1/2019. számú polgári elvi határozat

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat

A jogalkotási tevékenységgel okozott érdeksérelem - az uniós jog által biztosított alanyi jogot sértő jogalkotáson kívüli esetekben - a szerződésen kívül okozott károkért való polgári jogi felelősség általános szabályain alapuló igényt akkor alapozhat meg, ha az Alkotmánybíróság az Alaptörvénnyel való kollíziója miatt megsemmisítette a megalkotott és kihirdetett jogszabályt vagy megállapította a jogalkotó magatartásával előidézett alaptörvény-ellenességet [203. évi V. tv. (Ptk.) 6:519-534. §].

A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás

[1]    A felperes 27.000 fő lakosú város. 2015-ben a településen érvényesíthető iparűzési adó alapja 391 100 000.000 forint volt. A felperes egy lakosra jutó adóerő-képessége (az iparűzési adóalap 1,4 %-ának egy lakosra jutó összege) 2015-ben 185 868 forint volt. A felperes 2015. évi iparűzési adóalapjának 0,66 %-a 2 581 000.000 forint, ami a 2017. évi szolidaritási hozzájárulásának összege. A felperest 2017-ben megillető központi költségvetési támogatás 455 200 000 forint volt.

[2]    A Magyar Államkincstár 2017. január 30-tól április 26-ig összesen 765 207 050 forintot szedett be azonnali beszedési megbízással a felperestől szolidaritási hozzájárulás címén. A felperesnek ebben az évben a közoktatással kapcsolatos fenntartói és működtetői költségei nem merültek fel, mert ezeket a feladatokat az állam átvette.

A kereseti kérelem és az alperes védekezése

[3]    A felperes keresetében elsődlegesen 765 207 050 forint és járulékai, másodlagosan 550 270 033 forint és járulékai megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Előadta, hogy az alperes az önkormányzati oktatási rendszert két lépésben államosította: először a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvénnyel állami fenntartásba vette az iskolavagyont, majd a Magyarország központi költségvetéséről szóló 2016. évi XC. törvény (a továbbiakban: Kvtv.) bevezette a szolidaritási hozzájárulás intézményét, amelynek szabályai alapján a felperesnek 2017-ben összesen 2 125 139 000 forint befizetési kötelezettsége keletkezett, ami a felperes számára irreális terhet jelent, mert az elvonás mintegy háromszorosa annak az összegnek, amelyet a felperes korábban az iskolái magas színvonalú működtetésére fordított, és a felperest terhelő szolidaritási hozzájárulás az országos előirányzat 10%-át teszi ki. A másodlagos keresetének alapjául szolgáló összeget az általa ténylegesen megfizetett szolidaritási hozzájárulás és a korábbi havi átlagos oktatási intézmény-működtetési költségei különbözeteként számította. A Kvtv.-t, annak megalkotását jogellenesnek tekintette, mert álláspontja szerint sarkalatos törvényt módosít egyszerű többséggel meghozott törvény keretében, és nem rendeltetésszerűen alkalmazza az adó jogintézményét. Hivatkozott arra, hogy a törvényjavaslat elfogadására is előzetes hatástanulmány hiányában került sor. A szolidaritási hozzájárulás összegének beszedésével elszenvedett vagyoncsökkenését jogalkotással okozott kárként érvényesítette.

[4]    Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte. Elsődlegesen azzal védekezett, hogy jogalkotási tevékenységével kapcsolatban immunitás illeti meg, vele szemben jogalkotással okozott kár címén igény nem érvényesíthető. Kifejtette, hogy a jogállamiság kereteit meghaladó jogalkotás következménye is kizárólag alkotmányjogi, illetve politikai szankció lehet, polgári jogi következményeket ebben az esetben sem kell viselnie. Vitatta a kereset tárgyává tett jogszabály tartalmának és elfogadásának alaptörvény-ellenességét is. Állította, hogy a szolidaritási hozzájárulás megfizetése a helyi önkormányzat gazdálkodására vonatkozó szabály, ami nem sarkalatos rendelkezés. Előadta, hogy a szolidaritási hozzájárulás bevezetésére azért került sor, mert az állam a köznevelési feladatokat átvette az önkormányzatoktól, ami állami többletkiadásokat eredményezett, a törvénymódosítás arra irányult, hogy a nagyobb adóerő-képességgel rendelkező önkormányzatok arányosan hozzájáruljanak a köznevelési feladatok ellátásához. Érvelése szerint a törvény az Alaptörvénnyel és az egyéb jogszabályokkal összhangban áll, egyébként a jogszabályok alaptörvény-ellenességéről csak az Alkotmánybíróság dönthet, a kereset tárgyává tett jogszabály tekintetében azonban ilyen eljárás nem indult, és az Alaptörvény 37. cikk (4) bekezdése alapján nem is indulhat.

Az elsőfokú részítélet és a másodfokú ítélet

[5]    Az elsőfokú bíróság részítéletével kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 15 napon belül 765 260 050 forintot és kamatait.

[6]    Az elsőfokú bíróság következtetése szerint az alkotmányos rend megsértése esetén a jogalkotó magatartása számon kérhető, amennyiben a jogalkotással okozott kárhoz nem kapcsolódik közjogi alapú kárviselési kötelezettségvállalás, ugyanis a jogállamiságot sértő jogalkotás a Ptk. 6:2. § (1) bekezdésének megfelelően kötelemkeletkeztető ténynek minősül. Utalt rá, hogy a Ptk. 3:405. § (1) bekezdése szerint az állam a polgári jogviszonyokban jogi személyként vesz részt, az Alaptörvény R) cikk (2) bekezdése alapján pedig a jogszabályok mindenkire, így az államra is kötelezőek. Mindezekre tekintettel vizsgálta, hogy a felek között közjogi vagy polgári jogi viszony áll-e fenn.

[7]    A jogviszony minősítése során abból indult ki, hogy az Államkincstár a Kvtv. 39. § (5) bekezdése alapján azonnali beszedési megbízással vonta el a keresetben érvényesített összeget. Rámutatott, hogy a Stabilitási tv. 28. §-a alapján köztehernek minősül az önkormányzat saját bevételei terhére történő, ellenszolgáltatás nélküli befizetés. Arra az álláspontra helyezkedett, hogy az Alaptörvény 31. cikk (3) bekezdése alapján kizárólag sarkalatos törvényben lehet a helyi önkormányzatokat saját bevételeik terhére közteherviselésre kötelezni. Utalt rá, hogy az Alaptörvény 34. cikk (1) bekezdése szerint a helyi önkormányzat kötelező feladat- és hatásköreinek ellátásával arányban álló költségvetési, illetve más vagyoni támogatásra jogosult, ezzel pedig ellentétes az a szabályozás, ami támogatás helyett elvonásról rendelkezik. Aggályosnak találta azt is, hogy nem hatósági határozat határozza meg a fizetési kötelezettség mértékét, az elszámolás alapját és jogi indokolását, így azzal szemben jogorvoslatnak, bírói útnak sincs helye.

[8]    Az elsőfokú bíróság szerint azonban nem a kereset tárgyává tett jogszabály, hanem annak alkalmazása volt alaptörvény-ellenes. A Kvtv. 39. §-ának komplex értelmezése eredményeként jogszabályi alap nélkülinek találta a felperest megillető központi költségvetési forrásokat meghaladó mértékű elvonást szolidaritási hozzájárulás címén, ezért jogi álláspontja szerint az a Ptk. 6:579. § (1) bekezdésében szabályozott jogalap nélküli gazdagodásnak minősül. Erre figyelemmel az elsőfokú bíróság részítéletében a jogalap nélkül elvont összeg, valamint a beszedésétől esedékes kamatai visszafizetésére kötelezte az alperest.

[9]    Az alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú részítéletet ítéletnek tekintette, azt megváltoztatta, és a keresetet elutasította.

[10]    Megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 213. § (1) bekezdésének megfelelően valamennyi, a felperes által előterjesztett kereseti kérelemről döntött, ugyanis az alperes ellenkérelmét követően a felperes úgy nyilatkozott, hogy csak a már megfizetett szolidaritási hozzájárulás tekintetében tartja fenn keresetét.

[11]    Nem adott helyt a felperes elsőfokú részítélet hatályon kívül helyezésére irányuló indítványának amiatt, hogy az elsőfokú bíróság a keresettel érvényesített jogcímtől eltérő jogi alapon hozta meg érdemi döntését, mert megítélése szerint a Pp. 253. § (3) bekezdése alapján mód van a fellebbezési korlátok között olyan kérdésben való határozat hozatalára, amelyben az elsőfokú bíróság nem tárgyalt és nem határozott. A perek észszerű időn belül történő befejezésének követelményével is ellentétesnek látta az eljárás megismétlését olyan jogkérdésben, amelyben az elsőfokú bíróság tárgyalt, és amelyben a felek érveiket széleskörűen előadták. Megállapította, hogy az elsőfokú bíróság megsértette a Pp. 215. §-át, mert a felperes által előadott ténybeli alaptól eltérően, más tények alapján adott helyt a kereseti kérelemnek. A felperes ugyanis a kárát a szolidaritási hozzájárulást bevezető Kvtv. 39. § (4)–(6) bekezdésének megalkotásával okozott kárra alapította, amihez képest az elsőfokú bíróság úgy foglalt állást, hogy nem a jogalkotás, hanem a jogszabály téves értelmezése keletkeztetett az alperes oldalán jogalap nélküli gazdagodást. Utalt arra is, hogy a jogellenes jogalkalmazás jogkövetkezményeit csak a jogalkalmazóval szemben lehet érvényesíteni, a Kvtv. 39. § (5) bekezdése alapján a szolidaritási hozzájárulás beszedéséről pedig a Magyar Államkincstár gondoskodik. Tehát az alkalmazandó jogszabály téves értelmezése miatt a közhatalom gyakorlásával okozott károk szabálya szerint nem az alperes lenne felelősségre vonható.

[12]    A másodfokú bíróság rögzítette, hogy az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 25. § (1) bekezdéséből következően alkotmányossági aggályok felmerülése esetén, azok tisztázása végett a bíróságnak az Alkotmánybírósághoz kell fordulnia, arra nincs lehetősége, hogy az alkotmányossági aggályokat a jogszabály értelmezésével maga oldja fel.

[13]    A Kvtv. 39. §-ának elsőfokú bíróság általi értelmezését okszerűtlennek találta, mert álláspontja szerint az elsőfokú bíróság nem tulajdonított kellő jelentőséget a jogalkotás céljának. A jogszabály szövegéből, annak miniszteri indokolásából arra következtetett, hogy a jogalkotó az adóerő-képességben mutatkozó különbségekből eredő előnyök és hátrányok kiegyenlítése érdekében írt elő fizetési kötelezettséget a legnagyobb adóbevétellel bíró önkormányzatok számára.

[14]    A kereset érdemi elbírálása körében abból indult ki, hogy az állam polgári jogi felelősségét a jogalkotással okozott károkért nem lehet kizárni, és erre nézve a Ptk. deliktuális kártérítési felelősségre vonatkozó alakzata alkalmazandó, ezt igazolja a törvényjavaslat indokolásában megjelenő jogalkotói koncepció is. Az állami immunitás elvét az uniós csatlakozásra tekintettel rendszertani okok miatt sem találta fenntarthatónak, mert uniós jogi alapon az állam az egyénekkel szemben kártérítési felelősséggel tartozik, egyebek mellett a közvetlenül alkalmazandó uniós jog megsértésével történt jogalkotás esetén is. Indokolása szerint, ha az uniós jog megsértéséért felelős az állam, akkor az Alaptörvénnyel és a törvény előtti egyenlőség elvével sem lenne összeegyeztethető a belső jogi tényálláshoz kapcsolódó felelősségének hiánya.

[15]    Kifejtette, hogy a jogszabályon alapuló fizetési kötelezettség teljesítése nem tekinthető jogellenes károkozásnak akkor sem, ha a teljesítés vagyoncsökkenést okoz; a teljesítésre kötelező jogszabály ugyanis akkor okoz kárt, ha maga a jogszabály jogellenes, ez pedig akkor állapítható meg, ha alaptörvény-ellenes. Ennek megfelelően a magatartás jogellenességét a jogalkotással okozott kár megtérítése iránt polgári bíróság előtt indított perben ténykérdésnek és nem jogkérdésnek tekintette. Ezért nem találta alkalmazhatónak a Ptk. 6:520. § d) pontját sem, és nem utalta az alperes érdekkörébe annak bizonyítását, hogy a károkozás amiatt nem jogellenes, mert a felperes jogos érdekét nem sértette. A másodfokú bíróság álláspontja szerint az alaptörvény-ellenesség tényét a felperesnek kell bizonyítania, amit csak Alkotmánybíróság által hozott megsemmisítő határozattal tud alátámasztani, ennek hiányában ugyanis tényként csak annyi állapítható meg, hogy a felperest jogszabályon alapuló fizetési kötelezettség terheli, ami jogellenesség hiányában nem valósít meg kártérítési törvényi tényállást. Rögzítette, hogy a perrel érintett jogszabályt az Alkotmánybíróság nem vizsgálta. Okfejtése szerint amennyiben a polgári perben eljáró bíróság vizsgálhatná a jogszabályok Alaptörvény-ellenességét, az azt eredményezné, hogy az érintett törvény személyi hatálya alá tartozó körből a jogerős ítélet alapján a perrel érintettek kikerülnének, a jogszabály kiüresedhetne, alkalmazási köre bizonytalanná válna. Ezt összeegyeztethetetlennek találta az Alaptörvény R) cikk (2) bekezdésével, amely szerint a jogszabályok mindenkire kötelezőek. Mindezek alapján tehát a jogszabály alaptörvény-ellenességét megállapító alkotmánybírósági határozat hiányában utasította el a jogalkotással okozott kár megtérítésére irányuló keresetet.

A felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem

[16]    A jogerős ítélettel ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet a jogerős ítélet hatályon kívül helyezése, és az elsőfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítása iránt. Kérte az elsőfokú bíróságot arra utasítani, hogy az új eljárás keretében érdemben vizsgálja az eredeti kereseti tényállást, az alperes jogszabály-előkészítésének körülményeit, a jogalkotói magatartást, a jogszabály jogi minősítésére vonatkozó kereseti állítások megalapozottságát, és nyilatkoztassa az alperest a kimentésre vonatkozóan, majd a bizonyítási eljárás és saját jogi értékelése alapján döntsön a jogellenesség és a felróhatóság kérdésében.

[17]    Megsértett eljárási szabályként jelölte meg a régi Pp. 3. § (3) és (5) bekezdését, 206. § (1) bekezdését, megsértett anyagi jogszabályként a Ptk. 1:1. §-át, 6:2. § (1) bekezdését, 3:405. § (1) bekezdését, 6:520. §-át, továbbá az Alaptörvény R) cikkét, 28. cikkét, XXIV. és XXV. cikkeit.

[18]    Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult.

A Kúria döntése és jogi indokai

[19]    A felülvizsgálati kérelem alaptalan.

[20]    A felperes eljárási szabálysértésként a szabad bizonyítás elvének és a bizonyítékok szabad mérlegelésére vonatkozó követelménynek a megsértését állította, alapvetően azért, mert a másodfokú bíróság a felperes keresete tárgyává tett érdeksérelmét okozó jogszabály jogellenességét nem jogkérdésnek, hanem ténykérdésnek tekintette, amellyel kapcsolatos bizonyítási feladatot a felperesre terhelte, és bizonyítási lehetőségeit korlátozta a jogszabályt megsemmisítő alkotmánybírósági határozat peranyagként való szolgáltatására.

[21]    A másodfokú bíróság nem sértette meg a régi Pp. 3. § (3) és (5) bekezdését, illetve a 206. § (1) bekezdését. Az ítélete indokolásából egyértelműen megállapítható, hogy az állított károkozást megvalósító jogszabály jogellenességének polgári perben való megállapíthatóságához szükséges előfeltételnek tekintette a jogszabályt megsemmisítő alkotmánybírósági határozatot mint a sérelmezett közjogi aktust érvénytelenítő másik közjogi aktust. Helyesen járt el, amikor a jogszabály jogellenességének megállapításához – saját felhatalmazottságának hiányát észlelve – az alaptörvény-ellenesség kimondására megfelelő közjogi felhatalmazással bíró Alkotmánybíróság mindenkire kötelező hatályú állásfoglalását tartotta szükségesnek. A másodfokú bíróságnak ez az álláspontja nem haladja meg a régi Pp. 206. § (1) bekezdésében írt mérlegelési szabadságának kereteit. A felülvizsgálati kérelem hivatkozásával szemben a másodfokú bíróság valójában nem bizonyítási eszközként tekintett az Alkotmánybíróság határozatára, hanem arra mint a vitatott jogszabály alaptörvény-ellenességének tényét megállapító és ezzel a jogszabály jogellenességét megalapozó döntés szükségességére utalt.

[22]    Az alább részletesebben is kifejtettek szerint helyesen járt el a másodfokú bíróság akkor, amikor nem bocsátkozott a felperes által sérelmezett jogszabály jogellenességének (alaptörvény-ellenességének) önálló vizsgálatával ennek ítéleti döntésben kifejeződő kimondására, nem vette át bújtatottan sem az Alkotmánybíróság Alaptörvényben és önálló törvényben is biztosított hatáskörét.

[23]    Nem sértette meg a másodfokú bíróság a felülvizsgálati kérelemben írt anyagi jogi jogszabályokat sem. Érdemi döntésének meghozatalával lényegében arra az álláspontra helyezkedett, hogy az államot a jogalkotással okozott károkért nem illeti meg immunitás, arra nézve a Ptk. általános – szerződésen kívüli – kárfelelősségi alakzatának szabályai irányadók, a kifogásolt jogszabály jogellenessége akkor állapítható meg, ha Alaptörvénybe ütközik, az Alkotmánybíróság ilyen tartalmú döntése hiányában azonban a jogalkotással okozott károk megtérítése iránti kereset nem lehet alapos. A másodfokú bíróságnak ez az álláspontja nem ütközik a Ptk. tárgyi és személyi hatályát megvonó 1:1. §-ába, 3:405. § (1) bekezdésébe, a kötelemkeletkeztető tényeket összefoglaló 6:2. § (1) bekezdésébe, és nem ellentétes a Ptk.-nak a károkozás jogellenességére vonatkozó 6:520. §-ával sem. A másodfokú bíróság éppen ezeknek a rendelkezéseknek a helyes értelmezésével és alkalmazásával hozta meg érdemi döntését, a felperessel egyetértve abban, hogy az államot nem illeti meg immunitás a jogalkotási tevékenységével okozott károk tekintetében, azaz adott esetben kiterjedhet rá a Ptk. tárgyi és személyi hatálya, és a deliktuális kárfelelősség szabályai is alkalmazhatók vele szemben. A másodfokú bíróság a felülvizsgálati kérelemben foglalt anyagi jogi jogszabályokat alkalmazta a peres felek jogviszonyában, és nem azok alkalmazhatatlansága miatt utasította el a keresetet, hanem az alkotmánybírósági határozatban megtestesülő közjogi előfeltétel hiányában.

[24]    A Kúria a másodfokú bíróság jogi álláspontjával teljes mértékben egyetért az alábbiaknak megfelelően. A Ptk. 1:1. §-a értelmében a Polgári Törvénykönyv a mellérendeltség és egyenjogúság elve szerint szabályozza a személyek alapvető vagyoni és személyi viszonyait. A Ptk. 3:405. § (1) bekezdése is csak a polgári jogi jogviszonyaiban vonja az államot a törvény személyi hatálya alá. A jogalkotási tevékenység nem polgári jogi jogviszony keretében valósul meg, és nem hoz létre az állam és a jogalkotási tevékenységének közjogilag alávetett jogalanyok között polgári jogilag értelmezhető, mellérendeltségen és egyenjogúságon alapuló jogviszonyt, ezért az alapesetben nem tartozik a Ptk. tárgyi és személyi hatálya alá. Amint a Legfelsőbb Bíróság az EBH1999. 14. szám alatt közzétett elvi határozatában kifejtette: a jogalkotásra mint az általános és absztrakt magatartási szabályok létrehozására irányuló tevékenységre és a hozzá kapcsolódó felelősségre kizárólag a közjog (alkotmányjog) szabályai vonatkoznak. A jogszabály hatálybalépésével esetleg bekövetkezett károsodás önmagában nem keletkeztet a jogalkotó és a károsult között kötelmi jogviszonyt. Tehát maga a jogalkotás által adott esetben előidézett érdeksérelem nem eredményez polgári jogi kárfelelősséget.

[25]    Az állam – a feladatkörét betöltő szervein keresztül – közjogi, illetve magánjogi viszonyba kerülhet más személyekkel. Az állam magánjogi érdeksérelmet okozó tevékenységének polgári jogi szempontú megítélésére a bíróság általánosságban az állam magánjogi viszonyaiban jogosult. Az állam közjogi jellegű tevékenysége a polgári perben eljáró bíróság által csak akkor vizsgálható, ha erre a jogalkotó felhatalmazást ad. Ilyen jogkörnek minősül a közhatalom gyakorlásával okozott károkért való felelősség elbírálása a Ptk. 6:548. és 549. §-ai alapján. Nem tartozik azonban ebbe a körbe a jogalkotási tevékenységgel okozott kárért való felelősség, mivel azt a törvény nem szabályozza sajátos felelősségi tényállásként. A közigazgatási szerv, bíróság, ügyészség, közjegyző és végrehajtó közjogilag kötelező érvényű aktusaival és eljárásával szemben az ugyancsak közhatalom-gyakorlást jelentő jogalkotáshoz nem fűződik sajátos magánjogi felelősség.

[26]    Ugyanakkor a jogalkotási tevékenységgel okozott érdeksérelem bekövetkezésekor abban az esetben hiányzik a magánjogi felelősséget kizáró közjogi viszony, amikor a jogalkotás eredménye nem hordoz közjogi kötőerőt. Ha az Alkotmánybíróság az Alaptörvénnyel való kollíziója miatt megsemmisíti a megalkotott és kihirdetett jogszabályt, ezzel a döntésével kinyilvánítja, hogy ez a jogalkotási tevékenység nem hordoz közjogi kötőerőt, a jogalkotási aktus közjogilag érvénytelen, kívül esik az állami jogalkotó szervek Alaptörvényben kapott felhatalmazásának keretein, nem alkalmas az állam és a jogalkotó tevékenységének alávetett jogalanyok között közjogi jogviszony létrehozására. Amennyiben az ilyen jogalkotói cselekvés valamely jogalanynak vagy a jogalanyok valamely összességének vagyoni érdeksérelmet okoz, ez a tény már polgári jogi jelentőséggel bír.

[27]    Az Alaptörvény 26. cikkének (1) bekezdése alapján a bírák a törvényeknek alá vannak rendelve. A 28. cikk értelmében a jogszabályok értelmezésére felhatalmazással bírnak, de arra nem, hogy a jogszabályok helyességéről vagy helytelenségéről, érvényességéről vagy érvénytelenségéről állást foglaljanak jogalkalmazási tevékenységük során. A bíróság jogosult értelmezni és alkalmazni az Alaptörvényt is, de nem jogosult a jogszabályok Alaptörvénybe ütközéséről állást foglalni. Ha észleli is ítélkezése során ezt, az Abtv. 25. §-a alapján az Alkotmánybíróságnál kell kezdeményeznie a jogszabály vagy jogszabályi rendelkezés alaptörvény-ellenességének megállapítását, illetve az alaptörvény-ellenes jogszabály alkalmazásának kizárását. Az állam jogalkotói tevékenységének ilyen értelmű minősítésére és felügyeletére kizárólag az Alkotmánybíróságnak van alkotmányos felhatalmazása, ennek viszonyítási pontja pedig az Alaptörvény, annak 24. cikke alapján.

[28]    A polgári perben eljáró bíróság tehát nem jogosult a jogszabályok formális követelményeinek megfelelő jogalkotási termékek alkotmányossági szempontú megítélésére, és azok érvénytelenségének kimondásával – a közjogi jogviszonyt nem létezőnek tekintve – az érdeksérelem magánjogi alapú elbírálására. Ez a feladatmegosztás nem jelenti azt, hogy az állam egyáltalán ne lenne felelősségre vonható polgári perben az általános – szerződésen kívüli – kárfelelősség Ptk.-ba foglalt szabályai alkalmazásával a jogalkotási tevékenységével okozott magánjogi érdeksérelmekért. A polgári bíróság jogvédelmet nyújthat a korábban fennállt közjogi jogviszony mögül előkerült magánjogi jogviszonyban, ha alkotmánybírósági döntés elhárította ennek akadályát. Ha nincs érvényes jogszabály, csak jogalkotási rendellenesség által okozott kár, az a polgári jogi kárfelelősség Ptk. 6:520. §-ába foglaltak szerint eredményénél fogva jogellenesnek minősül, mert nincs jogi alapja, sem magánjogi, sem közjogi.

[29]    Megjegyzendő, hogy az Alkotmánybíróságnak a jogalkotói tevékenység kifejtésével vagy annak elmulasztásával megvalósított alaptörvénysértést kimondó határozata önmagában még nem alapozza meg a jogalkotóval szembeni kártérítési igényt. Ez csak a jogalkotói magatartás jogellenességének megállapítására alkalmas. Ezen túl a kárigény elbírálásához szükséges a Ptk. 6:519–534. §-aiban foglalt egyéb feltételek fennállásának vizsgálata is. Miután azonban a kereset tárgyává tett jogszabály alaptörvény-ellenessége kérdésében az Alkotmánybíróság eljárást nem folytatott, azt nem vizsgálta, arról határozatot nem hozott, így a jelen esetben nincs olyan közjogi aktus, ami a fentiekben kifejtettek szerint a Ptk. felülvizsgálati kérelemben hivatkozott jogszabályi rendelkezéseinek alkalmazását lehetővé tenné.

[30]    Mindezekre tekintettel a jogerős ítélet nem sérti az Alaptörvény felülvizsgálati kérelemben megjelölt rendelkezéseit.

[31]    A felperes az EJEB gyakorlatára és az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának ajánlására is hivatkozott, ezek az érvei azonban a felülvizsgálati eljárás során nem voltak értékelhetőek. Az EJEB a tagállami szervek közhatalmi tevékenységét az Emberi Jogok Európai Egyezményének előírásai szempontjából vizsgálja, amire megfelelő nemzetközi jogi felhatalmazással bír. A polgári perben eljáró tagállami bíróság ítélkezési jogköre ettől lényegesen eltér, és nem terjed ki a jogalkotás mint általános és absztrakt magatartási szabályok létrehozására irányuló közjogi tevékenység Alaptörvénnyel való konformitásának megítélésére. Az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának ajánlása nem jogszabály, a felülvizsgálati eljárás alapja pedig csak jogszabálysértés lehet.

[32]    Mindezek alapján a Kúria a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta.

(Kúria Pfv. III. 20.308/2018.)