Az alapügy felperesének helyzetében lévő diák nem hivatkozhat a megélhetési költségek fedezésére szolgáló ösztöndíj megszerzése érdekében a foglalkoztatás megszűnését követően a munkavállalóknak a fogadó tagállam területén maradásának jogáról szóló 1251/70/EGK bizottsági rendelet 7. cikkére - A valamely tagállam állampolgárságával rendelkező diák, aki tanulmányok folytatása érdekében másik tagállamba költözik, a megélhetési költségek fedezésére szolgáló ösztöndíj megszerzése érdekében hivatkozhat az EK 12. cikk első bekezdésére, amennyiben bizonyos ideig a fogadó tagállamban tartózkodott. Az EK 12. cikk első bekezdésével nem ellentétes, ha a másik tagállam állampolgáraival szemben öt éven át tartó előzetes tartózkodásra vonatkozó feltételt alkalmaznak- Olyan körülmények között, mint amelyek az alapügyben szerepelnek, a közösségi joggal, különösen a jogbiztonság elvével nem ellentétes a tartózkodásra vonatkozó olyan feltétel alkalmazása, amely a másik tagállamból származó diákok megélhetési költségek fedezésére szolgáló ösztöndíjra való jogosultságát az e feltétel bevezetését megelőző, meghatározott ideig tartó tartózkodástól teszi függővé.
JACQUELINE FÖRSTER kontra HOOFDDIRECTIE VAN DE INFORMATIE BEHEER GROEP*
J. Förster német állampolgár 20 éves korában, 2000. március 5-én Hollandiában telepedett le, ahol tanítói képzésre iratkozott be, 2001. szeptember 1-jén pedig a Hogeschool van Amsterdam pedagógia szakára, amely bachelor diploma megszerzésével zárult.
16 J. Förster különböző keresőtevékenységeket folytatott a tanulmányai során.
2002 októberétől 2003 júniusáig J. Förster fizetett gyakornoki idejét töltötte egy magatartásproblémákkal, illetve pszichés zavarokkal küzdő tanulók számára működtetett speciális iskolában Hollandiában.
J. Förster e gyakorlatot követően már nem folytatott keresőtevékenységet.
Mivel 2004 közepén sikeresen letette a pedagógia szak bachelor diplomájának megszerzéséhez szükséges záróvizsgát, J. Förster az adott év június 15-én elfogadta egy pszichés zavarokkal küzdő személyekkel foglalkozó intézmény szociális munkás álláshelyre szóló állásajánlatát.
2000 szeptemberétől az IB-Groep megélhetési költségek fedezésére szolgáló ösztöndíjat biztosított J. Förster számára. Az IB-Groep rendszeres időközönként meghosszabbította ezen ösztöndíjat. Abból indult ki, hogy J. Förster az EK 39. cikk szerinti "munkavállaló"-nak tekintendő, aki az 1612/68/EGK rendelet 7. cikkének (2) bekezdése értelmében a megélhetési költségek fedezésére szolgáló ösztöndíj szempontjából a holland állampolgárságú diákokkal azonos módon kezelendő.
Az IB-Groep egy ellenőrzést követően megállapította, hogy J. Förster 2003 júliusa és decembere között nem folytatott keresőtevékenységet. 2005. március 3-i határozatában megállapította tehát, hogy a már nem volt munkavállalónak tekinthető. Következésképpen visszavonták a 2003 júliusa és decembere közötti időszakra vonatkozó, a megélhetési költségek fedezésére szolgáló ösztöndíj nyújtásáról szóló határozatot, és felhívták J. Förstert a jogosulatlanul kapott összegek visszatérítésére.
A Rechtbank Alkmaar 2005. szeptember 12-i határozatával két jogalapot megjelölve megalapozatlanként elutasította a J. Förster által benyújtott keresetet. Egyrészt e bíróság úgy ítélte meg, hogy J. Förster a 2003. év második felében nem végzett valóságos és tényleges munkát, így erre az időszakra nem minősül közösségi munkavállalónak. Másrészt ugyanezen bíróság úgy ítélte meg, hogy J. Förster nem vezetheti le a Bidar-ügyben hozott ítéletből a megélhetési költségek fedezésére szolgáló ösztöndíjra vonatkozó jogosultságát, mivel a bachelor diplomával záruló pedagógiai tanulmányait megelőzően semmilyen módon nem illeszkedett be a holland társadalomba.
J. Förster fellebbezést nyújtott be ezen ítélet ellen a Centrale Raad van Beroephoz, amelyben elsősorban azt állította, hogy a releváns időszakban már kellően beilleszkedett a holland társadalomba ahhoz, hogy a közösségi jog alapján a 2003. év második felére a megélhetési költségek fedezésére szolgáló ösztöndíjra legyen jogosult. Másodlagosan J. Förster arra hivatkozott, hogy a 2003. év teljes egésze vonatkozásában közösségi munkavállalónak minősül.
E körülmények között a Centrale Raad van Beroep az eljárás felfüggesztéséről határozott, és az alábbi kérdéseket terjesztette a Bíróság elé előzetes döntéshozatal céljából:
"1) Arra a diákra is vonatkozik-e az 1251/70/EGK rendelet 7. cikke, aki főként felsőfokú tanulmányok folytatása céljából jött Hollandiába, és kezdetben tanulmányai mellett korlátozott mértékű keresőtevékenységet folytatott, amelyet azonban időközben abbahagyott?
2) A 93/96/EGK irányelv meggátolja-e az első kérdésben megjelölt diákot abban, hogy az EK 12. cikkre hivatkozva [megélhetési költségek fedezésére szolgáló ösztöndíjat] igényeljen?
3) a) A megélhetési költségek fedezésére szolgáló tanulmányi segélyre is vonatkozik-e az a rendelkezés, amely szerint a gazdaságilag inaktív uniós polgárok csak akkor hivatkozhatnak az EK 12. cikkre, miután a fogadó tagállamban bizonyos ideig jogszerűen tartózkodtak, vagy tartózkodási engedéllyel rendelkeznek?
b) Ha igen, megengedett-e ezen időszakban egy bizonyos tartózkodási idő feltételként való olyan előírása, amely kizárólag a nem a fogadó tagállam állampolgárságával rendelkező személyekre vonatkozik?
c) Ha igen, az ötéves tartózkodást előíró feltétel alkalmazása összhangban áll-e az EK 12. cikkel?
d) Ha nem, milyen tartamú tartózkodási időre vonatkozó feltétel megengedett?
4) Egyes konkrét esetekben elegendő-e a rövidebb tartamú jogszerű tartózkodás akkor, ha a tartózkodási időn kívüli egyéb tényezők a fogadó tagállam társadalmába való jelentős fokú beilleszkedésre utalnak?
5) Ha az érintettek számára a Bíróság valamely visszaható hatályú ítélete alapján az EK 12. cikkből további - addig nem feltételezett - jogosultságok vezethetők le, követelhető-e az ezekkel kapcsolatos indokolt, múltbeli időszakokra vonatkozó feltételek teljesítése, ha e feltételeket röviddel az ítélet megjelenését követően tették közzé?"
Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekről
Az első kérdésről
E kérdéssel a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy az alapügy felperesének helyzetében lévő diák megélhetési költségek fedezésére szolgáló ösztöndíj megszerzése érdekében hivatkozhat-e az 1251/70 rendelet 7. cikkére.
Az 1251/70 rendelet biztosítja a keresőtevékenységet már nem folytató munkavállalók számára a valamely tagállam - ahol munkavállalóként dolgozott - területén történő állandó tartózkodáshoz való jogot és a hazai munkavállalókkal való, az 1612/68 rendeletben elismert azonos bánásmódhoz való jogot. E jogok a munkavállalónak azon családtagjaira is vonatkoznak, akik vele együtt ugyanezen tagállam területén laknak.
Az 1251/70 rendelet 2. cikke megszorító jelleggel sorolja fel a munkavállaló fogadó tagállamban való tartózkodásához való jogának feltételeit.
28 A keresőtevékenység folytatásának és a tartózkodásnak az időtartamára vonatkozó feltételek tiszteletben tartása mellett három esetben illeti meg a tartózkodáshoz való jog azt a munkavállalót, aki a fogadó tagállamban foglalkoztatottként dolgozott. Először, ha e munkavállaló a tevékenysége befejezésekor elérte az e tagállam szerinti öregségi nyugdíjkorhatárt. Másodszor, ha tartós munkaképtelenség miatt hagy fel keresőtevékenységével. Harmadszor, ha e munkavállaló egy másik tagállam területén dolgozik foglalkoztatottként, ám továbbra is az első állam területén rendelkezik lakóhellyel, ahová naponta vagy hetenként legalább egyszer rendszeresen visszatér.
Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik tehát, hogy az alapeljárásban felperes helyzete nem tartozik az 1251/70 rendelet 2. cikkében foglalt egyik eset alá sem.
Meg kell jegyezni, hogy J. Förster a tanulmányai folytatása érdekében mindenféle szakmai tevékenységgel felhagyott a vitatott időszak folyamán, anélkül, hogy feladta volna a Hollandiában folytatandó szakmai életére vonatkozó terveit, ahol fenntartotta lakóhelyét.
E körülmények között J. Förster nem tekintehető az 1251/70 rendelet 1. cikke szerinti egy tagállam [.] állampolgár[ának] [.], aki [.] foglalkoztatottként egy másik tagállam területén dolgoz[ott]".
Az 1251/70 rendelet tehát a jelen esetben nem alkalmazható.
Így az első kérdésre azt a választ kell adni, hogy az alapügy felperesének helyzetében lévő diák nem hivatkozhat a megélhetési költségek fedezésére szolgáló ösztöndíj megszerzése érdekében az 1251/70 rendelet 7. cikkére.
A második-negyedik kérdésről
Ezen együttesen vizsgálandó kérdésekkel a kérdést előterjesztő bíróság lényegében azt kívánja megtudni, hogy a valamely tagállam állampolgárságával rendelkező diák, aki tanulmányai folytatása érdekében másik tagállamba utazik, a megélhetési költségek fedezésére szolgáló ösztöndíj megszerzése érdekében hivatkozhat-e az EK 12. cikk első bekezdésére, és ha igen, akkor milyen feltételek mellett. A kérdést előterjesztő bíróság arra is választ vár, hogy a másik tagállam állampolgárai tekintetében alkalmazott, öt éves előzetes tartózkodásra vonatkozó feltétel összeegyeztethető-e a hivatkozott 12. cikk első bekezdésével, és ha igen, akkor különleges esetekben elő kell-e írni egyéb, a fogadó tagállamban való magas fokú beilleszkedésre irányuló feltételt.
Az EK 12. cikk első bekezdése tiltja, az EK-Szerződés alkalmazási körében és az abban foglalt különös rendelkezések sérelme nélkül, az állampolgárság alapján történő bármely megkülönböztetést.
Az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében a fogadó tagállam területén jogszerűen tartózkodó uniós állampolgár hivatkozhat az EK 12. cikkre minden olyan helyzetben, amely a közösségi jog tárgyi hatálya alá tartozik.
Az ilyen helyzetek közé tartoznak különösen a Szerződés által biztosított alapvető szabadságjogok gyakorlására vonatkozó és az EK 18. cikkben biztosított, a tagállamok területén történő szabad mozgás és tartózkodás gyakorlásához kapcsolódó helyzetek.
Ebben a tekintetben a Bíróság már korábban is úgy ítélte meg, hogy az a tagállami állampolgár, aki másik tagállamba költözik, ahol középfokú tanulmányokat folytat, az EK 18. cikk által biztosított szabad mozgáshoz való jogát gyakorolja.
A megélhetési költségek fedezésére szolgáló segély nyújtásával kapcsolatban a Bíróság már korábban is úgy ítélte meg, hogy egy gazdaságilag inaktív uniós állampolgár hivatkozhat az EK 12. cikk első bekezdésére, amennyiben meghatározott ideig jogszerűen tartózkodik a fogadó tagállam területén.
Azt a diákot, aki másik tagállamba utazik tanulmányai megkezdése vagy folytatása érdekében, az EK 18. cikk és a 93/96 irányelv alapján megilleti a tartózkodáshoz való jog, amennyiben megfelel az irányelv 1. cikkében előírt, a kielégítő anyagi fedezettel és egészségbiztosítással való rendelkezésre, valamint a valamely elismert oktatási intézménybe azzal az elsődleges céllal való beiratkozásra vonatkozó feltételeknek, hogy ott szakképzésben vegyen részt.
Azon diák helyzete, aki jogszerűen tartózkodik másik tagállam területén, a megélhetési költségek fedezésére szolgáló ösztöndíj igénylése tekintetében az EK 12. cikk első bekezdése értelmében a Szerződés hatálya alá tartozik.
Igaz, hogy a 93/96 irányelv 3. cikke szerint az irányelv a tartózkodási jogot élvező diákok számára nem teremt jogosultságot a fogadó tagállam részéről nyújtandó, a megélhetési költségek fedezésére szolgáló ösztöndíjra.
Ugyanakkor e rendelkezés nem akadályozza azt, hogy valamely tagállami állampolgár, aki az EK 18. cikk és az e cikk végrehajtására elfogadott rendelkezések értelmében jogszerűen tartózkodik másik tagállam területén, ahol felsőfokú tanulmányokat szándékozik kezdeni vagy folytatni, tartózkodása időtartama alatt az EK 12. cikk első bekezdésében kimondott egyenlő bánásmód elvére hivatkozzék.
E tekintetben nem bír jelentőséggel az a tény, hogy J. Förster azzal az elsődleges céllal utazott Hollandiába, hogy ott befelyezze tanulmányait.
Egyébiránt a 2005. május 9-i iránymutatás szerint az a diák, aki az Unió valamely tagállamának állampolgára, tanulmányai finanszírozásában részesülhet, ha a kérelem benyújtását megelőzően megszakítás nélkül legalább öt éven keresztül jogszerűen tartózkodott Hollandiában. Mivel a tartózkodás időtartamára vonatkozó e feltétel nem vonatkozik a holland állampolgársággal rendelkező diákokra, felmerül a kérdés, hogy milyen korlátozásoknak vethető alá a másik tagállamok állampolgárságával rendelkező diákoknak a megélhetési költségek fedezésére szolgáló ösztöndíjhoz való joga annak érdekében, hogy az utóbbiak vonatkozásában ebből következő, a belföldi diákokra vonatkozótól eltérő bánásmód ne minősüljön hátrányosan megkülönböztetőnek, és így az EK 12. cikk első bekezdése értelmében tilosnak.
A kérdést a Bíróság a Bidar-ügyben hozott ítéletben vizsgálta.
A jelen ügytől eltérően a Bidar-ítélet alapjául szolgáló ügy olyan nemzeti szabályozásra vonatkozott, amely a tartózkodásra vonatkozó feltételen túl a fogadó államban történő letelepedést is megkövetelte a megélhetési költségek fedezésére szolgáló támogatást igénylő, másik tagállamból származó diákok tekintetében. Minthogy a hivatkozott ítélet alapjául szolgáló ügyben vitatott szabályozás teljesen kizárta azt a lehetőséget, hogy más tagállam állampolgára diákként letelepedett jogállást szerezzen, e szabályozás - tekintet nélkül a fogadó tagállam társadalmába való beilleszkedés mértékére - lehetetlenné tette az ilyen állampolgárnak e feltétel teljesítését, és így azt is, hogy a megélhetési költségek fedezésére szolgáló támogatásban részesüljön.
A Bidar-ügyben hozott ítéletben a Bíróság megállapította, hogy noha a tagállamoknak a megélhetési költségek fedezésére szolgáló támogatási rendszerük szervezetében és működésében egyfajta pénzügyi szolidaritást kell tanúsítaniuk a többi tagállam állampolgáraival szemben, valamennyi tagállam számára megengedett, hogy gondoskodjék arról, hogy a másik tagállami diákok megélhetési költségeinek fedezésére szolgáló támogatások nyújtása ne váljék olyan indokolatlan teherré, amely az adott tagállam által nyújtható támogatások általános szintjére is hatással lehet.
A Bíróság kiemelte azt is, hogy a megélhetési költségek fedezésére szolgáló diáktámogatással kapcsolatban az is jogos, hogy a tagállam csak azoknak a diákoknak nyújtson ilyen támogatást, akik igazolták, hogy bizonyos fokig beilleszkedtek ezen állam társadalmába.
Ezen megfontolások alapján a Bíróság arra a következtetésre jutott, hogy annak megállapításával, hogy a szóban forgó diák egy meghatározott időszakban a fogadó tagállamban tartózkodott, a beilleszkedés bizonyos foka bizonyítottnak tekinthető.
Közelebbről, a megszakítás nélkül öt éven keresztül, jogszerűen való tartózkodásra vonatkozó feltételnek a közösségi joggal való összeegyeztethetőségét illetően, mint amilyet az alapügyben vitatott nemzeti szabályozás előírt, meg kell vizsgálni, hogy e feltétel igazolható-e a fogadó tagállam azon céljával, hogy biztosítsa a másik tagállam állampolgárságával rendelkező diákoknak a területén történő bizonyos fokig való beilleszkedését.
A jelen esetben a megszakítás nélküli öt éven keresztül való tartózkodásra vonatkozó feltétel alkalmas arra, hogy biztosítsa, hogy a vitatott, a megélhetési költségek fedezésére szolgáló ösztöndíjat igénylő személy beilleszkedett a fogadó tagállamban.
E feltétel közösségi jog tekintetében való indokolása megköveteli még, hogy arányos legyen a nemzeti jog által jogszerűen kitűzött célhoz viszonyítva. Nem haladhatja meg a cél eléréséhez szükséges mértéket.
A megszakítás nélküli öt éven keresztül való tartózkodásra vonatkozó feltétel nem tekinthető túlzott feltételnek, ha figyelembe vesszük különösen a külföldi állampolgársággal rendelkezők fogadó tagállamban való beilleszkedése fokára vonatkozó hivatkozott követelményeket.
E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy bár a 2004/38 irányelv nem alkalmazható az alapügy tényállására, 24. cikkének (2) bekezdése előírja a munkavállalókon, önálló vállalkozókon, e jogállásukat megtartó személyeken és családtagjaikon kívüli személyek tekintetében, hogy a fogadó tagállam nem köteles a huzamos tartózkodási jogot nem megszerző diákok számára ösztöndíj vagy kölcsön formájában a megélhetési költségek fedezésére szolgáló segítséget nyújtani a tanulmányok folytatásához, beleértve a szakképzést, miközben 16. cikke (1) bekezdésében előírja, hogy azok az uniós polgárok, akik jogszerűen öt éven át folyamatosan tartózkodtak a fogadó tagállamban, huzamos tartózkodási jogot nyernek ott.
A Bíróság pontosította továbbá, hogy a tartózkodásra vonatkozó feltétel akkor arányos, ha azt a nemzeti hatóságok egyértelmű és előre meghatározott követelmények alapján alkalmazzák.
Mivel az érdekeltek egyértelműen megismerhetik jogaikat és kötelezettségeiket, a 2005. május 9-i iránymutatás által a tartózkodás tekintetében előírt feltétel, maga a létezése miatt olyan jellegű, hogy magas szintű jogbiztonságot és átláthatóságot biztosít a diákok megélhetési költségeinek fedezésére szolgáló ösztöndíjak nyújtása keretében.
Meg kell tehát állapítani, hogy az öt éven át való tartózkodásra vonatkozó feltétel, mint amilyet az alapügyben vitatott nemzeti szabályozás előír, nem haladja meg a külföldi állampolgársággal rendelkező diákok fogadó tagállamban való bizonyos szintű beilleszkedésének biztosítására irányuló cél eléréséhez szükséges mértéket.
E megállapítás nem befolyásolja a tagállamok azon lehetőségét, hogy adott esetben az öt éven át való tartózkodásra vonatkozó feltételnek eleget nem tevő, más tagállam állampolgárságával rendelkező diákoknak is nyújtson megélhetési költségek fedezésére szolgáló ösztöndíjat.
A fentiekre tekintettel a második-negyedik kérdésre azt a választ kell adni, hogy a valamely tagállam állampolgárságával rendelkező diák, aki tanulmányok folytatása érdekében másik tagállamba költözik, megélhetési költségek fedezésére szolgáló ösztöndíj megszerzése érdekében hivatkozhat az EK 12. cikk első bekezdésére, amennyiben bizonyos ideig a fogadó tagállamban tartózkodott. Az EK 12. cikk első bekezdésével nem ellentétes, ha a másik tagállam állampolgáraival szemben öt éven át tartó előzetes tartózkodásra vonatkozó feltételt alkalmaznak.
Az ötödik kérdésről
E kérdéssel a Centrale Raad van Beroep lényegében arra vár választ, hogy a közösségi joggal, különösen a jogbiztonság elvével ellentétes-e az olyan, tartózkodásra vonatkozó feltétel visszaható hatályú alkalmazása, amelyről az érdekeltnek nem lehetett tudomása az alapügyben szereplő tényállás idején.
E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a 2005. május 9-i iránymutatás a közlése időpontjában lépett hatályba visszaható hatállyal 2005. március 15-től, azaz az alapügyben szereplő tényállás időpontját követően.
A kérdést előterjesztő bíróság mindazonáltal úgy ítéli meg, hogy a 2005. május 9-i iránymutatás jelentőséggel bír az alapjogvita megoldásában, mivel tükrözi azt, hogy az IB-Groep milyen módon kívánta végrehajtani a Bidar-ügyben hozott ítéletet, és hogy a Bíróság nem korlátozta ezen ítélet időbeli hatályát.
A kérdést előterjesztő bíróság kifejti, hogy az e kérdésben felmerült kételye a Collins-ítélet alapjául szolgáló ügy megoldásából ered, mivel a Bíróság ebben az ítéletben úgy ítélte meg, hogy tartózkodásra vonatkozó feltétel csak akkor írható elő a megélhetési költségek fedezésére szolgáló támogatást kérő személy számára, ha a referencia-időszakban is tudomása lehetett e feltétel létezéséről.
Ugyanis, amint az a jelen ítélet 56. pontjából kitűnik, a Collins-ügyben hozott ítéletben a Bíróság kimondta, hogy a tartózkodásra vonatkozó feltétel akkor arányos, ha azt a nemzeti hatóságok egyértelmű és előre meghatározott követelmények alapján alkalmazzák.
A kérdés megválaszolása érdekében emlékeztetni kell arra, hogy mivel a Bíróság nem korlátozta a fent hivatkozott Bidar-ügyben hozott ítélet időbeli hatályát, az EK 12. cikk ezen ítéletből következő értelmezését a nemzeti bíróságoknak alkalmazniuk lehet és kell a hivatkozott ítéletet megelőzően létrejött és fennálló jogviszonyok tekintetében is, ha az említett rendelkezés alkalmazására vonatkozó kereset illetékes bíróságokhoz történő benyújtásának feltételei egyébként fennállnak.
Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a jogbiztonság elve, amely a közösségi jog általános elvei közé tartozik, különösen azt követeli meg, hogy a jogi rendelkezések egyértelműek, pontosak és hatásaikat illetően előreláthatóak legyenek, különösen olyankor, amikor a magánszemélyekre és a vállalkozásokra nézve kedvezőtlen következményeik lehetnek.
Az ügy irataiból kitűnik, hogy a 2005. május 9-i iránymutatásban előírt, a tartózkodásra vonatkozó feltételt a Bidar-ítélet és a 2004/38 irányelv átültetése közti átmenet biztosítása érdekében vezették be. E megoldást az ezen irányelv 24. cikkének (2) bekezdésében és 16. cikkében szereplő követelményeknek való megfelelés érdekében választották.
Úgy tűnik tehát, hogy az olyan helyzetben, mint amilyen az alapügyben szerepel, a másik tagállamból származó diákok megélhetési költségek fedezésére szolgáló ösztöndíjra való jogosultságának, e jog alkotóelemeként, tartózkodásra vonatkozó feltételtől való függővé tétele nem jár hátrányos következménnyel az érdekeltek számára.
Ugyanígy, mivel a 2005. május 9-i iránymutatás jóval jelentősebb jogokat biztosít az érdekeltek számára, mint a korábbi nemzeti rendszer, a jelen esetben nem alkalmazható a Collins-ítéletben meghatározott követelmény.
Azt kell tehát válaszolni az eléterjesztett kérdésre, hogy az olyan körülmények között, mint amelyek az alapügyben szerepelnek, a közösségi joggal, különösen a jogbiztonság elvével nem ellentétes a tartózkodásra vonatkozó olyan feltétel alkalmazása, amely a másik tagállamból származó diákok megélhetési költségek fedezésére szolgáló ösztöndíjra való jogosultságát az e feltétel bevezetését megelőző, meghatározott ideig tartó tartózkodástól teszi függővé.
A fenti indokok alapján a Bíróság (nagytanács) a következőképpen határozott:
1) Az alapügy felperesének helyzetében lévő diák nem hivatkozhat a megélhetési költségek fedezésére szolgáló ösztöndíj megszerzése érdekében a foglalkoztatás megszűnését követően a munkavállalóknak a fogadó tagállam területén maradásának jogáról szóló, 1970. június 29-i 1251/70/EGK bizottsági rendelet 7. cikkére.
2) A valamely tagállam állampolgárságával rendelkező diák, aki tanulmányok folytatása érdekében másik tagállamba költözik, a megélhetési költségek fedezésére szolgáló ösztöndíj megszerzése érdekében hivatkozhat az EK 12. cikk első bekezdésére, amennyiben bizonyos ideig a fogadó tagállamban tartózkodott. Az EK 12. cikk első bekezdésével nem ellentétes, ha a másik tagállam állampolgáraival szemben öt éven át tartó előzetes tartózkodásra vonatkozó feltételt alkalmaznak.
3) Olyan körülmények között, mint amelyek az alapügyben szerepelnek, a közösségi joggal, különösen a jogbiztonság elvével nem ellentétes a tartózkodásra vonatkozó olyan feltétel alkalmazása, amely a másik tagállamból származó diákok megélhetési költségek fedezésére szolgáló ösztöndíjra való jogosultságát az e feltétel bevezetését megelőző, meghatározott ideig tartó tartózkodástól teszi függővé.
(A Bíróság 2008. november 18-ai ítélete a C-158/07. sz. ügyben)
* A fordítás az Európai Bíróság 2008. november 18-ai sajtóközleménye alapján készült. A fordítás nem hivatalos dokumentum, a Bíróságot nem köti.