18/2018. számú közigazgatási elvi határozat

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat

A hamis adat és a hamis (hamisított) okirat egymást nem fedő kategóriák. A hamis okirat benyújtása mindazonáltal megdönthető vélelmet jelent arra nézve, hogy hamis adat vagy tény közlésére került sor. Az idegenrendészeti hatóság – egyéb bizonyíték hiányában – a hamis (hamisított) okirat alapján okszerűen vonhatja le azt a következtetést, hogy az okirattal igazolt adat hamis. Az ügyfél azonban bizonyíthatja, hogy a hamis (hamisított) okiratban szerepelt adat valós.
[2007. évi II. tv. (Harmtv.) 13. § (1) bek., 18. § (1) bek.]

A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás

[1] A bangladesi állampolgár felperes Magyarországra érkezését követően menekültkénti elismerés iránti kérelmet nyújtott be. A 2014. október 22-én tartott előzetes meghallgatásán úgy nyilatkozott, hogy nős családi állapotú, felesége 4 gyermekükkel Bangladesben maradt. A menekültügyi hatóság határozatával felperes kérelmét elutasította. A Győri Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság a 2015. szeptember 28-án hozott ítéletében a közigazgatási határozatot megváltoztatva a felperest menekültként ismerte el. A felperes Budapesten él, a családsegítő szolgálattal együttműködik, azzal rendszeres kapcsolatot tart.

[2] Kiskorú H. S. édesanyjával és 3 testvérével 2016. március 8-án családi együttélés biztosítása célú tartózkodási engedély és tartózkodási engedély átvételére jogosító vízum kiállítása iránti kérelmet nyújtott be Magyarország Újdelhiben működő képviseletén. Állítása szerint a felperes az édesapja, aki édesanyjával házasságban él. Az eljárás során a családi kapcsolat igazolására benyújtásra került a felperes és B. M. házassági anyakönyvi kivonata, valamint B. M. és gyermekei születési anyakönyvi kivonatai eredetben, hiteles angol nyelvű fordítással ellátva.

[3] Az elsőfokú hatóság határozatában kk. H. S. családi együttélési célú tartózkodási engedély kiállítása iránti kérelmét elutasította. Az indokolásban hivatkozott a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Szakértői Intézetének (a továbbiakban: Intézet) szakértői véleményében foglaltakra, mely szerint a rendelkezésre álló adatbázisokban fellelhető különböző bangladesi anyakönyvi kivonatok előállítási sajátosságai és hitelesítési jellemzői közül egy sem található a kérdéses dokumentumon. Az iratok kereskedelmi forgalomban beszerezhető alapanyagok és eszközök felhasználásával előállított irodatechnikai produktumok. Az iratok vonatkozásában ugyan adatváltoztatásra utaló jegyek nem mutathatók ki, azonban a feltárt sajátosságok alapján valószínűleg hamisítványok. A felperes és B. M. nevekre kiállított „Marriage Certificate”, illetve a kizárólag bengáli nyelvű irat valószínűleg hamisítvány.

[4] Az elsőfokú hatóság az Intézet szakvéleményére alapítottan megállapította, hogy kk. H. S. a tartózkodási jogosultság megszerzése érdekében az eljáró hatósággal hamis adatot, valótlan tényt közölt, nem tudta igazolni a családegyesítő féllel fennálló családi kapcsolatát. A kérelem elutasítása a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi II. törvény (a továbbiakban: Harmtv.) 13. § (1) bekezdés d) pontján és 18. § (1) bekezdés a), b) pontjain alapul.

[5] A fellebbezés folytán eljárt alperesi jogelőd (a továbbiakban: alperes) a 2016. augusztus 1-jén kelt határozatában az elsőfokú határozatot – az indokolási rész kiegészítésével – helybenhagyta. A felperes személyes meghallgatását és a családi kapcsolat igazolása céljából előterjesztett DNS vizsgálat lefolytatását nem tartotta indokoltnak. Kifejtette, hogy a valótlan tényközlés a magyarországi tartózkodás egyik törvényi feltétele vonatkozásában, a tartózkodási cél igazolásával kapcsolatosan bizonyosodott be, így egyértelmű, hogy annak célja a tartózkodási jogosultság megszerzése volt. A Harmtv. 18. § (1) bekezdés b) pontja olyan kógens törvényi rendelkezés, amely nem tűr mérlegelést, arra tekintettel a tartózkodási engedély kiadását meg kell tagadni.

A kereseti kérelem

[6] A felperes eljárási- és anyagi jogi jogszabálysértésekre hivatkozással keresettel támadta az alperes határozatát kérve annak bírósági felülvizsgálatát.

Az elsőfokú ítélet

[7] A közigazgatási és munkaügyi bíróság jogerős ítéletében az alperes határozatát az elsőfokú határozatra is kiterjedően hatályon kívül helyezte és az elsőfokú hatóságot új eljárás lefolytatására kötelezte. Az indokolásban felhívta az Alaptörvény Q) cikk (2), (3) bekezdéseit; a Harmtv. 18. § (1) bekezdés b) pontját, 19. § (3) bekezdését; a Harmtv. végrehajtásáról szóló 114/2007. (V.24.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Vhr.) 57. § (2) bekezdését; a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 339. § (1) bekezdését, 339/B. §-át; a Tanácsnak a családegyesítési jogról szóló 2003/86/EK irányelve (a továbbiakban: Irányelv) preambulumának (8), (9), (14) bekezdéseit, 16. § (2) bekezdés a) pontját; az 1991. évi LXIV. törvénnyel kihirdetett, a gyermekek jogairól szóló New York-ban 1989. november 20-án kelt egyezmény (a továbbiakban: Egyezmény) 3., 4., 7., 8. cikkeit; az Alapjogi Charta 7. cikkét, 24. cikk (2), (3) bekezdéseit és az Emberi Jogok Európai Egyezménye 8. cikkét.

[8] Kifejtette, hogy a gyermekek jogaira vonatkozó nemzetközi egyezményekben foglaltakat az alperes nem vette figyelembe. A Pp. 339/B. §-át megsértve nem vizsgálta az eset összes körülményeit, a tényállás-tisztázási kötelezettségét leszűkítette egy okmányszakértői vizsgálatra. Az elutasítási okként egyedüliként hivatkozott okmányszakértői vélemény ugyanakkor nem tesz olyan egyértelmű megállapításokat, amelyek megalapozottá tennék az alperesi következtetéseket.

[9] A bíróság rámutatott, az okirat esetleges hamis vagy hamisított volta nem zárja ki automatikusan azt, hogy az okirat tartalma megfelel a valóságnak. A Harmtv. 18. § (1) bekezdése hamis adat, valótlan tény közléséhez köti a jogkövetkezmény alkalmazását, azonban a hamis adat és a hamis irat nem szinonimái egymásnak.

[10] A bíróság az új eljárásra előírta, hogy annak során a hatóságnak elsődlegesen az Egyezményben, az Emberi Jogok Európai Egyezményében, valamint az Alapjogi Chartában foglaltakból kell kiindulnia, vagyis a kiskorú gyermek mindenek feletti érdekét kell figyelembe vennie és kétség esetén a gyermek javára döntenie. Az eljárásnak meg kell felelnie a Pp. 339/B. §-ában foglaltaknak.

A felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem

[11] A jogerős ítélet ellen az alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet annak hatályon kívül helyezése és a kereset elutasítása iránt. Érvelése szerint az ítélet sérti a Pp. 206. § (1) bekezdésében és 339. § (1) bekezdésében foglaltakat.

[12] A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában fenntartását kérte.

A Kúria döntése és jogi indokai

[13] A felülvizsgálati kérelem nem megalapozott.

[14] A Pp. 275. § (1) és (2) bekezdése alapján a felülvizsgálati eljárásban nincs helye bizonyítás felvételének, a Kúria a felülvizsgálati kérelem elbírálása során a rendelkezésre álló iratok alapján dönt. A jogerős ítélet csak a felülvizsgálati kérelem és a csatlakozó felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálható felül.

[15] A Kúria álláspontja szerint az elsőfokú bíróság a pontosan és törvényesen megállapított tényállásból helytálló jogi következtetést vont le. Az érdemben helyes ítéletben foglaltakkal a felülvizsgálati bíróság - indokolásbeli pontosításokkal - egyetért és a felülvizsgálati kérelemben foglaltakra tekintettel az alábbiakat fejti ki.

[16] A felülvizsgálati bíróság elsődlegesen hangsúlyozza, hogy a közigazgatási perben érvényesül a kereseti kérelemhez kötöttség és a határozathoz kötöttség elve. A kereseti kérelemhez kötöttség elve értelmében – főszabály szerint – a közigazgatási bíróság csak a keresetben megjelölt jogszabálysértéseket bírálhatja el érdemben, más jogszabálysértésre a határozat megváltoztatását vagy hatályon kívül helyezését nem alapíthatja. A határozathoz kötöttség elve pedig azt rögzíti, hogy a keresettel támadott határozat jogszerűségének megállapítását nem lehet olyan jogszabályhelyekre, érvekre alapítani, melyeket a határozat nem tartalmaz.

[17] A korábban kifejtettek szerint az elsőfokú hatóság a Harmtv. 13. § (1) bekezdés d) pontja, valamint a 18. § (1) bekezdés a) és b) pontja szerint két okra alapozta határozatát: egyrészt nem igazolt a kérelmező kiskorúnak a felperessel fennálló rokoni kapcsolata; másrészt a tartózkodási jogosultság megszerzése érdekében a kérelmező az eljáró hatósággal hamis adatot közölt. Az alperes döntésében az Intézet okmányszakértői véleményére alapítottan a kérelmező által csatolt iratokat hamisnak értékelve azt állapította meg, hogy hamis adatközlés történt és mivel a Harmtv. 18. § (1) bekezdés b) pontja kógens törvényi rendelkezés, ezért magyarországi tartózkodás további törvényi feltételének - a rokoni kapcsolatok meglétének - vizsgálatát mellőzte.

[18] A Harmtv. 18. § (1) bekezdés b) pontja értelmében a tartózkodási engedély kiadását vagy meghosszabbítását - ha e törvény másként nem rendelkezik - meg kell tagadni, illetve a kiadott tartózkodási engedélyt vissza kell vonni, ha a harmadik országbeli állampolgár a tartózkodási jogosultság megszerzése érdekében az eljáró hatósággal hamis adatot, valótlan tényt közölt, vagy a tartózkodási cél vonatkozásában az eljáró hatóságot megtévesztette.

[19] A felülvizsgálati bíróságnak abban kellett állást foglalnia, hogy a hamis vagy hamisított okirat csatolása – a benne foglalt adat valóságtartalmától függetlenül – hamis adatközlésnek minősül-e a Harmtv. 18. § (1) bekezdés b) pontja értelmezése körében.

[20] Az Irányelv 16. cikk (2) bekezdés a) pontja kimondja, hogy a tagállamok akkor is elutasíthatják a családegyesítési célú beutazási és tartózkodási kérelmet, vagy visszavonhatják a családtag tartózkodási engedélyét, illetve elutasíthatják annak megújítását, ha bebizonyosodik, hogy hamis vagy megtévesztő információt adtak, hamis vagy hamisított dokumentumokat használtak, más csalást követtek el, illetve más jogellenes eszközt alkalmaztak.

[21] A Kúria kiemeli, hogy az Irányelv 16. cikk (2) bekezdésének a) pontja a családegyesítési célú beutazási és tartózkodási kérelem elutasíthatósága feltételeinek felsorolásakor egyértelműen különbséget tesz a hamis vagy megtévesztő információ adása, illetve a hamis vagy hamisított dokumentumok használata között. Az Irányelvet átültető magyar jogszabályi rendelkezés, a Harmtv. 18. § (1) bekezdésének b) pontja nem tartalmazza a hamis iratok használatára vonatkozó fordulatot, csak a hamis adat vagy valótlan tény hatósággal való közléséhez fűzi azt a jogkövetkezményt, hogy a tartózkodási engedély kiadását vagy meghosszabbítását meg kell tagadni (illetve a kiadott tartózkodási engedélyt vissza kell vonni). Az Irányelv által tett distinkció azt az értelmezést támasztja alá, hogy a hamis adat és a hamis okirat egymást nem fedő kategóriák. A magyar jogalkotó – bár megtehette volna – a diszpozitív Irányelv-beli rendelkezést nem ültette át a hazai jogba.

[22] A hamis okirat benyújtása mindazonáltal megdönthető vélelmet jelent arra nézve, hogy hamis adat vagy tény közlésére került sor. Az idegenrendészeti hatóság – egyéb bizonyíték hiányában – a hamis (hamisított) okirat alapján okszerűen vonhatja le azt a következtetést, hogy az okirattal igazolt adat hamis. Az ügyfél azonban bizonyíthatja, hogy a hamis (hamisított) okiratban szerepelt adat valós. Ezen elvi tétel ellenére és egyedi tényállás mellett a bíróság jogsértőnek minősítheti nemcsak a másodfokú, de már az elsőfokú idegenrendészeti hatósági eljárást is, az alábbiakban kifejtettek miatt.

[23] A korábban részben eltérő bírósági gyakorlatot egységesítő 2/2015. KJE. számú jogegységi határozatában a Kúria kifejtette, hogy az idegenrendészeti hatóságnak a közölt adat hamis tartalmáról vagy a tény valótlanságáról meg kell győződnie, a tényállást köteles tisztáznia, így ellenőriznie kell a tartózkodási feltételek tényleges teljesülését, továbbá azt, hogy van-e köztük valótlan adat. Az ügyfél nem lehet elzárva annak bizonyításától, hogy a hamis (hamisított) okirat valós adatot tartalmaz. Ez a bizonyítás a kérelmezőt terheli.

[24] A Vhr. 57. § (2) bekezdése értelmében a menekültként elismert személyhez történő családegyesítés során a családi kapcsolat fennállása bármilyen hitelt érdemlő módon – különösen DNS-vizsgálattal – igazolható. E kérelemre indult eljárásban a hatóság a kérelmező (családegyesítő) által benyújtott bizonyítékokat értékelheti, hivatalbóli bizonyításra nem köteles, de a kiskorú gyermek kérelmező esetében hatékonyabb együttműködési, tájékoztatási kötelezettség várható el a hatóság részéről. Mivel a meglévő bizonyítékok fényében és egyéb bizonyítékok hiányában sem találta bizonyítottnak az elsőfokú hatóság és az alperes a kérelmező rokoni kapcsolatait, ezért a kérelmező számára biztosítani kellett volna azt, hogy a hatósági eljárásban - akár DNS-vizsgálattal, akár a személyes meghallgatásával, vagy bármely más módon - bizonyíthassa, hogy a felperes gyermeke.

[25] Jelen ügy nem tipikus menekültügy, hanem a menekültként már elismert felperes családegyesítési ügye, amelynek során az alábbi jogszabályokra tekintettel figyelembe kellett volna venni a kiskorú gyermek jogait.

[26] Az Egyezmény 3. cikke szerint a közigazgatási hatóságok a gyermeket érintő döntésükben a gyermek mindenek felett álló érdekét veszik figyelembe elsősorban. A 7. cikk alapján a gyermeknek joga van ahhoz, hogy ismerje szüleit és hogy szülei neveljék.

[27] A Lisszaboni Szerződés révén kötelező erővel felruházott Alapjogi Charta 7. cikke, ahogyan az Emberi Jogok Európai Egyezményének 8. cikke is, előírja a tagállamok számára a magánélet és a családi élet tiszteletben tartását, ami értelemszerűen azt is jelenti, hogy a házastársaknak és a gyermekeinek joguk van együtt élni. Az Alapjogi Charta 24. cikk (3) bekezdése ezt az elvet kifejezetten is tartalmazza: minden gyermeknek joga van ahhoz, hogy mindkét szülőjével rendszeres, személyes és közvetlen kapcsolatot tartson, kivéve, ha ez érdekeivel ellentétes.

[28] Alapjogi Charta 24. cikk (2) bekezdése értelmében a hatóságok gyermekekkel kapcsolatos tevékenységében a gyermek mindenek fölött álló érdekének kell az elsődleges szempontnak lennie.

[29] Az Irányelv preambulumának (8) bekezdése szerint különös figyelmet kell fordítani a menekültek helyzetére, a tekintetben, hogy milyen okok miatt kellett országukat elhagyniuk, és milyen okok akadályozták meg azt, hogy ott rendes családi életet éljenek. Ezért előnyösebb feltételeket kell megállapítani családegyesítési joguk gyakorlására.

[30] A Harmtv. 19. § (3) bekezdés alapján a menekültként elismert személyhez történő családegyesítés nem tagadható meg pusztán amiatt, hogy a családi kapcsolat igazolására okirat nem áll rendelkezésre.

[31] Az Irányelv preambulumának (9) bekezdése szerint a családtag, vagyis a házastárs és a kiskorú gyermekek esetében, minden esetben a családegyesítést kell alkalmazni. Az Irányelv preambulumának (14) bekezdése szerint mindazonáltal a családegyesítés kellően indokolt alapokon megtagadható. Különösen akkor, ha a családegyesítésért folyamodó személy fenyegetést jelent a közrend vagy a közbiztonság számára.

[32] A fentiek értelmében az elsőfokú bíróság helyesen járt el, amikor az alperes határozatát az elsőfokú határozatra is kiterjedően hatályon kívül helyezte és az elsőfokú hatóságot új eljárás lefolytatására kötelezte. Az elsőfokú hatóságnak az új eljárása során vizsgálnia kell, hogy a rendelkezésére álló bizonyítékok alkalmasak-e a rokoni kapcsolat igazolására. Amennyiben úgy ítéli meg, hogy nem, akkor lehetőséget kell adnia a kérelmezőnek arra, hogy a felperessel való rokoni kapcsolata fennállására vonatkozó állítását DNS-vizsgálattal vagy bármely más módon bizonyítsa. A hatóságnak eljárása során a kiskorú gyermek mindenek feletti érdekét figyelembe kell vennie.

[33] A Kúria nem látta indokoltnak előzetes döntéshozatali eljárás kezdeményezését, mert a fentiek alapján jelen ügyben az „acte clair” doktrína (lásd: az Európai Unió Bíróságának C-283/81. számú, ún. CILFIT ügyben hozott döntését) szerint az uniós jog helyes alkalmazása olyan nyilvánvaló, hogy az a feltett kérdés megoldásának módját illetően minden ésszerű kétséget kizár.

[34] A Kúria a Pp. 275. § (3) bekezdését alkalmazva a jogerős ítéletet -indokolásbeli pontosítással- hatályában fenntartotta. 

(Kúria, Kfv.VI.37.616/2017.)