S. W. és C. R. EGYESÜLT KIRÁLYSÁG ELLENI ÜGYEK (20190/92. ; 20.166/92.)

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat

S. W. és C. R. EGYESÜLT KIRÁLYSÁG ELLENI ÜGYE
AZ 1995. NOVEMBER 22-ÉN KELT ÍTÉLET
ÖSSZEFOGLALÁSA


Az Egyesült Királyságban nem sértették meg az Egyezmény 7. cikkét (a büntető jogszabályok visszaható hatályának tilalma) azzal, hogy a külön élő felségüket megerőszakoló kérelmezőket elítélték.

A tényállás lényege:

I. S. W.

A kérelmező brit állampolgár. Több évig tartó családi problémák után 1990. szeptember 18-án felesége bejelentette, hogy el akar válni. Még ugyanazon este a kérelmező felesége akarata ellenére szexuális kapcsolatot létesített vele. Erőszakos közösüléssel, gyilkossággal való fenyegetéssel és tettlegesség vádolták meg. A tárgyalás 1991. április 16-án kezdődött.

Egy hónappal korábban a Court of Appeal egy hasonló ügyben, az R. v. R. ügyben (az Emberi Jogok Európai Bírósága előtt lévő C. R. Egyesült Királyság elleni ügyről van szó, amelyben ugyancsak november 22-én hozott ítéletet a Bíróság) megerősítette az első fokú ítéletet. A Lord Chief of Justice, Lord Lane vélekedése szerint Sir Matthew Hale 1736-ban azt írta, hogy egy férfi nem erőszakolhatja meg feleségét, mivel miután összeházasodtak, az asszony általános érvényű beleegyezését adta a férjével való szexuális kapcsolathoz, amihez képest a common law több fontos kivételt is megállapított. Ez a common law rugalmasságának törvényes alkalmazásából következett, amely alkalmazkodott és alkalmazkodnia is kellett a társadalom fejlődéséhez. Minthogy Hale szabályához képest számos kivétel létezett, és ez pedig már anakronisztikus és bántó volt, a bíróságnak fel kellett hagynia alkalmazásával. A bíró megvizsgálta azt az érvet, mely szerint a szexuális bűncselekményekről szóló törvényt 1976-ban módosító törvény 1. cikke 1. bekezdése szerinti "jogtalan" kifejezés kizárja az erőszakos közösülés meghatározásából a házasságon belüli szexuális kapcsolatokat, azonban arra döntésre jutott, hogy ez a törvényi rendelkezés egyáltalán nem akadályozza meg annak kijelentését, hogy a házassági életközösség adta immunitás semmis az erőszak területén.

A kérelmező ügyében Rose bíró a Fellebbviteli Bíróság (Court of Appeal) ítéletét elfogadta. A védelem azzal érvelt, hogy ez az Egyezmény 7. cikke 1. pontjában meghatározottakkal ellentétes visszaható hatályú. A bíró mégis úgy vélte, hogy a házasság adta immunitás az elmúlt negyven év alatt hozott bírói döntésekben szertefoszlott és már nem lehet alkalmazni. A common law ezirányú fejlődése pedig az Egyezmény 7. cikkével nem áll ellentétben.

Az esküdtszék vétkesnek mondta ki a kérelmezőt valamennyi bűncselekményben és öt év börtönbüntetésre ítélte. A bűnösség és a büntetés ellen fellebbezett, de miután a Lordok Háza megerősítette az R. and R. ügyben a Court of Appeal ítéletét, az első pont vonatkozásában visszavonta fellebbezését.

A kérelmező 1992. március 29-én fordult panaszával a Bizottsághoz, amely jelentésében megállapította, hogy nem sértették meg a 7. cikk 1. pontját.

A Bizottság 1994. szeptember 9-én terjesztette a Bíróság elé az ügyet.

II. C. R.

A kérelmező 1952-ben született, brit állampolgár, Leicesterben él. Hosszabb ideig tartó házassági problémák után felesége elhagyta a közös lakást. 1989. november 12-én megjelent felesége szüleinek lakásán és feleségével, annak akarata ellenére szexuális kapcsolat létesítését kísérelte meg.

Erőszakos közösülés kísérlete és tettlegesség miatt emeltek ellene vádat. A leicesteri Crown Court előtt lefolytatott eljárásban 1990. július 30-án a védelem azt állította, jogilag lehetetlen, hogy egy férj megerőszakolja a feleségét. Sir Matthew Hale által 1736-ban megfogalmazott tézisét hozta fel, amely szerint a nő a házasságkötés után általános belegyezését adja ahhoz, hogy férje és közötte szexuális kapcsolat jöjjön létre. Owen bíró e szabálytól eltérő több kivételt vizsgált meg, amelyeket az elmúlt ötven év alatt a common law alakított ki, és úgy vélte, hogy jóllehet a házasfelek között hallgatólagos belegyezés volt arról hogy házasságuk véget ért, a feleség megszakította az életközösséget és világosan jelezte a kérelmezőnek, hogy többé már nem egyezik bele a szexuális kapcsolat létesítésébe, a jelen ügyben a ítélkezési gyakorlat által kimunkált, az immunitásról szóló kivételt lehet alkalmazni. A kérelmező bűnösnek vallotta magát mindkét bűncselekményben és három évi börtönbüntetésre ítélték.

Fellebbezett a Court of Appealhez, ahol 1991. március 14-én egyhangú döntéssel elutasították fellebbezését. Ezt követően a Lordok Házához folyamodott, amely 1991. október 23-án ugyancsak egyhangúlag helybenhagyta az ítéletet. Lord Keith of Kinkel megmagyarázta, hogy a common law ahhoz, hogy a nőnek a társadalomban és a házasságban elfoglalt helyét érintő változásokat visszatükrözhesse, fejlődhetett és kellett is fejlődnie. A common law több kivételt állapított meg Hale téziséhez, és minden arra mutat, hogy napjainkban alkalmazhatatlannak tartsuk összességében ezt a tézist. Egyébként a szexuális bűncselekményekről szóló törvényt 1976-ban módosító törvény 1. cikke 1. bekezdése egyáltalán nem teszi lehetetlenné, hogy megszüntessék a házastársi immunitást, mivel az e rendelkezésben megfogalmazott erőszakos közösülésben található "jogtalan" kifejezés nem jelenti azt, hogy "házasságon kívüli", hanem "egyszerű szóismétlés".

1992. március 31-én nyújtotta be panaszát a kérelmező a Bizottsághoz, amely jelentésében tizennégy szavazattal három ellenében megállapította, hogy az Egyezmény 7. cikke 1. pontját nem sértették meg.

Az ügyet a Bizottság terjesztette a Bíróság elé 1994. szeptember 4-én.

Az ítéletek lényege:

A. Általános jogelvek


A 7. cikkben foglalt biztosítékok az Egyezmény védelmi rendszerében igen fontos helyet foglalnak el, mint ahogy ezt tanúsítja az a tény is, hogy a 15. cikk semmiféle eltérést nem engedélyez sem háború, sem más rendkívüli állapot esetén sem. A 7. cikket mint az önkényes eljárások, elítélések és büntetések elleni hatékony védelem biztosítását kell értelmezni és alkalmazni. Ebből származik a büntetések és a bűncselekmények törvényességének elve, valamint az a vezérelv, amely szerint a vádlott túlzott hátrányára nem lehet alkalmazni a büntetőjogot és hogy a bűncselekményt a törvényben pontosan és világosan meg kell fogalmazni.

Egy törvényi tényállás, akármelyik jogrendszerben, bármilyen világos is lehet, elkerülhetetlen a jogi értelmezése, a kétségeket fel kell oldani és alkalmazni a helyzethez. A 7. cikket nem lehet úgy értelmezni, mint amely ezt a folyamatot kizárná, abban az esetben, ha az eredmény megfelel a bűncselekmény lényegének és ésszerűen előrelátható.

C. Az elvek alkalmazhatósága

A Bíróság emlékeztet arra, hogy a nemzeti hatóságok feladata a belső jog értelmezése és alkalmazása. Nem talált semmilyen indokot arra, hogy eltérjen a Court of Appeal által az R. and R. ügyben a szexuális bűncselekményekről szóló törvényt 1976-ban módosító törvény 1. cikke 1. bekezdése szerinti "jogtalan" kifejezés kapcsán kifejtettektől. Ez a döntés csupán a joggyakorlat fejlődésében észlelhető tendenciát követi és megszünteti az immunitást, amely a feleségén erőszakot elkövető férjnek menedéket nyújtott. Semmi kétség nem volt számára, hogy az 1990. szeptember 18-i törvény szerint amennyiben a férj a feleségével való szexuális kapcsolat során erőszakot alkalmaz, különböző körülmények között meg lehet állapítani az erőszakos közösülés bűncselekményét. Ezen felül a bírói értelmezés a bűncselekmény lényegéhez tartozó nyilvánvaló fejlődést mutat, amely arra irányul, hogy a hasonló magatartást általánosságban az erőszakos közösülés bűncselekményi kategóriájába helyezze. Ez a fejlődés olyan jellegű volt, hogy az immunitás hiányának bírói elismerése ettől kezdve a törvény indokoltan előrelátható szakaszát valósította meg.

Az erőszak lealacsonyító jellege olyan nyilvánvaló, hogy nem lehet a nemzeti bíróságok döntéseit akként kezelni, mint amelyek az Egyezmény 7. cikkének céljával vagy az Egyezmény alapvető céljaival ellentétesek lennének, amelynek ugyancsak a méltóság és az emberi szabadság védelme a lényege.

A Bíróság egyhangú ítélete szerint amikor a jelen esetben a Fellebbviteli Bíróságnak az R. and R. ügyben hozott ítéletét követte Rose bíró, nem hozott az Egyezmény 7. cikke 1. pontjával össze nem egyeztethető döntést.

A Bíróság hivatkozott joggyakorlata

25.5.1993, Kokkinakis v. Greece; 24.11.1994, Kemmache v. France; 13.7.1995, Tolstoy Miloslavsky v. the United Kingdom