12/2018. számú munkaügyi elvi döntés

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat

Az életvitel vizsgálatától függetlenül nem felel meg a hivatásos állomány tagja a kifogástalan életvitel követelményének, ha vele szemben bűncselekmény elkövetése miatt a bíróság szabadságvesztést szabott ki. A törvény a szabadságvesztéssel szankcionált bűncselekmény elkövetését tekinti olyan magatartásnak, amely esetén az életvitel nem kifogástalan, függetlenül attól, hogy a büntetés végrehajtható-e. Ez esetben – a törvény szerinti kivétel hiányában – a szolgálati viszonyt felmentéssel meg kell szüntetni
[2015. évi XLII. törvény 86. § (2) bekezdés b) ont, 42. § (4) bekezdés b) pont, 86. § (9) bekezdés].

[1] A felperest 1992. szeptember 1-jén nevezték ki hivatásos szolgálati viszonyba az alperes állományába. 2014. október 1. napjától kinevezés alapján a Közlekedésrendészeti Osztály osztályvezetői beosztását látta el.

[2] 2015. szeptember 24-én a Rendőrkapitányság Vezetője a felperessel szemben fegyelmi eljárást rendelt el és miután az eljárás tárgyát képező cselekmények miatt a felperessel szemben büntetőeljárás is indult, a fegyelmi eljárást a büntető eljárás jogerős befejezéséig felfüggesztette. Egyúttal 2015. szeptember 24-én a felperes vezetői beosztásba történt kinevezését visszavonta, a felperest a szolgálati beosztásából felfüggesztette, a felfüggesztés tartamára a távolléti díja 50 %-ának visszatartását rendelte el és 2015. október 1-i hatállyal rendelkezési állományba helyezte.

[3] A Törvényszék Katonai Tanácsa a 2016. május 19-én hozott, 2016. június 15-én jogerőre emelkedett végzésében a felperest bűnösnek mondta ki folytatólagosan elkövetett alárendelt megsértésének bűntettében, 2 rendbeli, részben folytatólagosan elkövetett szolgálati visszaélés bűntettében és okirattal visszaélés vétségében. Halmazati büntetésül 8 hónap szabadságvesztésre, valamint 2 év, a soron következő rendfokozatba előlépésre előírt várakozási idő meghosszabbítására ítélte. A szabadságvesztés végrehajtását 2 év próbaidőre felfüggesztette. A felperest előzetesen mentesítette a büntetett előélethez fűződő hátrányos jogkövetkezmények alól.

[4] Személyzeti elbeszélgetést követően az Országos Rendőr-főkapitányság Vezetője a 2016. augusztus 5-én kelt és a felperesnek 2016. augusztus 11-én kézbesített parancsában a felperes szolgálati viszonyát – a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati viszonyáról szóló 2015. évi XLII. törvény (Hszt.) 86. § (2) bekezdés b) pontja és 42. § (4) bekezdés b) pontja alapján - felmentéssel megszüntette. Utóbb a 29000-170/700-1/2016.fmi. számú parancsában a szolgálati viszony megszüntetésének időpontját 2016. szeptember 27. napjára módosította és rendelkezett a felperesnek ezidáig járó járandóságok kifizetéséről. A döntés indokolása szerint a katonai bíróság a felperest jogerősen szabadságvesztés büntetésre ítélte, így az életvitele kifogásolható, amely a szolgálatra való alkalmatlanságát eredményezi. A Hszt. 86. § (9) bekezdése alapján a felmentéstől eltekinteni nem lehetett, mert a felperest nem katonai bűncselekmény (okirattal visszaélés vétsége) miatt is elítélték.

[5] A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság Vezetője 2016. július 22-én a büntető eljárás jogerős befejezésére tekintettel a fegyelmi eljárás folytatását rendelte el, majd 2016. október 21-én a felperes szolgálati viszonya időközbeni megszüntetése miatt a fegyelmi eljárást megszüntette.

[6] A felperes 2016. augusztus 15-én a Hszt. 86. § (10) bekezdése alapján méltányossági kérelmet terjesztett elő a miniszterhez az alkalmatlansága megállapításától történő eltekintés iránt, 2016. augusztus 24-én pedig szolgálati panaszt a felmentéssel szemben. A méltányossági kérelmet a belügyminiszter 2016. szeptember 27-én elutasította.

[7] A felperes felmentéssel szembeni szolgálati panaszát az alperes vezetője – jóllehet a szolgálati panasznak nem adott helyt – nem terjesztette fel a belügyminiszterhez, hanem 2016. november 3-án írásban arról tájékoztatta a felperest, hogy a szolgálati panaszában foglaltak elbírálása a méltányossági kérelme és egy korábbi, a szolgálati beosztásból történő felfüggesztésével szemben előterjesztett panasza elbírálása során már megtörtént, így a panaszában foglaltak "nem tartalmaznak olyan elemet, amely az országos rendőrfőkapitány jogkörébe tartozó intézkedés megtételét indokolná". A felperes 2016. november 12-én a felmentéssel szembeni szolgálati panaszát közvetlenül az országos rendőrfőkapitányhoz eljuttatta. A belügyminiszter a határozatában a szolgálati panaszt elutasította. A döntés lényege szerint a felperes szolgálati viszonyát a Hszt. 86. § (2) bekezdés b) pontja alapján felmentéssel meg kellett szüntetni, a Hszt. 86. § (9) bekezdése szerinti kivétel nem volt alkalmazható, mert a felperest nem katonai bűncselekmény miatt is szabadságvesztésre ítélték. A határozatot a felperes 2017. március 11. napján vette át.

[8] A felperes a keresetében a szolgálati viszonyát megszüntető határozat hatályon kívül helyezését, a szolgálati viszonya helyreállítását, 2016. szeptember 27. napjától az ítélet jogerőre emelkedése napjáig terjedő időre az alperes kötelezését kérte az elmaradt illetménye, a cafeteria-juttatása, ruházati utánpótlási ellátmánya, beiskolázási segélye, valamint 10 havi illetményének megfelelő végkielégítés megfizetésére.

[9] Perbeli álláspontja szerint a szolgálati viszonya megszüntetése jogellenes, mert az alperes tévesen értelmezte és alkalmazta a Hszt. 42. § (4) bekezdés b) pontja rendelkezését. Az itt felsorolt büntetések és intézkedés elrendelése esetén a törvény azért írja elő a legsúlyosabb munkajogi következmény alkalmazását, mert azok tényleges szabadságelvonással járnak, így a hivatásos állomány tagja képtelen azok alatt ellátni a szolgálatát. Ebből az is következik, hogy a Hszt. 42. § (4) bekezdés b) pontja rendelkezése csak végrehajtandó szabadságvesztés büntetésre vonatkozhat. A felperes érvelt azzal is, hogy a Hszt. 41. § (1) bekezdés cc) és cf) pontja szerint felfüggesztett szabadságvesztés kiszabása esetén is lehetséges szolgálati viszony létesítése bizonyos idő elteltével, így nyilvánvalóan ellentmondó lenne úgy értelmezni a Hszt. 42. § (4) bekezdés b) pontját, hogy a végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztés esetén a szolgálati viszony nem tartható fenn.

[10] A munkáltató tévesen értelmezte a Hszt. 86. § (9) bekezdését is, az itt rögzített kivételt a felperes esetében is alkalmazni kellett volna. Azt a cselekményt, amely miatt okirattal való visszaélés vétségében bűnösnek találták, csak rendőrként követhette el, a felelősségét azért is a katonai bíróság állapította meg, és ez a cselekménye katonai bűncselekmény eszközcselekménye lehet csak, így katonai bűncselekménynek tekintendő.

[11] Az okirattal visszaélés vétségét megvalósító cselekménye hibás szakmai döntés volt, amely semmilyen összefüggésben nincs a kifogástalan életvitellel, nem hat ki a szolgálat ellátására és nem ingatja meg a rendőrségbe vetett közbizalmat.

[12] Hangsúlyozta, hogy az ügyészség indítványára a katonai bíróság előzetesen mentesítette a büntetett előélethez fűződő hátrányos jogkövetkezmények alól, így nem lehet jogszerű az sem, hogy büntetőjogon kívüli jogkövetkezményt kelljen elszenvednie.

[13] Az alperes a kereset elutasítását kérte.

[14] A kereset megalapozatlan.

[15] Az alperes a felperes szolgálati viszonyát a Hszt. 86. § (2) bekezdés b) pontja alapján szüntette meg, miszerint felmentéssel meg kell szüntetni a szolgálati viszonyt, ha a hivatásos állomány tagja a hivatásos szolgálatra alkalmatlanná vált, mert nem felel meg a kifogástalan életvitel követelményeinek. A felperes életvitele nem kifogástalan voltát pedig a Hszt. 42. § (4) bekezdés b) pontja alapján állapította meg, mert a felperest a Törvényszék Katonai Tanácsa jogerősen szabadságvesztés büntetéssel sújtotta.

[16] A Hszt. 42. § (4) bekezdés b) pontja szerint az életvitel nem kifogástalan, ha

[17] b) a hivatásos állomány tagjával szemben bűncselekmény elkövetése miatt a bíróság jogerősen szabadságvesztést vagy elzárást szabott ki, vagy kényszergyógykezelését rendelte el.

[18] A fenti rendelkezés szerint az életvitel három együttes feltétel fennállása esetén már nem kifogástalan: ha a hivatásos állomány tagját bármilyen bűncselekmény miatt (1) jogerősen elítélték (2) és szabadságvesztést, elzárást vagy kényszergyógykezelést alkalmaztak vele szemben (3). A bíróság szerint a rendelkezés szövegéből nem következik az, hogy szabadságvesztés alatt csak a végrehajtandó szabadságvesztés lenne értendő. A törvény a szabadságvesztés büntetéssel szankcionált bűncselekményt tekinti olyan magatartásnak, amely esetén az életvitel már nem kifogástalan, függetlenül attól, hogy a büntetés végrehajtható-e.

[19] A Hszt. 41. § (1) bekezdéséből sem lehet a felperes szerinti jogszabály-értelmezésre következtetni. A Hszt. 41. § (1) bekezdésének tárgya a kifogástalan életviteltől teljesen eltérő, a szolgálati viszony létesítését kizáró körülményeket szabályozza. A Hszt. 41. § (1) bekezdése cc) és cf) pontja azt határozza meg, hogy a végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztésre ítélttel mennyi ideig nem létesíthető szolgálati viszony. Ezek a szabályok és a kifogástalan életvitelre vonatkozó rendelkezések között nincs tartalmi összefüggés, ezáltal ellentmondás sem. A bíróság szerint ha a jogalkotó szándéka arra irányult volna, hogy csak végrehajtandó szabadságvesztés kiszabása vezessen a kifogásolható életvitelhez, azt kifejezetten megnevezte volna úgy, ahogy a 41. §-ban is különböztet a végrehajtandó és végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztés következményei között.

[20] A Hszt. 86. § (2) bekezdés b) pontja szerint a kifogástalan életvitel hiánya a hivatásos szolgálatra való alkalmatlanságot eredményezi, annak pedig a törvényben előírt, mérlegelés nélküli jogkövetkezménye a felmentés. Ez alól kivételt a Hszt. 86. § (9) bekezdése tesz.

[21] A Hszt. 86. § (9) bekezdése szerint a (2) bekezdés b) pont szerinti alkalmatlanság nem állapítható meg, ha a 42. § (4) bekezdés b) pontjában meghatározott büntetőjogi felelősséget megállapító jogerős ítélet katonai bűncselekmény miatt született és a bíróság a hivatásos állomány tagját előzetesen mentesítette a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól.

[22] A rendelkezés alkalmazásában azt, hogy mely bűncselekmény minősül katonai bűncselekménynek, nem az dönti el, hogy katonai bíróság bírálta-e el, vagy esetleg katonai bűncselekmény eszközcselekménye volt-e, hanem kizárólag az, hogy a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény katonai bűncselekményként szabályozza-e. A Btk. XLV. fejezetében szereplő bűncselekmények a katonai bűncselekmények. A katonai bíróság a jogerős határozatában a konkrét jogszabályhely feltüntetésével meghatározta a felperes terhére rótt bűncselekményeket és ezek közül a Btk. 346. § (1) bekezdés b) pontja szerinti okirattal visszaélés vétsége nem katonai bűncselekmény. Ezért helyesen járt el az alperes, amikor nem találta alkalmazhatónak a felperesre a Hszt. 86. § (9) bekezdését, mert az a felmentés mellőzését kizárólag katonai bűncselekmények miatti elítélés esetén teszi lehetővé.

[23] Nem lehet jelentőséget tulajdonítani annak sem, hogy milyen ügyviteli cselekmény folytán bírálták el a felperes katonai és nem katonai bűncselekményeit egy eljárásban. Az ügy eldöntése szempontjából csak azt kellett szem előtt tartani, hogy a felperest jogerős szabadságvesztésre ítélték és olyan bűncselekmény miatt is, amely nem katonai.

[24] Alaptalanul érvelt a felperes azzal is, hogy az okirattal visszaélést megvalósító cselekménye csupán egy hibás szakmai döntés volt, melynek ténylegesen nincs kihatása az életvitelre. A jogerős elítélés után ugyanis a cselekmény bűncselekmény volta nem vitatható, és az sem, hogy az kifogásolható életvitelt jelent, mert erről maga a törvény rendelkezik így, a Hszt. 42. § (4) bekezdés b) pontjában.

[25] Nem menti a felperest az sem, hogy a katonai bíróság a határozatában előzetesen mentesítette a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól.

[26] A Btk. 98. § (1) és (2) bekezdése szerint:

[27] 98. § (1) A mentesítés folytán - törvény eltérő rendelkezése hiányában - az elítélt mentesül a büntetett előélethez fűződő hátrányos jogkövetkezmények alól.

[28] (2) A mentesített személy büntetlen előéletűnek tekintendő, és - törvény eltérő rendelkezése hiányában - nem tartozik számot adni olyan elítéltetésről, amelyre nézve mentesítésben részesült.

[29] A Hszt. 42. § (4) bekezdés b) pontja és 86. § (2) bekezdés b) pontja rendelkezései épp az előző szabály szerinti eltérő törvényi rendelkezések. A Hszt. ezen szabályainak épp az a lényege, hogy az előzetes mentesítés ellenére munkajogi joghátrányt fűznek az elítéléshez, a nem katonai bűncselekmény miatt a Hszt. 42. § (4) bekezdés b) pontjában foglalt büntetésre ítélt személy akkor sem állhat hivatásos szolgálati viszonyban, ha előzetesen mentesítették.

[30] Alappal sérelmezte viszont a felperes, hogy a munkáltató jogszabályba ütköző módon mellőzte a felmentéssel szembeni szolgálati panasza elbírálás végetti továbbítását. A Hszt. 267. § - 268. §-a szerint a szolgálati panasz – ha annak a sérelmezett intézkedést hozó elöljáró nem ad helyt – minden esetben továbbítandó az elöljáró parancsnokhoz, a Hszt. 268. § (3) bekezdése sem a továbbítás, legfeljebb az újabb érdemi indokolás mellőzését teszi lehetővé, ha a panasz korábban már elbírált szolgálati panasszal azonos tartalmú. Az alperes ezen mulasztása azonban önmagában nem enged következtetni Hszt. 4. § (1 - (2) bekezdés szerinti joggal való visszaélésre, a munkáltató felpereshez intézett 2016. november 3-i levele ugyanis azt tükrözi, hogy az csupán egy téves jogi álláspont volt. A bíróság azért nem tájékoztatta felperest arról, hogy a joggal való visszaélést, nevesítetten az érdekérvényesítési lehetőségeinek korlátozására irányuló munkáltatói szándékot további tényekkel kell bizonyítania, mert annak a per eldöntése szempontjából nem lett volna jelentősége. A panasz elbírálásával kapcsolatos munkáltatói magatartás ugyanis a felmentés utáni, így azzal kapcsolatos joggal való visszaélés nyilván nem teszi a már megtörtént szolgálati viszony megszüntetését jogellenessé.

[31] A fenti indokok alapján a bíróság a munkáltató felmentő intézkedését jogszerűnek találta, ezért a keresetet elutasította. (Zalaegerszegi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 1.M.72/2017/5.)