1/2004. számú BJE határozat

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG LEGFELSŐBB BÍRÓSÁGA


1/2004.BJE.szám

A Magyar Köztársaság nevében !

A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bíróságának büntető jogegységi tanácsa Budapesten, a 2004. évi március hó 29. napján tartott nem nyilvános ülésen a Legfelsőbb Bíróság elnökhelyettesének indítványára meghozta a következő

jogegységi határozatot:

1. A Btk. 274. §-ának (1) bekezdés c) pontjában meghatározott (ún.intellektuális) közokirat-hamisítás bűntettének elkövetési tárgya lehet minden olyan közokirat, amelynek rendeltetése, hogy a benne foglalt adat valóságát teljes bizonyító erővel bizonyítsa.

2. A más nevére szóló valódi közokiratnak a személyazonosság igazolására történő felhasználása is megalapozza a Btk. 274. §-a (1) bekezdése b) pontjának III. fordulatában meghatározott közokirat-hamisítás bűntettének megállapítását.

I n d o k o l á s :

I.

A Legfelsőbb Bíróság elnökhelyettese a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 1997. évi LXVI. törvény (Bszi.) 31. §-a (1) bekezdésének a) pontjában, illetve a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény (Be.) 440. §-a (1) bekezdésének a) pontjában meghatározott jogkörében, a Bszi. 29. §-a (1) bekezdésének a) pontja, illetve a Be. 439. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján, az egységes ítélkezési gyakorlat biztosítása érdekében az alábbi 1. és 2. pontokban felsorolt elvi kérdésekben jogegységi eljárás lefolytatását és jogegységi határozat meghozatalát indítványozta.

1. Eltérő bírói gyakorlatot tapasztalt annak megítélésében, hogy az ún. "rendelkező", illetve "bizonyító" közokiratok megkülönböztetésének van-e jelentősége a Btk. 274. §-a (1) bekezdése a)-c) pontjában meghatározott közokirat-hamisítás bűntettének megállapítása szempontjából, és valótlan adatok "rendelkező" közokiratba foglalása esetén is megvalósulhat-e a Btk. 274. §-a (1) bekezdésének c) pontja szerinti (ún. intellektuális) közokirat-hamisítás bűntette.

A joggyakorlat megosztottságát ebben a kérdésben az alábbi példákkal szemléltette:

a) A Legfelsőbb Bíróság Bf. I. 303/1989. sz. határozatával (BH 1991.7. szám) az V. r. és a VI. r. terhelteket a tettesként, az I. r. terheltet a felbujtóként elkövetett, a Btk. 274. §-a (1) bekezdésének c) pontja szerinti intellektuális közokirat-hamisítás büntette miatt emelt vád alól bűncselekmény hiányában felmentette. Az irányadó tényállás szerint az I. r. terhelt egy valódi közjegyzői okirat mintájára, részben annak fénymásoló eljárással történő felhasználásával egy más tartalmú hamis közjegyzői okiratot szerkesztett, s ezt az I. r. és az V. r. terhelt utóbb fel is használta. A Legfelsőbb Bíróság rámutatott, hogy a közjegyző előtt tett és általa hitelesített nyilatkozat nem bizonyítja a benne foglalt tények tartalmi valóságát, hanem kizárólag azt igazolja közhitelességgel, hogy az említett napon és helyen a felek megjelentek a közjegyző előtt, és tartalmilag azt a nyilatkozatot tették, amelyet a közjegyző a nyilatkozatába foglalt. Kifejtette, hogy az intellektuális közokirat-hamisítás kizárólag az ún. bizonyító közokiratok tekintetében valósulhat meg, mert azok önmagukban is igazolják a bennük foglaltak valóságát.

b) A Legfelsőbb Bíróság Elnökségi Tanácsa a B. törv. 676/1988. számú határozatával a legfőbb ügyész újabb törvényességi óvását elutasította (BH 1988.337.). A megállapított tényállás szerint a terhelt az országból jogellenesen kivitt külföldi fizetőeszköznek a felhasználásával Bécsben egy video-készüléket vásárolt, részére az eladó ehhez egy közjegyzőileg hitelesített ajándékozási nyilatkozatot is átadott. A terhelt Magyarországra visszautazva a valótlan tartalmú ajándékozási nyilatkozatot a vámáru-nyilatkozathoz csatolta, és az 51.000 forint belföldi forgalmi értékű műszaki cikk elvámolásához a devizahatósági engedélyt megkapta. Utóbb derült fény arra, hogy az ajándékozási nyilatkozat valótlan tartalmú.
A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint az ajándékozási okiratnak a közjegyző által történő hitelesítése annak az igazolására szolgál, hogy a magát ajándékozóként megjelölt személy a közjegyző előtt megjelent, és ott nyilatkozatot tett. Ugyanakkor a közjegyző által történt hitelesítés a névaláírás valódiságán túlmenően nem alkalmas annak igazolására, hogy a magát ajándékozóként feltüntető személy valójában ajándékként, ellenérték nélkül adta a megajándékozottként feltüntetett személy részére a szóban levő műszaki cikket. Az ún. intellektuális közokirat-hamisítással kapcsolatban kialakult ítélkezési gyakorlat szerint ez a bűncselekmény csak abban az esetben állapítható meg, ha a közokirat bizonyító ereje kiterjed a benne foglalt - az elkövető közreműködésével bevezetett - tények valóságának a bizonyítására, vagyis azok tartalmának a tanúsítására is. Az ún. rendelkező közokiratok - így a devizahatósági engedély és a vámkezelés engedélyezése - kizárólag annak a bizonyítására alkalmasak, hogy az ott írt hatóság a megjelölt helyen és időben a rendelkező részben írt határozatot hozta, ezzel kapcsolatban milyen rendelkezést tett, de a közokirat bizonyító ereje nem terjed ki a határozat belső tartalmára, az abban foglalt ténymegállapítások, tényállásbeli és jogi érvek helyességére (pl. bírósági ítélet, államigazgatási eljárás során hozott határozat stb.). Az adott esetben a devizahatósági engedély és a vámolás engedélyezésével kapcsolatos államigazgatási határozat kizárólag annak a bizonyítására volt alkalmas, hogy a vámhatóság a vámárunak a belföldi forgalom számára való vámkezelését engedélyezte, de magának az ajándékozási jogügyletnek a megtörténtét vagy annak a hiányát nem bizonyította, erre illetőleg alkalmatlan volt.

c) A Fővárosi Bíróság, mint másodfokú bíróság 28. Bf. XIV. 8499/2001/5. számú ítéletében a vádlottat a közokirat-hamisítás bűntette miatt emelt vád alól felmentette. Az irányadó tényállás szerint a vádlott a rendőri igazoltatás során a személyazonosságára vonatkozóan valótlan adatokat mondott, melyeket rendőri jelentésbe foglaltak. A másodfokú bíróság álláspontja szerint a rendőri jelentés az igazoltatott személyét és nyilatkozatait illetően rendelkező okirat, mert bizonyító ereje a benne foglaltak megtörténtére terjed ki - az adott intézkedést kivel szemben, hol, mikor és kik foganatosították -, és nem az eljárás alá vont személy adatainak valódiságát igazolja. A rendőri jelentés, mint okirat nem az eljárás alá vont személy személyazonosságának közhiteles igazolására szolgál, különösen nem úgy, hogy a vádlott adatait nem hiteles okmányok, hanem bemondás alapján rögzítették. Az okirat ebben az értelemben nem valótlan tartalmú, hiszen abban a vádlott nyilatkozata szerepel, és az intézkedésről szóló rendőri jelentés célja éppen annak rögzítése, hogy mi történt az intézkedés alkalmával.

d) A Budai Központi Kerületi Bíróság - a Fővárosi Bíróság 23.Bf.XII.8955/2000/7. számú ítéletével helybenhagyott - a 15. B. XII. 2134/1999/53. számú ítéletével, az I. rendű terhelt bűnösségét 1 rendbeli hamis vád bűntettén túl közokirat-hamisítás bűntettében is megállapította. Az e körben irányadó tényállás szerint az I. rendű terheltet betöréses lopás közben tetten érték, ekkor az igazoltatása során a testvérének személyi adatait és nevét adta meg. Emiatt valótlan adatok kerültek a személyi szabadságot korlátozó intézkedésről készült közokiratba. Az I. rendű terhelt tényleges személyazonosságának megállapítására az eljárás során később sor került. A kifejtett jogi álláspont lényege: az I. rendű terhelt azzal, hogy az ellene folytatott rendőri intézkedés során testvére nevét diktálta be, testvérét a hatóság előtt bűncselekmény elkövetésével hamisan vádolta, ugyanakkor közreműködött abban, hogy a hatóság képviselője valótlan adatot foglaljon közokiratba; amely alkalmas annak közhitelű bizonyítására, hogy milyen jellegű bűncselekmény gyanúja kapcsán kivel szemben folytatott intézkedést a rendőrhatóság. Ekként megvalósította a Btk. 274. §-a (1) bekezdésének c) pontja szerint minősülő közokirat-hamisítás bűntettét is.

A jogerős határozattal kapcsolatban folytatott felülvizsgálati eljárásban a Legfőbb Ügyészség a felülvizsgálati indítványt a közokirat-hamisításban bűnösséget megállapító rendelkezés tekintetében alaposnak tartotta, mert a rendőri jelentés az ún. rendelkező közokiratok körébe tartozik, az intellektuális közokirat-hamisítás tárgya annyiban lehet, amennyiben a hamisítás, a valótlanság a közhitelességgel esik egybe. Az igazoltatásról készített rendőri jelentés azonban azt nem bizonyítja közhitelességgel, hogy az intézkedés alá vont személy adatai a valóságnak megfelelnek.
A Legfelsőbb Bíróság felülvizsgálati eljárás során hozott Bfv.I.2.085/2003/5. számú ítéletében - a Legfőbb Ügyészség érveivel egyetértésben - az I. rendű terheltet a közokirat-hamisítás bűntettének vádja alól felmentette. Kifejtette, a tettenérés során foganatosított kényszerintézkedésről készített rendőri jelentés valóban megfelel a Pp. 195. §-a (1) bekezdésében adott fogalom meghatározásának, hiszen azt hatóság, ügykörében eljárva, a megszabott alakban állítja ki, s az közhitelességgel tanúsítja a rendőri intézkedés megtörténtét, nevezetesen azt, hogy az intézkedést mikor, hol, kik és milyen körülmények mellett foganatosították; sor került-e, s ha igen, milyen kényszerintézkedés alkalmazására, továbbá, hogy az eljárási cselekmény szabályszerű, jogszerű volt-e. Azt azonban már nem bizonyítja, - s nem is bizonyíthatja - ez a közokirat, hogy az intézkedés alá vont egyén személyi adatai a valóságnak megfelelnek-e, hanem csak azt, hogy az érintett milyen személyi adatokat mondott be, vagy milyen személyi okmányt adott át. Ezért a rendőri jelentés az ún. rendelkező és nem az ún. bizonyító közokiratok sorába tartozik. Töretlen a bírói gyakorlat abban (BH 1991.7.), hogy a Btk. 274. § (1) bekezdés c) pontja szerinti intellektuális közokirat-hamisítás kizárólag az ún. bizonyító közokiratok tekintetében valósulhat meg, vagyis olyan közokiratok esetében, amelyek önmagukban is közhitelességgel igazolják a bennük foglalt adatok, tények valóságát. A rendőri jelentés rendelkező közokirati jellegéből tehát következik, hogy hamis személyi adatok rendőri jelentésbe kerülése nem valósítja meg a c) pont szerinti közokirat-hamisítás bűntettét. Különösen szemléletes ez a jelen esetben, amikor az igazoltatás nem erre a célra szolgáló bizonyító közokirattal (útlevél, személyi igazolvány), hanem "bemondás" alapján történt.

Az elvi kérdésben ellentétes joggyakorlatot tükröző példák a következők:

e) A Fővárosi Bíróság a 25. Bf. VIII. 7087/1987. számú ítéletében (BH 1989. 214.) a vádlott cselekményét büntető eljárást eredményező hamis vád bűntettének és közokirat-hamisítás bűntettének minősítette. Az irányadó tényállás szerint a terhelt az előállításakor személyi adatait - személyi igazolvány hiányában - nem a valóságnak megfelelően adta elő, hanem V. M. adatait mondta be, ugyanígy, mint V. M. írta alá a nyomozati jegyzőkönyveket, emiatt a büntetőeljárás V. M. ellen indult meg, s csak az eljárás későbbi szakaszában tisztázódott, hogy a vádlott nem azonos V. M-val. Azzal, hogy a terhelt nem a saját személyi adatait közölte, cselekménye megvalósítja a Btk. 274. §-a (1) bekezdésének c) pontjába ütköző közokirat-hamisítás bűntettét is, hiszen közreműködött abban, hogy valótlan tényt foglaljanak közokiratba.

f) A Fejér Megyei Bíróság Bf. 740/1996. számú ítéletében (BH 1997. 377.) helyesnek tartotta az I. r. terhelt bűnösségéneknek a büntetőeljárást eredményező hamis vád bűntettében, valamint folytatólagosan elkövetett közokirat-hamisítás bűntettében (Btk. 274. § (1) bek. c) pont) az elsőfokú bíróság részéről történt megállapítását. Az e körben irányadó tényállás szerint a bűncselekmény elkövetésével gyanúsított, és emiatt előállított I. r. terhelt nem lévén nála személyi igazolvány, a kihallgatása során magát Kovács Tibornak mondotta, és az ilyen nevű testvérének a személyi adatait diktálta be a felvett jegyzőkönyvbe, így a büntetőeljárás a testvére ellen indult meg. A terhelt az előzetes letartóztatásának tárgyában tartott bírósági meghallgatáson újból a testvére nevét mondta be, és ismét annak a személyi adatai kerültek jegyzőkönyvbe foglalásra. Az eljárás későbbi szakaszában a terhelt feltárta, hogy a személyi adataira vonatkozó állítása nem felelt meg a valóságnak.

g) A Legfelsőbb Bíróság Bf. IV. 1468/1997. számú határozatával - a legfőbb ügyész indítványával egyetértésben - a felülvizsgálati indítvánnyal támadott határozatokat, amelyek a terhelt bűnösségét közokirat-hamisítás bűntettében (Btk. 274. § (1) bek. c) pont) és hamis vád bűntettében állapították meg, a hatályukban fenntartotta (BH 2001. 97.). Az irányadó tényállás lényege szerint vagyon elleni bűncselekmény gyanúja miatt a terhelttel - és társaival szemben - rendőri intézkedésre került sor, ez alkalommal a terhe1t az általa korábban talált személyi igazolvány adataival egyezően N.P.P.-ként nevezte meg magát, és a nevezettre vonatkozó személyi adatokat adta elő. Ezeket a személyi adatokat rögzítették a rendőri jelentésben, és a még aznap N.P.P. ellen jármű önkényes elvételének vétsége miatt elrendelt nyomozás során, s a terhelttel szemben foganatosított gyanúsítottként történt kihallgatásról készített jegyzőkönyvben is, amelyet a terhelt "N.P.P.-ként" írt alá. Az őrizetbe vételét is ezen a néven rendelték el, amelyet a terhelt "N.P." aláírással vett tudomásul. A terhelt kiléte az őrizet ideje alatt tisztázódott. A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint az ítélkezési gyakorlat egységes abban, hogy az ilyen esetekben a megvalósult intellektuális közokirat-hamisítást a hamis váddal halmazatban kell megállapítani (BH 1989. 214., BH 1997.377).

2. Az alábbi jogerős ítéletekkel szemléltetett eltérő bírói gyakorlat alakult ki annak a kérdésnek a megítélésében, hogy a más nevére szóló és nem a személyazonosság igazolása végett kiállított valódi közokirat személyazonosság igazolására történő felhasználása megalapozza-e a Btk. 274. §-a (1) bekezdése b) pontjának III. fordulatában meghatározott közokirat-hamisítás bűntettének megállapítását.

a) A Fővárosi Bíróság a 28. Bf. VIII. 9221/2001/4. számú ítéletével a terheltet a közokirat-hamisítás bűntette (Btk. 274. §-a (1) bekezdése b) pont) miatt emelt vád alól felmentette. Az irányadó tényállás szerint a terheltet a rendőr a személyazonosságának igazolására szólította fel, aki ekkor az általa korábban talált, más nevére szóló születési anyakönyvi kivonatot adta át. A másodfokú bíróság álláspontja szerint a születési anyakönyvi kivonat a születés tényét igazolja közhitelesen, nem pedig a személyazonosságot, melynek az igazolására nem alkalmas. A másodfokú bíróság álláspontja szerint a cselekmény csak akkor tényállásszerű, ha a felhasználás arra az adatra vonatkozik, amelyet a közokirat közhitelesen igazol.

Az ellentétes joggyakorlatot az alábbi példák szemléltetik:

b) A Pesti Központi Kerületi Bíróság 13.B. 22243/1995/25. számú ítéletével az I. r. terheltet a Btk. 274. §-a (1) bekezdésének b) pontjába ütköző közokirat-hamisítás bűntette miatt jogerősen elítélte. (Fellebbezés folytán a II. r. terhelt tekintetében felülbírált ügyben a Fővárosi Bíróság a 25. Bf. 5444/2002/4. számú ítéletével megállapította, hogy a II. r. terhelt bűnsegédként elkövette a közokirat-hamisítás bűntettét.) Az irányadó tényállás szerint a II. r. terhelt azért adta oda TB kártyáját az I. r. terheltnek, hogy azt fogorvosi kezelése során sajátjaként felhasználja. A másodfokú bíróság álláspontja szerint a TB kártya (az OEP Főigazgatósága által kiállított hatósági bizonyítvány) - bár eredendően kétségtelenül nem a személy azonosságának igazolására szolgáló közokirat - a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény 29. §-a (1) bekezdésére figyelemmel adott esetben alkalmas lehet arra, hogy az intézkedő rendőr azt személyazonosságot igazoló okmányként elfogadja, így nem tekinthető eleve alkalmatlan eszköznek a Btk. 274. §-a (1) bekezdésének b) pontja III. fordulatába ütköző bűncselekmény megállapíthatóságához.

c) A Pesti Központi Kerületi Bíróság 15.B.VIII. 20298/2001/7. számú ítéletével a terheltet a Btk. 274. §-a (1) bekezdésének b) pontjába ütköző közokirat-hamisítás bűntette miatt (és a Btk. 277. §-a (1) bekezdésébe ütköző közokirattal visszaélés vétsége miatt) ítélte el. A Fővárosi Bíróság a 25. Bf. VIII. 7228/2001/4. számú ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletének bűnösséget megállapító részét helybenhagyta. A közokirat-hamisítás büntette kapcsán irányadó tényállás szerint a vádlott rendőri igazoltatás során más nevére szóló valódi születési anyakönyvi kivonattal igazolta a személyazonosságát.

d) A Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Bíróság a 6.B.XXI.102/2001/15. számú ítéletével a terheltet a Btk. 274. §-a (1) bekezdésének b) és c) pontjába ütköző közokirat-hamisítás bűntette és más bűncselekmény miatt végrehajtandó fegyházbüntetésre ítélte. A Fővárosi Bíróság a 25. Bf. XXI. 8147./2001/4. számú ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét annyiban változtatta meg, hogy a közokirat-hamisítás bűntettét 2 rendbeli cselekménynek minősítette. Az ítéletben kifejtett álláspont szerint a vádlott egyrészt a rendőri igazoltatás során a más nevére kiállított anyakönyvi kivonattal való igazolással elkövette a Btk. 274. §-a (1) bekezdésének b) pontjába ütköző közokirat-hamisítás bűntettét, másrészt a vérvételi jegyzőkönyvnek más néven történt aláírásával a Btk. 274. §-a (1) bekezdésének c) pontjába ütköző (intellektuális) közokirat-hamisítás bűntettét valósította meg; s miután a cselekmények elkövetési tárgya más-más közokirat volt, a cselekmény nem alkot természetes egységet.

II.

A Legfelsőbb Bíróság elnökhelyettese a I/1. és I/2. pontokban ismertetett elvi jogalkalmazási kérdésekben az egységes ítélkezési gyakorlat kialakítása érdekében annak kimondását javasolta, hogy

ad.1.

a Btk. 274. §-a (1) bekezdésének c) pontjába ütköző (intellektuális) közokirat-hamisítás bűntettét az követi el, aki jog vagy kötelezettség létezésére, megváltoztatására vagy megszűnésére vonatkozó valótlan adat, tény vagy nyilatkozat bizonyító közokiratba foglalásában működik közre;

ad. 2.

a más nevére szóló és nem a személyazonosság igazolása végett kiállított valódi közokiratnak a személyazonosság igazolására történő felhasználása megalapozza a Btk. 274. §-a (1) bekezdése b) pontjának III. fordulatában meghatározott közokirat-hamisítás bűntettének megállapítását, s a büntetőjogi felelősség megállapítása szempontjából nem az adott közokirat bizonyító vagy rendelkező minőségének, illetve a közokirat rendeltetésének, hanem az elkövető szándékának van jelentősége.

A legfőbb ügyész BF.544/2004. számú átiratában - az indítványozó javaslataival egyetértve - arra az álláspontra helyezkedett, hogy a Btk. 274. §-a (1) bekezdésének c) pontja szerinti ún. intellektuális közokirat-hamisítás csak abban az esetben állapítható meg, ha a közokirat bizonyító ereje kiterjed az elkövető közreműködésével belefoglalt tények valóságának bizonyítására is. Ebből következik a közokirat-hamisítás bűntettének vizsgált esete kizárólag valótlan tény bizonyító közokiratba foglalásakor, ebben történő közreműködéssel valósítható meg.

A Btk. 274. § (1) bekezdésének b) pontja III. fordulatában meghatározott elkövetési magatartást kifejtő személy, mert a tévedésbe ejtés szándékával használ fel egy tartalmilag valódi közokiratot megvalósítja az ebben az elkövetési fordulatban meghatározott közokirat-hamisítás bűntettét, függetlenül a felhasznált közokirat rendelkező, vagy bizonyító minőségétől.

III.

Az indítványban felevetett kérdésekben a jogegységi tanács álláspontja a következő:

1./
A közokirat fogalmának a meghatározása, és a jellegükben valamint funkcióikban eltérő közokiratok különböző rendezőelvek szerinti csoportosítása közvetlenül nem büntető anyagi jogi, hanem a polgári eljárásjog tárgykörébe tartozó kérdés.

A Pp. 195. §-ának (1) bekezdése értelmében a közokirat olyan okirat, amelyet a bíróság, a közjegyző vagy más hatóság, illetve közigazgatási szerv ügykörén belül a megszabott alakban állított ki, s - az ellenkező bizonyításig - teljesen (megítéléstől függetlenül) bizonyítja a) a benne foglalt intézkedést vagy határozatot; b) az okirattal tanúsított adatok és tények valóságát; c) az okiratban foglalt nyilatkozat megtételét, valamint annak idejét és módját. A közkeletű jogirodalmi osztályozás szerint a közokiratok rendeltetésüket tekintve ún. bizonyító közokiratok és az ún. rendelkező közokiratok lehetnek. A bizonyító közokiratok azok, amelyek bizonyító ereje kiterjed a bennük foglalt tények, nyilatkozatok és adatok megtörténtének, és azok tartalmi valódiságának közhiteles igazolására is (anyagi bizonyító erő). A személyazonosító igazolvány pl. bizonyítja a személyazonosságot és az abban rögzített más adatok (születési hely, s időpont stb.) valóságát; a születési anyakönyv a meghatározott személyektől való leszármazást, a személy nevét és a születés időpontját.

A rendelkező közokiratoknak a bizonyító ereje ugyan nem terjed ki a közokiratban rögzített adatok, nyilatkozatok, megállapítások, intézkedések tartalmi valódiságának az igazolására, azt azonban ezek a közokiratok is közhitelűen és teljes bizonyító erővel igazolják, hogy a kiállítójuk az okiratban megjelölt helyen és időben a bennük foglalt, s meghatározott személyi vagy tárgyi körre vonatkozó adatot (pl. rendelkezést) közokiratba foglalta. A kialakult egységes felfogás szerint a hatósági vagy bírósági határozat, rendelkező közokirat, mert anyagi bizonyító ereje nem terjed ki a benne szereplő tények tartalmi valóságára, azonban a hatósági/bírósági rendelkezés tartalmát, annak helyét, idejét közhitelűen bizonyítja. A büntető ügyben hozott ítélet nem igazolja ugyan teljes bizonyító erővel a benne foglalt eseményeket, cselekvéseket, azt viszont igen, hogy a bíróság kit, mikor, s milyen bűncselekményért milyen büntetésre ítélt el, vagy milyen bűncselekmény vádja alól mentett fel. A közjegyzői okirat pusztán azt igazolja közhitelűen, hogy az a személy, aki a közjegyző előtt megjelent, ez alkalommal milyen néven s milyen nyilatkozatot tett, de nem tanusítja közhitelűen a nyilatkozat tartalmának valóságos voltát.

A Btk. 274. §-ának (1) bekezdés c) pontja a közvetett tettességnek egy sajátos formáját szabályozza. Az ún. intellektuális közokirat-hamisítás bűntettét az követi el, aki valamely jog vagy kötelezettség létezésére, megváltoztatására vagy megszűnésére vonatkozó valótlan adat, tény vagy nyilatkozat közokiratba foglalásában működik közre. Ez a bűncselekmény tehát akkor valósul meg, ha az elkövető - szándékos, vagy a Btk. 274. §-ának (3) bekezdésében szabályozott esetben gondatlanságból történt - megtévesztő közreműködése folytán (ennek okozatos következményeként) a közokiratot hatáskörében eljárva kiállító jóhiszemű (értsd: tévedésben lévő) személy olyan valótlan gondolati tartalmat (adatot stb.) tüntet fel az egyébként alakilag hibátlan közokiratban, amely jog vagy kötelezettség létezésére, megváltoztatására vagy megszűnésére vonatkozik.

A Btk. 274. § (1) bekezdés c) pontjában meghatározott törvényi tényállásból nem vezethető le közvetlenül semmilyen megszorítás arra nézve, hogy ennek a bűncselekménynek a rendeltetését tekintve milyen - rendelkező, avagy csak bizonyító - közokirat lehet az elkövetési tárgya. A törvény szövege alapján nem állítható tehát a rendelkező közokiratoknak az elkövetési tárgyak köréből minden további nélkül történt kizártsága.

Nem képezi vita tárgyát - s ebben a kérdésben az ítélkezési gyakorlat töretlen - hogy a bizonyító közokiratoknak azokra az adataira, amelyeknek az alaki-tartalmi valóságát a közokirat teljes bizonyítóerővel igazolja az intellektuális közokirat-hamisítás elkövethető (Vö.:BJD 3007.).

Az ún. rendelkező közokiratok esetében - a "bizonyító" közokiratokhoz hasonlóan - a megítélés, nevezetesen: lehet- e elkövetési tárgy az adott közokirat, alapjában attól függ, hogy az elkövető közreműködésével a közokiratba foglalt valótlan gondolati tartalom a közokirat olyan adatára vonatkozik-e, amelyet a rendelkező közokirat is (az ellenkezője bebizonyításáig) teljes bizonyító erővel bizonyít. Az olyan valótlan gondolati tartalomnak rendelkező közokiratba foglalásában való közreműködés, mint elkövetési tevékenység, amelynek megfelelő okirati adat valódiságát rendeltetésénél fogva a közokirat nem igazolja, az intellektuális közokirat-hamisítást nyilván nem valósítja meg. Nem értékelhető ezért intellektuális közokirat-hamisításként, pl. ha a hamis vallomástétellel, mint "közreműködéssel" valótlan adat kerül a hatósági/bírósági eljárás jegyzőkönyvébe, vagy akár magába az ügydöntő határozatba, mert a vallomások tartalmi valóságát ezek a közokiratok teljes bizonyító erővel nem bizonyítják. (Ugyanez a helyzet akkor is, ha a közjegyzői okiratba foglalt nyilatkozat nem felel meg a valóságos tényeknek, eseményeknek, történéseknek.) Ellenben azokra az adatokra nézve, amelyek valóságát a "rendelkező" közokirat is bizonyítja az intellektuális közokirat-hamisítás elkövethető. A fentebb felhozott példán szemléltetve: a büntetőítélet bizonyító ereje kiterjed arra, hogy az adott bűncselekmény miatt kit ítéltek el, e nélkül egyébként az anyagi jogerő is értelmetlen lenne. Miután az elítélés meghatározott jogok és kötelezettségek létesülését, más jogok megszűnését, megváltozását jelenti, az abban való közreműködés, hogy valakit valótlanul, akár egy kitalált, akár egy létező másik személy nevén ítéljenek el az intellektuális közokirat-hamisítás tényállásszerű elkövetési magatartásának megfelel. Ez a szemlélet egyébként a korábbi ítélkezési gyakorlatban egyértelműen tükröződik: "Ha a vádlottat az ellene indított büntető ügyben az általa ellopott személyigazolvány alapján, annak személyi adatai szerint más neve alatt ítélik el, a cselekmény intellektuális közokirat-hamisítás."[BJD. 9121.]; "a tényállás és a jegyzőkönyv felvétele alkalmával hamis névbemondás következtében a jövedéki kihágás miatt a kihágás elkövetője helyett más ,G. István ítéltetett el", a Kúria úgy döntött: "G. István jogainak lényegére vonatkozó valótlan tény vezettetvén be a közokiratba és annak alapján az ítéletbe, a cselekmény a Btk. 400. § 1. bekezdésében meghatározott (értsd: intellektuális) közokirat-hamisítás) tényálladékát állapítja meg." [1892. jún. 15., 1575., /Grill-féle/ Döntvénytár (1905)].

Ennek az értelmezésnek a helytálló voltát alátámasztja az, hogy a Btk. 275. §-ában meghatározott bűncselekmény, a hivatalos személy által elkövetett materiális közokirat-hamisítás lényeges ténynek hamis közokiratba foglalásával "bizonyító" és "rendelkező" közokiratra egyaránt elkövethető, az intellektuális közokirat-hamisításnak elkövetője pedig dogmatikailag a Btk. 275. §-a szerinti bűncselekmény közvetett tettesének felel meg. Nem jelenthető ki tehát, hogy intellektuális közokirat-hamisítás elkövetése rendelkező közokiratra nézve fogalmi értelemben kizárt lenne.

A fent kifejtettekből összegezésül levonható az a következtetés, hogy az intellektuális közokirat-hamisítás szempontjából a rendelkező és bizonyító közokiratok megkülönböztetésének önmagában nincs ügydöntő jelentősége. Ez a bűncselekmény bármilyen rendeltetésű közokiratra nézve elkövethető, amennyiben az elkövetői közreműködés következményeként valamely jog vagy kötelezettség létezésére, megváltoztatására vagy megszűnésére vonatkozóan olyan valótlan adat, tény vagy nyilatkozat közokiratba foglalására kerül sor, amelyet a közokirat közhitelűen bizonyít.

Az előbbieknek ellent nem mondó más kérdés az, hogy a gyakorlati életben az elkövető megtévesztő közreműködése rendszerint nem egyszerű bemondással, hamis (hamisított, vagy valótlan tartalmú) magánokirattal, hanem hamis, hamisított vagy más nevére szóló valódi közokirat felhasználásával történik meg. Ennek a következményeként a Btk. 274. § (1) bekezdés b) (esetleg a) pontja szerint is) minősülő materiális közokirat-hamisítással az intellektuális közokirat-hamisítás látszólagos alaki halmazatot képez, és csak a közokirat-hamisítás materiális alakzata kerül az ítéletben megállapításra.

2./
A Btk. 274. §-ának (1) bekezdésének b) pontja a materiális közokirat-hamisítás három önálló, egymástól független elkövetési fordulatát rendeli büntetni, úgymint a hamis, hamisított vagy más nevére szóló valódi közokirat felhasználását. A törvényi tényállást alkotó fogalmak (s elkövetési magatartások) jelentéstartalma a joggyakorlatban kikristályosodott: Hamis a közokirat, ha az elkövetői magatartás révén a tényleges készítője nem azonos a kiállítójaként feltüntetett személlyel (teljes hamisítvány, vagy alakhamisítás). Hamisított a közokirat, ha - a már létező valódi közokiratban - a kiállításra jogosulton kívül más személy valamilyen változtatást hajt végre. Mindkét esetben közömbös, hogy az elkövető által létrehozott tartalom fedi-e a valóságot. A hamis és a hamisított közokirat fogalmilag nem valódi, a más nevére szóló közokirat egyaránt lehet hamis vagy hamisított avagy valódi. A más nevére szóló hamis vagy hamisított (tehát nem valódi) közokirat felhasználását a törvény a Btk. 274. §-a (1) bekezdés b) pontjának I. vagy II. fordulata szerint - tehát hamis vagy hamisított közokirat felhasználását - rendeli büntetni.

A Btk. 274. §-a (1) bekezdés b) pontjának I. vagy II. fordulata esetében (megegyezően a Btk. 274. §-a (1) bekezdés a) pontjával) cselekmény büntetendőségének alapja a közokirat közhitelességének a sérelme. Ezért ebből a szempontból jelentőség nélkül való a hamis vagy hamisított közokiratban rögzített adatok tartalmi valósága. Ebből vezethető le az is, hogy a hamis közokirat készítése, mind pedig a közokirat tartalmának meghamisítása csak abban az esetben valósít meg bűncselekményt, ha az elkövetői magatartás a közokirat olyan részét érinti, melynél fogva a közokiratnak bizonyító ereje van, tehát joghatás kiváltására is alkalmas.

Merőben más a helyzet a Btk. 274. §-a (1) bekezdése b) pontjának III. fordulata esetében. Ebben az esetben a büntetendőség alapja lényegét tekintve egy alakilag és tartalmilag valódi közokirat megtévesztő felhasználása, az elfogadó tévedésbe ejtésével. Az elkövető szándéka átfogja, hogy a felhasznált közokirat más nevére szól, a tévedésbe ejtési, megtévesztési szándék pedig magában az okirat felhasználásában nyilvánul meg. Ez okból tehát - azaz, hogy a megtévesztő felhasználás a tényállást alkotó lényegi elem, s a felhasználó megtévesztő szándéka a meghatározó - nincs jelentősége annak, hogy a felhasznált más nevére szóló valódi közokirat bizonyító vagy rendelkező közokirat-e, milyen adat tekintetében, milyen bizonyítóerővel bír. A más nevére szóló valódi közokirat felhasználásával a közokirat-hamisítás tehát akár bizonyító, akár rendelkező ilyen közokirattal is elkövethető.

Nincs jelentősége ebből a szempontból annak, hogy az okirat felhasználásával megtéveszteni célzott személy bizonyos tény - pl. személyazonosság - valóságának bizonyítására csak bizonyító közokiratot vehetne tekintetbe, ám ezt figyelmen kívül hagyva más okiratot is elfogad, avagy meghatározott feltételekkel (pl. Rtv. 29.§ (1) bek.) más okmányt, ezek között rendelkező közokiratot is elfogadhat ugyan, de ezeknek a feltételeknek meg nem felelő közokiratot fogad el, jóllehet a rá vonatkozó jogszabályok, előírások megtartásával a megtévesztése elkerülhető lenne. Ugyanígy a bűncselekmény elkövetése szempontjából jelentőség nélkül való az is, hogy a szándékosan megtéveszteni célzott személy a más nevére szóló okirat felhasználását esetleg azon-nyomban felismeri, ezért a felhasználás semmilyen joghatás időleges kiváltására sem alkalmas.

-.-.-

Az előzőekben kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság büntető jogegységi tanácsa a bírósági jogalkalmazás egységének biztosítása érdekében (Bszi. 27. §) a rendelkező részben foglaltak szerint határozott, és döntését a Bszi. 32. §-ának (4) bekezdése alapján közzéteszi.

Budapest, 2004. március 29.

Dr. Kónya István s.k. a tanács elnöke,
Dr. Belegi József s.k. előadó bíró,
Dr. Szabó Győző s.k. bíró,
Dr. Édes Tamás s.k. bíró,
Dr. Katona Sándor s.k. bíró, a tanács tagjai.

A kiadmány hiteléül:
tisztviselő