1221/2005. számú gazdasági elvi határozat

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


1221

I. Jogban való tévedésnek minősül, ha a váltót aláíró személy tévedésben van nyilatkozata váltójogi megítélésében [1/1965. (I. 24.) IM rendelet (Vár.) 31. § (3) bek.; Ptk. 210. § (2) bek.].



II. Nem teszi a váltót "érvénytelenné" az a körülmény, hogy a kiállítás keltezése nem felel meg a tényleges időpontnak [1/1965. (I. 24.) IM rendelet (Vár.) 1. § 7. pont,

2. §, 75. §, 76. §].

Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint az alperes és a P. H. Rt. (továbbiakban: Rt.) között folyamatban volt perben született egyezség értelmében az Rt. vállalta, hogy az alperessel szemben fennálló 52 000 000 Ft összegű tartozását saját váltók kiállításával egyenlíti ki. Az Rt. a váltók keltezése szerint 2001. február 6-án, valójában 2001. február 5-én 2001. december 27-ei lejárattal 5 db 5 millió forint és 5 db 1 millió forint értékű váltót, 2002. július 1. napi lejárattal 4 db 5 millió forint és 2 db 1 millió forint értékű váltót állított ki az alperes mint rendelvényes javára. A váltó előlapján az Rt. bélyegzője és ezen a felperes aláírása, valamint a kezességvállalást jelző "per aval" megjelölés alatt kizárólag a felperes aláírása szerepel. A megyei bíróság 2001. október 24-én jogerőre emelkedett végzésével elrendelte az Rt. felszámolását. Az alperesnek a váltók alapján fennálló követelését sem az Rt., sem a felperes nem egyenlítette ki.



Az alperes az 52 millió forint lejárt váltótartozás és kamatai iránt pert indított. Az első fokon jogerőre emelkedett ítélet a jelen per felperesét a kereseti követeléssel egyezően marasztalta.



A felperes keresetében a Ptk. 210. § (1) bekezdése alapján a fent megjelölt váltókon szereplő kezességvállaló nyilatkozatai érvénytelenségének megállapítását kérte. Hivatkozása szerint a váltók előlapjának aláírásakor tévedésben volt, mert az Rt. képviselőjeként, tehát nem saját személyében kívánt kezességet vállalni. Álláspontja szerint a váltókezesség elvállalása az 1/1965. (I. 24.) IM rendelet 1. § (7) bekezdése alapján is érvénytelen, mert a váltók aláírására - a váltókon feltüntetett keltezéssel ellentétben - 2001. február 5-én került sor.



Az alperes a kereset elutasítását kérte.



Az elsőfokú bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította. Megállapította, hogy a váltók kiállításának napja valóban 2001. február 5-e volt, de ez a váltó kezességvállalás érvényességét nem érinti. A bizonyítási eljárás eredményeképpen a felperes tévedésre történt hivatkozását nem találta megalapozottnak. Utalt arra is, hogy fogalmilag kizárt, hogy az Rt. - a felperes képviselőkénti eljárásával - saját tartozásaiért vállaljon kezességet.



A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Ítélete indokolásában - a kiállítás napjának a valóságostól eltérő megjelölése körében - a BH 1996/486. számú eseti döntésre hivatkozással rámutatott arra, hogy az 1/1965. (I. 24.) IM rendelet 1. § és 75. §-ában felsorolt kellékeknek a váltón csak alakilag kell megjelenniük, azok valóságtartalma a váltó érvényessége szempontjából közömbös. Megállapította, hogy a felperes jogi kérdésben való tévedésre hivatkozott, melynek a Ptk. 210. § (2) bekezdésében szereplő feltételei nem állnak fenn.



A jogerős ítélet ellen - a Ptk. 210. §-ának és az 1/1965. (I. 24.) IM rend. 75. §-ának megsértésére mint jogszabálysértésre hivatkozással - a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérve a jogerős ítélet megváltoztatásával a kereseti kérelemnek megfelelő döntés meghozatalát. Álláspontja szerint a váltó nem kellékhiányos, hanem a kibocsátó kötelezettségvállalásának kezdő időpontját, mint a jogérvényesítés, a kamatfizetés szempontjából jelentős tényt tartalmazza valótlanul, ezért érvénytelen. A BH 1992/41. számú eseti döntésre utalással arra hivatkozott, hogy a váltókövetelésnek a váltókra vonatkozó szabályok szerinti, váltók bemutatásával történő érvényesítésére nézve peradat nincsen. Álláspontja szerint a váltók bemutatásának hiánya azért is fontos, mert a váltó birtoklásának ténye és a váltójogosult személye is vitatott, tekintettel arra, hogy a váltók egy része forgatmányozással kikerült az alperes birtokából. Hivatkozott arra, hogy a perbeli váltókkal kapcsolatban a Pesti Központi Kerületi Bíróságon büntetőeljárás van folyamatban. Sérelmezte továbbá, hogy a másodfokú bíróság a Ptk. 210. §-ának (2) bekezdése szerinti tévedésre hivatkozással utasította el a keresetét. Álláspontja szerint nem jogi kérdésben, így nem a kezesség tartalmi elemeit illetően tévedett. Maga a nyilatkozattétel volt téves, ugyanis nem kívánt az Rt. kötelezettségéért kezességet vállalni. Tévedése tehát ténybeli volt, amely a bizonyítékok és körülmények okszerű mérlegelése alapján tényként megállapítható. Az eljárt bíróságok nem vizsgálták az alperesnek a tévedésre kiható, illetőleg a feleknek a váltó aláírását követően tanúsított magatartását, ezért az ügy érdemére jelentős mértékben kihatóan jogszabálysértően alkalmazták a Ptk. 210. §-át.



A felülvizsgálati kérelem jogszabályi feltételei hiányoznak, mert a jogerős ítélet nem jogszabálysértő.



Helyesen foglalt állást a másodfokú bíróság abban a kérdésben, hogy a váltó kiállításának napja a váltó alaki kelléke.



Az 1/1965. (I. 24.) IM rendelet (Vár.) 1. §-a, illetve 75. §-a felsorolja azokat a kellékeket, amelyek hiányában a 2. §, illetve a 76. §-a szerint az okirat - bizonyos kivételektől eltekintve - nem váltó. Ez azt jelenti, hogy ha a váltón szereplő nyilatkozatot nem a megszabott alakban tették meg, ahhoz váltójogi hatás nem fűződik. A váltókon a keltezés - 2001. február 6-a - szerepelt, tehát a Vár. 1. §-ának 7. pontja, illetve 75. §-ának 6. pontja nem hiányzott. Nem fosztja meg az okiratot váltó jellegétől, nem teszi a váltót "érvénytelenné" az a körülmény, hogy valójában a kiállítás február 5-én történt. A váltó keltének valóban lehet jelentősége, pl. a megtekintésre vagy megtekintés után bizonyos időre szóló váltók esetében [Vár. 5. § (2) bek., 34. §, 23. §, 36. §, 38. § stb.]. Ilyenkor a valódi keltezés, illetve annak jogkövetkezményei a váltóköveteléssel szemben kifogásként érvényesíthetők. A perbeli váltó esetében a keletnek a váltókövetelésre kihatása nem lehetett, mert az határozott napra szóló váltó volt.



Jogszabálysértés nélkül alkalmazta a másodfokú bíróság a Ptk. 210. §-ának (2) bekezdését.



A felperes személyes meghallgatásakor, valamint a másodfokú eljárásban személyesen írt beadványában azt adta elő; nem tudta, hogy a váltó bal felső sarkában lévő aláírása kezességvállalást jelent, a "per aval" kifejezés számára semmit sem mondott. Kezességvállalási szándéka nem volt.



Mindez azt jelentheti, hogy a felperes nem ismerte a Vár. 31. §-ának (3) bekezdését, amely szerint a váltó előlapjára írt puszta aláírást kezességnek kell tekinteni, kivéve a címzett és a kibocsátó aláírását. Ha az aláíró tévedésben van aláírása, illetve nyilatkozata váltójogi megítélésében, akkor az jogban, jogi kérdésben való tévedést jelent. Egyébként a másodfokú bíróság kitért arra is, hogy a felperes a tévedését nem bizonyította. A bizonyítékok mérlegelését nem teszi okszerűtlenné az a körülmény, hogy a váltóbirtokos a kezest a váltók bemutatásával nem hívta fel a fizetésre.



A Legfelsőbb Bíróság a kifejtettekre tekintettel a felülvizsgálati kérelem előzetes megvizsgálása után megállapította, hogy annak a Pp. 270. §-ának (2) bekezdésében írt feltétele nem áll fenn, ezért a kérelmet a Pp. 273. §-ának (1) és (5) bekezdése alapján elutasította

(Legf. Bír. Gfv. E. 30.125/2005. sz.)