47/2013. számú közigazgatási elvi határozat

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat

K. 47.

Két telek határán húzódó támfal életveszélyes állapotának megszüntetésére vonatkozó hatósági kötelezés során az érintett ingatlanok tulajdonosai közötti elszámolási viszonyt nem kell rendezni. A közigazgatási jogviszonyban megállapított egyetemleges kötelezés nem zárja ki, hogy a felek később polgári jogi igényeiket egymás között polgári perben érvényesítsék [1997. évi LXXVIII. tv. 47. § (2) bek., 51. § (1) bek., 253/1997.(XII.20.) Korm.r. 45. §]

A bejelentők a Polgármesteri Hivatal Jegyzőjéhez -  mint elsőfokú építésügyi hatóságokhoz – fordultak, hogy a  telkük és a K. Á. u. alatti ház között húzódó támfal állapota miatt építéshatósági intézkedést kérnek. Bejelentésükhöz mellékelték építésügyi szakértő statikai szakvéleményét, amelyben rögzítést nyert, hogy a két épület közötti támfal életveszélyes. A bejelentés alapján az elsőfokú építésügyi hatóság az ingatlanokon  helyszíni ellenőrzést tartott, melynek során megállapította, hogy az ingatlanok telekhatárán változó magasságú támfal található, mely támfalon több helyen repedések vannak, felső része függőlegeshez képest elmozdult.

Az elsőfokú hatóság határozatával kötelezte az ingatlan tulajdonosait, hogy a támfal életveszélyes állapotának megszüntetését a támfal megtámasztásával azonnal kezdjék meg és legkésőbb 15 napon belül végezzék el.

Ezt követően az elsőfokú építésügyi hatóság határozatával hatósági kötelezés keretében a telekhatáron lévő támfal újjáépítése érdekében kötelezte az ingatlanok tulajdonosait, hogy a határozat kézhezvételétől számított 30 napon belül nyújtsanak be építési engedély iránti kérelmet a szükséges mellékletekkel.

Az ingatlan tulajdonosai fellebbezése folytán eljárt alperesi jogelőd a határozatot úgy változtatta meg, hogy az ingatlan tulajdonosokat nem építési engedély iránti kérelem, és mellékletei benyújtására kötelezte, hanem a megerősítésre vonatkozó építészeti és statikai tervek benyújtására.

Ilyen előzmények után az elsőfokú építésügyi hatóság határozatával kötelezte az ingatlanok tulajdonosait, hogy az ingatlanok közötti szintkülönbség miatt meglévő és korábban megrongálódott, a helyéről kimozdult támfalat az építészmérnök által készített tervdokumentációk szerint állítsák helyre 3 hónapon belül.

Az elsőfokú határozat ellen a felperes fellebbezést nyújtott be. Kifogásolta, hogy az életveszély elhárítását az elsőfokú hatóság korábban már előírta, mely megtörtént, oly módon, hogy a támfal megfelelően megtámasztásra került. Az ingatlan tulajdonosaira vonatkozó kötelezettség jogsértő, ugyanis a támfalat nem ezen ingatlan tulajdonosai létesítették, nem ezen ingatlan területén áll. E kötelezettségnek nincs jogszabályi alapja. Ezen túlmenően a határozatban megszabott 3 hónapos határidő alatt az építési tevékenység nem végezhető el.

Hivatkoztak továbbá a felperesek arra, hogy a támfal megtámasztását teljes mértékben megfizették, a felmerült költségekből azonban semmit sem térítettek meg.

A fellebbezés folytán eljárt alperesi jogelőd határozatával az elsőfokú határozatot a jogorvoslati kérelemben foglaltaknak részben helyt adva megváltoztatta. Egyetemlegesen kötelezte a támfallal érintett ingatlanok tulajdonosait, hogy a 2008. márciusában készített építészeti műszaki dokumentáció alapján a meglévő támfalat bontsák el és építsék újjá.

Az elsőfokú határozat egyéb rendelkezéseit változatlanul hatályában fenntartotta.

A másodfokú határozat hivatkozott az országos településrendezési és építési követelményekről 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet (a továbbiakban: OTÉK) 45. § (4) bekezdésében foglaltakra azzal, hogy az érintett támfal helyreállításának kötelezettségével kapcsolatban a kötelezettség az érintett ingatlanok tulajdonosait a tulajdoni hányaduk és érdekeltségük arányában együttesen terheli, ezért került előírásra az egyetemleges kötelezés.

A felperes kérte a közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálatát. Az ügyben eljárt Fővárosi Törvényszék  határozatában a felperes keresetét elutasította. A bíróság rámutatott, hogy az építésügyi hatóság az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény (a továbbiakban: Étv.) 47. § (2) bekezdés b) pontja szerinti állapot észlelése esetén intézkedni köteles. Az ügyben készült szakvélemény alapján egyértelműen megállapítható volt, hogy a támfal életveszélyes. Egyedüli megoldási javaslatként mindkét statikai szakvélemény az életveszélyessé vált támfal elbontását irányozta elő.

Az elsőfokú bíróság az Étv. 51. § (1) bekezdése, az OTÉK 45. § (4) bekezdése és az alperes által hivatkozott KGD 2009.198 számú döntés alapján azt állapította meg, hogy a telek határán álló támfal építésének kötelezettsége a szomszédos telek tulajdonosait egyetemlegesen terheli.

Az ítélet ellen a felperes felülvizsgálati kérelmet nyújtott be, amelyben kérte a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján a Fővárosi Törvényszék ítéletének megváltoztatását. Előadta, hogy az elsőfokú bíróság súlyosan megsértette a Pp. 206. § (1) bekezdését, amikor kizárólag a szakvéleményt értékelte, illetve a szakértői véleményből helytelen következtetést vont le.

A felülvizsgálati kérelem nem alapos.

Az Étv. 47. § (2) bekezdés d) pontja értelmében az építésügyi hatóságnak el kell rendelnie az építmény jó-karbantartására vonatkozó kötelezettség teljesítését, illetőleg az építmény felülvizsgálatát, szükség szerinti átalakítását, felújítását, helyreállítását vagy lebontását, ha annak állapota az állékonyságot, az életet és egészséget, a köz- és vagyonbiztonságot veszélyezteti.

A jelen per tárgya annak eldöntése, hogy a házak között húzódó támfal életveszélyes voltának megszüntetésében és hosszútávon biztonságot adó újjáépítésében az érintett ingatlanok tulajdonosai miként, milyen arányban kötelezhetők. E kérdés elbírálása azért került a közigazgatási bíróság elé, mert az alperesi jogelőd határozatában egyetemlegesen kötelezte  az érintett ingatlanok tulajdonosait a korábban megrongálódott, helyéről kimozdult támfal elbontására és újjáépítésére, amely hatósági döntés felülvizsgálatát kérte a felperes a bíróságtól. Az eredetileg polgári jogi jogügylet (két ingatlan közötti szintkülönbségből adódó támfal építése és ennek költség-megosztása) az állam Étv.-ből és OTÉK-ból eredő élet-, testi épség- és, egészségvédelmi kötelezettségéből következően vált közigazgatási jogviszonnyá, a vonatkozó jogszabályok alapján. Ezért ebben a közigazgatási perben – hacsak az adott közigazgatási jogviszonyra vonatkozó speciális szabályok ezt elő nem írják - irreleváns az elszámolási viszony a két ingatlan tulajdonosai között. A közjogi jogviszony szempontjából relevanciával az bír, hogy az életet, testi épséget és egészséget veszélyeztető állapot szűnjön meg, a perben ezt az érdeket jeleníti meg az alperes. A peres eljárás során tehát csak az vizsgálható, hogy az alperes az adott jogviszonyra vonatkozó jogszabályokat betartotta-e.

Az Étv. 51. § (1) bekezdése értelmében az építésügyi és építésfelügyeleti hatóság az általa elrendelt munkálatok elvégzésére - ha jogszabály eltérően nem rendelkezik - az ingatlan tulajdonosát kötelezi. Ha a szabálytalan építési munkát más végeztette, a munkálatok elvégzésére az építtetőt kell kötelezni. Az OTÉK 45. § (1) bekezdés értelmében az építmények megvalósítása során a telek természetes terepfelületét és az értékes növényállományt megváltoztatni nem szabad, kivéve, ha az a rendeltetésszerű építmény-, illetve telekhasználat műszaki követelményeinek (megközelítés, csapadékvíz-elvezetés stb.) biztosítása érdekében szükséges. A telek természetes terepfelületét az építési helyen kívül tereprendezéssel megváltoztatni a helyi építési szabályzat előírása szerint lehet. Helyi szabályozás hiányában a terepszint a közvetlenül szomszédos telkek terepszintjéhez képest nem térhet el.

Az OTÉK 45. § (2) bekezdése a támfal létesítésének lehetőségéről szól amikor kimondja: a terepkialakításhoz támfal, rézsű létesíthető.

Az OTÉK 45. § (3) bekezdése azonban a támfal létesítésének kötelezettségéről szól az alábbiak szerint: a helyi építési szabályzat településrendezési vagy biztonsági okokból lejtős terepen a telek határain támfal építését rendelheti el. Ilyen esetben a támfal kialakításának módját és anyagát is meghatározhatja.

Az OTÉK 45. § (4) bekezdése értelmében a telek határán álló támfal építésének kötelezettsége az érintett telkek tulajdonosait (kezelőit, használóit) a tulajdoni hányaduk és az érdekeltségük arányában együttesen terheli.

A Kúria úgy ítélte meg, hogy az elsőfokú bíróság határozata nem jogszabálysértő. Az OTÉK fentebb idézett 45. § (4) bekezdése együttes kötelezésről szól. Az OTÉK e szabályát értelmezve a Legfelsőbb Bíróság a Kfv.IV.39.137/2008./17. számú határozatában (KGD2009.198) rámutatott, hogy a telek határán álló támfal építésének kötelezettsége az érintett (szomszédos) telkek tulajdonosait együttesen (egyetemlegesen) terheli. A Kúria megítélése szerint e megállapítás jelen ügyben is irányadó, s azt megerősítve a Kúria a következőkre mutat rá:

Az elsőfokú bíróság elutasította az egyetemleges kötelezést előíró közigazgatási határozat hatályon kívül helyezését és az első fokon eljárt szerv új eljárásra kötelezését kérő keresetlevelet. Az egyetemleges kötelezés a közigazgatási jogviszony sajátosságaiból fakad, nevezetesen a hatóságnak azt kell vizsgálnia, hogy a jogszabályi keretek között mi a leghatékonyabb módja a lejtős terepen biztonsági okból történő támfal helyreállításának. A hatóságnak nem kellett vizsgálni a támfal létrejöttének körülményeit, s az ügyben azt értékelnie sem kellett. Lejtős terepen két ingatlan közötti támfal épségben tartása – függetlenül attól, hogy az adott támfal pontosan a telekhatáron áll-e – kétséget kizáróan mindkét ingatlan-tulajdonos érdeke. Az egyetemleges kötelezéssel a hatóság az OTÉK 45. § (4) bekezdésének alkalmazásával mintegy biztosítékot épített be, és a jogviszony sajátosságából adódóan helytállóan állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy az építésügyi hatóságnak külön-külön nem kellett meghatároznia az egyes kötelezettek részkötelezettségeit, a költségek viselését külön-külön nem kellett megosztania. Helyesen mutatott rá az elsőfokú bíróság arra is, hogy e kérdések a kötelezettek közötti jogviszonyban a polgári jog szabályai szerint rendezhetők. A felek között létrejövő elszámolási viszonyt a közigazgatási határozat nem döntheti el.

A Pp. 270. §-ának (2) bekezdése értelmében a Kúriától jogszabálysértésre alapítottan lehet a jogerős ítélet felülvizsgálatát kérni. Anyagi jogi és eljárási szabályok megsértése egyaránt alapot adhat a felülvizsgálati kérelem előterjesztésére. Ha a bírósági ítélet tényállása iratellenesen került megállapításra, okszerűtlen, logikai ellentmondást tartalmazó módon történt a bizonyítékok mérlegelése, akkor az eljárási szabálysértés megállapítható. Jelen ügyben a Kúria azt állapította meg, hogy az elsőfokú bíróság a közigazgatási jogviszonyban keletkezett jogvita eldöntése szempontjából a tényállást (a támfal életveszélyes voltát)  feltárta, a bizonyítékokat okszerűen mérlegelte és helyes következtetésre jutott akkor, amikor a hatóság egyetemleges kötelezést előíró határozata elleni keresetet elutasította. A felperes felülvizsgálati kérelme nem megalapozott így a tekintetben sem, hogy az első fokú bíróság nem tett eleget a Pp. 206. § (1) bekezdéséből fakadó bizonyítás eredményének helyes mérlegelésére vonatkozó kötelezettségének.

A fentiekre tekintettel a Kúria megállapította, hogy a jogerős ítélet nem sértette meg a felülvizsgálati kérelemben megjelölt jogszabályokat, ezért a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján a Fővárosi Törvényszék  10.K.35.560/2010/26. számú ítéletét hatályában fenntartja.

[Kfv.IV.37.320/2012.szám]