1/2019. számú munkaügyi elvi határozat

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat

I. A munkaviszonyhoz kapcsolódó személyiségi jogsértésekre alapított sérelemdíj iránti igény elbírálása a közigazgatási és munkaügyi bíróság hatáskörébe tartozik.
[2011. évi CLXI. tv. - Bszi.- 19. § (1) bek., 1952. évi III. tv. - Pp.- 22. §, 2012. évi I. tv.- Mt.- 9. §]

II. Abban az esetben, amikor a bizonyítékok alapján nem állapítható meg, hogy a munkavállalóra nézve sérelmes, állítása szerint személyiségi jogát sértő, az azonnali hatályú felmondásban szereplő okok a munkáltató magatartása miatt kerültek nyilvánosságra,  a sérelemdíj iránti igény nem megalapozott
[Mt. 78. § (1), 2013. évi V. tv. -Ptk.- 2:52. § (1) – (2) bekezdés].

A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás

[1] A felperes 2013. szeptember 1-jétől állt az alperes alkalmazásában gépkezelőként. Sz-en a H. Kft. gyárterületén dolgozott, teleszkópos rakodógépet vezetett. 2013. szeptember 3-ától ezen Kft. a részére munkavédelmi kártyát biztosított, amelynek feltétele volt, hogy a munkavállaló munkavédelmi oktatáson vegyen részt. Az oktatáson a felperes tájékoztatást kapott a H. Kft.-nél munkavédelmi eszközként használt, műszaki területenként különböző színű lakatokra vonatkozó szabályzatokról, azok betartásának kiemelt szerepéről, a lakatok jelentőségéről.

[2] A H. Kft. különböző feladatok jelzésére különböző színű (kék, sárga, piros, zöld, fekete) lakatokat használt, amelyeket a szükséges színre festve általános kereskedelmi forgalomból szerzett be. Saját kódszámot vagy jelzést ezen nem tüntetnek fel, a felperes munkaköri feladatai közé nem tartozott a lakatok kezelése.

[3] Az alperes munkavállalója, B. J., aki felperessel egy településen él, 2014. augusztus 18-án jelezte az ügyvezetőnek, hogy a felperes ingatlanának a kerítésén egy zöld színű, a H. Kft.-nél munkavédelmi eszközként alkalmazott lakat lóg. Erről fényképet is mutatott. A lakat színében és típusában megfelelt a H. Kft. területén alkalmazott zöld színű munkavédelmi lakatnak.

[4] Az ügyvezető és a műszaki igazgató 2014. augusztus 19-én a felperesnek felajánlották a munkaviszony közös megegyezéssel történő megszüntetését, amit ő nem fogadott el. Ekkor át akarták adni az írásba foglalt azonnali hatályú felmondást, amit nem vett át, azt a postai úton 2014. augusztus 28-án kézbesítették részére. Ennek indokolása szerint „munkavégzési helyén a munkáltató szerződött partnerének munkavédelmi eszközét saját célra történő felhasználás végett engedély nélkül eltulajdonította.”

A felperes kereseti kérelme és az alperes ellenkérelme

[5] A felperes többször módosított keresetében kérte, hogy a bíróság a munkaviszony jogellenes megszüntetésére tekintettel kötelezze az alperest elmaradt jövedelemként kártérítés megfizetésére, továbbá 1.500.000 forint sérelemdíj megfizetését igényelte. Álláspontja szerint az alperes a jogviszonyát jogellenesen szüntette meg szóban, koholt és valótlan tartamú vád alapján. Ezen eljárása sérti személyhez fűződő jogait, alkalmas arra, hogy harmadik személy tudatában azt a képzetet vagy meggyőződést alakítsa ki, hogy a felperes a munkáltató rovására olyan bűncselekményt követett el, amely az alperest, illetve személyi állományának életét, testi épségét veszélyezteti. Mindennapi életében a munkáltató kijelentései hátrányosan érintik, az terjedt el róla szűkebb lakókörnyezetében, hogy problémás ember, rendőrségi ügye van, bűncselekményt követett el.

[6] Az alperes a kereset elutasítását kérte. Álláspontja szerint a munkavállaló munkaviszonyból eredő lényeges kötelezettségét szegte meg, amikor a munkavédelmi oktatáson kapott tájékoztatás ellenére eltulajdonította a H. Kft. munkavédelmi szabályzata szerint súlyos veszélyhelyzet előidézésének megakadályozására szolgáló munkavédelmi lakatot és azt saját ingatlanán helyezte el. Vitatta, hogy a jogviszony megszüntetésére szóban került volna sor.

Az első- és másodfokú ítélet

[7] A közigazgatási és munkaügyi bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy az azonnali hatályú felmondás jogellenességére tekintettel fizessen meg a felperesnek 15 nap alatt 1.160.381.-Ft-ot és ebből 860.381.-Ft után 2015. június 16-tól járó kamatát,  ezt meghaladóan a keresetet elutasította.

[8] Az elsőfokú bíróság ítéletében utalt a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (továbbiakban: Mt.) 64. §-ának (1) bekezdés c) pontjában és 78. § (1) bekezdésében foglaltakra.

[9] Kifejtette, hogy a felperesnek kellett bizonyítani miszerint a munkáltató a jogviszonyát szóban szüntette meg, ez azonban nem volt sikeres. A bizonyítékok azt támasztották alá, hogy az alperes 2016. augusztus 19-én megkísérelte átadni az azonnali hatályú felmondást, így az Mt. 24. § (1) bekezdés alapján az közöltnek tekinthető. A szóbeli közlés tehát nem volt megállapítható.

[10] Az elsőfokú bíróság az azonnali hatályú felmondás okát valótlannak tekintette és arra a következtetésre jutott, hogy a jogviszony megszüntetés jogellenes volt. Az Mt. 82. § (2) bekezdése alapján az elmaradt jövedelem kártérítés címén való megfizetésére kötelezte az alperest.

[11] Az elsőfokú bíróság kifejtette, hogy a munkavállaló a kár megelőzése, elhárítása és csökkentése érdekében úgy köteles eljárni, ahogy ez az adott helyzetben általában elvárható [Mt. 6. § (1) bekezdés]. Ebből következően a kárenyhítési kötelezettség teljesítése során a munkavállalótól az adott helyzetben az volt elvárható, hogy az állami foglalkoztatási szervvel együttműködjön, álláskeresési, képzési, támogatási megállapodást kössön, a munkaügyi központ által felajánlott munkahelyet elfogadja és emellett maga is aktívan keressen munkahelyet. Az aktív álláskeresés is csak akkor felel meg a kárenyhítési kötelezettség teljesítésének, ha a felperes a munkavállalás szempontjából reális lehetőségeket kutatja fel, pályázza meg, mert a képzettségének, végzettségének nem megfelelő munkakör vagy szabad státuszokkal nem rendelkező munkáltatók fellelése esetén elhelyezkedésére, így a kár enyhítésére nincs reális lehetőség. Önmagában azzal, hogy a munkavállaló regisztráltatta magát álláskeresőként a munkaügyi központnál, a jogszabály szerint neki esetlegesen járó álláskeresési támogatásra szerzett csupán jogosultságot, de nem jelenti azt, hogy kárenyhítési kötelezettsége körében mindent megtett, ami az adott helyzetben tőle elvárható.

[12] A felperes saját elmondása szerint 2016. augusztus 19-e után egy hónapig álláskereséssel egyáltalán nem foglalkozott, ezt követően pedig a helybeli munkáltatókat kereste fel, azonban azt nem tudta meghatározni, hogy ezek kik voltak. Egyetlen e-mailt tudott felmutatni 2014. augusztus 29-ről, amikor munkára jelentkezett, ezt követően azonban 2015.októberéig aktív álláskereséssel nem foglalkozott. A bíróság meglátása szerint a felperes a kárenyhítési kötelezettségének nem tett eleget, a minimálbérnek megfelelő összegű munkabérre pedig szert tehetett volna 2014. szeptember 1. és 2015. október 31. közötti időszakban is. Ezért a bíróság erre az időszakra megtérültként havonta 105.000 forintot figyelembe vett, 2014. szeptember, október és november hónapokban felperes a minimálbérnek megfelelő összeget álláskeresési támogatásként kapta meg, ezt követően 2014. december 1. és 2015. október 31. között 1.050.000 forint megtérülése keletkezhetett volna, amelyet az elmaradt munkabér számításánál értékelni kell. Felperes megtérült jövedelme tehát 2.125.629.-Ft volt 2014. szeptember 1. és 2016. január 31. között. Ezt követő időszakra a bíróság  elmaradt munkabért a felperes felróható magatartása miatt nem vett figyelembe. A felperes megtérült munkabére összegét 2016. február 29-ig igazolta, ezt követően bár munkahelyet váltott, sem munkaszerződést, sem bérjegyzéket a bíróság felhívására nem mutatott be.

[13] Az elmaradt és a megtérült munkabér különbözete 1.055.683.-Ft tekintettel arra, hogy jövedelempótló kártérítésként kell kifizetni, a társadalombiztosítási járulék ezen összeget nem terheli, ezt a felperes nem vette figyelembe. Alperes a számítás módját helytállóan kifogásolta, 18.5%-al csökkenteni kell az elmaradt munkabér összegét, mert ezen összeg egyébként sem  illette volna meg a felperest akkor sem, ha munkaviszonyban áll az alperessel. A peresített időszakban az elmaradt munkabér (860.381 forint), amely a munkaviszony jogellenes megszüntetésére tekintettel jövedelempótló kártérítésként illeti meg a felperest az Mt. 82. § (2) bekezdése alapján.

[14] Az Mt. 9. § (1) bekezdése szerint a munkavállaló és a munkáltató személyiségi jogainak védelmére, ha e törvény eltérően nem rendelkezik a Polgári törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (továbbiakban: új Ptk.) 2:42. §-54. §-át kell alkalmazni azzal, hogy az új Ptk. 2:52. § (2) és (3) bekezdése, valamint a 2:53. § alkalmazásakor e törvény kártérítési felelősségre vonatkozó szabályai az irányadóak.

[15] Az Mt. 285. § (1) bekezdése szerint a munkavállaló és a munkáltató a munkaviszonyból, vagy az e törvényből származó igényét, a szakszervezet, az üzemi tanács az e törvényből, vagy kollektív szerződésből, vagy üzemi megállapodásból származó igényét bíróság előtt érvényesítheti.

[16] A munkaviszony megszüntetéséből származó személyiségi jog megsértésével kapcsolatos sérelemdíj megfizetése iránti igény tehát munkajogi igény, figyelemmel arra, hogy a megszüntető valótlan indok, a személyiségi joga megsértését, életének elnehezülését okozta. Mindezek alapján a kereset elbírálására a munkaügyi bíróságnak van hatásköre.

[17] A bizonyítási eljárás során az alperesnek nem sikerült bizonyítania a felmondási ok valóságát, vagyis a felperes becsületének, jó hírnevének megsértésére alkalmas módon valótlan tényt állított, amikor bűncselekmény, lopás vélt elkövetését tüntette fel felmondási okként.

[18] A sérelemdíj alkalmazásának kifejezett jogszabályi feltétele az új Ptk. 2:52. § (1), (2) és (3) bekezdése alapján a személyiségi jog megsértése és  –  amennyiben az a Ptk. 2:53. § szerint nem a  állapítható meg, hogy a jogsértő úgy járt el, ahogy az adott helyzetben általában elvárható, – akit személyiségi jogában megsértenek, sérelemdíjra a jogsértés tényén kívül további hátrány bekövetkezésének bizonyítása hiányában is jogosult.

[19] Az alperes a bíróság álláspontja szerint nem járt el kellő körültekintéssel, hiszen a fényképfelvételek alapján nem ellenőrizte, hogy hiányzik-e lakat, nem tekintette meg ténylegesen a felperes ingatlanán található lakatot, híresztelésekre alapozva hozta meg döntését. A bíróság  a sérelemdíj mértékének  meghatározásánál mérlegelte, hogy viszonylag rövid ideig volt beszédtéma a felperes lakóhelyén a terhére rótt magatartás, és negatív pszichés változást okozott nála, hiszen egy ideig nem járt el otthonról, munkát sem keresett. Felperes bizonyította a személyiségi jogának megsértését, az alperes pedig nem tudta igazolni, hogy úgy járt el, ahogy az adott helyzetben az általában elvárható. Mivel a felperes kis településen él, ahol a lakók szinte valamennyien ismerik egymást, felperest is, a falu lakóinak nagy részéhez eljutott a munkaviszony megszüntetésnek oka, amely róla valótlanul hamis képet festett. Ezen tényeket, valamint azt, hogy a felperes pszichés állapotát is negatívan befolyásolták a híresztelések – ugyanakkor ez nem érte el azt a szintet, hogy pszichológushoz, pszichiáterhez, vagy akár csak a háziorvosához forduljon értékelve – a bíróság mérlegeléssel arra jutott, hogy 300.000.-Ft elegendő a felperest ért sérelem kompenzálására.

[20] A felek fellebbezése folytán eljárt törvényszék ítéletével az elsőfokú ítélet fellebbezett részét részben megváltoztatta és alperest 744.074 forintnak, és ebből 444.074 forint kamatának megfizetésére kötelezte. A bíróság ezt meghaladóan a keresetet elutasította. Egyebekben az elsőfokú ítéletet helyben hagyta.

[21] A másodfokú bíróság az iratok alapján megállapította, hogy az elsőfokú bíróság  az azonnali hatályú felmondás körében, illetve a sérelemdíj jogalapja, mértéke vonatkozásában a bizonyítást a szükséges mértékben lefolytatta és helytálló megállapításra jutott. A keresetveszteség mint kártérítés címén támasztott igényt illetően a tényállást részben hiányosan tárta fel, ez korrekciót igényelt.

[22] A másodfokú bíróság a tényállást kiegészítette azzal, hogy a P. Kft. 2015, 2016. évben, valamint 2017. márciusában különböző hirdetési fórumokon folyamatosan keresett gépkezelői munkakörbe felvételre munkatársakat. Az ilyen feladattal megbízottak éves bruttó keresete az előző két évben 3.700.000.-Ft/év volt.

[23] A másodfokú bíróság egyetértett az elsőfokú bíróság ítéletével az azonnali hatályú felmondás jogellenességét illetően. A jogkövetkezmények, így a jövedelemveszteség mint kártérítés kérdését az elsőfokú bíróság  helyesen a kárenyhítés szempontjaira figyelemmel vizsgálta. Az Mt. 167. § (2) bekezdésének az elsőfokú bíróság által is hivatkozott rendelkezései szerint is nem kell megtéríteni a kárnak azt a részét, amely abból származott, hogy a munkavállaló a kárenyhítési kötelezettségének nem tett eleget.

[24] A Kúria 6/2016. (XI. 28.) KMK véleményének 7. pontjában rögzítettek szerint a munkavállaló kárenyhítési kötelezettségével kapcsolatban a bizonyítás a munkáltatót, mint károkozót terheli. Az alperes kötelezettségének eleget téve a P. Kft. ügyvezetőjének nyilatkozatát csatolta igazolásképpen arra nézve, hogy a felperes 2015. és 2016. évben is gépkezelőként elhelyezkedhetett volna.

[25] A másodfokú bíróság hangsúlyozta, hogy kárenyhítési kötelezettségének a munkavállaló akkor tett volna eleget, ha az álláskeresőként történő regisztrálásán túlmenően maga is  lépéseket tesz elhelyezkedése érdekében, így a képzettségének megfelelő álláshelyeket a hirdetések útján nyomon követi, megpályázza. A P. Kft. a térségben meghatározónak mondható állami hátterű foglalkoztató. A cégtől származó, az alperes által bizonyítékként csatolt nyilatkozat arról tanúskodik, hogy a felperes képesítésének megfelelő munkakörbe kerestek munkatársakat. A felperes azonban nem jelentkezett, kárenyhítési kötelezettségének ezen formában sem tett eleget.

[26] A keresetveszteség mint kár a 2014. szeptember 1. és december 31. közötti időszakra vonatkozóan számolható el a felperes javára, olyan módon, hogy a bruttó 187.134.-Ft négyszerese, vagyis 748.544.-Ft lehet irányadó. A felperes igazolta, hogy a munkaviszony megszűnését követően 2014-ben 304.470.-Ft álláskeresési járadékban részesült, további elhelyezkedési kísérleteit egy 2014. augusztus 29-re dátumozott e-mail tanúsítja. A felperes keresetvesztesége az elérhető és megtérült jövedelem különbözeteként tehát 444.074.-Ft (748.544.-Ft – 304.470.-Ft) amely megfizetésére köteles az alperes.

[27] A másodfokú bíróság a sérelemdíj jelen perbeli érvényesíthetőségével kapcsolatos alperesi kifogásokat megalapozatlannak találta. A felperes által panaszolt személyiségi jogi sérelmek kifejezetten a munkaviszony megszüntetésével voltak kapcsolatosak, azokat maga a munkavállaló az azonnali hatályú felmondásban megszövegezettekre vezette vissza, így az Mt. 9. § (1) bekezdése volt alkalmazandó és az elsőfokú bíróságnak az ügy elbírálására hatásköre volt.

[28] A sérelemdíj jogalapját az elsőfokú bíróság helytállóan ítélte meg, a másodfokú bíróság a mérlegeléssel megállapított marasztalási összeg módosításának pedig nem látta indokát.

[29] A személyiségi jogsérelem megvalósulásáról, tényszerűségéről a bíróság rögzítette, hogy az azonnali hatályú felmondásban a felperes terhére rótt jogellenes magatartást az alperes a perben nem tudta igazolni. A tulajdon elleni cselekmény bizonyítékok hiányában történő közlése olyan valótlan állítás, amely a felperes munkavállalói becsületének sérelmére vezetett és amely által személyiségi jogi sérelem megvalósult [Ptk. 2:45. § (2) bekezdés]. A vélelmezett okok az alperesnek betudhatóan kaptak nyilvánosságot. A felperes személyét érintő találgatások legfeljebb egy hónapig voltak napirenden a helyiek között, akik közül – miként azt a tanúvallomások rögzítik – többen a szóbeszéd tényét képező vádakat a felperest ismerve eleve kétkedve fogadták.

[30] A személyiségi jogi sérelem tényszerűen megvalósult, a kompenzáció mérlegelésére nem volt mód. Értékelni kellett azt is, hogy a felperes hivatkozott a mentális egészségi állapotának romlására az esettel összefüggésben, azonban konkrétumot nem fogalmazott meg, ezzel összefüggően szakember segítségét igénylő problémákról nem számolt be, pszichológus, illetve orvos igénybevételét maga sem ítélte szükségesnek.

Az alperes felülvizsgálati kérelme és a felperes csatlakozó felülvizsgálati kérelme

[31] Az alperes felülvizsgálati kérelmében elsődlegesen a jogerős ítélet hatályon kívül helyezése mellett új határozat meghozatalát kérte, a felperes kereseti kérelmében megjelölt sérelemdíj iránti igény, illetve az elmaradt munkabér címén előterjesztett kárigény elutasításával. Abban az esetben, amennyiben a döntéshez szükséges tények nem állapíthatóak meg, a másodfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását kérte. 

[32] A felülvizsgálati érvelés szerint a 2011. évi CLXI. törvény (továbbiakban: Bszi.) 19. §-ának (1) bekezdés b) pontja, valamint az 1952. évi III. tv. (Pp). 222. § (2) bekezdése alapján az elsőfokú bíróság hatáskör hiányában járt el. A felmondás ténye és az azt övező körélmények mások előtti feltárása időbelileg és logikailag is elkülönülnek a munkaviszony megszüntetésétől, így nem alapos az Mt. 9. § (1) bekezdésére hivatkozás.

[33] A felperes jó hírnevének megsértésével kapcsolatosan az alperes az új Ptk. 2:45.§ (2), 2:52. § (1) bekezdésében foglaltakra utalt. Hivatkozása szerint az alperes jóhiszeműen a perbeli jogait rendeltetésszerűen és okszerűen gyakorolva járt el. Nem valósult meg a jó hírnév sérelmének azon esete, miszerint a felperesre vonatkozóan valótlan tényt állított, vagy híresztelt, illetve valós tényt hamis színben tüntetett volna fel. Nem merült fel olyan peres adat, amelyben felperes utalt volna arra, hogy az alperes mások, illetve harmadik személyek előtt a felperesre vonatkozóan bármit is állított volna, továbbá a felperes maga sem állította, hogy az alperes, illetve képviselői lettek volna azok, akik a falujában elhíresztelték, illetve elterjesztették a munkaviszony megszűnésének okát.

[34]  A peradatok nem támasztják alá, hogy a felperesre terhes kijelentések az alperesnek betudhatóan kaptak nyilvánosságot és nincs bizonyíték arra, hogy a híresztelések mögött az alperes állna. Súlyosan jogsértő, hogy a bíróság a híresztelés mint a jóhírnév megsértése alapvető fogalmi elemének hiányában is marasztalta az alperest.

[35] A sérelemdíj összegével összefüggésben az új Ptk. 2:52. § (2) és (3) bekezdésében foglaltakra utalt, valamint a BH. 2016.241. számú eseti döntésre utalt. Érvelése szerint a sérelemdíj megítéléséhez a felperesnek kell a nem vagyoni sérelem bekövetkezését bizonyítania és amennyiben ez megtörtént, a bíróság mérlegeléssel dönt arról, hogy ez a sérelem olyan mértékű-e, hogy szükséges-e annak kompenzálása. Az eljárás során felmerült bizonyítékok téves mérlegelése [Pp. 206. § (1) bekezdés] alapján jutott a másodfokú bíróság arra a következtetésre, hogy az alperesnek sérelemdíjat kell fizetnie.

[36] A felperes csatlakozó felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő.

A Kúria döntése és jogi indokai

[37] A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint alapos.

[38] A Pp. 275. § (2) bekezdése alapján a Kúria a jogerős ítéletet csak a felülvizsgálati kérelem és a  csatlakozó felülvizsgálati kérelem keretein belül vizsgálhatja felül. A Pp. 272. § (2) bekezdése szerint pedig a felülvizsgálati kérelemben meg kell jelölni azt a határozatot, amely ellen a felülvizsgálati kérelem irányul, azt hogy a fél milyen tartalmú határozat meghozatalát kívánja, továbbá elő kell adni – a jogszabálysértés és a megsértett jogszabályhely megjelölése mellett – hogy a fél a határozat megváltoztatását milyen okból kívánja.

[39] A felülvizsgálati kérelem egymással szorosan összefüggő kötelező tartalmi kellékei tehát a jogszabálysértés és a megsértett jogszabályhely megjelölése, valamint annak kifejtése, hogy a fél a határozat megváltoztatását milyen októl kívánja.  A jogerős ítélet több rendelkezése ellen irányuló felülvizsgálati kérelem esetén annak a törvényben előírt tartami kellékeket kérelmenként külön-külön kell tartalmaznia és ezek hiánytalan meglétét is a Kúria külön-külön vizsgálja [1/2016. (II. 15.) PK vélemény 4-6. pont].

[40] A felülvizsgálati kérelem csak abban a részében volt vizsgálható, amely a fenti előírásoknak megfelelt.

[41] A felperes csatlakozó felülvizsgálati kérelmét elkésetten terjesztette elő, ezért azt a Kúria hivatalból elutasította [Pp. 274. § (3) , 237. §].

[42] Az alperes felülvizsgálati kérelmében alaptalanul hivatkozott arra, hogy az eljáró bíróságok hatáskör hiányában jártak el a sérelemdíj vizsgálata során [Bszi. 19. § (1), Pp. 22. §, Mt. 9. § ]. A felperes által állított személyiségi jogsértések (és az erre alapítottan igényelt sérelemdíj) a munkaviszonyhoz, illetve ennek megszűnéséhez kapcsolódtak, így az Mt. 9. §-át helyesen értékelték az eljáró bíróságok. A Pp. 349. § (3) bekezdése szerint a munkavállaló és a munkáltató közötti, munkaviszonnyal közvetlen kapcsolatban lévő jogra alapított igény az (1) bekezdés szerinti munkaügyi perben is érvényesíthető. A felperes ezen jogával élve nyújtotta be személyiségi jogsértésre alapítottan a sérelemdíj iránti keresetét az elsőfokú közigazgatási és munkaügyi bíróságnál, így ezen rendelkezés alapján igénye elbírálására a bíróság  jogosult volt.

[43] A jelen perben is irányadó új Ptk. szerint az követelhet sérelemdíjat az őt ért nem vagyoni sérelemért, akit személyiségi jogában megsértenek [Ptk.2:52. § (1) bekezdés]. E rendelkezésből kitűnik, hogy – a nem vagyoni kárfelelősség feltételeivel azonosan – a sérelemdíj megállapításának feltétele a személyiségi jog megsértése (jogellenesség) és a nem vagyoni sérelem.

[44] Ugyanezen § (2) bekezdése szerint a fizetésre kötelezés további feltételei megegyeznek a kártérítési felelősség szabályaival, így a felelős személy meghatározására, a kimentés módjára vonatkozó rendelkezéssel. Így a felelősség feltétele továbbra is a magatartás és a sérelem közötti okozati összefüggés, valamint a felróhatóság az általános vétkességi felelősség szerint, illetve a fokozottan veszélyes tevékenység folytatójára vagy más károkozóra vonatkozó felelősségi szabályok szerint.

[45] Jelen esetben – mint ahogy azt a másodfokú bíróság ítéletében is részletesen kifejtette – a perbeli adatok nem támasztották alá ítéleti bizonyossággal megállapíthatóan, hogy az azonnali hatályú felmondásban foglaltak (lakat eltulajdonítása) az alperes magatartása miatt kerültek nyilvánosságra. A felperes az őt terhelő bizonyítási kötelezettség ellenére nem tudta igazolni, hogy a lakókörnyezetében élők az alperestől szereztek tudomást az azonnali hatályú felmondásról, illetve annak tartalmáról. Amennyiben a személyiségi jogsérelem ténylegesen megvalósult, ez esetben sem volt bizonyított az alperes magatartása és a sérelem közötti okozati összefüggés, ez pedig nem vonhatja maga után a munkáltató sérelemdíj fizetési kötelezettségét.

[46] Az alperes felülvizsgálati kérelmében sérelmezte az elmaradt munkabér összegének jogerős ítéleti megállapítását és az ezzel összefüggésben kifejtetteket a kárenyhítési kötelezettségről. Konkrét jogszabálysértésként azonban kizárólag a Pp. 206. §-át jelölte meg.

[47] A következetes ítélkezési gyakorlat szerint (Mfv.I. 10.616/2015/10.) önmagában a Pp. 206. § (1) bekezdés rendelkezéseinek alapján történő felülvizsgálat nem eredményezheti a vonatkozó anyagi jogszabályhely megjelölése hiányában a felülvizsgálattal elérni kívánt célt. Az esetleges jogszabálysértő ténymegállapításból nem vonható le következtetés arra, hogy a törvényszék a lefolytatott bizonyítás eredményeként miért és mennyiben jutott az Mt. 82. § nem megfelelő alkalmazására. A Pp. 206. § (1) bekezdésével szabályozott, a tényállás megállapítása során történő bizonyítékok mérlegelése nem azonos az anyagi jogszabályban az Mt. 82. §-ában foglaltak szerinti értékeléssel. Ez alapján vonható le ugyanis következtetés csak arra, hogy az adott tényállás alapján jogszerűek voltak-e a bíróságok által megállapítottak a kárenyhítési kötelezettségről.

[48] A kifejtettekre tekintettel a Kúria a jogerős ítéletet a felülvizsgálati kérelemmel érintett részében – a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján – részben hatályában fenntartotta, egyebekben hatályon kívül helyezte [Pp. 275. § (4) bekezdés]. (Kúria, Mfv.I.10.572/2017.)