24/1999. számú polgári elvi határozat

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat



24.



I. Az egyik házastárs által a házasságkötés előtt megszerzett ingatlant terhelő különadósság közös törlesztése nem keletkeztet a másik házastárs javára tulajdonjogot.


II. A közös törlesztésből eredő megtérítési igény elbírálása során a bíróságnak gondoskodnia kell arról, hogy egyik fél se jusson méltánytalan vagyoni előnyhöz [Ptk. 115. § (1) bek., Csjt. 27. § (1) bek., 28. § (1) bek. a) pont, 31. § (2) és (5) bek.].


A felperes 1966. augusztus 16-án kötött házasságot P. E.-vel, az I. r. alperes édesapjával.


A perbeli szövetkezeti öröklakást P. E. a korábbi házassága fennállása alatt, 1962. szeptember 18-án vette meg az OTP-től 123500 forint vételárért, 18525 forint vételárelőleg megfizetése és 104975 forint OTP-kölcsön igénybevétele mellett.


P. E. első házasságának felbontása után a lakásingatlan egészére - vétel és házastársi közös vagyon megszüntetése címén - az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett tulajdonjogot szerzett. Az ingatlant a felperes és P. E. házasságkötésekor - a korábbi törlesztéseket is figyelembevéve - a vételár 74%-át kitevő kölcsöntartozás terhelte, amelyet a felperes és házastársa az életközösségük fennállása alatt kiegyenlítettek, továbbá 50000 forint OTP-kölcsön felvételével a lakást felújították és ezt az utóbbi adósságot is teljes egészében az életközösség alatt fizették vissza.


P. E. 1991. szeptember 8-án meghalt, a perbeli ingatlant is magában foglaló hagyaték állagát a közjegyző a törvényes öröklés rendje szerint az I. r. alperesnek adta át a felperes özvegyi haszonélvezeti jogával terhelten.


Az I. r. alperes az 1993. november 17-én kelt adásvételi szerződéssel a lakásingatlan tulajdonjogát a felperes haszonélvezeti jogának érintetlenül hagyásával 350000 forint vételárért eladta a II. r. alperesnek.


A felperes keresetében az ingatlannal kapcsolatban tulajdoni igényt érvényesített, arra hivatkozott, hogy a vételár közös törlesztésével a lakás 37/100 illetőségét házastársi közös vagyon címén az ingatlan-nyilvántartáson kívül tulajdonul megszerezte.


Az I. és II. r. alperesnek ellenkérelme a kereset elutasítására irányult. Az I. r. alperes azzal védekezett, hogy az OTP-kölcsön közös törlesztése a felperes javára nem keletkeztetett tulajdonjogot, a II. r. alperes pedig az ingatlan-nyilvántartás közhitelességére utalva a szerződés érvényességére hivatkozott.


Az elsőfokú bíróság a felperes tulajdoni igénye tárgyában részítéletet hozott: megállapította, hogy a felperes a perbeli ingatlan 37/100 illetőségére házastársi vagyonközösség jogcímén tulajdonjogot szerzett. Döntését a Csjt. 27. §-ának (1) bekezdésére, valamint a Ptk. 115. §-ának (1) bekezdésére utalással azzal indokolta, hogy ha az egyik házastárs által a házasságkötést megelőzően kötött adásvételi szerződés tárgyára a felek az életközösség alatt a közös vagyonból a vételár jelentős összege erejéig együttes törlesztéseket teljesítettek, a közös kifizetések és ráfordítások az adásvételi szerződésben nem szereplő fél javára a közös törlesztéssel arányos mértékben tulajdoni igényt keletkeztetnek. A tulajdoni igény terjedelme a közös törlesztés és vételár arányában határozható meg.


A másodfokú bíróság részítéletével az elsőfokú részítéletet megváltoztatta és a felperes tulajdoni igényével kapcsolatos keresetet elutasította. Indokolásában rámutatott, hogy az I. r. alperes jogelődje az ingatlan tulajdonjogát adásvétel, illetve házastársi vagyonközösség címén a felperessel való házasságkötést megelőzően megszerezte, ez az ingatlan tehát a felperessel történt házasságkötés időpontjában az ő különvagyonát képezte. A házasságkötéskor fennálló kölcsöntartozás a felperes házastársának különadóssága volt, melynek közös törlesztése dologi jogi igényt a felperes javára nem keletkeztetett. A másodfokú bíróság kiemelte, hogy tulajdoni igény hiányában a felperes a közös ráfordítások ráeső részét kötelmi követelésként az alperessel szemben elszámolhatja.


A Legfelsőbb Bíróság a felperes kérelmére indult felülvizsgálati eljárás eredményeként a másodfokú részítéletet hatályában fenntartotta.


Az alperesek jogelődje, P. E. az ingatlan tulajdonjogára - a felperessel kötött házasságot megelőzően - adásvétellel, illetve közös tulajdon megszüntetésével szerzett érvényes jogcímet, majd tulajdonjogát az ingatlan-nyilvántartásba bejegyezték. A Ptk. 117. § (3) bekezdésének rendelkezései alapján tehát az életközösség megkezdésének időpontjában az alperesi jogelőd tulajdonszerzése az ingatlan egészére megtörtént és az ingatlan-nyilvántartási bejegyzéssel le is zárult. A Csjt. 28. §-a (1) bekezdésének a) pontja különvagyonként jelöli meg a házasságkötéskor megvolt vagyontárgyat.


Az a körülmény, hogy az alperesi jogelőd az ingatlant terhelő vételárhátralék kiegyenlítésére az OTP-vel kölcsönszerződést kötött, és a törlesztőrészletek nagy részének kiegyenlítésére már a felperes és volt férje házassági életközösségének a fennállása alatt került sor, nem változtat a tulajdonszerzésen és azon a tényen, hogy a kölcsöntartozás az alperesi jogelőd ingatlanát terhelő különadósság volt.


A Csjt. 31. §-a (2) bekezdésének szabályát kell alkalmazni az életközösség alatt a közös vagyonból valamelyik házastárs különvagyoni adósságára teljesített ráfordításokra is, ami azonban a nem tulajdonostárs házastárs javára egyértelműen és kizárólag kötelmi megtérítési igényt keletkeztet.


A Csjt. 31. §-ának (5) bekezdése szerint a bíróságnak gondoskodnia kell arról, hogy a vagyoni igények rendezésénél egyik fél se jusson méltánytalan vagyoni előnyhöz. Ebből következik, hogy a felperes kötelmi jogcímen elbírálandó követelésének összegszerűsége nem azonos a házassági életközösség alatti pénzbeni ráfordítások névértékével. A felperes és az alperesi jogelőd 23 éven át törlesztették az ingatlant terhelő kölcsöntartozást, melyet 1989 decemberében egyenlítették ki. Az időközben bekövetkezett infláció miatt a korábbi teljesítések az akkori körülmények között a volt házastársak jövedelmének jelentősebb hányadát vonták el, mint ahogyan ugyanez az összeg a jelenlegi értékarányokat tekintve az alperes részére visszatérülne. A kötelmi megtérítési igény összegszerűsége körében tehát - a másodfokú bíróság helyes indokolása szerint - a fenti szempontokat mérlegelni kell.


(Pfv.II.23.537/1996. sz.)