958/2003. számú gazdasági elvi határozat

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat



958




I. A követelés engedményezésével nem száll át a törvény erejénél fogva az a váltó, amely a követelés biztosítékaként került kiállításra a hitelező javára.

II. A váltó kiállítása abszolút kötelezettségvállalást jelent, ezért a váltóbirtokos követelésének jogcíme maga a váltó, nem pedig az alapügylet szerinti kezességvállalás.

III. A váltókövetelés csak a váltó forgatása vagy engedményezés útján száll át harmadik személyre [Ptk. 329.§ (1) bek., 1/1965. (I. 24.) IM rendelet (Vár.) 9. §, 11. §].


A felperes az 1998. november 30-án kelt kölcsönszerződéssel 30 000 000 Ft kölcsönt nyújtott a perben nem álló E.-H. Kft. részére 2003. december 30-ai lejáratra, részletekben történő visszafizetéssel, évi 21,5% ügyleti kamat felszámítása mellett. Az adós a kölcsön igénybevételéig 0,5% rendelkezésre tartási jutalékot volt köteles fizetni.


A kölcsönszerződést a kft. ingatlanára alapított jelzálogjog, a H. Rt. készfizető kezességvállalása, valamint a Kft. három tagja - köztük az alperesnek - által 1998. október 14-én egyenként 10 000 000 Ft-ra és annak évi 21,25%-os kamatára, a felperes mint rendelvényes javára kiállított bemutatáskor esedékes forgatható saját váltó, mint fedezeti váltó biztosította. A kölcsönszerződés 16. pontja szerint a rendelvényes a váltókat legkorábban a kölcsönszerződés lejártát, vagy annak felmondását követő hat hónap eltelte után nyújthatta be fizetés végett.


A felperessel 1999. január 21-én kötött készfizető kezességvállalási szerződésben a H. Rt. a kölcsöntőke és az ügyleti kamat 64%-ának megfizetésére készfizető kezességet vállalt. A szerződés 11. pontja értelmében, ha a készfizető kezes a hitelintézetnek teljesít a reá átszálló követeléseket a biztosítékokból a hitelintézet hajtja be. A befolyt összeg 64%-át a pénzintézet a készfizető kezesnek átutalja.


A felperes a kölcsönszerződést 2000. március 13-án azonnali hatállyal felmondta, és 33 841 321 Ft megfizetésére hívta fel az E.-H. Kft.-t mint adóst. A H. Rt. 2000. augusztus 1-jén arról értesítette az adóst, hogy 2000. július 28-án 21 648 845 Ft-ot készfizető kezesként átutalt a felperes részére és felhívta a teljesítés folytán reá átszállt fenti követelés 8 napon belül történő megfizetésére. A felperes a 2001. január 8-án kelt levelében közölte az alperesek jogi képviselőjével, hogy a H. Rt. teljesítése folytán az alperesekkel szemben összesen 14 096 859 Ft tőke, 1 481 018 Ft kamat és 79 984 Ft rendelkezésre tartási jutalék, mindösszesen 15 657 861 Ft követelése áll fenn az E.-H. Kft-vel szemben. K. L., az egyik váltókötelezett 2001. április 17-én 13 758 170 Ft-ot a felperes részére kifizetett. A felperes és K. L. megállapodtak abban, hogy a megfizetett 13 858 170 Ft-ot az adósnak a bankkal és a H. Rt.-vel szemben fennálló követelésének csökkentésére használják fel. A felperes a befizetett összegből összesen 5 153 896 Ft-ot a saját követelésének csökkentésére fordított, 8 604 274 Ft-ot pedig a H. Rt-nek az adóssal szemben fennálló követelésére számoltak el. A felperes kimutatta, hogy a követelése a teljesítés folytán, összesen 11 251 016 Ft-ra csökkent.


Az I. r. alperes 2001. április 23-án 2 731 369 Ft-ot kifizetett a felperesnek. A H. Rt. az adóssal szemben fennálló 11 554 794 Ft-ban megjelölt követelését és járulékait a 2002. december 2-án kelt engedményezési szerződéssel a felperesre engedményezte.


A felperes a többször módosított keresetében az I. r. alperest 7 112 508 Ft, a II. r. alperest pedig 10 000 000 Ft váltótartozás, mindkét összeg 2000. október 14-étől járó évi 21,25%-os kamata és a perköltségek megfizetésére kérte kötelezni. Arra hivatkozott, hogy egyrészt az adós, valamint a H. Rt. által kötött "garanciadíj fizetési szerződés", továbbá a Ptk. 276. §-ának (1) bekezdése, végül a 2002. december 2-án kelt, engedményezési szerződés alapján a váltóban írt követelés erejéig a saját követelése mellett a H. Rt. követelését is érvényesítheti az I., II. r. alperesekkel szemben. Az alperesek váltókifogásként kizárólag az adós és a saját teljesítésüket hozhatják fel.


Az alperesek a kereset elutasítását kérték. Azzal védekeztek, hogy a követelés alapjául szolgáló váltókat fedezeti váltóként állították ki, ezért a fizetési kötelezettségük az adósnak a felperessel szemben fennálló mindenkori tartozásához igazodik, így a váltó alapján is csak a felperes máshonnan meg nem térült követeléséért kellett helytállniuk. Hivatkoztak arra, hogy csak negyedsorban vállaltak garanciát a követelés megtérítéséért, ezt bizonyítja, hogy a felperes a váltókat fizetésre csak a kölcsönszerződés felmondását követő hat hónap eltelte után mutathatta be.


Előadták, hogy a felperes velük szemben a H. Rt.-re mint készfizető kezesre a teljesítést követően átszállt követelés behajtására a váltók alapján nem jogosult, tekintve, hogy a váltókban írt követelések biztosítékként nem szálltak át a H. Rt.-re. Megítélésük szerint a követelés az engedményezési szerződés alapján sem érvényesíthető. Az engedményezett követelés az adóssal szemben állt fenn. Az engedményezéssel a Ptk. 328. §-ának (1) bekezdése és 329. §-ának (1) bekezdése szerint az engedményezett követelés szállt át az azt biztosító zálogjoggal és kezességgel együtt. A váltókövetelés átszállásáról a jogszabály nem rendelkezik, és mert a H. Rt. nem volt jogosultja a váltótartozásnak, velük mint váltóadósokkal szemben a követelés az engedményezés következtében sem vált érvényesíthetővé. A fedezeti váltó alapján ezért kizárólag az adósnak a felperessel szemben fennálló és máshonnan meg nem térült követelését kötelesek kifizetni. Álláspontjuk szerint a K. L. váltóadós által kifizetett 13 758 170 Ft-ot is teljes egészében az adósnak a felperessel szemben fennálló követelésébe kell beszámítani, ezzel az adósnak a felperes felé 2 788 756 Ft tartozása maradt fenn. A tartozás összege 2001. április 23-ára 2 843 188 Ft-ra növekedett. Ebből az I. r. alperes 2001. április 23-án 2 731 369 Ft-ot kifizetett, így a fennmaradt tartozás 111 825 Ft és annak kamatai.


Az elsőfokú bíróság ítéletében a felperes váltóra alapított keresetét elutasította. A keresetnek a "visszatérítés" vonatkozásában részben helyt adott és kötelezte az alpereseket, hogy fizessenek meg a felperesnek egyetemlegesen 4 096 859 Ft-ot, ennek 2000. július 31-étől járó évi 21,5% kamatát és 0,5% "járulékát", míg ezt meghaladóan a keresetet elutasította. Megállapította, hogy a felperes és az adós között kölcsönszerződés volt érvényben, az alperesek és a H. Rt. közösen nyújtottak ehhez biztosítékokat. A H. Rt. a vele szemben fennálló követelésnek eleget tett, ezért a váltóadósok - mint megtérítési váltóadósok - a fennmaradó követelésért és járulékaiért felelnek. Az engedményezési szerződést "ellentmondásosnak találta", ezért a felperes erre alapított keresetét is elutasította. Az elsőfokú bíróság a marasztalás összegét nem indokolta.


Az ítélet ellen a felperes fellebbezett, amelyben annak részbeni megváltoztatását, az időközi teljesítésre tekintettel váltótartozás címén az I. r. alperesnek 7 268 639 Ft, a II. r. alperesnek 10 000 000 Ft váltótartozásban, mindkét összegnek 2000. március 23-ától a kifizetés napjáig járó évi 21,25%-os kamatában és a perköltségekben való marasztalását kérte. Állította, hogy az alapjogviszony nem a felperes és az alperesek között, hanem az adós és az alperesek között jött létre, tekintve, hogy részére, mint rendelvényes részére az alperes adta át a fedezeti váltókat. Ilyen körülmények között nem illeti meg az alpereseket az érvényesíteni kívánt váltókifogás.


Hangsúlyozta, hogy a H. Rt. teljes követelésének behajtására kapott felhatalmazást. A követelést rá a H. Rt. engedményezte, ezért már saját jogán érvényesítheti a teljes fennálló követelést a váltókban foglalt követelések erejéig. Vitatta, hogy a K. L. által befizetett 13 758 710 Ft-ot teljes egészében az alperessel szemben fennmaradt saját követelésére jogosult csak elszámolni. K. L.-al kötött megállapodás alapján jogosult volt az összeg egy részét a H. Rt. követelésének csökkentésére fordítani.


Az alperesek csatlakozó fellebbezést nyújtottak be, amelyben az elsőfokú bíróság ítéletének részbeni megváltoztatását, a marasztalás összegének 111 825 Ft-ra és annak 2001. április 24-étől járó évi 21,25%-os kamatára történő leszállítását kérték. A másodfokú tárgyaláson az I. r. alperes bizonyította, hogy a 2003. március hó 5. napján a felperes számlájára 156 723 Ft-ot befizetett, ezzel álláspontja szerint a követelés mindkét alperessel szemben teljes egészében megszűnt.


A felperes fellebbezése részben alapos, az alperesek csatlakozó fellebbezése alaptalan.


A felperes a keresetét a perbehozott váltókra alapította. Tekintve, hogy a váltók forgatására nem került sor, az alpereseket az 1/1965. (I. 24.) IM rendelet (Vár.) 17. §-ára figyelemmel nemcsak a váltóra alapított kifogások, hanem az ún. személyes kifogások joga is megillette. A perben ezért azt kellett eldönteni, hogy mi volt az az alapügylet, amelyre tekintettel az alperesek váltókötelezettséget vállaltak, és mi volt ennek az alapügyletnek a konkrét tartalma. A váltó absztrakt, jogcím mentes ügylet, azonban minden váltó kiállítása valamely alapügyletre - személyes viszonyra - tekintettel történik. A felperes a perbeli váltók kiállítását az alperestől biztosítékként, fedezetként kérte, és e kérelemnek eleget téve az alperesek azokat biztosítékként állították ki, közvetlenül a felperes mint rendelvényes javára. Nincsen jogi akadálya annak, hogy harmadik személyek a kölcsön adósának tartozásáért önállóan vállaljanak váltókötelezettséget. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az elvont kötelezettségvállalásnak nem lenne kauzája. A felperes jogainak érvényesítéséhez valóban elegendő lenne maga a váltó is, az alapügylet jogcímét, az arra alapítható kifogásokat - amennyiben a váltót nem forgatják - az alperesek érvényesíthetik. A váltó kiállítására az alperesek részéről azért került sor, mert azt vállalták, hogyha az adós a kölcsönt nem fizeti ki, helyette fizetnek. Az alapügylet tehát szerződést biztosító mellékkötelezettség volt, azaz kezesség, amely járulékos jellegű és a kezes a Ptk. 273. §-ának (1) bekezdése alapján hivatkozhat arra, hogy kötelezettsége az adós kötelezettségéhez igazodik. A létrejött szerződés tartalmát és az abból eredő jogokat a felperes maga is így értelmezte, ezt bizonyítja az I. r. alpereshez írt 2000. április 25-én keltezett levél, amelyben a felperes azért hívta fel az I. r. alperest 10 000 000 Ft váltótartozás és járulékai kifizetésére, mert a váltóra fizetés ez ideig nem történt és a "követelése egyéb úton sem térült meg."


A felperes és a H. Rt. között készfizető kezesi szerződés jött létre, a H. Rt. mint kezes abban állapodott meg a felperessel, hogy a teljesítést követően a készfizető kezesre átszálló követelést a felperes hajtja be a készfizető kezesre átszállt biztosítékokból. Ezt a behajtást azonban akadályozta a perbizomány tilalma.


A perbeli váltókban írt követelésekből a felperes a H. Rt. által engedményezett követelést sem volt jogosult behajtani, tekintve, hogy a váltókban foglalt követelés nem szállt át a H. Rt.-re. A váltókövetelés átruházására a váltó forgatása vagy engedményezés útján kerülhetett volna sor, a felperes azonban a váltókat nem forgatta és a bennük foglalt követelés engedményezése sem történt meg. A H. Rt. engedményezte az adóssal szemben fennálló követelését a felperesre, az engedményezett követelésnek azonban nem voltak olyan biztosítékai, amelyek a Ptk. 329. §-ának (1) bekezdése értelmében a felperesre átszállhattak volna. A váltókövetelés nem tartozik a jogszabály által felsorolt biztosítékok közé. Alapos volt ezért az alpereseknek az a kifogása, amely szerint az adós tartozásának 64%-a a H. Rt. által kiegyenlítésre került és ennek az összegnek a megfizetését tőlük a felperes alappal nem igényelheti.


Figyelembe kellett venni az adós tartozására a harmadik váltókötelezett K. L. által teljesített fizetést is. Az általa kifizetett összegből azonban az alperesek tartozását csak az a rész csökkenti, amit a K. L. és a felperes megállapodása szerint kifejezetten a felperes követelésének csökkentésére kellett elszámolni. Nem volt annak ugyanis jogi akadálya, hogy a felperes és K. L. olyan értelmű megállapodást kössenek, miszerint az általa befizetett összegnek csak egy része szolgál az adós tartozásának a csökkentése, míg a másik része a felperes által érvényesített, a H. Rt. követelésére kerüljön elszámolásra. Végezetül a tartozás csökkentéseként kellett figyelembe venni azt a 2 731 369 Ft-ot, valamint további 156 723 Ft-ot, amely két összeget az I. r. alperes a felperes részére kifizetett.


A fentiek alapján az alperesek fizetési kötelezettsége a következők szerint alakul:


A felperes az alperesekkel szemben összesen 17 112 508 Ft váltótartozás megfizetésére tartotta fenn a keresetét. A fenti összeg 42%-ának - 7 112 508 Ft-nak - a megfizetésére az I. r. alperest; 58%-ának - 10 000 000 Ft-nak - a megfizetésére a II. r. alperest kérte kötelezni. Tekintve, hogy a H. Rt. 2000. július 28-án 21 648 845 Ft-ot a kölcsöntartozásból és kamataiból kifizetett, a felperes saját követelése 2001. január 8-án senki által nem vitatottan 14 096 859 Ft tőkét, 1 481 018 Ft kamatot és 79 984 Ft rendelkezésre tartási jutalékot foglalt magában; az összes tartozás 15 657 861 Ft volt. 2001. január 8-a és 2001. április 17-e között 98 nap telt el, a 15 657 861 Ft 21,25%-os kamata - napi kamat 9 115,9 Ft - 98 napra 893 358 Ft, az összes tartozás 16 551 219 Ft volt. K. L. váltókötelezett 2001. április 17-én 13 758 710 Ft-ot fizetett ki, ebből az általa és a felperes által kötött megállapodás szerint a felperes követelésének csökkentésére 5 153 896 Ft-ot számoltak el. Ezt levonva a 16 551 219 Ft-ból 2001. április 17-én az alperesek tartozása 11 397 328 Ft volt. 2001. április 17-e és április 23-a között eltelt hat napra felszámítható késedelmi kamat 39 812 Ft, így április 23-án az összes követelés 11 437 135 Ft. 2001. április 23-án az I. r. alperes 2 731 369 Ft-ot törlesztett, a fennmaradó tartozás 8 705 766 Ft-ot tett ki. A fennmaradó 8 705 766 Ft után a 2001. április 23-a és 2003. március 5-e között eltelt 681 napra felszámítható évi 21,25%-os kamat 3 451 600 Ft, így a követelés 2003. március 5-ére 12 157 366 Ft-ra növekedett, ebből le kell vonni az I. r. alperes által 2003. március 5-én kifizetett 156 723 Ft-ot, a fennmaradó tartozás 12 000 643 Ft. A fenti tartozás 58%-át kitevő 6 963 373 Ft-ot a II. r. alperes, a 42%-át kitevő 5 040 270 Ft-ot pedig az I. r. alperes köteles a felperesnek megfizetni a Vár. 48. §-ának (1) bekezdése alapján. Tekintve, hogy a fentiekben elszámolt és 12 000 643 Ft-ban megállapított tartozás a 2003. március 5-éig felmerült kamatokat is magában foglalja, az alpereseket kamatfizetési kötelezettség 2003. március 6-ától terheli.


A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése szerint részben megváltoztatta és az I. r. alperest terhelő marasztalás összegét 5 040 270 Ft-ra, a II. r. alperest terhelő marasztalás összegét 6 963 375 Ft-ra és mindkét összeg 2003. március 6-ától járó évi 21,25%-os kamatára felemelte, az egyetemleges fizetési kötelezettség mellőzése mellett, mivel a külön-külön meghatározott összeg erejéig vállalt váltókötelezettség egyetemleges marasztalásra jogi lehetőséget nem adott.


(Legf. Bír. Gf. I. 30.277/2003. sz.)