9/2013. számú közigazgatási elvi határozat

Nyomtatóbarát változat

K.9 számú
Elvi határozat

1. A cserét pótló vétel kedvezménye nem alkalmazható, ha az egyik ingatlan külföldön, a másik belföldön található.
2. Az EKSZ 18., 39., 43. cikkeit nem sérti az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvénynek a területi hatályt meghatározó 2. § (2) bekezdése és a cserét pótló vétel szabályait tartalmazó 21. § (5) bekezdése (1990. évi XCIII. tv. 2. § (2) bek., 21. § (5) bek.)

Az I. rendű és a II. rendű felperes 2004. szeptember 8-án egymás között 256/957 és 255/957 eszmei arányban megvásárolták a Budapest .... helyrajzi számú ingatlan 511/957 tulajdoni hányadát – a 2005. január 27-i szerződésmódosításnak megfelelően – 30.000.000 Ft vételárért.

A Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatal Fővárosi Illetékhivatala /a továbbiakban: elsőfokú hatóság/ a 2006. június 2. napján kelt fizetési meghagyásaiban az I.r. felperest 1.011.982 Ft vagyonszerzési, 1.503 Ft ingatlannyilvántartási eljárási, a II.r. felperest 1.008.018 Ft vagyonszerzési és 1.497 Ft ingatlannyilvántartási eljárási illeték megfizetésére kötelezte.

A felperesek 2006. június 18-ai keltezéssel kérelmet terjesztettek elő az elsőfokú hatósághoz, amelyben előadták, hogy a Franciaországban tulajdonukban volt ingatlanukat 2005. január 7. napján értékesítették, ezért az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény /a továbbiakban: Itv./ 21.§ /5/ bekezdésében foglaltak alkalmazásával az illeték alapját a vásárolt és eladott lakástulajdon forgalmi értékének különbözetében kérték megállapítani.

Az elsőfokú hatóság a felperesek illetékhelyesbítése iránti kérelmét határozataival elutasította. Indokolása szerint az eladott ingatlan nem belföldön található, ezért az Itv. 2.§ /2/ bekezdése alapján felperesek vagyonszerzésére az Itv. 21.§ /5/ bekezdésben szabályozott úgynevezett cserét pótló vétel kedvezménye nem alkalmazható.

Az alperes a 2006. október 17. napján kelt határozataival az elsőfokú határozatokat helybenhagyta

A felperesek keresetükben a határozatoknak elsődlegesen a megváltoztatását és az illeték mértékének a kérelmük szerinti megállapítását, másodlagosan a hatályon kívül helyezésüket és a hatóság új eljárásra kötelezését kérték. Álláspontjuk szerint a határozatok sértik a 2004. évi XXX. törvénnyel kihirdetett, az Európai Közösséget Alapító Szerződés /a továbbiakban: EKSZ/ 18., 39. és 43. cikkeit, korlátozzák a személyek szabad mozgását, a munkavállalás és a letelepedés szabadságát.

Az elsőfokú bíróság jogerős ítéletével a felperesek keresetét elutasította.

A felperesek felülvizsgálati kérelmükben az ítélet hatályon kívül helyezését és keresetük teljesítését kérték.

Az alperes ellenkérelmében az ítélet hatályában fenntartását kérte.

A felülvizsgálati kérelem nem alapos.

A perbeli jogkérdésben az Európai Unió Bírósága C-253/2009. számon eljárást folytatott, amelyre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a per tárgyalását felfüggesztette. Az eljárás és az ítélet rövid összefoglalóját a Kúria a következők szerint rögzíti:

Magyarországon lakástulajdon vásárlásakor a vevőnek, ha egy másik lakástulajdonát bizonyos időszakon belül eladja, az illetéket nem a vásárolt lakástulajdon teljes értéke, hanem a vásárolt és az eladott lakástulajdon forgalmi értékének különbözete után kell megfizetnie, de csak abban az esetben, ha az eladott ingatlan Magyarország terültén fekszik. A levonás tehát nem alkalmazható, ha az eladott ingatlan az EU valamely más tagállamában található.

A Bizottság azért indított kötelezettségszegési eljárást a Magyar Köztársasággal szemben, mivel álláspontja szerint a magyar szabályozás nincs összhangban az uniós joggal amiatt, hogy a más tagállamokban lakó és ott ingatlannal rendelkező uniós polgárokat visszatarthatja a magyarországi ingatlanvásárlástól, letelepedéstől. A keresetében ezért azt kérte, hogy a bíróság állapítsa meg, a Magyar Köztársaság nem teljesítette az EKSZ 18., 39., 43. cikkeiből eredő kötelezettségeit.

A Bíróság ítéletében megállapította, hogy a vitatott magyar szabályozás ténylegesen visszatarthat külföldi ingatlantulajdonnal rendelkező személyeket a Magyarországon történő letelepedéstől, és ezért korlátozza e személyeknek az Unió területén való mozgását.

A Bíróság emellett rámutatott arra, hogy a vagyonszerzési illeték az ingatlan megszerzésére fordított forrásoknak mindig csak azon részét terheli, amely tekintetében korábban még nem történt illetékfizetés. Az illetékkedvezményben tehát csak azok a források részesülhetnek, amelyek után korábban Magyarországon már megfizették az illetéket.
E körülmények között a Bíróság megállapította, hogy a magyar szabályozásban közvetlen kapcsolat van a nyújtott illetékkedvezmény és a korábbi illetékteher között. Márpedig egy ilyen, az adóteher és a kedvezmény szimmetriáján alapuló szabályozást alapjaiban borítaná fel annak megengedése, hogy olyan személyek is illetékkedvezményhez jussanak, akik korábban ezt az illetéket még nem fizették meg. A Bíróság mindezek alapján úgy vélte, hogy az Unió területén való szabad mozgás korlátozását igazolja azon körülmény, hogy Magyarország a kérdéses illeték kivetésére vonatkozó szabályozási rendszer, végső soron pedig adórendszere koherenciájának megőrzésére törekszik.

Azzal az érveléssel kapcsolatban, amely szerint elképzelhető, hogy egy másik tagállamban lévő lakástulajdon megszerzésekor a vevőnek ezen államban is a Magyarországon megfizetendő illetékhez hasonló illetéket kellett lerónia, a Bíróság hangsúlyozta, hogy az uniós jog fejlődésének jelenlegi szakaszában a tagállamok az adózás területén bizonyos autonómiával rendelkeznek, és így nem kötelesek saját adórendszerüket a többi tagállam különböző adórendszereihez igazítani különösen annak érdekében, hogy elkerüljék a kettős adóztatást.

Következésképpen a Bíróság kimondta, hogy a vizsgált magyar szabályozás összhangban van az uniós joggal, ezért a keresetet elutasította.

A perbeli jogkérdést az Európai Unió Bíróságának C-253/09. számú ügyében meghozott – acte claire helyzetet teremtő -  ítéletére figyelemmel, az uniós szabályozással nem ütköző nemzeti jog, így az Itv. alapján kellett a hatóságnak és az elsőfokú bíróságnak eldöntenie. 

A 2010. december 31-ig hatályban volt jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény 11.§-a, 12.§-a, illetve a 2011. január 1-jén hatályba lépett jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 6.§-a, 7.§-a szerint is meg kell határozni a jogszabály területi, személyi és időbeli hatályait. Mindkét törvény szerint a jogszabály területi hatálya Magyarország területére terjed ki.
Az Itv. a 2.§ /2/ bekezdésében tartalmazza e törvény területi hatályának meghatározását, amely szerint a visszterhes vagyonátruházási illetékekre vonatkozó rendelkezéseket a belföldi ingatlanok, illetve az ezekhez kapcsolódó vagyoni értékű jogok tekintetében kell alkalmazni, kivéve, ha nemzetközi szerződés másként rendelkezik. E szabályozás alapján a felperesek külföldi ingatlana nem tartozik az Itv. területi hatálya alá, ezért a felperesek belföldi vagyonszerzése utáni illetékfizetés körébe a külföldi ingatlan értékesítése nem vonható be. Az elsőfokú bíróság helytállóan állapította meg, hogy a perbeli vagyonszerzési illeték kiszámítása során az alperes az Itv. 21.§ /5/ bekezdésének alkalmazására irányuló kérelmet jogszerűen utasította el.

Mindezek folytán a Kúria a jogerős ítéletet a Pp. 275.§-ának /3/ bekezdése alapján hatályában fenntartotta.

(Kúria, Kfv.V.35.022/2012.)