2084/2009. számú munkaügyi elvi határozat

Nyomtatóbarát változat
2084

I. A munkáltató megtérítési kötelezettségének szempontjából a munkáltató megbízottjának minősül a munkatárs (1997. évi LXXXIII. tv. 67. §).

II. A baleset okán a ténylegesen felmerült összeget kell megtéríteni [1997. évi LXXXIII. tv. 68/A. § (1) bek.].

III. Az alperesi eljárási határidő mulasztás nem eredményezhet kamatcsökkenést vagy kamatmentességet.

B. H. É. a felperes cég munkavállalója 2006. május 3-án munkabalesetet szenvedett akként, hogy munkakezdés előtt az egyik emeleti dohányzó helyiségbe tartva az ételszállító kerekes kézikocsit toló ételfutár - aki szintén a felperes dolgozója - a kézikocsival nekiütközött B. H. É. bal bokájának. A sérült tovább dolgozott napokig, majd 2006. május 21-étől szeptember 3-ig táppénzes állományba került. A munkáltató határozatával B. H. É. munkabalesetét üzemi balesetnek ismerte el.



A Megyei Egészségbiztosítási Pénztár fizetési meghagyásával a balesettel összefüggő egészségbiztosítási ellátás címén 142 234 forint és kamat címén 11 920 forint, mindösszesen 154 154 forint megtérítésére kötelezte a munkáltatót, hivatkozva a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény (Ebtv.) 67. §-ában és a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény (Mvt.) 40. § (1) bekezdés, 41. § (1) bekezdés és a 60. § (1) bekezdésében írt rendelkezésekre.



A fizetési meghagyást a kötelezett keresettel támadta meg a munkaügyi bíróság előtt, és annak hatályon kívül helyezését kérte, vitatva megtérítési kötelezettségét mind a jogalapot, mind az összegszerűséget illetően. Keresetében utalt arra, hogy a balesetet okozó személy nem a felperes megbízottja, hanem munkavállalója volt, így csak szándékos magatartás esetén terhelné megtérítési kötelezettség - a jelen esetben pedig figyelmetlenségnek, vagyis gondatlan magatartásnak volt következménye a baleset, munkavédelmi szabályok megsértése nem történt, a munkáltató vétkessége nem állapítható meg. Az összegszerűséget is vitatta azzal, hogy a sérült a baleset után 2 hétig még munkát végzett, ez okozhatta ezután a hosszú gyógytartamot, vizsgálni kellett volna, hogy a sérült ha azonnal orvoshoz fordul, akkor milyen hosszú táppénzes állományt eredményezhetett volna az azonnali orvosi beavatkozás. Sérelmezte a 217/1997. (XII. 1.) Korm. rendelet (R.) 49. § (4) bekezdésében írt rendelkezés megszegését az alperes részéről azzal, hogy a késedelem miatt a kamatfizetési kötelezettség nem terhelheti.



Az alperes a kereset elutasítását kérte, fenntartva a fizetési meghagyásban megjelölt ténybeli és jogi indokait, kiemelve a kamat követelésére vonatkozóan az Ebtv. 68/A. §-ának (2) és (3) bekezdésében írt rendelkezéseket.



A munkaügyi bíróság ítéletével az alperes fizetési meghagyását hatályon kívül helyezte, és kötelezte az alperest a felperes javára perköltség megfizetésére.



Ítéletének indokolásában a munkaügyi bíróság idézte az Ebtv. 67. §-ában írt rendelkezést és megállapította, hogy a baleset a "véletlennek köszönhető", hiszen a felperes munkavállalója az emeleti helyiségbe indult dohányozni és az egyik lábával már fel is lépett a lépcsőre, a másik lába pedig még lent volt a talajon, amikor is az ott tartózkodó ételfutár véletlenül odatolta a kézikocsit, amely bal bokasérülést eredményezett. A felperes munkavállalója is azt vallotta, hogy mindez egy szerencsétlen véletlen volt. A munkaügyi bíróság megállapította azt is, hogy a jelen esetben nem a munkáltató, vagy annak megbízottja, hanem a munkáltató alkalmazottja okozta a balesetet, azonban részéről nem szándékosság történt, hiszen egy figyelmetlenségből adódó szerencsétlen véletlen volt, hogy ez a sérülés bekövetkezett. A bíróság megítélése szerint a jogszabály nem véletlenül alkalmazza a felelősség két alakzatát, és nem véletlenül különböztet a munkáltató megbízottja, illetve alkalmazottjának felelőssége között. Az is megállapítható volt, hogy elegendő hely állt rendelkezésre az ételszállító kézikocsik mozgatásához, a sérülés olyan helyen történt, amit rendeltetésénél fogva a kézikocsik közlekedésére alakítottak ki, és a folyosó megvilágítása is megfelelő volt. Tény, hogy a munkabaleseti jegyzőkönyvben azt jegyezték fel, hogy a soron következő oktatáson ismételten oktatni kell a kézi anyagmozgatás szabályait, azonban szabályszegés, kötelezettségszegés bizonyítékául önmagában ez a bejegyzés nem szolgálhat, ilyen munkahelyi sérülések bekövetkezésekor ugyanis a munkáltatónak jogszabályi kötelezettsége a preventív intézkedések megtétele. Figyelembe vette a munkaügyi bíróság azt is, hogy a sérült csak a baleset bekövetkezését követő 2 hét eltelte után jelezte munkáltatója felé az üzemi baleset bekövetkeztét, nem tudta megnevezni az ételszállítót és így elzárta a munkáltatót attól a lehetőségtől, hogy a tényállást teljes mértékben fel tudja deríteni. Mindezekből a munkaügyi bíróság azt a következtetést vonta le, hogy a munkáltató részéről munkavédelmi szabályszegés nem történt, ezért a fizetési meghagyást hatályon kívül helyezte azzal, hogy nem osztotta a felperesnek egyébként a kamat és az R. 49. §-ában írt rendelkezésének összefüggésével kapcsolatos előadását, kérelmét.



A munkaügyi bíróság ítélete ellen az alperes a Pp. 270. § (2) bekezdése alapján jogszabálysértésre hivatkozással felülvizsgálati kérelemmel élt. Álláspontja szerint megsértette a munkaügyi bíróság az Ebtv. 67. §-át, valamint az Mvt. 40. §, 41. § és 60. §-ának rendelkezéseit, továbbá a Pp. 164. § és 206. § (1) bekezdésében írtakat.

A felülvizsgálati kérelemben kifejtett alperesi álláspont szerint tévesen értelmezte a munkaügyi bíróság az Ebtv. 67. §-át, ami ellentétben áll az eddig kialakított bírói gyakorlattal, így a Legfelsőbb Bíróság Mfv. K. III. 10.455/2007/7. számú eseti döntésében kifejtettekkel is (BH 2004/206.). Az alperes felülvizsgálati kérelmében hivatkozott arra, hogy a munkáltató megbízottjának minősült a balesetet okozó, mert a munkabaleset tekintetében mindegyik személy, aki munkaműveletben részt vesz, a munkáltató megbízottja, tehát a felperes megtérítési kötelezettsége szempontjából a munkatársának magatartásáért felelősséggel tartozik, hiszen az ő érdekkörében járt el. Sérelmezte az alperes azt is, hogy a sérült késlekedése, ezzel kapcsolatban felperesi oldalról felmerült bizonyítási nehézségeket az alperes terhére értékelte a bíróság, valamint azt is, hogy nem értékelte kellően a rendelkezésre álló adatokat, és így munkavédelmi szabály megszegését nem állapított meg a felperes terhére, jóllehet a perbeli időben kifejezetten szervezetlenül folyt a munka, hiszen maga a sérült nyilatkozta azt, hogy az ételszállító kocsik feltornyosultak, nagy volt a tumultus, és ez önmagában balesetveszélyt eredményezett, ezen túlmenően a balesetet okozó személy munkavédelmi oktatásban részesülésének tényét is feltételezésre alapította a bíróság.



A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.



A felülvizsgálati kérelem alapos.



Az Ebtv. 67. § (1) bekezdése kimondja, hogy a foglalkoztató köteles megtéríteni az üzemi baleset vagy foglalkozási megbetegedések miatt felmerült egészségbiztosítási ellátást, ha a baleset vagy megbetegedés annak a következménye, hogy ő vagy megbízottja a reá nézve kötelező munkavédelmi szabályokban foglalt kötelezettségének nem tett eleget, illetőleg ha ő vagy alkalmazottja a balesetet szándékosan idézte elő.



Tévesen értelmezte a munkaügyi bíróság azt, hogy az ételhordó kocsit mozgató munkatárs - aki szintén a felperes alkalmazottja - nem minősül a munkáltató megbízottjának és a megtérítési kötelezettsége a felperesnek csak akkor lett volna megállapítható, ha szándékos magatartásával idézi elő a balesetet. Töretlen bírói gyakorlat, több legfelsőbb bírósági eseti döntésben, azok iránymutató indokolásában, így az alperes által helyesen hivatkozott BH 2004/206. és a BH 1988/90. számú eseti döntéseiben is rámutatott a Legfelsőbb Bíróság arra, hogy a munkát végző munkatárs megtérítési kötelezettség szempontjából a munkáltató megbízottjának minősül. Ekként az így sérülést okozó munkatárs - amennyiben munkavédelmi szabályt sértett - által okozott baleset a munkáltató megtérítési kötelezettségét vonja maga után.



Vizsgálva a sérülést okozó kézikocsit toló munkatárs magatartását, megállapítható volt, hogy az ételhordó kocsit - jóllehet elegendő hely állt rendelkezésére - nem megfelelő módon mozgatta, ezzel megsértette az Mvt. 40. § (1) bekezdését, hiszen a munkafolyamatot, szállítást akként végezte, hogy ezzel a hatókörében tartózkodó munkatársának egészségét veszélyeztette, illetve az Mvt. 41. § (1) bekezdése szerinti termékmozgatás közben a kellő gondosságot elmulasztotta, vagyis figyelmen kívül hagyta a mozgatott kocsi tulajdonságát, hogy azok kerekei mozognak, elfordulnak, nem megfelelő erejű kormányzás mellett sérülést okozhatnak.



A sérült azon magatartását, hogy későn jelezte a baleset bekövetkeztét, a jelen jogviszony alanyai vonatkozásában az alperes terhére értékelni nem lehet. Egyébként pedig a felperes társadalombiztosítási kifizetőhely, a belső vizsgálat után a bekövetkezett balesetet határozatával üzeminek minősítette, így e körben ebben a perben ennek vizsgálata nem képezheti az eljárás tárgyát, illetve más álláspont kialakítására nincs mód.



A megtérítendő összeg, illetve táppénzes állomány időtartamát illetően a Legfelsőbb Bíróság az Ebtv. 68/A. § (1) bekezdésének első fordulatában írtakra utal. E szerint az Ebtv. 67-68. §-ok alapján megtérítésre kötelezett a ténylegesen megállapított és folyósított egészségbiztosítási ellátásért, valamint az egészségbiztosítás keretében igénybe vett finanszírozott egészségügyi szolgáltatásért felelős. Baleset okán tehát a ténylegesen felmerült összeget kell megtérítenie a felperesnek, hiszen az alperesnek a balesettel összefüggésben felmerült és kifizetett költsége a per tárgya, a két peres fél jogviszonyát illetően.



A kamattal kapcsolatban kifejtett munkaügyi bírósági álláspont helytálló. Nem vitás, hogy az R. 49. § (1) bekezdés alapján köteles az alperes a kamatot megfizetni. Az R. 49. § (1) bekezdése akként rendelkezett 2006. január 1-jéig, hogy az Ebtv. 68/A. § (2) bekezdésében említett kamatot a pénzbeli ellátás, illetőleg a baleseti táppénz folyósításának napjától egészségügyi szolgáltatás esetén a finanszírozott összeg átutalásának időpontjától kell felszámítani a határozathozatalkor irányadó mértékben. A 330/2005. (XII. 29.) Korm. rendelet 15. §-a iktatta be 2006. január 1-jétől a 49. § (4) bekezdését, amely rendelkezik a 90 napos eljárási határidőről. Ezen jogszabály azonban az (1)-(3) bekezdésig a kamatra, a (4) bekezdés eljárási határidőre - amelynek szankciója nem kamatmentesség - az (5) bekezdés pedig illetékességi szabályra vonatkozó rendelkezést tartalmaz. Ezért annak a jogkövetkezményét a fenti szabályozásból levonni, hogy kamatfizetési kötelezettsége a felperesnek nem áll fenn, téves.



Mindezen indokokra figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a munkaügyi bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, és a felperes keresetét elutasította a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján.

(Legf. Bír. Mfv. III. 10.023/2009.)