651/2002. számú gazdasági elvi határozat

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat



651

I. A címzett elfogadó nyilatkozata hiányában a címzett nem válik váltókötelezetté, ezért a rendelvényes megtérítési igényt érvényesíthet a kibocsátóval szemben [1/1965. (I. 24.) IM r. (Vár.) 1. § (2) bek., 3. § (2) bek., 25. § (1) bek., 28. §, 33. § (1) bek., 43. §, 53. § (1) bek.].


II. A megtekintés után bizonyos időre szóló váltót a keltétől számított egy éven belül elfogadás végett be kell mutatni. Az elfogadás megtagadását közokirattal kell igazolni. A határidő elmulasztása jogvesztéssel jár [1/1965. (I. 24.) IM r. (Vár.) 23. § (1) bek., 44. § (1), (2) és (3) bek., 44/A. § (1) bek.].


Az alperes 2000. január 12-én 460 000 USD, 440 000 USD és 500 000 USD (összesen 1 400 000 USD) összegben váltókat bocsátott ki az O. E.-nek címezve, a felperes mint rendelvényes javára, Budapest fizetési hellyel. A váltók esedékességét úgy jelölte meg, hogy "nem előbb, mint 2000. január 20. bemutatást követő 8. napon". A váltókat kibocsátó alperes mind a három váltón feltüntette, hogy az a b.-i 9121. hrsz. ingatlan vételár részlete. A felperes a váltókat - váltóbeszedési megbízással - az R. Bank Rt.-nél fizetésre benyújtotta. A bank a váltókat - teljesítés nélkül - azért küldte vissza a 2000. január 31-én kelt levelével, mert azokon a címzett elfogadása nem szerepelt. A váltó óvásról 2001. február 8-án közjegyzői okirat készült, ebben rögzíttették, hogy az inkasszót a fizetőhely azért nem teljesíti, mert a címzett a váltókat nem fogadta el.


Az elsőfokú bíróság a felperes keresetének - amelyet az
1/1965. (I. 24.) IM rendelet (Vár.) 8. §, 9. §, 35. §, 43. § (1) bek. és 47. § (1) bekezdése alapján terjesztett elő - helyt adott és kötelezte az alperest, hogy a felperesnek haladéktalanul fizesse meg az 1 400 000 USD forintellenértékét és annak 2001. február 16-tól a kifizetésig járó évi 6% kamatát, továbbá 3 ezrelék váltódíjat és 1 000 000 Ft perköltséget. Az alperes védekezését - amely szerint a címzett elfogadó nyilatkozata hiányában a mögöttes jogviszonyt kell vizsgálni, mert a váltók összege valójában az ingatlan ellenértéke és az ingatlan tulajdonjoga a Magyar Állam által az alperes ellen indított per folytán vitás, ezért a tulajdoni viszonyok rendezéséig nem tesz a címzett elfogadó nyilatkozatot és a per felfüggesztése indokolt - nem fogadta el. Tényként állapította meg, hogy a peres felek között a perbeli ingatlanra az adásvételi szerződés létrejött. A szerződés megkötésekor a Magyar Állam által indított per még nem volt folyamatban, az alperes a szerződést nem támadta meg. A felperes a kereseti követelését váltójogi alapon érvényesíti, így a mögöttes jogviszony vizsgálata nem indokolt. A felperes a Vár. 47. §-ának (2) bekezdése alapján az alperestől mint a váltó kibocsátójától jogszerűen követelheti a teljesítést, ezért a felperes keresetének a Vár. 47. § (1) bekezdése alapján adott helyt.


Az ítélet marasztaló rendelkezése ellen az alperes, a perköltség összegét megállapító rendelkezése ellen a felperes fellebbezett.


Az alperes fellebbezése arra irányult, hogy a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helyezze hatályon kívül és az elsőfokú bíróságot a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasítsa. Azzal érvelt, hogy a címzett nem tett elfogadó nyilatkozatot, de nem is tagadta meg az elfogadást. A váltó olyan alaki fogyatékosságban szenved, amely miatt a kereset csak a mögöttes jogügylet alapján dönthető el. Egymagában az a körülmény, hogy a váltó kiállításának az alapjául szolgáló szerződést az alperes nem támadta meg, nem teheti a felperes váltójogi alapon előterjesztett követelését megalapozottá. A mögöttes jogviszony vizsgálatánál megállapítható, hogy a Magyar Állam támadta meg a szerződést, mert az általa indított per IV. r. alperese az alperes és a per a perbeli ingatlan tulajdonjogának a megállapítása iránt van folyamatban. A felperes perbeli igényét azután lehet érdemben elbírálni, ha a másik perben a bíróság a tulajdonjog kérdésében jogerősen dönt. Addig a jelen per tárgyalásának a felfüggesztése indokolt.


A fellebbezési tárgyaláson az alperes a fellebbezését azzal egészítette ki, hogy az alperes a váltó alapján a megtérítési igényét elvesztette, mert a váltók bemutatására egy év állt rendelkezésére, és ezt elmulasztotta.


A felperes fellebbezése arra irányult, hogy a javára megítélt perköltség összegét - figyelemmel a pertárgy értékére, a perben kifejtett jogi tevékenységre és a per bonyolultságára - az 1 000 000 Ft-tal szemben 15 750 000 Ft-ban állapítsa meg.


A felperes fellebbezési ellenkérelme a per főtárgya tekintetében az elsőfokú ítélet helybenhagyására irányult. Az elsőfokú eljárásban kifejtett álláspontját megismételve kiemelte, hogy a címzett magatartása a váltók elfogadásának az elutasítását jelenti. Az alperes a váltókat 2000. október 5-én adta a felperes birtokába, ekkor már a hivatkozott perről tudott.


Az alperes fellebbezése alapos, a felperes fellebbezése alaptalan.


Az 1/1965. (I. 24.) IM rendelettel közzétett, Genfben 1930. június 7-én megkötött váltójogi egyezmény (a továbbiakban: Vár.) 1. §-ának és 3. §-ának (2) bekezdése és 33. §-ának (1) bekezdése értelmében az alperes által a felperes keresetének az alapjául szolgáló 2000. január 12-én kiállított 3 db váltó megtekintés után bizonyos időre szóló idegen váltó. A váltók a címzett elfogadó nyilatkozatát nem tartalmazzák. A Vár. 25. §-a (1) bekezdésében írt módon megtett elfogadó nyilatkozat hiányában - kötelezettségvállalás (Vár. 28. §) nélkül - a címzett nem válik váltókötelezetté, ezért a felperes a Vár. 43. §-ában szabályozott megtérítési igényt érvényesíthet a kibocsátó alperessel szemben. A Vár. 53. §-ának (1) bekezdése tartalmazza azokat az alaki feltételeket, amelyeknek elmulasztása esetén a váltóbirtokos elveszti a kibocsátóval szemben a megtérítési igényét. Ezek között szerepel a megtekintés után bizonyos időre szóló váltó bemutatására, az elfogadás hiánya miatt az óvás felvételére megszabott határidő eltelte.


A Vár. 23. §-ának (1) bekezdése értelmében a megtekintés után bizonyos időre szóló váltót a keltétől számított egy éven belül elfogadás végett be kell mutatni. A bemutatás tehát meghatározott határidőn belül kötelező. A bemutatásnak a címzettnél kell megtörténnie. Ez a határidő tekintettel arra, hogy meghatározott idő előtt az alperesi kibocsátó a bemutatást megtiltotta, 2001. január 20-án járt le. A Vár. 44. §-ának (1) bekezdése értelmében az elfogadás megtagadását közokirattal kell igazolni. Ezt az óvást a Vár. 44. §-ának (2) bekezdése szerint a bemutatásra megszabott határidőben fel kell venni.


Ezzel szemben tényként állapítható meg, hogy a felperes két ízben mutatta be a váltókat - saját előadása szerint - 2001. február 28-án és március 29-én. Megállapítható az is, hogy elfogadás nem történt, ennek ellenére az óvás elmaradt. Megjegyzi a bíróság, bár ennek nincsen jelentősége, hogy a fizetés hiánya miatt felveendő óvásra, illetve óváspótló banki nyilatkozatra a Vár. 44. §-ának (3) bekezdésében megszabott határidőt is elmulasztotta a felperes. Ugyanis a fizetés hiánya miatti óvás felvételére csak 2001. február 8-án került sor. A fizetőhely ugyan 2001. január 31-én közölte, hogy nem teljesít kifizetést a váltóra, de a Vár. 44/A. §-ának (1) bekezdése szerinti nyilatkozat nem került rá a váltóra.


Mindebből az következik, hogy a felperes a már felhívott jogszabályhelyre tekintettel a váltókból eredő jogot az alperessel mint megtérítési váltóadóssal szemben - jogvesztés miatt - nem érvényesíthet.


A kifejtettek alapján a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján megváltoztatta és a felperes keresetét elutasította, ennek folytán a felperes fellebbezése tárgytalanná vált.


A felperes pervesztes, ezért a Pp. 78. §-ának (1) bekezdése alapján köteles megfizetni az alperesnek 1 millió forint elsőfokú és 1 250 000 Ft másodfokú perköltséget. A másodfokú perköltség 500 000 Ft ügyvédi munkadíjból és az alperes által lerótt 750 000 Ft fellebbezési eljárási illetékből áll.


A felperes személyes illetékmentes, ezért az általa le nem rótt kereseti és fellebbezési eljárási illetéket az állam viseli [6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 13. § (1) bek. és 14. §].


(Legf. Bír. Gf. I. 31.268/2001. sz.)