XXXII. PED

XXXII. számú Polgári Elvi Döntés
a vállalkozói díjjal kapcsolatos egyes kérdésekről*

 

a) A vállalkozó a szerződésben meghatározott díjért mindazokat a szolgáltatásokat köteles nyújtani, amelyek a szerződésszerű teljesítéshez, a megrendelt mű rendeltetésszerű használatának biztosításához szükségesek.

A vállalkozó olyan szolgáltatása esetén, amelyre a felek kifejezetten nem állapodtak meg, a bíróságnak körültekintően vizsgálnia kell, hogy a szerződés nem terjedt-e ki erre a szolgáltatásra is. A szerződés valóságos tartalmának a megállapításánál figyelembe kell venni a szerződés megkötését megelőző tárgyalásokat, a megkötéskor vagy utóbb tett nyilatkozatokat, a felek ráutaló magatartását, a vállalkozás tárgyát, a mű jellegét és általában az eset összes körülményeit. Vizsgálni kell azt is, hogy a felek a szerződésüknek akár kifejezett nyilatkozattal történt, akár pedig ráutaló magatartásukból megállapítható módosításával nem terjesztették-e azt ki az említett szolgáltatásra is.

Ha a szerződés - az említettek szerint - valamely szolgáltatásra kiterjed, a vállalkozó azért csak akkor követelhet külön díjazást, ha aggálytalanul megállapítható, hogy a vállalkozási díj meghatározásánál erre a szolgáltatásra nem voltak tekintettel. Ebben az esetben a megrendelő a vonatkozó jogszabályokban meghatározott díjat [Ptk. 205. § (2) bek.], ilyennek hiányában pedig a szolgáltatás mennyiségének és minőségének megfelelő díjat köteles a vállalkozónak megfizetni.

b) Ha a vállalkozó a szerződés (a módosított szerződés) kereteit meghaladó szolgáltatást is nyújtott a megrendelő részére, e szolgáltatás tekintetében a felek közötti jogviszony a megbízás nélküli ügyvitel szabályainak a megfelelő alkalmazásával rendezhető.

 

Indokolás

 

Az ítélkezési gyakorlatban felmerült az a kérdés, hogy a bíróságnak miként kell rendeznie a felek közötti jogviszonyt, ha a vállalkozó olyan szolgáltatást nyújt a megrendelő részére, amelyről a szerződés kifejezetten nem rendelkezett. Nem egy esetben a bíróság a szerződés valóságos tartalmának a vizsgálata nélkül csak szakértőt hallgat meg, s a szakértői vélemény alapján minden jogi megokolás nélkül kötelezi a megrendelőt a szolgáltatás ellenértékének a megtérítésére. Más esetekben a bíróság azzal az indokolással ítéli meg a vállalkozó részére a szolgáltatás ellenértékét, hogy a megrendelő fizetési kötelezettsége a szerződés alapján áll fenn minden olyan esetben, amikor a felek a szerződés megkötésekor nem láthatták előre, hogy a teljesítés során további szolgáltatás válik szükségessé. Előfordul, hogy a bíróság a jogalap nélküli gazdagodás szabályait alkalmazza.

Szükséges tehát, hogy a Legfelsőbb Bírósági elvi döntéssel gondoskodjék az ítélkezési gyakorlat egységéről.

a) A szerződés tartalmát - természetesen a törvényes keretek között - a felek szabadon állapíthatják meg [Ptk. 200. § (1) bek.]. A szerződés a felek akaratának kölcsönös és egybehangzó kifejezésével jön létre [Ptk. 205. § (1) bek.]. A szerződés elsődleges joghatása az, hogy kötelezettség keletkezik belőle a szolgáltatás teljesítésére és jogosultság a szolgáltatás követelésére (Ptk. 198. §). E rendelkezésekből az is következik, hogy a szerződésből eredő jogviták eldöntésénél elsősorban a felek megállapodását kell figyelembe venni, minthogy mindegyik felet köti a szerződési nyilatkozata.

A Ptk. 277. §-ának (1) bekezdése szerint a szerződéseket tartalmuknak megfelelően, a megszabott helyen és időben a megállapított mennyiség, minőség és választék szerint kell teljesíteni. A szolgáltatásnak alkalmasnak kell lennie arra, hogy azt rendeltetésének, illetőleg a szerződésben kikötött vagy egyébként a szerződéskötéskor a kötelezett által ismert célnak megfelelően lehessen felhasználni. A teljesítésnek ezt az alapvető szabályát kell figyelembe venni a vállalkozási szerződés teljesítésével kapcsolatos jogviták eldöntésénél is. A vállalkozó tehát - mint ahogyan a megrendelő is - a vállalkozási szerződést a tartalmának megfelelően köteles teljesíteni.

Ha tehát a felek a vállalkozási szerződésben mind a létrehozandó művet, mind pedig a vállalkozási díjat végleges jelleggel határozták meg, a művet a szerződésben meghatározott díj ellenében kell szolgáltatni. Ha például a vállalkozó 300 000 Ft-ért vállalta el a szerződésben meghatározott kivitelezésű épület felépítését, és ennek megfelelően teljesít, ennél nagyobb összegű vállalkozási díjra jogszerűen nem tarthat igényt, a megrendelő pedig ennek csökkentését jogszerűen nem igényelheti, éspedig akkor sem, ha esetleg az építés befejezésekor kiderül, hogy az egyik vagy másik fél rosszabbul járt, mint ahogyan azt a szerződéskötéskor számításba vették.

A szerződésben kikötött díjtól eltérésnek csak akkor van helye, ha jogszabály a felekre kötelezően eltérő díjat állapít meg, vagy ha az eltérésnek megvannak a jogszabályban meghatározott feltételei [pl. Ptk. 201. § (2) bek., 202. §, 237. § (2) bek.]. A szolgáltatás értékét a szerződés szerinti díjtól eltérően megállapító szakértői vélemény ezért egymagában nem lehet alapja a kikötött díjtól való eltérésnek. Az ellenkező álláspont a szerződésekbe vetett bizalom gyengülésére, a forgalmi élet bizonytalanságára vezetne, visszaélésekre adna lehetőséget, nem szolgálná a szerződésszegésektől való visszatartáshoz fűződő érdekeket, tehát szemben állna azzal a jogpolitikai céllal, hogy a szerződő feleket a vállalt kötelezettségeik maradéktalan teljesítésére kell nevelni.

Lehetséges azonban, hogy a vállalkozó a szerződés teljesítésével kapcsolatban olyan szolgáltatást is nyújt a megrendelő részére, amelyre a felek kifejezetten nem állapodtak meg. A felek szerződési akarata az eset körülményeiből megállapíthatóan ilyenkor is irányulhat arra, hogy a vállalkozó a szerződésben meghatározott mű létrehozása érdekében ezt a szolgáltatást is teljesítse. Nemegyszer éppen a megrendelt mű jellegéből következik, hogy a mű létrehozásához szükséges munkákat és költségeket nem lehet előre pontosan felmérni.

A bíróságnak tehát elsősorban azt kell körültekintően vizsgálnia, hogy mi volt a szerződés valóságos tartalma, a felek bármilyen módon kifejezésre juttatott szerződési akarata. Figyelembe kell venni a feleknek a szerződéskötést megelőző tárgyalásait, a szerződés megkötésekor vagy utóbb tett nyilatkozatait, ráutaló magatartását, a vállalkozás tárgyát, a mű jellegét, s általában az eset összes körülményeit. Nem hagyható figyelmen kívül az sem, hogy a felek a szerződés teljesítését érintő minden lényeges körülményről kötelesek egymást tájékoztatni [Ptk. 277. § (3) bek.]. Mindezek alapján lehet csak megnyugtatóan megállapítani, hogy az adott esetben a felek megállapodása kiterjedt-e a vitás szolgáltatásra. Ha az állapítható meg, hogy a szerződés erre a szolgáltatásra is kiterjedt, ez esetben a vállalkozó ennek teljesítésével tesz eleget a szerződésben vállalt kötelezettségének. Általában abból kell kiindulni, hogy a vállalkozó mindazokat a szolgáltatásokat köteles nyújtani, amelyek szükségesek a szerződésszerű teljesítéshez, a megrendelt mű rendeltetésszerű használatának biztosításához, s hogy a vállalkozó, mint szakember ezeket a szolgáltatásokat a szerződés megkötésekor általában számításba is veszi.

Előfordulhatnak továbbá olyan esetek is, amikor a vállalkozó nem kétségesen az eredeti szerződés szerinti megrendelés kereteit meghaladó szolgáltatást nyújt, azonban ennek az alapja az, hogy maguk a felek a szerződésüket - akár kifejezetten, akár az eset körülményeiből következtethetően - utóbb módosították, a teljesítés során jelentkező szükségletnek megfelelően, a korábban számba nem vett szolgáltatásra is kiterjesztették. Az eredeti szerződés módosítására utaló körülményként értékelhető például az, ha a megrendelő tudomást szerez arról, hogy a vállalkozó az eredeti megállapodás kereteit meghaladó munkát végez, s ez ellen nem tiltakozik, vagy ha az eredeti szerződéstől eltérő utasításai tették szükségessé az eredetileg számba nem vett szolgáltatások nyújtását.

Ami a szóban forgó szolgáltatások ellenértékének a megfizetését illeti, azt kell a továbbiakban vizsgálni, hogy mi volt a szerződés tartalma a vállalkozási díj tekintetében. Lehetséges ugyanis, hogy a felek a szerződésükben a vállalkozási díjat a szóban forgó szolgáltatásra is tekintettel határozták meg, de lehet, hogy nem.

Ha a felek a vállalkozási díj meghatározásánál az említett szolgáltatást is számba vették, a vállalkozó nem tarthat jogszerűen igényt arra, hogy a megrendelő a szerződés szerinti vállalkozási díjon felül annak ellenértékét külön megtérítse. Általában abból kell kiindulni, hogy a vállalkozó a szerződésben meghatározott díjért köteles nyújtani mindazokat a szolgáltatásokat, amelyek a szerződésszerű teljesítéshez, a megrendelt mű rendeltetésszerű használatának biztosításához szükségesek. Ha például az épülettel kapcsolatban az a) pont harmadik bekezdésében felhozott esetben a felek a szerződésükben nem is határozták meg pontosan az elvégzendő munkákat, a vállalkozó enélkül is köteles volt a szerződés alapján mindazokat a munkákat elvégezni, amelyek szükségesek voltak ahhoz, hogy épületet a szerződés szerinti kivitelezésben fel tudja építeni. Ha tehát a vitatott munka elvégzéséhez szükséges volt, a 300 000 Ft vállalkozási díj ennek a munkának az ellenértékét is magában foglalja, minthogy a felek a vállalkozási díj megállapításánál ezt a munkát is nyilvánvalóan számításba vették.

Ha viszont a felek a vállalkozási díj megállapításánál a szóban forgó szolgáltatásra - az eset körülményeiből következtethetően - nem voltak tekintettel, a vállalkozó külön díjazásra tarthat igényt. Ennek mértékénél a vonatkozó jogszabályok rendelkezései [Ptk. 205. § (2) bek.], ilyennek hiányában pedig a szolgáltatás mennyiségének és minőségének megfelelő díjak az irányadók. Ha például a felek az épület építésére vonatkozó szerződésükben csak hozzávetőlegesen határozták meg vállalkozási díjként a 300 000 Ft-ot, s a rendelkezésre álló adatokból azt lehet megállapítani, hogy valamely munkát (pl. a festést) az említett összeg meghatározásánál nem vették számításba, a vállalkozó jogszerű igényt tarthat e szolgáltatás ellenértékének a megfizetésére is.

b) Ha a bíróság a fent említett vizsgálódások eredményeként azt állapítja meg, hogy a vállalkozó olyan szolgáltatást is nyújtott, amelyre az eredeti vagy esetleg módosított szerződés - a valóságos tartalma szerint - nem terjedt ki, ilyenkor a megbízás nélküli ügyvitel szabályainak megfelelő alkalmazásával lehet a szolgáltatás díja iránt támasztott igény tekintetében dönteni. A szóban forgó esetekben ugyanis a vállalkozó a szerződés kereteit meghaladóan teljesít szolgáltatásokat a megrendelő részére. Ez a tényállás - bár szorosan tapad a vállalkozási szerződéshez - lényegében közel áll a megbízás nélküli ügyvitelhez, tehát a Ptk. 484. §-ában meghatározott tényálláshoz. Itt pedig arról van szó, hogy valaki valamely ügyben más helyett eljár anélkül, hogy arra megbízás alapján vagy egyébként jogosult volna. Az erre a tényállásra vonatkozó rendelkezések megfelelő alkalmazásával e szolgáltatás tekintetében is kielégítően rendezhető a felek közötti jogviszony.

A bíróságnak tehát adott esetben azt kell vizsgálnia, vajon a szolgáltatás az eset összes körülményeire tekintettel helyénvaló volt-e, vagyis megfelelt-e a megrendelő érdekének és feltehető akaratának. Ha igen, a vállalkozó jogszerű igényt tarthat e szolgáltatás megfelelő ellenértékére; ha nem, a jogalap nélküli gazdagodás szabályai szerint követelhet megtérítést [Ptk. 486. § (2), illetőleg (3) bek.].

A megbízás nélküli ügyvitel szabályainak megfelelő alkalmazása természetesen nem vonja maga után a vállalkozási szerződési jelleg elvesztését, a vállalkozó által teljesített szolgáltatásnak a megbízási szerződés szabályai szerint való elbírálását.

Ez az elvi döntés nem vonatkozik azokra a vállalkozási szerződésekre, amelyekre vonatkozóan az elvi döntésben érintett kérdéseket külön jogszabályok rendezik.

 

1978. III. 3.

 

 

* Csak a régi Ptk. alapján elbírálható ügyekben alkalmazható: vö. 1/2014. PJE határozat V. 1. b) pont.