1973/2009. számú gazdasági elvi határozat

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
1973

Idegen váltó az a váltó, amelyen a címzett és a kibocsátó ugyanaz a személy, amelyet a kibocsátó saját magára intézményez. Az okirat váltónak minősül akkor is, ha a kibocsátó (kiállító) aláírása hamis vagy képviseleti joggal nem rendelkező személytől származik. A képviseleti jogosultság megléte a váltónak nem alaki kelléke, hanem a váltó kifizetéséért való helytállási kötelezettség anyagi jogi feltétele [1/1965. (I. 24.) IM r. 1. §, 3. § (2) bek., 8. §].

A jogerős ítéleti tényállás szerint az üzemanyag kereskedelemmel foglalkozó I. r. alperes - melynek egyik tagja a II. r. alperes - mint eladó és a IV. r. alperes mint vevő adásvételi keretszerződést kötöttek egymással motorbenzin és gázolaj szállítására. 2006. november 22-én kelt megállapodás alapján a IV. r. alperes 400 millió forint áruelőleget folyósított az I. r. alperesnek, melynek visszafizetési határideje 2007. január 31-e volt. Az I. r. alperes 2006. november 22-én tartozáselismerő nyilatkozatnak nevezett okiratban - melynek megkötésében a IV. r. alperes mint hitelező, továbbá a II. és III. r. alperesek mint készfizető kezesek is részt vettek elismerte, hogy a IV. r. alperesnek a 400 millió forint mellett további 150 millió forinttal, azaz összesen 550 millió forinttal tartozik. Egyidejűleg megerősítette, hogy a 400 millió forintot 2007. január 31-éig visszafizeti, a 150 millió forint visszafizetésére 2006. december 31-éig kötelezte magát és a felperes összesen 550 millió forintos követelésére vállalta váltó kiállítását. Ugyanezen okiratban a II. és III. r. alperesek egyetemlegesen készfizető kezességet vállaltak az 550 millió forint megfizetéséért, a II. r. alperes pedig a váltóért is készfizető kezességet vállalt. Az I. r. alperes nevében a III. r. alperes írta alá a 2006. november 22-ei megállapodást és a tartozáselismerő nyilatkozatot.



A 2006. november 22-én 550 millió forintra kiállított, 2007. január 31-ei esedékességű váltón kibocsátóként az I. r. alperes, rendelvényesként a IV. r. alperes szerepel, és azt kezesként a II. r. alperes is aláírta. Az I. r. alperes nevében a váltó kiállításakor is a III. r. alperes járt el.



A IV. r. alperesnek finanszírozási szerződés alapján tartozása állt fenn a K. Bank Zrt. (továbbiakban: bank) felé. E tartozás megfizetésének biztosítására a IV. r. alperes a banknak 2000. november 7-én óvadékként átadta a perbeli váltót, egyidejűleg annak hátlapján elhelyezte cégszerű aláírását. A váltó - melynek hátoldalán más nyilatkozat, aláírás nem szerepelt - 2007. november 23-án a felperes birtokába került.



A felperes 2008. március 25-én benyújtott keresetében váltótartozás címén, 550 millió forint és járulékaiban az I. r. alperes mint kibocsátó és a II. r. alperes mint kezes egyetemleges marasztalását kérte a váltójogi szabályok közzétételéről szóló 1/1965. (I. 24.) IM rendelet (Vár.) 43. és 48. §-ai alapján.



Az I-II. r. alperesek a kereset elutasítását kérték. Hivatkoztak arra, hogy az I. r. alperes fedezeti váltót állított ki a IV. r. alperes javára, és mivel az I. r. alperes szerződésszerű teljesítésével a fedezeti váltó megszűnt, a IV. r. alperes rosszhiszeműen és csalárd módon látta el a váltót üres forgatmánnyal. Előadásuk szerint az I. r. alperes már 2007 májusában felszólította a IV. r. alperest a váltó kiadására, majd annak eredménytelensége miatt 2008. január 25-én ellene benyújtotta a váltó kiadása iránti keresetet is. Az I-II. r. alperesek arra is hivatkoztak, hogy mivel a váltón nem szerepel a fizetés helyének megjelölése, az nem felel meg a Vár. 75. §-ában írtaknak. A váltót az I. r. alperes nevében a képviseleti joggal nem rendelkező III. r. alperes írta alá, így az I. r. alperes szabályszerű cégszerű aláírásának hiánya miatt a váltó - a Vár. 75. § (7) bekezdése, 76. §-a és 32. § (2) bekezdése értelmében nem tekinthető váltónak. Állításuk szerint a felperes ellentmondásos előadást tett a váltó megszerzéséről, ezért kétségbe vonható a jóhiszemű és ellenérték fejében való jogszerzése, de a váltójogi kereset benyújtására egyébként sem volt jogosult, mivel a váltót nem forgatás útján szerezte meg.



A felperes állította, hogy nem ismerte a váltó alapjául szolgáló jogviszonyt, nem tudott róla, hogy a váltó fedezeti váltó lenne, azt jóhiszeműen és 100 millió forint ellenérték fejében szerezte meg. Tagadta, hogy részére az I. r. alperes teljesített volna. Hangsúlyozta, hogy még ha álképviselőként is járt volna el a III. r. alperes, az álképviselő eljárása akkor is kötné az I. r. alperest - mivel azt utólagosan jóváhagyta -, jóváhagyás hiányában pedig a II. és III. r. alperesek egyetemleges marasztalásának lenne helye a Vár. 37. § (2) bekezdése és 8. §-a alapján. Ezért másodlagosan - amennyiben a váltótartozás megfizetésére az I. r. alperes nem lenne kötelezhető - az 550 millió forint és járulékaiban a II. és III. r. alperesek egyetemleges marasztalását kérte. 29. sorszámú beadványában keresetét a IV. r. alperesre is kiterjesztette.

Az elsőfokú bíróság 28. sorszámú részítéletével az I. és II. r. alperesekkel szemben előterjesztett kereseti kérelmet elutasította. Az elsőfokú bíróság vizsgálta, hogy a felperes milyen módon jutott a váltó birtokába és a rendelkezésre álló bizonyítékok együttes mérlegelése alapján arra a következtetésre jutott, hogy a IV. r. alperes üres forgatmánnyal a váltót a bankra forgatta, a bank viszont azt nem forgatta tovább a felperesre. Az értékpapír tulajdonjoga viszont csak forgatmánnyal szerezhető meg, forgatás hiányában a felperest a Vár. 16. §-ának értelmében nem lehet jogos váltóbirtokosnak tekinteni, ezért a felperest sem a Vár. 28. § (2) bekezdése szerinti közvetlen kereseti jog, sem a Vár. 47-48. §-ai szerinti megtérítési igény nem illeti meg. A felperes a váltót nem váltójogi hatállyal szerezte meg, hanem a Ptk. 329. § (1) bekezdése szerinti engedmény alapján, és további követelését is csak az engedményezés szabályai szerint érvényesítheti. Erre tekintettel az I-II. r. alperesek egyéb kifogásai tekintetében az elsőfokú bíróság nem vizsgálódott.



A felperes fellebbezése alapján eljáró másodfokú bíróság az elsőfokú ítélet fellebbezett rendelkezését helybenhagyta. Álláspontja szerint helyesen mutatott rá a fellebbezés arra, hogy miután a bank üres forgatmánnyal való átruházással a váltót megszerezte, azt a Vár. 14. § (2) bekezdés 3. pontjában írtaknak megfelelően tovább adhatta a felperesnek anélkül, hogy ezzel a váltóátruházások láncolata megszakadt volna. Kiemelte, hogy a bank lejárat után adta tovább a váltót a felperesnek, ezért a felperes a Vár. 20. § (1) bekezdésében írtakra tekintettel - akárcsak az utóforgatmányos - engedményezéssel szerezte meg a váltóban foglalt követelést. A jogerős határozat szerint a perbeli esetben az I. r. alperes az előzményi polgári jogügyletekre tekintettel fedezeti váltót állított ki, mely nem a kifizetést szolgálta, hanem annak biztosítására szolgált, hogy amennyiben nem teljesítené az általa vállalt 550 millió forint fizetési kötelezettségét, akkor a jogosult a váltó érvényesítésével kielégíthesse követelését. A forgatást azonban negatív rendeleti záradékkal nem zárta ki, és a felperes - amely állítása szerint az alapjogviszonyt nem ismerte - a váltót fizetésre adott váltónak tekintette. A fizetési hely megjelölésének hiányára vonatkozó kifogást a másodfokú bíróság a Vár. 2. § b) pontjában írtakra tekintettel alaptalannak találta.



Tényként állapította meg azonban, hogy az I. r. alperes nevében a váltó kiállításakor nem az I. r. alperes törvényes képviselője, hanem a III. r. alperes járt el, aki nem rendelkezett meghatalmazással, és aki a váltó aláírásakor nem használta az I. r. alperes cégbélyegzőjét sem. A kibocsátó aláírása tehát hiányzik, emiatt pedig a jogvita tárgyát képező okiratot nem lehet váltónak tekinteni. Erre tekintettel találta alaptalannak a másodfokú bíróság a felperes keresetét. Megjegyezte, hogy amennyiben az okiratot váltónak kellene tekinteni, akkor új eljárás elrendelésére lenne szükség, melyben vizsgálni kellene, hogy az I. r. alperes megfizette-e a tartozását a IV. r. alperesnek.



A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és az I-II. r. alpereseknek a módosított kereset szerinti marasztalását kérte arra hivatkozással, hogy a jogerős határozat sérti a Vár. 7., 8., 32., 75. §-ait és a Pp. 206. § (1) bekezdésében írtakat. Felülvizsgálati kérelmét a következőkkel indokolta:



Iratellenesen állapítja meg a jogerős határozat, hogy a váltón utóforgatmány található, mert azon nincs keltezés, tehát amellett szól vélelem, hogy az határidőben került az értékpapírra. Iratellenesen és okszerűtlenül állapítja meg a jogerős határozat, hogy a váltót nem az I. r. alperes képviselője írta alá. A IV. r. alperes a perben állította, hogy a váltó kiállításakor a III. r. alperes bemutatta meghatalmazását. A perben 2008. április 22-ei ellenkérelmet az I. r. alperes szervezeti képviselője - K. C. - nyújtotta be és abban a váltót érvényes okiratnak tekintette. Az I-II. r. alperesek 2008. május 28-ai beadványukban is váltókiállítónak minősítették az I. r. alperest, amely egyébként a váltó kiadása iránt is pert indított. Az I-II. r. alperesek érvényesnek tekintették a 2006. november 22-ei megállapodást és tartozáselismerési nyilatkozatot is, ehhez képest a Pp. 4. és 5. §-aiba is ütközik, hogy a váltó tekintetében a képviseleti jog hiányára hivatkoztak. A szakirodalom szerint váltókötelezettséget meghatalmazott útján is lehet vállalni, a bírói gyakorlat pedig forgatás esetén kifejezetten elismeri a szóbeli meghatalmazás lehetőségét.



Még ha meg is kellene állapítani, hogy a III. r. alperes a váltó kiállításakor megfelelő képviseleti joggal nem rendelkezett, akkor is kötelezné a váltó kiállítása az I. r. alperest, mert a Ptk. 221. § (1) bekezdésének megfelelően jóváhagyta a III. r. alperes eljárását.



A Vár. 75. § 7. pontjának helyes értelmezése szerint a váltó akkor is váltónak minősül, ha azon nem található cégszerű aláírás. Ha a váltó formálisan tartalmaz olyan egyedi írást, mely az általános megítélés szerint aláírásnak minősül, akkor a váltó váltó jellegét még akkor sem lehet elvitatni, ha az aláírás olvashatatlan, hamisított, vagy hamis. A hamis aláírás léte nem érinti a többi aláíró kötelezettségét sem.



A Vár. 8. §-a - a Ptk. 221. § (1) bekezdésétől eltérően - úgy rendelkezik, hogy a váltót képviseleti jogosultság nélkül aláíró személy a váltó alapján maga válik kötelezetté. A váltó tehát a képviseleti jog hiányában is váltónak minősül, viszont a váltóhitelezőt megtévesztő álképviselő maga válik váltókötelezetté. A váltókövetelés érvényesítője a bírói gyakorlat szerint csak akkor nem méltó ilyen védelemre, ha az álképviselet tényével maga is tisztában volt, tehát megtévesztésére nem került sor.



Az alapjogviszonyt nem ismerő felperes jóhiszemű váltójogosult volt, ezért vele szemben nem tagadható meg a Vár. 8. §-ának alkalmazása. Amennyiben tehát a III. r. alperes nem rendelkezett volna az I. r. alperes meghatalmazásával és álképviselői eljárását sem hagyta volna jóvá az I. r. alperes, akkor maga a III. r. alperes minősülne a váltó kiállítójának, a II. r. alperesnek pedig ebben az esetben is változatlanul helyt kellene állnia a saját váltó kiállítójáért a Vár 7. §-a és 32. §-a alapján.



Az I-II. r. alperesek a jogerős részítélet hatályában való fenntartását kérték.



A felülvizsgálati kérelem az alábbiak miatt alapos.



Jogszabálysértéssel állapította meg a másodfokú bíróság, hogy a perbeli okirat azért nem minősült váltónak, mert azon a kibocsátó aláírása nem szerepelt. A másodfokú bíróság által hivatkozott, EBH 2007/1621. szám alatt közzétett ítéletében a Legfelsőbb Bíróság kimondta, hogy a váltó alapvető kelléke a kibocsátó, illetve saját váltó esetén a kiállító aláírása. Ha a kiállító természetes személy, az aláírás névaláírást jelent. Ha viszont a kiállító gazdasági társaság, akkor a váltót a képviselőnek a kiállító cég neve alatt (cégszerűen) kell aláírnia, és ha a váltón a gazdasági társaság cégszerű aláírása nem szerepel, akkor kiállítóként a váltó alapján nem keletkezik fizetési kötelezettsége sem. Az elvi határozatban azért állapította meg a Legfelsőbb Bíróság, hogy a marasztalni kért betéti társaságnak nem keletkezett a váltó alapján fizetési kötelezettsége a felperessel szemben, mert a váltóból mint okiratból nem tűnt ki, hogy annak kiállítója - ahogy azt a felperes állította - a betéti társaság lett volna. A váltón nem szerepelt kiállítóként sem a betéti társaság előírt neve, sem annak bélyegzője. A kiállító aláírásának helyén két természetes személy aláírása szerepelt, ugyanakkor semmi nem utalt arra, hogy az aláíró természetes személyek a betéti társaság nevében - képviselőként - jártak volna el. A váltó tehát kellékhiányos volt, a váltó okiratból alakilag nem volt megállapítható a kibocsátó aláírása, mert a természetes személyek aláírásához kapcsolva a kibocsátó cégneve nem került feltüntetésre.



A perbeli váltó azonban tartalmazza a Vár. 1. §-ában írt alaki kellékeket. Az a váltó, amelyre a felperes a keresetét alapítja, nem saját váltó, hanem a Vár. 3. §-a (2) bekezdésének megfelelő idegen váltó; e jogszabályhely szerint a váltó a kibocsátónak is címezhető. (Ezt a váltót a régi jogirodalomban intézményezett saját váltónak nevezték, mert a kibocsátó saját magára intézményezte, de valójában idegen váltó, mert címzettje is van, a címzett és kibocsátó ugyanaz a személy). A váltó szereplői a perbeli esetben egy angol szövegű váltó-nyomtatványt töltöttek ki. Ennek magyar fordítása úgy szól "Fizessen ezen váltó ellenében.", tehát a kibocsátó a címzettet hívja fel fizetésre és nem a saját fizetését ígéri. A váltón az I. r. alperes két váltójogi pozícióban szerepel egyrészt mint "drawer", azaz kibocsátó (intézményező); másrészt mint "drawee", azaz "intézményezett", tehát mint a váltó címzettje. A címzett a váltót elfogadta, a váltó bal oldalán szerepel az "acceptor", azaz az elfogadó aláírása, elfogadóként az I. r. alperes cégneve és a képviseletében eljáró személy aláírása szerepel. A váltó jobb oldalán található a "drower", azaz a kibocsátó I. r. alperes jogi személy neve és a képviseletében aláíró természetes személy aláírása is (Signature and full adress of drawer, azaz a kibocsátó aláírása és teljes címe). A váltó tehát alakilag megfelel az idegen váltó kötelező kellékeinek; tartalmazza többek között a címzett nevét és a kibocsátó aláírását is. Nincs jogszabályi alapja a másodfokú bíróság azon álláspontjának, hogy a kibocsátó képviselőjének szóló meghatalmazást a váltóhoz kellene csatolni. Minthogy annak sincsen jelentősége, hogy a III. r. alperes nem használta az I. r. alperes cégbélyegzőjét, mivel ilyen előírást az 1997. évi CXLIV. tv. 40. § (3) bekezdése sem tartalmaz, ugyanakkor az I. r. alperes neve szerepel a váltón és ehhez kapcsolódik a természetes személy aláírása is. Az okirat váltónak minősül akkor is, ha az aláírás hamis vagy nem jogosult személytől származik, más kérdés, hogy váltójogi kötelezettsége abból a kibocsátóként feltüntetett személynek nem keletkezik. A képviseleti jogosultság a váltónak nem alaki kelléke, hanem a váltó kifizetéséért való felelősség anyagi jogi feltétele. Ha fennáll a képviseleti jog akkor a kibocsátó (elfogadó) felel, ha nem akkor a Vár. 8. §-a alapján az álképviselőnek magának kell helytállnia. Az álképviselő által tett jognyilatkozat a Ptk. 221. §-a szerint csak akkor nem kötelezi a képviseltet, ha az álképviselő eljárását nem hagyja jóvá. A váltóban, mint okiratban alakilag szerepel mind a címzett neve, mind a kibocsátó aláírása és azok valódisága, illetve az aláíró jogosultsága nem feltétele annak, hogy az okirat váltónak minősüljön, a váltóra vezetett üres forgatmány pedig ahogyan azt a másodfokú bíróság helyesen megállapította a felperest legitimálja. Mindebből az következik, hogy a felperes a keresetét a váltóra, mint értékpapírra alapíthatja. Az eljárt bíróságok azonban eltérő jogi álláspontjuk miatt a bizonyítás anyagának mérlegelésével nem állapítottak meg tényállást arra nézve, hogy a III. r. alperes rendelkezett-e írásbeli meghatalmazással, illetve a bizonyítékból lehet-e a képviselt jóváhagyására következtetni. A tényállás megállapítása során figyelemmel kell lenni a rendelvényes IV. r. alperes ezzel kapcsolatos perbeli nyilatkozatára; arra, hogy az írásbeli megállapodásban és a tartozáselismerő nyilatkozatról szóló okiratban képviselőként K. C. ügyvezető mellett L. G. III. r. alperes is feltüntetésre került és ő maga írta alá az okiratokat és a tartozáselismerő nyilatkozatban a váltó kiállítása már megtörtént tényként szerepel. E vonatkozásban nem történt meg a III. r. alperes meghallgatása sem. Értékelni kell még azt a körülményt, hogy 2007. május 15-én az állítólagos álképviselőként eljáró III. r. alperes, valamint M. U. közös levélben szólították fel a IV. r. alperest (a rendelvényest) a váltó visszaadására, azzal az indokolással, hogy az I. r. alperes már megfizette a 2006. november 22-ei okiratokban elismert tartozását. Az I. r. alperes 2008. január 25-én e felszólítás eredménytelensége miatt pert is indított a Fővárosi Bíróságon. Az I. r. alperes 19. sorszám alatt csatolt ellenkérelmében is egyértelműen a váltó kiállítójának tekintette magát, és védekezésének lényege abban állt, hogy a kiállított fedezeti váltó a szerződésszerű teljesítéssel megszűnt. Az I. r. alperes jogi képviselője a 20. sorszámú jegyzőkönyvben akként nyilatkozott, hogy 2007. áprilisáig megtörtént azon tartozások kifizetése, melynek biztosítására a váltó kiállítása megtörtént, és azt sérelmezte, hogy a IV. r. alperes ennek ellenére a váltót a bankra forgatta. Az I-II. r. alperesek a per során első ízben a 2008. június 16-ai beadványukban állították azt, hogy a perbeli váltó nem minősül váltónak, mert azt az I. r. alperes nem cégszerűen írta alá.



Az eljárt első- és másodfokú bíróságok - egymástól egyébként eltérő - jogi álláspontjával összefüggésben maradt el ez ideig a perben annak vizsgálata és eldöntése, hogy a váltó alapján a váltókötelezettség az I. r. alperest mint kibocsátót (elfogadót) vagy a III. r. alperest terheli-e; hivatkozhat-e a váltókötelezett az alapjogviszonyból eredő kifogásra a felperessel mint váltóbirtokossal szemben; s ha igen bizonyított-e, hogy az alapjogviszonyból eredő követelés, amelynek fedezetéül a váltó szolgált teljesítésre került-e. Mindezektől függően a váltó kifizetéséért fennáll-e a kezes, valamint a forgató IV. r. alperes felelőssége.



A fentiekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős részítéletet az első fokú részítéletre is kiterjedően hatályon kívül helyezte, a Pp. 275. § (4) bekezdés második fordulata alapján az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.

(Legf. Bír. Gfv. IX. 30.038/2009.)