24/2013. számú büntető elvi határozat

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat

B. 24.

A perújítás elrendelésekor a bíróságnak csak arról  kell rendelkeznie, ha egyidejűleg bármely rendelkezés végrehajtását felfüggeszti, félbeszakítja vagy a szükséges kényszerintézkedést elrendeli. Éppen ezért, ha ezek tárgyában dönteni nem kell, úgy azokról az alakszerű rendelkezés szükségtelen. A pozitív rendelkezés hiánya éppen a negatív, azaz elutasító álláspontot is jelenti.

Ezért a perújítás megengedhetősége tárgyában hozott másodfokú határozatban a szabadságvesztés félbeszakítását célzó indítvány elutasítása felesleges, az ellene bejelentett fellebbezés pedig kizárt [Be. 413. §, Be. 341. § (1) bek., 359. § (1) bek., 382. §, 414. § (1) bek.].

A városi bíróság a 2010. szeptember 16-án kihirdetett  ítéletével a terheltet lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntette [Btk. 263/A. § (1) bek. a) pont] miatt 2 év 4 hónapi börtönbüntetésre és a közügyektől 3 évi eltiltásra ítélte,  elrendelve az eredetileg végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett 5 hónapi, valamint 1 évi börtönbüntetés végrehajtását.

Védelmi fellebbezés alapján eljárva a megyei bíróság a 2011. május 9-én meghozott végzésével az elsőfokú ítéletet helybenhagyta azzal, hogy a bűncselekmény helyes jogszabályi megjelölése a Btk. 263/A. § (1) bekezdés a) pontjának 2. fordulata.

A fenti ügyben a terhelt és védője által előterjesztett perújítási indítványt a törvényszék a 2012. szeptember 13-án kelt végzésével elutasította.

A terhelt és védőjének fellebbezése alapján eljárva az ítélőtábla a 2012. december 3-án meghozott végzésével a törvényszék fenti határozatát megváltoztatta, és a perújítást elrendelte. Egyben – végzésének e rendelkezése ellen fellebbezési jogot biztosítva - a terhelt szabadságvesztésének félbeszakítása végett előterjesztett terhelti és védői indítványt elutasította.

Az ítélőtábla indokai szerint a terhelttel szemben  végrehajtásra vár még további két börtönbüntetés is;  ezt mérlegelve az indítványnak nem adott helyt. Utalt azonban arra, hogy a megismételt eljárásra hatáskörrel rendelkező bíróság az alapügyben hozott bármely rendelkezés végrehajtását félbeszakíthatja.

Az ítélőtábla végzése ellen a terhelt jelentett be a kézbesítési íven fellebbezést. Utóbb a városi bírósághoz címzett, „szabadlábon való védekezés” tárgyában előterjesztett – tartalma szerint fellebbezése indokolásának tekinthető – beadványában arra hivatkozott, hogy érdekelt a bíróságon való megjelenésben, a megismételt eljárásban önmaga tisztázásában. Utalt még a már eddig végrehajtott büntetéstartamra, valamint a  családja nehéz körülményeire. Kérte, hogy a megismételt eljárásban szabadlábon, esetleg enyhébb kényszerintézkedés hatálya alatt védekezhessen.

A Legfőbb Ügyészség átiratában a terhelt fellebbezését nem tartotta alaposnak, és a megtámadott határozat helybenhagyását indítványozta.

Álláspontja szerint a törvényszéknek a perújítás elrendelése híján nem volt lehetősége a szabadságvesztés félbeszakítására. A másodfokon eljáró ítélőtábla - megváltoztatva a törvényszék döntését - a perújítást elrendelte, egyben érdemben rendelkezett a félbeszakításra irányuló indítványról. Ez utóbbi kérdésben lényegében „elsőfokú bíróságként” döntött, hiszen érdemben az ítélőtábla mérlegelte elsőként a szabadságvesztés félbeszakításának lehetőségét. A terheltet nem lehet megfosztani a szabadságelvonás tárgyában hozott döntés tekintetében a kétfokú bírósági eljárás lehetőségétől; fellebbezése ezért nem kizárt.

A határozat az érdemét tekintve helytálló, annak helybenhagyása indokolt.

A Kúria álláspontja szerint a terhelt fellebbezése törvényben kizárt, ezért elutasításának van helye.

A Be. 414. § (1) bekezdése szerint a perújítás elrendelése ellen fellebbezésnek nincs helye; ennek lehetőségét az ítélőtábla a végzésében – helyesen - ki is zárta.

Ugyanakkor a Be. 413. § (1) bekezdése alapján a perújítás megengedhetőségének kérdésében döntő bíróság a perújítás elrendelésével egyidejűleg az alapügyben hozott bármely rendelkezés végrehajtását felfüggesztheti, illetőleg félbeszakíthatja, vagy a szükséges kényszerintézkedést elrendelheti.

Ez utóbbiak kapcsán viszont a jogorvoslati korlátozás már nem áll fenn. Amint azt a 4/2007. BK vélemény II. pontja  rögzíti: a Be. 414. §-ának (1) bekezdése csak a perújítás elrendelése ellen zárja ki a fellebbezést, a Be. 413. § (1) bekezdése szerinti rendelkezések (az alapügyben hozott bármely rendelkezés végrehajtásának felfüggesztése, félbeszakítása vagy a szükséges kényszerintézkedés elrendelése) ellen azonban nem. Az említett rendelkezések elleni fellebbezést a Be. 414. § (2) bekezdése alapján eljáró bíróság bírálja el.

Amennyiben az ítélőtábla a fentiek szerinti döntések valamelyikét hozta volna meg, úgy az ellen valóban helye lett volna fellebbezésnek [ÍH 2004.87.].

Az ítélőtábla azonban a perújítás elrendelésével egyidejűleg nem a szabadságvesztés félbeszakításáról rendelkezett; hanem éppen ellenkezőleg, nem szakította félbe a szabadságvesztés végrehajtását.

E döntése ezért nem sorolható be a fenti kivételek közé, a határozatnak ez az elutasítást tartalmazó része a végzés egészének jogi sorsát osztja, amely ellen jogorvoslatnak nincs helye.

A Be. 413. § (1) bekezdésének megfogalmazásából – a feltételes módban való megszövegezésből - kiolvashatóan a perújítás megengedhetőségének kérdésében hozott igenlő döntés esetén is csupán lehetőség az alapügyben hozott bármely rendelkezés végrehajtásának felfüggesztése, félbeszakítása vagy a szükséges kényszerintézkedés elrendelése. Amennyiben ilyen döntés meghozatalát a bíróság nem látja indokoltnak, erről - nemleges tartalmú - alakszerű határozatot hoznia nem szükséges; a pozitív rendelkezés hiánya egyben a negatív, azaz elutasító álláspontot is jelenti.

Ehhez képest szükségtelenül hozott elutasító rendelkezést végzésében az ítélőtábla; a terhelti-védői előadással ellentétes álláspontját azzal kellett volna kifejezésre juttatnia, hogy a szabadságvesztés félbeszakítása kérdésében semmiféle megnyilatkozást nem tesz. Ez ellen pedig jogorvoslatnak sem lett volna értelemszerűen helye. 

A fentiek értelemszerűen érvényesülnek abban az esetben is, ha a perújítás megengedhetőségének kérdésében a perújítást elrendelő határozatot az elsőfokú bíróság hozta volna meg, s rendelkezett volna egyben a szabadságvesztés félbeszakításának elutasításáról. Ezért a Legfőbb Ügyészség átiratának a Be. 383. §-ra való hivatkozása nem foghat helyt, hiszen ezen elutasító rendelkezés ellen az elsőfokú eljárásban sem volna helye fellebbezésnek.

Annyiban viszont osztotta a Kúria az ügyészi álláspontot, hogy a Be. 414. § (3) bekezdése alapján a perújítást lefolytató bíróságnak lehetősége van a szükségesnek tartott rendelkezéseket bármikor megtenni [BH 2009.237.].

Az ítélőtábla tehát szükségtelenül rendelkezett a szabadságvesztés félbeszakítását célzó indítványok elutasításáról, emellett tévesen biztosított fellebbezési jogot e döntése ellen. Ez azonban nem jelent felülbírálati kötelezettséget [BH 2011.276.], ezért a Kúria a Be. 384. §-a szerinti tanácsülésen eljárva – mivel azt az ítélőtábla a Be. 341. § (1) bekezdése szerint elmulasztotta – a terhelt törvényben kizárt fellebbezését a Be. 382. §-a értelmében, a Be. 359. § (1) bekezdése alapján elutasította.

(Kúria Bkf. III. 536/2013.)