulatába ütköző, a (6) bekezdés b) pontja szerint minősülő csalás bűntettében. A történeti tényállás lényege szerint e két vádlott az ügy további tíz vádlottját összesen 11 alkalommal arra bírta rá, hogy e vádlottak hamis munkáltatói igazolások felhasználásával a saját nevükben, ám az I. r. és II. r. vádlott részére a sértett pénzintézet által folyósított áruvásárlási hitelből vásároljanak különböző műszaki cikkeket. Az áruvásárlás hét esetben megtörtént, négy esetben a cselekmény kísérleti szakban maradt. A bíróság az I. r. és II. r. vádlottak esetében megállapította a folytatólagosságot a Btk. 12. § (2) bekezdése alapján, mert ugyanolyan bűncselekményeket, egységes elhatározással, azonos sértett sérelmére, rövid időközökben követtek el felbujtóként. Az ítélet szerint az I. r. és a II. r. vádlott hasonló jellegű vagyon elleni bűncselekményeket követtek el, ezért terhükre az üzletszerű elkövetés is megállapítható volt. A városi bíróság a tettesek által elkövetett cselekményeket kizárólag az okozott kár nagysága szerint csalás vétségeként, illetve csalás bűntetteként minősítette.

A másodfokon eljárt Békés Megyei Bíróság az 1.Bf.86/2010/21. számú ítéletével az ítéletet csak a büntetés kiszabása körében változtatta meg, a cselekmények jogi minősítését illetően az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.

3. A Békéscsabai Városi Bíróság az 1.B.84/2009/125. számú ítéletében az I. r. vádlottat - egyebek mellett - felbujtóként, folytatólagosan elkövetett csalás bűntettének kísérletében mondta ki bűnösnek. A tényállás lényege szerint az I. r. vádlott rábírta a III. r. vádlottat, hogy valótlan tartalmú munkáltatói igazolás felhasználásával pénzintézeti hitelt igányeljen a banktól. Ez a III. r. vádlott részéről megtörtént. Ezt követően a II. r. vádlott ugyanettől a pénzintézettől személyi kölcsönt igényelt, melyhez csatolta az I. r. vádlott által korábban kifejezetten erre a célra kiállított valótlan tartalmú munkáltatói igazolást. Végül az I. r. vádlott rábírta a IV. r. vádlottat, hogy valótlan tartalmú munkáltatói igazolás felhasználásával áruvásárlási hitelt igényeljen ugyanettől a pénzintézettől. A hitelkérelmeket és a kölcsönkérelmet a pénzintézet elutasította.

A fellebbezések folytán másodfokon eljárt Békés Megyei Bíróság a 2.Bf.191/2010/11. számú ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét az I. r. vádlott tekintetében megváltoztatta: az elsőfokú bíróság által felbujtóként, folytatólagosan elkövetett csalás bűntette kísérleteként értékelt cselekményt - a folytatólagosságot mellőzve - 2 rb. felbujtóként, és 1 rb. bűnsegédként üzletszeren elkövetett és egyben az okozott kár nagysága szerint minősülő csalás bűntette kísérletének értékelte. Kifejtette: "Dogmatikai alapelv, hogy a részesi magatartás járulékos jellegű, melyből az is következik, hogy a részes cselekményének minősítése a tetteséhez igazodik, sőt mi több, a járulékos jelleg olyan erőteljes, hogy tovább menve tettesi cselekmény, vagy annak bizonyítottsága hiányában a részesi alakzat szóba sem jöhet. Ennek megfelelően irányadó az a bírói gyakorlat, hogy a bűncselekmény részesének cselekménye annyi rendbeli, ahány tettesi alapcselekményhez kapcsolódik."

4. A Békéscsabai Városi Bíróság a 8.B.365/2009/14. számú ítéletével az I. r. vádlottat - egyebek mellett - folytatólagosan, felbujtóként elkövetett csalás bűntettében mondta ki bűnösnek, mert cselekményeit azonos sértett sérelmére, rövid időközökben, egységes akarat-elhatározással követte el.

A tényállás szerint az I. r. vádlott 2006. március és április hónapban rendszeres haszonszerzésre törekedve a II. r., III. r. és IV. r. vádlottakat rábírta arra, hogy saját nevükben áruvásárlási kölcsönöket vegyenek fel valótlan munkáltatói igazolás felhasználásával, s ezért készpénzt adott vagy ígért a kölcsönöket felvevő II. r., III. r. illetve IV. r. vádlottnak. A rábírás eredményeként a II. r. vádlott három esetben, a III. r. vádlott két esetben, a IV. r. vádlott egy esetben igényelt áruvásárlási gyorshitelt ugyanattól a pénzintézettől.

A másodfokon eljárt Békés Megyei Bíróság a 2.Bf.152/2010/9. számú ítéletével az elsőfokú bíróság által alkalmazott minősítést az I. r. vádlott tekintetében megváltoztatta, az általa elkövetett cselekményeket összesen 3 rb. felbujtóként elkövetett, a cselekménnyel okozott kár nagysága és az üzletszerű elkövetés folytán is minősülő csalás bűntettének értékelte, amelyből 2 rb. cselekmény folytatólagos, rámutatva arra, hogy a részesi cselekmény járulékos jellegű, azaz a tettesi cselekményhez kapcsolódik. Az ügyben nem az I. r. vádlott, hanem a II. r. - IV. r. vádlottak voltak azok, akik a sértettel jogviszonyban álltak.

5. A Mátészalkai Városi Bíróság 1.B.41/2008/64. számú ítéletével a felbujtó cselekményeit a sértett pénzintézetek számához igazítva minősítette folytatólagosan, üzletszerűen, felbujtóként elkövetett csalás bűntetteként, illetve vétségeként. A másodfokon eljárt Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság 2.Bf.373/2010/4. számú ítéletében arra az álláspontra helyezkedett, hogy a felbujtó bűncselekményeinek "rendbeliségét nem a sértettek száma, hanem a tettesek rendbelisége határozza meg". Ugyanakkor a másodfokú bíróság egyetértett az elsőfokú bírósággal abban, hogy a Btk. 137. § 9. pontjában írt feltételek fennállása esetén - attól függetlenül, hogy a vádlott által felbujtott személyek csak egy-egy bűncselekményt követtek el, és ezáltal az ő esetükben az üzletszerűség nem állapítható meg - a felbujtó cselekménye üzletszerűen elkövetettként minősül.

II.

A bemutatott jogerős bírósági határozatok szerint a bíróságok másodfokon eljárt tanácsai hasonló történeti tényállások mellett ugyanabban a jogkérdésben eltérő jogi álláspontot foglaltak el, következésképpen eltérően minősítették a felbujtó által elkövetett cselekményeket. Az egységes ítélkezési gyakorlat biztosítása érdekében tehát elvi kérdésben szükséges állást foglalni.

* * *

Az indítványozó szerint a Békés Megyei Bíróság 2.Bf.191/2010/11. számú és 2.Bf.152/2010/9. számú, továbbá a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság 2.Bf.373/2010/4. számú határozata foglalt el helyes jogi álláspontot az elvi kérdésben. Érveinek lényege a következő:

A./

A részesi - így a felbujtói - magatartás járulékos. A járulékosság egyrészt azt jelenti, hogy megállapításához minden esetben szükséges egy szándékos tettesi alapcselekmény legalább kísérleti szakig való eljutása, másrészt azt, hogy a részesek soha nem valósíthatnak meg tényállási elemet, harmadrészt pedig azt, hogy a felbujtói magatartás értékelése - ritka kivételektől eltekintve - a tettes cselekményéhez igazodik, annak jogi sorsában osztozik. Ez az egység, illetve halmazat területére is vonatkozik. A Legfelsőbb Bíróság már egy 1977-es, az 1961. évi V. törvény 65. §-ához kapcsolódó eseti döntésében kifejtette: ha a tettesek - bár egy felbujtó ráhatására - önállóan, egymás tevékenységéről nem tudva követik el a bűncselekményt, az általuk megvalósított cselekmények a folytatólagosság egységébe akkor sem vonhatók, ha a felbujtottak ugyanazon sértett sérelmére, azonos módon és időben is összefüggően valósították meg bűncselekményeiket. Ez oknál fogva pedig az ezekre vonatkozó felbujtói tevékenység sem értékelhető egységként (BH 1977/523.).

A részesség járulékosságából adódóan a részes cselekményének a jogi minősítése a tettes cselekményéhez igazodik, vagyis a tettes és a részes cselekménye ugyanannak a törvényi tényállásnak a keretei között minősül (BH 2000/186.). A bűnrészesség - a felbujtás és a bűnsegély is - mint járulékos jellegű közreműködés, a bűncselekményben való tettesi alapcselekményt tételez fel, és csakis azzal összefüggésben valósulhat meg (BH 1999/53., 2000/185.). Ugyanezen elveket alkalmazza a Legfelsőbb Bíróság az áfa-visszaigényléssel elkövetett csalási ügyekben is: "A részesi magatartás járulékos jellege azt feltételezi, hogy a tettes magatartása tényállásszerű legyen, azaz bűncselekménynek minősüljön. [...] A részes büntetőjogi felelősségének a megállapításához elégséges annak a megállapítása, hogy a tettes magatartása valamely bűncselekmény törvényi tényállását kimeríti, és a részes a tettessel szándékegységben járt el (BH 1998/110.). A részesek cselekményeinek rendbeliségét illetően következetes az ítélkezési gyakorlat az adócsalási ügyekben is (BH 2001/513., 2010/60.).

A Legfelsőbb Bíróság a BH 2011/123. számon közzétett felülvizsgálati ügyben megállapította:

"Minden részesség, így a felbujtás is, járulékos elkövetés tettesi alapcselekményt feltételez. A járulékosság azt is jelenti, hogy a részes felelőssége a tettesi alapcselekményhez igazodik: a részes általában azonos bűncselekményért, ritkábban (excessus mandati esetén) enyhébb bűncselekményért felel, mint a tettes. Ebből kiindulva kell a történeti tényállást értékelni.

A csalás tettesei azok a személyek, akik az Alapot, mint sértettet (és egyben passzív alanyt) az eljárásba bevont Közalapítványon keresztül tévedésbe ejtve, a valótlan igénylést eszközölték. Miután a történeti tényállásból más nem következik, a csalási cselekmények tettesei: a X., XI., és a XII. r. terheltek, továbbá T. G.-né. A III. r. terhelt az ő tettesi cselekményeiknek a felbujtója. Azok a személyek, akik közreműködtek a hamis tartalmú kérelmek elkészítésében - miután közvetlenül nem ők ejtették tévedésbe a passzív alanyt - nem társtettesek, hanem bűnsegédek.

A felbujtó és a bűnsegédek jogi felelősségét a tettesek cselekménye "határolja be".

A Btk. 12. § (2) bekezdése szerint nem bűnhalmazat, hanem folytatólagosan elkövetett bűncselekmény az, ha az elkövető ugyanolyan bűncselekményt, egységes elhatározással, azonos sértett sérelmére, rövid időközökben többször követ el. A Btk. 19. §-a szerint pedig elkövetők a tettes, a közvetett tettes és a társtettes (tettesek) valamint a felbujtó és a bűnsegéd (részesek).

Mindebből következik: ugyanazon elkövető több bűncselekménye kerülhet folytatólagos egységbe. Ugyanakkor a sértetti (passzív alanyi) azonosság a különböző tettesek alapcselekményeit nem olvasztja a folytatólagosság egységébe.

Ehhez képest a tettesi alapcselekmények: 4 rendbeli nagyobb kárt okozó csalás és az azzal valós alaki halmazatot alkotó 4 rendbeli magánokirat-hamisítás. E bűncselekményekhez kapcsolódik járulékosan az összes részesi alakzat, így a III. r. terhelt által véghezvitt felbujtás is.

A felbujtó személyének azonossága tehát több tettes viszonyában akkor sem eredményezhet folytatólagosságot, ha a részesi akarat-elhatározás egységes és a sértett is azonos. A Btk. Általános Részében nincs olyan rendelkezés, ami a folytatólagosság egységébe olvasztaná azokat a részesi cselekményeket, amelyek tettesi alapcselekménye nem folytatólagos.

Ebből következően a III. r. terhelt cselekménye 4 rendbeli csalásra felbujtás. A jogi minősítés szorosan a tettesi alapcselekményhez igazodik, a kár nem összegeződik, így a felbujtó cselekményei e tettesi bűncselekményekkel okozott összes kárra tekintettel nem minősülhetnek súlyosabban."

A kifejtettek a jogegységi eljárás lefolytatására irányuló kezdeményezéssel érintett ügyekben is iránymutatóak. Abból, miszerint a törvény a 12. § (2) bekezdésében a folytatólagosság törvényi fogalmában "elkövető"-t említ, nem következik, hogy a járulékosság elvét figyelmen kívül lehetne hagyni. Azok a határozatok, amelyek a folytatólagosságot állapították meg, tulajdonképpen a törvény által jelenleg nem ismert érték-egybefoglalást alkalmazták.

B./

A kezdeményezéssel érintett jogerős határozatokból kitűnően a Békés Megyei Bíróság és a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság büntető fellebbviteli tanácsai abban az esetben is megállapították a felbujtó tekintetében az üzletszerű elkövetést, amikor a tettesi alapcselekmények tekintetében külön-külön, a tettesek vonatkozásában az üzletszerűség törvényi előfeltételei nem álltak fenn.

A Legfelsőbb Bíróság a már idézett, a BH 2011/123. számon közzétett döntésében e határozatokkal ellentétben megállapította:

"A terhelt cselekményeinek üzletszerű minősítése is ellentétes a büntető anyagi jogi rendelkezésekkel.

A Btk. 137. §-ának 9. pontja akként rendelkezik, üzletszerűen követi el a bűncselekményt, aki ugyanolyan vagy hasonló jellegű bűncselekmények elkövetése révén rendszeres haszonszerzésre törekszik.

A tényállásban nincs adat arra, hogy a X., XI. és XII. r. terheltnek, és T. G.-nének a III. r. terhelt általi felbujtása mikor, azok nagyjából egy időben, vagy eltérően, egymást követve, hosszabb időn át történt. Nem zárható ki az sem, hogy ugyanazon alkalommal egyszerre történt meg a négy tettes felbujtása. Ebből pedig nem vonható megnyugtató jogi következtetés arra, hogy a III. r. terhelt, mint felbujtó ugyanolyan, vagy hasonló bűncselekmények elkövetése révén rendszeres haszonszerzésre törekedett.

Ennél is lényegesebb, hogy a tettesi alapcselekmény - még akkor is, ha a kérelmezőknek a kárpótlási eljárásban a kérelmet meg kellett újítaniuk - egyetlen cselekményre korlátozódik mind a négy tettes esetén, semmiképpen nem üzletszerűen elkövetett."

A Btk. 137. §-ának 9. pontjában körülírt üzletszerűség az alanyi oldalon a rendszeres haszonszerzésre törekvést kívánja meg, vagyis azt, hogy az elkövető az ugyanolyan vagy hasonló bűncselekmények véghezvitelét jövedelemszerző forrásnak tekintse. Az üzletszerűség megállapítása szempontjából - alanyi feltételként - annak van jelentősége, hogy a bűncselekményből származó (bármekkora) haszon (saját célú) elérésére törekvésnek egyben át kell fognia az ugyanolyan (vagy hasonló) jellegű bűncselekmény e célból történő ismételt (illetve ismétlődő) elkövetésére vonatkozó akarat-elhatározást is. Ezen szándék megállapítására már következtetési alapot adhat - de nem önmagában - az elkövető életvitele, annak bűnöző jellege, jövedelmi helyzete, illetve a bűncselekményből származó haszon abban betöltött vagy betölteni szándékolt szerepe, aránya." (HGY 1490.)

A jogegységi kezdeményezéssel érintett ügyekben az a közös, hogy a felbujtó több, különböző tettest bírt rá vagyon elleni bűncselekmények elkövetésére, ezáltal törekedett rendszeres haszonszerzésre. Az üzletszerűség azonban a Különös Részi törvényi tényállás minősített esete, a felbujtó viszont nem a Különös Részi törvényi tényállást valósítja meg, hanem annak elkövetésére hív fel: a felbujtói tevékenysége üzletszerű, és nem bűncselekmények üzletszerű elkövetésére bírja rá a tetteseket.

A felbujtói cselekmények üzletszerűsége azonban nem alapozza meg a Különös Részben üzletszerűen elkövetettként minősített eset megállapítását. (Azt a bűncselekményt, amelynek egyébként minősített esete az üzletszerű elkövetés, a felbujtó nem elkövette, hanem azok elkövetésére üzletszerűen felbujtott.) Ennek értékelésére azonban csak a Btk. 21. § (3) bekezdésében foglalt, a büntetés kiszabására vonatkozó parifikációs rendelkezés keretei között van mód, a felbujtás üzletszerűségét súlyosító körülményként értékelve.

Így tehát a többrendbeli, felbujtóként elkövetett vagyon elleni bűncselekmény nem minősülhet üzletszerűként elkövetettnek, ha az egyes vagyon elleni bűncselekményeket elkövető tettesek esetében az üzletszerűség nem állapítható meg.

* * *

A legfőbb ügyész írásbeli nyilatkozatában [BF. 2458/2011. szám] a jogegységi indítvány álláspontjával értett egyet. Kifejtette: a részes bűncselekményeinek rendbelisége és minősítése a tettesek alapcselekményeihez igazodik. Abból, hogy a Btk. 12. §-ának (2) bekezdése a folytatólagosság feltételeinek meghatározásakor "elkövetőt" említ, nem következik az, hogy a járulékosság elve figyelmen kívül hagyható.

Helytállónak tartotta a legfőbb ügyész az indítványozónak azt az álláspontját is, mely szerint, ha a felbujtó több, különböző tettest bírt rá vagyon elleni bűncselekmények elkövetésére és ezáltal törekedett rendszeres haszonszerzésre, úgy felbujtói tevékenysége üzletszerű, de nem bűncselekmények üzletszerű elkövetésére rábírás. Ezen üzletszerűség a bűncselekmények minősítésekor nem vehető figyelembe, csak a büntetés kiszabása során értékelhető súlyosító körülményként.

III.

A jogegységi tanács megállapította, hogy az egységes ítélkezési gyakorlat biztosítása érdekében a Be. 439. §-a (1) bekezdésének a) és 440. §-ának (1) bekezdés a) pontjai alapján a Legfelsőbb Bíróság elnöke által előterjesztett elvi kérdésben jogegységi határozat meghozatala valóban szükséges. Ezért a Be. 442. §-a (3) bekezdése szerint nyilvános ülést tartott, amelyen a legfőbb ügyész az írásbeli indítványában foglaltakkal egyezően szólalt fel.

* * *

A jogegységi tanács az indítványozónak, és a legfőbb ügyésznek az elvi jogkérdés megoldására vonatkozó álláspontjával egyetértett, az alábbiak szerint:

A jogirodalomban és az ítélkezési gyakorlatban évszázados az egyetértés, amit a pozitív jogi szabályozás is követ: a bűncselekmény tettese az, aki saját magatartásával vagy a bűncselekményért felelősségre nem vonható személy felhasználásával (közvetett tettes) a törvényi tényállást egészében vagy részben megvalósítja; társtettesek pedig azok, akik közös egyetértéssel - szándékegységben - a törvényi tényállást egészében vagy részben együttesen valósítják meg. Ez utóbbi elv alól kivételt csupán az olyan bűncselekmény jelent, amelynek lényegét alkotja, hogy az elkövetéséhez több személy szükséges (pl. fogolyzendülés, vagy a többek által elkövetett erőszakos közösülés, stb.), ezért ezen elkövetők esetében a tényállás közös megvalósítói önálló tettesek. Bűnrészes pedig a bűncselekménynek az olyan elkövetője, aki a törvényi tényállás megvalósításában közvetlenül nem vesz részt, ám a tettessel szándékegységben jár el, és a törvényi tényállás megvalósítása nélkül is oksági [felbujtás esetében egyenes oksági, bűnsegély esetében concausalis] kapcsolatba hozható a cselekvősége a legalább kísérleti szakba eljutott tettesi cselekménnyel, mégpedig annak befejezettsége előtt. [Ehhez képest kényszerű kivétel, amikor egy bizonyos bűncselekmény alanya csak speciális tulajdonságokkal rendelkező vagy felruházott személy lehet, és ezzel a személlyel egyetértésben az ilyen tulajdonsággal nem rendelkező más személy is törvényi tényállási elemet valósít meg. Szemben a hosszabb idő óta már nem követett gyakorlattal, amely ez utóbbi személyt is társtettesnek tekintette, a mai egyöntetű felfogásunk a speciális alannyal együttesen (szándékegységben) tényállást megvalósító személyt bűnsegédként kezeli.]

Az elkövetők körének e fogalmi ismérvek szerinti tagozódásából egyenesen következik: a részes cselekménye a tettesi, társtettesi cselekménnyel szemben alárendelt, mert tettesi bűncselekményt feltételez. Nem lehet részességről beszélni, ha nincs legalább kísérleti szakba eljutott tettesi alapcselekmény. Ez a felfogás tükröződik abban: ha a felbujtás lényegét jelentő rábírás annak részéről, akire ez irányul, nem vezet a törvényi tényállás megvalósításának megkezdéséhez sem, a "rábíró" cselekmény - egyéb feltételek mellett - csak büntetendő előkészület. Ugyanígy, a bűncselekmény elkövetését megelőzően kifejtett célzatos segítő tevékenység csak akkor értékelhető bűnsegélyként, ha a tettesi cselekmény már kísérleti szakba lép, egyébként előkészület.

Ezekből az összefüggésekből egyenesen következik a részesi bűncselekmény járulékos jellege. Ebben az fejeződik ki, hogy a részesi cselekmény ebben a minőségében (tehát eltekintve azoktól a tényállásoktól, amelyeknél a fogalmilag részesi cselekmény sui generis bűncselekmény)

- csak annyiban büntethető, amennyiben az alapcselekmény is büntethető,

- a jogi minősítés tekintetében is osztja a tettesi alapcselekmény sorsát, és végezetül

- a részesi cselekményre is a tettesi bűncselekmény büntetési tétele vonatkozik (parifikáció).

A hatályos büntetőtörvény nem tartalmaz (a korábbi, az 1961. évi V. törvény 15. §-ának megfelelő) olyan szabályt, amelynek értelmében több elkövető esetén az a körülmény, hogy valamelyik elkövetőre súlyosabb büntető rendelkezést kell alkalmazni, más elkövetőre is kihat, amennyiben erről a körülményről az elkövetéskor tudott (így például az egyik elkövetőtárs másik előtt is ismert visszaesői minősége nem alapozza meg a tettestárs vagy részes cselekményének visszaesőkénti értékelését). A részesség járulékos jellege tehát tisztán érvényesül [teljes járulékosság]. A részesi cselekmény járulékosságának iménti értelmezését illetően a jogtudomány és a joggyakorlat mindössze két kivételt ismer: Egyrészt a részes büntethetőségét nem érinti, ha a tettesi alapcselekmény elkövetőjének a kiléte ismeretlen, ez a személy meg nem vádolt, vagy vele kapcsolatban büntethetőséget megszüntető ok (pl. halál, elévülés, kegyelem) következik be. Másrészt nem felel a részes a tettes minőségi túllépéséért, azaz azért, hogy a tettes más törvényi tényállásba illeszkedő, vagy más ilyen bűncselekményt is megvalósít, mint amelyre a rábíró tevékenysége vonatkozik, avagy amelyhez a segítségnyújtása történt.

Leszögezhető tehát, hogy a részes felelősségének a terjedelmét mindig a tettesi cselekmény, annak büntetendősége és minősítése határolja be. A részesi felelősség általában véve a tettesi cselekmény minősítésének megfelelő büntetési tételkeretek között érvényesül, kivételképpen lehet a tettesi bűncselekmény minősítésénél enyhébb, de a tettesi bűncselekménynél súlyosabb megítélésű cselekményért a részes nem felelhet.

Ezeket a szempontokat kell kiindulásnak tekinteni, amelyek figyelembevételével az indítványban felvetett elvi kérdés helyes megoldása történhet.

1/ A Btk. 12. §-ának (2) bekezdése szerint nem bűnhalmazat, hanem folytatólagosan elkövetett bűncselekmény az, ha az elkövető ugyanolyan bűncselekményt, egységes elhatározással, azonos sértett sérelmére, rövid időközökben többször követ el. A rendelkezésből egyértelmű: kizárólag ugyanannak az elkövetőnek több ugyanolyan bűncselekménye értékelhető a folytatólagosság folytán egy bűncselekményként. A gyakorlatban előforduló azokban az esetekben tehát, amikor a részesi cselekmények több tettes (társtettes) által egymástól függetlenül elkövetett egy-egy ugyanolyan törvényi tényállás alá eső bűncselekményhez kapcsolódnak, - azaz, amikor az egyedüli felbujtó akár azonos, akár különböző alkalmakkor több tettest bír rá arra, hogy egy-egy ugyanolyan bűncselekményt kövessen el, illetőleg a bűnsegéd, a pszichikai vagy fizikai segítő magatartásával különböző tettesek által végrehajtott egy-egy ugyanolyan bűncselekmény elkövetését mozdítja elő - a különböző tettesi bűncselekmények folytatólagossága fogalmilag kizárt. Nincs jelentősége ebből a szempontból annak, hogy a tettesek (társtettesek) által elkövetett ezeknek a bűncselekményeknek a sértettje azonos, és a bűncselekmények rövid időközökkel elkövetettek.

A részesi elkövető felelősségének a részesség járulékossága folytán - az előzőekben kifejtett elvek szerint - a tettesi alapcselekmény jogi minősítése határt szab. Minthogy a különböző tettesek egy-egy ugyanolyan bűncselekménye sem vonható a folytatólagosság körébe, nem értékelhető folytatólagos bűncselekmény-egységként, a részesnek ezen tettesek nem folytatólagos alapcselekményéhez kapcsolódó cselekvősége sem, függetlenül attól, hogy a részes akarat-elhatározása egyébként egységes volt, a tettesi alapcselekmények és a részesi magatartások rövid időszakon belül történtek, továbbá attól is, hogy az alapcselekmények sértettje is azonos.

A részesi bűncselekmény jogi minősítése - a rendbelisége is - a tettesi alapcselekmény(ek)hez igazodik. Mindezek következtében, amennyiben a jogi minősítés szempontjából a tettesek által elkövetett bűncselekményeknél az elkövetési értéknek, kárnak, vagyoni hátránynak, vagy más mennyiségi kritériumnak jelentősége van, ez a mennyiség a részesi cselekmény jogi minősítése szempontjából sem összegeződik.

2/ Az üzletszerű elkövetés tipikusan a vagyon elleni, de gyakran más bűncselekmények minősítő körülménye. Az üzletszerűségnek, mint az elkövető személyéhez tapadó körülménynek elengedhetetlenül szükséges alanyi feltétele, hogy az elkövető saját haszonszerzés érdekében, és azzal az akarat-elhatározással kövesse el a bűncselekményt, hogy a belátható jövőben ugyanebből a célból ugyanolyan, vagy hasonló bűncselekményeket fog elkövetni.

Az indítványban ismertetett esetekből kitűnik, nem egységes az ítélkezési gyakorlat abban sem, hogy kizárólag a részesi - praktikusan a felbujtói - oldalon megnyilvánuló üzletszerűség súlyosabban minősíti-e a részesnek a tettesi bűncselekményhez kapcsolódó cselekményét. Az ítélkezési gyakorlatban megfigyelhetők olyan tendenciák, amelyek a részes üzletszerűsége esetén a tettesi alapcselekmény elkövetésének (elkövetőjének) üzletszerűségétől függetlenül, tehát az üzletszerű tettesi elkövetés miatt súlyosabban nem minősülő alapbűncselekmények részesére nézve is megállapítják a bűncselekménynek a tettesi cselekmény minősítésétől eltérő, súlyosabban minősülő esetét, pusztán azon az alapon, hogy a részes is a bűncselekmény elkövetője, (Btk. 19. § (1) bek.), tehát a Btk. 137. §-ának 9. pontjában az üzletszerű elkövetés feltételeként meghatározott tudati sajátosság minden elkövetőre, így nemcsak a tettesre, hanem a részesre is vonatkozik.

A jogegységi tanács - összhangban az indítványozó és a legfőbb ügyész álláspontjával - ezzel a felfogással nem ért egyet.

A részesség dogmatikai ismérve, ezáltal járulékos természetének az alapja - amint erre előzőleg már hivatkozás történt - az, hogy a részesi elkövető tényállási elemet, legyen az személyes körülmény, elkövetési mód, eredmény, stb. közvetlenül nem valósíthat meg, márpedig bármely minősítő körülmény a törvényi tényállás része, tényállási elem. A részes azért a bűncselekményért felel, amit a tettes elkövet. A járulékosság elve folytán a részes üzletszerűsége esetén is a cselekményének jogi minősítése a tettesi cselekmény jogi minősítéséhez igazodik. A részesi oldalon tehát üzletszerűen elkövetettként akkor minősülhet a bűncselekmény, ha a rábírás maga üzletszerű bűnelkövetésre irányul, avagy a bűnsegéd az üzletszerűen elkövetett tettesi alapcselekményhez nyújt segítséget.

Valóban, a Btk. 137. §-ának 9. pontjában az üzletszerűség fogalmát meghatározó értelmező rendelkezés valamennyi elkövetőre - a tettesre, részesre egyaránt - vonatkozik. Nem vonható kétségbe az sem, hogy az a részesi elkövető, akinek cselekményében alanyi ismérvként az üzletszerűség megnyilvánul, ezért a többletért büntetőjogi felelősséget visel. E felelőssége azonban nem a tettesi alapcselekménytől eltérő, annál súlyosabb jogi minősítésben és az ahhoz tartozó súlyosabb büntetési tételkeretek közötti büntetéskiszabásban nyilvánul meg, hanem a tettesi bűncselekmény jogi minősítésének megfelelő büntetési tételkeretek közötti büntetéskiszabás körében, mint súlyosító körülmény nyer értékelést.

* * *

A Legfelsőbb Bíróság Jogegységi Tanácsa a kifejtetteknél fogva a jogegységi indítványnak helyt adott, és a rendelkező részben írtak szerint határozott.

A jogegységi tanács a határozatát a Bszi. 32. §-ának (4) bekezdése, illetve a Be. 445. §-ának (2) bekezdése értelmében a Magyar Közlönyben közzé teszi.

Budapest, 2011. október 5.

Dr. Kónya István s.k. a jogegységi tanács elnöke,
Dr. Belegi József s.k. előadó bíró, Dr. Demeter Ferencné s.k. bíró,
Dr. Márki Zoltán s.k. bíró, Dr. Varga Zoltán s.k. bíró a jogegységi tanács tagjai

A kiadmány hiteléül:
bírósági tisztviselő
N-né TH