M. S. S. Belgium és Görögország elleni ügye (30.696/09 sz. ügy)1
Az afgán állampolgárságú kérelmező 2008 elején hagyta el Kabult, az Európai Unió területére Görögországon keresztül lépett be. 2009. február 10-én érkezett Belgiumba, ahol menedéket kért. A Dublin (II.) Rendelet alapján a Belga Idegenrendészeti Hivatal az ügyet a görög hatóságoknak továbbította. Míg az ügy folyamatban volt, az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNCHR) a belga idegenrendészeti miniszternek címzett levélben felhívta a figyelmet a görög menekültügyi eljárás hiányosságaira, a menedékkérők ellátásának körülményeire, és javasolta, hogy függesszék fel az ügyek Görögországnak való átadását. Ennek ellenére az Idegenrendészeti Hivatal 2009. májusában úgy rendelkezett, hogy a kérelmezőnek el kell hagynia Belgiumot, és Görögországban kell menedéket kérnie. A Hivatal a Rendelet által előírt két hónapon belül nem kapott választ a görög hatóságoktól, melyet hallgatólagos beleegyezésként értelmezett. Érvelése szerint a Dublin (II.) Rendelet értelmében nem Belgium feladata volt a menedékkérelem elbírálása és nem volt miért kételkednie abban, hogy a görög hatóságok megteszik kötelességüket. A kérelmező fellebbezést nyújtott be az Másodfokú Idegenrendészeti Bizottsághoz azzal érvelve, hogy fennáll a veszélye: Görögországban ijesztő körülmények között tartják majd fogva, és a görög menekültügyi rendszer hiányos, és attól fél, hogy érdemi vizsgálat nélkül vissza fogják küldeni Afganisztánba, ahol állítása szerint a tálibok bosszúból gyilkosságot kíséreltek meg ellene, mert tolmácsként a kabuli légierőnek dolgozott. A határozat végrehajtásának felfüggesztése iránti kérelmét elutasították, és a kérelmezőt 2009. június 15-én Görögországba szállították.
Az athéni repülőtérre érve rögtön egy szomszédos épületbe vitték, ahol – állítása szerint – 20 másik őrizetessel zárták össze, a mosdó használatát korlátozták, a szabad levegőre nem engedték ki őket, kevés ennivalót kaptak és piszkos matracokon vagy a puszta földön kellett aludniuk. Miután 2009. június 18-án szabadon engedték és menekült-igazolványt kapott, az utcán aludt, és a megélhetése nem volt biztosított. Ezt követően hamis személyi igazolvánnyal megpróbálta elhagyni Görögországot, de őrizetbe vették és egy hétre ismét a repülőtér melletti helységben tartották őrizetben, ahol állítása szerint a rendőrök megverték. Szabadon bocsátása után megint az utcán élt, a helyi lakosoktól és az egyháztól kapott alkalmi segítséget. Menekültigazolványát 2009. decemberében megújították, lépéseket tettek annak érdekében, hogy szállást találjanak neki, de a kérelmező beadványa szerint nem ajánlottak fel neki szállást.
A kérelmező szerint görögországi fogvatartása és életkörülményei megsértették az Egyezmény 3. cikkébe foglalt embertelen és megalázó bánásmód tilalmát, továbbá az Egyezmény 13. cikkével ellentétesen nem állt rendelkezésére megfelelő jogorvoslat az Egyezmény 2. és 3. cikkeiben foglalt jogainak megsértése tekintetében. Ugyancsak sérelmezte, hogy Belgium kitette a görögországi menekültügyi eljárás hiányosságaiból eredő veszélyeknek és az ottani rossz életkörülményeknek, megsértve az Egyezmény 2. és 3. cikkét, továbbá ez ellen az Egyezmény 13. cikkével ellentétben nem biztosított számára hatékony jogorvoslatot.
Noha a Bíróság nem becsüli alá az Európai Unió külső határai mentén fekvő államaira mostanában nehezedő, a bevándorlók és menedékkérők növekvő beáramlásából fakadó terheket és a bevándorlók és menedékkérők nagyobb nemzetközi repülőtereken való fogadásának nehézségeit, ez mégsem mentheti fel Görögországot a 3. cikk alapján fennálló kötelezettségei alól, azok abszolút jellegéből fakadóan. Amikor a kérelmező Belgiumból megérkezett Athénbe, a görög hatóságok már ismerték személyazonosságát és tudták, hogy feltehetőleg menedékjogért folyamodik. Ennek ellenére minden magyarázat nélkül azonnal őrizetbe vették. A Bíróság megjegyezte, hogy nemzetközi testületek és nem-kormányzati szervek utóbbi évekből származó jelentései megerősítik, hogy a menedékkérők rendszeres őrizetbe vétele - a nélkül, hogy az okokról tájékoztatnák őket – a görög hatóságok elterjedt gyakorlata. A kérelmező azon állítását, hogy második őrizetbe vétele alatt a rendőrség bántalmazta, ugyancsak összhangban van a nemzetközi szervezetek, köztük a Kínzás Elleni Európai Bizottság (CPT) által meghallgatott tanúk által előadott esetekkel. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága és a Kínzás Elleni Európai Bizottság megállapításai is megerősítik a kérelmező állításait az egészségtelen körülmények és az athéni nemzetközi repülőtér melletti fogda túlzsúfoltsága tekintetében. Annak ellenére, hogy viszonylag rövid ideig volt őrizetben, a Bíróság úgy ítélte, hogy a fogvatartás – a kérelmező által a fogdában tapasztalt - körülményei elfogadhatatlanok voltak. Úgy találta, hogy összességében az önkényesség, a kiszolgáltatottság és az aggodalom érzése, amelyet meg kellett tapasztalnia, valamint az ilyen körülmények közötti fogvatartásnak az egyén méltóságára gyakorol kétségtelen hatása, megvalósítja megalázó bánásmódot. A kérelmező - mint menedékkérő - ráadásul különösen sebezhető volt bevándorlása és az általa valószínűleg elviselt megrázó tapasztalatai miatt. A Bíróság ezért arra a következtetésre jutott, hogy a fogvatartás körülményeivel az Egyezmény 3. cikkét Görögország megsértette.
A Bíróság előrebocsátotta, hogy az Egyezmény 3. cikke általában nem kötelezi a tagállamokat arra, hogy a menekültek számára pénzbeli támogatás révén bizonyos életszínvonalat biztosítson. Ugyanakkor úgy ítélte, hogy az a helyzet, amelyben a kérelmező találta magát, különösen súlyos volt. A nemzeti jogból és az uniós rendeletből a görög hatóságokra háruló kötelezettség ellenére a kérelmező hónapokon át nagyfokú szegénységben élt, az alapvető életfeltételei (étel, higiénia, szállás) sem tudta biztosítani, míg attól félt, hogy megtámadják és kirabolják. A kérelmező jelentését számos nemzetközi szervezet, köztük az Európa Tanács emberi jogi biztosa és az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága is megerősítette. A hatóságok nem tájékoztatták a kérelmezőt megfelelően a lakhatási lehetőségekről annak ellenére, hogy tudniuk kellett arról: a kérelmező hajléktalan. egy okirat, amely figyelmezteti arra a kötelezettségére, hogy a rendőrkapitányságon jelentse be a lakcímét, ésszerűen nem értelmezhető úgy, hogy tájékoztassa a hatóságokat arról, hogy nincs hova mennie. Mindenesetre a Bíróság nem látta, hogy a hatóságok figyelmét hogyan kerülhette el, hogy a kérelmező hajléktalan. Maga a Kormányzat is elismerte, hogy a több tízezer menekültnek kevesebb, mint 1.000 férőhelyet tudnak biztosítani. Ez az adat jelentősen csökkenti a görög Kormányzat azon érvének súlyát, hogy a kérelmező helyzete tétlenségének volt köszönhető. A kérelmező által sérelmezett helyzet 2009. júniusi Görögországba szállításával kezdődött, és menedékkérő-jogállásával függött össze. Ha a hatóságok kérelmét azonnal elbírálták volna, jelentősen enyhíthették volna szenvedését. Ebből következik, hogy a kérelmező a hatóságok hibájából találta magát az Egyezmény 3. cikkével össze nem egyeztethető helyzetben, vagyis ezzel összhangban e rendelkezést Görögország megsértette.
A felek között nem volt vita a jelenlegi afganisztáni állapotokról. Elsősorban a görög hatóságok feladata lett volna megvizsgálni azt, hogy a kérelmező milyen veszélynek lenne kitéve ebben az országban. A Bíróság elsősorban azt vizsgálta, hogy hatékony biztosítékok védték-e a kérelmezőt az önkényes kiutasítástól. A görög jogszabályok tartalmaznak ilyen biztosítékokat, de az elmúlt években az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága, az Európai Emberi Jogi Biztos és más szervezetek ismételten és következetesen rámutattak arra, hogy ezeket a gyakorlatban nem alkalmazzák, és a menekültügyi eljárások jelentős szerkezeti hibákat mutatnak. Ilyen például az elkövetkező eljárásra vonatkozó elégtelen tájékoztatás, a menedékkérők és a hatóságok között megbízható érintkezés hiánya, a kihallgatásokért felelős személyzet képzésének hiányosságai, a tolmácsok kis száma, és jogi segítségnyújtás hiánya, amely ténylegesen megfosztja a jogi képviselőktől a menedékkérőket. Ennek eredményeként a menedékkérőknek elenyésző esélyük van arra, hogy kérelmüket komolyan elbírálják. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának 2008. évi jelentése szerint első fokon Görögországban a kérelmeknek kevesebb 0,1%-a részesül pozitív elbírálásban, az öt másik EU tagállamban, melyek a legtöbb menedékkérelmet kapják Görögországon kívül, ez a szám 36,2%. A harmadik félként beavatkozó szervezetek rendszeresen beszámolnak arról, hogy a menedékkérőket Görögországból magas kockázatú országokba toloncolják vissza. A Bíróságot nem győzte meg a Kormányzat érvelése, hogy a kérelmező tehető felelőssé a hatóságok tétlenségéért, amiért az előírt háromnapos határidőn belül nem adta le a rendőrségen az előírt okiratokat. Mint számos más menedékkérő - miként az a jelentésekből is kiderül - a kérelmező is félreértette a helyzetet, és azt gondolta, hogy nem létező lakcíméről kérnek csupán bejelentést. A hatóságok a mai napig nem adtak valós és megfelelő lehetőséget arra, hogy a kérelmező megvédje kérelmét. Ami a kérelmezőnek a görög Legfelsőbb Közigazgatási Bírósághoz való fellebbezési lehetőségét illeti, a Bíróság úgy látja, hogy a vele való érintkezés biztosításának hatóságoknak felróható hiánya, továbbá a lakcím hiányában történő kapcsolatfelvétel nehézsége révén eléggé bizonytalan, hogy vajon menedékkérelmének elbírálásáról időben tudomást szerezhetett volna ahhoz, hogy az előírt határidőn belül intézkedni tudjon. Ráadásul, noha a kérelmező nyilvánvalóan nem tudott ügyvédet fogadni, nem kapott tájékoztatást jogi segítségnyújtást szolgáltató szervezetekről sem. Hozzá kell tenni ehhez, hogy a jogi segítségnyújtó szolgálat keretében igénybe vehető ügyvédek szűkössége, ami a gyakorlatban hatástalanná tette a rendszert. Továbbá az Emberi Jogi Biztosnak a Kormányzat által kétségbe nem vont állítása szerint a Legfelsőbb Közigazgatási Bíróság előtt egy fellebbviteli ügy átlagban több mint 5 évig van folyamatban, ami ugyancsak azt bizonyítja, hogy egy ilyen fellebbezés nem volt eléggé elérhető, és így nem orvosolta a biztosítékok hiányát a menekültügyi eljárásban. E hiányosságokra tekintettel a Bíróság arra a következtetésre jutott, hogy az Egyezmény 13. cikkét a 3. cikk tekintetében Görögország megsértette.
A Bíróság szerint a görög eljárás hiányosságairól a belga hatóságoknak is tudniuk kellett akkor, amikor kiadták a kérelmező elleni kiutasító végzést, ezért nem várhatták volna el tőle, hogy az ottani eljárás kockázatai tekintetében a teljes bizonyítási terhet ő viselje. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága a kérelmező ügye folyamatban léte alatt felhívta a belga hatóságok figyelmét a helyzetre. Noha a Bíróság 2008-ban egy másik esetben úgy ítélte meg, hogy a menedékkérőnek a Dublin (II.) Rendelet alapján Görögországba történő visszaszállítása nem sérti az Egyezményt, az azóta eltelt időben azonban a nemzetközi szervezetek által összegyűjtött anyagok rámutattak, hogy a dublini rendszer alkalmazása számos nehézségbe ütközik Görögországban. Belgium a kiutasító végzést eredetileg pusztán a görög hatóságok hallgatólagos egyetértése alapján adta ki, és úgy hajtotta végre, hogy az eljárás későbbi szakaszában sem kért e hatóságoktól eseti biztosítékot, pedig a rendelet értelmében Belgium kivételt tehetett volna, és elutasíthatta volna a kérelmező átszállítását. Ilyen körülmények között a belga hatóságoknak nem csupán vélelmezniük kellett volna, hogy a kérelmezővel az Egyezmény előírásaival összhangban fognak bánni, hanem arról is meg kellett volna győződniük, hogy hogyan alkalmazzák a görög hatóságok a menekültekre vonatkozó jogszabályokat, amelyek betartását elmulasztották. A kérelmező Belgiumból Görögországba való kiutasítása hozzájárult az Egyezmény 3. cikkének megsértéséhez.
A Bíróság utalva arra, hogy a kérelmező görögországi fogvatartása és életkörülményei megalázóak voltak, megjegyezte, hogy e tények számos forrásból jól ismertek és szabadon megállapíthatóak voltak már a kérelmező kiutasítása előtt. Erre tekintettel a Bíróság úgy ítélte, hogy a belga hatóságok az Egyezmény 3. cikkét megsértve tudatosan tették ki őt olyan fogvatartásnak és életkörülményeknek, amelyek megalázó bánásmódnak minősül.
A hatékony jogorvoslathoz való jog megsértése kapcsán a belga Kormányzat érvelése szerint a végrehajtás felfüggesztése iránti kérelem az Idegenrendészeti Másodfokú Bizottságnál „különlegesen sürgős eljárás címén” terjeszthető elő; ez az eljárás a kiutasító határozat végrehajtását legfeljebb 72 órára függeszti fel, amíg a Bizottság meghozza döntését. A Bíróság azonban úgy találta, hogy az eljárás nem felel meg az esetjogában támasztott azon igénynek, hogy minden olyan panaszt tüzetesen és alaposan meg kell vizsgálni, mely a 3. cikkbe ütköző bánásmódot alkalmazó országba történő kiutasítás ellen irányul. Ami az Idegenrendészeti Másodfokú Bizottság felülvizsgálatát illeti, e testület hatásköre főleg annak megállapítására korlátozódott, hogy az érintettek szolgáltattak-e bizonyítékot arra a kárra, amely a 3. cikk esetleges megsértésének eredménye, a kérelmezőnek tehát esélye sem volt sikerrel járni. Erre tekintettel az Egyezmény 13. cikkét a 3. cikkre tekintetében megsértették.
A Bíróság úgy ítélte, hogy szükséges a kérelmező tekintetében néhány egyedi intézkedés kezdeményezni az ítélet végrehajtása érdekében, anélkül, hogy ezzel előre megállapítaná az általános intézkedéseket, melyek hasonló jövőbeni jogsértések megakadályozásához szükségesek. Görögországra hárul a feladat, hogy az Egyezmény követelményeivel összhangban késedelem nélkül folytassa a kérelmező menedék-kérelmének érdemi vizsgálatát, és – a vizsgálat eredményétől függően – tartózkodjék a kérelmező kiutasításától.
A Bíróság a kérelmező javára Görögország terhére 1.000,-Euro, Belgium terhére 24.900,-Euro nemvagyoni kártérítést ítélt meg.
1Az ítéletet a Nagykamara 2011. január 21-én hozta.