Gfv. VII.30.017/2019/4. számú határozat

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat

FELSZÁMOLÁSI ELJÁRÁS
FELSZÁMOLÁS

Tárgyszavak:
- Cstv. 57. § (1) bekezdés h) pontja
- taxatív felsorolás

Végzés

A határozat száma: Gfv.VII.30.017/2019/4.

A határozathozatal dátuma: 2019. május 14.

A felülvizsgálati eljárásban eldöntendő jogkérdés az volt, helytállóan tartalmazza-e a jogerős végzés, hogy a 2015. szeptember 18-án hatályos Cstv. 57. § (1) bekezdés h) pontja taxatív – teljes, részletes, kiegészítést nem tűrő – felsorolást tartalmaz, vagy van lehetőség az Alaptörvény 28. cikke alapján a jogszabály eltérő értelmezésére.
A Kúria elsőként hangsúlyozza, hogy az Alaptörvény 28. cikke a jogszabályok szövegének értelmezésére ad iránymutatást, a jogvita elbírálásakor az irányadó anyagi jogszabályokat kell az Alaptörvény 28. cikk fényében értelmezni (BH2013. 287.) Olyan esetben azonban, amikor egy jogszabály teljes, kimerítő, részletes felsorolást tartalmaz, és semmilyen módon nem utal arra, hogy más esetben is alkalmazható lenne a rendelkezés (taxatív felsorolás), úgy nincs lehetőség a jogszabály kiterjesztő értelmezésére, ezt az Alaptörvény 28. cikke sem teszi lehetővé.
A 2006. évi VI. törvény iktatta be a Cstv. 57. § (1) bekezdés h) pontját, amely aztán utóbb több módosításon ment keresztül. E törvény javaslatának miniszteri indokolása a következőt tartalmazta: „A törvény megvalósítja az adóssal összefonódásban lévő hitelezők biztosított és nem biztosított követeléseinek a kielégítési sorrendben hátrébb rendelését. A kielégítési sorrend utolsó helyére sorolja – új h) pont beiktatásával – azokat a követeléseket, amelyek jogosultja a gazdálkodó szervezet tagja, vezető tisztségviselője vagy annak hozzátartozója, illetve az adós többségi befolyása alatt (Ptk. 685/B. §) álló gazdálkodó szervezet, vagy amelyek az adós ingyenes szerződései alapján állnak fenn.”
A h) pont azóta történt több pontosítása a felsorolt hitelezői csoportokat nem változtatta meg alapjaiban, csak korlátozta a felelősséget az adós többségi befolyással rendelkező tagjára (részvényesére), kiegészítette a vezető állású munkavállalóval (a Munka Törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvényre tekintettel), illetve az itt felsorolt természetes személyek esetén is lehetővé tette a minimális munkabér-követelés felszámolási költségként való érvényesíthetőségét.
A Kúria álláspontja szerint részben abból, hogy a jogalkotó a többszöri módosítás során sem terjesztette ki a hitelezői kört jobban, részben pedig abból, hogy a jogszabály szövege nem enged eltérést, mérlegelést a hitelezői kör meghatározása során, helytálló a jogerős végzésben kifejtett azon álláspont, mely szerint a taxatív felsorolás miatt nincs lehetőség arra, hogy a hitelező igénye a Cstv. 57. § (1) bekezdés h) pont hd) alpontja szerint kerüljön besorolásra.
A Kúria utal az Alkotmánybíróság 1162/B/1995. AB határozatában kifejtettekre is:
„Az Alkotmánybíróság gyakorlatában a vállalkozás jogával és a gazdasági verseny szabadságával kapcsolatban több ízben felmerült az az érvelés, amely szerint a jogszabályokon alapuló kedvezmények jogosulti köre oly módon nyert meghatározást, ami kedvezőtlen helyzetet teremt a gazdasági verseny világában. (…)
Erre vonatkozóan az Alkotmánybíróság a 61/1992. (XI. 20.) AB határozatban (ABH 1992, 281. oldal) elvi éllel mutatott rá, hogy a mentességek és kedvezmények meghatározásánál a jogalkotót széles körű mérlegelési jog illeti meg. Ennek gyakorlása során tekintettel lehet bizonyos, az Alkotmányban is nevesített jogokra, de ezen túlmenően érvényre juttathat az Alkotmányból közvetlenül le nem vezethető gazdaságpolitikai, életszínvonal-politikai, szociálpolitikai és egyéb célkitűzéseket. Ekként tehát, noha a jogalkotót a mentességek és kedvezmények megállapításánál is kötik az Alkotmányban meghatározott jogi korlátok, a jogalkotói mérlegelésnél nem a jogi, hanem az egyéb szempontok játsszák a meghatározó szerepet. (…) A jogalkotó nem sérti az Alkotmány 9. §-ában rögzített alkotmányossági elvet, ha mérlegeli a különböző követelések fontosságát, jelentőségét, és kielégítési sorrendet állapít meg.”
Jóllehet az Alkotmánybíróság ezt a határozatát még az Alkotmány kapcsán hozta meg, az itt kifejtett jogelvek megfelelően irányadók lehetnek az Alaptörvény tekintetében is.
Mindebből következően tehát a taxatív felsorolást tartalmazó törvényi rendelkezés tekintetében nincs mód kiterjesztő jogértelmezésre, ezért az Alaptörvény 28. cikkének megsértése nem állapítható meg.