12/2024. JEH (Jpe.III.60.045/2023/9. szám)

A Kúria
Jogegységi Panasz Tanácsa

12/2024. Jogegységi határozat
(Jpe.III.60.045/2023/9. szám)

a Bv. tv. 51. § (5) bekezdése szerinti, a büntetés-végrehajtási bíró és a törvényszék másodfokú határozatával szemben a törvényesség érdekében bejelentett jogorvoslat elbírálásáról

A Kúria Jogegységi Panasz Tanácsa a legfőbb ügyész által előterjesztett előzetes döntéshozatali indítvány alapján lefolytatott jogegységi eljárásban meghozta a következő

jogegységi határozatot:

A büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról szóló 2013. évi CCXL. törvény 51. § (5) bekezdése szerinti, a büntetés-végrehajtási bíró és a törvényszék másodfokú határozatával szemben a törvényesség érdekében bejelentett jogorvoslat elbírálása során nem hozható olyan döntés, amely következtében a terhelt hátrányosabb helyzetbe kerül vagy kerülhet.

Indokolás

I.

  1. A legfőbb ügyész (továbbiakban: indítványozó) az egységes ítélkezési gyakorlat biztosítása érdekében a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény (a továbbiakban: Bszi.) 33. § (1) bekezdés c) pontjában megállapított jogkörében a Bszi. 32. § (1) bekezdés a) pont első fordulatában foglaltak szerint jogegységi határozat meghozatala céljából előzetes döntéshozatali indítványt terjesztett elő.
  2. Hivatkozása szerint az ítélkezési gyakorlat megosztott abban a kérdésben, hogy a büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról szóló 2013. évi CCXL. törvény (a továbbiakban: Bv. tv.) 51. § (5) bekezdésében írt, a büntetés-végrehajtási bíró és a törvényszék másodfokú határozatával szemben a törvényesség érdekében bejelentett jogorvoslat elbírálása során hozható-e olyan döntés, amelynek folytán a terhelt hátrányosabb helyzetbe kerül vagy kerülhet.
  3. Az indítványozó által hivatkozott határozatok az alábbiak:

1.) A Kecskeméti Törvényszék 2021. március 18. napján kelt és 2021. május 26. napján jogerős 4.Bv.4322/2020/13. számú végzésével az elítélt részére a Kiskunhalasi Járásbíróság 8.Bpk.524/2019/12. számú – a Kecskeméti Törvényszék 2.Bpkf.494/2020/3. számú határozatával jogerőre emelkedett – összbüntetési ítéletével megállapított 2 év 11 hónap börtönbüntetés vonatkozásában (a 2019. június 11. és 2020. március 25. napja közötti időszakra) 203 nap tekintetében az alapvető jogokat sértő elhelyezési körülmények miatt összesen 243.600 forint kártalanítást állapított meg. Ezen túlmenően a jelzett törvényszék rendelkezett a kártalanításból történő levonásra jogosultságról a sértett magánfél esetében 255.000 forint összeg, míg a magánfél vonatkozásában 46.200 forint összeg erejéig. Az elítélt részére megállapított kártalanítás összege így kevesebb volt, mint a két sértett követelésének összege, ezért a kifizetés a sértettek követeléseinek arányában volt teljesítendő.

A Kecskeméti Törvényszék a 4.Bv.713/2021/2. számú, 2021. március 18. napján kelt és 2021. május 26. napján jogerőre emelkedett végzésével az elítélt részére a Kiskunhalasi Járásbíróság 8.Bpk.524/2019/12. számú – az előzőekben említett összbüntetési ítélettel megállapított börtönbüntetés vonatkozásában (a 2020. március 27. és 2020. augusztus 15. napja közötti időszakra) – 105 napi tétel kártalanítást állapított meg. A törvényszék a kártalanítás napi tételének összegét mind a 105 nap tekintetében 1.200 forintban állapította meg, így összesen 126.000 forint kártalanítási összeget rendelt az elítélt büntetésvégrehajtási intézet által kezelt letéti számlájára átutalni. Ezen túlmenően azt is megállapította, hogy az elítélt ezt meghaladó igényét polgári bíróság előtt érvényesítheti. A Kecskeméti Törvényszék 4.Bv.713/2021/2. számú végzése – annak ellenére, hogy a sértettek követelései a 4.Bv.4322/2020/13. számú végzés szerint teljesítendő kifizetések eredményeképpen nem nyerhettek teljes mértékben kielégítést – nem tartalmaz rendelkezést a sértettek részére fizetendő kártérítésre vonatkozóan.

A kártalanítási összegből a magánfelek részére történő levonás érdekében lefolytatott utólagos büntetés-végrehajtási bírói eljárás (Kecskeméti Törvényszék 4.Bv.2077/2021. számú ügye) nem vezetett eredményre, mivel a másodfokú bíróság a büntetés-végrehajtási bírónak ezen eljárásban hozott végzését megváltoztatva mellőzte a levonásról szóló rendelkezést, figyelemmel arra, hogy az eljárás lefolytatására a Bv. tv. 71. § (1) bekezdés 2. mondatában meghatározott határidőn túl került sor.

A fentiekre tekintettel a legfőbb ügyész az ügyben, Bv.1274/2021/2. számon a törvényesség érdekében jogorvoslatot jelentett be a Kúriánál. A Kúria – a legfőbb ügyész 2022. január 25. napján kelt indítványát elbírálva, azzal egyezően – 2022. április 19. napján meghozott, Bt.133/2022/6. számú ítéletével megállapította, hogy a Kecskeméti Törvényszék 4.Bv.713/2021/2. számú végzésében a magánfelek részére megítélt kártérítésnek a kártalanításból történő levonásra való jogosultságáról és annak összegéről törvénysértően nem rendelkezett. A Kúria egyúttal a megtámadott határozatot – az elítélt hátrányára megváltoztatva – megállapította a Kiskunhalasi Járásbíróság 8.B.157/2017/57. számú ítéletében nevezett sértettnek a kártalanításból történő levonásra jogosultságát 255.000 forint összeg erejéig, az általa megjelölt fizetési számlára való utalással, míg a Kiskunhalasi Járásbíróság 9.B.330/2017/53. számú ítéletében szereplő sértettnek a kártalanításból történő levonásra jogosultságát 46.200 forint összeg erejéig, az általa megjelölt fizetési számlára utalással.

2.) A Szegedi Járásbíróság a 2021. július 8. napján meghozott és 2021. július 21. napján jogerős 18.Bpk.1001/2021/7. számú büntetővégzésével a terhelttel mint visszaesővel szemben ittas járművezetés vétsége [Btk. 236. § (1) bekezdés] miatt 150 óra közérdekű munka és 1 év 5 hónap „B” járműkategóriába tartozó közúti járművezetéstől eltiltás büntetést szabott ki, illetőleg rendelkezett arról, hogy a közérdekű munkát önhibából adódó el nem végzése esetén szabadságvesztésre kell átváltoztatni.

A közérdekű munka végrehajtásáért felelős Csongrád-Csanád Megyei Kormányhivatal pártfogó felügyelője 2021. október 20. napján előterjesztést tett a Szegedi Törvényszék Büntetés-végrehajtási Csoportjánál a közérdekű munka végrehajthatósága megszűnésének megállapítása érdekében. A Szegedi Törvényszék a 2021. november 24. napján meghozott 6.Bv.1464/2021/2. számú végzésével megállapította, hogy a terhelttel szemben kiszabott közérdekű munka büntetés nem hajtható végre, tekintettel arra, hogy a végrehajtási eljárás során beszerzett foglalkoztathatósági szakvélemény szerint a terhelt munkavállalási és munkamegtartási esélyei egészségkárosodás miatt csökkentek, a terhelt a büntetés teljesítésére nem alkalmas, nem foglalkoztatható. Ügyészi fellebbezés folytán a Szegedi Törvényszék mint másodfokú bíróság a 2022. február 22. napján meghozott, 3.Bpkf.62/2022/5. számú végzésével az elsőfokú bíróság végzését helybenhagyta azzal, hogy a közérdekű munka büntetés végrehajthatósága megszűnését tekintette megállapítottnak.

A Szegedi Törvényszék 6.Bv.1464/2021/2. számú, illetve a Szegedi Törvényszék mint másodfokú bíróság 3.Bpkf.62/2022/5. számú végzése ellen a Bv.489/2022/3. szám alatt terjesztett elő jogorvoslati indítványt a törvényesség érdekében annak megállapítása végett, hogy a megtámadott határozatok törvénysértők. Ezen túlmenően a legfőbb ügyész indítványozta e határozatok hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság új eljárásra utasítását.

A Kúria a törvényesség érdekében bejelentett jogorvoslati indítványt elbírálva 2023. február 14. napján meghozott, Bt.837/2022/7. számú végzésében megállapította, hogy a Szegedi Törvényszék 6.Bv.1464/2021/2. számú, valamint a Szegedi Törvényszék másodfokú bíróságként hozott 3.Bpkf.62/2022/5. számú végzése törvénysértő. A végzés indokolása szerint az ügyben eljáró bíróságok nem tisztázták, hogy az elítélt alkalmas-e a közérdekű munka végzésére, illetőleg, hogy ha pedig nem, az egészségi állapotának a közérdekű munka végrehajtását kizáró változása az ügydöntő határozat jogerőre emelkedése után következett-e be. Ennélfogva a jogorvoslattal megtámadott bírósági határozatok megalapozatlanok.

Ugyanakkor a Kúria eljáró tanácsa szerint az elsőfokú bíróság új eljárásra utasítására nincs lehetőség, mert az eljárás megismétlése a terhelt számára hátrányosabb döntés irányába ható vizsgálatot eredményezne.

A büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény (a továbbiakban: Be.) 669. § (2) bekezdése alapján a Kúria a terheltet felmentheti, a kényszergyógykezelését mellőzheti, az eljárást megszüntetheti, enyhébb büntetést szabhat ki, vagy enyhébb intézkedést alkalmazhat, illetve ilyen határozat meghozatala érdekében a sérelmezett határozatot hatályon kívül helyezheti, és szükség esetén az eljárt bíróságot új eljárásra utasíthatja. A Bv. tv. 51. § (5) bekezdése szerint a büntetés-végrehajtási bíró és a törvényszék másodfokú határozatával szemben a Be. szerinti törvényesség érdekében bejelentett jogorvoslat alapján a Kúria a törvénysértés megállapítása esetén a megtámadott határozatot

a) megváltoztathatja, vagy

b) hatályon kívül helyezheti, és az eljárást megszüntetheti, vagy szükség esetén az eljárt bíróságot új eljárásra utasíthatja.

A végzés indokolása szerint a „Be. és a Bv. tv. rendelkezéseinek összevetéséből következik, hogy a büntetés-végrehajtási ügyekben hozott határozatokkal szemben bejelentett törvényességi jogorvoslat elbírálása során a Kúria döntési jogköre szélesebb, mert a Bv. tv. a reformatórius és a kasszációs jogkör vonatkozásában a meghozható határozat irányát nem korlátozza a terhelt javára szóló döntésekre.” Az eljáró tanács álláspontja szerint azonban a Be. 669. § (2) bekezdése egyértelműen azt tartalmazza, hogy a törvényességi jogorvoslattal támadott határozat megváltoztatására vagy hatályon kívül helyezésére csak akkor kerülhet sor, ha az a terhelt javára történik. Ellenkező esetben (a terhelt terhére esően) a Kúria csak a törvénysértés deklaratív jellegű megállapítására szorítkozhat [Be. 669. § (3) bekezdés]. A végzés indokolásában a Kúria utal a Bv. tv. 50. § (6) bekezdésére, amely szerint: „Ha e törvény, vagy más törvény eltérően nem rendelkezik, a büntetés-végrehajtási bíró eljárására a büntetőeljárás szabályait kell alkalmazni azzal, hogy bizonyítási indítvány előterjesztésére vonatkozóan a Be. 520. § nem alkalmazható és előkészítő ülés megtartásának nincs helye.” Az eljáró tanács szerint a Bv. tv. a törvényesség érdekében bejelentett jogorvoslattal kapcsolatban eltérő rendelkezést nem tartalmaz, ellenben a Bv. tv. 51. § (5) bekezdése kifejezetten a Be. szabályaira utal vissza. Ebből pedig megítélése szerint az következik, hogy a büntetés-végrehajtási bíró és a törvényszék másodfokú határozatával szemben a törvényesség érdekében bejelentett jogorvoslat elbírálása során a döntési jogkör a Be. vonatkozó rendelkezéseinek tükrében, azok keretei között értelmezhető. Ekként pedig nem hozható olyan döntés, amelynek folytán a terhelt hátrányosabb helyzetbe kerül vagy kerülhet.

II.

  1. Az indítványozó a törvényesség érdekében bejelentett jogorvoslat elbírálása során a terheltre nézve hátrányosabb döntés meghozatalával kapcsolatban az 1.) szám alatt bemutatott ügyben követett álláspontot tartotta helytállónak az alábbiak szerint.
  2. Kifejtette, hogy a büntetés-végrehajtási ügyekben a törvényesség érdekében benyújtott jogorvoslat elbírálása során a Bv. tv. 51. § (5) bekezdésén alapuló jogkörök nem korlátozhatók a Be. 669. § (2) bekezdése alapján. Kétségtelen, hogy a Be. említett szabályának rendeltetése az, hogy a favor defensionis elvéből következően kizárólag a kedvezőbb döntés meghozatala érdekében biztosítsa a jogerő feloldását. Ezt azonban a jogalkotó úgy valósította meg, hogy az általános elvet nem rögzítette, csupán azon konkrét döntéstípusokat sorolta fel, amelyek érdekében a megtámadott határozat megváltoztatására vagy hatályon kívül helyezésére sor kerülhet. Ezek – törvénysértés megállapítása esetén a terhelt felmentése, kényszergyógykezelésének mellőzése, az eljárás megszüntetése, enyhébb büntetés kiszabása vagy enyhébb intézkedés alkalmazása – a büntetés-végrehajtási ügyekben sosem merülhetnek fel. Erre tekintettel e Be. rendelkezés büntetés-végrehajtási ügyben történő alkalmazása esetén a Kúria soha nem tudná a büntetés-végrehajtási bíró törvénysértő jogerős (vagy végleges) határozatát megváltoztatni.
  3. Álláspontja szerint a Be. és a Bv. tv. rendelkezéseinek összevetéséből valóban az következik (amit a Kúria Bt.837/2022/7. számú végzésének [68] bekezdésében maga is megállapított), hogy a büntetés-végrehajtási ügyekben hozott határozatokkal szemben bejelentett törvényességi jogorvoslat elbírálása során a Kúria döntési jogköre szélesebb, mert a Bv. tv. a reformatórius és a kasszációs jogkör vonatkozásában a meghozható határozat irányát nem korlátozza a terhelt javára szóló döntésekre. A Kúria döntési jogosultságának korlátozása ezen túlmenően sem a Be. 669. § (2) bekezdéséből, sem más jogszabályi rendelkezésből nem vezethető le.
  4. Ezt az álláspontot támasztja alá a Bv. tv. 51. §-ának hatályos szövegét megállapító, a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény, egyes büntetőjogi tárgyú törvények, valamint az európai uniós és a nemzetközi bűnügyi együttműködést szabályozó törvények módosításáról szóló 2017. évi CXLIV. törvény 94. §-ához fűzött miniszteri indokolás is, amely a jelzett törvényi rendelkezés valós tartalmának feltárása szempontjából – Magyarország Alaptörvényének (a továbbiakban: Alaptörvény) 28. cikkére figyelemmel – kiemelkedő jelentőséggel bír. Az említett indokolás szerint: „A Be. 431. §-a (valójában a régi Be. 437. §-a) nevesíti tartalmi szempontból azokat a határozatokat, melyet a Kúria a törvényesség érdekében bejelentett jogorvoslat alapján meghozhat. Ez a rendelkezés nem vonatkozhat olyan eljárásra, ahol a Kúria bv bírói határozatot vizsgál meg, hiszen a büntetésvégrehajtási bíró végzése nem érinti a büntetőjogi felelősséget, és szankció kiszabásáról sem rendelkezik. Erre tekintettel szükséges külön szerepeltetni a Bv. tv.-ben azokat a határozatokat, amelyeket a Kúria meghozhat, ha a törvényesség érdekében bejelentett jogorvoslat tárgya büntetés-végrehajtási bíró végzése, melyek közé a módosítás iktatja be az eljárás megszüntetésének lehetőségét.”
  5. A fentiek alapján – álláspontja szerint – megállapítható, hogy a jogalkotó a Bv. tv. 51. § (5) bekezdése alapján meghozható bírósági határozatokkal (amelyek nem a büntetőeljárás során, hanem annak jogerős lezárását követően született bírósági döntések) kapcsolatban – ellentétben a Be. 669. § (2) bekezdése alapján hozható határozatokkal – nem kívánja érvényre juttatni a favor defensionis elvét.
  6. A leírtakra figyelemmel a Bszi. 32. § (1) bekezdése a) pontjának első fordulata alapján, az egységes ítélkezési gyakorlat biztosítása érdekében jogegységi eljárás lefolytatását és jogegységi határozat hozatalát tartotta szükségesnek.

III.

  1. Az Alaptörvény 25. cikk (3) bekezdése kimondja, hogy a Kúria biztosítja a bíróságok jogalkalmazásának egységét, a bíróságokra kötelező jogegységi határozatot hoz, amellyel egyezően rendelkezik a Bszi. 23. § (1) bekezdés c) pontja. A Bszi. 33. § (1) bekezdés c) pontja szerint jogegységi eljárást kell lefolytatni, ha azt a legfőbb ügyész indítványozza. Az előzetes döntéshozatali indítványban az indítványozó a törvényi előírásnak megfelelően megjelölte, hogy milyen kérdésben és mely okból kéri a jogegységi eljárásban a jogegységi határozat meghozatalát, egyben javaslatot tett az egységes ítélkezési gyakorlat kialakítása érdekében, továbbá az indítványhoz mellékelte az érintett bírósági határozatok kiadmányát.
  2. Az Alaptörvény és a Bszi. felhívott rendelkezéseinek megfelelően a Jogegységi Panasz Tanácsnak – az előírt feltételek fennállta esetén – jogegységi eljárást kell lefolytatnia, és az alapján jogegységi határozatot kell hoznia az egységes ítélkezési gyakorlat biztosítása érdekében. Az indítványt megvizsgálva a Jogegységi Panasz Tanács megállapította, hogy az indítványozó a jogegységi határozat meghozatalát szükségessé tevő okként olyan megosztott bírói gyakorlatot jelölt meg, amely megalapozza a jogegységi eljárás lefolytatását. Mindezekre figyelemmel a Kúria Jogegységi Panasz Tanácsa az előzetes döntéshozatali indítvány elbírálása tárgyában indult ügyben a Bszi. 37. § (4)-(5) bekezdésének megfelelően ülést tartott.

IV.

Az indítvány elbírálásánál irányadó törvényi rendelkezések a következők:

  1. Bv. tv.

50. § (6) Ha e törvény, vagy más törvény eltérően nem rendelkezik, a büntetés-végrehajtási bíró eljárására a büntetőeljárás szabályait kell alkalmazni azzal, hogy bizonyítási indítvány előterjesztésére vonatkozóan a Be. 520. § nem alkalmazható és előkészítő ülés megtartásának nincs helye.

51. § (5) A büntetés-végrehajtási bíró és a törvényszék másodfokú határozatával szemben a Be. szerinti törvényesség érdekében bejelentett jogorvoslat alapján a Kúria a törvénysértés megállapítása esetén a megtámadott határozatot

a) megváltoztathatja, vagy

b) hatályon kívül helyezheti, és az eljárást megszüntetheti, vagy szükség esetén az eljárt bíróságot új eljárásra utasíthatja.

  1. Be.

667. § (1) A legfőbb ügyész a törvényesség érdekében jogorvoslatot jelenthet be a bíróság törvénysértő jogerős ügydöntő határozata és végleges nem ügydöntő végzése ellen.

(…)

(3) A jogorvoslat bejelentése nincs határidőhöz kötve.

669. § (1) Ha a Kúria a törvényesség érdekében bejelentett jogorvoslatot alaposnak találja, ítéletében megállapítja, hogy a sérelmezett határozat törvénysértő, ellenkező esetben a jogorvoslatot végzésével elutasítja.

(2) A Kúria a törvénysértés megállapítása esetén a terheltet felmentheti, a kényszergyógykezelését mellőzheti, az eljárást megszüntetheti, enyhébb büntetést szabhat ki, vagy enyhébb intézkedést alkalmazhat, illetve ilyen határozat meghozatala érdekében a sérelmezett határozatot hatályon kívül helyezheti, és szükség esetén az eljárt bíróságot új eljárásra utasíthatja.

(3) A (2) bekezdésben meghatározott eseteken kívül a Kúria határozata csak a törvénysértést állapíthatja meg.

V.

Jogtörténeti előzmények

  1. Magyarországon a bűnvádi perrendtartásról szóló 1896. évi XXXIII. törvénycikk vezette be a jogintézményt (441-442. §) perorvoslat a jogegység érdekében néven. E perorvoslattal a legfőbb vádhatóság, a koronaügyész élhetett a legfőbb bíróság, a Kúria előtt a büntetőbíróságok olyan törvénysértő határozatai ellen, melyek más úton már nem voltak megtámadhatók. A királyi kúria érdemi határozata ellen ilyen perorvoslatnak már nem volt helye. A Kúria, ha a perorvoslatot alaposnak találta, kimondta, hogy a megtámadott határozat vagy intézkedés a törvényt megsértette.
  2. A törvény megsértését kimondó határozat a felekre nézve rendszerint nem bírt hatállyal, ha azonban a vádlott a törvény megsértésével volt elítélve, a Kúria őt felmenthette vagy büntetését enyhíthette. E jogintézmény célja nem a felek esetleges jogsérelmének orvoslása, hanem a jogegység, különösen a bírói gyakorlat egységének, egyöntetűségének biztosítása volt. 1911-ben a Polgári perrendtartás életbeléptető törvénye kiszélesítette e perorvoslat alkalmazási körét. Ettől kezdve a jogegységi perorvoslatot a Kúria különleges, ún. jogegységi tanácsa bírálta el.
  3. A jogintézmény döntő módosítására – a szovjet eljárásjog másolásával – 1949-ben került sor. A népnek a büntető igazságszolgáltatásban való részvételéről és a fellebbvitel egyszerűsítéséről szóló 1949. évi XI. törvényben a jogintézmény új neve: perorvoslat a törvényesség érdekében. Ez kifejezte, hogy e perorvoslat fő célja nem a jogegység, hanem a törvényesség biztosítása, míg a jogegység megóvására a döntvény hívatott. E törvény tette először lehetővé a jogerős ítélet utólagos súlyosbítását is. 1950-ben a polgári ügyekben a törvényesség érdekében használható perorvoslat tárgyában hozott 210/1950. (VIII. 20.) MT rendelet polgári ügyekben is bevezette a törvényesség érdekében használható perorvoslatot a felekre is kiterjedő hatállyal. A büntető perrendtartásról szóló 1951. évi III. törvény (a továbbiakban: Bp.) és a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: régi Pp.) által egyaránt intézményesített rendkívüli perorvoslat neve a bírósági szervezet reformja, a Bp. és a régi Pp. novellája révén 1954-ben a törvényességi óvás nevet kapta, és annak emelésére a Legfelsőbb Bíróság elnöke is jogot kapott. Ezzel lényegében kialakult a jogintézmény részben 1992. január 30-ig, részben 1992. december 31-ig hatályos szabályozása.
  4. Az Alkotmánybíróság a 9/1992. (I. 30.) AB határozatában megállapította, hogy a törvényességi óvás jogintézménye alkotmányellenes, ezért az erre vonatkozó jogszabályi rendelkezések egy részét azonnali, a további szabályokat pedig 1992. december 31-i hatállyal megsemmisítette.
  5. Az Alkotmánybíróság határozatában rögzített követelményeknek eleget téve ezt követően a büntetőeljárásról szóló 1973. évi I. törvényben a felülvizsgálati eljárás megteremtéséről szóló 1992. évi LXIX. törvény (a továbbiakban: 1992. évi LXIX. törvény) alanyi jogon igénybe vehető új rendkívüli jogorvoslatot teremtett. Ez a felülvizsgálat.
  6. Az alkotmányos elvekre, különösen a kiszámíthatóság és a jogbiztonság követelményére figyelemmel a felülvizsgálat olyan rendkívüli jogorvoslati lehetőség, amely a törvénysértések tényleges orvoslását szolgálja, így minden esetben kihat az érintettekre. A felülvizsgálat tárgyi és időbeli kötöttsége biztosítja, hogy e jogintézmény ténylegesen rendkívüli jogorvoslatként működjék. (az 1992. évi LXIX. törvény indokolása)
  7. A büntetőeljárási törvény 1992. évtől – a törvényességi óvás jogintézménye alkotmányellenességének megállapítása és a jogszabályi rendelkezések megsemmisítést követően [9/1992. (I. 30.) AB határozat] – két rendkívüli jogorvoslatot, a perújítást és a felülvizsgálatot ismerte.
  8. Az Országos Ítélőtábla székhelyének és illetékességi területének megállapításáról, valamint az igazságszolgáltatás működését érintő egyes törvények módosításáról szóló 1999. évi CX. törvény (a továbbiakban: 1999. évi CX. törvény) új rendkívüli jogorvoslatot iktatott be – 2000. március 1. napjától hatályosan – „jogorvoslat a törvényesség érdekében” elnevezéssel.
  9. Az új rendkívüli jogorvoslat bevezetését az tette szükségessé, hogy a gyakorlati tapasztalat szerint vannak olyan súlyos törvénysértések, amelyek a jelenlegi rendkívüli jogorvoslatokkal nem orvosolhatók.
  10. E jogorvoslat alapvető eltérése a felülvizsgálattól, hogy a törvényesség érdekében jogorvoslatnak csak a terhelt javára van helye, a bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen. [a büntetőeljárásról szóló 1973. évi I. törvény (a továbbiakban: 1973. évi I. törvény) 291/B. §-a]
  11. A törvényesség érdekében jogorvoslat benyújtására a törvény kizárólag a legfőbb ügyészt jogosította fel. Ez lényegesen szűkebb, mint a felülvizsgálati indítvány benyújtására jogosultak köre, ezt a törvényesség érdekében benyújtott jogorvoslatnak a felülvizsgálattól eltérő jellege indokolja. (az 1999. évi CX. törvény indokolása)
  12. A következő változást a jogintézményben a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény módosításáról szóló 2002. évi I. törvény (a továbbiakban: 2002. évi I. törvény) hozta 2003. július 1. napjától hatályosan.
  13. Az 1999. évi CX. törvény az 1973. évi I. törvénybe új rendkívüli jogorvoslatként iktatta be a törvényesség érdekében emelhető jogorvoslatot. Ez a jogintézmény a valaha volt törvényességi óvás és a hatályos felülvizsgálati eljárás közötti űrt hivatott kitölteni.
  14. A törvény a törvényesség érdekében bejelentett jogorvoslatot – annak jogtörténeti előzményeire figyelemmel – az 1973. évi I. törvény szabályozásánál szélesebb körben engedi meg. E szerint a legfőbb ügyész bármely jogerős bírósági határozat ellen jogorvoslatot jelenthet be, ha az más jogorvoslattal nem támadható meg. E jogorvoslat azonban a terheltre csak akkor hat ki, ha a törvénysértés megállapításából a felelősség enyhébb megítélése következik [a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény (a továbbiakban: régi Be.) 437. §]. (a 2002. évi I. törvény indokolása)

A hatályos törvény

  1. A hatályos Be. 667. § (1) bekezdése alapján a legfőbb ügyész a bíróság törvénysértő jogerős ügydöntő határozata és végleges nem ügydöntő végzése ellen a Kúriánál a törvényesség érdekében jogorvoslatot jelenthet be – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel –, vagyis ha a jogerős (végleges) határozat más jogorvoslattal nem támadható meg.
  2. A törvényességi jogorvoslat nem a konkrét felek, hanem csak a legfőbb ügyész által igénybe vehető jogi eszköz, amelynek elsődleges célja nem a felekre kiható határozat (döntés) elérése, hanem annak deklarálása, hogy a megtámadott határozat egésze vagy annak valamely rendelkezése törvénysértő. Az erről szóló megállapítás nem a múltra hat, hanem a jövő jogalkalmazásának szól. Tehát a büntetőperben, az érintett büntetőeljáráson kívül eső olyan eljárás, amelynek tartalma jogértelmezés. Törvényi korlátja, hogy a Kúria határozata ellenében, perújítási és felülvizsgálati, avagy egyszerűsített felülvizsgálati okból nem vehető igénybe.
  3. A Be. törvényességi jogorvoslatra vonatkozó rendelkezései tartalmilag nem változtak a régi Be. 2002. évi I. törvény általi módosításával 2003. január 1-jén hatályba lépett szabályozáshoz képest. A 2002. évi I. törvény 224. §-ához fűzött indokolás szerint: „A törvény nem csupán átveszi a hatályos jog szerinti törvényesség érdekében emelhető jogorvoslat intézményét, hanem azt tovább bővíti. Ezt a rendkívüli jogorvoslatot a felülvizsgálattal már nem érinthető, de a jogegységi eljárással még nem orvosolható törvénysértések deklaratív jellegű orvoslására kívánja felhasználni. A törvény szabályozása ezt nem csupán a törvénysértő ügydöntő, hanem valamennyi jogerős bírósági határozat ellen gyakorolhatónak tartja. A rendkívüli jogorvoslat alapján hozható határozat csak a törvénysértés megállapítására szorítkozhat, de ha a terhelt felmentésének vagy vele szemben enyhébb rendelkezés meghozatalának van helye, a határozat az elítéltre is kihat. A törvényesség érdekében emelhető jogorvoslat voltaképpen az Alkotmánybíróság által megszüntetett törvényességi óvás és az ennek helyébe lépett felülvizsgálati eljárás között keletkezett űrt tölti ki, és ezáltal megoldhatóvá válik, hogy – elvileg – törvénysértő bírósági határozat ne váljék kiküszöbölhetetlenné. A törvény azonban nem a törvényességi óvás jogintézményét éleszti fel. Az Alkotmánybíróság határozatában foglalt elvi elvárásokat a rendkívüli jogorvoslati és a jogegységi funkció szétválasztását illetően, illetve a rendkívüli jogorvoslat kezdeményezésének jogát alanyi joggá formálását illetően a törvényhozó 1992-ben megtette, majd ezt a jogegységi eljárás szabályozásával továbbfejlesztette 1997-ben. A jogi környezet tehát nem ugyanaz, mint az Alkotmánybíróság 1992. évi határozatának meghozatalakor. Ezért a törvény szerint törvényesség érdekében emelhető jogorvoslat sem tartalmában, sem funkciójában nem azonos a törvényességi óvással, és nem ez az egyetlen jogi eszköz a jogerős, de törvénysértő határozatok orvoslására. Ellenkezőleg: a törvény a törvényesség érdekében emelhető jogorvoslatot nem arra kívánja felhasználni, hogy jogerős határozatok törvénysértő jellegét orvosolja, hanem arra, hogy a joggyakorlat számára jogegységi funkciókat lásson el azzal, hogy a törvénysértő határozatok megtámadására ugyan lehetőséget ad, de orvoslásukra nem. Ez hasonló kiindulási alap, mint a jogegységi eljárás, de a jogegységi eljárás feltételei itt még nem állnak fenn.” (a 2002. évi I. törvény 224. §-ához fűzött indokolás; vö. a 2006. évi LI. törvény 214. §-ához és a 2017. évi CX. törvény 666-669. §-ához fűzött indokolás)
  4. Ez következik abból, hogy a szabályozás, a jogintézmény jogépségi célt szolgál, vagyis azt, hogy a jogerő (avagy a véglegesség) bekövetkezte esetén, tehát fellebbezés, illetve más törvényi lehetőség hiányában se maradjon megválaszolatlanul a legfőbb ügyész törvényességi aggálya. Ez a szabályozás kétségtelen közjogi természetű megfontolása.
  5. Ugyanakkor a legfőbb ügyész kizárólagos jogosultságának perjogi ellensúlyaként a törvény csak bizonyos, és az érintett terhelt javát szolgáló megváltoztatására ad lehetőséget. Egyébként a Kúria a megtámadott határozat jogerejét nem törheti fel, csupán a törvénysértés deklarálására szorítkozhat. Ez a kettősség abból a megfontolásból ered, hogy a terhelt számára sérelmes törvénysértés esetében a megváltoztatást a törvényesség, az igazság követelménye (továbbá a favor defensionis elvárása), míg a terhelt számára kedvező, ám törvénysértő határozat érinthetetlenségét pedig a jogerő épségének igénye igazolja.
  6. Mindennek a lényegét, a jogalkotói akarat egyértelmű megnyilvánulását a törvényesség érdekében bejelentett jogorvoslat alapján hozható határozatok szabályozása adja ekként:

„Be. 669. §

(1) Ha a Kúria a törvényesség érdekében bejelentett jogorvoslatot alaposnak találja, ítéletében megállapítja, hogy a sérelmezett határozat törvénysértő, ellenkező esetben a jogorvoslatot végzésével elutasítja.

(2) A Kúria a törvénysértés megállapítása esetén a terheltet felmentheti, a kényszergyógykezelését mellőzheti, az eljárást megszüntetheti, enyhébb büntetést szabhat ki, vagy enyhébb intézkedést alkalmazhat, illetve ilyen határozat meghozatala érdekében a sérelmezett határozatot hatályon kívül helyezheti, és szükség esetén az eljárt bíróságot új eljárásra utasíthatja.

(3) A (2) bekezdésben meghatározott eseteken kívül a Kúria határozata csak a törvénysértést állapíthatja meg.”

  1. Lényegében ezzel egyező volt a régi Be. 436. § és 437. §-a szerinti rendelkezés, míg e jogintézmény 2000. március 1. napjától történő bevezetésekor e szándék a kizárólag a terhelt javára történő benyújtás törvényi rendelkezésében jelent meg (1973. évi I. törvény 291/B. §).
  2. E jogintézmény tehát létrehozásától (visszatérésétől, lásd: a bűnvádi perrendtartásról szóló 1896. évi XXXIII. törvénycikk 441-442. §-ai) kezdve a mai napig a megfogalmazott céloknak megfelelően szabályozott, akként funkcionál, azaz olyan kivételes jogorvoslat, amely elsődlegesen jogépségi, jogegységi célt szolgál, és amely a törvénysértés megállapítása esetén kizárólag a terhelt javára hozandó határozatok meghozatalát teszi lehetővé a törvény adta keretek között. E taxatíve meghatározott rendelkezéseken kívül csupán a törvénysértés megállapítására kerülhet sor.
  3. Ehhez képest a Bv. tv. 51. § (5) bekezdésében szabályozza e jogintézményt újként a jogorvoslati lehetőségek között: „A büntetés-végrehajtási bíró és a törvényszék másodfokú határozatával szemben a Be. szerinti törvényesség érdekében bejelentett jogorvoslat alapján a Kúria a törvénysértés megállapítása esetén a megtámadott határozatot megváltoztathatja vagy hatályon kívül helyezheti, vagy szükség esetén az eljárt bíróságot új eljárásra utasíthatja.”
  4. A Bv. tv. 51. §-ához kapcsolódó jogalkotói indokolás viszont az (5) bekezdést meg sem említi, így a bevezetésekor semmilyen indokolást nem tartalmaz e bekezdésre nézve. Ezt követően a Bv. tv. 51. § (5) bekezdését a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény, egyes büntető tárgyú törvények, valamint az európai uniós és a nemzetközi bűnügyi együttműködést szabályozó törvények módosításáról szóló 2017. évi XCLIV. törvény 94. §-a módosította 2018. január 1. napjától hatályosan, beiktatva az eljárás megszüntetésének lehetőségét is.
  5. Az ehhez fűzött indokolás a következőket tartalmazza: „A Be. 431. §-a nevesíti (ez a régi Be. és valójában a 437. § nevesíti) tartalmi szempontból azokat a határozatokat, melyet a Kúria a törvényesség érdekében bejelentett jogorvoslat alapján meghozhat. Ez a rendelkezés nem vonatkozhat olyan eljárásra, ahol a Kúria bv. bírói határozatot vizsgál meg, hiszen a büntetés-végrehajtási bíró végzése nem érinti a büntetőjogi felelősséget, és szankció kiszabásáról sem rendelkezik. Erre tekintettel szükséges külön szerepeltetni a Bv. tv.-ben azokat a határozatokat, amelyeket a Kúria meghozhat, ha a törvényesség érdekében bejelentett jogorvoslat tárgya büntetés-végrehajtási bíró végzése, melyek közé a módosítás iktatja be az eljárás megszüntetésének lehetőségét.”
  6. A Bv. tv. hatályos 51. § (5) bekezdése szerint a büntetés-végrehajtási bíró és a törvényszék másodfokú határozatával szemben a Be. szerinti törvényesség érdekében bejelentett jogorvoslat alapján a Kúria a törvénysértés megállapítása esetén a megtámadott határozatot

a) megváltoztathatja, vagy

b) hatályon kívül helyezheti, és az eljárást megszüntetheti, vagy szükség esetén az eljárt bíróságot új eljárásra utasíthatja.

  1. A Be. és a Bv. tv. rendelkezéseinek az összevetéséből látszólag az következik, hogy a büntetés-végrehajtási ügyekben hozott határozatokkal szemben bejelentett törvényességi jogorvoslat elbírálása során a Kúria döntési jogköre szélesebb, mert a Bv. tv. a reformatórius és kasszációs jogkör vonatozásában a meghozható határozat irányát nem korlátozza a terhelt javára szóló döntésekre.
  2. A Be. 669. § (2) bekezdése azonban egyértelműen azt tartalmazza, hogy a törvényességi jogorvoslattal támadott határozat megváltoztatására vagy hatályon kívül helyezésére csak akkor kerülhet sor, ha az a terhelt javára történik. Ellenkező esetben (a terhelt terhére esően) a Kúria csak a törvénysértés deklaratív jellegű megállapítására szorítkozhat [Be. 669. § (3) bekezdés].
  3. A Bv. tv. 50. § (6) bekezdése szerint, ha e törvény, vagy más törvény eltérően nem rendelkezik, a büntetés-végrehajtási bíró eljárására a büntetőeljárás szabályait kell alkalmazni azzal, hogy bizonyítási indítvány előterjesztésére vonatkozóan a Be. 520. §-a nem alkalmazható és előkészítő ülés megtartásának nincs helye.
  4. A Bv. tv. a törvényesség érdekében bejelentett jogorvoslattal kapcsolatban eltérő rendelkezést nem tartalmaz, ellenben a Bv. tv. 51. § (5) bekezdése kifejezetten a Be. szabályaira utal vissza.
  5. Ebből pedig az következik, hogy a Bv. tv. 51. § (5) bekezdésében írt, a büntetés-végrehajtási bíró és a törvényszék másodfokú határozatával szemben a törvényesség érdekében bejelentett jogorvoslat elbírálása során a döntési jogkör a Be. vonatkozó rendelkezéseinek tükrében, azok keretei között értelmezhető. Ekként nem hozható olyan döntés, amelynek folytán a terhelt hátrányosabb helyzetbe kerül vagy kerülhet.
  6. Kiemelendő, hogy a törvényesség érdekében emelhető jogorvoslat sem tartalmában, sem funkciójában nem azonos a korábbi törvényességi óvással. Ellenkezőleg, a törvény a törvényesség érdekében emelhető jogorvoslatot alapvetően nem arra kívánja felhasználni, hogy jogerős határozatok törvénysértő jellegét orvosolja, hanem arra, hogy a joggyakorlat számára jogegységi funkciókat lásson el. Éppen ezért tartalmazza a Be. azt a szabályt, hogy a megtámadott határozat megváltoztatására vagy hatályon kívül helyezésére csak a terhelt javára, az ő érdekében kerülhet sor. E jogorvoslat nem lehet eszköze annak, hogy folyományaként a terhelt terhére szóló újabb bírósági döntés szülessen.” (Bt.837/2022/7., Indokolás [68]-[73])
  7. A Bv. tv. módosításkori rövid indokolása csupán a büntetés-végrehajtási bíró eljárásában fogalmilag értelmezhetetlen rendelkezésekre vonatkozó utalást tartalmaz, semmilyen külön jogalkotói akaratot nem jelenít meg a Be. szerinti törvényességi jogorvoslathoz képest, szemben a Be. jogorvoslat a törvényesség érdekében jogintézményéhez fűzött, felidézett egyértelmű jogalkotói indokolásokkal. A Bv. tv. az egyetlen bekezdésén kívül nem szabályozza egyebekben e jogintézményt, ellenkezőleg kifejezetten a Be. szerinti eljárásra utal vissza. A szükségképpeni eltérés megjelenítése (és semmi másé) nem ad lehetőséget eltérő jogértelmezésre, annak hiányzik a törvényi alapja.
  8. Nincs külön Be. szerinti és külön Bv. tv. szerinti jogorvoslat a törvényesség érdekében. A jogorvoslat a törvényesség érdekében a Be. jogorvoslati rendszerébe illesztett kivételes jogintézmény, olyan rendkívüli jogorvoslat, amely hatályos szabályozása lényeges jogtörténeti előzményeket követően koherens módon alakult ki. A Bv. tv. semmilyen garanciát, a jogbiztonság érvényesülését jelentő, azt óvó szabályt nem tartalmaz, azt kizárólag a Be. szabályozza részletesen. Csak egyféle jogintézmény létezik ezzel a tartalommal, ekként az nem is értelmezhető kétféleképpen.
  9. A törvénysértés megállapítása esetén meghozható rendelkezések tartalmi nevesítése a Be. 669. § (2) bekezdésében, összefüggésben a (3) bekezdésben írt tilalmakkal pedig éppen azt a jogalkotói akaratot hivatott egyértelműen jelezni, hogy a jogorvoslat a törvényesség érdekében csak kivételesen lát el jogorvoslati funkciót az elsődleges jogépségi, jogegységi funkciójához képest.
  10. A Be. 667. § (1) bekezdése alapján ugyanis a jogorvoslat a törvényesség érdekében nem csupán a jogerős ügydöntő határozat ellen, hanem a végleges nem ügydöntő végzés ellen is bejelenthető.
  11. Ehhez képest szűkíti a törvény tartalmi szempontok szerint a terhelt javára meghozható döntéseket is, ekként nem általánosan megengedve a javára szóló megváltoztató határozatok meghozatalát sem. Ez a taxáció tartalmi lényege, megkerülhetetlen értelme.
  12. Nem lehet ugyanis a jogorvoslat a törvényesség érdekében jogintézményének kétféle értelmezést tulajdonítani, és azokat felváltva alkalmazni.
  13. Az indítvány szerinti értelmezés nem tulajdonít jelentőséget annak, hogy a jogorvoslat a törvényesség érdekében bejelentése változatlanul diszkrecionális jogköre a legfőbb ügyésznek, amely ráadásul időbeli korlát nélkül terjeszthető elő.
  14. A jogorvoslat a törvényesség érdekében jogintézmény létrehozásának egyik fő alapvetése volt, hogy nem lehet azonos a korábbi törvényességi óvás intézményével. Ehhez képest a törvényesség érdekében bejelentett rendkívüli jogorvoslat esetében az előterjesztői diszkrecionalitást és az előterjeszthetőség időbeli korlátlanságát az teszi a megfogalmazott alkotmányos szempontoknak megfelelővé, hogy a tételes jogi szabályozása kizárja a törvénysértés megállapítása esetén a határozat terhelt terhére történő megváltoztatását. E Be. szerinti rendelkezést, tilalmat feloldó szabályt a Bv. tv. nem tartalmaz.
  15. Az indítvány szerinti értelmezésben azonban a büntetés-végrehajtási bírói határozatok tekintetében valójában a törvényességi óvás intézménye kel életre.
  16. Az ekként célzott értelmezés tehát

– a jogorvoslat a törvényesség érdekében jogintézményének a jogépségi, jogegységi funkcióját lerontó, azt jogorvoslatként működtető,
– amely jogorvoslat csupán a legfőbb ügyész diszkrecionális jogkörében gyakorolható,
– ekként egyoldalú, válogatható,
– következésképpen garanciák nélküli eljárást jelentő,
– amely során a határozat a terhelt hátrányára, időbeli korlát nélkül változtatható (ezt még a törvényességi óvás sem tette lehetővé, de a perújítás, a felülvizsgálat és az egyszerűsített felülvizsgálat sem).

  1. Mindez nem egyeztethető össze a törvény előtti egyenlőség, a tisztességes eljárás és a jogorvoslathoz való jog alkotmányos elveivel (Alaptörvény XV. cikk, XXVIII. cikk), sem az Alkotmánybíróság gyakorlatában elismert „fegyverek egyenlősége” elvével, amely a tisztességes eljárás eleme.
  2. A bíróságok a jogalkalmazás során a jogszabályok szövegét elsősorban azok céljával és az Alaptörvénnyel összhangban értelmezik. A jogszabályok céljának megállapítása során elsősorban a jogszabály preambulumát, illetve a jogszabály megalkotására vagy módosítására irányuló javaslat indokolását kell figyelembe venni. Az Alaptörvény és a jogszabályok értelmezésekor azt kell feltételezni, hogy a józan észnek és a közjónak megfelelő, erkölcsös és gazdaságos célt szolgálnak. (Alaptörvény 28. cikk)
  3. Alapvető elvárás, hogy egy adott jogszabálynak a különböző bíróságok azonos tartalmat tulajdonítsanak, ugyanannak a jogszabálynak ugyanolyan tények, körülmények mellett nem lehet kétféle értelme. A széttartó joggyakorlat esetén a jog kiszámíthatatlan, önkényes ítélkezésre ad lehetőséget, ilyenkor sérül a jogbiztonság, ezáltal a jogállamiság alkotmányos követelménye is. Az egységes és következetes jogértelmezés a jogállamiság részét képező jogbiztonság fontos garanciája.
  4. Mindezek alapján az indítványozó által jelzett széttartó gyakorlat egységesítése érdekében a Kúria a jelen határozatával előírta, hogy Bv. tv. 51. § (5) bekezdése szerinti, a büntetés-végrehajtási bíró és a törvényszék másodfokú határozatával szemben a törvényesség érdekében bejelentett jogorvoslat elbírálása során nem hozható olyan döntés, amely következtében a terhelt hátrányosabb helyzetbe kerül vagy kerülhet.

VI.

  1. Mindezekre tekintettel a Jogegységi Panasz Tanács a Bszi. 24. § (1) bekezdés c) pontja, 25. §-a, 32. § (1) bekezdés a) pontja, 33. § (1) bekezdés c) pontja, valamint 40. § (1) és (2) bekezdései alapján, a bíróságok jogalkalmazása egységének biztosítása érdekében [Alaptörvény 25. cikk (3) bekezdés] a rendelkező részben foglaltak szerint határozott.
  2. A Jogegységi Panasz Tanács a Bszi. 42. § (1) bekezdése alapján a jogegységi határozatot a Magyar Közlönyben, a Bírósági Határozatok Gyűjteményében, a bíróságok központi internetes honlapján és a Kúria honlapján közzéteszi. A jogegységi határozat a bíróságokra a Magyar Közlönyben történő közzététel időpontjától kötelező.

Budapest, 2024. október 7.

Böszörményiné dr. Kovács Katalin s.k. a tanács elnöke, 
Dr. Bartkó Levente s.k. előadó bíró, 
Dr. Csák Zsolt s.k. előadó bíró, 
Dr. Varga Zs. András s.k. bíró, 
Dr. Balogh Zsolt Péter s.k. bíró, 
Dr. Cseh Attila s.k. bíró, 
Dr. Darák Péter s.k. bíró, 
Dr. Domonyai Alexa s.k. bíró, 
Dr. Döme Attila s.k. bíró, 
Dr. Dzsula Marianna s.k. bíró, 
Dr. Farkas Attila s.k. bíró, 
Dr. Hajdu Edit s.k. bíró,
Dr. Hajnal Péter s.k. bíró, 
Dr. Harangozó Attila s.k. bíró, 
Dr. Kovács András s.k. bíró, 
Dr. Kurucz Krisztina s.k. bíró, 
Dr. Sperka Kálmán s.k. bíró, 
Dr. Tánczos Rita s.k. bíró