2/1998. számú PJE határozat

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG LEGFELSŐBB BÍRÓSÁGA

2/1998. PJE jogegységi határozat

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bíróságának jogegységi tanácsa a Legfelsőbb Bíróság Gf.II. tanácsa által kezdeményezett jogegységi eljárásban meghozta a következő

jogegységi határozatot:

A helyi önkormányzatokat a gazdálkodó szervezetek és a gazdasági társaságok átalakulásáról szóló 1989. évi XIII. törvény 21. §-ának (2) bekezdése, valamint az időlegesen állami tulajdonban lévő vagyon értékesítéséről, hasznosításáról és védelméről szóló 1992. évi LIV. törvény 42.§-ának (1) bekezdése alapján megillető vagyoni részesedés pénzben történő késedelmes kiadása esetén fizetendő késedelmi kamat mértéke évi 20 %.

I n d o k o l á s

I.
A Legfelsőbb Bíróság Gf. II. tanácsa az előtte Gf.II.33.142/1997. szám alatt folyamatban lévő fellebbezési eljárást az 5. sorszámú végzésével - a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 1997. évi LXVI. törvény (Bsz.) 29.§-a (1) bekezdésének b/ pontja és (2) bekezdése alapján - felfüggesztette és a fellebbezés tárgyát képező jogkérdés tekintetében jogegységi eljárást kezdeményezett.
A végzés indokolása szerint a Legfelsőbb Bíróság gyakorlatában két - egymástól eltérő - álláspont alakult ki abban a kérdésben, hogy a gazdálkodó szervezetek átalakulása, az állami vagyon privatizációja során az átalakuló vállalatok vagyonmérlegében szereplő belterületi föld után az önkormányzatokat megillető vagyoni részesedés pénzbeli kiadásának késedelme esetén milyen mértékű késedelmi kamat ítélhető meg.
Az egyik álláspont szerint a Ptk. korábban hatályos 301.§-ának (4) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján kiadott 86/1990. (XI.14.) Korm. rendelet 1.§-ának (1) bekezdése kizárólag az annak hatálya alá tartozó szervezetek, illetve személyek gazdálkodó tevékenységével összefüggő viszonyában alkalmazható. Tekintettel arra, hogy az önkormányzatokat nem a gazdálkodó tevékenységükkel összefüggésben, hanem az egységes állami tulajdon szétválasztása folytán illeti meg a belterületi föld értékének megfelelő üzletrész (részvény), ezért ha az önkormányzat tulajdoni igénye kártérítésbe fordul át, úgy az őket megillető késedelmi kamat mértéke a Ptk. 301.§-ának (1) bekezdése általános szabálya szerint évi 20 %.
A másik álláspont szerint az önkormányzatok gazdasági tevékenység folytatására jogosult jogi személynek minősülnek. A jogalkotó az állam vállalkozói vagyonát osztotta meg az átalakult gazdálkodó szervezetek és az önkormányzatok között. Az üzletrész (részvény) az önkormányzat mint gazdálkodó szervezet tulajdonosi jogosítványait testesíti meg, annak kiadását nem a földtulajdon joga alapján, hanem a helyi önkormányzatokról szóló törvény IX. fejezetében körülírt gazdálkodó szervezetként igényelte, tehát a vagyoni részesedés késedelmesen történő pénzbeli kiadása esetén az őt megillető késedelmi kamat mértéke a 86/1990. (XI.14.) Korm. rendelet 1.§-ának (1) bekezdése szerint a jegybanki alapkamat kétszeres szorzata.

II.
A jogegységi tanács nem nyilvános ülésén a legfőbb ügyész képviselője felszólalásában kifejtette, hogy a felmerült jogkérdés megválaszolása nem szűkíthető le csupán a késedelmi kamat mértékére. Álláspontja szerint a Ptk-nak a kamattal kapcsolatos szabályai a szerződéses kapcsolatokban alkalmazhatók, következésképpen a 86/1990. (XI.14.) Korm. rendelet is csak ezekben a kapcsolatokban lehet irányadó. A vitatott ügyekben viszont a kérdéses jogviszonyok nem szerződésen, hanem törvényi kötelezettségen alapulnak. A törvényen alapuló kötelezettség nem a gazdálkodáshoz, hanem a tulajdonhoz kötődik, ezért kötelmi jogviszony hiányában kamat nem jár. A kamat mértéke tekintetében az volt a jogi álláspontja, hogy a Ptk. 301.§-ának (1) bekezdése lenne alkalmazható, amennyiben kamatra az önkormányzatok igényt tarthatnának.

III.
A jogegységi tanács álláspontja szerint a felmerült jogkérdés vizsgálatánál abból kell kiindulni, hogy az állami tulajdonú vagyon privatizálása során az önkormányzatok milyen minőségükben részesedtek a gazdasági társasággá alakuló állami vállalatok vagyonából.
A rendszerváltozással összefüggésben meginduló privatizáció lényege az állami vállalkozói típusú tulajdon megszűnése és annak magántulajdonba kerülése. Ez többféle módon is végbemehet, az egyik privatizációs lehetőség, melyet a magyar jogi szabályozás elfogadott, az állami vállalat átalakulása, illetve átalakítása részvénytársasággá, vagy korlátolt felelősségű társasággá, melyet az üzletrészek vagy részvények eladása útján fokozatosan privatizálnak. Az állami vállalatok átalakulásáról a többször módosított 1989. évi XIII. törvény (a továbbiakban: ÁT) rendelkezett, amelynek lényege egy egyetemes jogutódlással egybekötött egylépcsős és teljes átalakulás volt. A vállalati tanács és a dolgozók közgyűlése (küldöttgyűlése) általános vezetésével működő állami vállalatok átalakulásáról a vállalati tanács (közgyűlés, küldöttgyűlés) döntött, míg az államigazgatási felügyelet alatt álló vállalatok esetén az alapító szerv határozott. Az említett önkormányzó vállalatok esetében a vagyonmérleg szerinti vállalati vagyonra eső rész törvényben meghatározott százalékának megfelelő üzletrész (részvény) az állami vagyonkezelő szervezetet, az átalakuló vállalat vagyonmérlegében szereplő belterületi föld értékének megfelelő üzletrész (részvény) pedig a föld fekvése szerint illetékes helyi tanácsot illette meg. Az ÁT 21.§-ának (1) bekezdése szerint a földre vonatkozó rendelkezéstől a vállalat és az állami vagyonkezelő szervezet között az átalakulás feltételeiről és módjáról kötött megállapodásban el lehetett térni. A társaságban külső vállalkozók is részesedést vállalhattak. Az önkormányzó vállalat az üzletrészeinek, illetve részvényeinek szabadon maradt részét értékesíthette és a befolyt ellenértéken a vállalat és a vagyonkezelő szervezet osztozott.
Az állami vagyonkezelő szervezetet, az Állami Vagyonügynökséget (továbbiakban: ÁVÜ) az 1990. évi VII. törvény hívta életre és rendelkezett a hozzá tartozó vagyon kezeléséről és hasznosításáról is. Ezt követően többször módosításra került az ÁT és a privatizációs gyakorlatban a kétlépcsős eljárás, tehát az átalakulás, majd az üzletrészek (részvények) értékesítése vált általánossá. Az 1990. szeptember 18-tól hatályos 1990. évi LXXII. törvény 5.§-ával módosított ÁT 21.§-ának (1) bekezdése szerint a vállalati tanács, illetve a dolgozók közgyűlése (küldöttgyűlése) általános vezetésével működő állami vállalatnak a vagyonmérlegben megjelölt vállalati vagyonra eső üzletrészeit (részvényeit) az állami vagyonkezelő szervezet értékesíti, az ellenérték 20 %-a a társaságot illeti meg. A (2) bekezdés értelmében az átalakuló vállalat vagyonmérlegében szereplő föld értékének megfelelő üzletrész (részvény) a föld fekvése szerinti önkormányzatot illeti meg. Az újonnan beiktatott 17/C.§ szerint az állami vagyonkezelő szervezet írja alá a társasági szerződést, illetőleg az alapító okiratot. E szabályozásból következik, hogy sem a helyi tanácsok, sem pedig azok jogutódai, az önkormányzatok nem vállalkozóként, nem külső befektetőként részesedtek az állami vagyonból. A törvény alanyi jogon biztosította számukra az átalakuló vállalat vagyonmérlegében szereplő belterületi föld értékének megfelelő vagyoni részesedést.
Az ÁVÜ által irányított és ellenőrzött privatizáció újabb szakaszát jelentette az időlegesen állami tulajdonban lévő vagyon értékesítéséről, hasznosításáról és védelméről szóló 1992. évi LIV. törvény (a továbbiakban: IÁT) 1992. augusztus 28-ával történő hatálybalépése. Ez az új törvény az önkormányzatok vagyoni részesedése tekintetében érdemi változást hozott azáltal, hogy az önkormányzatot az átalakuló vállalat saját tőkéjéből megillető részesedést pénzben rendelte kiadni azzal, hogy az ÁVÜ és az önkormányzat megállapodása alapján üzletrész (részvény) vagy a vállalat más vagyontárgya is kiadható. Amennyiben a megállapodás szerint a belterületi föld után üzletrész (részvény) kerül kiadásra, a társasági szerződést (alapító okiratot) az önkormányzat is mint alapító írja alá, tehát tulajdonosává válik a gazdasági társaságnak. Az önkormányzatot megillető pénzbeli részesedés forrása a privatizálás bevétele lett. Az IÁT 42.§-ának (2) bekezdése értelmében az ÁVÜ az ellenértéket az állami vagyon értékesítéséből befolyt összeg arányában és ütemében a pénzösszeg beérkezését követő 15 napon belül fizeti ki.
A helyi önkormányzatok késedelmi kamatkövetelése tehát egyrészt az IÁT 42.§-án alapul, amennyiben a pénzben járó részesedést nem kapják meg a (2) bekezdésben írt határidőben; másrészt az ÁT eredeti 21.§-ának (1) bekezdésén (a helyi tanácsok jogutódjaként), illetve a módosított 21.§ (2) bekezdés alapján, amennyiben az üzletrészben (vagy részvényben) megtestesülő vagyoni igényük - a részvények időközbeni értékesítése folytán - pénzkövetelésre fordul át.
A Ptk-nak az 1995. évi CXXI. törvény 79.§-ával megállapított 301.§-ában foglalt rendelkezéseit a törvény hatálybalépése - 1996. január 1-je - után keletkezett jogviszonyokból eredő kamatkövetelésekre kell alkalmazni, ezért az ezt megelőzően keletkezett kamatkövetelésekre még a Ptk. 301.§-a (1) bekezdésének az 1989. évi X. törvény 2.§-ában megállapított szövegezése az irányadó. E szerint pénztartozás esetében a kötelezett a késedelembe esés időpontjától kezdve akkor is köteles 20 % kamatot fizetni, ha a tartozás egyébként kamatmentes. A késedelem objektív következménye tehát bármilyen jogcímen fennálló lejárt pénztartozás esetében a kamatfizetési kötelezettség.
Az önkormányzatok és az ÁVÜ között az ismertetett törvények - a Ptk. 198.§-ának (3) bekezdése értelmében - kötelmi jogi kapcsolatot hoztak létre függetlenül attól, hogy az önkormányzatoknak eredetileg is pénzkövetelésre volt-e joguk, vagy vagyoni részesedés iránti joguk utóbb fordult át pénzkövetelésre. E jogviszonyból eredő követelésekre a Ptk. 198.§-a (3) bekezdésének második fordulata szerint a szerződésre vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni.
A Ptk-nak az 1996. január 1-je előtt keletkezett jogviszonyokra irányadó 301.§-a (4) bekezdését az 1987. szeptember 1-jétől hatályos 1987. évi 11. törvényerejű rendelet 3.§-ának (1) bekezdése állapította meg. E szerint a gazdálkodó szervezetek, gazdasági tevékenység folytatására jogosult más jogi személyek és ilyen tevékenységre jogosult magánszemélyek egymás közötti viszonyában a fizetési késedelem jogkövetkezményeiről jogszabály eltérően rendelkezhet. Ez a jogszabály a 86/1990. (XI.14.) Korm. rendelet, amely a gazdálkodó szervezetek, gazdasági tevékenység folytatására jogosult más jogi személyek és az ilyen tevékenységre jogosult magánszemélyek egymás közötti viszonyában a késedelmi kamat mértékét - ha a felek magasabb mértékben nem állapodtak meg - a jegybanki alapkamat kétszeres szorzatában határozza meg, kivétel ez alól a bankkölcsön késedelmi kamata és azok a pénztartozások, amelyek késedelmes megfizetésére a jogszabály egyéb következményt állapít meg. A jogszabályban írt egymás közti viszony mindazokat a polgári jogi jellegű jogviszonyokat magába foglalja, amelyekből fizetési kötelezettség, pénztartozás keletkezhet. A kormányrendelet 2.§-a határozza meg azokat a jogviszonyokat, amelyek nem tartoznak e jogszabály hatálya alá. Mindebből pedig az következik, hogy a kormányrendelet alkalmazhatósága szempontjából annak van jogi jelentősége, hogy az adott jogviszony alanyai beletartoznak-e az említett alanyi körbe.
Elsődlegesen ezért abban a kérdésben kellett állást foglalni, hogy a helyi önkormányzatok gazdasági tevékenység folytatására jogosult más jogi személynek minősülnek-e. A gazdasági tevékenység fogalmát sem a Ptk. sem a kormányrendelet nem határozza meg. Gazdasági tevékenységen a közfelfogás szerint - eltérően a gazdálkodó tevékenységtől - olyan üzletszerűen folytatott termelő, kereskedelmi vagy szolgáltató tevékenység értendő, amelynek célja nyereség, vagyonszerzés elérése.
A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény (a továbbiakban: Ötv.) 1.§-a (6) bekezdésének b/ pontja szerint az önkormányzat saját felelősségére vállalkozói tevékenységet folytathat. A 81.§ (2) bekezdés értelmében az önkormányzat a feladatai ellátásának feltételeit saját bevételekből, átengedett központi adókból, más gazdálkodó szervezetektől átvett bevételekből, a központi költségvetés normatív hozzájárulásából, valamint támogatásokból teremti meg. Saját bevételei közé tartozik többek között a saját tevékenységből, vállalkozásból és az önkormányzati vagyon hozadékából származó nyereség, osztalék, kamat és bérleti díj. Az önkormányzatok vállalkozói tevékenysége azonban annak a célnak a szolgálatában áll, amely az önkormányzatokat a közhatalom decentralizációja érdekében életre hívta. Az Alkotmány 44.§-ának (1) bekezdése értelmében a választópolgárok a helyi önkormányzást az általuk választott képviselő-testület útján gyakorolják. Az Ötv. 1.§-ának (1) és (2) bekezdése értelmében az önkormányzatok a helyi közügyekben járnak el, a helyi közügyek pedig a lakosság közszolgáltatásokkal való ellátásához, a közhatalom önkormányzati típusú helyi gyakorlásához kapcsolódnak. Az önkormányzat alapvető feladata tehát a közhatalmi feladatok helyi ellátása és a helyi közszolgáltatások biztosítása, azaz a helyi közügyek intézése. Az önkormányzat az Ötv. 9.§-ának (1) bekezdése szerint jogi személy, az önkormányzati feladatok és hatáskörök a képviselő-testületet illetik meg. Az önkormányzat alapvető feladata tehát lényegesen eltér a gazdasági tevékenység folytatására jogosult jogi személyekétől, így nem sorolható be ezek közé a szervezetek közé.
Az 1993. október 30-ától hatályos 1993. évi XCII. törvény 39.§-a a helyi önkormányzatokat felvette a Ptk. 685.§-ának c/ pontjába oly módon, hogy az önkormányzat gazdálkodó tevékenységével összefüggő polgári jogi kapcsolataira is a gazdálkodó szervezetre vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni kivéve, ha a törvény eltérő rendelkezést nem tartalmaz. Tekintettel arra, hogy a 86/1990. (XI.14.) Korm. rendelet 1.§-ának (1) bekezdése kifejezetten visszautal a Ptk. 685.§-ának c/ pontjára a gazdálkodó szervezet fogalmának értelmezése tekintetében, ezért a jogegységi tanácsnak abban a kérdésben is állást kellett foglalnia; összefügg-e a helyi önkormányzatok gazdálkodó tevékenységével, hogy az átalakuló állami vállalatok vagyonából a privatizáció során részesedtek.
A privatizációt szabályozó már ismertetett jogszabályokból egyértelműen arra a következtetésre kell jutni, hogy a helyi tanácsok, illetve önkormányzatok működésük vagyoni alátámasztása érdekében jutottak vagyoni részesedéshez. Ily módon került felosztásra a központi állami és a helyi önkormányzati szint között a volt állami vagyon. Az önkormányzatok tehát vagyoni részesedésükhöz a törvény alapján nyert alanyi joguk folytán, nem pedig gazdálkodó tevékenységükkel összefüggő polgári jogi kapcsolatuk révén jutottak. Gazdálkodni csak a már megszerzett vagyonnal lehet, annak hasznosítása, hasznai szedése vagy értékesítése céljából létesített polgári jogi kapcsolatok útján.
Az alkalmazandó jogszabályoknak a fentiekben kifejtett értelmezéséből az következik, hogy az önkormányzatokat az ismertetett jogviszonyból eredő, bármilyen jogcímen érvényesített pénzkövetelésük után az általános mértékű, évi 20 % késedelmi kamat illeti meg.
A jogegységi tanács ezért a Bsz. 27.§-ában, 29.§-a (1) bekezdésének b/ pontjában és 32.§-a (4) bekezdésében foglaltak alapján a rendelkező rész szerint határozott.

Budapest, 1998. április 22.

Dr.Solt Pál sk. a tanács elnöke, Salamonné dr.Solymosi Ibolya sk. előadó bíró, dr.Haitsch Gyula sk. bíró, dr.Horeczky Károly sk. bíró, dr.Imreh Katalin sk. bíró, dr.Köles Tibor sk. bíró.