S.A.S. Franciaország elleni ügye (43.835/11. számú ügy)1
A kérelmező Franciaországban élő francia állampolgárságú muszlim hívő. Beadványaiban azt mondta, vallásos hitével, kultúrájával és személyes meggyőződésével összhangban hordja a burkát és nikábot. A burka egy egész testet elfedő viselet, amely magában foglal egy arc előtti hálót, a nikáb pedig egy egész arcot eltakaró kendő, amely csak a szemeket hagyja szabadon. A kérelmező hangsúlyozta azt is: sem a férje, sem más családtagja nem gyakorol rá nyomást, hogy így öltözködjék. Hozzátette, hogy a nikábot nyilvános helyen és otthon egyaránt viseli, de nem rendszeresen. Nem okoz ezért neki gondot, ha bizonyos körülmények között nem hordja a nikábot, de szeretné, hogy hordhassa, amikor így dönt. Végül célja nem az, hogy idegesítsen másokat, hanem hogy belső békében élhessen.
A kérelmező – az Egyezmény 8. és 9. cikkére hivatkozással – sérelmezte, hogy nyilvános helyen nem hordhatja az egész arcot elfedő kendőt. Továbbá – az Egyezmény 14. cikkére hivatkozással – sérelmezte azt is, hogy a tilalom nemen, valláson és származáson alapuló megkülönböztetéshez vezet olyan nők hátrányára, akik, mint ő, egész arcot elfedő kendőt viselnek.
A Kormányzat megkérdőjelezte a kérelmező „áldozati” jogállását, mivel a 2010. október 11-ei törvénnyel összefüggésben semmilyen egyedi intézkedést sem hoztak vele szemben. A Bíróság elutasította ezt az előzetes kifogást. Emlékeztetett, hogy az egyének jogosultak amellett érvelni, hogy egy törvény sérti a jogaikat, ha kötelesek vagy megváltoztatni viselkedésüket vagy vállalni a büntetés kockázatát, vagy ha olyan személyek csoportjának részét képezik, akik ki vannak téve annak a veszélynek, hogy a kérdéses jogszabály közvetlenül érinti őket. A jelen kérelem ezért nem tekinthető ún. actio popularisnak. A Bíróság ugyancsak elutasította a Kormányzat hazai jogorvoslat kimerítésének elmulasztására és az egyéni panaszjoggal való visszaélésre vonatkozó kifogásait.
A Bíróság a kérelmet az Egyezmény 8. és 9. cikkével összefüggésben vizsgálta meg, ez utóbbira helyezve a hangsúlyt. Míg a külső megjelenést illető személyes döntések az egyén személyiségének kifejezésével kapcsolatosak, és ezért a magánélet fogalma alá esnek, a kérelmező azt sérelmezte: megakadályozták abban, hogy nyilvános helyeken olyan ruházatot viseljen, amelynek viselését a vallása megköveteli tőle, ezért a főleg a vallás vagy más meggyőződés kinyilvánításának szabadsága tekintetében merül fel kérdés.
A Bíróság úgy találta, hogy a kérelmező 8. és 9. cikk szerinti jogainak gyakorlásába való „folyamatosan beavatkozás”-ról van szó, mivel egy dilemmával szembesült: vagy eleget tesz a tilalomnak és tartózkodik a vallási meggyőződésének megfelelő öltözködéstől, vagy nem tesz eleget, és büntetőjogi szankciókkal szembesül. A Bíróság megjegyezte, hogy a szóban forgó tilalmat a 201. október 10-ei törvény írta elő. A Bíróság elfogadta azt, hogy a törvényi tilalom az Egyezmény 8. és 9. cikkében felsorolt két törvényes célt szolgált: a közbiztonságot és mások jogainak és szabadságának tiszteletben tartását.
A közbiztonsági cél tekintetében a Bíróság kiemelte, hogy a törvényhozás a kérdéses törvény elfogadásával azt kívánta elérni, hogy eleget tegyen a személyek azonosíthatósága követelményének annak érdekében, hogy megelőzze a személyek és javaik biztonságát fenyegető veszélyeket és hogy harcoljon a személyazonossággal való visszaélések ellen. A Bíróság azonban úgy ítélte, hogy a tilalom nem „szükséges egy demokratikus társadalomban” e cél elérése érdekében. A Bíróság véleménye szerint azon nők jogaira gyakorolt hatásaira tekintettel, akik vallási okokból akarják viselni az egész arcot elfedő kendőt, az arc elfedésére szolgáló ruházat nyilvános helyeken való viselésének általános tilalma csak a közbiztonság általános fenyegetettsége esetén lenne arányosnak tekinthető. A Kormányzat nem igazolta, hogy a 2010. október 11-ei törvény által bevezetett tilalom ilyen esetre vonatkozik. Ami az érintett nőket illeti, úgy kötelezték őket, hogy önazonosságuk egy általuk fontosnak ítélt elemét, vallásuk vagy meggyőződésük kifejezésének általuk választott módjával együtt teljesen adják fel, hogy a Kormányzat által kívánt cél elérhető lett volna azzal is, ha arra kötelezik őket, hogy fedjék fel arcukat és igazolják magukat, ha a személyek és vagyonuk biztonságát fenyegető veszély megállapítható, vagy ha különleges körülmények a személyazonossággal való visszaélés gyanújára utalnak.
A mások jogainak és szabadságainak tiszteletben tartását illetően a Kormányzat utalt annak szükségességére, hogy biztosítsák „egy nyílt, demokratikus társadalom alapvető értékeinek tiszteletben tartását”, ennek kapcsán három értéket felsorolva: a nemek közti egyenlőség, az emberi méltóság és a társadalmi együttélés minimális követelményeinek tiszteletben tartását. Míg az első két értékkel kapcsolatos érvelést elutasította, a Bíróság elfogta, hogy az arcot eltakaró kendővel másokkal szemben nyilvános helyen emelt akadály alááshatja az „együttélés” fogalmát. E tekintetben jelezte, hogy figyelembe vette az állam érvelését, miszerint az arc jelentős szerepet játszik a társadalmi érintkezés során. A Bíróság azzal a nézettel is egyet tudott érteni, hogy az egyének kívánhatják nem látni a mindenki számára nyitott helyeken az olyan gyakorlatot vagy viselkedést, amely alapvetően kérdőjelezi meg a nyílt személyközi kapcsolatok lehetőségét, amelyek – a kialakult közmeggyőződés szerint – a szóban forgó társadalomban A Bíróság ezért el tudta fogadni, hogy az arcot elfedő kendővel másokkal szemben emelt akadályt a felelős Állam tekinthette olyannak, mint amely megsérti mások jogait arra, hogy egy olyan szocializációs térben éljenek, amely az együttélést könnyebbé teszi. Hozzátette azonban, hogy az „együttélés” fogalmának rugalmasságára és a visszaélés ebből eredő veszélyére tekintettel a kérdéses intézkedés szükségességének gondos vizsgálatát kell elvégeznie.
Továbblépve erre a vizsgálatra, a Bíróságnak meg kellett bizonyosodnia különösen arról, hogy vajon a tilalom arányos volt-e az elérni kívánt céllal. Elismerte, hogy túlzónak tűnhet, tekintettel az érintett nők kis számára tekintettel, hogy az általános tilalmat válasszák. Kiemelte továbbá, hogy a tilalomnak jelentős hátrányos hatása van azon nők helyzetére, akik úgy döntenek, hogy vallási meggyőződésből az egész arcot eltakaró kendőt viselnek, és azt, hogy számos nemzeti és nemzetközi emberi jogi testület tekintette az általános tilalmat aránytalannak. A Bíróság azt is állította, hogy nagyon aggódik azon jelzések miatt, amelyek szerint a 2010. október 11-ei törvény elfogadását megelőző vitát bizonyos iszlámellenes megjegyzések jellemezték. Ennek kapcsán hangsúlyozta, hogy egy Állam, amely ilyen jellegű jogalkotásba kezd, vállalja annak veszélyét, hogy hozzájárul az emberek adott csoportját érintő előítéletek megerősödéséhez és a türelmetlenség kifejezésének bátorításához, amikor ezzel szemben az a kötelessége, hogy a türelmet mozdítsa elő. A Bíróság emlékeztetett, hogy azok a megjegyzések, amelyek általános, heves támadást jelentenek egy vallási vagy etnikai csoport ellen, összeegyeztethetetlenek a türelem, társadalmi béke és hátrányos megkülönböztetés-mentesség Egyezményt megalapozó értékeivel, és nem esnek a szabad véleménynyilvánítás körébe, amelyet az Egyezmény véd.
Noha a bíróság tudatában volt annak, hogy a vitatott tilalom főleg bizonyos muszlim nőket érintett, ennek ellenére kiemelte, hogy nem korlátozták olyan ruhadarabok nyilvános viselésének szabadságát, amelynek nem volt az arcot eltakaró hatása, és a tilalom nem kifejezetten a kérdéses ruházat vallási felhangján alapult, csak pusztán azon a tényen, hogy eltakarja az arcot. Továbbá, a törvényben meghatározott szankció az egyik legenyhébb alkalmazható volt: legfeljebb százötven eurós bírság és egy állampolgársági tanfolyam elvégzésének esetleges kötelezettsége a bírság mellett vagy helyett. Sőt, ami azt a kérdést illeti, vagy vajon megengedhető-e egy egész arcot eltakaró kendő viselése nyilvános helyeken a társadalom döntését jelenti, ezért Franciaország széles mérlegelési jogkört élvezett. Ilyen körülmények között a Bíróságnak kötelessége volt bizonyos fokú önkorlátozást gyakorolni az Egyezménynek való megfelelőség felülvizsgálata körében, mivel az ilyen felülvizsgálat egy egyensúly értékeléséhez vezet, amelyet a szóban forgó társadalom demokratikus eljárás eszközeivel ért el. A Bíróság nézete szerint az egész arcot elfedő kendő nyilvános helyen való viselése kérdésében az Európa Tanács Részes államai közti közös álláspont hiánya alátámasztotta azt a megállapítását, hogy az Államnak széles mérlegelési jogköre van. A panaszolt tilalom ezért arányosnak tekinthető az elérni kívánt céllal, nevezetesen az „együttélés” feltételeinek megőrzésével. A Bíróság ezért úgy ítélte, hogy nem sértették meg az Egyezménynek sem a 8., sem a 9. cikkét.
A 2010. október 11-ei törvény által meghatározott tilalomnak elismerten különösen hátrányos hatása volt azon muszlim nők helyzetére, akik nyilvános helyen vallási okokból az egész arcot eltakaró kendőt akartak viselni. Az intézkedés azonban a fentiek szerint tárgyszerűen és okszerűen igazolt, ezért az Egyezmény 14. cikkét az Egyezmény 8., illetve 9. cikke tekintetében nem sértették meg.
1Az ítéletet a Nagykamara 2014. július 1-jén hozta.