25/2019. számú munkaügyi elvi döntés

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat

Kármegosztás alapjául a munkavállaló közrehatása akkor minősülhet, ha az vétkes volt. Nem eshet a munkavállaló terhére, ha egy előre nem látható váratlan helyzetben a lehetséges magatartások közül nem a legelőnyösebbet választja.
[a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. tv. 167. § (2) bek.]

[1] Az elsőfokú bíróság ítéletében megállapította, hogy a felperes 2013. augusztus 12-én bekövetkezett munkabalesetéért az I. rendű alperes 80%-os, a felperes 20%-os kártérítési felelősséggel tartozik. Kötelezte az I. rendű alperest a felperes részére 400.000 forint megfizetésére, egyebekben az I. rendű alperessel, valamint a II. rendű alperessel szembeni keresetet elutasította.
[2] Az elsőfokú ítéletben megállapított tényállás szerint az alperesi cégek 2013. január 2-án bérleti szerződést kötöttek, annak alapján a II. rendű alperes az I. rendű alperesnek 2013. december 31-éig bérbe adta ingatlanának I-J műhelyét. Az alperesek között 2013. április 1-jén vállalkozási keretszerződés jött létre, mely szerint az I. rendű alperes különböző munkákat, többek között hegesztést végez a II. rendű alperes fővállalkozásainak lebonyolítása során, a II. rendű alperes feladat meghatározása alapján.
[3] A felperes 2013. április 11-étől állt alkalmazásban az I. rendű alperesnél hegesztő munkakörben, munkavégzési helye  a munkáltatója által bérelt ingatlanon volt.
[4] A felperes 2013. augusztus 12-én a D jelű csarnokban végzett munkája közben balesetet szenvedett, a sarokcsiszoló gép, amin dolgozott, nem felelt meg a munkavédelmi szabályoknak. Az I. rendű alperes által felvett munkabaleseti jegyzőkönyv szerint a felperes szokásos munkahelye a D csarnok volt, ahol a II. rendű alperes biztosította a biztonságos munkavégzéshez szükséges munkaeszközöket, egyéni védőeszközöket. A felperes védőkesztyűt viselt, de az nem védhette meg a kézfejét a sérüléstől. Balesetének oka a munkaeszköz nem megfelelő állapota, helytelen tartása, valamint saját figyelmetlensége volt.
[5] A baleset során a felperes a bal kézhát 10 cm-es, a III. ujj közeli ujjperc közti ízület megnyílásával, a feszítő ín és a III. kézközépcsont-ujjperc ízületi tokjának sérülésével, valamint a III. ujj alappercének nyílt törésével szövődött, zúzott-roncsolt sérülését szenvedte el, amely 4%-os össz-szervezeti egészségkárosodást okozott nála. Ez maradandó fogyatékosságnak minősül, állapotában jelentős javulás vagy romlás nem várható. A sérülés után kialakult állapota a felperest munkavégzési képességében és mindennapi életvitelében mindazon folyamatok során korlátozza, ami a bal kéz III. ujjának teljes mértékű hátrafeszítését igényli.
[6] Az elsőfokú bíróság – idézve a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (Mt.) 166. §-át – a büntetőeljárásban beszerzett munkavédelmi szakértői vélemény alapján megállapította, hogy a felperes a munkavédelmi szabályoknak nem megfelelő sarokcsiszoló gépen dolgozott, az I. rendű alperes nem biztosította az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés körülményeit, a felperes a javítási munkát nem olyan munkakörülmények között végezte, hogy az egészségét, testi épségét ne károsítsa. A felperes munkáját felügyelő vezető, illetve a munkavédelmi szakember nem győződött meg rendszeresen arról, hogy a felperes megtartja-e a rá vonatkozó rendelkezéseket, vagy ha eleget tett az ellenőrzési kötelezettségének, akkor hallgatólagosan tudomásul vette, illetve eltűrte a munkavédelmi szabálytalanságot.
[7] Az elsőfokú bíróság kiemelte, hogy a tanúk alátámasztották azt a felperesi előadást, mely szerint a baleset előtt hónapokig dolgoztak a védőburkolat nélküli gépen, és azt bárki láthatta, vagyis a munkáltató elmulasztotta az ellenőrzési kötelezettségét, és eltűrte, hogy a munkavállalók a munkavédelmi szabályokat megszegve végezzék a munkát.
[8] A munkavédelmi szakértő véleményére utalással az elsőfokú bíróság kifejtette, a felperes a munkaeszközt úgy használta, hogy az nem elégítette ki az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés követelményeit, a hiba elhárításának nem a megfelelő módját választotta, a sarokcsiszoló gép beszorulásakor nem a szakmai szabályoknak megfelelően járt el, amivel maga is hozzájárult a baleset bekövetkezéséhez. Mindezek alapján az elsőfokú bíróság a felperest 20%-ban, az I. rendű alperest 80%-ban találta felelősnek a balesetért.
[9] A felperes nem vagyoni kárigényével kapcsolatban az elsőfokú bíróság rámutatott, hogy az orvosszakértői vélemény szerint a munkabaleset következtében a felperesnél maradandó fogyatékosság, 4%-os össz-szervezeti egészségkárosodás alakult ki, állapota munkavégzési képességében, mindennapi életében mindazon folyamatok során korlátozza, ami a bal kéz harmadik ujjának teljes mértékű hátrafeszítését igényli. Az elsőfokú bíróság hangsúlyozta, hogy további bizonyítási indítvány hiányában a felperest ért egyéb hátrányok nem voltak megállapíthatóak, és a felperes újabb munkaviszonyt is tudott létesíteni, ugyanakkor figyelemmel az élethez és a testi épséghez való alapjogra, a felperes életkorára, valamint sérülésének jellegére, maradandóságára, továbbá a balesetért fennálló felelősség mértékére, a felperest ért nem vagyoni hátrány kompenzálására 400.000 forintot talált megfelelőnek.
[10] Az elsőfokú bíróság nem találta alaposnak a II. rendű alperessel szemben előterjesztett keresetet. Az Mt. 53.§-ára és 166.§ (3) bekezdésére utalással kiemelte, hogy az alperesek vállalkozási és bérleti szerződést kötöttek, melynek alapján az I. rendű alperes munkavállalói a II. rendű alperestől bérelt ingatlanon végeztek munkát, ez azonban nem keletkeztet munkaviszonyt a dolgozók és az ingatlan bérbe adója között, azt pedig egyezően adták elő, hogy az I. rendű alperes nem foglalkoztatta a felperest a II. rendű alperesnél. Önmagában az, hogy a felperes munkahelyén használtak a II. rendű alperes tulajdonában lévő eszközöket, gépeket, nem jelenti, hogy a II. rendű alperes munkáltatóként foglalkoztatta a felperest, és a tanúk vallomása sem igazolta, hogy a felperes munkáját a II. rendű alperes irányította, vagy a munkavégzésre utasítást adott volna számára.
[11] A felperes fellebbezésében az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását kérte akként, hogy a másodfokú bíróság állapítsa meg az alperesek egyetemleges kártérítési felelősségét és egyetemlegesen kötelezze az alpereseket 1.500.000 forint nem vagyoni kártérítés megfizetésére.
[12] A felperes álláspontja szerint az elsőfokú bíróság tévesen alkalmazott kármegosztást, e körben téves jogi következtetéseket vont le, és nem helytálló a II. rendű alperes vonatkozásában hozott döntése sem. Szokásos munkahelye a  I-J műhelyben volt, majd átkerült a D jelű csarnokba, ahol más munka zajlott, mint a korábbi munkavégzési helyen. Az I. rendű alperes az I-J ingatlant bérelte a II. rendű alperestől, a D-csarnokot nem. Az I. és II. rendű alperesek között létrejött vállalkozási keretszerződés tartalmazta a vállalkozói szerződés teljesítése során felmerülő valamennyi költséget, a munka elvégzéséhez a II. rendű alperes biztosította a szerszámokat, a nyersanyagokat és a munka is a II. rendű alperes irányításával folyt.
[13] A munkavégzés során nemcsak az I. rendű alperes, hanem a II. rendű alperes alkalmazottainak és alvállalkozóinak utasításait is köteles volt teljesíteni. A levegős flex védőburkolatát, markolatát munkáltatói utasításra távolította el, a baleset napján a II. rendű alperes fióktelepén, a D jelű csarnokban a II. rendű alperes utasítása szerint végezte a munkát, ami munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatásnak minősül, az pedig megalapozza a II. rendű alperes kártérítési felelősségét is.

[14] A felperes szerint az elsőfokú bíróság rendkívül alacsony mértékben állapította meg a nem vagyoni kártérítés összegét. Hangsúlyozta, hogy a baleset fiatal korában érte, az ekkor szerzett sérülése egész életén át kíséri, az élete minden területére negatív hatással van. A bal kezét nem tudja teljes mértékben használni, a kézmozgása nagymértékben korlátozottá vált, bal kézzel nem képes megfelelően szorítani, és visszatérő, folyamatos fájdalmai vannak.
[15] A II. rendű alperes fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását és a felperes perköltségben való marasztalását kérte. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság helytállóan jutott arra a következtetésre, hogy a felperes az I. rendű alperessel állt munkaviszonyban, a munkáltató más munkáltatónál a felperest nem foglalkoztatta, a vállalkozási és bérleti szerződések munkaviszonyt nem keletkeztettek az I. rendű alperes és az ingatlan bérbe adója között. A II. rendű alperes kiemelte, hogy az elsőfokú eljárás során okirattal igazolták, a felperes 2013. augusztus 12-én az I. rendű alperes vállalkozási szerződésből eredő kötelezettségszegésének teljesítése érdekében, mint az I. rendű alperes munkavállalója végezte a tevékenységét. A II. rendű alperes hangsúlyozta, a Ptk. 391.§-ából következően vállalkozási szerződés alapján lehetőség van arra, hogy a vállalkozó és annak munkavállalói a megrendelő telephelyén, az általa biztosított anyagokkal, szerszámokkal végezzék el a vállalt munkát. A felperes a perben nem bizonyította az Mt. 53.§ (1) bekezdése szerinti jogviszony létrejöttét, a tanúk vallomása nem támasztotta alá, hogy a felperes perbeli napon és azt megelőzően végzett munkáját a II. rendű alperes irányította.
[16] A nem vagyoni kártérítéssel kapcsolatban a II. rendű alperes utalt arra, hogy a bírói gyakorlat szerint olyan összeget kell megállapítani, ami arányos és kompenzálja a sérülés mértékét, ehhez szükséges a személyes körülmények részletes megismerése. A felperes az elsőfokú eljárásban nem bizonyított olyan súlyú hátrányt, amely a fellebbezésében megjelölt másfél millió forintot megalapozná.
[17] A fellebbezés részben alapos.
[18] Az elsőfokú bíróság ítéletében a tényállást hiányosan állapította meg, azt a másodfokú bíróság a következőkkel egészíti ki:
A baleset napján, 2013. augusztus 12-én a sarokcsiszoló gépen nem volt védőburkolat és fogantyú, a felperes a gépet a megengedettnél nagyobb méretű koronggal használta.
[19] A vállalkozási keretszerződés mellékletét képező általános szerződési feltételek  munkavédelemmel kapcsolatos 2.4. pontja egyebek mellett előírta, hogy a Vállalkozó biztosítja a szükséges tárgyi feltételeket: a munkaeszközök, berendezések, gépek, szerszámok, egyéb eszközök megfelelő színvonalon történő rendelkezésre állását, melyek őrzéséről saját kockázatára és költségére folyamatosan köteles gondoskodni. Vállalkozó biztosítja a védőeszközök és biztonságos eszközök megfelelő színvonalon való rendelkezésre állását, a feladat elvégzéséhez szükséges kommunikációs eszközök meglétét. Megrendelő a Vállalkozó helyszíni csoportvezetője részére az adott munka biztonságos végzéséhez szükséges munka-, baleset- és tűzvédelmi helyszíni oktatást megtartja, melynek alapján a vállalkozó helyi csoportvezetője köteles kioktatni a munkacsoportját.
[20] A II. rendű alperes telephelyén végzett munkához munkaeszközöket és védőeszközöket a II. rendű alperes is biztosított.
[21] A II. rendű alperes és a V.M. 2013. Kft. között 2013. április 2-án megkötött vállalkozási keretszerződés alapján a V.M. 2013 Kft. roncsolásmentes anyagvizsgálatot végzett, ami magában foglalta az acélszerkezetek poros, folyadékbehatolásos és szemrevételezéses vizsgálatát. A vállalkozót V. I. képviselte, aki a felperes által végzett munkafolyamatot irányította, felügyelte. A telephelyen az I. rendű alperes részéről P. J. csoportvezető volt jelen, aki az F jelű csarnokban irányította a munkavégzést.
[22] Az így kiegészített tényállás alapján a másodfokú bíróság csak részben értett egyet az elsőfokú bíróság érdemi döntésével. Az elsőfokú bíróság abban helyesen foglalt állást, hogy a károkozás kapcsán a felperes kizárólagos elháríthatatlan magatartása nem volt megállapítható, azonban tévedett, amikor a felperes közrehatására következtetve kármegosztást alkalmazott.
[23] Az Mt. 167.§ (2) bekezdése értelmében nem kell megtéríteni a kárnak azt a részét, amelyet a munkavállaló vétkes magatartása okozott, vagy amely abból származott, hogy a munkavállaló a kárenyhítési kötelezettségének nem tett eleget. Az Mt. ezen szakaszából kitűnően kármegosztás alapjául csak a munkavállaló vétkes, azaz gondatlan vagy szándékos magatartása szolgálhat.
[24] Az Mt. 51.§ (4) bekezdése szerint a munkáltató egyik alapvető kötelessége az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés követelményeinek biztosítása. A perbeli adatokból megállapíthatóan az I. rendű alperes nem tett eleget ennek a kötelezettségének, a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény (Mvt.) több szabályát is megszegte.
[25] Az Mvt. kötelezően írja elő a munkáltató számára a munkavégzéshez megfelelő munkaeszköz biztosítását, továbbá annak rendszeres ellenőrzését, hogy a munkaeszközök megfelelnek-e a követelményeknek, a munkavállalók ismerik, illetve megtartják-e a rájuk vonatkozó rendelkezéseket [54. § (7) bekezdés b) és c) pontja].
[26] Azt a felperesi előadást, mely szerint a D jelű csarnokban a munka irányítója V. I. volt, több tanú  vallomása is alátámasztotta, de így nyilatkozott az ellenkérelmében az I. rendű alperes is, és azt, hogy ő adott utasítást a gép védőburkolatának és fogantyújának eltávolítására, F. I. és B. Zs. tanúk vallomása igazolta. A felperesnek tehát olyan géppel kellett a munkát végeznie, amely nem felelt meg a munkavédelmi előírásoknak, arról a védőburkolatot a munkát irányító személy utasítására távolították el, arra pedig az I. rendű alperes még csak nem is hivatkozott, hogy a munkavégzést ellenőrizte, illetve a szabálytalan gyakorlatot megtiltotta.
[27] Az elsőfokú bíróság a felperes közrehatását az ügyben indult büntetőeljárásban kirendelt és a per anyagává tett igazságügyi munkavédelmi szakértői vélemény alapján állapította meg. A szakértő rámutatott, hogy egzakt módon nem állapítható meg, hogyan történt a baleset, milyen módon sérült meg a felperes keze, ugyanakkor a rendelkezésre álló iratok alapján arra következtetett, hogy a felperes a gépet beszorult állapotából erőhatás alkalmazásával rántotta ki. A szakértő szerint ezzel a felperes maga is hozzájárult a baleset bekövetkezéséhez, ugyanis a hiba elhárításának nem megfelelő módját választotta, képzettsége és gyakorlati tapasztalata alapján elvárható lett volna tőle, hogy előbb a gépet kikapcsolja.
[28] A felperes a perbeli napon és már huzamosabb ideje védőburkolat és fogantyú nélkül, az előírtnál nagyobb méretű korong használatával végezte a veszélyes munkát. A bírói gyakorlat szerint kármegosztás alapja csak a munkavállaló vétkes magatartása lehet, azonban nem értékelhető a munkavállaló terhére a balesetet előidéző, a fent kifejtettek szerint a munkáltatónál követett és megtűrt gyakorlat (BH2003 170).
[29] A másodfokú bíróság álláspontja szerint a fentiek miatt nem eshet a munkavállaló terhére az sem, hogy egy előre nem látható váratlan helyzetben a lehetséges magatartások közül nem a legelőnyösebbet választja, azaz adott esetben a fogantyú nélküli, nehezen megfogható flex beszorulása során esetlegesen rossz módszerrel emelte ki a gépet. Ez önmagában nem tekinthető olyan hibának, amely a munkavállaló vétkes magatartásának minősülhetne, továbbá az I. rendű alperes súlyos mulasztásai miatt sem volt megállapítható a felperes közrehatása.
[30] Mindezekre tekintettel a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a jogalap tekintetében megváltoztatta, és az I. rendű alperes teljes kárfelelősségét állapította meg.
[31] Az Mt. 53. §-a lehetőséget ad a munkáltatónak arra, hogy a munkavállalót átmenetileg a munkaszerződéstől eltérően – egyebek mellett – más munkáltatónál foglalkoztassa, amely esetben – ha a munkavállalót kár éri – a munkáltatók felelőssége egyetemleges [Mt. 166. § (3) bekezdés]. A felperes ezen rendelkezésekre alapította a II. rendű alperessel szembeni keresetét, amelyet a fellebbezésében is fenntartott, az általa előadottakkal azonban a másodfokú bíróság sem értett egyet.
[32] Az elsőfokú ítélettel kapcsolatban a másodfokú bíróság elsődlegesen arra kíván rámutatni, hogy az Mt. 53. §-a szerinti más munkáltatónál történő foglalkoztatás nem hoz létre munkaviszonyt a munkavállaló és a „másik” munkáltató között, így az elsőfokú bíróság erre vonatkozó megállapítása szükségtelen volt, a felperes keresete alapján azt kellett vizsgálnia, hogy az I. rendű alperes kötelezte-e a felperest a II. rendű alperesnél történő munkavégzésre. Ennek kapcsán nem a felperes által hivatkozott bérleti szerződésnek, hanem a néhány hónappal később megkötött vállalkozási szerződésnek volt jelentősége, amelyben az I. rendű alperes gyártási elemek megmunkálására vállalt kötelezettséget a II. rendű alperes telephelyén, így teljes mértékben irreleváns, hogy a munkavégzés melyik csarnokban történt.
[33] Az Mt. 6. § (4) bekezdéséből következően a más munkáltatónál történő foglalkoztatásról az I. rendű alperes megfelelő módon és időben köteles lett volna a felperest tájékoztatni, ugyanakkor azt a felperes sem vitatta, hogy az I. rendű alperestől az Mt. 53. § szerint minősülő munkavégzésre utasítást nem kapott. A felperes általánosságban állította, hogy a munkát a II. rendű alperes irányította, azonban a II. rendű alperes munkavállalói közül olyan személyt nem nevezett meg, aki konkrét utasításadási joggal volt felruházva, a bizonyítékokból pedig csupán azt lehetett megállapítani, hogy a D jelű csarnokban a munkát V. I. felügyelte, aki a perbeli időszakban nem állt munkaviszonyban a II. rendű alperessel.
[34] A felperes tehát nem azért végzett munkát az adott helyszínen, mert munkáltatója kirendelte, hanem azért, mert az I. rendű alperes által a vállalkozási szerződésben megjelölt feladatok teljesítése a II. rendű alperes telephelyén történt.
[35] A másodfokú bíróság megalapozottnak találta a nem vagyoni kártérítéssel kapcsolatos fellebbezést.
[36] A másodfokú bíróság e körben utal az Alkotmánybíróság 34/1992. (VI.1.) AB számú határozatára, amelynek értelmében a testi épségben és egészségben sérelmet szenvedett ember joga, hogy a nem vagyoni kára megtérítésre kerüljön. Ahogyan azt az Alkotmánybíróság megfogalmazta, a pénzbeli kártérítésnek a nem vagyoni károknál az a funkciója, hogy az elszenvedett sérelem kiegyensúlyozásáról olyan vagyoni szolgáltatás nyújtásával gondoskodjon, amely az elszenvedett sérelmére körülbelül egyenértékű másnemű előnyt nyújt. Nemcsak a kár nagysága, de maga a személyi kár bekövetkezte is becslésen alapul, amelynek objektív mércéje nincs, ebben egyedül a bíróságok józanságának, személyes elkötelezettségének és mértéktartásnak lehet meghatározó szerepe. A bírói gyakorlat a testi épség, egészség sérelme esetén általában a károsult egészségsérelem előtti egészségi állapotának, munkaképességének, életkorának, az egészségsérelemből eredő pszichikai károsodásnak, a hátrányok végleges vagy átmeneti jellegének, a jövőben lehetséges pozitív vagy negatív változásoknak, a magánéletben, a családi életben bekövetkezett változásoknak tulajdonít jelentőséget.
[37] A testi épséghez, egészséghez való jog alkotmányos alapjog, ezek sérelme önmagában is megvalósítja a nem vagyoni kártérítés alapját képező személyiségi jog sérelmét, a munkavállaló egészségkárosodása esetén nem szükséges maradandó fogyatékosság kialakulása. Az igazságügyi orvosszakértői vélemény szerint azonban a felperes esetében a balesettel összefüggésben megállapítható volt maradványtünet is, a sérülése 4%-os egészségkárosodást okozott nála.
[38] A nem vagyoni kártérítés összegénél mindazon körülmények értékelendők, amelyeket az elsőfokú bíróság figyelembe vett, de valamennyi tényező együttes és gondos mérlegelésével – a kialakult ítélkezési gyakorlatra és arra figyelemmel, hogy a felperesi közrehatást kizárta – a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság által megítélt kártérítési összeget alacsonynak találta, ezért azt a fellebbezés szerinti 1.500.000 forintra felemelte.
[39] Fentiek miatt a másodfokú bíróság – a Pp. 253. § (2) bekezdése alapján – az elsőfokú bíróság ítéletét fellebbezett részében részben megváltoztatta.

(Budapest Környéki Törvényszék mint másodfokú bíróság 8.Mf.20.575/2018/4.)