3/2003. számú BJE határozat

3/2003.BJE.szám

A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bíróságának jogegységi tanácsa Budapesten, a 2003. május 12. napján tartott nem nyilvános ülésen a legfőbb ügyész indítványa alapján meghozta a következő

A Btké.19.§-ának a szabályai a köztársasági elnök által gyakorolt egyéni kegyelmi mentesítésre vonatkoznak; e szabályok közkegyelmi mentesítéssel összefüggésbe nem hozhatók.

Az 1990. évi XXXIX. törvény alapján végrehajtási közkegyelemben részesült elítéltek esetében is a Btk. erre vonatkozó szabályai szerint kell a szabadságvesztést kitöltöttnek tekinteni.

A mentesítéshez szükséges várakozási idő - mint objektív törvényi előfeltétel - kezdő napja a büntetés kitöltésének, illetőleg végrehajthatósága megszűnésének napja.

A várakozási idő tartama - mint további törvényi előfeltétel - az ítéletben kiszabott büntetéshez igazodik.

A legfőbb ügyész az egységes bírói gyakorlat kialakítása érdekében az 1997. évi LXVI. törvény (Bszi) 31.§-ának (2) bekezdése alapján jogegységi eljárás lefolytatását és jogegységi határozat hozatalát indítványozta abban az elvi kérdésben; miként kell számítani a mentesítéshez szükséges várakozási időt akkor, ha a terhelt szabadságvesztés büntetésének tartama végrehajtási közkegyelem folytán csökkent; mert ugyanazon jogi tényeket vizsgálva a Legfelsőbb Bíróság tanácsai eltérő döntést hoztak.

Indítványát - ahhoz mellékelt - olyan konkrét határozatokkal szemléltette, amelyekben a szándékos bűncselekmény miatt elítélt terheltek szabadságvesztés büntetését közkegyelem - az 1990. évi XXXIX. törvény - érintette, és a terheltek bírósági mentesítést kértek.

1/ A légi jármű hatalomba kerítése bűntettének előkészülete, bűnsegédként elkövetett emberölés bűntettének kísérlete és más szándékos bűntettek miatt halmazati büntetésül 10 évi szabadságvesztésre és 10 évi közügyektől eltiltásra ítélt terheltet - büntetésének tartamát egynyolcadával csökkentő közkegyelemmel - 1990. június 20-án bocsátották feltételes szabadságra.

Annak eredményes leteltével és a közkegyelem eredményes kiállásával a csökkentett büntetését 1992. október 25. napjával töltötte ki.

A 10 évi szabadságvesztés kiállásának időpontja 1994. január 25. napja lett volna.

Az első fokon eljáró bíróság - minthogy időközben a közügyektől eltiltás mellékbüntetés hátralévő részét köztársasági elnöki határozat kegyelemből elengedte, és a bíróság az érdemességet is megállapította - a terheltet a

büntetett előélethez fűződő hátrányok alól az 1998. augusztus 11. napján meghozott végzésével a Btk.102.§ (1) bekezdés f/ pontja és a Btk.103.§ (1) bekezdése alapján mentesítette.

Az ügyészi fellebbezés alapján másodfokon eljáró Legfelsőbb Bíróság illetékes tanácsa a mentesítés iránti kérelmet időelőttinek találta és azt - az elsőfokú végzést megváltoztatva - elutasította.

(Bf.V.1837/1998. számú határozat - közzétéve BH 1999/542. szám alatt.)

Jogi álláspontjának lényege szerint a Btké.19.§-ának (1) bekezdésére figyelemmel követett állandó bírói gyakorlat szerint kegyelem esetén - függetlenül attól, hogy azt a köztársasági elnök gyakorolja vagy közkegyelem érvényesül - amennyiben a kegyelmi elhatározás ettől eltérően nem rendelkezik, a büntetőjogi következmények a kiszabott büntetéshez igazodnak.

Ehhez képest a terhelt a vele szemben jogerősen kiszabott büntetést csak 1994. január 25-én állotta volna ki, következésképpen "a terhelt ügyében a bírósági mentesítés

indokoltságának érdemi vizsgálatára leghamarabb az eredetileg kiszabott szabadságvesztés tartamához igazodó

kitöltési időponttól (BH 1995/1/3. számú eseti határozat) számított öt év eltelte, vagyis 1999. január 25. után kerülhet sor."

(A fentivel azonos tartalmú az Rf.I.3479/1973. számú végzés és az nyert közzétételt BH 1995/1/3. szám alatt.)

2/ Az államtitok tekintetében kémszervezet tagjaként folytatólagosan elkövetett kémkedés bűntette miatt kiszabott 12 évi fegyházbüntetésre, 10 évi közügyektől eltiltásra és részleges vagyonelkobzásra ítélt terhelt a szabadságvesztés büntetését 1990. március 28-ig töltötte, akkor 1993. március 28-ig terjedő időre feltételes szabadságra bocsátották.

Időközben szabadságvesztésének tartama közkegyelem alapján egynyolcadával, 10 év 6 hónapra csökkent.

A lecsökkent tartamú feltételes szabadságot 1991. szeptember 28-ával eredményesen kiállotta, a közkegyelmi rendelkezés hatályvesztésére sem került sor.

A terheltnek a bírósági mentesítés iránti kérelmét elbíráló elsőfokú bíróság arra a megállapításra jutott, hogy a Btk.102.§ (1) bekezdés f/ pontjában meghatározott 10 éves várakozási idő eltelt, ekként a terhelt 2001. szeptember

27. napjával a törvény erejénél fogva mentesült a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól.

Végzésének indokolásában kifejtette, hogy a közkegyelemmel csökkentett büntetés kitöltésére, egyben a végrehajthatóság megszűnésére 1991. szeptember 28-ával került sor. Időközben - 2000. március 27-ével - a közügyektől eltiltás mellékbüntetés végrehajtása is befejeződött. A Legfelsőbb Bíróság BH 1997/267. számú eseti döntésének megfelelően ha valamely terheltre kiszabott szabadságvesztés tartama közkegyelem folytán csökkent, úgy a csökkentett tartamú főbüntetés kitöltésétől kell számítani a mentesítéshez szükséges várakozási időt, annak ellenére, hogy a várakozási idő tartamát az eredetileg kiszabott szabadságvesztés mértéke határozza meg.

Az ügyész - észlelve az eseti döntések ellentmondását - fellebbezést jelentett be.

A Legfelsőbb Bíróság eljáró tanácsa az elsőfokú végzést lényegében azzal azonos indokok alapján helybenhagyta.

(Rf.V.899/2002/2. számú végzés.)

A legfőbb ügyész által szemléltetett példák kétségtelenné tették, hogy a bírói gyakorlat nem egységes. A Legfelsőbb Bíróság tanácsai ellentétes elvi alapokon nyugvó jogerős határozatokat hoztak és ezeknek alapján eltérő tartalmú eseti döntések - a BH 1995/1/3., BH 1999/542., illetve BH 1997/267. számúak - nyertek közzétételt.

Ezért a Legfelsőbb Bíróság a Bszi. 31.§ (1) bekezdés a/ pontja alapján a jogegységi eljárást lefolytatta.

Ennek során a legfőbb ügyésznek a nem nyilvános ülésen jelen lévő képviselője a 2/ pontbeli jogi megoldással értett egyet.

Tekintve, hogy az ellentétes tartalmú határozatok közül az 1/ pontban megjelölt került közzétételre legutóbb (BH 1999/542.) ekként pedig - legalábbis elvileg - ez volt iránymutatónak tekinthető, a jogegységi tanács mindenekelőtt ennek a jogi érveit vizsgálta.

E jogi álláspont leegyszerűsített lényege szerint azért kell a mentesítéshez szükséges várakozási időt a kiszabott büntetés tartama - és nem a közkegyelem folytán csökkent tartam - figyelembevételével számítani, mert a Btké.19.§ (1) bekezdésének előírásai a közkegyelemre is vonatkoztathatóak.

Ez az okfejtés nem helytálló.

A Btk.101.§-ának értelmében az elítélt a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól három módon mentesíthető:

a/ a törvény erejénél fogva,

b/ bírósági határozat alapján,

c/ kegyelem útján.

ad. a/ E pontnak a Btk.-nak a 102.§-ában foglalt törvényi mentesítésre vonatkozó szabályai felelnek meg.

Az eltérő jogértelmezés lehetősége a szándékos bűncselekmények miatt határozott idejű végrehajtható szabadságvesztésre ítéltek körében merült - és merülhet - fel, miután a Btk.102.§ (1) bekezdésének d/, e/ és f/ pontjai a kiszabott büntetés mértékéhez igazodóan a büntetés kitöltését, illetőleg végrehajthatósága megszűnését követően objektív feltételként a mentesítéshez még különböző hosszúságú várakozási idő elteltét is megkívánják.

ad. b/ A bírósági mentesítésnek a Btk.103.§ (1) bekezdése szerinti szabályai - eltekintve az erre irányuló kérelemtől és az érdemességtől - a törvényi mentesítés szabályaira utalnak vissza azzal, hogy az ott meghatározott várakozási idő felének az eltelte is már lehetőséget ad a mentesítésre.

ad. c/ A kegyelmi mentesítésről a Btk.106.§-a a következőképpen rendelkezik;

"A köztársasági elnök az elítéltet kegyelemből mentesítésben részesítheti akkor is, ha e törvény szerint ennek egyébként nincs helye."

A c/ pont helyes értelme szerint a köztársasági elnök által gyakorolható mentesítési kegyelem mindig egyéni kegyelem, s

e jogkör korlátlan, mert a köztársasági elnököt a Btk. fentebbi szabályai nem kötik.

Ekként pedig a köztársasági elnök által ténylegesen gyakorolt egyéni kegyelem a mentesítés egyéb módjaitól és azok szabályaitól eltérő olyan sajátos jogi helyzetet eredményezhet, ami jogkövetkezményeit tekintve a Btk. rendelkezéseibe nem illeszthető be.

Ezt a sajátos jogi helyzetet kívánja megoldani a Btké. a 19.§-ával, amit az itt tett megállapítás ellenőrizhetősége végett szintén idézni szükséges.

Btké.19.§ (1) bekezdés: Ha a köztársasági elnök az elítéltet kegyelemben részesíti, a büntetőjogi következmények (Btk.100.§ (3) bekezdése) - ellenkező rendelkezés hiányában - az ítéletben kiszabott büntetéshez igazodnak.

19.§ (2) bekezdés: Ha a köztársasági elnök a szabadságvesztés végrehajtását kegyelemből próbaidőre felfüggeszti, a próbaidő, illetve a mentesítés hatályának beálltához - a törvény szerint - szükséges időtartam a kegyelmi elhatározás keltének napján kezdődik.

A Btk.106.§-ában és a Btké.19.§-ában foglaltaknak a tartalmi egybevetéséből kitűnik, hogy e szabályok kizárólag az egyéni kegyelemmel kapcsolatosak. Következésképpen a Btké. rendelkezéseinek a közkegyelemre történő vonatkoztatása meg nem engedhető kiterjesztő jogértelmezést jelent.

Emiatt pedig az 1/ pontban írt legfelsőbb bírósági végzés - és értelemszerűen a BH 1999/542. számú eseti döntés is - indokainál fogva téves.

A mentesítés anyagi jogi szabályainak törvényi értelmezéséből az előbbieken túlmenően még az is következik, hogy a Btk. szabályain már kívül eső, - mentesítést adó - közkegyelem gyakorlása erre irányuló törvényhozói akarat esetén csak külön törvénnyel történhet; ami viszont a Btk. szabályaihoz képest speciális rendelkezéseket tartalmazhat.

A speciális rendelkezések pedig a "lex specialis derogat legi generali" elve alapján alkalmazásuk során elsőbbséget élveznek.

Az itt írt jogértelmezéssel vizsgálva mostmár a közkegyelem gyakorlásáról szóló 1990. évi XXXIX. törvény rendelkezéseit, megállapítható, hogy az végrehajtási (1-5.§) eljárási (6.§) és mentesítéssel kapcsolatos (7.§) kegyelmet is gyakorolt, de kizáró körülményeket (8.§) és hatályt vesztő rendelkezést is (9.§) tartalmazott.

Ennek a külön törvénynek "A mentesítés a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól" címet viselő 7.§-a a Btk.-nak a vizsgált jogkérdés szempontjából lényeges szabályait csupán annyiban érintette, hogy a törvényi és bírósági mentesítéshez szükséges várakozási időket a felére csökkentette.

Ettől eltekintve a Btk.102.§-ára, mint a mentesítés általános fő szabályára nem hatott ki. Miután pedig a Btk.102.§ (1) bekezdés d/, e/, f/ pontjai a várakozási időt "a kiszabott büntetéshez" (a jogerős ítélettel megállapított büntetéshez) kötik, az a végrehajtási közkegyelemben részesült elítélteknél is ehhez igazodik. Csak ez az értelmezés felel meg "a kiszabott büntetés" mindkét törvényben használt jogi fogalmának.

Az 1990. évi XXXIX. törvénnyel adott végrehajtási közkegyelem - a speciális törvény rendelkezéseiből kitűnően, de nyelvtani értelmezéssel is - a már jogerősen kiszabott szabadságvesztéseknek csupán a végrehajtását befolyásolta. Ennek keretén belül egyfelől a teljes végrehajtás alól adott mentesítést, másfelől - és kizárólag végrehajtási szempontból - az elítélt büntetését csökkentette. Ez utóbbi azzal a jogkövetkezménnyel járt együtt, hogy a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét az ily módon csökkentett büntetés határozta meg, és ehhez igazodott a feltételes szabadság még hátralévő része, - amelynek végrehajthatósága is később ennek megfelelően szűnt meg, - ám ez a mentesítés általános fő szabályán szintén nem változtatott.

A közkegyelemről szóló törvény 9.§-ában megfogalmazott - a hatályvesztésre vonatkozó - rendelkezés azt az elítéltet érintette, akit a törvény hatályba lépését követő három éven belül elkövetett szándékos bűncselekmény miatt végrehajtható szabadságvesztésre ítéltek. Újabb elítélés hiányában ekként az említett rendelkezés sem a büntetés tényleges kiállására, illetőleg végrehajthatósága megszűnésének időpontjára nem hatott ki; így a mentesítés szempontjából közömbösnek tekinthető.

A fenti jogértelmezés eredményeként a jogegységi tanács a bírósági jogalkalmazás egységének biztosítása érdekében (Bszi. 27.§) a rendelkező részben foglaltak szerint határozott.

A kifejtett álláspontját tartja a jövőre nézve követendőnek, az annak ellentmondó döntéseket - így a BH 1999/547., BH 1997/267. és a BH 1995/1/3. jogesetet - tévesnek ítéli.

Budapest, 2003. május 12.